Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-16 / 192. szám

4. HÍRLAP, 1991. augusitus 16., péntek Aki ma érkezik A Szentatya életútja Sokak hite szerint ez a magyar történelem legnagyobb napjai közé tartozik: ma dél­előtt 11 óra körül leszáll a pápai repülőgép Ferihegyen, és a Szentatya lejőve a lépcső­kön, elsőnek a magyar földet köszönti. Térdre ereszkedve, mélyen meghajolva meg­csókolja ezt a nekünk legszentebb anyaföldet. Ezzel a megrendítő gesztussal akar a szívére ölelni, békecsókkal köszönteni minden magyar embert, keresztény hívőt, amikor ötnapos lelkipásztori látogatásra hazánkba érkezik. Templomaink harangjai ünnepi zengéssel fogják hírül adni a világnak a nagy eseményt, a magyar egyház és népünk határtalan örömét. Aligha tudná bárki is szavakba foglalni, micsoda tenger­hullámzása az érzelmeknek jáija át ebben az órában a szíveket. A római pápa, Krisz­tus földi helytartója, Péter 264. utóda eljött hozzánk... Valamit már tudunk róla. Hi­vatásáról, a világ üdvét szolgáló küldetéséről Péter-Pálkor esz- mélkedtünk, nemrégiben pedig a „lengyel pápa” lelki alkatát, szellemi beállítottságát, szuve­rén, szuggesztív és karizmatikus egyéniségét próbáltuk felidézni, amely élete 72. évében is — a rengeteg gond és emésztő mun­ka, az egész emberiségért hordo­zott felelősség ellenére — átsu- gárzik egész valóján, és most bi­zonyára napokig hatása alatt le­szünk. Mi van mögötte? És most nem a „Wojtyla-titkot” keres­sük, hanem a múltat, a Szentatya életútját igyekszünk felvillantani néhány képben, 1920. május 18-i születésétől — a mostani ta­lálkozásig a magyar földdel és magyar néppel. E földdel egyéb­ként volt már találkozása, bár ez nem nagyon ismert. Püspökként ugyanis többször meglátogatta „inkognitóban” a magyar földön vendégmunkásként dolgozó len­gyel híveit. (Pl. Hajdúszoboszlón és Kábán.) De születési helye is (Wadovice városka Krakkó alatt) egészen közel fekszik az egykori történelmi magyar ha­tárhoz, ahol a gimnázium befeje­zéséig élt. Minden ember élete — szelle­mileg is — a gyermek- s ifjúkor adottságaiban, élményeiben gyökerezik, abból bontakozik ki. Ö ezt a legdrágább időt, annak minden isteni, emberi ajándékát húszéves korára teljesen elvesz­tette. Ezzel a fájdalommal vallot­ta ezt maga a Szentatya is a Fros- sard francia íróval történt beszél­getésében, a világhíres könyv­ben. Legérzékenyebb gyermek­korából egy betegeskedő, a halál felé hanyatló édesanya képét őr­zi, kilencévesen el is veszítette őt. Három év múlva orvos bátyja halt meg tragikus áldozataként e^gy járvány elleni küzdelemnek. Es a nagykorúság küszöbén édesapját is el kellett temetnie. Aki magára marad, de magá­nyossá nem válik, az ilyen ember, ha igazán ember, a legalkalma­sabb arra, hogy egészen máso­kért éljen. Ilyen lett a Szentatya a gondviselés akaratából, ahon­nan az életutakat irányítják. El­vesztett fivér, apa és család he­lyett át tudja magát adni bará­toknak, kollégáknak, majd tanít­ványoknak, híveinek, lengyel hazájának. Elvesztett édesanya helyett legyen mindene az Anya- szentegyház és a Boldogságos Szűzanya, otthon a menedék és teljes beleolvadás és azonosulás, amint azt az egész életét átfogó jelszó is vallja: „Totus tuus” (Egészen a Tiéd!) Az ilyen sors­ra, hivatására