Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-07 / 132. szám

HÍRLAP, 1991. június 7., péntek SPORT 15 Amatőr teniszverseny Érmes egriek Hetedik alkalommal rendez­ték meg megyeszékhelyünkön a Hotel Eger pénzdíjas amatőr te­niszversenyt, amelyen kitettek magukért az egriek. Bölkény László 57 induló közül a máso­dik helyet szerezte meg. Férfi pá­rosban először jutott döntőbe egri, s Szabó Ferenc fővárosi partnerével mindjárt kivívta az elsőséget. Bölkény párosban az elődöntőig jutott. A nők versen­gésében Dománné Katona Mari- ca és Kiss Erika harmadik helye­zést ért el. A veteránok küzdel­mében Eisert Árpádbronzénnes lett, akárcsak a vigaszágon Bocz Árpád. Bölkény László nagy csatában maradt alul a döntőben (Fotó: Szántó György) Hajrá a kézilabda-másodosztályban A füzesabonyi kézilabdás lá­nyok Kábán pontot szereztek, hazai környezetben pedig nyer­tek az Olefin SC ellen. A csapat­ban többen is jó teljesítményük­kel hívták fel magukra a figyel­met. A gyöngyösi férfi kézilab­dázók egyenrangú ellenfélnek bizonyultak a már bajnoknak te­kinthető Medicorral, a három­gólos vereség egyáltalán nem sok. Kaba — Füzesabony 21-21 (11-12) NB 11-es női mérkőzés, Kaba, 100 néző. FSC: ÁCS — Kiss 1, Seres 3, BARTA 3, Tóth 4, ATKÁRI 6, Kormosné 3. Cs.: Besenyei 1, Nagy, Kóródi B., Kóródi J. Edző: Atkári Lajos. Idegenben is végig vezettek a füzesabonyi lányok, de az elfo­gult játékvezetéssel már nem tudtak megbirkózni, és meg kel­lett elégedniük az egyik ponttal. Nyíregyházi TK — Füzesabony 24-21 (9-9) NB Il-es női mérkőzés, Füzes­abony, 100 néző. FSC: Ács — Atkári 3, Tóth 4, BESENYEI 1, SERES 7, Kiss 3. Kormosné 2. Cs.: Barta 1, Kóró­di J., Kóródi B. ­A szovjet idegenlégiós szerte­foszlana a jól küzdő abonyiak re­ményeit. Füzesabony — Olefin SC 25-22 (13-12) NB 11-es női mérkőzés, Füzes­abony, 100 néző. FSC: Ács — Kóródi J., Tóth 2, Barta 3, KORMOSNÉ 6, SE­RES 4, KISS 5. Cs.: BENE 4, Atkári, Kóródi B., Besenyei 1. Ezen a mérkőzésen a fiatalok is játéklehetőséget kaptak, külö­nösen Bene Beáta hálálta meg a bizalmat. A csapat utolsó talál­kozóját Balmazújvárosban, a bajnok otthonában vívja. Debreceni Medicor — Gyöngyösi SE 26-23 (13-12) NB Il-es férfimérkőzés, Deb­recen 200 néző. GYSE: TUSNÁDI - Román Gy. 1, Sellei 9, Miklai 1, Varga 1, Erdélyi 7, Magda 4. Cs.: Bognár, Lengyel, Szabó P. Edző: Mán Géza. A gyöngyösiek végig egyen­rangú ellenfelei voltak a már baj­nok Debrecennek. Fegyelmezet­ten, jól játszottak, és egy kis sze­rencsével akár egyenlíthettek is volna. Az utolsó hazai mérkőzé­süket holnap 11 órakor a Salgó­tarján ellen játsszák a Kócsag úti teremben. Labdarúgó-elnökségi ülés — korábban Csak röviden... Az eredeti időponthoz képest korábban tartják meg ma a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének soron következő ülését. A fél egykor, a szövetség irodájában megtartandó tanácskozás egyik legérdekesebb, vitát kiváltó témája az lesz, hogy a következő idény­ben beindítsák-e a megyei másodosztályú bajnokságot, és ezzel pár­huzamosan csökkentsék-e az első osztályú csapatok létszámát? Ezúton értesítjük leendő vásárlóinkat, hogy a Balaton Bútorgyár új mintatermet nyitott Veszprémben, a távolságibusz-pályaudvar mögött. — Mintatermünkben bemutatjuk a gyár teljes termékskáláját. A termékek többsége azonnal megvásárolható. Közvetlen közületi vevőktől augusztus-szeptember hónapra 10 % kedvezménnyel veszünk fel előrendelést! — Június 15-ig 20-30 % kedvezménnyel vásárolhatók az étkezőgarnitúrák és a székek! — Rövid gyártási határidők! — Rugalmasan alkalmazkodunk a vevői igényekhez, szövet- és színválasztás lehetősége korlátlan! — 100 db-nál nagyobb tételű székrendelés leadása esetén házhoz szállítjuk a termékeket! — Kombi és Kombi Szuper csecsemőágyainkat utánvéttel szállítjuk, vállalva a fuvarköltséget! Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 9-16.30-ig szombaton: 9-13-ig Cím: Veszprém, Felszabadulás u. 1. Telefon: 27-824 Ragadják meg az alkalmat, most érdemes! A napokban az OKISZ-kupa országos döntőjén vettek részt a Heves megyei ipari szövetkeze­tek sportolói. Az egri Technolux női asztalitenisz-csapata (Török, Halászné, Zbiskóné) a harma­dik helyet szerezte meg. A férfi­aknál az egri Épület-karbantartó pingpongozói az ötödik helyen végeztek, míg a hatvani Építő Szövetkezet sakkozói nyolcadi­kok lettek. * Egerben a dr. Ruttkay Vilmos Játékcsamokban zajlott le a kö­zelmúltban a megyei újonc ser­dülő és ifjúsági asztalitenisz-baj­nokság. Az első helyezettek. Fi­úk. Újoncok: Márton (Gyön­gyös). Serdülők: Schmidt (Eiger). Párosban: Schmidt-Ba- ráz (Eger). Ifjúságiak: Pálosi (Eger). Párosban: Pálosi-Gön- czi (Éger). Lányok. Újoncok: Fajcsák H. (Eger). Serdülők: Inancsik A. (Eger). Párosban: Inancsik Á.-Szabó E. (Eger). If­júságiak: Sibelka (Eger). Páros­ban: Sibelka-Újvári (Eger). Ve­gyes párosban: Pálosi-Fajcsák (Eger). Besenyőtelken rendezték meg a nagypályás labdarúgó-diák­olimpia megyei döntőjét, ahol az egri 6-os iskola gárdája végzett az élen, a gyöngyösi 7-es iskola, Kompolt és Boldog előtt. A győztes csapat: Pápista, Molnár R., Mihály, Szabó, Péter, Ko­vács, Fodor Zs., Fodor Cs., Ta­kács, Molnár G., Magyari, Nagy, Göböly, Tóth, Murányi. Testne­velő: Angyal Péter. * Az egri városi asztalitenisz­bajnokság „A” csoportjában a Sütőipar végzett az élen, a Ko- lacskovszky II. és az Áfész Pertu előtt. A „B” csoportban az Áfész VM harmadik számú csapata bi­zonyult a legjobbnak, megelőzve a Sütőipar II.-t és a Neumann n.-t. Miniolimpia Hevesen A hevesi körzeti általános is­kola diákönkormányzata a gyer­mekhét alkalmából miniolimpiát rendezett. A külsőségek teljes egészében hasonlítottak az ötka­rikás játékokéhoz. A megnyitó ünnepségen a harsonák hangjára vonták fel az olimpiai lobogót, majd megérkezett az olimpiai láng, s ezt követően a résztvevők fogadalomtételére került sor. A programban többek között 3-4-5 tusa versenyeken, kézilab­da- és labdarúgó-mérkőzéseken tették próbára felkészültségüket a gyerekek és a pedagógusok is, de ügyességi, valamint műveltsé­gi vetélkedőt is rendeztek. A ver­senyzők mindegyike dijat ka­pott. Modellezés Besenyőtelki vitorlások... A bélapátfalvi tavon tartották meg a vitorlás hajómodellek me­gyei bajnokságát, amelyen főleg a besenyőtelkiek jeleskedtek. Az eredmények. Serdülők: 1. Szabó (Besenyőtelek), 2. Fülöp (Berva), 3. Bercsényi (Besenyő- telek). Ifjúságiak: 1. Nagy, 2. Imre (mindketten Besenyőte­lek), 3. Szilágyi (Bélapátfalva). Felnőttek. ”DM” kategória: 1. Bajzátné (Agria Volán), 2. Mik­lós J., 3. Miklós K. (mindketten Bélapátfalva). ”D 10” kategória: 1. Bogdány, 2. Ragó (mindket­ten Besenyőtelek), 3. Kissné (Bélapátfalva). Az országos bajnokság előtt biztatóak a jelek, különösen sok várható a Gyuráki Gyula tanár úr által irányított besenyőtelki­ektől. Az ellenfelem az ellenségem? Hogy ki hogyan fogadta a hírt, miszerint a megyei közgyűlés a régi sportvezetőt, Kovács Jánost választotta meg a sporthivatal élére, ne firtassuk. Most igazából annak sincs értelme, hogy a pályázati ki­írás furcsaságain töprengjünk, tételesen azon, hogy miért volt feltétel az ötéves, államigazgatásban eltöltött idő. Meglehet, Gallov Rezső nem tudott felmutatni ötesztendős tanácsi, vagy épp minisztériumi apparátusban lehúzott időt, mégis megfelelt az OTSH elnökének. Szóval, bennünket inkább az lepett meg, hogy a megyei sporthi­vatal újdonsült főnöke négy napra rá, hogy a közgyűlés több jelölt kö­zül őt találta legalkalmasabb személyiségnek erre a feladatra, fogta magát, és kiadta az útját korábbi helyettesének, Csáki Balázsnak. Vajon mi történt főnök és beosztott között, mi volt a kiváltó ok, hogy kettőjük viszonya megromlott? Csáki Balázs jó harminc éve tevékenykedik a sportmozgalom­ban, miután elvégezte a pedagógiai főiskolát, erre a pályára adta a fe­jét. Hosszú ideig volt második ember a megyei tanács sportosztályán, s talán úgy gondolta, most végre eljött az ő ideje. Megpályázta a sporthivatal vezetői állását. Akiben az ambíciónak csak egy cseppje is csörgedezik az ereiben, ugyanezt tette volna. Pláne úgy, hogy megfe­lelt a kritériumoknak. A „mérkőzés” elkezdődött, a pályázatot többen is benyújtották. A bizottság — merthogy a demokráciához ez is hozzátartozik — az írásbeli jelentkezések közül hármat talált alkalmasnak. Az talán már ismert, hogy a bizottsági tagok közül hárman Békési Józsefet — a vá­rosi tanács egykori megbízott elnökét, az Eger SE volt ügyvezetőjét — támogatták, egy-egy voksot kapott Csáki Balázs és Kovács János, aki hat éve csöppent a megyei sporthierarchia csúcsára. A közgyűlést nem hatotta meg túlságosan ez az állásfoglalás. Sem az első, sem a második körben nem kapta meg egyik jelölt sem a szükséges szavazati többséget, majd a harmadik menet előtt Békési József — úgymond — kiugrott a ringből. A meccs végén így aztán Ko­vács János „kezét emelték a magasba.” A versenynek mindig vannak vesztesei. Végső soron Csáki Ba­lázs is az. Ám arra feltehetően ő sem számított, hogy ellenfele attól a pillanattól kezdve, hogy kihirdették a győzelmét, ellenségként tekint rá. Mással ugyanis aligha magyarázható az a tény, hogy kiadta Csáki Balázs útját. Tudomásunk szerint ezt egyelőre csak szóban közölte volt beosztottjával. Persze lehet, hogy már elkészült az elbocsátó szép üzenet is, de mivel a volt helyettes táppénzen van — idegeit megvisel­hették a történtek —, nem lehetett azt kézbesíteni. A történtekre úgy hisszük, nem lesz haszontalan visszatérni — az érintettek megkérdezésével. Már csak azért is, mert a napokban új helyzet állt elő. A megyékben létrehozzák a sportigazgatóságokat, amelyek közvetlenül az OTSH-hoz tartoznak, így a vezető személyé­ről is a hivatal dönt majd. Kérdés, nekik más lesz-e a véleményük, mint a megyei közgyűlésnek, avagy minden marad a régiben... Budai Ferenc III. Pro Agria-emlékverseny Arezzói úszók Egerben Évről évre versengéssel meg­emlékezni a megyeszékhely már elhunyt nagy úszóiról, ezt a kez­deményezést Farkas Lajos, a Heves Megyei Úszószövetség néhai főtitkára kezdte megvaló­sítani. Az elképzelés dicséretes, hiszen Bitskey Zoltán, Szigritz Géza, Kádas Géza, Utassy Sán­dor és Erdélyi Éva vitathatatla­nul beírta nevét az egri úszósport történetének krónikáskönyvé­be, méghozzá aranybetűkkel. A három évvel ezelőtt megrende­zett első Pro Agria-úszóverseny az ő emlékük előtt kívánt tiszte­legni. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy az első két viadal színvonala — elsősorban szerve­zési hiányosságok miatt — nem bizonyult méltónak a nagy elő- dökhöz. A mezőnyök alig né­hány úszóból álltak, az eredmé­nyek harmatgyengék voltak. Kádas Géza a londoni olimpi­án, 100 m gyorson bronzérmet nyert, 58,1 másodperccel. Jobb lesz-e a mostani győztes ideje? (Archív fotó) — Úgy érzem, okultunk az eddigiekből — kezdi Grósz Lászlóné, az Eger SE úszóinak vezetőedzője. — Ezúttal előzetes nevezést kértünk, és meghívtuk a toszkán kisváros, Arezzo spor­tolóit is, akik először vendéges­kednek Egerben. Rajtuk kívül rajtkőre állnak még a GYSE, a Salgótarján, a BVSC és a Bp. Spartacus versenyzői is. A deb­recenieket is szerettük volna meghívni, de sajnos, a III. Pro Agria időpontja egybeesik a Ha­jós Alfréd-emlékversenyével, így nem lehetnek itt. — Várható-e színvonal-emel­kedés? — Nagyon bízom benne, hi­szen minden erőnkkel azon vol­tunk, hogy rangos mezőnyt to­borozzunk. A viadal szombaton fél 11-kor kezdődik. (b. I.) Gyorssegélyt a magyar sportnak! Nincs megfelelő eszköz a magyar sportot kormányzati szervként irányító Országos Testnevelési és Sporthivatal birtokában, amellyel kihúzhatná a pácból a sportolókat és szakembereket, sőt, már a szakosztályait sorra vesztő egyesületeket, amelyek közül nem egy ott tart, hogy bedobja a törülközőt. Akik eddig soha nem rettegtek a hó végétől, most már a hónap elején sem érezhetik magukat biz­tonságban, adósok, fizetésképtelenek. — A magyar sport a biztonság évtizedei után a bizonytalanság korszakába érkezett, amikor szinte mindenki csak egyik nap­ról a másikra élhet — ismerte el a Ferenczy-Europress sajtóirodá­jának adott nyilatkozatában Gallov Rezső helyettes államtit­kár, az OTSH elnöke. — Ebben a válságos időszakban sokan mu­togatnak a sporthivatalra, s még kérdőre is vonnak bennünket: miért nem oldjuk meg az általá­nossá vált súlyos helyzetet?! A válasz mindig egy és ugyanaz. Az OTSH szűkös eszközeit csupán a legfőbb értékek megőrzésére összpontosíthatja, s csak azokon a területeken, amelyek közvetle­nül a feladatkörébe tartoznak. Többre elsősorban azért nem vállalkozhatunk, mert a magyar sportban fellelhető és hivatalo­san is számon tartott pénzössze­gek — amely tavaly megközelí­tette a 12 milliárd forintot — csu­pán tizenöt százaléka fölött ren­delkezhetünk, ez viszont távolról sem elég a sokasodó igények, a segélykérések orvoslására. Áz állami költségvetés a sporthiva­tal szakmailag megalapozott, a Művelődési és Közoktatási Mi­nisztériumhoz beadott értékelé­se ellenére idén nem ismerte el az OTSH fejlesztési igényét, ame­lyet mindenekelőtt működési és állóeszköz-fenntartási célra sze­retett volna fordítani, többek kö­zött a széthullás fenyegette sportegyesületek megsegítésére. — Nem azt kérjük, hogy az el­múlt évek mintája szerint ömlesz- szenek milliókat a sportba — hi­szen tudjuk: sok a rászoruló, s nagyobb gond is akad —, hanem azt, hogy biztosítsák számunkra azokat az eszközöket, amelyek­kel terveinket megvalósítva pénzhez juthatunk. Nem mond­hat le például a sporthivatal azokról a bevételeiről, évente 60-80 millió forintról, vagy an­nál is többről, amelyekhez 1967­től egészen mostanáig a boríté­kos sorsjegyjátékból és hasonló vállalkozásokból jutott. Négy hónapig harcoltunk, érveltünk azért, hogy a jogfolytonosságot — ha feltételesen is — megőriz­hessük, s útjára indíthassuk a Sport Express sorsjátékot, amelynek gazdája az OTSH Kft.-je, a Sportterra. Legkeve­sebb 100 millió forint haszonra számítunk, amelynek felét a Ma­gyar Olimpiai Bizottságnak ajánlottuk fel, az olimpiai felké­szülést segítendő. Ezt az újszerű vállalkozást azonban semmikép­pen sem tekinthetjük a megoldás kulcsának, a bevételeket legfel­jebb válságkezelő eszközként kezelhetjük. Nem teszünk le ar­ról, hogy egy másik szerencsejá­ték, a Bingó is a sporté legyen, méghozzá teljes egészében a szervezés és a lebonyolítás fel­adataival, a kockázattal és ter­mészetesen a bevétellel is. A Pénzügyminisztérium nekünk ígérte a Bingót, a „jogosítványt”, a kizárólagos jogokat azonban csak a szerencsejáték-törvény megszavazása után érdemelhet­jük ki. Szalay Péter

Next

/
Thumbnails
Contents