Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-30 / 177. szám
HÍRLAP, 1991. július 30., kedd SPORT n Korlát ( olt Rendezés Haragszomrád. Móczár és Cserkuti mosolyszünete (Fotó: Szántó György) A bonyodalom akkor kezdődött, amikor szombaton az első „éles” futamban Klink János kiszakította Ford Sierrájával a rajt utáni kanyarban a korlátot. Szegény pilóta, majd sírva fakadt, miközben vontatták a depóba a megrongyolódott kocsit. Szerencsére a nézők nem sérültek meg a balesetnél — meglehet, a veszélyes külső íven elég sokan bámészkodtak, várták a kanyarban felbukkanó kocsikat. Az ezt követő második „kört” annak rendje és módja szerint elindították, s a verseny a csúszós pálya, a szakadó eső ellenére rendben, újabb koccanás, pa- lánkromboiás nélkül lezajlott. A meglepetés másnap következett. Ott, ahol Klink kocsija kiszakította a korlátot, minden ugyanúgy maradt. Mivel a hibát nem javították ki, a versenyigazgató és a szervezők bejelentették: a balesetveszély miatt nem vállalják a felelősséget, vagyis a vasárnapi futam elmarad. Futótűzként terjedt a depóban a hír. Ki így, ki úgy reagált. Volt, aki beleegyezett volna a döntésbe, míg sokan amellett voksoltak, hogy vállalják így is a versenyt. Hogy komolyan gondolják, aláírásokat is gyűjtöttek azoktól a pilótáktól, akik hajlandóak lettek volna korlát nélkül is elrajtolni. A hangadó érthető módon Móczár Péter \olt, aki előző nap legyőzte Cserkutit. Neki fontos volt a verseny, hiszen vasárnap is esett, így arra számított, hogy ismét nyer, s ezzel övé lesz a bajnoki cím. Móczár nyomdafestéket nem tűrő szóáradatot Zúdított a rendezőkre és Sándor István versenyigazgatóra. Móczár még azt is felvállalta, hogy ha kell, a saját költségére kijavíttatja a korlátot, csak ne kelljen a futamot törölni. Az incidensre nem is érdemes tovább a szót fecsérelni, hiszen végül is a korlátot megcsinálták, a verseny nem maradt el. A közjáték annál több bosszúságot okozott a versenyzőknek és a nézőknek, hogy mást ne említsünk, tetemes késéssel kezdődött az aznapi program. Pedig a hercehurca elkerülhető lett volna. Tisztában vagyok azzal, hogy mint minden sportban, az autósportban is vannak szabályok. De kérem, ha ennyire mereven ragaszkodunk az íráshoz, akkor már szombaton félbe kellett volna szakítani a futamot, hiszen már akkor megrongálódott az a bizonyos korlát. Mert így joggal tűnhetett szőrszálhasogatásnak a vasárnap reggeli merev álláspont. De ha végképp ragaszkodunk a korlát helyreállításához, ehhez nem lett volna elég a szombat délután vagy a vasárnap kora reggeli időszak? Hogy azt már ne is említsem, hogy két versenybíróval át lehetett volna hidalni az egész problémát, akik erre a részre nem engedtek volna be nézőket. Biztos vagyok benne, hogy lett volna még jó pár kézenfekvő, pofonegyszerű megoldás, ahelyett, hogy kerek perec kijelentették: nincs verseny. Az ember hajlamos arra, ha valami problémát nem a logika szerint oldanak meg, még azt hiszi, hogy hátsó szándék, ilyen-olyan érdek motiválja a döntéseket. Mert érzésem szerint a versenyigazgatónak és a rendezőknek — már akit illet — épp azért kellett volna fáradoznia, hogy az egyébként is kurtára sikeredett hegyi bajnokság parádsasvári futama ne csonkán érjen véget. Az újságíró ugyanis meghallgatja a magyarázkodást, a kifogásokat, de a közönséget, a nézőket ez cseppet sem érdekli. Ók, dacolva a szakadatlanul ömlő esővel, versenyt akartak látni, és nem cirkuszt. B.F. Emiatt a korlát miatt állt több órát a verseny Labdarúgótorna Kuntapolcán Vízicsatában második az ESE A hét végi események sorába tartozott egy tőlünk száz kilométerre, de mar a határ túloldalán, Szlovákiában megrendezett labdarúgótorna is, ahová ismét meghívást kapott az Eger SE NB Il-es csapata. A kétnapos viadal nagy esemény a mindössze hét- szaz lelket számláló Kuntapolcán, ahol a község szinte valamennyi munkavállalója a mag- nezituzemben dolgozik. Ez a gyár közel náromezerféle cikket miit elő, tudtuk meg Mezei Viktor igazgatótól, aki arra a kérdésre, hogy mégis mondjon néhány dolgot, így válaszolt: — Egyszerűbb, ha azt felelem, a rakéta és a hajócsavar kivételével mindennél foglalkozunk. A falu sportja is e vállalaton nyugszik, amelynek olyannyira van munkája, hogy nem is győz eleget tenni a megrendeléseknek. Már itt sem újdonság, hogy a sportegyesület vállalkozik. A munkaidő letelte után, akinek pénzre van szüksége, a klub „gmk-iában” tehet ra egy lapáttal. A nászon az egyesületé, ami egy évben több mint kétmillió korona. Ebből a pénzből nemcsak a körzetiben futballozó focisták részesülnek, hanem a kerékpározók, a teniszezők, a röplabdá- zók és a sakkozók. De tetemes összegbe kerül a létesítmény, a fedett lelátóval, világítással(l) ellátott stadion fenntartása is. Gondos kezek tartják rendben a pályát és környékét. Ha lehet, a gyepszőnyeg még simább, még masszívabb volt, mint egy évvel korábban. Talán hihetetlenül hangzik, sehol sem volt kikopva, egy bucka nem sok, annyit se lehetett felfedezni a játéktéren. A vendégszerető helyiek most is kitettek magukért. Sajnos, az időjárás alaposan keresztbe húzta a számításaikat. Pénteken és szombaton hatalmas zápor zúdult a falura, majdhogynem alkalmatlanná téve a pályát. Itt-ott bokáig ért a víz, de mit volt mit tenni, a lelátó megtelt, így elkezdődött a torna. Az ESE a szlovák elsőligás Jolsvával mérkőzött meg a döntőbe jutásért. A piros-kékek a következő összeállításban kezdtek: Bodolai — Vojtekovszki, Csendes, Csűri — Lengyel, Vadicska, Jávorszki, Aranyos — Berecz, Kormos, Nagy G. A félidőben csereként állt be: Csató, Szerdahelyi, Fodor, Oláh és Póta. A víz áztatta, rendkívül csúszós pályán az egriek jutottak vezetéshez a 31. percben. Lengyel laposan indította Nagy G.-t, aki egyet tolt a labdán, majd tizenegy méterről a hálóba helyezett. A második félidő elején egyenlített az ellenfél, egy kapu elé ívelt labdára Póta nem mozdult, így az egyik csatár a hálóba fejelt. Végül a tizenegyesek döntöttek az Eger javára. Másnap a döntőben a cseh elsőligás Slusovicával mérkőzött meg az ESE. Az eső most sem kímélte a pályát, így a találkozó inkább vízicsatához, mintsem labdarúgómeccshez hasonlított. Varga Zoltán edző a csapatkeresés jegyében erre a mérkőzésre más összetételű együttest küldött a pályára: Póta — Lengyel, Csendes, Csató, Csűri — Mirkóczki, Oláh, Baranyi — Csőke, Fodor, Vadicska. A félidőben beállt: Nagy E., Aranyos, Jávorszki, Nagy G. és Bodolai. Az erőtől duzzadó, kétségtelenül jobb csapat benyomását keltő Slusovica 2-0-ás félidő után 5-0-ra legyőzte az ESE-t. — Az első pillanattól kezdve letámadásos taktikát alkalmazott az ellenfél — összegzett az edző. — Tanultunk ebből a mérkőzésből, és néhány játékosról tisztább képiét kaptam, ami a végleges csapat kialakítása szemjxmtjából fontos tényező. Alakul a stabil kezdő tizenegy, igaz, még majd egy hónap hátravan a rajtig. Addig is folytatja az előkészületi mérkőzéseket a csapat. Ma délután négykor a Bélapátfalvát, holnap fél otkor a Nagyrédét fogadják az Északi sportpályán. Elsején már a stadionban, az MVSC-vel mérkőznek 15 órakor. A hét végén pedig a Marlbo- ro-kupa vár a csapatra, három NB I-es gárda társaságában. (budai) Volt egyszer egy Agria — Controll-kupa... Hittem is, meg nem is Pócsik Dénesnek, amikor tavaly a sikeres, hat válogatottat felvonultató vízilabdatoma után azzal kecsegtetett, hogy lesz ez még jobb is, jön még Egerbe nyolc-tíz ország nemzeti csapata is. Ugyan kérem, micsoda délibábkergetés ez? Hogyan jönne ide, ebbe a 66 éves, meglehetősen lepusztult uszodába egy előkelő mezőny? — szólalt meg bennem a kétkedés hangja. Ha hatan összejöttek, miért ne sikerülne akár tíz nagymenő gárdát is összetrombitálni? — ellenkezett a bizakodás. Sokáig szinte csak cémaszá- lon lógott az idei torna sorsa. Sürgősen szponzort kellett találni, mivel a privatizáció előtt álló Egervin már nem vállalhatta egy ilyen nagyszabású viadal megrendezésével együtt járó költségeket. Végül a fővárosi Controll Rt. látott üzletet a dologban, helyi szinten pedig az Egri Dohánygyár vállalta magára a mecénás szerepét. Karbantartó brigádjuk — amennyire lehetett — rendbe hozta az uszodát. A régi, préselt falemezből összetákolt bódét lebontották, újat, az esőtől jobban oltalmazót áhítottak a helyére. Mint utóbb kiderült, nagy jót cselekedtek a versenybírósággal, mert ha marad a régi tákolmány, a szombati mindent elsöprő felhőszakadásnál bizonyára bőrig ázott volna a zsűri. Aki nem volt rest, és végignézte az ötnapos rendezvény 25 mérkőzését, az kétféle érzéssel küszködött. Néha bosszankodott, hogy túl gyorsan múlnak a percek, máskor meg nem győzött az órájára pislogni. Ezek az érzések persze mindig igen szubjektivek, de hát szemfényvesztés lenne azt állítani, hogy ez a torna az első perctől az utolsóig tele volt izgalommal, érdekességgel. A csoportbeosztás nem sikerült valami szerencsésen, legalábbis a nézők szempontjából. A „B” csoport lényegesen erősebbnek bizonyult az „A”-nál, ez utóbbiba sorolták be válogatottunkat is. Az még önmagában nem lett volna baj, hogy az utolsó pillanatban az Egyesült Államokat csoportunkban felcserélték a spanyolokkal, mert arra senki sem számíthatott, hogy az ibériaiak a juniorcsapatukat küldik el. Ezért kellett menet közben megváltoztatni a torna programját, mert a tévések a Magyarország- Görögország összecsapást akarták közvetítem, gondolván, hogy a görögök nagyobb ellenállást fognak kifejteni, mint a spanyolok. Nem így történt... Kétségtelen, hogy a döntőbe a két legjobb együttes került, de a sportszerűség azért megkívánta volna az A tornagyőztes magyar válogatott (Fotó: Szántó György) erőviszonyokra jobban tekintettel lévő besorolást. Ennek lett kárvallottja például a szovjet csapat, amely az „A” csoportban minden bizonnyal az elődöntőbe jutott volna, így azonban még azok a görögök is megelőzték őket, akiket tíz meccsből tízszer megvernének. A fentiek igazát támasztja alá, hogy a szombati helyosztókon — a döntő kivételével — a „B” csoportosok diadalmaskodtak. A finálé remek csatát hozott, a fordulatokban bővelkedő összecsapáson megérdemelten győzött válogatottunk. Csakhogy, míg a "Világkupa-győztesnek valamennyi csoportmérkőzésen meg kellett izzadni a győzelemért, addig a mieinket csupán az ausztrálok állították komoly próbatétel elé, a görögök, franciák és a spanyolok egész egyszerűen nem voltak velünk egy súlycsoportban. A döntőt pihentebben játszhatták, a hazai környezet is előnyt jelentett, vagyis a siker egyáltalán nem meglepő. A díjkiosztás előtt arra kértük Gallov Rezső helyettes államtitkárt, az OTSH elnökét, hogy néhány mondatban összegezze a látottakat. — A vízilabdázás hamisítatlan ünnepe volt ez az ötnapos torna. Külön öröm számomra, hogy ezeknek a mérkőzéseknek Eger adott otthont, hiszen a hevesi megyeszékhely még mindig a póló fellegváraként él a köztudatban. Nekem is több sportba- rátom lakik ebben a szép városban, köztük Ringelhann Gyuri és Pócsik Dénes. A döntőről csak annyit mondhatok, hogy a fiúk a legjobban időzítették ezt a diadalt az athéni Európa-baj- nokság előtt. A Világkupa-győztest téidre kényszeríteni minden körülmények között rangot jelent. A rendezés pergő ritmusú, az időpontokat betartó voh. Az Eger SE úszó- és vízilabda-szakosztálya jó partnernak bizonyult a torna sikeres lebonyolításában. Remek ötlet volt a gólok utáni vidám, buzdító dallamok bejátszása, kár, hogy pont vasárnapra beázott az erősítő, és — tartalék hiányában — zene nélkül maradtak a csapatok. A póló mindenkit hatalmába kerített ezen az őt napon, de legfőképp a gyerekeket. Új divat ütötte fel a fejét a medence partján, az aláírásokkal borított fehér póló. A gyerekek filctollal és trikóval a kezükben vadásztak az autogramokra, és nem volt nehéz dolguk. Olimpiai és világbajnokok, világszerte ismert és elismert edzők nyüzsögtek a medence környékén. Többek között láttuk Rusorán Pétert, Molnár Endrét, Kásás Zoltánt, Mayer Mihályt és Pozsgay Zsoltot, hogy csak a magyarokat említsük. Egyikőjük — élesszemű srác lehetett — az újságírót is kiszúrta magának, nem tudni, milyen ötlettől vezérelve. Mikor orrom alá tartotta a tollat, annyira meglepődtem, hogy odakanyarítottam a nevem. Csak később jöttem rá, hogy biztosan összekevert valakivel... Vasárnap délután csendesült el az uszoda, de már mindenről múlt időben kell írnunk. Ami vigasztaló: nem tűnt el az egész nyomtalanul, az élmények bizonyára még sokáig élnek a szurkolókban. Ha majd kezdenek elhalványulni az emlékek, akkor betérhetnek a polgármesteri hivatalba, ahol vethetnek egy Pillantást a díszes serlegre. A magyar válogatott csapatkapitánya ugyanis atadta a kupát a város polgármesterének, hogy az erre járókat és az itt élőket emlékeztesse arra, mennyire szereti ez a város a vízilabdát. Finnél nemesebb zárszó nem is lehetett volna. Buttinger László Öröm spanyol módra Nem sok izgalmat tartogatott a legrangosabb profi kerékpáros körverseny, a Tour de France vasárnapi befutója. A 13. szakasz óta élen állt spanyol Miguel In- durain összetett sikerét nem veszélyeztette senki a 22., utolsó szakasz céljánál, a Champs-Ély- sées-n. A Tour történetének negyedik spanyol bajnokát több száz honfitársa várta a Diadalívnél, Spanyolország francia nagykövete pedig fogadást adott este a dicsőségben fürdő Indurain tiszteletére. Örömünnepet tartottak a 27 éves sportoló szülővárosában, a Pamplonához közeli, észak-spanyol településen, Villa- vában is. A városka 7500 lakosa vasárnap a tengerparti fürdőzés helyett a tévé képernyői előtt szorongott, Indurain győzelmét követően pedig pezsgő folyt Villává utcáin. A varos vezetői már bejelentették, hogy „Mijpielon” diadalát megörökítendő, az egyik utcát a bajnokról nevezik eL Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 30. játékhétére 2.188.431 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2.022.110 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 982.168 forint, 12 találatos_ szelvény 129 darab, nyereményük egyenként 20.303 forint, 11 találatos szelvény 1563 darab, nyereményük egyenként 1676 forint, 10 találatos szelvény 11.583 darab, nyereményük egyenként 339 forint.