kiválasztott ember életében minden későbbi élet­szakasz, tapasztalat, fordulat, látszólagos törés, balsors vagy megpróbáltatás egyet szolgál és készít elő: a végső jövendőt, az életpálya, hivatás csúcsát; az ő esetében a pápaságot, ami a gö­rög szó etimológiája szerint a mindenki atyját jelenti. Mikor a Jagelló Egyetem böl­csészkarán filozófia és irodalom szakos tanulmányait meg kellett szakítania a német megszállás miatt négy esztendeig kőbányá­ban dolgozott a legkeményebb munkássorban. (Joga lett embe­rileg is tanítást és tanácsokat adni enciklikáiban a munkáskérdés­ről.) E sorsban érlelődött ki vég­képp papi hivatása és lett teoló­gus először egy titkos szeminári­um növendékeként, majd nyil­vánosan is a német összeomlás után Krakkóban (1946. novem­1978-ban választották pápává bér 1-jétől már pappá szentelve), végül Rómában. Látszólagos vé­letlen, sőt kényszerhelyzet foly­tán a belga kollégium lakója, ez­zel kezdődik el páratlan nyelvtu­dásának kibontakozása: az anyanyelv (+ szlovák) és német után immár az olasz és francia, majd angol nyelvek birtokbavé­tele (hogy majd minden népnek tudja hirdetni az örömhírt.) Len­gyel menekültek éltek akkor szétszóródva az egész világon, s ő a nyári szünidőkben honfitársait látogatta és pasztorálta sokfelé, és közben megismerte a nyugati világ elkereszténytelenedését. (Európa újraevangelizálásának meghirdetése lesz e tapasztalat gyümölcse.) 1948-ban hazake­rül Lengyelországba, és öt évig káplánként, majd tíz évig teoló­giai és egyetemi tanárként mű­ködik. Aztán 1958-tól Krakkó­ban segédpüspök, 1964-től pe­dig ugyanott érsek, szenvedő lengyel népének főpásztora. 1978-as pápává választásáig tehát kereken 30 esztendő köz­vetlen tapasztalata és átélései ké­szítették fel legnagyobb, törté­nelmi hivatására. Alapvetően azzal a belátással, hogy csak a hit, szellem és lélek belső kitartásá­val lehet szembeszállni a sztáli­nista diktatúrával. Úgy kell len­nie tehát az egész keresztény vi­lág atyjának, hogy ugyanakkor mint „lengyel hazájának legna­gyobb fia” álljon mindig titokza­tos lelki erőként népe mögött — sugárzó magasságban, mégis egészen velük, reményeket árasztón, soha ki nem ejtve egyetlen politizáló szót, de az is­tenhit és teljes emberség szabad- ságos eszményét hangosan hir­detve, és e népére való hatás által elindítsa „az istentelenség ésém- bertelenség kettős tragikus utópi­ájának” összeomlását, az egész emberiség megváltására. Ez volt az ő eddigi pápaságá­nak és közvetlenül lengyelorszá­gi látogatásainak legnagyobb, is­tenáldotta eredménye. Hogy számunkra, a magyarságnak mit fog jelenteni pontosan a látoga­tás a hitbeli, vallási megújhodá­son túl, azt most még aligha lehet megmondani. Csak az általános horizontját sejthetjük a pápai, hívők számára isteni üzenetnek. Ennek jelképe és foglalata a megrendítő gesztus — a magyar föld csókkal illetésével: „Légy híve rendületlenül hazádnak, óh magyar... Itt élned, halnod kell...” És most, e történelmi időkben főképp élni, dolgozni, küzdeni érte, áldozatosan, kitar­tóan, bizalommal és hittel a ma­gyar jövőben. Dr. Koncz Lajos Holnap adják át a pápának Szent István és Európa Napi hír, de nem szabványszerű, hogy a Szent István és Európa cí­met viselő kötetet szombaton, augusztus 17-én hivatalosan, tíz pél­dányban, ünnepi keretek között adják át II. János Pálnak. A mű azokat az előadásokat foglalja egybe, amelyek 1988-ban, a nagy ki­rály halálának 950. évfordulóján hangzottak el. A tudósok kutatási szakterületüknek megfelelően rajzoltak fel egy-egy vonást ahhoz a portréhoz, amely — főleg az utóbbi évtizedekben — kissé elhomá­lyosodva élt, élhetett a nemzet tudatában. Hamza Gábor Szent István törvényei és Európa című tanul­mányában (franciául is közli a kötet) az államot és az egyházat egyaránt megszilárdító, az akko­ri európai gondolkodásnak min­denben visszaköszönő jogi és er­kölcsi szabályokat értelmezi. Er­dő Péter a Szent István-i egyház­szervezés és Európa összefüggé­seit vizsgálja; Angel Sanchez de la Torre a Korona szimbolikájá­val foglalkozik (az indoeurópai népeknél) spanyolul, Kállay Ist­ván Szent István legendáinak eu­rópaiságát bizonyítja; Bertényi István a heraldika oldaláról mu­tatja be a kort és Szent Istvánt; Sz. Jónás Ilona nyomon követi, hogyan is alakult Éurópában az a bizonyos Szent István-kép. Ami­ről mi is és az eljövendő nemze­dékek is annyit fognak még írni- beszélni. Tóth Endre — mintha egy fel nem vázolt gondolatme­netet akarna kiegészíteni, az első keresztény századok itteni, Vale­ria tartománybeli életéről, szer­vezetéről közöl adatokat. A III- IV. században még nem Pannó­niának nevezték a Dunántúlt. A könyv címoldalán a Szent Jobb látható, a borító hátsó olda­lán a koronázási palást, rajta Szent István egész alakos portré­jával. A magyar és francia nyelven írt előszó előtt latin köszöntéssel üdvözlik a pápát a szerzők. A kötet gondozói — a Műve­lődési és Közoktatási Minisztéri­um személyiségei, köztük And- rásfalvy Bertalan miniszter, aki a felelős kiadó tisztét is vállalta — festmények és szobrok, grafikák fotóit is közük. A barokk időktől kezdve elszaporodtak a Szent István-ábrázolások. Kiemel­nénk ebből a sorból Molnár C. Pál fametszetét 1938-ból, ami­kor is a nemzet nagy pompával ünnepelte — nem kis szorongat- tatása idején — szent királyát, meg Varga Imre szobrát, amely a magyarok római kápolnájában látható. Ez a mű 1980-ban kelet­kezett, és a könyörgő, a nemzetét a Magyarok Nagyasszonyának felajánló, a megtört öregembert ábrázolja, aki szenvedő magá­nyát is odateszi az Ég Királynő­jének a lábaihoz. Molnár C. Pál az energikus, javakorabeli férfi­ről készített portrét, azzal az erő­től duzzadó szenvedéllyel, amely szükségeltetett ahhoz a hatalmas alkotáshoz, amit az apostoli ki­rály a maga korában végbevitt. Ezernyi bajlódásunkban, napi gondjaink, megtöretéseink kö­zött olykor a kelleténél mélyebb­re süllyedve fel-felemeljük a fe­jünket, hogy távlatokba tekint­hessünk. Ez a pápalátogatási pil­lanat is ilyen. Be kell látnunk, hogy nagyjaink között még — és úgy tűnik, örökre — ő az első. Apostol és király volt és maradt egy személyben, vezette és bent tartotta népét Európában. Dön­tött, mert döntenie kellett a ho­vatartozásról. És azzal, hogy a pápától kérte, kapta a Koronát, azzal nemcsak Róma gesztusát, befogadását nyerte el, de azt az eszmei-erkölcsi-szellemi közös­séget is, amelynek újrafelvirág- zásáért még sokat kell tennünk e hazában. Es ha a mi népünk éle­tében Szent István a sarkalatos pont, meg kell említenünk sze­rénytelenség nélkül, hogy nem­csak mi nyertünk Szent István mindent eldöntő akaratával Eu­rópától, de Európa sorsa, törté­nelme is másként alakult volna, ha az országalapító akkor Bizánc mellett állt volna ki. Erre alkal­masint nemcsak nekünk kellene emlékeznünk. Jó olvasni ezeket a tanulmá­nyokat, mert engedik bemérni ahhoz a korhoz is a mi mai álla­potainkat. Itt, ezen a tájon min­dig sorsdöntő idők jártak. Itt csak azok a népek maradhattak meg, akikben szilárd rend, erköl­csi, jogi és szellemi értelemben vett fegyelem uralkodott. Itt csak nagy egyéniségek tehettek „csu­da dolgokat”. (farkas) Programbörze Kiállítások, tárlatok: A Heves Megyei Fotóklub szabadtéri fotókiállítását a Pyrker térre (a Líceum előtti parkba) rendezte be az MMK. A tárlat augusz­tus 22-ig látható. Legyen meg a te akaratod! címmel Balta Demeter fotóművész képeit az Egri Ifjúsági Ház galériájában tekinthetik meg. * Ugyanitt a kísérleti galériában Botos László 17 éves egri diák képei kaptak helyet. * Geisel Sándortéfképei, csendéletei és festett bútorai a Megyei Művelődési Központ galériájában láthatók. * Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban Nagy Péter és Lelki Szabolcs fotóit mutatják be az érdeklődőknek. » A Bródy Sándor Megyei Könyvtár aulájában a hevesi tájegység népművészetét illusztráló munkákat tár­ják az ide látogatók elé. Szórakoztató programok: Sok színes rendezvény váija a hétvégén és 20-án az egrieket és az ide látogató turistákat. Szombaton délután 5 órától a Dobó téren népzenei műsorok, vasárnap délelőtt 10 órától az egri Csibészke és az Alföld Gyermekszínpad előadását tekinthetik meg. Délután 4 óra­kor az ózdi Tompa Zoltán Utcaszínház, a debreceni Főnix Színpad és az ózdi Boris Vian Színkör bemutatója várja a közönséget. Hétfőn délután 4 órakor — a helyszín továbbra is a Dobó tér — Heves megyei népdalkórusok találkoznak, 17.25-től sorsolják a 6-os lottót, ahol a Magyar Televízió is részt vesz. Eső esetén ezekre a programokra a Gárdonyi Géza Színházban kerül sor. Az augusztus 20-i ünnepséget ejtőernyős-bemutató, folklórprogram színesíti. Délután 6 órakor a Dobó téren az ünnepi beszédet követően tüntetik ki Eger díszpolgá­rait, majd este 7 órakor a várban, a Szent János-székesegyház rom­kertjében dr. Seregély István egri érsek tart szentmisét. A kenyér­szentelés után tűzijáték várja az egri polgárokat. Tűrák: A Bükki Vörös Meteor Természetjáró Szakosztálya vasárnap 21 kilométeres kirándulásra invitálja a Bükk szerelmeseit. A résztve­vők Franczia István vezetésével a következő állomásokat keresik fel: Juhász-kút — Palóc út — Őserdő — Tányéros teber — Őrkőrét — Bi­valyorom — Berva. Indulás 6.50-kor az egri autóbusz-állomásról. Ugyancsak ez a szakosztály augusztus 20-án az erdőtelki arborétum­ba látogat. A résztvevőket 6.50-kor Kovács István várja az egri vas­útállomáson. Könnyed vígjáték — üldözésekkel, félreértésekkel Apócák a pácban Szász Endre a Rudnay Teremben A Szőnyi- tanítvány nem akarja elhitetni, hogy ő modern festő Brian és Charlie régi vágású betörők. Ők csak akkor lopnak, ha senkinek sem esik bántódása. Új főnökük gyilkolási mániáival nem értenek egyet, ezért ki akar­nak szállni a buliból. Nagyszerű lehetőség a következő akció: míg a két banda egymást lövi, ők szerzik meg az egymillió fontot... Egy zárdában találják magu­kat, s bizony nincs mit tenni, ha életben akarnak maradni, apá­cának kell öltözniük. A történet innen felgyorsul. A könnyed víg­játékban akad bőven üldözés, félreértés... Az Apócákkal az eg­ri Uránia nézői ismerkedhetnek meg. Örömünkre, a nyár és az ide­genforgalom kellős közepében, be nem harangozott esemény­ként megjelent a Rudnay Terem­ben Szász Endre tizenkét művé­vel. A belső teremben, ahol a kiál­lítási megnyitót szokták tartani, felemelő látvány fogadja a beté­rőt. Az alkotásokról a fehérség és a vonalak ismert-ismeretlen rendje támad le ránk. A fehérsé­gé meg a szellemi világosságé. A festő, Szőnyi-tanítvány, meg sem kísérli, hogy bármi módon csat­lakozzék a mai valóság ábrázolá­sához, nem akaija elhitetni, hogy ő modem festő. Nem játszik öt­letekkel, csak megteremtett egy olyan mitológiát, amit igazán ő ismer, aminek belső tartalma a lélek. S ha már eszünkbe jutott a pszichológiai kutatás, miért ne írnánk le: Szász Endre úgy teszi át az arcokba, a vonalakba, az ál­tala alapélményként kezelt nagy fehérségbe az ő belső történéseit, mintha görög hősök, héroszok, bölcselőik, asszonyok, lányok, ál­lamférfiak vallanának-súgnának neki arról, mit kell az életben ko­molyan venni. Előrehaladni úgy, hogy megtudjuk, mi is az az ál­landóság, az állandóban a foly­ton változó, a megújuló. Ezt a megújulást minden munkájában fellelheti az, aki a külső forma mögött a mélyebb réteget, azt a tartalmat keresi, amit csak ő és csak így tud leké­pezni. Sokan azt tartják, hogy Szász Endre az általa teremtett világnak, stílusnak a rabja, nem tud és nem is akar kilépni abból a bűvös körből, amibe beépítette magát. Művészetének foganta­tása óta ilyen ő. Magyarázatként, nem mentségként említjük a pár­huzamot, van még egy Szőnyi- tanítvány, Xantus Gyula, aki ezt a nagyon rajzos, nagyon kidolgo­zott, az antik formavilágra emlé­keztető alakzatot használja mon­danivalójának feltárására. Nála is a fej a lényeg, a téma hordozó­ja. Ha valakit ki akar fejezni, a legkülönfélébb Ornamentikák­kal, a sisakszerűség ezer változa­tával teszi hangsúlyossá azt a né­zetét, hogy az emberben a fej a meghatározó, a sors műhelye, ott történik igazán minden, onnan indul el a cselekvést mozgató eszme, az akarat is, azzal a vérte- zettséggel, amivel az ábrázolt hős rendelkezik. És aminek átmene­tileg birtokában van. Amíg Xan­tus megmarad a hősi alkat meg­fogalmazásánál, Szász Endre to­vábbhalad: akár egy emberből is jelenetet, olykor többfelé ágazó tartalommal, nyomon követhető életképeket ad elő. Szinte szétfe­szíti a látvány hatása a falakat. Akár akarjuk, akár nem, akár szeretjük, akár nem. Kedveljük. Szász Endre nem engedi, hogy érzéketlenül álljunk meg alakjai előtt. Azok meg, mintha egy gö­rög váza testéről terítették vol­na elénk, elnéznek a fejünk fö­lött. Nem kérdeznek, nem is vádol­nak. Ahhoz ugyanis meg kellene szólalniok. De hát a festmény, a lélek van annyira szelíd ezeken a képeken, hogy ne akarjanak mindenáron belénk kötni. Az ér­deklődő, ha Szász Endre arcait komolyan veszi, saját maga fo­galmazza meg azt a gondolatot: mégis el kellene fogadni ezt az okítást ezektől a fölényes ala­koktól.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents