Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-22 / 145. szám

4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. jáiriiis 22., szombat „Félrebeszélésből ebben az országban volt éppen elég...” Csurka István nyilatkozata lapunknak Nemrégiben Gyöngyösön találkozott Csurka István, író, ország- gyűlési képviselő, a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja az érdeklődőkkel. Nagygyűlése már nem emlékeztetett a korábbiak­ra, mindössze félház előtt beszélt a politikus, ám hívei igen lelkesen köszöntötték. Az esemény előtt Csurka nyilatkozott munkatár­sunknak. — Csurka úr, örömmel jön még ilyen eseményekre? Azért kérdezem, mert bizonnyal fá­rasztó, hogy főleg a nagygyűlés előtt sokan megrohanják: újság­írók, autogramgyűjtők, rajon­gók, s olykor olyanok is, akik nem kedvelik önt. — Az ember szeret dolgozni: nekem ez a munkám. Ezekhez én már régen nem úgy viszonyu­lok, mint szereplési alkalmak­hoz, hiszen hozzátartoznak a képviselői, MDF-politikusi tevé­kenységemhez. Ezt csinálni kell. — Régebben az írás volt az ön munkája. Bereményi Géza nem­régiben azt nyilatkozta a Magyar Naplóban, hogy egy írónak kevés esélye van arra, hogy jó politikus lehessen, ugyanis az irodalom­nak és a politikának egészen más az indítéka, az írást olyan indula­tok mozgatják, amelyeknek a po­litikában nincs helyük. Egyetért ön ezzel? — Rejlik ebben igazság, s a gondolat sem ismeretlen előt­tem, innen is meg lehet közelíte­ni a dolgot. De nem így történtek az események. Nem volt egy olyan pillanat az életemben, amikor ültem az íróasztalomnál, s ügy döntöttem, hogy most ezt én abbahagyom, és politikus le­szek, s kipróbálom, hogy mit tud ott elérni egy író. Mozog, helyze­teket teremt a magyar történe­lem már legalább tíz éve, s ezek­ben helyt kell állni. Amikor még csak író voltam, már abban a mi­nőségemben is kellett közéleti megnyilvánulásokat vállalni, még mélyen bent a múlt rend­szerben. Aztán elkezdődött va­lami, amihez kellettek emberek, akik rendelkeznek politikai ta­pasztalatokkal, ismertek, vala­mit elvállalhatnak — így lettem politikus. Ha körülnézünk a tér­ségben, Közép-Európában, ak­kor láthatjuk, hogy egyáltalán nem egyedülálló dolog ez. Havel elnöktől Szőcs Gézáig, Sütő Andrásig, Duray Miklósig sok író van a politikai élet élvonalá­ban. — A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy az ön vélemé­nye szerint is meg kell-e szaba­dulnia egy politikusnak az írói indulataitól? — Ezt a politikai ellenfelek szeretnék, hiszen ezek az indula­tok elsősorban őket sértik. A vi­lágnak — azt hiszem — elege van a simulékony politikusokból, az egyenes beszéd ideje jött el a po­litikában is, mert félrebeszélés- ből ebben az országban volt ép­pen elég. — Számomra úgy tűnik, hogy nemcsak a politikai ellenfeleket bántja ez az indulatos, vagy ahogy ön fogalmaz, egyenes hang. Heves megye egyik ország- gyűlési képviselője, Elek István is kifejtette ezzel kapcsolatban az aggályait, s a vita túlmutatott az önök személyes nézetkülönbsé­gén. Érdekel, hogy — mivel ugyanazon pártnak tagjai — kö­zeledtek-e a nézeteik azóta? — Azóta mi nem vitatkoz­tunk, egy-egy cikkben kifejtettük nézeteinket, amelyek eléggé tá­vol állnak egymástól. Személyes súrlódás nincs közöttünk, de az álláspontjaink nem közeledtek. Sajnos, úgy látom, hogy az a fél- recsúszás, amely az MDF-nek túlságosan az úgynevezett libe­rális irányba eltolódását jelent­heti, még nagyobb mérvű, mint azelőtt, s a társadalomban is egy­re inkább láthatóak az iránytű nélküli bolyongásnak a tünetei. Én nem tudok ma liberális lenni, mert úgy látom, hogy az a fajta li­beralizmus, amelyet nem Elek hirdet, hanem például az SZDSZ képvisel, ma egyes- egyedül a már révbe jutott, a már gazdag, a már nagy tőkével ren­delkező rétegek ideológiája. S ennek eredetét jobb, ha nem fir­tatjuk. — Most a zsidókra gondol? — Nem, dehogyis rájuk gon­dolok. Ha csak róluk lenne szó, akkor egyszerűbb lenne a kér­dés. Nem az etnikai hovatarto­zásra, hanem a tőke eredetére céloztam. — Előadásának a címe: Csur­ka István tájékoztatót tart aktuá­lis politikai kérdésekről. Ez nyil­ván behatárolja a mondandót, de mivel rengeteg hasonló esemé­nyen szónok, kíváncsi vagyok ar­ra, hogy mi az, amit minden nagygyűlésén fontosnak tart el­mondani, mi az, amit mostaná­ban a legaktuálisabb gondolat­nak tart? — Hát, az aktuális dolgok napról napra változnak, alig van közös egy ilyen előadás-sorozat­ban. Amit én folyton hangsúlyo­zok, az az, hogy a közönnyel kell szembeszállni, mert ez a legna­gyobb veszélye a magyar demok­ráciának. Ezt a helyhatósági vá­lasztások is bizonyítják. Nem az­zal, hogy ezeket elvesztettük, ha­nem azzal, hogy ilyen alacsony volt a részvételi arány. A társa­dalom hangulata nem csak MDF-ellenes, hanem parla- mentellenes, s ez a közöny azt je­lenti, hogy az emberek elvesztet­ték a változásba vetett hitüket. — Remélem, megbocsát, ha azt mondom: úgy tűnik, mintha mostanában higgadtabb lenne... — Ezt nem látja jól, mert én mindig ilyen voltam. Talán elhit­te azt, amit az újságokban olva­sott. De mikor nem voltam én higgadt? — Mondjuk az országgyűlési választások idején... — Biztosan nem volt választá­si gyűlésemen. Én nem tudtam követni az SZDSZ-t kommunis- taellenességben. Azt sem én mondtam — igaz, nem is ők, ha­nem a Fidesz —, hogy a kommu­nistákat földbe kell taposni. Még ők mondják nekem, hogy én va­gyok szélsőséges. Sokkal na­gyobb szájúak. — Köszönjük a beszélgetést! Kovács Attila „Utoljára — ötven éve — az oroszok fogtak rám fegyvert” A szarvaskői idős ember találkozása a szökött katonával Nemeslelkű ember a Szarvas­kőben élő Földi Béla. Két levél­ben is felhívta szerkesztőségünk figyelmét egyik utcabelijére. írt az illetőről méltató sorokat a rendőrségnek is. Természetes hát, hogy megkerestük. — A dolog annak a katoná­nak az esetével kapcsolatos — ad magyarázatot érdeklődésünkre Fő úti otthonában a nyugdíjas re­pülőtiszt —, aki — ha még emlé­keznek rá — májusban a Feri­hegy II-ről fegyverrel szökött meg őrségből. — Nyilvánvalóan Szaniszló István Zsoltról van szó, akivel akkor lapunkban is jelent meg beszélgetés. — Igen, úgy tudom, így hív­ják. Meg ma is emlékezetes: nagy erőkkel vonult fel akkor a rend­őrség. Itt, az utcánkban tartóz­kodtak egy ideig. Még azt is jól hallottuk a feleségemmel, ho­f yan igazítják el a fiukat. Egyéb­ént aznap este el is fogták a srá­cot, itt valahol a közelben. — Még pontosabban: amikor körbevették a katonaszökevényt, az ellenállás nélkül megadta ma­gát... ■ — így igaz — bólogat Földi Béla. — De azt tudják-e, miért dobta el a géppisztolyt?! Ugye, nem. Hát ezért írtam önöknek! Barta Pista bácsinak vannak eb­ben nagy érdemei, tulajdonkép­pen neki köszönhető, hogy nem került emberéletbe ez az egész. Ő vette,rá a fiút, hogy adja fel magát. Éppen ezért szerintem, ő is nagyon megérdemelné a jutal­mat, akárcsak azok a rendőrök, akik már átvehettek — persze, ők sem akármiért — bizonyos ösz- szegeket... Az Egerhez közeli települé­sen, a Fo út 34. szám alatt lakik Barta István, akit meglett kora ellenére sem könnyű otthon megtalálni. Első próbálkozá­sunk ezúttal is sikertelen. A 71 esztendős férfi még ma is dolgo­zik, ahogyan mondja: a kényszer viszi rá. A kevéske nyugdíjból — amit pontosan 58 esztendei munka után kap — asszonyával Az idős éjjeli őr kenyeret, szalonnát, sü­teményt cso­magolt a ka­tonaszöke­vénynek (Fotó: Perl Márton) még csak elvolnának valahogy, de ott vannak a gyerekek és az unokák... Az is igaz, ez a mostani munkahely „hozta” a különleges kalandot. — A kőbányában vagyok éjje­li őr — meséli utánozhatatlan ter­mészetességgel. — Azon a na­pon, májusT6-án délután 3 óra­kor léptem szolgálatba. Az őrhe­lyemen, egy lemezbódéban vol­tam, még azt is bevallom őszin­tén, hogy épp újságot olvastam, amikor nagy dörrenés hallat­szott. A hangból rögtön tudtam, valaki berúgta az ajtót. Azt köve­tően a géppisztoly csövét láttam meg, ami pont rám szegeződött, majd pedig a fiatalembert. „Szö­kött katona vagyok!” — közölte azonnal. — Nem lehetett valami kelle­mes érzés... — Be is húztam először a nya­kam, s vártam a lövést. Szeren­csére a fiú hamar megnyugodott. Látta, hogy csak egy öregember­rel van dolga. Utána mondtam is neki: utoljára, 21 éves koromban az oroszok fogtak rám fegyvert, amikor fogságba estem. — Hogyan viselkedett ezután a fiatalember? — Nagyon szomjas volt. Kér­dezte, van-e vizem. Adtam neki. Volt egy kis szalonnám, kenye­rem, súteményem. Csomagol­tam ezekből is neki egy nylon­zacskóba. Meglátta az asztalon a csipkelekvárt, mindjárt kért is belőle. Úgy mondta, hogy ez a kedvence, az édesanyja igen fi­nomra készíti. — Beszélgettek közben? — Megérdeklődtem tőle, hogy miért csinálta. Mármint a szökést. Azt válaszolta, hogy ő maga sem tudja. Csak úgy, hob­biból. Gondold csak el, ha édes­apád és édesanyád megtudják. Micsoda fájdalom lesz ez nekik! — mondtam. Erre nagyon elsá­padt. Kisvártatva megkérdezte, miként juthatna leghamarabb Egerbe. Valami olyasmiről be­szélt, hogy jelentkezni akar a konzulátuson. Miközben elma­gyaráztam az utat, azért hozzá­tettem: legjobb, ha lemégy itt a főútra, keresel egy rendőrszobát vagy valamilyen hivatalt, és meg­adod magad! Akkor legalább ke­vesebb lesz a büntetésed. — Erreő? — Csak hallgatott, hallgatott. Jó darabig így, csendben ücsö­rögtünk, azután ő elindult. Úgy láttam, volt hatása annak, amit mondtam, hiszen először felfelé a hegynek vette az útját, később azonban meggondolta magát, és elkezdett lefele ballagni. Á főút felé, ahová mondtam neki. — Milyennek ismerte meg? — Az az igazság, hogy kissé zavarodottnak tűnt. Mar csak onnan gondolom, azért akart Egerbe menni, hogy majd a kon­zulátuson jelentkezik. De hát én tudom, hogy abban a városban nincs is konzulátus! Amúgy na­gyon szimpatikus gyerek. Intelli­gens, értelmes, io svádájú. Az eleimet is illedelmesen megkö­szönte. Induláskor pedig jo éj­szakát kívánt. — 5 valóban jól telt az éjsza­kája?- Hát, meg kell mondjam az igazat, nem nagyon.. Idegesített az egész. Nem aludtam egy sze­met sem. Ott fönn nem volt ná­lam rádió, így csak másnap reg­gel tudtam meg, hogy előző este elfogták. Akkor, amikor a fő­nökségnek jelentettem a dolgot. Szaniszló István Zsolt aznap már az egri rendőrségi fogdában töltötte az éjszakát. Anélkül, hogy bárkiben is kárt okozott volna, anélkül, hogy tragédiába torkollott volna ez a meggondo­latlan cselekedet. Mint látható, nem kis mértékben a szarvaskői idős ember józan helyzetfelisme­résének, nyugtató, bölcs, életta­pasztalatot sugárzó szavainak köszönhetően. A Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányságon megtudtuk, ha­marosan felkeresik Barta Ist­vánt. Kis jutalommal köszönik meg a segítségét. Nagyon helye­sen. Szalay Zoltán Szomorú Európa- rekord Avagy: mérlegen Hatvan közlekedésbiztonsága Mint megyénkben már több helyütt, a napokban Hatvanban is lezajlott a Közlekedésbizton­sági Tanács testületi ülése, ame­lyen dr. Jusztin Ferenc városi rendőrkapitány, KBT-elnök szá­molt be az elmúlt év mozgalmi munkájáról. Véleménye szerint a rendszerváltás rányomta bélye­gét a KBT tevékenységére is, mi­közben sajnálatos módon inkább a bűnüldözés élvez prioritást a közlekedésbiztonsággal szem­ben. Ebből ered, hogy hazánk­ban egy nagyobb falu lakosságát kiteszi évente a közlekedési bal­esetek következtében elhunytak száma, amivel szomorú rekordot tartunk Európában. A Közlekedésbiztonsági Ta­nács létével kapcsolatban is hangzottak el vélemények, kriti­kák az utóbbi időkben. Ezek ál­talában az átalakulás szükségére utaltak. Miként a rendőrkapi­tány ez ügyben fogalmazott: el­képzelhető, hogy a következő években már egyesületi keretek­ben folyik majd a lakosság biz­tonságos közlekedését, a balese­tek megelőzését szolgáló társa­dalmi tevékenység. A testületi ülésen ugyanakkor tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a balesetek megelőzése dolgában az 1990-es esztendő elismerésre méltó mérleggel zá­rult, s ebben élen jártak Hatvan és vonzáskörzete iskolái, óvodái, ahol általában hatékony helyes közlekedésre nevelő munka fo­lyik. Ezt erősíti meg a megyei KBT több pályázatának ered­ménylistája is, amelyen szerepel a Szabadság úti iskola és a Vö­rösmarty téri óvoda is, de a köz­lekedési referensek ténykedését tükrözik a megyei szintű verse­nyek eredményei is. így két első, két második és két harmadik hely jutott a hatvani, illetve a vonzás- körzethez tartozó intézmények­nek. Ugyanakkor a megyei KBT által szervezett kerékpáros, illet­ve segédmotoros versenyek ka­tegóriájában szintén élre került a Kossuth téri általános iskolából Nagy Szabolcs, a Bajza gimnázi­umból pedig Tóth Péter és Simon Gábor, hogy azután mindketten megyénket képviseljék a Szege­den lebonyolított országos dön­tőben. Az év számvetését készítve ar­ról sem feledkezhetünk meg, hogy a KBT sikerrel valósította meg a tanintézetek ellátását gyermekrendőr-köpönyegből, sapkákból és jelzőtárcsákból, ami a fiatalok biztonságát és ha­tékonyabb működését segíti. De jól szolgálta célkitűzéseiket a közlekedésbiztonsági hét kereté­ben szervezett filmvetítés-soro­zat is, amelynek adásai a városi kábeltévén jutottak el a lakosság szélesebb tömegeihez. Jó eszköznek bizonyult közle­kedésrendészeti szempontból a KBT által kezdeményezett „Ve­zess biztonságosan!” mozgalom is, amely a hivatásos gépkocsive­zetőket szólította „ringbe”. En­nek első helyezettje a Hatvani Mezőgazdasági Szövetkezet jár­művezető kollektívája lett, má­sodik helyezettként a hord Me­zőgép, harmadikként pedig a GÁTÉ gépkocsivezetői vehették át a legjobbaknak kijáró jutalma­kat. (moldvay)

Next

/
Thumbnails
Contents