Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám

HÍRLAP, 1991. június 4., kedd SPORT 7. Egy síp elnémult Tragikus fejleménnyel zá­rult vasárnap késő délután a Domo.szló-Kompolt megyei labdarúgó bajnoki mérkő­zés. A befejezést követően az öltözőben rosszul lett a találkozó vezető bírója, Os- várt Imre. Szíve felmondta a szolgálatot, amely oly sok éven át szeretett sportágá­ért, a futballért is dobogott. Megyénk sportéletének közismert alakját veszítette el, még csak 48 évesen. A játék alapjait az akkori Egri Dózsában ismerte meg, mint lelkes védő. Igazi pá­lyát azonban játékvezető­ként futott be. Nem oly rég Hatvanban vett búcsút az NB-s bíráskodástól, hogy átadja helyét a fiataloknak. Elszakadni viszont nem tu­dott, s nem is akart attól a világtól, amelyben tisztel­ték, amelyben otthonosan mozgott. Eveken át a me­gyei szövetség játékvezető bizottságának titkára volt, mostanáig egyfelől ellenőr­ként, s a JB elnökhelyette­seként áldozott sokat sza­badidejéből hivatástudattal átszőtt hobbijára. Nehéz el­hinni, hogy Osvárt Imre meghalt. Egy síp örökre elnémult. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 22. játékheté­nek nyereményei: 13 plusz 1 és 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó jutalomösszeg 5.973.875 forint. 12 találatos szelvény 32 darab, nyereményük egyenként 290.355 forint, 11 találatos szelvény 488 darab, nyereményük egyenként 7616 forint, 10 találatos szel­vény 4946 darab, nyereményük egyenként 1127 forint. Eger—Kaba A beküldő neve: __ H ANNOVER A vár bejáratánál Címe: A lapból kivágott szelvényeket pénteken délig kérjük a Hírlap cí­mére (Eger, Barkóczy u. 7.) eljut­tatni. A végeredményre helyesen tippelők között az egri Gilde sörö­ző 3 darab 300 forintos bonuszát sorsoljuk ki, amelyet ételre, italra válthatnak be a helyszínen. Múlt heti nyerteseink: Koncz József Bélapátfalva, József A. u. 8., Tóth Marianna Eger, Veres P. u. 1., Angyalosi Sándor Eger, Diófakút u. 5. Gratulálunk! Ne feledjék ma­gukkal vinni a személyi igazolvá­nyukat! Megyei labdarúgó-bajnokság Egérutat nyert a Sírok A megyei labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójában az éllovas Sírok, ha véres verejtékkel is, de ott­hon tartotta a két pontot, s ezzel egérutat nyert a Tamalelesz előtt. A lelesziek erejéből ugyanis csak döntetlenre futotta a Füzesabonnyal szemben. Érdemes odafigyelni a halásziakra is, hiszen egyre fel- tartóztathatatlanabbul nyomulnak előre, és az utolsó meccset a jelenlegi éllovassal játsszák. Egyáltalán nem kizárt annak lehetősége, hogy a végén ők szakítják át elsőként a célszalagot. A mérkőzésekről a Sírok - ESE II. 1-0 (0-0) Sirok, 200 néző. V.: Mészáros. Sírok: Horváth — dr. Jacsma- nik, Szántai, Erdélyi B., Sajbán, Takács, Bujáki (Hangonyij, Sí­pos, Szabó, Utassy, Erdélyi F. Edző: Csáki Béla. ESE II.: Nagy P. — Pápai, Nagy Zs., Zahorecz, Fónagy, Smuczer, Nagy E., Hágen, Fo­dor, Bajkó (Palotás), Román (Gulyás). Edző: Zsidai József. Kitűnő játékvezetés mellett végig jó iramú, élvezetes mérkő­zést vívott a két csapat. Kiegyen­lített első félidő után a házigaz­dák nagy fölényben futballoztak, de a legjobb helyzeteket is elpus­kázták. Végül a hajrában szerzett góljukkal megérdemelten győz­tek a sportszerűen küzdő egriek ellen. G.: Sípos. Jók: Sípos (a mezőny legjobbja), Szabó, Szán­tai, Bujáki, Erdélyi B., ill. Nagy P., Nagy E., Román. Ifik: ESE II. - Sírok 7-2. Varga Tibor Tarnalelesz — Füzesabony 1-1 (1-1) Tamalelesz, 300 néző. V.: Tassy. Tamalelesz: Ferencsák — Nagy G., Ivády, Suha, Danó (Tumpek), Sike, Orosz G., Utassy, Berki, Bukrán, Sztasák. Edző: Kovács A. Béla. Füzesabony: Kiss — Szilágyi, Polgár, Csóka, Pelyhe, Novák Z., Novák T., Gál (Nagy Z.,) Ba­ranyai (Tamasi), Fehér, Bocsi. Edző: Pázmándi Gáspár. Alacsony színvonalú mérkő­zésen igazságos pontosztozko­dás történt. G.: Berki, ill. Bara­nyai. Jók: Sike, ill. Polgár, Bara­nyai. Ifik: 1-1. Ferenc László Gyöngyöshalász — Átány 2-1 (2-0) Átány, 300 néző. V.: Sulyok. Gyöngyöshalász: Horváth — Gódor (Lehotai), Hanák, Veres, következő tudósításokat kaptuk: Szabó B., Jerem, Szabó L., Kom- játi (Huszár A.,) Nagy Z., Antal, Szabii L. Edző: Szabó Gyula és dr. Ördög István.' Átány: Szarka — Kovács, Maksó, Apostol (Illés), Nagy Gy., Varga I., Csontos, Gömöri (Együd), Apró, Pásztor, Pusoma L. Edző: Baráth György. A hazai csapat hadilábon állt a szerencsével. Két kapufát is lőt­tek, s még a játékvezető is sújtot­ta őket ítéleteivel. Egy jogtalan 11-est ítélt a házigazdák ellen, de ugyanakkor büntetők sorozatát nem adta meg nekik. A döntet­len igazságosabb lett volna. G.: Nagy Z., Antal (ll-esből), ill. Pászor. Jók: Huszár A., NagyZ., Szabó L., ill., Varga I. (a mezőny legjobbja), Maksó, Pásztor. Ifik: Gyöngyöshalász — Átány 3-0. Lányi András Poroszló — Atkár 3-1 (1-1) Atkár, 100 néző. V: Maiina. Poroszló: Szepesi — Eszenyi, Görbe, Nagy L., Lengyel, Biri- nyi, Csirmaz (Kiss Z.), Nagy S., Nagy I., Habóczki, Hímer. A csapatnak nincs edzője. Átkár: Nagy L. — Fülöp, Hor­váth, Pál, Oravecz, Hasznosi, László, Kávási, Soltész, László, Nagy L. (Brandl), Benei (Kiss 1. ). Edző: Csordás László. Második félidei jobb játékával rászolgált a két pontra a Porosz­ló, az elképzelés nélkül futballo­zó atkáriak ellen. Kiállítva: Brandl (beszédért). G.: Nagy I. 2, Habóczki, ill. László. Jók: Görbe, Nagy L., Nagy I., Ha­bóczki, ill. az atkáriak közül sen­kit nem lehet kiemelni. Ifik: 1-1 Benei Bertalan Selyp — Heves 2-0 (1-0) Selyp, 200 néző. V: Kalicz. Selyp: Pálinkás — Baranyi J., Kurucz, Pásztor, Molnár, Pádár, Králik, Molcsán, Szabalics, Ba­ranyi G., Kerepesi. Edző: Varga József. Heves: Farkas — Réti I., Réti 11., Tóth II., Sági, Szabó II. (Bó- di), Tóth I., Dudás, Kalmár, Ba­logh, Szabó I. Edző: Varga Ist­ván. Közepes színvonalú mérkőzé­sen már az ötödik percben veze­téshez jutott a hazai csapat, a má­sodik gólt a mérkőzés lefújása előtt néhány perccel szerezték a selypiek egy kapu előtti kavaro­dásból. Végeredményben egy küzdelmes, kemény összecsapá­sokkal tarkított mérkőzésen nyertek a vendégek. G.: Kerepe­si, Baranyi G. Jók: Kurucz, Mol­nár, Molcsán, Kerepesi, ill. Réti 1., Kalmár. Ifik: 3-2. Kerepesi Ferenc Domoszló — Kompolt-Káli SE 2-2 (1-2) Domoszló, 300 néző. V: Os­várt. Domoszló: Schrüffel — Lik- ker (Nagy), Juhász, Szarvas, Horváth, Farkas, Kiss (Sztankó), Kovics, Skoda, Vágó, Szabó (Safranka). Edző: Skoda László. Kompolt: Hajdú — Klein, Bo- rics, Ürmös, Báder F., Farkas, Kóródi, Báder J., Grabecz (An­tal), Fehér, Bari. Edző: Klein Fe­renc. Az első félidőben a kompolti- ak játszottak jobban, de a szünet után magára talált a domoszlói gárda, és ki tudott egyenlíteni. G.: Skoda 2, ill. Bari 2. Jók: Ko­vics, Horváth, Szarvas, Skoda, ül. Báder