Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)
1991-07-22 / 170. szám
HÍRLAP, 1991. július 22., hétfő HEVES ÉS KÖRZETE 5. Magángaléria nyűt Hevesen egy kívülről és belülről egyaránt tetszetős épületben. A családi vállalkozás — amely Szutor Zsolt és Szutor ImszIó nevéhez fűződik — lényege a kép-, pontosabban a műtárgy- kereskedés. Vásárlűik között nemcsak helybéliek találhatók, de az itt nyaraló külföldiek is benéznek ide, s kiválasztanak egy-egy nekik tetsző festményt, vagy kisplasztikát A választékban természetesen csak is a Művészeti Alap által zsűrizett alkotások kapnak helyet. (Fotó: Gál Gábor) Augusztusban nyitják Új színfolttal gazdagodik Heves. Előreláthatólag augusztus első felében nyitják az Egri úton a város kereskedőházát. A műszaki átadás július 11-én megtörtént, jelenleg takarítanak, illetve az árubeszerzés és elhelyezés zajlik. A hevesiek örömére ott olcsóbb vegyiárukat és tartós élelmiszereket kínálnak majd. Kiskörei nyár ’91 Egyre többen keresik fel ezekben a napokban Kiskörét és a közeli Tisza-tavat. Ezért — érthetően — gazdag programot állított össze a helyi önkormányzat az odaérkezőknek. Erről tájékoztató füzetet is adtak ki. Még június 8-án szezonnyitó discóval kezdődött a program a strand szabadtéri színpadán. Az elmúlt hetekben vendég volt Kiskörén — többek között — Komár László és zenekara, Szikora Róbert, valamint Viszics Natália orgonaművész és Szőllősi Gábor kürtművész. Legutóbb a hét végén rendezték meg a strandi színpadon a Tisza-tó szépe verseny elődöntőjét. Fotókiállítás a művelődési központban Bencsik Péter és Jakab Tibor — mindketten a hevesi fotószakkör tagjai — állandó kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Hevesen, a Móricz Zsigmond Városi Művelődési Központban. A tárlat naponta 8-18 óra között tart nyitva. Közélet és üzlet A Pont Manager Kft. közéleti és üzleti lapjának júliusi számát már forgathatják a hevesiek. A lapban tudósítás olvasható többek között a képviselő-testület üléséről, és arról is, hogy milyen lesz az úgynevezett önkormányzati rendőrség. Igen érdekes az az informáHevesi Hírek ció is, melyből megtudhatja az olvasó: mikor és hol mér a környéken — az autósok réme — a trafi- pax. A kiadványban beszámoló található arról a találkozóról is, amely a Pártok Fóruma néven jött létre. Ezen a polgár- mesteri hivatal és a településen tevékenykedő pártok szervezetei tárgyalták me£ a legaktuálisabb kérdéseket és az együttműködés formait. De található a Hevesi Hírekben „Orvos válaszol” rovat, valamint moziműsor is. Mindezeken túl a lap bemutatja a polgármestei hivatal új tisztségviselőit, dolgozóit is. Indiai selyemfestmények Nem mindennapi kiállításra invitálja a látogatót a Hevesi Művelődési Központ. A ház aulájában klasszikus indiai selyemfestmény- bemutató látható. Az anyag Balaton László magángyűjteménye, és meg kell jegyezni azt is, hogy az érdeklődő művészetbarátok nem csupán gyönyörködhetnek ezekben a csodálatos selyemkompozíciókban, hanem — megfelelő anyagiakkal rendelkezvén — meg is vásárolhatják azokat. A kiállítás augusztus 4-ig látogatható, naponta 10-18 óra között. (Fotó: Gál Gábor) Bemutatkozás Barcsik Imre a KOI új igazgatója A napokban nevezte ki a város képviselő-testü- lete a hevesi Középfokú Oktatási Intézet igazgatójává az eddigi megbízott vezetőt, Barcsik Imrét, aki 54 éves pedagógus. Nős, két gyermek édesapja, hevesi lakos. Az új igazgató 1960-ban szerzett pedagógiai — főiskolai — oklevelet, és azóta is a városban tanít. Időközben az általános iskolai tanári képesítés mellé egyetemi diplomát, valamint középiskolai tanári képesítést is szerzett. Kezdetben a helyi 2-es számú általános iskolában tanított, majd 1962-ben az akkor induló hevesi gimnáziumba került. 1974-től kapott megbízást a nevelési-igazgatóhelyettesi feladatkör ellátására, s ezzel egyidejűleg vezetőképző tanfolyamra is beiskolázták. Az 1987-ben induló új, Középfokú Oktatási Intézményben az igazgató általános helyettese lett, majd 1988-ban a gimnázium igazgató-helyettesi feladataival is megbízták. A tavalyi évtől — pontosabban 1990. május 15- től —, a volt igazgató felmentése után az intézmény vezetésével bízta meg munkáltatója. Pályázatát az önkormányzati testület elfogadta, eredményeit értékelte, elképzeléseit pedig megvalósítandónak tartotta. Mindezek figyelembevételével Barcsik Imrét 1996. július 31-ig kinevezték a Középfokú Oktatási Intézet igazgatójává. Elnyerték a pályázatot Több mint egymillió... Elmúlt lapszámainkban olvasóink megismerkedhettek azzal a sorozattal, amely Hevei szociális gondjairól, a jövő feladatairól adott rövid áttekintést. A probléma — ami országosan is jelentkezik — az átalakulás időszakának egyik legnehezebb kérdése. Tehát: miként lehet ellensúlyozni a terheket, és hogyan lehet segíteni az elesett, önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került embereken? Nos, ennek egyik formája a pályázati rendszer. Ezúttal beszámolunk arról az örömteli hírről, melynek lényege, hogy a Népjóléti Minisztérium döntött az úgynevezett szociális alap pályázatának felosztásáról, s ez Hevest igen kedvezően érintette. Arról van szó, hogy a Hevesi Gondozási Központ egymilliókétszázezer forintot kapott, s ebből a pénzből megvalósíthatják azt az információs szolgálatot, amely a városban élő idős korú emberek gondozását segíti majd elő. E szolgálat lényegéről egyébként már írtunk az előbb említett sorozatunkban, s természetesen a dolog megvalósulásáról is beszámolunk a későbbiekben. Nincs Hírlap a városban... Heves központja egyre városiasabb képet ölt, az üzletek és a vendéglátóhelyek választéka is városi színvonalú, szinte minden megtalálható itt, amire az embernek szüksége van. És ahogy azt a történelem, valamint az élettapasztalat is mutatja, az embernek információkra, hírekre is szüksége van, az meg pláne érdekli, mi történik a közvetlen környezetében. Ezért aztán a világegyetem egyik legnagyobb találmánya — az újság — méltán futott be az évszázadok alatt hatalmas karriert. Bár ez a nagy ívű pálya olykor megszakad: az ilyen esetek közé tartozik az is, hogy a lap nem jut el az olvasókhoz...! A napokban — amikor Hevesen jártunk — kissé meglepődve láttuk, hogy a hűlapos bódéban az ország szinte összes napilapja kapható, csak egy valami hiányzott a sorból, ez pedig nem volt más, mint a Heves Megyei Hírlap. Az óra egyébként 10 óra 20 percet mutatott, és ezt az időszakot mi klasszikus újságvásárlási időpontnak hisszük. Ezért aztán el sem tudjuk képzelni, miért pont „minket” nem árulnak délelőtt a hevesi belvárosban... (ha) De hogy annak most, a jelenlegi, igen nehéz piaci körülmények közepette? Érről érdeklődtünk Lukács Györgynél, az üzem helyettes vezetőjénél. — Nem könnyű ma talpon maradni — mondta —, de az elmúlt fél évben is mindent elkövettünk, hogy hazai megrendelőink várakozásainak eleget tegyünk. Jelenleg 18 féle édesipari lisztes terméket gyártunk: édes, sós, diabetikus, omlós, ropogós készítményeket. Valamennyi a Tarantella márkacsaládhoz tartozik, így ismerik áruinkat országszerte. — Kik a legnagyobb partnereik? — Elsősorban a Füszértek, valamennyivel kapcsolatban vagyunk az országban. Naponta egy műszakban dolgozunk, és harminc mázsa terméket készítünk, de akár — a piaci igényeknek megfelelően — negyven- negyvenöt mázsát is produkálhatunk. — Van-e újdonságuk? — Áprilisban jelentünk meg a Tarantella omlós keksszel, amely citromos ízű. Bízunk abban, hogy ez is találkozik majd a fogyasztók ízlésével. Egyébként valamennyi termékünket itt helyben, az üzemben csomagoljuk, miután egy réteg a piacon is az igényesebb cikkeket keresi. is ául úgyneígy a csomag korszerűsítettük. Pék vezett Biafol műanyag fóliába, valamint fémdobozokba és papírdobozokba is teszünk áruinkból. A második fél évben különben ízlésesebb grafikával jelentetjük meg diabetikus termékeinket. Ezekből két félét, sósat és édeset ajánlunk. Az ízlésesebb megjelenés esélyt ad arra, hogy esetleg nyugati piacokat is találjunk. — Jelenleg hány embernek biztosítanak munkát? — Harmincnak, zömmel betanított munkásoknak, akiknek nagy része női dolgozó. Szinte mindannyian hevesiek. Az első fél évre különösebben nem panaszkodhatunk, hiszen az valamivel jobban alakult a vártnál. Év végéig 30-40 millió közötti árbevételre számítunk, amely a tavalyival azonos, persze, sokkal nehezebb feltételek között tevékenykedünk, mint egy esztendővel ezelőtt. — Várható-e, hogy külfödön is értékesítenek termékeikből? — Van érdeklődés, főleg a szovjetek részéről. Nemrég Lvovban negyven magyar cég rendezett kiállítást, s közöttük ott volt az üzemünk is az áruival. Folytattunk tárgyalásokat az értékesítésre, de ezeket még nem zártuk le. Úgy tűnik, hogy termékcserével lesz esélyünk a szovjet piacon. (mentusz) Tárnáméra új üzemében Magtisztítás — világszínvonalon Ez év március 1-jén alakult meg Tamamérán a Tarnaseed Kft. a Tama Holding Agrárszövetkezet részeként. Fő feladata a terményszárítás, a magvak tisztítása és értékesítése. Mint Faragó Béla ügyvezető igazgató elmondta, a falu határában levő Vince-tanyán az elmúlt év végén felépítették a 400 vago- nos magtár acélszerkezetét, tetőt húztak rá, és elkészítették az oldallemezeit is. Az idén pedig — folytatásként — gépeket telepítettek bele, tulajdonképpen létrehozták a vetőmagüzemet. Ez több részből áll, mégpedig svéd gyártmányú, úgynevezett finomtisztítóból, triőrből, valamint egy osztrák szeparátorból. Ezek a berendezések jelenleg a világ élvonalába tartoznak. Óránként íme, az új üzem belülről, ahol szívesen fogadnak megrendeléseket (Fotó: Gál Gábor) tíz tonna magot tisztítanak a segítségükkel. Az új létesítmény tulajdonképpen 20 millió forintos fejlesztést jelentett, amelyet a szövetkezet — a saját erőforrásain túlmenően — világbanki hitelből finanszírozott. Versenytárgyalás alapján választották ki az említett gépeket. A műszaki részét Faragó Béla, az elektromos részét Kovács Attila, az agrárszövetkezet energetikusa tervezte. Az új üzem most az aratásra nyílt meg. Repcét, őszi árpát, búzát, lucernát, majd az őszi hetekben napraforgót tisztítanak. Igény szerint — külső megrendelésre — a jelenlegitől eltérően, más rostákat is beszerelnek. A magvak válogatását nagyság, alak és fajsúly szerint végzik. Tulajdonképpen bármilyen nyugati megrendelést képesek kielégíteni. A méraiak sokat várnak ettől a fejlesztéstől. A minőségi magtisztítással és -kikészítéssel ugyanis értékesebb árut állíthatnak elő. Elképzeléseik között szerepel, hogy a későbbiekben a csomagolást is a helyszínen oldják meg. Ehhez megfelelő technológiát és berendezéseket szereznek majd be. Az üzem mar nyolc eve folyamatosan bizonyít A Tarantella országszerte hódít Közel egy évtizede már, hogy a Hevesi Áfész tevékenységi körének bővítésére megnyitotta a városban édesipari üzemét. Az volt a céljuk, hogy olyan termékeket gyártsanak, amelyekkel elnyerik a fogyasztók bizalmát, és amelyek tartósan piacképesek. Ezért az üzembe korszerű, európai színvonalú, olasz gyártmányú gépsort működtetnek. Ez azóta is folyamatosan bizonyít, és igazolta a döntés helyességét. Magángaléria