Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-27 / 175. szám

HÍRLAP, 1991. július 27., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Képek a 700 éves Svájcról Képünkön az 500 éves baseli tanácsháza Zürich Svájc legnagyobb városa és egyben kereskedelmi centrum. Képünkön középen előtti gyümölcs- és virágpiac látható. a Prédikátor-templom látható. Luzern Kö- zép-Svájc ka­tolikus cent­ruma és egy­ben a turisták zarándokhe­lye. Képün­kön a barokk jezsuita temp­lom, s háttér­ben a 2120 m magas Pilátus csúcs látható. A freiburgi kantonban 807 m maga­san terül el Greyerz fa­lucska. Svájc négy nyelv és sok nyelvjárás hazája. Képünkön Engadin falu egyik legjellegzetesebb részlete látható. A faluban retorománul beszélnek. Közép-Svájc postaállomása tipikusan észak-alpesi stí­lusban épült Riegelbauban. Lábnyomok a Holdon Foghúzás? Este hatkor Német orvosok hangot adtak annak a véleményüknek, hogy az emberi szervezet idegi érzékenysége egyénenként változó, ám emel­lett az is hatással van rá, hogy a nap melyik szakában éri fájdalom. Úgy találták, hogy például a bőrfelületen — mondjuk injekció be­adása esetén — leginkább déli tizenegy és tizenkét óra közt érezzük a nagyobb fájdalmat. (No, azért bizonyára az injekciót adó nővér ügyessége sem utolsó! A szerk.) Az például köztudott, hogy a fogfájás leginkább éjszaka gyötri meg a beteget. De az újdonságnak számít, hogy az orvosok szerint a fog­húzásra a legideálisabb időpont: este hat órakor van. Ilyenkor ugyanis a szövetek belseje kevéssé érzékeny. Ahogy a Csemobil- szakértő látja... A lendület megtört 1969. július 21-én világszerte százmilliók ültek a képernyők előtt, hogy megtekintsék minden idők legmesszebbről sugárzott egyenes televíziós közvetítését. Az elmosódott, világos-sötét fol­tokat nézve, legfeljebb csak sej­teni lehetett azt a mozdulatot, amely történelmi lépésként vo­nult be az emberiség történelmé­be. Sokunkat, akik mindezt lát- \ tűk, az azóta eltelt évek is figyel­meztetnek az idő múlására: bi- ! zony, már húsz éve, hogy először járt ember a Holdon. Az űrkutatás történetébe Ap­ollo-program néven vonult be az a hatalmas vállalkozás, amelyet még a néhai lohn Kennedy elnök ■ hirdetett meg 1961-ben. Az amerikaiaknak volt mit törlesz­teniük. A Szovjetunió bocsátotta fel az első mesterséges holdat, az első embert szállító űijárművet, , de szovjet kozmonauta nevéhez fűződött az első űrséta, vagy az első páros űrrepülés is. Érthető, hogy az amerikaiak afféle presz­tízskérdésnek is tekintették a holdutazás programját. A tervnek két olyan alapvető 1 műszaki problémát kellett meg­oldania — természetesen sok egyéb újdonság mellett —, ame­lyet korábban még egyetlen űrre­pülésnél sem próbálták ki. Az egyik a hordozórakéta volt, amelynek elég tolóerővel kellett ■ rendelkeznie ahhoz, hogy a ha­talmas tömegű Apollo-űrhajót Földkörüli pályára állítsa, majd útnak indítsa a Hold felé. Az űrkomplexum másik kü­lönlegessége a holdraszálló egy­ség volt, amelyet nálunk hold- kompnak neveztek el a szakzsar­gonban, az amerikaiak pedig kö­zönségesen csak bogárnak hív­ták, furcsa „lábai”, antennacsáp­jai, ablakszemei után. Első ízben készült olyan űrszerkezet, ame­lyet kizárólag légüres térben vég­rehajtandó űrrepülésre kívántak felhasználni, ráadásul rendelkez­nie kellett azzal a különleges ké­pességgel is, hogy saját hajtómű­vei segítségével Tehetővé tegye az asztronauták visszatérését a Hold felszínéről az anyaűrhajóra. A 12 és fél tonnás szerkezet foként alu­míniumötvözetekből készült. Maga az űrhajó a felbocsátás­kor nagyjából a következőkép­pen festett: legalul a rakétatest óriási átmérőjű és vastagságú el­ső, majd azon a valamivel kisebb második fokozata helyezkedett el. A harmadik fokozat fémtes­tébe „csomagolták be” a hold­kompot, ehhez kapcsolódott a arancsnoki fülke es egy műsza- i egység. Miután az űrhajó Föld körüli parkolópályára állt, orr­részét lekapcsolták a harmadik fokozatról, a parancsnoki kabin és a hozzá csatlakozó műszaki egység 180 fokkal megfordult, majd újból hozzákapcsolódott a holdkomphoz, amelyet később kicsomagoltak a harmadik foko­zatból. Apollo néven, 4-es számmal jelölve 1967. novemberében in­dult az első űrhajó, egyelőre em­ber nélkül, Föld körüli pályára. Az első, legénységgel fellőtt Apollo űrhajó a 7-es számú volt. Az Apollo-8 a szó szoros értel­mében messzebb ment el, mint bármelyik embert is szállító elődje. Az űrhajó megközelítette a Holdat, méghozzá 12 kilomé­terre és első ízben adtak tévéköz­vetítést a Hold felszínéről, 1968. decemberében. Az Apollo-9 1969. márciusá­ban végrehajtotta mindazokat a feladatokat, amelyek a leszállás tökéletes végrehajtásához kellet­tek. Hold körüli pályán leválasz­tották a holdkompot, amely el is távolodott az anyaűrhajótól és önállóan manőverezett. A le­szállás főpróbáját az Apollo-10- es személyzete hajtotta végre 1969 májusában, 15 kilométerre megközelítve a Hold felszínét. Ezután már gyorsan peregtek az események, s bevált azoknak a kutatóknak a jóslata, akik azt mondták: még az évtized vége előtt ember lep a Holdra. Ez a nagyszerű feladat Neil Armst- rongnak, az Apollo-11 parancs­nokának jutott osztályrészül. A Sasnak keresztelt holdkompot leválasztották a Columbia nevet viselő anyaűrhajóról, amelyben tovább keringett a Hold körül Michael Colüns. A Sas leszállá­sáról július 20-án, 21 óra 18 perckor érkezett a Földre a törté­nelmi jelentőségű rádióközle­mény. Armstrong csak másnap, azaz 21-én, hajnali 3 óra 56 perc­kor lépett ki a holdkompból, majd néhány perc múlva követte társa, Edwin Aldrin. Valamivel több mint két órát töltöttek a sza­badban, majd a holdkompba visz- szatérve begyújtották a leszálló egység indítóként is szolgáló ra­kétáit, és felszállás után rövide­sen hozzákapcsolódtak a Co­lumbiához. A földre való vissza­térésük után egészen a leszállást követő 18. napig karanténban tartották őket. Az Apollo-12 űrhajósai ugyanezen év októberében a Vi­harok tengerének térségében le- szállva mar kb. 8 órát töltöttek a Hold felszínén. Az Apollo-13 személyzete kis híján katasztrófa áldozata lett. 330 ezer kilomé­terre a Földtől ugyanis felrob­bant egy oxigéntartály, és súlyo­san megrongálta, működéskép­telenné tette a műszaki egységet. A holdkomp épségben maradt hajtóműveinek segítségével sze­rencsére épségben térhettek visz- sza. Az Apollo-14 lényegében az előző expedíció programját va­lósította meg, sikerrel. Első íz­ben próbálták ki azt a kézikocsit, amely a gyűjtött kőzetminták és egyéb felszerelések szállításában volt segítségükre. A 15-os, a 16- os és a 17-es Apollo leszálló űr­hajósai már holdautóval közle­kedhettek. Az utolsó Hold-expedíció 1972 decemberében indult út­nak. Az első holdra lépést köve­tő három évben tehát összesen ti- zenketten jártak a szomszédos égitest felszínén. Évtizedekre elegendő kutatási anyagot, töb­bek közt mintegy 400 kilogram kőzetmintát gyűjtöttek. A kezdeti, nagy reményekkel kecsegtető távoli űrutazások len­dülete akkor megtört, az űrkuta­tás más irányába fordult. Egyelőre egyik űmagyhata- lom középtávú tervei közt sem szerepel a Hold újbóli megláto­gatása. N.G. Ukrajna egyik vezető Csemo- bil-szakértője úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt öt évben hétezer ember halt meg a nukleáris ka­tasztrófa következményeitől, s a legrosszabb nemcsak a Szovjetu­nió három érintett köztársaságá­ban van hátra, hiszen országszer­te szaporodnak a sugárzással ösz- szefüggő megbetegedések. A Re­uternek adott interjúban Vlagyi­mir Sovhositnij emiatt a tények tudatos titkolásával és elleplezé- sével vádolta a moszkvai hatósá­gokat. „Körülbelül 700 ezren vettek részt a mentési munkákban, és a mi adataink szerint minden szá­zadik ember meghalt az elmúlt öt évben” — jelentette ki Sovhosit­nij, a Csemobillal foglalkozó uk­rán parlamenti bizottság helyet­tes vezetője. A szovjet hatóságok azt kö­zölték, hogy 31 személy vesztette életét közvetlenül az 1986 április 26-án bekövetkezett robbanás után. A hivatalos szervek tagad­ják, hogy ezrek haltak volna meg a radioaktív sugárzás következ­tében, és a halálesetek jórészét természetes okoknak tulajdonít­ják. „Visszautasítom a szovjet egészségügyi minisztérium és a kormány mindazon állításait, amelyek szerint az utómunkála­tok e résztvevői nem Csernobil következtében haltak meg — szögezte le a szakértő, aki maga is részt vett a mentésben. — Az unió kormánya mindig is csök­kenteni igyekezett a katasztrófa következményeinek jelentősé­gét. Pontosan ismerték a kataszt­rófa nagyságát, de tudatosan azt a benyomást keltették, mintha mi sem történt volna.” „Csupán Ukrajnában több mint ötmillióan szenvedték meg Csernobilt, ez pedig a köztársa­ság lakosságának egyötöde” — mondta Sovhositnij. Zsiguli helyett Fiat? Megerősítették azokat a szov­jet és olasz üzleti körökben terje­dő híreket, miszerint a Zsiguli autógyár nagy része Fiat-kon­szern lesz. Mérvadó szovjet és külföldi üzleti körök szerint a Fiat a kon­szern kötvényeinek 30-40 száza­lékát kívánja megszerezni, 1,2-2 milliárd dollárért. A megfigyelők hangsúlyoz­ták, hogy a hivatalos körök hall­gatása ellenére a megállapodás aláírásában már megegyeztek, s arra Gorbacsov és Andreottijúli- usi találkozójakor kerül sor. A feltételezések szerint az ola­szok végképp lemondanak az annak idején oly sokat reklámo­zott Jelabuga-i autógyár építésé­ről, amelyhez a szovjet fél nem tudta biztosítani a megfelelő inf­rastruktúrát és a szakképzett munkaerőt, ugyanakkor elége­detlen volt az olaszok által gyár­tásra ajánlott, elöregedett Fiat Panda modellel, melyet a külső piacokon nem lehetett volna ér­tékesíteni. A megállapodás lehetővé te­szi, hogy a Fiat komoly pozíciót foglaljon el a szovjet autópiacon. Figyelembe véve az olcsó szovjet munkaerőt és a már meglévő inf­rastruktúrát, feltételezhető, hogy az olasz fél egy teljesen reá­lis összeg ellenében megszerzi a szovjet nemzeti jövedelem 1,5, az Orosz Föderáció nemzeti jö­vedelmének pedig 7 százalé­kát adó volgai gyáróriás feletti ellenőrzést. Hová tűnik a csernobiliek pénze? A csernobili atomerőműben bekövetkezett rob­banás nyomán sugárfertőzést szenvedett emberek megsegítésére több akciót is szerveztek az elmúlt években. A befolyt pénz sorsáról azonban vajmi keveset tudnak az érintettek. Dmitrij Gyemicsev, a belorussziai Gomel terület párttitkára az SZKP KB sajtóközpontjában rendezett nemzetközi sajtóérte­kezleten is felvetette a kérdést. — Tavaly, a baleset negyedik évfordulója alkal­mából nagyszabású televíziós műsort szerveztek, de a műsor révén befolyt 93 millió rubel és 500 ezer rubel értékű valuta felhasználásáról nem tudunk semmit — mondta Gyemicsev. — Vajon hova tűn­hetett a csernobiliek pénze? Gyemicsev felhívta a figyelmet arra, hogy a leg­nagyobb sugárszennyeződes Gomel területét érte, és itt él a Belorussziában fertőzést szenvedettek 74, és az összes sugárfertőzöttek 35 százaléka. Egymil­lió 200 ezer ember szorul állandó orvosi ellátásra. Ebből 600 ezer igényel évenkénti gyógykúrát.. A rendszeres kezelésre szorulók között 304 ezer gyer­mek van. Ezzel szemben a területnek évente mind­össze 165 ezer üdülő- és szanatóriumi beutalót jut­tatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents