Heves Megyei Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 152-176. szám)

1991-07-01 / 152. szám

A LAKÁSÁBAN RABOLTÁK KI AZ IDŐS HEVESI FÉRFIT (3. oldal) HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA II. ÉVFOLYAM 152. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT Az idő pénz! Hirdetését szeretné már holnap megjelentetni? Ajánlatunk: SZUPER- EXPRESSZ Társulás októberben? Októberre kívánja befejezni az Európai Közösség a Magyar- országgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal december óta folytatott társulási tárgyalásokat — egyebek között ezt is hírül adja a tizenkettek állam- és kormány­főinek szombaton véget ért lu­xemburgi csúcsértekezletéről ki­adott záróközlemény. Az állam- és kormányfők újra kinyilvání­tották arra irányuló eltökéltsé­güket, hogy erősítsék a közösség kapcsolatait a térség országaival. Hazánkba érkezett Henry Kissinger Henry Kissinger az Egyesült Államok volt külügyminisztere Kodolányi Gyulának, a Minisz­terelnöki Hivatal címzetes ál­lamtitkárának meghívására teg­nap Budapestre érkezett. A ne­ves külpolitikai szakértőt ma fo­gadja Göncz Árpád köztársasági elnök; magyarországi programja során találkozik majd az Országy- gyűlés Külügyi Bizottságának tagjaival. Építészeti világnap Esztergomban Esztergomban rendezték meg vasárnap az építészeti világnap magyarországi országos ünnep­ségét. A program részeként Szentágothai János akadémikus emlékoszlopot avatott fel az Esz- tergom-Párkány közötti, a II. vi­lágháborúban felrobbantott du­nai híd csonka pillérjénél. Az embermagasságú oszlopra öt nyelven vésték rá „a híd össze­köt” jelmondatot. Hazánk építé­szei ezzel is kifejezésre akarják juttatni azt az általános óhajt, hogy a szlovák és a magyar város között 45 éve felrobbantott hidat mielőbb újjáépítsék. A világtalálkozó vége Istentisztelettel zárult a Ma­gyar Reformátusok II. Világta­lálkozója Zánkán. Június 21- 30-a között százezer református vett részt a világ negyven orszá­gából. Vendégmunkásostrom Hegyeshalomnál A várakozási idő szombat este óta nőttön-nőtt a befelé utazók szá­mára a hegyeshalmi közúti határátkelőhelyen. Szombaton az esti órákban 150 percet, éjszaka már három órát, vasárnap kora délelőtt 4 órát, délután pedig már ennél is többet kellett várakozniuk azoknak, akik Hegyeshalomnál akartak belépni hazánk területére. A Német­országból hazafelé tartó török vendégmunkások ostromolják a ha­tárt, akik a jugoszláviai események miatt az Ausztria-Jugoszlávia út­vonal helyett Magyarországon keresztül akarnak hazajutni nyári sza­badságra. Az átlagos napi 50-60 vízummal szemben szombaton csaknem 6 ezret adtak ki. Mivel ilyen óriási a vízumigény, a kiadási szolgálatot megerősítették. Szombaton forgalmi rekordok dőltek, éj­félig több mint 90 ezer utas lépte át a határt. A hegyeshalmi határát­kelőhely történetében szinte példátlan forgalom különösebb atroci­tások nélkül zajlott. A személygépkocsikkal, bérelt autóbuszokkal érkező török tranzitutasok sorsukba beletörődve várták az átjutást. Az FKgP-nek új elnöke van Árnyékkormányt tervez Torgyán József Torgyán Józsefet választotta elnökéül a Független Kis­gazdapárt szombati nagyválasztmányi ülésén, Budapesten. A főtitkár Németh Béla, helyettese ifj. Bélafi Antal és Gyi- móthy Géza lett. Az öt alelnök: Simon Tamásné, Cseh Sán­dor, Kávássy Sándor, Dragon Pál és Gerbovits Jenő. Az FKgP korábbi társelnöke egyedüli jelölt volt a tisztségre, miután az eddigi országos elnök, Nagy Ferenc József a zárt ülés el­ső felszólalójaként éles hangon bírálta riválisát, majd Torgyán József válasza után elhagyta a ta­nácskozást. Vele együtt távozott a Testnevelési Egyetemről, a nagyválasztmány helyszínéről a párt több parlamenti képviselője is. A győztes Torgyán — a kül­döttek ovációja közepette — még azonmód programbeszédet is hirdetett. Kijelentette: a kis­gazdapártot végre párttá kell szervezni, olyan pártot kíván építeni, ahol nem a gyalázkodás, hanem a segítőkészség fog érvé­nyesülni. Torgyán József szabá­lyos árnyékkormány felállítását helyezte kilátásba, olyan szakér­tői közreműködéssel, amely szükség esetén akár kormányté­nyezővé is teheti a pártot. A je­lenlévők előtt ígéretet tett arra, hogy semmilyen körülmények között nem vállal tisztséget a kormányban, hogy ily módon is megőrizze a párt befolyásolha- tatlanságát. Áz FKgP bázisának kiszélesítésére szorgalmazta az értelmiség, a vállalkozók és a munkások előtti „nyitást”. Utóbbiakkal kapcsolatban kije­lentette: a munkásság tulajdo­nossá tételére a Független Kis­gazdapárt megtesz mindent, ami szükséges. „Olyan jogokat kell e rétegnek kapnia, amelyet Ma­gyarországon a munkásság még sohasem élvezett”. Torgyán Jó­zsef az egyházakkal való kapcso­latot is rendezni kívánja. A párt által követett irányzatot a kon­zervatív radikalizmussal átitatott jobboldaliságban jelölte meg. A Hírlap vendége volt dr. Balsai István igazságügy-miniszter Vita a kárpótlásról, az egyházi ingatlanokról Szombaton a Heves Megyei Hírlap vendége volt dr. Balsai István igazságügy-miniszter. Az invitálás elsősorban kerekasztal- beszélgetésre szólt, amelyen a megye és székhelyének vezetői mellett részt vettek a különböző pártok személyiségei is. Itt volt a kötetlen társalgáson dr. Gyulai Gábor köztársasági megbízott és Heves megyei irodájának veze­tője, dr. Balás István, Eger pol­gármestere, dr. Ringelhann György, továbbá dr. Vass Géza megyei főjegyző, Horváth Lász­ló, az SZDSZ országgyűlési kép­viselője, a szintén honatya dr. Lukács Tamás, a KDNP megyei elnöke, dr. Chikán Zoltán, vala­mint dr. Farkas Gabriella, az MDF alelnöke, dr. Andrássy Ta­más, a párt megyei és Mondák Attila városi elnöke. Jelen volt Czakó István kanonok, az érseki iroda vezetője is. Az igazságügy-miniszter nem osztotta az aggályoskodók véle­ményét (Fotó: Szántó György) A jó hangulatú eseményen mindenekelőtt napjaink két leg­jelentősebb témaköre — a kár­pótlás és az egyházi ingatlanok visszaadása — került szóba. En­nek kapcsán elhangzott az az ag­gály, hogy az Országgyűlés soro­zatosan alkotmánysértő tör­vénytervezeteket vitat meg, mi­ként tette azt a kárpótlási tör­vény esetében. Balsai István sze­rint erről szó sincs, s az sem helyt­álló nézet, hogy az Alkotmány- bíróság kifogásai után elfogadott jogszabály egy újabb, második változat lenne. Gyöngyöshalászon is megszólalt a harang... (Fotó: Gál Gábor) Tőkés László Abasáron A szabadság napja a Mátraaljai! Bár megyénk tegnap nem volt harangzúgástól hangos, néhány helyen mégis tartották korábbi ígéretüket, s megemlékeztek ar­ról, hogy a szovjet csapatok vég­legelhagyták hazánkat. Ebből az alkalomból illusztris vendégei is voltak megyénknek, Abasáron például többen meglepődtek, amikor reggel fél tíz tájban Tőkés László nagyváradi református püspököt látták sétakocsikázni a helyi polgármester társaságában. Tőkés azért érkezett a községbe, hogy leleplezze azt az emléktáb­lát, amelyet a faluban az elmúlt háromszáz évben szolgálatot tel­jesített plébánosok tiszteletére emeltek. Külön megemlítették Ragó Ferenc esperest, aki ötven­hat éven át volt a falu katolikus lelkésze. — Jobb időkben szerves kap­csolatban volt egymással a pol­gári község és az egyházközség — mondta köszöntőjében a püs­pök, akit alaposan őriztek a biz­tonsági emberek. — így jövünk rá igazán, hogy milyen következ­ményei voltak a közelmúlt dikta­tórikus rendszerének. Tudatha­sadásos állapotba hozta az em­bereket, amikor élesen elkülöní­tette egymástól a polgári és az egyházi közösséget. Márpedig az évezredek során ezek együtt jár­tak. Ezért volt nagy öröm szá­momra, hogy közös levelet ve­hettem át a község plébánosától és polgármesterétől. Végre visz- szatémek egymáshoz azok, aki­ket mesterségesen szakítottak el. Egyház és világ, isten és ember a legteljesebben harmonizáló egy­ségben találkozik. Azok a plébá­nosok, akikre emlékezünk, az egész közösségért dolgoztak és vállaltak áldozatot. — Hiszem, hogy nemcsak én vagyok közöttetek, hanem azok is, akiket én képviselek. Külö­nösképpen örömmel tölt el, hogy egy igazi, vérbeli községben le­hetek, nemcsak az egyházi hatal­masságok, érsekek, püspökök társaságában. Akárcsak, ha egy erdélyi faluba mennék egyházlá­togatásra, így érzem magam Abasáron — fejezte be mondan­dóját a nagyváradi püspök. (Folytatás a 2. oldalon) Kupa Mihály pénzügyminiszter Egerben „Mitől állunk talpra?" A Kereszténydemokrata Néppárt ünnepi nagygyűlése A Kereszténydemokrata Néppárt Heves Megyei Szerve­zete ünnepi nagygyűlést tartott Egerben, a művelődési központ­ban. Az eseménynek az adott különös hangsúlyt, hogy tegnap járt le a szovjet csapatok kivoná­sának határideje. A zsúfolásig megtelt teremben dr. Varga László, a KDNP orszá­gos elnökhelyettese mondott ün­nepi beszédet. Bevezetőjében arról szólt, hogy 1956 nélkül Ke- let-Európa, de még a Szovjetu­nió sem tartana ott, ahol ma tart. Az ötvenhatos forradalom meg­becsülést szerzett országunknak a világban, amely ma is létezik, s erre a szimpátiára ma is építhe­tünk. A csapatkivonással kap­csolatban szólt arról, hogy a ki­vonulás akkor lesz teljes, ha a po­litikából, a rendőrségből, a had­seregből, a gazdaságból és a mű­vészeti életből is kivonulnak azok, akik a népnek sérelmet okoztak... A Szovjetunióhoz fű­ződő viszonyunkról pedig kije­lentette, hogy figyelembe kell vennünk: a Szovjetunió nagyha­talom, s egyben óriási piac is. (Folytatás a 3. oldalon) „Három-négy éven belül sikerországgá válhatunk..." Kerékasztalunknál nemcsak pártpolitikusok foglaltak helyet (Folytatás a 2. oldalon) (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents