Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

HÍRLAP, 1991. augusztus 18., vasárnap

ÜNNEPKŐSZÖNTŐ

5.

„Magyarok tündöklő csillaga...”

A százados ének hangjával és leikével közelítünk első királyunk alakjához, Szent Istvánhoz. A megemlékezést áhítatba burkoljuk, vissza is tekintünk az ezredévnyi távolságra, majd fürkésző szemmel kutatjuk a jövőt.

Szent Istvánban azt az apostoli országalapítót tiszteljük, aki oly sok hatalmi feszültség és bizonytalanság közepette felismerte, mit kell tennie. Ma lehet vitatkozni a keresztény állameszme kor- és időszerűségéről, lehet kritizálni tetteiben ezt vagy azt a mozzanatot, az államalapítás akkori viszonyaiból kitépve egy- egy eseményt, de a Szent István által létrehozott birodalmat, annak politikai és egyházszervezetét lekicsinyelni, korszakos jelentőségét elhallgatni ma sem ildomos.

A közjogi alapfogalmak szerint az állam, az ország három alkotóelemből tevődik össze: terület, nép, főhatalom. A magyarság elfoglalta a Kárpát-medence tájait, de ezt a népet nemzetté, államalkotó erővé Szent István edzette. A nemzet ugyanis közös hagyományokon és vérségi kapcsolaton felépülő közösség, amely érzi az összetartozást és keresi életének biztonságát. A közös nyelv, a közös terület és gazdasági élet, a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátosságok tartanak össze mindany- nyiunkat.

Az állam olyan keret, amely a nemzet életének szilárd vázat ad. Van benne vezető tekintély, aki összetartja és biztosítja az együttműködést. Van jogrend, amely szabályozza az egyén és a közösség kapcsolatát, gondoskodik az igazságosság megvalósulásáról. Van benne vállalkozó szellem a jövő építésére. Az állam feladata gondoskodni a nemzet jólétéről, békéjéről, biztonságáról és mindent megtenni a kultúra és jólét fejlesztésére.

Ezekkel a célokkal kell szembesítenünk Szent István országszervező munkáját. A magyarság úgy jött ide, mint nép, legfeljebb mint nemzet, államot csak itt alapított. Szent István érdeme a magyar és keresztény államrend létrehozása a Kárpát-medencében. A népvándorlás során felvonultak itt más népek, talán erősebbek is, mint mi, hunok, avarok, besenyők, kunok, de szétszóródtak, elvesztették önállóságukat, identitásukat.

Szent István szervezési stratégiája a kor szelleméből és a nemzet igényéből táplálkozott. Eldöntötte, hogy a nemzetnek le kell telepednie, fel kell hagynia a kalandozó-rabló életmóddal. Második lépésként ki kellett irtania a nemzeti önzést, kereste a békét és hirdette, hogy a népek jogát az önálló léthez tiszteletben kell tartani. Harmadik lépésként elhatározta, hogy a nemzeti létnek keresztényi alapot ad. Szent István odaállhatott népe elé, mint vallásos férfi, mint igazságos uralkodó, mert nemcsak a szabályokban megfogalmazott jogot, hanem az erkölcsi parancsokat is tisztelte és kötelezőek- nek tartotta. Legfontosabb feladatának tekintette: megadni népének az evangélium világosságát. Ebben benne foglaltatik az Isten előtti felelősség, az egyéni élet értelme és értéke, a szellemi javak megbecsülése, a felebaráti szeretet gyakorlása, az európai kereszténységbe történő bekapcsolódás és ezzel együtt az európai műveltség átvétele.

Mindezek miatt ki kellett építenie az állami és egyházi szervezetet. Az ispánságok fejei a királyt képviselték. Céltudatosan kisebb-nagyobb szervezeteket hozott létre, püspökségeket, plébániákat, szerzetesházakat alapított a lelki igények kielégítésére, a szellemi fejlődés biztosítására.

Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy a Szent István-i koronakérdés korszakát összevessük mai hazai állapotunkkal. Ma is — ha nem akarunk történelmileg lemaradni — csaknem mindent újból kell kezdenünk. Az alapoktól fölfelé. Képletesen szólva ma is nem egy bálványt kell ledöntenünk — magunkban. Az önzését, az anyagiasságét, azt a „kínai falat”, amely az eget eltakarja előlünk. Két, esetleg három nemzedék vajmi keveset tudhat azokról a szellemi és lelki kapaszkodókról, amelyek Szent István hagyatékában megtalálhatók. Ma lehet korszerűtlennek, tudományosan meg nem alapozottnak nyilvánítani a Szent Korona-tant, de annak a gondolatnak az elevenségét tagadni nem szabad, hogy ez a nemzeti ereklye az égi távlatokra irányítja tekintetünket, megerősíti a bizalmat, amelyről eddig kevés szó hangozhatott el — a templomok falain kívül.

