Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
HÍRLAP, 1991. június 22., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 9 N < X Európai körkép Törvény és kábítószer 1971-ben hozták létre a kábítószer tiltott fogyasztása és kereskedelme ellen küzdő multidiszciplináris, a kérdés által érintett minden terület képviselőit magában foglaló Pompidou- csoportot. A Pompidou-csoport nevében az oslói pán-európai konferencia elé terjesztett tanulmány egyebek között megállapítja, hogy bár bizonyos alapelvek azonosak, a gyakorlatban az „ahány ház, annyi szokás” érvényesül Európában a kábítószer elleni küzdelemben. A tanulmány által vizsgált 20 nyugateurópai ország mindegyike csatlakozott ugyan az 1961. évi New York-i kábítószer-ellenes egyezményhez, a pszichotropikus anyagokról szóló, korszerűbb 1971-es bécsi konvenciót azonban Ausztria, Belgium, Írország, Luxemburg, Hollandia és Svájc még nem ratifikálta. (A tanulmányt tavaly nyáron zárták le.) A kábítószer meghatározása sokban eltér országonként. Van, ahol azt tekintik kábítószernek, ami a kormány vagy az egészség- ügyi minisztérium (Belgiumban a király) által a témában kiadott vagy aláírt listán szerepel, más országokban ezt meghatározás is kiegészíti. Franciaországban a „függőséget keltő anyagokról” szól a törvény, Dániában a szóban forgó anyagok „eufóriakeltő” hatását emelik ki; az országok egy részében megkülönböztetik a „puha” és a „kemény” drogokat és a velük kapcsolatos büntetéseket, másokban a törvény nem tartalmaz ilyen árnyalatokat. Angliában éppenséggel három kategóriába sorolják a kábítószereket (a legártalmasabb, a kevésbé és a legkevésbé ártalmas szerek), míg Itáliában négyféle lista van, s a bíróságok különbözőképpen kezelik a vádlottakat attól függően, melyiken szerepel a drog, amelyet náluk találtak. A New York-i egyezmény bűntettnek tekinti a kábítószer — illetve az ellenőrzött anyagok — termesztését, előállítását, termelését, átalakítását, elosztását, behozatalát és kivitelét, kínálatát, eladását, szállítását, megvásárlását — viszont a büntetések igencsak különbözők. így például a börtönbüntetés melletti kiegészítő pénzbüntetés csak Görögországban, Norvégiában és Máltán kötelező, Ausztriában, Franciaországban és Svájcban fakultatív, másutt nem is szerepel a törvénykezők fegyvertárában. A kábítószerbűntettek minimális és maximális büntetése országonként eltér: a minimális büntetés lehet csak pénzbüntetés, bírság Belgiumban, Dániában, Finnországban, az NSZK-ban és Svájcban, Norvégiában 14 nap elzárás a legkisebb kiszabható ítélet, Luxemburgban és Máltában 1 év, Franciaországban 2 év és Görögországban ... 10 évi elzárás. Ausztriában és Svédországban a minimális büntetés az, hogy nincs szankció. A legalacsonyabb az e címen kiszabható büntetés Finnországban: 2 év, Svédország és Svájc 3 évvel, majd az NSZK következik 4 évvel, Ausztria, Belgium, Luxemburg 5-5 évi börtönbüntetést helyez kilátásba, Dánia és Francia- ország tízet, Görögország és Málta húszat. Ezekben az országokban egységesen kezelnek minden kábítószert: Spanyolország, Írország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Ciprus különbözőképpen ítélkezik „puha” és „kemény” drogok esetében. A szigorban a britek és az írek járnak élen a kemény szereknél: életfogytiglani is lehet az ítélet, a pénzbüntetés kötelező, felső hatara nincs. Az enyhébb és legenyhébb ártalmú szereknél is csak a börtönbüntetés maximuma csökken, 14, illetve 7 évre, a bírság összege szintén korlátlan lehet. A spanyoloknál a kemény „skála” 2-8 év, a „puha” 4 hónaptól 4 évig teljed. Hollandia nemcsak a kábítószerek, de aszerint is különbséget tesz, hogy nemzeti vagy nemzetközi kereskedelemről van-e szó. A hollandoknál puha drog nemzeti forgalmazása esetén két év a maximum, kemény drog nemzetközi forgalmánál pedig 12 esztendőt kell lehúzni a falak mögött. Portugáliában a kis mennyiségű kábítószerrel rajtakapott delikvens maximum 4 évet kaphat, a nagymennyiségűvel 12 évet is. Törökországban megkülönböztetik a kábítószer fajtáját és a bűntettet: a heroin, kokain, morfium és hasis előállítása, exportja és importja esetében a minimális büntetés 20 év, a maximális 24, más szereknél 10- 24 év a büntetési skála. Az előbbi szerek vétele, eladása, birtoklása és szállítása 10-24 évi börtönnel sújtható, a többiek esetében a legkisebb büntetési tétel 5 évre csökken. Vannak országok, amelyek a kábítószer-fogyasztás bármiféle ösztönzését, elősegítését is büntetik, mások a fogyasztásra való felszólításért csukják börtönbe a delikvenst. Külön jogszabályok vonatkoznak az orvosokra és az egészségügyi személyzetre, mindazokra, akik hivatásuk gyakorlása közben dolgoznak kábítószerekkel, s azt „térítik el” illegális célra. Változatosak a súlyosbító és az enyhítő körülmények is. Az előbbiek között majdnem minden esetben a szervezett bűnözés különböző formái szerepelnek, enyhítő körülménynek számít általában, ha kis mennyiségről van szó, de főleg, ha az illető közreműködik a bűntett és a cinkosok leleplezésében, s általában enyhébben ítélik meg a gondatlanságot, mint a tudatos kábítószerbűntettet. Belgiumban, Franciaországban, Portugáliában, az NSZK-ban fel is menthetik azokat, akik maguk jelentik fel bűntársaikat. Különbözőek az elítélteket sújtó olyan mellékbüntetések is, mint az ítélkező állam területéről való kitiltás, és eltérő a törvény azt illetően, hogy mikor vehető őrizetbe és motozható meg a gyanúsított. A változatosság többek között azzal magyarázható, hogy különböző felfogások tükröződnek a törvénykezésekben. Sok országban vélekednek úgy, hogy az enyhébb drogok fogyasztását bizonyos korlátozások között engedélyezni lehetne: a többség és a nemzetközi egyezmények elvetik ezt a felfogást, mivel a puha szerektől egyenesen vezet az út a kemény drogokhoz. Ezzel szemben több ország törvénykezése nyújt kedvezményeket azoknak az elítélt szenvedélybetegeknek, akik önként vetik alá magukat gyógykezelésnek. A legtöbb ország törvénykezése lehetővé teszi a kötelező elvonókúrát is. A Pompidou-csoport tanulmánya nem mondja ki egyértelműen, de természetesen érzékelteti: a jogi arzenál sokfélesége inkább a nemzetközi kábítószer- kereskedők számára kedvező, mint azoknak, akik ellenük küzdenek. A török áfiumtól a török tranzitig A „francia kapcsolat” a mar- seille-i titkos laboratóriumok leleplezése és főleg az erről szóló hires film nyomán jól ismert. A „Balkán-útvonal” viszonylag új kifejezés, de nem az Interpol, az érdekelt országok bűnüldöző szervei, és persze főleg a nemzetközi kábítoszermaffia számára. A veszély az, hogy nemcsak az újságolvasók, de Európa kábítószeresei körében is egyre ismertebbé válik, és főleg, hogy elágazásai Magyarországot is befonják. Az oslói pán-európai értekezlet résztvevői a legilletékesebb, az Interpol alaposan dokumentált jelentéséből alkothattak fogalmat az új fenyegetésről, mivel az egyáltalán nem kertel — már az első mondatban leszögezi, hogy a Dél-Nyugat-Ázsiábol a Balkán-útvonalon Európába érkezett kábítószer mennyisége az elmúlt három év során meghaladta az erre specializált szervek minden előzetes becslését. Viszonylag új, de következményeiben annál fenyegetőbb jelenségről van tehát szó. A hetvenes evek elején Törökország