Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-05 / 156. szám

4. TUDOMÁNY - PROGRAMAJÁNLAT HÍRLAP, 1991. július 5., péntek A modern élettan nagy tudósa volt az orosz Iván Petrovics Pavlov. Neve világ­szerte egy változatos és teljes egészében a tudománynak szentelt élet jelképe. Egyesítette magában a tudomány terén korszakot nyitó óriási, merész alkotószel­lemet és a hazája iránt érzett szeretetet. Szerény, egyszerű, ugyanakkor páratla­nul tenni akaró ember hírében állt. Élete tanulságos és követésre méltó. Öt és fél évtizede már, hogy elhunyt, de tanait ma is alapvetően alkalmazza az élettan tudo­mánya. Munkássága új irányt adott több tudományág fejlődésének Egy élet könyvek, műszerek és kísérletek között Egy kis településen, Rjazán- ban született 1849. szeptember 14-én Iván Petrovics Pavlov, pa­raszti családból. Már egész fiata­lon szerette a kétkezi munkát, szenvedélyesen ragaszkodott a földhöz. Akárcsak édesapja, sze­retett ásni a gyümölcsösben vagy a konyhakertben, a ház körül tett-vett. Nagy kedvvel asztalos- kodott, fürt-faragott, és nem szí­vesen ült neki az iskolai felada­tok elkészítésének. Miután ha­tártalan szabadságot biztosítot­tak neki, korán megszerette az utcát, az utcai játékokat. Vakme­rő, fürge és heves volt, a munká­ra született. 1870-ben felvételt nyert a pétervári egyetemre. Alig négy évvel később jelent meg tu­dományos munkája „A gyomor­mirigyek tevékenységét szabá­lyozó idegekről” címmel. Eköz­ben elhatározta, hogy fiziológus lesz, és a tudomány előbbrevite- léért folytatott harcot tartotta élete legfőbb feladatának. 1875- ben befejezte egyetemi tanulmá­nyait. Még ebben az évben Cion Hja Fagyejevics, a jeles fiziológus az első orosz nyelvű élettan tan­könyv szerzője felajánlotta Pav- lovnak, hogy legyen az Orvosta­ni és Sebészeti Akadémia as­szisztense. 1876-ban vállalta el ezt, de nem ott, hanem az Állat­orvosi Intézetben, ahol két évig töltötte be ezt az állást. 1877-ben Németországba utazott, a bo­roszlói egyetem professzora, Ru­dolf Heidenhain meghívására a laboratóriumában dolgozott. Egy év után közzétette a has­nyálmirigysav elválasztódásá- nak idegmechanizmusáról szóló közleményt. Az 1880-as évek elején avatták az orvostudomá­nyok doktorává, mégpedig „A szív centripetális idegei”című ér­tekezésének megvédése után. Nem sokkal később elnyerte az egyetemi magántanár címet. Az 1888-as esztendő kiemel­kedő volt Pavlov életében, mi­után felfedezte a hasnyálmirigy elválasztását szabályozó idege­ket. A századforduló táján a Me­xikói Tudományos Társaságtól megkapja az első külföldi dísz­tagsági könyvet. A feltételes ref­lexekről szóló első munkáját 1902-ben tette közzé. Pavlov nagy érdeme, hogy az élettani kutatásnak elvileg új módszereit dolgozta ki. Bevezette azt a kí­sérleti eljárást, amely lehetővé teszi a szervezet normális körül­mények közötti működésének ta­nulmányozását. Jelentős kutatá­sokat végzett a vérkeringés, az emésztés és a felső idegtevé­kenység körében. Kidolgozta a nyálmirigyek, a gyomor és a máj működésének vizsgálatához szükséges sebészeti technikát. Megállapította a gyomor- nedv-kiválasztás reflexjellegét, a nyál és a gyomomedv összetéte­lének alkalmazkodását a táplá­lékhoz. Kutatásaiért 1904-ben orvosi-élettani Nobel-díjjal tün­tették ki. Kimutatta, hogy az úgy­nevezett lelki működés alapját anyagi, élettani folyamatok ké­pezik, amelyek a nagy agykéreg­ben mennek végbe. Felismerte, hogyan lehet felsőbbrendű élőlé­nyekben feltételes reflexet kiala­kítani. Ezzel a módszerrel feltár­ta a nagy agykéregben lejátszódó bonyolult feladatokat. Kutatásai a felsőbb idegtevékenységről, az úgynevezett második jelzőrend- szerrőlkimagaslóak. Tagja volt a szovjet-orosz, továbbá az angol tudományos akadémiának is. Magas kort.ért meg, 87 éves ko­rában, 1936. február 27-én hunyt el. Munkássága új irányt adott a kórélettan, a belgyógyá­szat, az elme-ideg gyógyászat, a pedagógia és a lélektan fejlődésé­nek. (mentusz) Amire a laboratóriumában rájöttek Pavlov legnagyobb életrajz­írójának, Popovszkijnak könyvé­ben több érdekes feljegyzést olvas­ni a tudós napjairól, küzdelmeiről, így többek között a következőt ol­vashatjuk: „Mi volt az, amire Pav­lov laboratóriumában rájöttek? Az élő szervezet vele született reagálása — a nyál­elválasztás — éppoly független az állat akaratától, akár a szívve­rés vagy a vélemények tevékeny­sége, és időlegesen társítható a világ bármely tárgyával. A külső világ bármely jelensége — mint a hang, a szag, a fény, az árnyék vagy a zaj — ugyanúgy kiváltja a nyálmirigy működését, mint az étel. Egyetlen feltétel, hogy a hangnak, a szagnak, a fénynek, az árnyéknak vagy a zajnak többször egymás után egybe kell esnie az etetés időpontjával. Lehet ezt felfedezésnek tarta­ni? Kinél nem váltotta már ki kö­zülünk a cukrászdobozra ragasz­tott kép puszta megpillantása az édességek élénk elképzelését? Elképzelhető kellemesebb mu­zsika az éhes ember számára, mint a villák és a kések csengése? Mennyi nevetést és derültséget kelt a nyaralókban az ebédre hí­vó gongütés? Ezeket a kérdése­ket tették fel önmaguknak a pszi­chológusok és fiziológusok. Pav­lov munkatársai is kételkedtek, és főnökükkel együtt nem kevés keserves percet éltek át. Minden attól függött, hogy mi lesz to­vább. A kutatások további me­nete volt hivatva eldönteni, hogy vajon fontos felfedezéshez jut­nak-e, vagy pedig zsákutcába ke­rülnek.” „Az agy, amely a természettudományt létrehozta...” Pavlov rengeteget kísérlete­zett, de munkáját nem mindig kí­sérte szerencse. Ám annál kitar­tóbb, szívósabb volt, mint hogy feladja. Erről a következőket je­gyezte fe: „A természettudo­mány Galilei óta fel nem tartóz­tatható haladása szembetűnően megállt az agy magasabb osztá­lya, az állatok és a külvilág legbo­nyolultabb kapcsolatának szerve Pavlov sokat gondolkodott és magyarázott tanítványainak is arról, hogy az élő szervezet és a környező természet viszonya mi­ként foglalható össze. „A szerve­zet az élet fenntartásához szük­séges vegyi anyagokat nyer a ter­mészettől — írta. — A fejlődés alacsony fokain csak az ételnek, vagyis a táplálkozás tárgyának és az élő szervezetnek közvetlen egymáshoz érése vezethet az anyagcseréhez. így táplálkoznak az amőbák, a baktériumok és a bonyolult élő szervezetek sejtjei. A nagy tudós szenvedélyesen szerette a tudományt, csak an­nak élt, és röviddel halála előtt levélben fordult hazája ifjúságá­hoz. „Mit szeretnék kívánni az if­júságnak? Mindenekelőtt követ­kezetességet. A termékeny tudo­mányos munkásságnak erről a legfontosabb feltételéről soha­sem tudok beszélni megindulás nélkül. Következetesség, követ­kezetesség, és ismét következe­tesség! Mindjárt munkájuk ele­jén tanulják meg ezt az ismeretek felhalmozásában. Tanulmá­nyozzák a tudomány ábécéjét, mielőtt megkísérelnék, hogy csúcsaira emelkedjenek. Sohase fogjanak hozzá az utóbbihoz, mielőtt az előbbit magukévá nem tették. Soha, még a legme­részebb találgatásokkal és hipo­tézisekkel se kíséreljék meg el­előtt. S úgy látszott, hogy ez nem véletlen, hiszen a természettudo­mány kritikus órája következett el, amennyiben az agy, amely a természettudományt létrehozta és továbbfejleszti, maga is a ter­mészettudomány tárgyává vá­lik.” A felsőbb fokokon ezeknek a vi­szonyoknak a köre kitágul. Már a szagok, a hangok, a tárgyak bi­zonyos kombinációja, bizonyos jelenségek és színek szólítják fel az állatot, hogy a tápanyagot ke­resse és megszerezze. A legfel­sőbb fokon más jeladások állnak elő: a beszéd és az írás. Ily mó­don a számtalan távoli és közeli tárgy ősjelenség az élet különbö­ző jeladásává válik. Mindezek hívják és irányítják az állatokat a hőn óhajtott cél elérésére — a táplálkozás tárgyának megszer­zésére.” leplezni ismereteik fogyatékos­ságát. Tanulják meg a kitartást és a türelmet, a tudomány terén végzett apróbb munkát. Tanul­mányozzák, hasonlítsák össze, halmozzák fel a tényeket. Igye­kezzenek behatolni a tények ke­letkezésének titkába, keressék az irányító törvényeket. A második a szerénység! Sohase higgyék, hogy már mindent tudnak. És bármilyen nagyra becsüljék is magukat, legyen meg mindig a férfias bátorságuk az önvallo­másra: érzem, hogy tudatlan va­gyok. A harmadik a bátorság! Gondoljanak arra, hogy a tudo­mány egész életet követel az em­bertől. És ha két életünk volna, még az sem lenne elég. Nagy erő­megfeszítést és nagy bátorságot követel a tudomány az embertől. Legyenek bátrak munkájukban és kutatásaikban.” Tanulmányozzák a tudomány ábécéjét „Az élet különböző jeladásává válik” A mozik műsorán Romantíka minden mennyiségben Robin Hood A XII. század Angliájában ját­szódó romantikus történetet a ti­zenévesek mindig jól ismerik, hi­szen olyan meséről van szó, amelyben vannak törvényen kí­vüliek, egy csinos lány és egy ül­döző csapat. Robert Hode szász nemest megfosztják birtokától, majd felveszi a Robin Hood ne­vet, felülkerekedik normann ri­válisain, elnyeri Marina szerel­mét, és a szász nép hősévé emel­kedik. A monumentális filmet világsztárok jegyzik: Edward Fox, Jürgen Prochnow, a címsze­repet pedig az egyik legnagyobb jövő előtt álló fiatal amerikai sztár, Patrick Bergin alakítja. A Robin Hood az egri Uránia mozi műsorán szerepel. Zöld kártya Van egy férfi, aki amerikai ál­lampolgárságot akar, és egy nő, aki egy jó lakást szeretne bérelni. Mindkét vágy teljesüléséhez a házasság a legrövidebb út. Egy barátjuk segítségével találkoz­nak, azután egybekelnek, és vé­gül sok-sok viszontagság után még egymásba is szeretnek. A francia sztár Gerard Depardieau ezzel a filmmel mutatkozott be az amerikai nézőknek. A rende­ző Péter Weir neve sem ismeret­len; gondoljunk csak a Kis szem­tanú, vagy a Holt költők társasá­ga című filmekre. A Zöld kártyát az egri Uránia nézői tekinthetik meg. Tini boszorkány Louise félénk gimnazista lány, reménytelenül szerelmes az isko­la focisztáijába, Bradbe. Titok­ban leveleket ír hozzá, amelyeket az angoltanár megszerez, és a fiú jelenlétében felolvas az osztály­nak. Még aznap este hazafelé tartva kerékpárjával Brad kocsi­ja elé kerül... Á közelben lakik Serena asszony, az ő házában kér segítséget. Serenát mindenki bo­szorkánynak tekinti, aki be is ve­zeti a lányt a boszorkányság tu­dományába. Brad is egyre in­kább viszonozza érzéseit... A szí­nes, szinkronizált amerikai zenés vígjátékot a Bródy mozi tűzte műsorára. Programbörze Kiállítások, tárlatok Új kiállítás nyílik az egri Ifjúsági Ház Kísérleti Galériájában a hét végén. Petényi Pál grafikái két hétig láthatók. Ugyancsak itt a Galéria „I”-ben Ba­logh László izgalmas és érdekes képei, szobrai vár­ják a képzőművészet iránt érdeklődőket július 18- ig.‘ Nagy Péter képriportjának Az önzetlen, tevé­keny szeretet címet adta. A Megyei Művelődési Központ második emeletén tekinthetik meg.’ A nagy sikerre való tekintettel az MMK-ban meghosz- szabbították Fehér Jánosné viseletkészítő és Hor­váth Tibor bőrdíszműves tárlatát. Szórakoztató programok Ma este 6 órakor folytatódik a Megyei Művelő­dési Központ Folklórcentrumának programja az egri Mecset étteremben. A népzene és -tánc kedve­lőit a Lajta és a Gajdos együttes szórakoztatja.’ Az egri Ifjúsági Ház Játszóterén, az intézmény előtti parkban (rossz idő esetén az épület átriumában) szombaton délelőtt fél 11 -kor apró emléktárgyakat készítenek a gyerekek. Túrák Százéves az egri természetjárás címmel jubileumi túrát rendez vasárnap az Eger Városi Természetba­rát Bizottság. A 14 kilométeres táv során a résztve­vők Gyulai István vezetésével a következő megál­lóhelyeket keresik fel: Felsőtárkány — Kerengő út — Várkúti turistaház — Bíróné rétje — Márta pihe­nő — Tibakút — Nagy-Eged — Egervár vasúti meg­álló. Indulás 8.40 órakor az egri autóbusz-állomás 14-es kocsiállásáról.’ Az egri Gyermek-szabadidő­központ ifjú túrázói vasárnap a buszpályaudvarról induló 6.50-es járattal kelnek útra. Juhász István kalauzolásával a gyerekek felkeresik a Juhász-ku- tat, a Pazsag őrházat, a Lajpos ormot, Nádasbércet, a Barát rétet és Felsőtárkányt. Báb és jelmez az MTV kiállításán (Fotó: Gál Gábor) Egy kiállítás ürügyén A Magyar Televízió egy vi­szonylag széles skáláját mutatta be a Líceumban, az elmúlt he­tekben annak a szellemi-művészi munkásságnak, amelyet művé­szei, fotósok, színpadtervezők, bábosok, kosztümtervezők, gra­fikusok, a látvány-esztétika mes­terei űznek a tévében, mint alko­tóműhelyben évek-évtizedek óta. Örömünknek adtunk kifeje­zést, hogy egy ilyen sokrétű és jól rendezett tárlat módot és lehető­séget adott-nyitott arra, hogy az iskolai év vége táján az egri szak- pedagógusok meg elvihessék ta­nítványaikat erre a szemlére, megközelíteni a szépséget, az ar- tisztikumot, azt a szellemet, szemléletet, amely az egyes mű­vészeket vezeti, irányítja alkotás közben. Nagy problémája ugyanis a hazai oktatásnak az a hiány, hogy a tanterv, ez a rettene­tesen elfuseráltra sikerült közéle­ti, tanítási szörny, amely itt ma­radt a szocializmus sok-sok re­formkísérlete után, kifelejtette az esztétikai oktatást, és főleg a jellemnevelést a tizenévesek éle­téből. Most a tíz év alattiakat ne is említsük! A szaktanár elvitte az ő osztá­lyát erre a tárlatra, végigvezette a diákokat, netán magyarázott is nebulóinak valamit, a gyerekek vagy oda figyeltek, vagy nem, de végül is egy bizonyos idő eltelte után, akár rávezette a tanár az ő diákjait a vendégkönyv létére, akár nem, ezek a gyerekek a ven­dégkönyvbe beírtak. A jámbor és tájékozatlan felnőtt azt hiheti, hogy a diák a maga egyszerű sza­vaival két sorban rögzíti, mit tar­tott értékesnek, mi nem tetszett neki, támadt-e lelkesültsége, vagy éppen hiányérzete. Mert ha mar valaki véleményt ír, ilyesmi­re gondolhat: visszaköszön a művésznek, művészeknek azért, amit létrehozott, létrehoztak. A felnőtt ezt teszi. Akár ma­gyar, akár „idegenforgalmi” ide­gen. írja angolul, franciául, né­metül azt, amit szükségesnek tart lejegyezni. Nem így a magabiztos gyerek, aki a kis osztályközösségben el­foglalt vezéri állapotában, hang­adóként megkapaszkodva, neki- durálja magát, és odapofozza a papírra a nyegle mondatot: „Az a randa, gyűrött nő, hogy merte magát lefényképeztetni, es a mű­vészet az vak, na, de ennyire? Amúgy kösz, jó volt.” Egy másik: „A kiállítás nagyon látványos, hát még a jegyszedő. — Ms Obsi- tovics Réka?' És az aláírás után még odabiggyesztve: „őnagysá- ga. (Gondolom, mekkorát de­rültek a hallatlanul szellemesnek tartott szövegen. És valószínű, ugyanebből az osztályból lehe­tett a másik is: „A jegyszedő f... csávó.” Ez a kis gyűjtemény bizonyí­ték arra, hogy a gyerekeknek halvány fogalmuk sem volt, hol jártak, mit láttak, hol járhattak, és mit láthattak volna?! Miért? Ilyenek — mondanánk, ha csak a jelenségnél megállnánk. De nem ezt tesszük. Az okokat keressük. Ott is, ahol talán nem kellene. A tanár nem készítette fel őket, nem irányította kíváncsiságu­kat?! Ez is lehet. De még inkább az, hogy már a tíz év alattiban, a tizenévesben sincs meg az a fe­gyelem, amely a társadalmi érintkezésben, közlekedésben elvárható lenne tőle. Tőlük. Mintha fogalmuk sem lenne ar­ról, hogy értékrendnek kellene lennie ebben a szellemileg és er­kölcsileg elmocsarasodott mai világban, és az értékrendbe egy­szer majd bele kellene nőniük. Ott majd valamilyen szinten el kell helyezkedniük egyszer, va­lódi ítéletet mondanak majd ők is és mások is. És akként boldo­gulnak, ahogyan az a bizonyos értékrend igazgatja netán a tár­sadalmat. És ha a mai kor eddig jutott füstölgésünkben, halljuk feltett kérdésünkre a felvilágosí­tást: több lapot ki kellett tépniük a vendégkönyvből, mert a gyere­kek olyan obszcén szövegeket ír­tak le, hogy azokat nem hagyhat­ták benne a füzetben. Hogy mik vannak?!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents