Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-03 / 154. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. július 3., szerda Kedvező tendenciák az agrártermékek exportjában Összességében kedvezően alakult az év első négy hónapjá­ban az agrártermékek és az élel­miszeripari cikkek exportja — mondta az MTI munkatársának a napokban Kemendy Tibor, a Földművelésügyi Minisztérium kereskedelmi roosztályvezetője. Az eddigi összehasonlító ada­tok szerint az idei agrár- és élel­miszertermék-export mintegy 10-20 százalékkal volt több, mint a tavalyi hasonló időszak­ban. Jelentős mértékben növe­kedett a kivitel a hagyományo­san is dollárelszámolású térsé­gekbe. Ez a növekedés elérte az 50 százalékot. Jelentősen vissza­esett viszont a keleti piacokra szállított termékek mennyisége, így például a Szovjetunióba irá­nyuló ágazati kivitel a műit évi­hez képest mintegy 70 százalék­kal lett kisebb. Az egyes termék- csoportok kivitelében jelentős eltérések mutatkoznak. A lát­szattal és a közhiedelemmel szemben a sertéshús exportja ösz- szességében kedvező képet mu­tat. A Nyugatra irányuló darabolt húsexport meghaladja a múlt évit, s a Szovjetunióba szállított félsertések mennyisége is alig marad el a tavalyitól. Az élő álla­tok ugyancsak jól eladhatók. A piaci bizonytalanságot a hazai fogyasztás jelentős visszaesése okozza, amely j'elenleg is mint­egy 10 százalékkal kevesebb, mint 1990 hasonló időszakában. Ám volt olyan hónap, amikor ez a visszaesés 20-30 százalék körül mozgott. Az arab piacok beszű­külése miatt csökkent az élőmar­ha iránti kereslet. A gyapjúpiac viszont egyértelműen összeom­lott a nyomott árak miatt. A csir­kekivitel a Szovjetunióba szüne­tel, s a feleslegeket csak többlet- támogatással, viszonylag mérsé­kelt áron sikerült értékesíteni. A libatúltermelési válság megoldó­dott a termelők önkorlátozásá­val, amely javította a májat ex­portálók piacrajutási lehetősége­it, ám továbbra is gond a liba tes­tének eladása. A szakemberek úgy ítélik meg, hogy a kivitelre szánt mint­egy kétmillió tonnányi gabona várhatóan értékesíthető lesz. Er­re utal az a tény, hogy a vállalko­zók már mintegy 1,4 millió tonna f abona exportjára nyújtottak be érelmet, befizetve a szükséges tonnánkénti 50 forintos letétet. E termék exportjánál egyetlen bizonytalansági tényező az ex­portár, mivel igen mérsékelt a gabona világpiaci ára. Kukoricá­ból és árpából is várhatóan kép­ződnek exportárualapok a ta- karmányigenyek hazai csökke­nése miatt. Bajban vannak a bortermelők, mivel a szovjet piac összeomlása miatt igen jelentős a felesleg, s ezek értékesítése jelenleg még nem megoldott. Ugyanez vonat­kozik a Szovjetunióba irányuló zöldség- és gyümölcskonzerv ki­vitelre. Ez a felesleg sem értéke­síthető a hagyományos dollárel­számolási piacokon teljes egé­szében annak ellenére, hogy az e térségekbe kivitt áruk mennyisé­ge növekedett. A magyar mezőgazdaságban A csőd már a küszöbölt áll Beszélgetés az agrárkamara megyei elnökével Nyugat-európai tapasztalatok szerint a szociális piacgazdaság jólé­tet biztosító tulajdonságai csak akkor alakulhatnak ki igazán, ha a parlamenti demokrácia a pluralista érdekképviseletek talaján áll. A mezőgazdaság számára ez annyit jelent, hogy a szakmai önigaz­gatás kamarai formán keresztül történik. Ezt a pártok, illetve a par­lamentek nemcsak megtűrik, hanem aktívan támogatják is. A kö­zelmúltban alakult Magyar Agrárkamara is arra törekszik, hogy hozzájáruljon a modern piacgazdaság kialakulásához. Az eltelt időszak eseményeiről, történéseiről dr. Szűcs László megyei elnök­kel beszélgettünk. — Már a Német-kormány ide­jében elindult a rendszerváltás, s ez megkövetelte, hogy az agrár- gazdaság piaci oldalait, a piaccal kapcsolatos árképzéseket, a ter­mek és a termelés védelmét szol­gáló kamarát életre hívjuk. Alul­ról szerveződőén, regionális és megyei szinten 19 szervezet se­gítségével ez megtörtént. — Milyen volt a fogadtatás? — Meglehetősen vegyes, de az eltelt hónapok során a szere­pek kristályosodtak. Számunkra megnyugtató volt a miniszterel­nök ur áprilisi kamaraközgyűlé­sen mondott beszéde, amely mozgalmunkat jelenében és jö­vőjében is megerősítette. ígére­tet tett arra is, hogy a kamarai törvény az év végen parlament elé kerülhet. — A törvényalkotások elhú­zódása miatt erre az idén már aligha kerülhet sor. Hogyan be­folyásolja ez munkájukat? — Tudomásul vesszük, hogy a földdel, a tulajdonnal, a privati­zációval, az erdővel foglalkozó törvények fontosabbak. Hátrál­tat viszont bennünket, hogy a ka­mara legitimitását többen meg­kérdőjelezik — ezért lenne szük­ség a törvényre. Az agrárgazda­ságban három vagy négy olyan érdekszféra van, amelyek a min­dennapok során átfedik egy­mást. Sajnos, nemcsak a veze­tők, de a termelők sem ismerték még föl: hosszú távon ez a maga­tartás nem tartható. Olyan ér­dekszövetségre van szükség, amely szektortól, pártoktól men­tes, agrárökonomikus gondolko­dással segíti az ágazat fejlődését. — A fejlődés szónál egy pilla­natra meg kellene állnunk, hi­szen a mai állapotokat ismerve már a szintentartás is eredmény­ként könyvelhető el. — A magyar agrárgazdaság az elmúlt években a szocialista ré­gió legversenyképesebb, s po­tenciálisan legerősebb alakja volt, s ha ezt a pozíciót, valamint a versenyhelyzetet megőrizzük, a versenyképességet fenntartjuk, valóban eredményt értünk el. Vi­lágosan kell viszont látnunk, a je­lenlegi termelési színvonalat vo­lumenében fenntartani semmi­képpen sem lehet, ezt a keleti pi­acvesztés egyértelműen indokol­ja. Munkánk fő irányát a minő­ség felé kell elmozdítani, s ezt spontán folyamatoktól lehetet­len várni. Tudatos piacirányítás szükséges, amely részben kor­mányzati, részben érdekképvise­leti munkát igényel. — Mire gondol elsősorban? — Az egyik fontos terület az árképzés. Amíg az elmúlt rend­szerben egy sor szociálpolitikai elem volt beépítve, most egyik napról a másikra forradalmi vál­tozások történtek. Az árak ala­kulása és a fizetőképes kereslet csökkenése nyomán eladhatat­lan készletek halmozódtak fel az országban. A tejet alapul véve vi- szontlátni kell, hogy relatív a túl­termelés, mivel 1987-ben ezt a mennyiséget fogyasztottuk. Hisz- szük es valljuk, hogy az életszín­vonal minimális előbbre lépése visszaállíthatja a tejtermelés ren- tábilitását. Nem így látjuk ezt a gabona-, a szőlő- és a bor-, vala­mint a sertéskérdés tekintetében. Ezeknél egy védőáras mechaniz­mussal kell fenntartani a belső fogyasztás minimális szintiét. — A kormányzat többször deklarálta a Közös Piachoz való csatlakozás szükségességét. Eh­hez viszont meg kell ítTriani a ver­senyképességet. Hogyan érhető ez el? — Olyan adó- és pénzügyi rendszert kell bevezetni, ami megadja a biztonságot a termelő számára — akár a nagyüzemi szférában, akár a magánszektor­ban gondolkodunk. Nem tudjuk elfogadni, hogy az agrárterme­lésben olyan adóelemekkel ter­helt a gazdálkodás, amelyeket Nyugaton — függetlenül a köz­pont! támogatástól — visszatérí­tenek. Csak egy példa: a föld- és jövedelemadó kettős terhelést jelent. S mondja meg nekem va­laki, a mezőgazdasági kisterme­lésben használt üzemanyagnak mi köze az útadóhoz és a kötele­ző biztosításhoz? A termelői árakba — sajnos — ezek is be­épülnek. — A szakemberek hónapok óta beszélnek arról, hogy a me­zőgazdaság válságos helyzetben van. Az agrárkamara hogyan látja ezt? — A piacon kialakult kapko­dó magatartás egyértelműen megerősíti a szakemberek véle­ményét. Érinti ez a gabonát, a szőlő- és borvertikumot, a hús- és tejtermelést. Csak olyan mar­ginális területeket nem, mint a méz, a málna vagy a szamóca. A kisebbik gond szerintünk a piac­vesztés és a túltermelés, amelyek előbb-utóbb egy belső egyensúl­lyal helyreállhatnak. A válság valódi oka — a televízióban, a rá­dióban hallható indoklásoktól eltérően — a működésképtelen­ség. Ez teljesen független a szek­tortól, attól, hogy a terméket ma­gán- vagy nagyüzemi keretek kö­zött állították elő. Sajnos, a kor­mányzat a gondok orvoslása he­lyett eddig csupán tüneti kezelést adott. — Válság tehát van, de vajon fennáll-e a csőd veszélye? — Sajnos, ez utóbbi is a kü­szöbön áll. A problémát ott lát­juk, hogy az államközi szerződé­sekhez hozzászoktatott régió — amely sorompókkal találkozott jobbról-balról, elölről-hátulról — ezt a feszültséget magára ha­gyatva képtelen levezetni. Ha nem tudunk odahatni, hogy a nagy tételek államközi szerződé­sek nyomán értékesítésre kerül­jenek, akkor a csőd az év végére bekövetkezik. — Melyek azok a lépések, amelyek ebből a szorult helyzet­ből kiutat mutathatnak? — Hiányzik az agrárgazdaság célkitűzése: milyen feladatok várnak rá, milyen termékcsopor­tokban mit vár tőle a kormány­zat, s ezekhez milyen támogatás és adórendszer kapcsolódik. A legfontosabb az lenne, hogy túl­lépjünk a mindennapi gondokon és stratégiai lépéseket tegyünk. Ennek súlypontjai a következők lennének: 1. az ártörvény módo­sítása, 2. az agrárpiac kezelésé­nek középtávú stratégiája, 3. az adó- és támogatási rendszer har­monizálása, 4. a kedvezőtlen adottságú térségeket kezelő pénzügyi mechanizmus beveze­tése, 5. tulajdoni és szervezeti át­alakulás, 6. finanszírozási válság felszámolása, 7. az agrárszaki­gazgatás új alapokra helyezése. Ha mindezek belátható időn be­lül rendeződnek, megőrizhetjük versenyképességünket. Mert ne felejtsük el, hogy még most is Európa egyik legolcsóbban ter­melő mezőgazdaságával rendel­kezünk. Komparatív tulajdonsá­gaink előnyösek, például a kon­tinens egyik legjobban felszán­tott országa vagyunk. Viszont nem szabad megfeledkezni ar­ról, hogy a világ élelmiszerpiaca nem a termelőké, hanem az álla­mi költségvetéseké. — A kormány agrárkoncepci­ójában van egy olyan kijelentés, miszerint az elmúlt negyven év­ben olyan tulajdon- és érdekelt­ségi viszonyok alakultak ki, amelyek a piacgazdaság körül­ményeinek nem felelnek meg. Ezzel önök egyetértenek? — Szervezetileg, szerkezeti­leg, érdekeltségi viszonyaiban megváltoztatott mezőgazdasá­got kell a jövőben üzemeltet­nünk. Nem szabad viszont le­rombolni azt, ami jó, de a múlt­ból ered. Ehhez a szakma nem adja a nevét. — Az agrárkamara megyei szervezete milyen lépéseket tesz a közeljövőben? — Nemrégiben létrehoztuk a Mezőgazdasági Termelők Ér­dekvédelmi Szervezetét és a me­gyei gabonatanácsot. Szeretnénk más termékcsoportoknál is szinkronba hozni munkánkat a többi érdekképviseleti szervvel, hiszen az ügy a legfontosabb. Ebben a helyzetben senkit sem vezethet személyi vagy intézmé­nyi presztízs... Molnár Zsolt Családorvoslás A magyar társadalomnak olyan széles látókörű, szakmai­lag felkészült orvosokra van szüksége, akik érzelmileg is elkö­telezettek, családszeretők, és magatartásukkal bizonyítják hi­vatástudatukat — fogalmazták meg a közeli napokban a család- orvoslás kapcsán tartott sajtótá­jékoztatón. A 24 éve működő Magyar Általános Orvosok Tu­dományos Egyesülete (MÁO- TE) vezetői arról a reményükről beszéltek, miszerint Magyaror­szágon a családi élet értékének helyreállításával, a családorvos intézményének újbóli bevezeté­sével remélhetően visszaáll a körzeti orvosok szakmai presztí­zse. „Nem érthetünk egyet azok­kal a hangokkal — deklarálták —, amelyek semmibe veszik a körzeti orvosi ellátás eddigi eredményeit és színvonalát.” Dr. Andor Miklós, a társaság elnöke, aki maga 33 esztendeje dolgozik körzeti orvosként, be­számolójában elmondta: ha­zánkban 4 700 körüli a körzeti orvosi státusz, s szervezetüknek mintegy 2 000 tagja van. Az egyesület negyedszázados mű­ködése folyamán számos ered­ményt tudhat magáénak, egye­bek között elérte azt, hogy a ha­zai orvosegyetemeken is oktat­ják az általános orvoslástant. A világ 96 egyetemén ugyan külön tanszéke is van a mindenütt más­ként nevezett családorvoslás­nak, nálunk csak hat éve sikerült oktatási csoportot beindítani. A MÁOTE a szakképzés tovább­fejlesztését tervezi — együttmű­ködve az egészségügyi tárcával —, ugyanis tagjai vallják, hogy az orvossá válás folyamatában alapvető e képzés. Ugyancsak a képzés fontosságát húzza alá az, hogy a jövőben szélesedik a csa­ládi orvosok feladatköre. Ehhez ugyan a körzeti rendelők techni­kai felszereltségét a megfelelő szintre kellene hozni — ugyanis jelenleg mintegy 70 százalékos az elmaradás a fejlett országok­tól —, ami egyben talán felolda­ná azt az ellentmondást is, amely az elmúlt időszakban a körzet és a szakrendelés között kialakult. A körzeti orvosok szakmai megítéléséhez hozzátartozik — amint az egy kérdésre elhangzott —, hogy átlagfizetésük nettó 9 ,000 forint. A Financial Times szerint Számolási hiba miatt csökken” a magyar GDP 99 Csak az elavult statisztikai módszerek miatt tűnik úgy, mintha Magyarországon vissza­esne a gazdaság, viszont, ha nem így áll a helyzet, akkor növeked­het a kormány játéktere szociáli­san fájdalmas intézkedések be­vezetésére — írta nemrégiben a Financial Times, a brit üzleti kö­rök lapja. A hivatalos statisztika valószí­nűleg 3-4 százalékos GDP-csök- kenést mutat erre az évre, de sze­rintem nem lesz semmiféle visz- száesés — idézte az újság Surányi Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét. — Erős a fellen­dülés a magánszektorban, ezt nem mutatja ki teljesen a statisz­tika, úgyhogy összességében leg­feljebb stagnálásról lehet szó — tette hozzá Surányi György. Az MNB-ben arra alapozzák a kevező becslést, hogy az első négy hónapban 1,8 százalékkal nőtt az áramfogyasztás, miköz­ben az acélipar, az építőipar, és más fő energiafogyasztó ipará­gak teljesítménye éves szinten 10-20 százalékkal csökkent. — Ha az áramfogyasztás nő, nem tudom elképzelni, hogyan eshet­ne vissza a gazdaság — mondta Surányi György. Hozzátette, hogy Magyarországon a hivata­los GDP-mérés átalakításán dol­f óznak, s az MNB a Világbank- al együttműködve közvetett mérési módszereket keres. Lehetséges, hogy a folyó fize­tési mérleg 1991-ben közel lesz az egyensúlyhoz, a korábban hi­vatalosan jósolt 1,2 milliárdos deficit helyett — idézte a Finan­cial Times az MNB elnökét. Jó az esély arra, hogy decemberig 30 százalék alá szorítsák az éves inf­lációt, ami igen magas, de Kelet- Európában még mindig a legala­csonyabb. Ha a termelés jobban nő, mint korábban gondolták, akkor ez növelheti a magyar kormány ma­nőverező terét szociálisan fájdal­mas intézkedések bevezetésére — kommentálta a Financial Ti­mes az MNB Elnökének becslé­seit. Egy egzotikus szépségű, sötét bőrű asszony sajnos kevés ahhoz, hogy unalom nélkül végignézzünk egy másfél órás filmet — amely nélkülöz majdnem minden „mozis” elemet. A rendező szándéka szerint bizonyára át kellett volna élnünk számos konfliktust, az ugyanis eredetileg bőven akadt a történetben. Megérkezik egy gazellatermetű asszony az indonéz szigetvilágról. Boldogulása érdekében férjhez megy egy svájci paraszthoz, aki ter­mészetesen megfelelőképp ellenszenves: ragyás az arca, aprók a sze­mei — még tán a szájszagát is megérezzük a nézőtéren. Sivár a kör­nyezet, nyoma sincs a rokonszenvnek. Természetes hát, hogy az első útjába kerülő szépfiú elcsábítja a feleséget, újabb konfliktus: a fiú gazdag, feleségül venni nem tudja az idegen földrész asszonyát. Nem baj, akad egy lökött, ám jószándékú nagynéni, aki helyet ad a szerel­meseknek...egy jó darabig feszültség nélkül maradunk: barna és fe­hér test feszül egymásnak, gyönyörűen összegubancolódott ember­pár, a fények szurtebbek már nem is lehetnének, aztán hopp, újabb konfliktus: terhes a lány. Fiú nem akar gyereket, öntudatos lány ezért kidobja (így lesznek az elesett, gyengéd nőkből félelmetes boszorká­nyok...), es már jócskán kesergünk, amikor a fiún erőt vesz a pálfor- dulás: megszületett gyermekéhez foggal körömmel ragaszkodik. Am a lány hajthatatlan: az egyszer megbotlott ember örökre az ellensége marad. (Konfliktushegyek...) Bekúszik a képbe nyolc rendőr: ki akarják toloncolni a hölgyet, elvégre elvált a svájci paraszttól, jogtala­nul tartózkodik az országban. Sikitás, gyereksírás, jön a fiú, bottal rá a rendőrökre, mellébe pisztolygolyó fúródik. Ennyi bonyodalom láttán alapvetően két dolog képzelhető el: nagyon jo a film, vagy nagyon rossz. Kétség nem fér hozzá: itt az utób­biról van szó. Nem Tehet úgy adagolni a drámát, hogy egy vonzó nőre rádobálunk mindent. Ráadásul a vonzó nő színészi eszköztára igen sekélyes: kedvesen tud mosolyogni, ésjókat vinnyog szeretkezés köz­ben. Egyetlen valódi színész nincs a filmben, színeszecskék vannak csupán, akik felmondják (fejből vagy súgógépről) a betanult szöve­get. És ez még istenes, mert amikor játszani kezdenek (például a fiú az őijöngésig fajult szerelmet), akkor jobb belemarkolni a cseresz­nyészacskóba, és elmélyülten rágicsálni a lecsócsált magokat. Ha te­hetjük, kezdjünk el beszélgetni a szomszédunkkal, röhöghetünk is, úgyse zavarunk senkit, mert arra a néhány emberi szóra, amit e kis ki­térő közben hallhatunk, nagy szükségünk van. A tehetségtelenség ezen foka ugyanis csak kínos érzéseket vált ki belőlünk, nem árt ezt még a film közben feloldani. És ha sikerül, kifelé menet hintsünk egy laza puszit valahová az indonéz szigetek felé, ahol egy gazellatermetű nő talán épp felejthetetlen svájci élményéiről elmélkedik. Doros Judit Ahol a vad is szelíd A város — és tudomásunk sze­rint az egész megye — első vad­húsboltja működik néhány hete a gyöngyöi Török Ignác utcában. Megnyitása régi igényt és hiányt pótolt, korántsem csupán a helyi ellátást bővítette. Jellemző a lá­togatottságára, hogy — mint az eladó, Győri Andrea mondja — gyakran megfordulnak itt nem­csak Egerből, hanem Salgótar­jánból is, de eléggé sűrűn akad vevő Budapestről, sőt, volt már vásárló Nagykanizsáról Az üzlet vezetője és tulajdo­nosa, Bakondi Richárd a MA- VAD-tól szerzi be az árut. Ko­rábban Gyöngyös más helyén próbálkozott az értékesítéssel, előtte pedig Mátrafüreden mű­ködött. Csomagolva, gusztuso­sán érkeznek a városba a szállít­mányok, s a kínálat meglehető­sen választékos, bőséges. Láto­gatásom alkalmával is volt őz, szarvas, vaddisznó, muflon, fá­cán. Ha kedvem szottyan hozzá, akár csigát is kérhettem volna. Ez utóbbit jellegzetes kis házá­ban kínálta a kereskedő, termé­szetesen nem egészen úgy, aho­gyan hinné az ember. Az ehető csiga húsa ugyanis műanyag tál- cácskán fűszerezett, kikevert töl­telékként csábítja már az ínyen­cet a mészpáncélból. Ugyanekkor a többi cikk sem éppen sablonos. Hiszen kínálnak apróhúst, oldalasokat, csontos és csontnélküli nyakat, lábszárt, ge­rincet, kockázott „falatokat”. Hozzájuk pedig kiegészító íznek dzsemeket, s legfőképpen speci­ális szakácskönyveket a főzés- hez-sütéshez. ­kí­— Kik az érdeklődők? - váncsiskodom a boltostól. — Vevőkörünk igazán a leg­változatosabb. Vendéglős és kis­fogyasztó egyaránt akad látoga­tóink között. S azt sem mondhat­nám éppen, hogy csak a nagy- pénzűek nyitnak ránk. Hiszen csupán a legdrágább húsféle ki­lója kerül 1 240 forintba, mást a tizedéért is talál a vevő. Van, amit alig vagy nem is adunk töb­bért, mint amennyit másutt pél­dául a házi sertés húsáért kémek. — Milyen a forgalom? — Meglehetősen változatos ez is. Előfordul, hogy egész nap csak két háziasszonyt vagy hob­biszakács férjet kell kiszolgálni, máskor meg egyszerre három vendéglős is összefut a pult előtt. A hónaptól, az évszaktól, de még az időjárástól is függ a látogatott­ságunk. A kis bolt berendezése — mondhatni — túlontúl is egysze­rű. Voltaképpen csak asztalka a pult, s mellette két nagyobb hű­tőláda az egyéb berendezés. Míg a falidísz az egyetlen kikészített vadbőr. — Tervezzük, hogy jobban is kidekorláljuk a helyiséget. Sze­retnénk hangulatosabbá, von­zóbbá tenni az üzletet. Mert mi is tudjuk, hogy — bármennyire egyetlen ez a bolt — az eladáshoz nem csupán a hús kell. A bolt kellemesebb, megragadóbb bel­ső kialakításával méginkább fo­kozhatjuk forgalmunkat. Nem beszélve arról, hogy így az áruda Gyöngyös külön érdekessége, látványossága is lehet... ^ ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents