Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-20 / 143. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. június 20., csütörtök Arcok Egerből Dr. Löffler Aurél Májusban ünnepelte 80. szü­letésnapját. Húsz eve nyugdíjas, de naponta járja a várost az ide­genforgalom vendégeivel, újból és ezredszer, megunhatatlanul magyarázza az idejövőnek a vá­rost, azt, ami Egert Egerré teszi, a tornyokat, a falakat, a freskó­kat, a könyvtárat, az ünnepi mél­tóságot árasztó épületeket, azok feliratait, szóval szűkebb hazáját, otthonát, ahogyan ő magának, családjának, barátainak, a rá hallgatóknak belakta és naponta megéli. Pedig az első találkozása ezzel a Bükk aljában meghúzódó tele­püléssel a legkevésbé sem mond­ható romantikusnak. Harminc- három éves korában, 1944 ok­tóberének egyik savanyú regge­lén a Katolikus Legényegylet egyik szobájában ébredt, nyitott szalmán, mert ő is egy volt a ka­tonai egységben, amely éppen átvonult ezen a városon. Akkor bizonyára nem is fordult meg az agyában, hogy majd ide szegődik testileg-lelkileg egy életre. Erdé­lyi gyerekkorát, fiatalságát Szé­kelyföldön töltötte. Ott érettsé­gizett, a helyi jéghokicsapat ala­pító tagjaként is részt vett a társa­dalmi életben. Majd a bukaresti egyetemen szerez jogi diplomát. Majd jön az 1940-es év, a bécsi osztozkodás Erdély fölött, a há­ború. Bevonul, írnok és német­román tolmács a 2-es vegyi dan­dár egyik tisztje mellett. Amíg ő vándorol csapattestével, a család egyik fele, mármint az anyósáé Aradon, az övé meg Csíkszere­dán. Végül is féléves nyugati fog­ság után hazakerül, Makón kap szolgálati beosztást. Egyik távoli rokona Egerből ráüzen, hogy itt, az egri pénzügyi hatóságnál az igazgatói lakás megüresedett, és o, mint pénzügyi titkár, pályázza meg az egri beosztást. A lakást is megkapta. Amikor a szovjet mintájú tanácsrendszert beve­zették e hazában, a járási tanács vezetői — Kovács Bertalan, Sze- pesiné — igyekeztek őt a lakás­ból kiakolbólítani, de ő ragasz­kodott ahhoz, hogy megfelelő el­helyezést adjanak neki. Ó akkor már az adminisztráció átszerve­zése folytán a megyei tanács pénzügyi osztályára került. A megyen a teljhatalmú parancs­nok Papp József volt, akinek ’45 előtti politikai szereplése külön legenda. Ez a Papp József kiadta a ren­delkezést — a fenti pártnyomás­nak megfelelően —, hogy a me­§ ye tisztviselői a hétvégi műszak­án menjenek vidékre, „kukori­cát behozni.” Ezek voltak azok a bizonyos padlássöprési akciók. Őt egyik alkalommal Szihalomra osztották be, gépkocsi vitte hár­mukat, Varga Ferencet, aki ké­sőbb Gyöngyös és Eger tanácsel­nöke, majd a nagyrédei tsz és a Sasad elnöke, a harmadik társuk meg Tóth István, aki majd me­gyei vb-titkárrá, később SZTK- igazgatóvá lépett elő. Varga és Tóth bementek a szihalmi köz­ségházára „a dolgokat megbe­szelni a helyi fejesekkel”, ot az autóban magára hagyták. Hogy mit gondolt a „begyűjtésről” az ő jogi, főleg erkölcsi kötelességét illetően, nem nehéz kitalálni, de tény, hogy kilépett a gépkocsi­ból, kinézte magának a tanács­háza háta megetti deszkaépüle­tet, a vízöblítés nélkülit, es ott addig ült, amíg társai el nem haj­tottak. Hogy később felettesei mit hittek el a hasmenésből, az más dolog. De a kampány folyt tovább. Dr. Löffler csendes, kimért tí­pus, szorgalmas. Ekkor még nem kötöttek útilaput a talpára, áthe­lyezték a pénzügyi osztályról a tervosztályra. Ott az akkori fő­nök, Káló Béla elkövette azt a hi­bát, hogy kiváló gárdát toborzott össze — mindenkinek diplomája volt —, csapata észrevétlenül fö­léje nőtt teljesítményben és je­lentőségben a többi részlegnek, szét is zavarták, dr. Lömerrel együtt. Amikor az egyik fiatalasz- szonynak nem mondtak fel, megsértődött, kérte a munka­könyvét, őt ne bélyegezzék meg ilyen kivételezéssel. (Itt dolgo­zott dr. Korompai János is, amíg...) Innen került 1956 márciusá­ban a Park Hotelbe, nyelvtudása folyamán portásnak. (Csak a ta­karítónő következett rangban alább!) Fokozatokkal jutott el a szállodai üzletvezetői beosztásig. Hatvanadik születése napján, 1971. május 23-án nyugdíjba ment a Park Hoteltől is. Küldték, (Fotó: Szántó György) de nem lepett ki a munkából. Azóta is jaija a várost a vendé­gekkel, a nemetekkel, a hollan­dokkal, azokkal a középosztálya beli emberekkel, a vékonyabb pénzű nyugati turistákkal, akiket a budapesti idegenforgalmi szű­rő átereszt, illetve azokat kalau­zolja Eger műemlékei, értékei között, akik valóban érdeklődés­sel közelednek Egerhez, szellemi és esztétikai értékeihez. Tapasztalatai szerint a turisták értékesebb fajtáját néhány mon­dat után fel lehet ismerni. És az a legkézenfekvőbb, hogy a szakma szeretete, a szellemi kapcsolatte­remtés igénye folyton es megúju­ló intenzitással serkenti őt az úti­könyv tartalmán túl rávezetni a látogatót arra, amit itt Eger püs­pökei, a város, az itt élő tudós pa­pok felhalmoztak. Eger belváro­sa a XVIII. század második és a XIX. század első felének remek­léseiből tevődik össze. Talán ezért is „ragadt” itt meg ez a sze­rény és jó modorú diplomás er­délyi fajta, akinek munkájában is társa felesége, Margaréta asz- szony, ahogyan azt a svéd királyi pár látogatása alkalmából a téves felvételből is megállapíthattuk. Dr. Löffler szerint az asszony ér­deme, hogy László fiuk a debre­ceni agraregyetem adjunktusa, hogy Kati lányuk gyógypedagó­gus, nemzetközi jeltolmacsi vizs­gával, Erzsébet bölcsészdiplo­mával, doktori minősítéssel mú- zeumigazgató-helyettes, a városi képviselő-testület tagja, András fiuk jogtanácsos a Panorámánál. Nyelveket beszélnek, tevékeny résztvevői ők is az idegenforga­lomnak, mert László kivételével mindnyájan Egerben dolgoznak. És ha a családbeliek — Eger­ről szólván — Tinódit sem hagy­ják ki a beszélgetésből, vagy ne­talán belemélyednek a város his­tóriájába, az itt látható művészeti alkotások elemzésébe, az onnan is van, hogy Erdélyben a ma­gyarság komolyan vette-veszi önmagát. Mert a középiskolá­ban, a magyar intézetekben min­denki tuata-tudja, hogy a ki­sebbségnek meg kell őriznie ma­gyarságát és értékeit. Ezért ta­nultak megfeszített szorgalom­mal. Ezért szereztek diplomát, akár Bukarestben. Az asszony az Angolkisasszonyokhoz járt, an­gol-, német- és franciaoktatás­ban részesült, hogy az anya­nyelvről és a románról most kü­lön ne essék szó. S ha most, a ju­bileum alkalmából a családfőt köszönti ez az írás, azt a tartást is dicsérjük egyúttal, amely ebben a családban testesedik meg. Ez az a kötelék, amit mindennél fontosabbnak és értékesebbnek kell tartanunk. Amikor az egri katedrális vagy a Minorita­templom égre mutató jelzeteit elemzik a látogatók és a maguk számára ennek a családnak ide­genvezető tagjai, magukat is meggyőzik arról, miért is érde­mes Égerben élni és ide hono­sodni. A beszélgetést dr. Löfflerrel folytatta és lejegyezte a barát, tisztelgése jeléül a zárókérdéssel: Miért nem kapott még ez a ma is értékteremtő ember valamilyen elismerést ettől a várostól? Farkas András A népesség jövőbeni alakulása Hogyan alakul Magyarország népességének számi és összeté­tele a következő két évtizedben? A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóin­tézete a napokban hozta nyilvá­nosságra a legfrissebb adatokon alaputó előzetes számítások első eredményeit. A kutatók az 1990. évi népszámlálási népességből indultak ki, és feltételezték, hogy az elhatározási gyakoriságokban nem lesznek változások az 1989. évi mutatókhoz képest. Tehát 100 nőnek átlagban továbbra is 180 gyermeke fog születni, a fiúk 65, a leányok 74 életévre számít­hatnak. A kutatók eltekintettek a ki- és bevándorlásoktól is. A népességet ezekkel az egyszerű­sítő feltételekkel 2010-ig számí­tották tovább. Számításaik a már megszületett korosztályok lét­számának várható alakulására elég pontosak (amennyiben a ki- és bevándorlás ezeknek a kor­osztályoknak a számát és össze­tételét lényegesen nem befolyá­solja.) A születésszám alakulása és annak nyomán a gyermekko­rnak számának alakulása viszont bizonytalan, különösen Magyar- országon, ahol a születésszám igen erősen hullámzott az utóbbi évtizedekben. Az előreszámítást nem és kor szerint készítették el. Ennek alapján nyomon követhető a né- pességszam, a születések és a ha­lálozások, valamint az egyes kor­osztályok, így különösen az ok­tatás, a munkaerőhelyzet és nyugdíjpolitika szempontjából fontos korcsoportok létszámá­nak várható alakulása. Magyarország népességének száma az 1990. évi népszámlálás szerint 10 millió 375 ezer fő volt, ezen belül a nők száma 405 ezer fővel nagyobb volt, mint a férfia­ké. A számítás szerint a népesség számának csökkenése folytató­dik, 1995-ig 108, 2000-ig 175, 2010-ig 363 ezer főt tesz ki. A születések száma hullámzó­an alakul. A következő években hozzák világra gyermekeiket azok az anyák, akik az 1970-es években születtek, és létszámuk nagyobb, mint a megelőző kor­osztályoké. Emiatt, ha a születési f yakoriság nem csökken, az 990-es evekben a születések számának növekedése várható. Az ezredforduló után viszont visszaesik az évenként születő gyermekek száma, miután azok a nők fognak szülni, akik az 1980- as években születtek, és ezek lét­száma alacsony. A számítások szerint tovább idősödik a népesség. Növekszik a népesség átlagos kora. Az 1990-es években emelkedik a munkaképes korúak aránya, és ugyancsak nő az időskorúak ará­nya. Kevesebben lesznek viszont a 0-14 évesek. Az igazgatás, az infrastruktú­ra és a társadalmi szolgáltatások számos területeit várhatóan ér­zékenyen érintik majd az egyes korcsoportok létszámának hul­lámzásai. A legfiatalabbak közül a 0-2 évesek száma 1993-tól, az óvo­dás korúak száma 1996-tól kezd növekedni, és a számítások sze­rint az ezredforduló környékén 50 ezer fővel többen lesznek, mint ma. Az általános iskolában járó korosztályok létszáma az 1990- es évek során meredeken csök­kenni fog, 1998-ban 20 száza­lékkal lesznek kevesebben, mint ma. A középiskolások száma 1994-ig még magas lesz, de az­után az ezredfordulóig több mint 30 százalékkal visszaesik. Az első ízben állást keresők közül a 18-19 évesek igen sokan lesznek a következő években. 1994-ben 100 ezer fővel, 30 szá­zalékkal nő a számuk. A fiatal munkavállalók — a 20-34 éve­sek — 1994-től kezdődően lesz­nek egyre többen, az ezredfordu­lóra 300 ezer fővel, 15 százalék­kal nő a számuk. A középkorosztályok — tehát a 35-59 éves férfiak és a 35-54 éves nők — létszáma 1994-ben lesz a legmagasabb, azután csök­kenni kezd. A nyugdíjas korúak létszáma 2 millió 250 ezer és 2 millió 300 ezer fő között ingado­zik majd az ezredfordulóig; ezt követően gyors növekedés vár­ható. Az előreszámítás tehát azt mu­tatja, hogy a magyar népesség fo­gyása a következő 20 évben való­színűleg folytatódik. A demográ­fiai hullámzások pedig várhatóan gyors változásokat és ezzel kap­csolatos feszültségeket okozhat­nak az oktatás, a foglalkoztatás és a nyugdíjellátás témakörében; ezeknek a csökkentésére átgon­dolt társadalompolitikára és programokra van szükség. Halála után 200 évvel sem tudunk Mozart sírjáról HANG-KÉP Eltűnt a süllyesztőben? Június 16-án kevesen emlé­keztek, pedig lett volna mire. Két esztendővel ezelőtt ugyanis egy nemzet tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc ár­tatlanul kivégzett hőseinek em­léke előtt. Az újratemetéskor 300 ezer ember idézte a múltat. Ott voltak nemcsak az értelmisé­giek képviselői, hanem a falvak és a gyárak küldöttei is. Aztán jött a meglehetős csin­nadrattával beharangozott rend­szerváltozás, ez a felülről bonyo­lított módosítás. Eltűnt a lelkese­dés, az eufória. Összecsaptak a pártérdekek, a nyers indulatok. Olyannyira diadalmaskodott a torzsalkodás, hogy épp a részre­hajlást nem ismerő Justiciával, az igazság higgadt istennőjével nem foglalkozott senki. S természetesen megfeledkez­tek a hajdani harcosokról is. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a nép belesüppedt a reményte­lenség mocsarába, s olyannyira nekikeseredett, hogy már hittar­talékot kínáló példaképeket sem keres. Az évfordulót azért jelezte a rádió. Többek között az elmúlt vasárnapi Gondolat-Jelben. Az elhangzott három inteijú ripor­terei arra kerestek választ — nem is sikertelenül —, hogy mi indo­kolja, magyarázza ezt a sokszintű érdektelenséget. A válaszadók számos motívumról beszéltek. Utaltak a kezdeti kisajátításra, arra, hogy ünnepeinket a min­denkori kurzus mindig a maga szolgálatába rendelte, nemegy­szer elsikkasztva valódi tartal­mukat. Jelezték, hogy a közömbössé­get Nagy Imre személyiségének megítélése is előidézhette. Figyeltem az érveket, s közben — gondolom, másokkal együtt — rádöbbentem, hogy kár még a vészharangot megkondítani. A helyzet ugyanis egyáltalán nem ilyen tragikus. Az eszméiért éle­tét áldozó miniszterelnök nagy­ságát nem csorbítja az, hogy kommunistának indult, a Szov­jetunió bűvkörébe került, s eset­leg az MKVD ügynökévé vált. Tévedéseiért kemény árat fize­tett, s a végső kiállásért dukáló „glóriát” nem tépázhatja meg semmi. Aki másként vélekedik, prűd és felszínes. S képtelen arra, hogy egy egyéniség vergődését, alakulását korának cseppet sem szívderítő összefüggéseibe ágyazza. S azt sem vitathatjuk, hogy a 35 esztendővel ezelőtti október eseményeit még — forráskutatá­sok híján — nem tisztázhatták a történészek. Olyan adósság ez, amelyet feltétlenül törleszteni kell. Más kérdés az, hogy a fiatalság e téren majdhogy teljesen tájéko­zatlan. Emiatt nem siránkozni kell, hanem tényekkel érvelve érdemes igazolni, mi is történt azokban a hetekben. Ha ez nem marad el, akkor mind az értelem, mint az érzelem megleli azokat a fogódzókat, amelyek megkönnyítik a befoga­dást, az értékkiemelést, a lelki kötődést... Győzött az író Úgy hírlik, a tévészékházban tovább is dúlnak a „csókos” üt­közetek, azaz zajlanak az anyagi és a pozíciócsatározások. Nem­régen köztársasági elnökünkkel beszélgetett Wisinger István, aki mellesleg megjegyezte, hogy „műintézete” haldoklik. Ezt nem vonjuk kétségbe, hi­szen hitelesíti a sete-suta, a jel­legtelen, az arctalan kínálat, s persze az ajánlatlista szegényes­sége is. Csak néhány kivételt emleget­hetünk. Ilyen volt a Szép remé­nyek című angol film vetítése. A produkció egyértelmű sike­reinek titka az, hogy a forgató- könyv Charles Dickens regénye nyomán készült, s szerzője, Sher­man Yellen annak valamennyi erényét átmentette. A nagy angol mesélő arra fi­gyelmeztet, hogy a lélek nemes­sége a legfőbb kincs. Aki ennek birtokosa, nem siklik mellékvá­gányra, s veretes embersége átse­gíti a iegveszélyesebb buktató­kon is. Mondandójához remek törté­netet szült. Meghatót, szívhez szólót, s igazat. Az általa nyújtott megtisztulás gyógyír mindazoknak — fiata­loknak és időseknek egyaránt —, akik elbizonytalanodtak, akik szomjúhozzák a Szépet és az Iga­zat. Lám, mindössze ennyi kellene ahhoz, hogy az alkotók kilábalja­nak a káoszból. Milyen kár, hogy ezzel sem büszkélkedhetnek. Pécsi István Mostanában Európa-szerte, de főként Ausztriában sokat ír­nak Mozart halálának 200. év­fordulójáról, munkásságáról, pedig az évforduló még elég messze van, hiszen a nagy zenei titán 1791. december 5-én halt meg Bécsben, 36 éves korában. A zenei enciklopédiákban ren­geteget írnak arról, hogy milyen sokat alkotott rövid élete alatt. Arról a tényről azonban csak egy-két sort találunk, hogy a má­sik óriással, azaz Haydnnal való barátsága milyen eszményien szép volt. Pedig ez a barátság minden idők számára figyelemre méltó lehetne. Valójában ők két generáció­hoz tartoztak, hiszen köztük a korkülönbség 24 év volt. Haydn Mozart születésekor már elis­mert zeneszerző. A történelem során sokszor leírták már, hogy az ember életében a sors a legna­gyobb játékos. Bizony, ez a tény a két mester életében is megmu­tatkozott, mert a sors úgy hozta, hogy Haydn tovább élt fiatalabb barátjánál. Azt láthatjuk, olvas­hatjuk a világban szerte fennma­radt írásokból, hogy a nagy zené­szek féltékenyen figyeltek egy­más tudását. Az ő barátságuk­ban azonban ez a féltékenység egyáltalán nem létezett. Lehet­séges volt ez? Igen, lehetséges, mert a fáma ezt mondja. Most ezzel a figyelemre való barátsággal szeretnem az olvasó­kat megismertetni... Hogy Haydn és Mozart mikor találkozott először, azt nemigen lehet pontosan megmondani, de vélhetően Haydn salzburgi láto­gatásakor. Ott látta először Mo­zartot, beszélt is vele. Mozart ak­kor még csak 15 éves volt. A csaknem 40 éves férfi és a 15 éves gyerek barátságáról akkor még alig lehetett szó. Ahogy múltak az évek, mindkét mester nagy si­kereket ért el, azonban voltak kudarcok is Mozart életében. Nagy fegyvertény volt, hogy a pápa az Aranysarkantyú Rend­del jutalmazta. De 1778-ban Pá­rizsban — ahol mint csodagye­rek, sikereket aratott — már nem volt ilyen szerencsés. E városban halt meg az édesanyja, és ezt a rettenetes csapást nagyon nehe­zen viselte el; 1779-ben vissza­tért hazájába. Most nézzük meg az idősebb barát életútját. Őt 1761-ben Esz- terházy Pál herceg szerződtette udvari zenésznek. 1766-ban koncertmester Kismartonban. Viszont 1769-ben már Eszterhá- zán találjuk. Amikor Miklós her­ceg 1790-ben meghalt, az együt­tes feloszlott. Haydn részére An­tal herceg évi nyugdijat állapított meg. Innen 1790-ben Bécsbe költözött, ahol mint szabad mű­vész dolgozott. E rövid kitérő után lássuk, hogy ez az eszményi barátság ho­gyan is kezdődött. 1784-ben Mozart Eszterházá- ra látogatott. Feltehetően ez idő­ben jött létre a baráti kapcsolat Mozart és Haydn között. Való­színűleg Mozart befolyásolta új barátját, hogy lépjen be a sza­badkőműves páholyba, ami egyidejűleg meg is szilárdította barátságukat. Mozart meggyő- ződéses szabadkőműves volt: er­ről kézzelfoghatóan tanúskodik a Varázsfuvola című opera is. Egyébként nemcsak életko­rukban különböztek, hanem a karrierjük és az életük is ellenté­tes elemeket hordozott. Haydn egy szegény falusi kocsikészítő g yermeke volt, és csak nagy ne- ézségek árán érte el a sikert. A sikert, ám nem a szabadságot. Hogy miért? Mert 30 évig túlzott mértékben függött a hercegi csa­ládtól. így csodálatos tehetsége csak függetlensége után fejlőd­hetett ki igazán. 77 éves korában halt meg ismert és szeretett mű­vészként, olyan emberként, akit tiszteltek az egész világon. Mozart gyermekkora ezzel el­lentétben gazdag, gondtalan volt. Mint csodálatos gyermek­zseni, csak a sikereket ismerte, s maga körül is csak ilyesmiket lá­tott. Amikor Haydn Bécsben le­telepedett, Mozart számára — aki 30 éves volt ekkor — az élet csillogása már csak emlék volt. Bár komponált, mégis meg kel­lett küzdenie a legmélyebb sze­génységgel. Valójában hiába ke­resett bármilyen udvari vagy egyházi intézményt, nem fogad­tak fel. A legnagyobb szegény­ségben halt meg — 36 éves korá­ban — Bécsben. Halálát vese­elégtelenség és teljes idegkimerü­lés okozta. Mozartot, a zsenit, a legolcsóbb temetéssel a szegé­nyek síijában hántolták el, és sír­helye mindmáig ismeretlen. S most újra térjünk vissza a két művész barátságához. Érdekes tény, hogy Mozart „apukának” nevezte Haydnt. Valójában az idősebb barát sohasem töreke­dett valami atyai hatalom meg­szerzésére Mozart fölött. Sót, Haydn gyakran elismerte Mo­zart fensőbbségét. Csodálója volt a komponistának, pianistá­nak, és őszintén,' megértéssel akarta segíteni fiatal kollégáját. Erről a tiszteletről tanúskodik a négyesek sorozata, amelyeket Haydnnak ajánlott. Amikor az egyik alkalommal Mozart be­szelt erről, a következőket mondta: „...én ezzel az ajánlással adós voltam Haydnnak, hiszen tőle tanultam négyeseket alkot­ni.” Haydn Mozart halálakor Londonban hangversenyezett. Barátja halálhíre nagyon megvi­selte. Nos, mint a fentiekből is látha­tó, e két zenei nagyság barátsága példamutatóan szép, felemelő volt... id. Zakar János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents