Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-29 / 176. szám
A TISZA II., A „FÉLKARÚ ÓRIÁS’ HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. MEGYEI 1991. JÚLIUS 29. HÉTFŐ HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA II. ÉVFOLYAM 176. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT Egy lap, amely a megye minden olvasójához szól! LEGYEN ELŐFIZETŐNK! Megnyílt a Balaton Airport Sármelléken szombaton megnyílt hazánk első, nagyobb gépek fogadására is alkalmas polgári repülőtere, a Balaton Airport. A repülőteret a Mikromatika Holding üzemelteti. Sármellék az első olyan polgári légikikötő Európában, amely a szovjet hadsereg által visszahagyott reptér hasznosítása révén kezdte meg működését — 122 millió forintos építési, technikai beruházást követően. Egyelőre november 30-ig szóló, a Kincstári Vagyonkezelő Szervezettel kötött bérleti szerződés alapján üzemelteti a Mikromatika a repülőteret, amely az egy-két személyes kisgépektől az IL 76-os méretű teher- és személygépek fogadására egyaránt alkalmas. A rádiólokációs rendszer az idén még csak nappali forgalom irányítását teszi lehetővé. Közeli terveik között belföldi légitaxi, valamint charter-járatok indítása-fogadása is szerepel. (MTI) Pentagonaléból — Hexagonale Szombaton Lengyelország teljes jogú tagja a már Hexago- nalévá bővült együttműködésnek — egyebek között erről döntöttek Dubrov- nikban azon a teljes ülésen, amelyen Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország és Olaszország miniszterelnökei, külügyminiszterei, parlamenti küldöttségeik, valamint a tanácskozás vendégei, megfigyelői vettek részt. Antall József miniszterelnök a teljes ülésen elhangzott felszólalásában megállapította, hogy a hat országot felölelő régió gazdasági sikere elsőrendű fontosságú a politikai stabilizáló tényezők sorában. Ha az etnikai, nemzeti, nemzetiségi feszültségek még szociális feszültségekkel, életszínvonalbeli problémákkal is súlyosbodnak, az fokozza az ellentéteket és a feszültségeket. Ebben az esetben különösen fontos, hogy a világ vezető ipari országai összehangolt és átfogó támogatást nyújtsanak a térségnek, és átfogó, globális pénzügyi, gazdasági stratégiával közelítsék meg azt, ezen belül a Pen- tagonale, illetve most már a Hexagonale országait — mondta a miniszterelnök. Hivatásos határőrök Körmenden a városban lévő határőrkiképző és -továbbképző intézetben 194 hallgató — köztük 10 nő — vette át oklevelét és tiszthelyettesi, zászlósi rendfokozatát. A többségében Győr- Moson-Sopron, Komárom, Zala, illetve Borsod és Nógrád megyéből érkezett hallgatók tízhónapos tanulmányi idő alatt sajátították el a modern határőrizeti és rendészeti munka alapjait, s öt nyelvből választva alapfokú nyelvvizsgát tettek. Lövedékbecsapódás A magyar-jugoszláv határon, Hercegszántó térségében szombaton a zöld határon a figyelő járőrben lévő határőr az államhatártól mintegy 5 kilométerre —magyar területen — lövedékbecsapódást észlelt. A határeseményeket kivizsgáló helyi magyar-jugoszláv vegyes bizottság azonnal megkezdte a határrend- sértés vizsgálatát. A becsapódás helyét nem találták meg. A jugoszláv fél azonban lehetségesnek vélte, mivel a határtól másfél kilométer távolságra ebben az időszakban lőgyakorlatot végeztek. Elnézést kértek a történtekért. Hamis 100 dolláros A valódiak között egy hamis százdollárost is el akart helyezni devizaszámláján Győrben K. László 34 éves monori lakos. A rendőrségen kiderült: Németországban szándékozott gépkocsit venni, s ezért vásárolt valutát, köztük egy hamis bankót is. A befizetendő bankjegyek között a gyanúsnak ítélt hamis pénzre rátaláltak a pénzintézet alkalmazottai. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya eljárást indított az ügyben pénzhamisítás és devizagazdálkodás megsértése miatt. Családi tragédia Családi tragédia történt Tolna megyében. A megyei rendőr-főkapitányság őrizetbe vett egy 16 éves tanulót, aki otthonában a 46 éves, alvó apját fejszével kétszer fejen ütötte, majd a torkát késsel átvágta. A férfi a helyszínen meghalt. Üj kráter a Holdon? Jó öreg éjszakai lámpásunk, a Hold, jóllehet, az űrszondák minden talpalatnyi helyét lefényképezték már, még ma is szolgál meglepetésekkel. Tudományos szenzációnak ígérkezik a salgótarjáni Gedőc-tetői csillagvizsgálóban készült néhány felvétel, mely egy nagyobb meteorit becsapódását és a nyomában keletkező új krátert örökíti meg. A felvételek ez év március 22-én készültek, amikor a Hold elfedte a Marsot, s az égi jelenséget követően még fél óra múlva is fényképeztek a csillagászok a Gedőc- ről. A Mátraaljai Szénbányáknál A nemzetközi díj és az elkerülhetetlen csőd Többen csodálkoztak, amikor megtudták, hogy a Mátraaljai Szénbányák vezérigazgatója, dr. Goda Miklós Genfiben nemzetközi dijat vett át, mivel a tavalyi gazdasági eredményeiket elismerésre méltónak tartotta a több nemzet szaktekintélyéből álló szervezet. Hogy miért csodálkoztak a kétkedők? Azért, mert a vállalat nem kerülheti el a csőd bejelentését, ahogyan ezt a minisztériumi illetékesek is megállapították. A hat és fél milliárd forintos tartozást ugyanis képtelen a saját erejéből rendezni. Ez a hitel, amit alapjuttatásként kapott tíz év alatt a vállalat, arra volt jó, hogy a szénbánya a rá kiszabott feladatok elvégzésének meg tudjon felelni — hallottuk a vezérigazgatótól. — Az akkori gyakorlat szerint erre a törlesztésre minden esélyünk megvolt. De a bekövetkezett gazdasági változások miatt mára már ez képtelenség. Mindezek ismeretében kissé „furcsának” tűnik annak a már említett nemzetközi díjnak az odaítélése. Talán a szolgáltatott adatok nem voltak elég pontosak? — A felkérésnek eleget téve, mi minden adatot a tények alapján közöltünk. Tehát félrevezetésről szó sincs. De a nagy összegű hitel már tavaly is megvolt. Nem? Erre mondta a vezérigazgató, hogy a tájékoztatást csak az 1990-es évre kérték. — Ha a hitel összegét nem vesszük figyelembe, akkor a vállalatunk gazdálkodása ma is eredményes. Mi várható a csőd bejelentése után? Ezt is megkérdeztük. A válasz nagyon egyszerű volt: ösz- szeül egy bizottság az érdekeltekből, és eldönti, mi legyen a milliárdokkal. Átvállalja-e a terhet a költségvetés 1992-re, vagy hogyan osztják fel a kötelezettségeket egymás között. — Az egészen biztosra vehető, hogy ebből az eljárásból a bánya csak részvénytársaság formájában kerülhet ki. Lehet az is, hogy a hitelezők részvényeket kapnak pénz helyett, és tulajdonossá válnak. — Egyáltalán: hogyan érzi magát a vezérigazgató ebben a helyzetben? (Folytatás a 3. oldalon) A sokcs/.lcudós »iszom lagos mozdulatlanság után megérinti a változás megyénk déli részét is. Heves város és a környező települések sok napi gonddal küzdenek, de érzékelhető, hogy megindulnak különböző vállalkozások, élénkülnek a nemzetközi kapcsolatok. Lapunk, a Heves Megyei Hírlap nyomon követi ezeket a fejlemé-' nyékét, s nap mint nap eljuttatja a híreket e térség otthonaiba. A mai lapszámunkban is összeállítás olvasható Hevesről és körzetéről az 5. oldalon. Visszamenően, ez év január 1-jétől 21 százalékkal felemelik az 1991 előtt megállapított baleseti járadékot — közli előzetes tájékoztatásul az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság a kormány által hozott rendelet végrehajtásával kapcsolatban. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint abban az esetben, ha a baleseti járadékot nyugellátással vagy nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátással folyósítják, az emelést az együttes ósz- szeghez kell hozzáadni. Felemelik ugyanerre az időpontra visszamenőleg az 1990. december 31. és 1991. február 1. között megállapított öregségi teljes nyugdijat, a rokkantsági nyugdijat, a baleseti rokkantsági nyugdijat, a növelt összegű öregségi és a munkaképtelenségi járadékot, valamint az átmeneti járadékokat. Az emelés 13-18 százalék lehet, mértéke az elismert szolgálati időtől, illetve a rokkantsági besorolástól függ, azonban 650 forintnál nem Tehet kevesebb, s nem haladhatja meg a havi 2000 forintot. Augusztus 1-jétől 10 száza- lékkalfelemelik az 1990. december 31. után megállapított nyugellátásokat, baleseti nyugellátásokat (átmeneti járadékokat), amelyek eddig nem kaptak emelést. A végrehajtás vonatkozik azokra az ellátásokra is, amelyeket ezután állapítanak meg. Az emelés időarányosan jár, összege minimum 600 forint lesz, azonban nem haladhatja meg a havi 1200 forintot. Az eddig felsorolt emelésekből kimaradnak a havi 26 ezer forintot meghaladó ellátások. Vannak azonban ellátásrészek, amelyekre a határösszeg nem vonatkozik, ezek a következők: a házastársi pótlék, a házastárs utáni jövedelempótlék, a családi pótlék, valamint egyéb, nem társadalombiztosítási ellátás. Ugyanez vonatkozik a személyes szabadságot korlátozó intézkedések, a semmissé nyilvánított elítélések, valamint a tudományos fokozatok után járó ellátások esetére. Az emelés összegének meghatározásánál ez utóbbiakat a nyugdíj részének kell tekinteni. A közlemény megfogalmazza, hogy az emelés mértékének meghatározása a kormányrendelet hatályba lépését közvetlenül megelőző naptári hónapra érvényes ellátás alapján történik, a jövőbeni nyugdíjasoknál pedig a megállapított nyugdíj a kiinduló összeg. (Folytatás a 2. oldalon) Agria—Controll kupa Hosszabbítás után — tornagyőztes: Magyarország Fordulatokban bővelkedett a Magyarország—Egyesült Államok döntő A csoportmérkőzések utolsó napján, szombaton a legnagyobb érdeklődés az Egyesült Álla- mok-Szovjetunió összecsapást előzte meg. Nem véletlenül, hiszen a tét a döntőbe jutás volt. Ráadásul, a szovjetek számára egy kicsivel még ennél is több, hiszen győzelem után a finálé résztvevői lehettek, de vereség esetén csak a hetedik helyért szánhattak vízbe másnap. A szovjetek nagyon akarták a győzelmet, de ez görcsössé tette őket, s a higgadtabb Világkupagyőztes vette sikerrel az akadályt. A mieinknek nem okozott gondot a spanyol válogatott — lényegében a juniorcsapat — két vállra fektetése. Az „A” csoport mérkőzései: Magyarország—Spanyolország 15-10 (4-1, 3-0, 4-5, 4-4) 400 néző. V.: Van Zendelen, Löscher. Magyarország: Nemes (Kosz) - PETŐVÁRY 3, Csizmadia 1, BENEDEK 3, Vmcze 3, Tóth L., Nitsovits, DÓCZI 3, Martinovics 2, Péter 1, Tóth F. 1, (Fotó: Szántó György) Sprok. Szövetségi kapitány: dr. Konrád János. Várható volt, hogy a juniorcsapatukkal érkező spanyolok nem állíthatják meg a döntő felé menetelő magyar válogatottat. A csapat időnként tetszetős játékkal a második negyed végére már 7-1-re vezetett. A harmadik negyedben valamicskét lefaragtak hátrányukból a kissé megille- tődötten pólózó ibériaiak, és válogatottunk centere, Tóth László kipontozódott. (Folytatás a 7. oldalon) Kisgazdák meg tőkések Első ízben ismertette a kisgazdapárt új programjának téziseit Tor- gyán József pártelnök szombaton. Kijelentette: a Független Kisgazdapárt a keresztény értékrenden nyugvó konzervatív radikalizmussal átitatott párt, amely a jelenlegi politikai paletta jobb oldalán, de nem a szélsőjobbján helyezkedik el. A program új eleme, hogy a tulajdonosok pártjaként vállalja a tőkések képviseletét is. Az 1990. december 31. után megállapított nyugellátások és átmeneti járadékok emeléséről Egyszeri támogatás augusztusban