volt Európa — értelemszerűen csak a fizetőképes kereslettel rendelkező Nyugat-Európa — és az Egyesült Államok keleti partjainak fő heroinszállítója. A nemzetközi bűnbandák, emlékeztet a jelentés, a török termelőktől vásárolták az ópiumot, az újkori „török áfiumot” morfiummá alakították át, s azt a titkos franciaországi — főleg mar- seille-i — laboratóriumokba küldték. Az európai és az északamerikai rendőri szervek együttműködésével a heroinkészitő laboratóriumokat sikerült felszámolni, és ezek a kábítószer-útvonalak ezzel megszűntek. A törökországi eredetű kábítószerek méginkább elapadtak, amikor 1974-75-ben a hatósági gok szabályozták a mákgubó fel- 1*1 dolgozását. Az így keletkezett űrt a déleket- és délnyugat-ázsiai eredetű morfium és heroin töltötte be. Kínai csempészek juttatták el elsősorban Hollandiába, amely a legfőbb behozatali és elosztási központtá vált. 1980 felé azonban számos kínai kereskedőt letartóztattak: ekkor a Pakisztán és Afganisztán határterületeiről származó heroinszállítások jutottak nagyobb szerephez, pakisztáni, indiai, libanoni, Srí Lanka-i, iráni és török csempészek révén, akik több nyugateurópai országban élő honfitársaikat is bevonták az üzletbe, s természetesen felhasználják európai bűnözők segítségét is. 1980 táján azonban több kínai kereskedőt letartóztattak: ekkor a Pakisztán és Afganisztán határterületeiről származó heroin jutott nagyobb szerephez. A pakisztáni, indiai, libanoni, Srí Lanka-i, iráni és török csempészek Nyugat-Európában élő honfitársaikat is bevonták az üzletbe, s igénybe vették az európai bűnözők segítségét is. Eleinte földi úton jutott el India és Pakisztán kikötőibe, repülőtereire, majd onnan 1983-85 táján főleg légi és tengeri úton Európába. Jelenleg a légi kábító- szer-csempészet főleg nigériai bandák kezében van. 1986 óta azonban egyre népszerűbb a földi útvonal: az Európának szánt heroin több kilós csomagolásban Iránon és Törökországon keresztül halad Nyugat fele. Az iráni hatóságok ugyan bejelentették, hogy felszámolták a mákgubótermelést, de a kábítószer tranzitforgalmát ez nem befolyásolja. A Balkán-útvonal kulcsa Törökország, amely híd Európa és Ázsia között. Török rendőrségi adatok szerint a kábítószer a gur- bulaki, a kapikoy és az esenderei hágókon, nehéz hegyi útvonalon érkezik Iránból. Az időjárás csak május és október között teszi lehetővé a szállításokat. Gazian- tep, Diyarbakir és Erzurum az elosztóközpont, innen a heroint gépkocsival Isztambulba szállítják az E-23-as és E-24-es főútvonalakon, és onnan juttatják el Nyugat-Európába. A jövedelmező üzletben az alvilág különböző csoportjai, köztük iráni és török kurd gengszterek vesznek részt. A libanoni Bekaa-völgy- ből is érkezik heroin Törökországba Szírián keresztül, tavaly egyre több libanonit tartóztattak le Nyugat-Európában kábítószer-csempészet miatt. A heroinelosztás legfőbb központja tehát Isztambul, innen légi úton, hajón és szárazföldi utakon halad tovább a kábítószer Nyugat- Európa felé. Isztambul hétmilliós lakosságú metropolis, egymillió iráni és más menekülttel. A város gyors és soknemzetiségű növekedése kedvez mindenfajta bűnöző tevékenységnek: kábítószer-kereskedelem, útlevél-hamisítás, pénzhamisítás, a bűnös úton szerzett pénz tisztára mosása, stb. Az itt működő kábító- szercsempész-bandák immár „menetrendszerű pontossággal” szerzik be a morfiumot és a heroint az ázsiai szállítóktól, és küldik tovább Nyugat-Európába. A kereskedelmet elsősorban a török alvilági szervezetek ellenőrzik Isztambulból, szoros együttműködésben a Hollandiában, Németországban, Spanyolországban, Belgiumban, Olaszországban