Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-06 / 157. szám

HÍRLAP, 1991. július 6., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 13. A nemzeti önismeret jegyében licke György: Világos árnyékában Beke Györgyöt a nemzeti önismeret írójának tartják szülőföldjén, Erdélyben. Prózaírói, szocio- gráfusi, riporteri munkássága — Pomogáts Béla meghatározása szerint — a magyar önismeret fon­tos műhelyét hozta létre. „Barangoló könyvei” egy- egy erdélyi tájegység múltját és jelenét elevenítik meg. Világos árnyékában című regénye az 1848-49-es szabadságharc számkivetett, külországokba szám­űzött fiainak álh't emléket. A regény középpont­jában az 1854-es székelyföldi mozgalom és szervez­kedés, valamint a résztvevőkre lesújtó megtorlás áll. Az író — az erdélyi valóságirodalom legjobb ha­gyományait követve — az erdélyi tájak soknemzeti­ségű népiéinek küzdelmes életét, sorsközösségét ábrázolja. A Zrínyi Kiadó adta ki. Beke György írásait egyébként az Élet és Iroda­lom olvasói kedvenc folyóiratjukban viszontláthat­ják. Két alkalommal is kitüntette lapunkat a közel­múltban. A Hírlap közreműködésével szervezett megyei „Ismerjük meg Erdélyt” vetélkedőnek zsű­rielnökeként nyilatkozott. Az áprilisi Erdély múltja és jövője konferencián elhangzott előadását, értékes és gondolatébresztő írását közöltük. A hét végén az alábbiak sze­rint alakulnak a piaci árak: Egerben: a tojás 2,70, a sárga­répa 20, a zöldség 30, az újbur­gonya 30-34, a paradicsom 90, az uborka 35-50, a zöldpaprika darabja 6-10, a tök 30, a karfiol 20-25, a fejes káposzta 20, a ka­ralábé 12, a kelkáposzta 25, a zöldhagyma 20, a fokhagyma darabja 16, a gomba 120, a saláta 10-12, a ribizli 32, a dióbél 400, az egres 40, a málna 50, a zöld­bab 80-90, a zöldborsó 20-30, a cseresznye 50-70, az óburgonya 60-80 forint. Gyöngyösön: a tojás 4, az új­burgonya 25-30, a sárgarépa 20, a vegyes zöldség 15-35, a vörös­hagyma 25-40, a fejes káposzta 20, a kel 30, a saláta 10, a karalá­bé 12-15, a karfiol 30, a paradi­csom 90, a zöldpaprika kilója 50-80, a tök 20-22, az uborka 35-40, a zöldbab 80-100, a bor­só 25-30, a retek 20, a fokhagy­rApiacokrön L net vegén J Itt a sárgabarack! ma darabja 12-15, a sp>enót 30, a sóska 40, a gomba 120-500, a sárgadinnye 150, a görögdinnye 90-100, a cseresznye 50-70, a meggy 40-70, az őszibarack 60- 120, az eper 40-70, a málna 40- 50, a ribizli 30-35, az egres 35- 40, a dióbél 380, a bab, a lencse és a mák 140, a savanyú káposzta 60 forint. Hatvanban: a tojás 4, az új­burgonya 16-20, a sárgarépa és a zöldség 10, a vöröshagyma 40, a fejes káposzta 10, a kelkáposzta 20, a saláta 8, a karalábé 8-10, a karfiol 20-30, a paradicsom 80- 90, a zöldpaprika 30-40, a tök 10, az uborka 20, a zöldbab 80, a zöldborsó 20, a zöldhagyma 10, a fokhagyma 400, a paraj és a sóska 40, a gomba 160, a görög­dinnye 100, a cseresznye és a meggy 40, az őszibarack 30, a földieper 50-60, a málna 50, a ri­bizli 40, az egres 20, a dióbél 300, a bab és a mák 120, a sava­nyú káposzta 60 forint. Hevesen: a tojás 3,20-3,50, a burgonya 20-25, a sárgarépa és a petrezselyem 10-12, a vörös­hagyma csomója 10, fejes ká­poszta 20, a kelkáposzta 30, a karalábé 5-8, a karfiol 25-30, a paradicsom 70-80, a zöldpapri­ka darabja 5-6, az uborka 20-25, a főzőtök 15, a zöldbab 65-70, a zöldborsó 18-20, a savanyú ká­poszta 35, a fokhagyma darabja 5-8, a cseresznye 50-60, a meggy 40, a sárgabarack 50, az ősziba­rack 70-80, az eper 60-80, a mál­na 60-70, a ribizli 50, az egres 20-25, a dió 100, a szárazbab 90- 120, a mák 90-100, a zeller 45, a banán 130, a narancs 120, a cit­rom pedig 100 forintba kerül. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-14-321. Bélyeg­gyűjtőknek A Mabéosz — élve az alkalom adta lehetőséggel — a Corvinia- na emlékívekből 18 ezer 500 pél­dányt felülnyomatott, Magyar- csehszlovák-lengyel csúcstalál­kozó, Visegrád, 1991. II. 15. szö­veggel. A várható és már érzé­kelt érdeklődés miatt további 21 ezer 500 példány utánnyomását határozták el. Minden szándé­kosság nélkül ez a felülnyomás eltérő betűtípussal és eltérő ál­lásban került az emlékívre. A tényállás tehát az, hogy van 18.500 példány I. típusúnak te­kinthető felülnyomat és 21.500 II. típusú is. Ez utóbbinál a felül­nyomás szélessége (első sor) 7,5 mm, míg az első nyomásnál 8,3 mm. A második felülnyomat be­tűi vékonyabbak, az elsőé vasta­gabbak. Az első felülnyomat mindhárom sávra kiterjed, a má­sodik csak a felső kettőre. Mint­hogy nem bélyegről van szó, re­méljük, senki nem fogja feltéte­lezni, hogy ez a kétféle felülnyo­mat valamiféle spekulatív elkép­zelés eredménye. Azoknak vi­szont, akik ezeket a kiadványo­kat fokozottabban gyűjtik, min­denképpen fel kívánjuk hívni a figyelmét erre az eltérésre. A közlemény egyúttal a végleges példányszámok ismertetésével is szolgál, továbbá a tájékoztatás­sal, hogy az igényléseknél nincs mód a kétféle ívet szétválasztani, ezt a gyűjtőknek kell figyelem­mel kísérniük. Az angol Agatha Christie, akinek izgalmas bűnügyi regé­nyei ma is nagyon népszerűek, és a színpadot, a filmet is meghódí­tották, száz évvel ezelőtt szüle­tett. Ebből az alkalomból hazája postája 6 font névértékű bélye­get adott ki, amelyhez tartozó szelvényen Agatha Christie, a krimi királynője szerepel. HÍRLAP- naptár 1991. július hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap Ellák, Edgár Lukrécia Amália Nóra, Lili Izabella, Dalma Jenő Örs, Stella Teréz, Kilián Veronika Amália Benedek apát 14 segítő Henrik Kamill Teréz Veronika Amália Lili Szent Izabella Jenő Örs Jeles napok: Július 13-án van Margit napja. Névadóját nevezik mérgesnek is, mert bizony sokszor hatalmas zivatarokat hoz. Sok helyen ezt a napot tartják a szabadban való fürdés kezdetének. A „legnagyobb magyar” tiszteletére, gyalog Széchenyi-emléktúra A Magyar Sportturisztikai Szövetség gróf Széchenyi István szü­letésének 200 éves évfordulója alkalmából július 13. és 28. között emléktúrát szervez. A nagyrészt Ausztria területén haladó gyalogtúrán a résztvevők a „legnagyobb magyar” tiszteletére megemlékező ünnepségeket ren­deznek. A túra főbb állomásai: Budapest: Szabadság-hegy, Széchenyi- emlékmű - Németújvár - Kőszeg - Sopronszentmárton - Nagycenk - Kismarton - Bécs. Vásárok Apcon: július 13-án országos állat- és kirako­dóvásár. Hatvanban: július 14-én autóvásár. Hevesen: július 14-én autóvásár. Pétervásárán: július 9-én országos állat- és ki­rakodóvásár. * * * Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok kitűzött időpontjában előfordulhatnak változások. A hétvége időjárása Meleg, nyári időjárás lesz a hét végén. Általában napos idő vár­ható, a helyenként kialakuló gomolyfelhő-képződésből szórványo­san kisebb záporok, zivatarok előfordulhatnak, de számottevő meny- nyiségű csapadék nem valószínű. A szél északkeleti irányú lesz, álta­lában mérsékelt marad, csupán zivatarok idején erősödik meg. Haj­nalban 15, 20 fok közötti hőmérsékleti minimumok valószínűek. Ä kora délutáni órákban 27, 31 fokig emelkedik a hőmérséklet. Jövő heti prognózis A hét elején sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. Foly­tatódik az igen meleg idő, a fülledtség azonban megszűnik. Mivel szá­razabb légtömegek érik el a Kárpát-medence területét, a légmozgás gyenge lesz. A hét közepétől időnként megnövekedhet a felhőzet, ki­sebb záporok, zivatarok kialakulása valószínű. Hajnalban továbbra is 15,20 fok közötti értékekre számíthatunk. A hőmérséklet csúcsérté­ke eleinte 28, 33, majd 25, 30 fok között alakul. T Valuta- 'l yirfolyamokj Pénznem Vételi Eladási árt. 100 egységre Ft-ban Angol font 12236,15 12993,03 Ausztrál dollár 5772,42 6129,48 Belga frank 202,25 214,76 Dán korona 1078,35 1145,05 Finn márka 1754,87 1863,41 Francia frank 1228,41 1304,39 Görög drachma a) 37,99 40,35 Holland forint 3694,87 3923,41 ír font 11135,95 11824,77 Japán yen (1000) 545,46 579,20 Kanadai dollár 6597,85 7005,97 Kuvaiti dinár árfolyamjegyzés szünetel Német márka 4160,29 4417,63 Norvég korona 1068,14 1134,22 Olasz líra (1000) 56,06 59,52 Osztrák schilling 591,41 627,99 Portugál escudo 47,89 50,85 Spanyol peseta 66,42 70,52 Svájci frank 4848,77 5148,69 Svéd korona 1153,19 1224,53 USA-dollár 7530,13 7995,91 ECU (Közös Piac) 8557,94 9087,30 a) Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 39,13 39,21 Legkorábban augusztus 1 -létől Indul a garanciaalap Legkorábban augusztus 1-jé- től működhet a Start-hitel igény- bevételéhez szükséges garancia- alap — döntött a Magyar Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány ku­ratóriuma, miután elfogadta a kormány azon megbízását, hogy szervezze meg és működtesse a garanciarendszert. Ez a rendszer lehetővé teszi majd, hogy az in­duló kisvállalkozások hitelfelvé­teléhez szükséges garanciát a bankok átvállalják olyan esetek­ben, ha a vállalkozás megfelelő átvilágítás után hitelképesnek minősíthető. így nem kerülnek hátrányba azok a cégek, amelyek nem rendelkeznek a garanciához szükséges összeggel. A kuratórium olyan rendszer kialakítására törekszik, amely megfelel a Phare-program alap­elveinek, azaz a bank, a kisvállal­kozó és az alap közös kockázat- viselésén alapszik, ugyanakkor biztosítja a vállalkozó és a bank érdekeltségét a hitel visszafizeté­sében. A rendszer működési fel­tételeit az érdekképviseleti szer­vekkel — köztük az IPOSZ-szal —, valamint a bankokkal egyez­tetve alakítják ki — tájékoztatta az MTI-t Marosán György, az alapítvány irodájának vezető­je­* HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET ■ ■ Ei I V Ei w I n W E# sflF ■ E# Ell I Eb Eb Eb I EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Andomaktálya, Nagypá­lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bá­tor, Hevesaranyos, Égerbocs. HE­LYÉ: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hét­fő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: péntek este 19 órától hétfő reggel 7 óráig az egri gyermekek ré­szere. HELYÉ: Kossuth Lajos u. 6. Telefon: 11-640. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig, a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstar­ján, Gyöngyöspata, Szűcsi, Rózsa- szentmárton részére. HELYE: Gyöngyös, Széchenyi u. 1. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tele­fon: 11-727. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére délután 18 órától reggel 8 órá­ig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HE­LYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: Kossuth L. u. 6. Telefon: 11-640. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt bete­f ek részére délután 19 órától reggel óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órá­tól reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Boconád, Tamabod, Tár­náméra, Tamazsadány, Tamaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Er­dőtelek, Tenk részére. HELYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelő­ben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Pá­rád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Tele­fon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadse­reg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉ­KÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, Rákóczi u. 42. Tele­fon: 41-020. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapát­falva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapát­falva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖR­NYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Is­tenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tamalelesz, Szentdo­IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Karácsond, Márkáz, Nagyfüged lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 9. szám alatti ren­delőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. EGRI: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, De­ák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan Városi Ta­nács V.B. Vágóhídja. Telefon: 11- 901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Tele­fon: 11-917. FÜZESABONYI: Dormánd, ta­nácsháza, Dózsa Gy. u. 37. RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Lenin Mgtsz központi iroda, Tárnáméra, Boco- nádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó ál­latorvosi körzetekről a területileg il­letékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYE­LET: pénteken 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-460. monkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kos­suth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Üjlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon:, segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tarnaszentmária, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HE­LYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Te­lefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. ^ HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 7 óra, vala­mint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a-templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9, 11 és 18 óra Szent Bernát-templom (Szé­chenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiá­ri út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra K isboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri reformá­tus templomban (Deák F. út 56.) de. 10 órakor, hitoktatás du. 15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott is­tentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30,10 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18.30 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra

Next

/
Thumbnails
Contents