Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-06 / 157. szám
HÍRLAP, 1991. július 6., szombat HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Fotókiállítás Hatvanban Június végén nyílt meg Vénig László és Murvai György kiállítása a hatvani Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban. Az erdélyi fotóművészek tárlatát július végéig láthatja az érdeklődő közönség a ház nagytermében, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt. Üj házasságkötő Zagyvaszántón A zagyvaszántói önkormányzat szép házasságkötő termet alakított ki a falu egykori MSZMP-székházában. A létesítmény elegáns berendezésére mintegy 150 ezer forintot áldozott a képviselő-testület. Ezzel egyidejűleg korszerűsítették a polgármesteri hivatalt is. Az átépítés, felújítás csaknem 100 ezer forintba került. Szakmai átképző tanfolyamok A TIT Hatvan Városi Szervezete szakmai át- és továbbképző tanfolyamokat indít, amelyekre már most jelentkezhetnek az érdeklődők a Kossuth tér 3. szám alatt. A kurzusok a következők: kis- és középteljesítményű kazánfűtői, batanított ív- és láng- hegesztői, valamint szakmásító hegesztői, kőműves, festő, ácsállványozó szakm unkás vizsgára felkészítő, targoncavezetői, köny- nyű- és nehézgépkezelői, valamint gyors- és gépíró tanfolyam. Segítség az ecsédi lakásépítőknek Az ecsédi önkormányzat legutóbbi ülésén többek között megvitatta a lakáscélú helyi támogatásokról szóló rendeletet. Ennek értelmében segítséget nyújtanak családi ház építéséhez, bővítéséhez és vásárlásához, valamint az építési telkek megvételéhez. A támogatás nyújtásához ésszerű feltételeket dolgozott ki a képviselő-testület: a valóban rászorulók kapják a kedvezményt, s azok, akik nem akaiják eladni vagy más célra használni házukat. A kérelmeket augusztus 1-ig nyújthatják be az igénylők, s az augusztus 12-i ön- kormányzati ülésen bírálják el azokat. Hogy az önkormányzatok nincsenek könnyű helyzetben — nos, nem új keletű téma. Ám van, ahol még az átlagosnál is több gonddal-bajjal kell megküzdenie a képviselő-testületnek. Fekete Lászlótól, Petőfibá- nya polgármesterétől ottjártunk- kor több, mindmáig megoldatlan kérdésről hallottunk. Külterületvita — Immár három éve, 1988 óta tart a huzavona Petőfibánya és Lőrinci között -- mondja. Mivel az előbbi településnek nincs saját külterülete, joggal ragaszkodnának igazságos megoldáshoz. Legutoljára januárban vitatkoztak a felek a témáról, majd egy-egy testületi döntés is született. Ám a petőfibányaiak mindenképpen rosszul jártak. Ugyanis 18 hektárnyi, semmire sem használható területről volna hajlandó lemondani Lőrinci, egészen pontosan egy meddőhányóról. Nos, mi is* úgy érezzük, joggal tartanának igényt erdőre, termőterületre. A polgármester szerint az a legnagyobb ellentmondás, hogy a régi tanácsi rendszerben megvolt ugyan a döntéshozó szerv, ám az elvek hiányoztak, amelyek alapján a döntéseket ki lehetett volna alakítani. Az új önkormányzati rendelet — bár előírja a döntési elveket — a felelős szervet nem határozza meg. S ez mindenképpen az új közigazgatás hibája. Nem volt hát mit tenni: mivel nem tudtak megegyezni Lőrincivel a külterület dolgában, keresetlevelet nyújtottak be — ez immár a megyei bíróságon van —, s az önkormányzati törvény paragrafusaira hivatkozva, létszámarányos területelosztást kémek. Azt remélik, hogy a szakemberek egybefüggő területet ítélnek meg, igazságos határvonallal. A kérdés már csak az, hogy mikor történik mindez. Petőfibánya polgármestere egyébként hangsúlyozta: nem személyes indíttatásból kényszerültek erre a lépésre, hanem egyszerűen azért, mert látják, hogy a lőrinciek tárgyalóképtelenek. Véget ér a szeméttelepháború? Hosszú éveken át mázsás súlyként nehezedett a petőfibányai lakókra az ominózus szemétlerakó gondja, kálváriájukról lapunkban is többször hírt adtunk. Volt idő, amikor úgy tűnt, hiába a községben élők tiltakozása, demonstrációja, nem sikerül elérniük, hogy megszabaduljanak a környező községek, üzemek hulladékától. Tárgyalás tárgyalást követett, s végre most már ott tartanak: elérhető közelségbe került, hogy e területet visszaadják a természetnek. Tart a szeméttelep rekonstrukciója, s a szállítás utolsó napját 1992. augusztus 30-ra határozták meg. Arra is megvan a remény, hogy elkészül a hat szomszédos község szemétlerakója, mely végre egészséges környezetvédelmi megoldást kínál. Az engedélyezési tervek már megvannak, a megyei beruházási vállalat — mint lebonyolító — a közeljövőben hirdeti meg a versenytárgyalást a kivitelezésre, s utána megkezdhetik a munkát. A régi rekultivációja egyébként 3,8 millió forintba kerül, s ezt négy önkormányzat — a petőfibányai, a lőrinci, a zagyvaszántói és az apci — fizeti majd ki. Az új szemétlerakó viszont nem kevesebb, mint harmincmillióba kerül. Ezért is tervezik, hogy Nóg- rád megyei falvakat is megnyernek társnak... Mi jut a fejlesztésre? Gazdálkodni manapság nem könnyű, kevésből még nehezebb. Petőfibányán a pénz nagy része fenntartásra kell. Az általános iskola — sajnos — olyan állapotban van, hogy csak a szinten tartáshoz negyvenmillió szükségeltetne. Az idén mindössze a központifűtés-rendszer és a vízvezeték felújítására jut mintegy kétmillió forint. Ötmilliót pedig egyetlen utca kiépítésére szánnak. Égető szükség lenne a tanácsi bérlakások felújítására. Az önkormányzat a legutóbbi ülésén a lakások eladásáról döntött, egészen pontosan azokról, amelyek nem esnek értékesítési tilalom alá. Kezdetként egy épületet értékeltettek fel, az itt lévő tizenkét lakás forgalmi értéke egyenként 690-740 ezer forint. Az eladási értéket hatvan százalékban állapították meg, s jelentős kedvezményeket is nyújtanak. Tíz százalékot fizetnek egy összegben a lakók, a többit huszonöt évi részletre, háromszázalékos kamattal. Az önkormányzat e döntéssel is szeretné a közös nevezőt megtalálni, s elérni azt, hogy mindenki jól járjon. (mikes) Ha me teg az ... A hatvani strandot a felemelt és eléggé borsos árú belépők ellenére is sokan látogatják. Legfrissebb információnk szerint a nyári hőségben — főként a hétvégeken — csaknem négyezren keresik fel. Szűcsi nyár derekán (Fotó: Perl Márton) ÚJ utak Boldogon Jó ütemben haladnak Boldog útjainak, járdáinak felújítási munkálatai. Kepes János polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a közelmúltban kapták meg az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól a gázprogram megvalósításához szükséges engedélyt. Jelenleg a kivitelezők árajánlatait mérlegelik, s ezt követően tájékoztatják a lakosságot a bevezetéshez szükséges tennivalókról. A másik időszerű hír, hogy július 15-én hozzálátnak a szakemberek a szennyvíztisztító-hálózat építéséhez. A fentiekkel párhuzamosan végzik az általános iskolák szokásos nyári karbantartási munkáit Az elképzelések szerint a Kossuth úti iskola szeptemberre új vizesblokkot kap. Megújult a rendőrség épülete Lőrinciben A településen a közelmúltban láttak hozzá az általános iskolák nyári karbantartási munkálataihoz. Az Erőmű-lakótelepen lévő intézményben fűtéskorszerűsítést végeznek. Ezzel párhuzamosan az ezen a területen élő kilencven állampolgár társult a gáz bevezetésére. A tervek szerint október végétől így több lakásban is gázzal fűtenek majd. A selypi iskolában a szennyvíztisztító berendezést korszerűsítik a szokásos festési munkálatok mellett. Jó hír a lőrinci állampolgároknak, hogy a napokban került sor a helyi rendőrség épületének műszaki átadására, ami egyben azt is jelenti, hogy a későbbiekben itt tevékenykedő szakemberek segítségével minden bizonnyal javul a térségben a közbiztonság. A családjával akart élni vagy meghalni Balázs János önként ment az intemálótáborba Éjfél után két órára szolgálatba kellett volna állnia Balázs Jánosnak. Egy óra tájban útnak is indult a Mészáros Lázár utcából. Egyik karján egy vasutasbunda, a másik kezében táska, benne az ennivaló. Június 20-a volt már, előző nap zajlott le a hatvani tüntetés, amelynek résztvevői a ferences szerzetesek elhurcolását akarták megakadályozni. Az ávósok az éjszaka folyamán szétverték a tüntetést, majd őrizetbe vették a résztvevőket. Elfogták Balázs Jánost is, hiába hivatkozott arra, hogy semmi köze a tüntetéshez, szolgálatba igyekszik. Egész éjszaka fogva tartották, kihallgatás nélkül. Délután hazaengedték ugyan, de este kilenckor ismét érte jöttek, bekísérték a rendőrkapitányságra egy kis elbeszélgetésre. Hogy azután mi történt, azt a következőképpen adja elő: „Amikor beértünk a rendőrségre, kirakattak mindent a zsebemből. Hozták be sorba az embereket: Ignatovits Sanyit, Tóth Jancsit es másokat. Nem tudom, hány óra lehetett, amikor odajöttek a rabszállító autók, és felszólítottak bennünket. Minden kocsiba beszállt két ávós is, szuronnyal. Elöl is, hátul is ült egy ávós, ezért aztán csendben voltunk. Meg voltunk lepődve. Nem értettük, hogy tehetik ezt velünk, ártatlanul. Egyenesen Kistarcsára vittek bennünket, nem tudom, mennyi ideig voltam ott. Kiss Jóska jött látogatóba Hatvanból, ő hozta a hírt, hogy éjszaka két órakor a családomat is elvitték az ávósok. Három apró gyermekem volt. A legkisebb tízhónapos, a legidősebb négyéves. Kistarcsáról Recskre vittek bennünket, a kőbányába. Azt mondták, hogy mi kértük, hogy vigyenek. Dehogy kértük! Vittek. Először Kál-Ká- polnáig tehervonattal, aztán a recski állomásra. Onnan gyalog mentünk be a kőbányáig. Nem tudtunk semmit, hogy mi lesz velünk. Fabarakkokba osztottak bennünket, emeletes vaságyakon kellett aludni. A kőbanya messze volt a barakkoktól. Oda mindennap gyalog kellett kimenni. Reggel már hat órakor ébresztő volt. Amikor fölfelé mentünk, sínvasat vitettek velünk, lefelé meg követ hozattak. Amikor mentünk fölfelé, gyakran vizes volt a lehullott falevél, meg jeges. Könnyen megcsúsztunk rajta. Aki elesett, örülhetett, hogy csak rugdosást, szidást kapott, nem tört keze-lába. Itt dolgoztunk több mint egy éven át, 1951 decemberéig, amikor néhányunkat elengedtek. Olyan papírt kaptam, amelyen azt írták, hogy a jó munkám jutalmául Sztálin elvtárs 72. születésnapja alkalmából amnesztiában részesültem. Idehaza nem találtam helyemet, mert a családom még óda volt a Hortobágyon. Megpróbáltam elintézni, hogy hazaengedjék őket. Mentem a pártbizottságra Körmöczi- hez, de azt mondta, hogy ő nem sokat tud csinálni. Felküldött Pestre Rákosi elvtárshoz. Mondtam neki, hogy én nem tudok oda menni, nincs meg sem az arcképes igazolványom, se pénzem a vonatjegyre. Hazamentem. Sírtam éjjelnappal. Aztán írtam levelet a feleségemnek. Megírtam, hogy próbáltam kiszabadítani, de nem lehet. Ő visszaírt. Beszélt ő is az ottani parancsnokkal, hogy engedjék haza, de az azt mondta, hogy nem engedhetik. Aztán egy másik levélben azt írta, hogy en odamehetek hozzájuk a Horto- bágyra. Gondolkoztam nagyon, mi tévő legyek. Mit ér nekem a családom nélkül itthon? Megírtam, hogy odamegyek hozzájuk a Hortobágyra, ha így áll a dolog. Összeszedtem a holmimat. Amit itt kaptam: kapcát, harisnyát. Nem sok holmim volt, se ruhám, se iratom, se pénzem. A földműves-szövetkezet kocsmájában, a „Késdobálóban” Soós Lajos\olt a vezető. Ó alkalmazott kocsikísérőnek. Ott kaptam egy kis fizetést, már nem tudom, mennyit. Azzal tudtam elmenni a családomhoz a borzasi állami gazdaságba. Amikor odaértem a hortobágyi állomásra, már két rendőr várt. Nem ávósok voltak. Nem lepődtem meg, mert a feleségem, Ilonka megírta, hogy két rendőr majd várni fog az állomáson. Én is kerestem őket. Köszöntem nekik: „Erőt, egészséget!”Elindultunk, mentünk. Jó hosszú volt az út. Amikor megérkeztünk a szálláshelyükre, láttam, hogy az körül volt szántva. Ezzel jelölték ki nekik, hogy meddig mehetnek el a táborból. Amikor odaértünk, megálltak a rendőrök, és megkérdezték: jól meggondoltam-e, mit akarok csinálni? Mert ha ide belépek, innen többet nem jöhetek ki. Szöget ütött a fejembe: jaj, mit csináljak? De csak arra f ondoltam: itt van a családom. londoni magamban: ha pusztul a családom, pusztuljak éh is. „Meggondoltam” — mondtam a rendőröknek. Akkor aztán beengedtek. Bementem a rendőrök körletébe, letettem a kis hátizsákomat. A rendőrök nekiláttak, és töviről hegyire átkutatták, nem viszek-e be valami tiltott holmit. Keressétek, gondoltam magamban, nincs abban csak néhány szennyes ruhadarab. Egy albérletben lakó, csak a vasúti fizetésből élő ember voltam világéletemben, nem sok holmit tudtam magammal hozni. Nem foglalkoztam én csak a munkával, meg a családommal. Csak arra volt gondom, hogy nekik meglegyen a legszükségesebb. Amikor megvoltak a vizsgálattal, hívatták a feleségemet. Jött. A legkisebb gyerek a karján volt. Mellette a Jancsi fiam, meg az Ilonka lányom. Nagyon megörültem, hogy megláttam őket. Mondom: „Kisfiam! Megismersz-e engem?" Hcm szólt az semmit. Kicsordult a könnyem. Nagyon fájó volt ez nekem. Odamentem hozzá, megcsókoltam. Mondom neki: „Édes kisfiam! Én vagyok az apukád...”Hát így zajlott le a találkozás. Ezután bemehettem hozzájuk az istállóba. Amíg Balázs János oda nem ment, nagyon nehezen élt a család. A felesége olyan keveset keresett, hogy abból nem tudta megfizetni az üzemi kosztot magának és a gyerekeknek. Úgy igyekezett pótolni, ahogy tudta. Például répaegyeléskor a kiszedett répát nazavitte, abból főzött levest, de néha még ezt is megtiltották. A családfő megérkezése után lényegesen könnyebb lett a helyzetük. Balázs János vasutas volt, de nem ijedt meg a mezőf azdasági munkától. Aratáskor aszált, csépléskor a gép mellett dolgozott. Nem félt a lovaktól sem, az utolsó időkben fogatos- ként jutott jobb keresethez. Fokozatosan javultak a körülmények is. Az utolsó évben már nem kellett istállóban lakniuk. A gazdaság vályogházakat építtetett velük, számukra, szerették volna elérni, hogy a szabadulásuk után ott maradjanak. Mert 1953-ban eljött a szabadulás is. Hanem Balazséknak eszük ágában sem volt a Hortobágyon maradni. Amint megkapták az elbocsátó iratot, siettek haza Hatvanba. Németi Gábor „Villanófényben”: Petófibánya