és Franciaországban élő török, iráni és európai csempészekkel. Az általuk igénybevett földi útvonalak Isztambulból Jugoszlávián és Bulgárián át haladnak Olaszországon át közvetlenül, vagy Románián, Magyarországon, Csehszlovákián át kerülővel Nyugat-Európa felé. Ez a Balkán-útvonal. A legnagyobb mennyiségű heroin az E-5, E-15 és az E-96-ös főútvonalakon halad, kihasználva azt, hogy ezeken a forgalom sokszorosára nőtt az elmúlt évtizedben. Kábítószer-kereskedelem Csempészek és módszerek Az Interpolnak tekintélyes listája van, amit a török hatóságok is megerősítettek. A Timovali- család, a Müszülülü-csoport, a Capan-család és cinkostársai, az Ekincsi-família, Üzün Mehmet és csoportja, a Cantürk-család, a Güven-testvérek és még néhá- nyan szerepelnek rajta. Összesen 13 török család és csoport kezében összpontosul a heroin szállítása és nyugat-európai szétosztása. Bár ismerik őket, felszámolni mindmáig nem sikerült működésüket. Nem sikerült, pedig a török maffia elleni küzdelemben a hatóságok is komoly sikereket értek el. Erről tanúskodik a letartóztatások és kábítószer-elkobzások impozáns listája: 1984 és 1990 között — a törökországi rajtaütéseket is beleértve — több mint 7 és fél tonna (!) heroint foglaltak le Európában, több mint 1200 különböző akció során, amelyekben 2500 fölött volt a letartóztatottak száma. Mindamellett ez a lista aggasztó jelenséget tükröz: 1984 és 1990 között a rendőrség által lefoglalt heroinmeny- nyiség ötszörösére emelkedett: 1984-ben 110 akcióban 448 kilogramm 758 gramm heroint foglaltak le, és 263 embert tartóztattak le, tavaly viszont 278 akcióban az előzetes becslések szerint 2,5 tonna heroint foglaltak le, és 610 személyt vettek őrizetbe. Elmondható tehát, hogy a forgalom alaposan megnőtt, és a Balkán-útvonal fontossága fokozódott. Tekintettel arra, hogy 1982 és 1985 között az európai rendőri szerveknek sikerült jelentős mennyiségű heroint lefoglalniok a repülőtereken és a kikötőkben, 1986 és 1990 között már a szárazföldi útvonal került előtérbe. Ebben az időszakban a Nyugat- Európában lefoglalt heroin 65- 75 százaléka Törökországból érkező gépkocsikon jutott el a térségbe. A kábítószer-kereskedelem felszámolásán dolgozó különböző hatóságok előtt álló probléma bonyolultságát érzékelteti, hogy csak a bad-reichen- halli osztrák — német határállomáson 1988-ban például 4,9 millió Keletről érkező jármű haladt át, ebből 380 ezer lepecsételt TIR-kamion és 56 ezer autóbusz. Ezen a határállomáson egy év alatt 140 kilogramm heroint foglaltak le: 14 személygépkocsin, 2 autóbuszon és egy kamionon érkezett az „áru”. Ezekben az ügyekben 19 törököt, egy német és egy jugoszláv állampolgárt tartóztattak le. A számok érzékeltetik, milyen sziszifuszi munka kiszűrni a heroint és a bűnözőket ebben az áradatban. Annál is inkább, mert a szállítás módszerei egyre rafináltabbak: a heroint a benzintartályba süly- lyesztik, hamis padlózat alá vagy tető alá rejtik, nem beszélve az utasok csomagjairól. A határőrök kijátszására a csempészek általában német, vagy holland rendszámú gépkocsikat használnak. A határon lepecsételve áthaladó TIR-kamio- nok ideálisak a csempészek számára, akik speciális rejtekhelyeket képeznek ki e járműveken. Tavaly több mint egy tonna heroint foglaltak le Európa vámőrei TIR-kamionokból: az Interpol ezért szeretné felülvizsgáltatni az egész TIR-egyezményt. Törökországban a rendőrség, a csendőrség, a parti őrség és a vám vesz részt a kábítószer-ellenes küzdelemben, miközben az iráni, iraki és más menekültek problémájával is meg kell birkóznia. A török bűnüldöző szervek felfedeztek egyebek között tíz heroingyártó laboratóriumot is. A jövedelmező üzletért azonban a nemzetközi alvilágban is szüntelen küzdelem folyik, és a letartóztatásokból kitűnik: újabb csoportok kapcsolódnak be a kábítószer-csemprészetbe. Az iraki — iráni háború idején, az iráni menekültek számának növekedésével az iráni kábítószerbandák szerepe is erősödött: közülük az Ali Húszéin, Alai Cabbari és Had Bozan-csopor- tokat emeli ki az Interpol. A tranzitországként szereplő Jugoszlávia alvilágának csempésztevékenysége kiteljed Svájcra, Németországra, Dániára, Ausztriára, Magyarországra, Olaszországra, Lengyelországra és Bulgáriára is. Libanon is komolyabb szerepet játszik az utóbbi években a szállítók sorában. Ami a célországokat illeti, az elkobzások és letartóztatások alapján kikövetkeztethető fontossági sorrend így alakul: Németország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Belgium, a skandináv-országok. A közép- kelet-európai változások, a forgalomnövekedés, a határellenőrzés liberalizálódása nyomán az elmúlt három-négy évben Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország és Románia is egyre gyakrabban szerepel a tranzitországok között, a három utóbbi inkább kerülő vagy kisegítő útvonalként. Az Interpol jelentése szerint a piacgazdaság kialakulása Kö- zép-Kelet-Európában és az 1993-as nagypiac — az áruk és emberek szabad mozgása az Európai Közösségben — előreláthatólag növeli majd a kábítószer-csempészek lehetőségeit is. Erre a veszélyre egész Európának együtt kell felkészülnie, fokozni kell a küzdelmet a csempészek ellen, és össze kell hangolni a kábítószer-ellenes szolgálatok tevékenységét az egész földrészen. A Pompidou-csoporthoz tartozó országok (köztük Magyarország) oslói miniszteri értekezlete, amelyre meghívták a Szovjetunió és több közép-kelet- európai ország képviselőit is, egyike volt azoknak a tanácskozásoknak, amelyek ezt a célt szolgálják. Régi detektívek — ú) mezben Lutz Peschel és Hartmut Mönnich cseppet sem titkolja szakmai múltját: mindketten a keletnémet állambiztonsági szervezet (Stasi) tisztjei voltak. A népnyelven „firma guck und horch”-nak (kb: fülelj és szimatolj) nevezett minisztériumot egy évvel ezelőtt felszámolták, ám számos egykori alkalmazottja ma egy virágzó szakmában kamatoztatja képességeit és ismereteit. A keletnémet tartományokban gombamódra szaporodnak a detektívirodák. Az elsők közé tartozott a Peschel és Mönnich által egy éve létrehozott drezdai Alldek saxonia. A szász tartomány székhelyén — mit tesz isten — egy volt Stasi-villában ütötték fel főhadiszállásukat, megszerezve az épületben lévő összes telefonvonalat is, ami a telefonínségben szenvedő Drezdában többet ér, mint egy lottófőnyeremény. Az iroda hat munkatársa közül négyen korábban a Stasi szolgálatában álltak. „A cég” tehát tovább él Drezdában, most már mint bejegyzett kft, a kereslet és a kínálat törvényei szerint. Peschel szavai szerint mindkettő dinamikus növekedést mutat. Az ügyfelek, akik másfél éve még borzongva, idegesen siettek el a patinás villa mellett, ma egymásnak adják a kilincset. Jelentős hányadot képviselnek közöttük a férjük hűtlenségére gyanakvó s bizonyítékra áhítozó feleségek. A családi ügyek másik részét a keletnémet menekült- áradattal kettészakított famíliák jelentik: több ezer férj, apa lépett olajra annak idején, s merült alá az NSZK-ban, így szökve meg a tartásdíj fizetése elől. A detektívirodák kuncsaftjai között sok családiház-tulajdo- nos is akad. ők azt szeretnék megtudni, kié is valójában az a telek, amelyen házat építettek, s élnek-e még a tulaj örökösei, akik esetleg bíróság előtt szerezhetnek érvényt tulajdonjoguknak. Jogi biztosítékra áhítoznak egyes nyugatnémet cégek, amelyek „diszkrét felvilágosítást” kérnek az irodától potenciális keletnémet versenytársaikról. A keleti ügyfelek viszont jövendő nyugati üzlettársuk komolyságát, bonitását ellenőriztetik a detektívekkel. Egy Drezda környéki tsz például igencsak jól tette, hogy „átvilágíttatta” azt a Porsche kocsival és roppant elegáns öltönyben beállító nyugatnémet vállakozót, aki új üzemek építését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a tsz jutányos áron átenged neki több telket. Az iroda azonban kiderítette róla, hogy nyakig el van adósodva, üzleti szempontból pedig teljesen megbízhatatlan. Egy berlini detektíviroda vezetője, a Lipcséből elszármazott Hans Jürgen Fels különleges ügyekben utazik. Profilja „az NDK-múlt feldolgozása” — ezt kínálja a Neues Deutschlandban közzétett hirdetés. Természetesen, nem a néhai állam, hanem konrét személyek múltját segít tisztára mosni Fel úr ügynöksége — persze jó prénzért. A hirdetés biztosra ígéri „lyukak” betömését az önéletrajzában, és reményt nyújt a letűnt rendszer exponáltjainak is: „problematikus esetekben is abszolút bizalmas módon és sikerrel gondoskodunk az Ön karrierjéről”. És az egykori Sta- si-ügynökök, besúgók, kisebb kaliberű NSZEP-funkcionáriu- sok, akik szorongatott helyzetük feloldását vagy múltjuk tisztára mosását remélik, seregével özönlenek a berlini irodába. No, persze, a detektívek sem tudnak minden elvárásnak eleget tenni. „Egyesek azt hiszik rólunk, hogy mindenhatóak vagyunk, mint egykor a Stasi” — mondja mosolyogva Peschel. Természetesen erről szó sincs, a nyomozóirodák szigorúan tartják magukat a hatályos törvényekhez — ebben legalább különböznek a Stasi-tól. Azt azonban Peshel sem tagadja, hogy vannak bizonyos kapcsolataik az állami szervekkel — elvégre nem is olyan régen ő és három munkatársa is „állami cégnek” dolgozott... Reklám és egészség Az Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban a tévéhirdetéseket már évtizedek óta arra használják, hogy mindent és bármit eladjanak, kezdve az autóktól, egészen az elnökjelöltekig. Amerikai tudósok most bebizonyították, hogy az egészséges életmódot propagáló hirdetések a tévében megfelelő csomagolásban és időzítésben áttörhetik a közönyösséget és érdektelenséget. Alapvetően megváltoztathatják az emberek hozzáállását az egészségügyi problémákhoz. A felfedezésnek nagy jelentősége van a kelet-közép- európai országok és a Szovjetunió szempontjából is, ahol csak az utóbbi időben kezdődött harc a széleskörben elterjedt rossz szokások — az italozás, a dohányzás, a zsíros ételek fogyasztása — ellen. Köztudott, hogy a térség a halálozási arányok tekintetében milyen „előkelő” helyet foglal el a nemzetközi statisztikákban, nem utolsó sorban azért, mert az ipari országokhoz viszonyítva sokkal többen halnak meg szívbetegségben és rákban. A tanulmány költségeit fedező amerikai hirdetési tanács 30 másodperces reklámfilmet készíttetett a vastagbélrák okozta elhalálozásról. Azért ezt a betegséget választották ki, mert az orvosok szerint ez a rákfajta az esetek felében a páciens halálához vezet, jóllehet az elhunytak 80 százalékát meg lehetett volna menteni, ha idejében orvoshoz fordulnak. A hirdetésben gyors egymás utánban egy sírt, egy halottaskocsit, egy ravatalt és egy kórházat lehet látni, végül pedig egy újságot olvasó asszonyt, aki így szól a férjéhez: „Itt azt írják, hogy a vastagbélrák 90 százalékban gyógyítható, ha idejében elkezdik kezelni.” Mire a férj: „Drágám, engem most éppen sokkal fontosabb dolgok aggasztanak.”