Mindnyájan egy nemzet tagjai vagyunk, és közösen kell hordoznunk a felelősséget a múltért és a jövőért. A nemzeti egységet nem acsarkodással, széthúzással, egymás gyalázásával teremthetjük meg, hanem a keresztény felebaráti szeretet által. Meg kell tanulni az önmegtagadás fegyelmét, és minden fenntartás nélkül elismerni, hogy a másik ember is Isten teremtménye. Sokan ma még irtóznak a keresztény regulától, hadakoznak a keresztény szellemiség ellen, harsogják „keresztény kurzus” rémét. De aki az evangéliumot olvassa, az nem ül fel a hangos riogatásnak.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk Szent István jámbor gesztusáról, amivel a Koronát is, az országot is a Szűzanya oltalmába ajánlotta.

Az ünnep fénye újabb távlatokat nyithat, ébreszthet e szorongásos hónapokban, években.

Csontos Barna

Szent István kardja. Az ezredfordulón készült Skandináviában.

A koronázópalást. Szent István és Gizella királyné 1031-ben varratta a székesfehérvári bazilika számára, később alakították át koronázópalásttá.

A szent király ereklyéi

Koporsójának elülső oldala. A bizánci faragványokat követő ábra szerint angyal viszi a halott király lelkét az égbe.

A kódexben azt örökítették meg, amikor betegágyán menekülésre inti unokaöccseit, Endrét,

Bélát és Leventét. (Perl Márton reprodukciói)

Szent István megkoronázása

Az az aktus, amit ma koronázásnak nevezünk, számos mozzanatból álló szertartás volt, melynek során a királyt különböző rítusokkal királlyá avatták és különféle felségjelvényekkel ruházták fel, ezek között maga a koronázás nem is volt döntő mozzanat. A koronázási szertartás hosszú fejlődés eredményeként a Karolingok alatt nyerte el azt a formáját, amelyben Magyarországra eljutott. Kialakulásában a meghatározó tényező az volt, hogy a germán-római gyökerű királyválasztás benne püspökszenteléssel egyesült, ami által a királyság egyházi intézmény jelleget kapott, cserébe viszont az egyház védelme „hivatalból” a királyra hárult. Az egyház a királyt a szent olajjal való felkenés által főpappá és Isten akaratából uralkodóvá tette, hogy cserébe maga „államvallássá” és az uralom részesévé váljék. Ez a kitételeiben aktualizáló megfogalmazás veszít nyereségéből, ha meggondoljuk, hogy a kora középkori Európa művelődése minden ízében keresztény egyházi művelődés volt, s így a politikai gondolat is csak a teológia és keresztény etika nyelvén szólalhatott meg.

A „legkeresztényibb” István ebben a gondolatkörben nevelkedett fel, s így a királyválasztás számára nem jelenthetett valami soha nem hallott újat, hanem ösz- szegzése és betetőzése volt azoknak a tanításoknak, amelyeket a politikum oldaláról szüleitől, a teológia síkján Szent Adalberttól és tanítványaitól, a keresztényi etikát illetően pedig rajtuk kívül Gizella udvari kíséretétől kapott. így amikor a történelmi pillanat elkövetkezett, a szertartás mozzanatainak jelentését megértve és átérezve állhatott az oltár elé. (...)

A ténylegesen követett szertartás a német-római, ún. mainzi

ordó szerint történhetett, melyet a 960-as években foglaltak írásba. A szertartáskönyv 1000 előtt készült bécsi kézirata szerint közlöm a koronázó szertartás jellegzetes részeit. Különös jelentőségét az adja meg, hogy István az itt elhangzott fogadalmakat egész életén át irányadónak tekintette, aszerint élt és cselekedett.

íme a szertartás:

„1. Először, midőn (a király) kilép ágyasházából, egy püspök a következő imát mondja: Om- nipotens sempiterne Deus, qui famulum tuum (stb.).

2. Azután két ünnepélyesen öltözött püspök, akinek nyakában szent ereklyék lógnak, bal és jobb oldalon karon fogja, s miközben díszes miseruhába öltözött klerikusok mennek elöl a szent Evangéliummal, két kereszttel és jó illatú füstölővel, az egyházhoz vezeti, a következő rcsponsoriumot énekelve: Ecce mitto angelum meum, az alábbi verssel: Israel, si me audieris, s az egész tömeg követi őt.

3. A templom kapujánál a papság megáll, és az érsek a következő imát mondja: Deus qui se is (stb.).

4 A/ elöl menő klerikusok belepve a Domine SmvuTrm fac regem antiíónát éneklik a szentély bejáratáig.

5. Ekkor az. érsek a következő imát mondja: Omnipotens sempiterne Deus, caelestium (stb.).

6. Itt pedig a szentély előtt a kiválasztott fejedelem palástját és fegyvereit leveti, és a püspökök keze által vezetve, a szentélyben az oltár lépcsőjéig megy, és itt, hol az egész padló szőnyegekkel és takarókkal van fedve, alázatosan leborul, úgy, hogy (karját) keresztet alkotva teljesen széttárja; ugyanígy borulnak le jobbról és balról a püspökök és presbiterek; a többiek a szentélyben röviden litániát énekelnek,

ti. a 12 apostolt és ugyanannyi mártírt, hitvallót és szüzet, és eközben a következőket szúrják be (latinul): Hogy ezt a szolgádat (Istvánt) királlyá választani mél- tóztassál, kérünk Téged! Hogy öt megáldani és felniagasztalni méltóztassál, kérünk léged! Hogy őt az uralom csúcsára helyezni méltóztassal, kérünk Te ged!

7. Befejezve a liláinál, .i püspökök felkelnek, és leieméivé a fejedelmet, az érsek megkérdi a következőket (latinul):

Akarod-e a szent hitet, melyet hivőférfiak adlak át neked, megtartani és igaz módon megőrizni? Válasz: Akarom.

Akarsz-e szent egyházaknak és az egyházak papjainak védője és oltalmazója tenni? Válasz: A karok.

Akarod-e Isten által neked átengedett országot atyáid igazsága szerint kormányozni és védelmezni? Válasz: Akarom, és

amennyiben Isten segedelmével és minden hívő vigasztalására érdemes teszek rá, úgy megígérem mindezek hű betartását.

8. Azután maga az érsek a néphez fordul ezekkel a szavakkal: Akarjátok ennek a fejedelemnek és vezérének alávetni magatokat, az ő országát erősíteni, igaz hittel megszilárdítani és parancsolatainak engedelmeskedni?

9. Ekkor a körülálló papság és nép egy hanggal kiáltja: Úgy legyen! Ámen!

10. Azután pedig (a király) alázatosan meghajol, s egy püspök a következő (kezdetű) imát mondja: Áldd meg, Uram, ezt a királyunkat (stb.).

11. A másik (ima): Mindenható örök Isten (stb.)

12. Azután egy másik püspök ezt az imát mondja: Isten a világ megfejthetetlen teremtője (stb.).

Ekkor az érsek úr felkeni szent olajjal (a király) fejét, mellét, vállát és mindkét karját, mondván: Királlyá kenlek Téged a szent olajjal az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. (A többiek mondják:) Ámen. (Érsek:) Béke veled! (Válasz:) És a Te lelkeddel.

Azután felkeni (a király) kezét a szent olajjal, mondván: Kenes- sék fel ez a kéz szent olajjal, amint felkenték a királyokat és prófétákat, és miként királlyá kente Sámuel Dávidot, hogy légy áldott, és királlyá rendelt ebben azországban, c felett a nép felett, amelyet a Te Urad, Istened neked adott, hogy uralkodj felette és kormányozd... Következik (az ima): Tekints le mindenható Isten erre a dicső királyra (stb ). (Ezt követi három másik hosszú ima.)

19. Ezután (a király) átveszi a püspököktől a kardot és a karddal az. egész országot hű kormányzásra, és az érsek az alábbiakat mondva adja át: Vedd át e kardot a püspökök méltatlan, de a szent apostolok tekintélyével megszentelt kezéből, amely királyi módon rád övez ve, ami áldásunk által, az Isten szent egyháza védelmére isteni végzésből rendeltetett, és vedd emlékezetedbe azt, amiről a zsoltáríró ilyen próféciái mondott: „Övezd fel kardodat oldaladra, leghatalmasabb!" Hogy ezáltal az igazságosság hatalmát gyakorold, a jogtalanság nyűgét semmisítsd meg. Isten szent egyházát és híveit oltalmazd és védelmezd, nem kevésbé a hamis hitűeket, a keresztény név ellenségeit átkozd meg és pusztítsd el, az özvegyeket és árvákat kegyesen segítsd és védelmezd meg, a leromboltat építsdfel, a felépítettet őrizd meg, az igazságtalanságot torold meg, a jól elrendezettet erősítsd meg, hogy ezt cselekedve, az erény győzelemre vive, mint dicső és híresigazságtevő, a világmegváltójával, akinek képét névleg viseled, vég nélkül uralkodni érdemes légy...

20. A kard felölvezése után ugyancsak tőlük átveszi a karpántokat, palástot és gyűrűt, s az érsek ezt mondja:

Vedd át a királyi méltóság gyűrűjét, és ezáltal tekintsd magad az igaz hittel eljegyezve, mert amint ma fejévé és fejedelmévé rendeltetsz az országnak és népnek, úgy leszel építője és megszi- lárdítója a kereszténységnek és a keresztény hitnek, hogy munkában boldogan és hitben gazdagodva a királyok királyával dicsértessél, általa, akié a hatalom és a dicsőség mindörökké.

21. Ezután átveszi a jogart és a bírói pálcát, miközben az érsek ezt mondja neki:

Vedd át az erény és igazságosság vesszejét, hogy tudd simogatni a jámborokat és megfélemlíteni a gonoszokat, tudj a tévelygőknek utat mutatni, és az elesetteknek kezet nyújtani, alázd meg a gőg<' sokét és emeld fel a gyöngéket, s nyissa meg Neked az ajtót Jézus Krisztus, a mi Urunk, aki magán >1 ezt mondta: „ Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam megy be, üdvözlő" (stb.).

22.1 zután az érsek a koronát tiszteid teljesen a király fejére helyezi, és ezt mondja: Fogadd az ország koronáját, amelyet ugyan a püspökök méltatlan keze helyez fejedre, mégis tudja, hogy a szentség dicsőségét és tiszteletét, valamint a kifejtett erő hatását jelképezi, és ezáltal a mi segítségünk részessége sem marad rejtve előtted, mert miként mi, pásztorok és vezetők a lélek belsejében foglalatoskodunk, Te a külvilágiakban mint Isten ügyének igaz előmozdítója és Krisztus egyházának minden ártalom elleni bátor védője, valamint az Isten által Neked adott országnak, mely az apostolok és minden szentek nevében adott áldásunk által lett uralmadra bízva, rátermett tisztségviselője és üdvös kormányzója fogsz megjelenni,

hogy a dicső bajnokok között, akik az erények ékköveivel vannak feldíszítve és az örök boldogság jutalmával koronázva, vég nélkül uralkodj a megváltó és üdvözítő Jézus Krisztussal, akinek hited szerint nevét és képét viseled, s aki az Atyaúristennel egységben mint Isten él és uralkodik.

23. S ekkor (az érsek) rögtön azt az áldást adja rá, amelyet zsinat alkalmával mondanak a királyra: Áldjon meg Téged az Úr (stb.).

24. Koronázás után tisztelet- teljesen a szentélyen át az oltártól a trónusig vezetik, miközben a klérus a Desiderium animae ei- u.vrcsponsoriumot énekli. Ekkor az érsek a következőket mondja neki:

25. Á llj és maradj ezentől azon a helyen, melyet mindeddig atyáid utódaként tartottál, amely örökség jogán szállt rád a mindenható Isten tekintélye, valamint a püspököknek és Isten egyéb szolgáinak jelen behelyezése által. És ahogy a szent oltárokhoz közelebb lévő klérust megismered, úgy emlékezzél meg róluk, hogy megfelelő helyeken hathatós kitüntetésben részesíts őket, mivel ők Isten és az emberek közötti közvetítők, amint Te a klérus és a nép között közvetítő vagy. Ekkor az érsek a trónusra ülteti őt, mondván: Ebben a királyi trónusban erősítsem meg Jézus Krisztus, hogy az örök királyságban uralkodhass Vele, aki a királyok királya és az uralkodók ura, aki az Atyaistennel és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökké. Ámen.

26. Ekkor (a király) békecsókot ad nekik.

27. A papság egész serege vezetőjével himnuszt énekelve kíván szerencsét, és fennhangon énekli: Te Deum laudamus.

28. Ekkor az érsek misét celebrál teljes körmenettel.”

(Részlet Győrffy György: István király és műve című tanulmánykötetéből)