F., Farkas. Ifik: Kom­polt — Domoszló 4-1. A mérkőzés után Osvárt já­tékvezető rosszul lett, akinek életét már orvosi segítséggel sem lehetett megmenteni. Skoda László Recsk — Petőfibánya 2-0 (1-0) Recsk, 150 néző. V: Nagy S. Recsk: Hegyi — Szatmári, Ko­lozsvári, Tarjányi, Szabó A., Forgó (Szabó L.), Maruzs, Ben­csik, Béres, Csomós Kozma. Edző: Megyesi Ferenc. Petőfibánya: Rozmaring — Szabó J., Kovács, Illés, Lénárt, Ábrahám (Lévai), Nagy G., Srej (Kerekes), Szabó G., Visi, Jan- csó. Edző: Osztafi András. A sok helyzetet kidolgozó bá­nyászcsapat fél gőzzel is megér­demelten nyert a lelkesen küzdő sereghajtó ellen. G.: Maruzs, Tarjányi. Jók: Kolozsvári, Ben- csik, Maruzs, ill. Kovács. Ifik: 0-0. Megyesi Ferenc Novaj - Makiár 1-0 (1-0) Novaj, 200 néző. V: Kalicz. Novaj: Dobó — Szűcs, Fülep (Székely), Bartók Zs., Vályi A., Bóta, Hegyi, Lininger, Szabó A,, Kasza (Gubán). Edző: Barta Já­nos. Makiár: Veres — Csomós, Sü­tni, Alter (Susányi), Tóth, Kővá­ri, Sípos, Bagi, Stokker, Parádi, Molnár. Edző: Misz György. Nem alakult ki folyamatos, jó játék, inkább a küzdelem jelle­mezte a találkozót. A házigazdák végig uralták a mezőnyt, de szá­mos gólhelyzetet, köztük egy li­est is elhibáztak. Kiállítva: Sumi és Csomós (mindketten beszé­dért). G.: Hegyi. Jók: Fülep, Székely, Hegyi, Kasza, ill. Veres, Alter. Ifik: Makiár — Novaj 3-0. Gál János A bajnokság állása: 1. Sirok 30 19 6 5 77-30 44 2. T.lelesz 29 18 7 4 58-37 43 3. Gy. halász 29 17 7 5 65-27 41 4. Selyp 29 15 6 8 68-30 36 5. Recsk 29 13 8 8 49-32 34 6. Novaj 30 13 5 12 43-44 31 7. F.abony 29 13 6 10 46-38 30 8. Poroszló 29 13 4 12 47-47 28 9. ESE II. 29 11 6 12 39-40 28 10. Heves 29 12 4 13 33-35 28 11. Tarnaörs 29 12 3 14 41-49 27 12. Kompolt 29 10 3 16 36-45 25 13. Makiár 29 9 6 14 29-47 24 14. Domoszló 30 6 9 15 42-59 21 15. Átány 29 7 5 17 42-67 19 16. Atkár 29 5 7 17 20-59 17 17. P.bánya 29 4 6 19 19-61 14 A Nagyréde visszalépett. Megjegyzés: a Füzesa­bonytól és a Poroszlótól 2-2 büntetőpont levonva. © G ÉP JÁRM Ü BIZTOSÍT ÁSOK ITTHON, EURÓPÁBAN Magyar Olimpiai Csapat hivatalos biztosítója vállalja a felelősséget a közlekedésben is.® 1991. július 1-jétől a Kormány rendelete alapján minden gépjármű tulajdonosnak érvényes felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, ha gépjárművével részt akar venni a közúti forgalomban. Az Állami Biztosító Rt. most abban állhat rendelkezésére, hogy Ön is - mindenfajta utánjárás nélkül - eleget tehessen törvényes kötelezettségének. Országos hálózatunk révén mindenütt közel vagyunk Önhöz. Európai rendszerű, számítógépesített nyilvántartásunk pontosan és bizalmasan kezeli az adatokat. Hosszú távon biztosítja: nálunk a jó vezetők nem fizetnek a rosszak helyett. így válik ez a biztosítás az ön számára egyre olcsóbbá! Aki nem okoz balesetet, értékes nyugati gépkocsit is nyerhet a BONUS-sorsoláson. És lesz még egy sorsolás! Önnek is esélye lehet arra, hogy részt vegyen jövőre a Barcelonai Nyári Olimpián, ha felelősségbiztosítását nálunk köti meg. A milliónyi ember, aki naponta útra kel, mind szeretné célját elérni. Mi nyugalmat adunk a figyelmes vezetéshez, s így benne vagyunk minden elindulásban és minden megérkezésben. Szeretnénk, ha Ön is elégedett ügyfelünknek mondhatná magát, aki tudja, hogy biztonság kíséri az utakon.

Next

/
Thumbnails
Contents