Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-14 / 138. szám

4. TUDOMÁNY - PROGRAMAJÁNLAT HÍRLAP, 1991. június 14., péntek Kiváló ősélettanbúvár, a madarak származásának világhírű kutatója volt Lamb­recht Kálmán. Immár 55 esztendeje hunyt el, ám tudományos hagyatékát ma is számon tartják. Korán felismerte, hogy az igazi tudományos kutatónak nem sza­bad egy önmaga építette „elefántcsonttoronyba” visszavonulnia, ellenkezőleg, arra kell törekednie, hogy tudását kulturális közkinccsé tegye. Ő valóban ezt is tette. Nevéhez fűződik a Búvár című természettudományos folyóirat alapítása és első szerkesztése is. Mai összeállításunkban rá emlékezünk. Életét az igazság felderítésének szánta Az őslénytan világhírű magyar tudósa Lambrecht Kálmán 1889. május 1-jén született Pancsován. Ér­deklődése már kora ifjúságában az állattan, főként az ősállattan felé fordult. Ezen a területen jelentős tudományos eredményeket ért el. Neves paleontológus, madártan- és néprajzkutató volt egy személyben. 1907-1912 között a budapesti egyetem bölcsészettu­dományi karán tanult természetrajz-kémia szakon. 1908-tól, mint egyetemi hallgató, a Magyar Ornitológiái Központ munkatársa­ként tevékenykedett hat esztendőn keresztül. 1916-19 között a Magyar Földtani Intézetben működött, miközben részt vett a Ter­mészettudományi Szövetség megalapításában, amelynek titkára is lett. 1919-től a Természettudományi Társulat és a Magyar Nemzeti Múzeum őslénytárának vezetője, valamint a Természettudományi Közlöny szerkesztője. „Amilyennek a nagy tudósokat ábrázolják a régi képeken" Egy évvel később a Magyar­ság című lap tudományos rovat- vezetőjeként tevékenykedett, miközben munkatársa volt több napilapnak is. 1926-tól a Földta­ni Intézet könyvtárosa volt, és még abban az évben a pécsi egyetem magántanárává nevez­ték ki. Nyolc évvel később, 1934-ben az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, és még ugyanabban az évben címzetes tanár lett a néprajz előadójaként a pécsi egyetemen. Lambrecht Kálmán haladó szellemű tudós volt, aki mindent megtett a biológia és a paleonto­lógia népszerűsítéséért. Az ős­lénytan modem biológiai irányá­nak világviszonylatban is kiváló, elismert képviselője volt. Külö­nösen a madarak őslénytanával foglalkozott, miközben jelentős népszerű tudományos munkás­ságot fejtett ki. Elhatározása nyomán 1935-ben indította útjá­ra a Búvár című népszerű tudo­mányos folyóiratot, és 1936-ban bekövetkezett haláláig szerkesz­tette. A folyóirat 1944-ig jelent meg a Franklin kiadásában. 1956-tól Akvárium és Terrarium címmel adták ki a Tudományos IsmeretteijesztőTársulat gondo­zásában. 1961 óta — kereken 30 esztendeje — újból Búvár cím­mel jelenik meg. Lambrecht az említett folyói­rat mellett számos kitűnő, élve­zetes stílusban írt könyvvel aján­dékozta meg a hazai olvasókö­zönséget. 1914-ben Budapesten adták ki A magyar malmok tör­ténete című néprajzi munkáját. Egy évvel később jelent meg a fővárosban A magyar föld első krétakori madara. 1920-ban is­merhették meg az olvasók elő­ször Hermann Ottó: Az utolsó magyar polihisztor élete és kora című visszaemlékezését. Az ősember elődei-ben részletes is­mertetést ad az élettörténetéről, keletkezéséről az ember megje­lenéséig. Ennek szerves folytatá­sa Az ősember, amely a német Ernst Haeckel, valamint az angol Charles Darwin szellemében is­merteti meg az olvasót az ősem­ber életével, társadalmával, szo­kásaival. Ma is közkedvelt mun­kája Az őslények világa, amelyen a szépirodalomból és a népkölté­szetből vett példák segítségével teszi még élvezetesebbé, érdeke­sebbé mondanivalóját. Az ősvi­lági élet című munkája pedig hí­res paleontológusok nemegyszer regényes élettörténetén keresz­tül mutatja be azt a küzdelmet, amelyet a tudomány az igazság felderítéséért folytat. (mentusz) „Mintha sokezer lapu könyv feküdne előttem nyitva...” A németországi solnhofeni mészkőrétegekből a vizsgálatok során előkerült több mint 600 ál­latfajt írtak le a szakemberek. Az egyedek száma pedig megszám­lálhatatlan. Hogy könnyebben megérthessük a dolgot, célszerű elővennünk Lambrecht Kálmán könyvét, amelyet 1930 nyarán írt, és útra kelünk vele Solnho- fenbe. Máris az A ltmühlfo\yócs- ka völgyébe kanyarodik velünk a vonat a Münchent Nürnberggel összekötő vonal távolságának közepén. „A kicsiny állomásnak sze­mélyforgalma nem nagy — írja a szerző —, jóformán csak a kör­nyék munkásai, és évente a világ minden részéből idesereglő pale­ontológusok használják. Annál nagyobb a teherforgalma. Éven­te átlag nyolcezer tonna litográf- palát és tízezer tonna padozatkő- lemezt adnak itt fel. Már messzi­ről fényes palatetők mosolyog­nak az utasra. Az egész 1200 la­kosú község minden házát pala­tető bontja. Kilépek az állomás elé, az első arra jövő munkás út­baigazít. Alig megyek jó negyed­órányit, éles pengés csendül meg, a litográfpala fejtésének jellegzetes hangja. Néhány per­cig megyek, és ott tátong előttem az első kőfejtő. A szélét korlát határolja. Átbújok a korláton, és a szakadék szélére lépek. Felejt­hetetlen látvány. Mintha valami óriás, sok ezer lapú könyv feküd­ne előttem nyitva. A lapok a víz­szintesen rétegezett vékonyabb, vastagabb palalemezek. Leme­gyek a bányába. Hatalmas fal­ként mered elém a roppant ré­tegsor. Húsz-negyven-nyolcvan méteres falban tornyosodnak egymás felé a szép, finom palaré­tegek. A bánya, amelyben egy­magám barangolok, alig tartal­maz kövületet. Az egykori ős­tenger partjától távol rakódott le, ahol az ősvilági állatok nyüzs­gése már a mélység miatt meg­gyérült...” A Lambrecht Kálmánnal való barátságáról, szoros munkakap­csolatáról a következő érdekes sorokat találjuk Tasnádi Kubacs- ka András Repülősárkányok és gyíkmadarak, 1965-ben, a Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent művében. Csengettem a lakás ajtaján. Egy Práter utcai sivár bérház sö­tét lépcsősora ásított előttem... Ajtót nyitottak. Keskeny, barát­ságtalan helyisépbe léptem... A szoba mégis barátságos és ottho­nos volt. Könyvszekrények áll­tak sorban a falak mellett. Tete­jüket is könyvek és folyóiratok tömege bontotta. Nem diszköté- ses munkák. Fűzött, olykor spár­f ával összekötött kiadványok almaza, az állandó használat, a kapkodó keresés, a nélkülözhe­tetlenség apró jeleivel. Ezen a bizonyos vasárnap reg­gelen a házigazda éppen nekifo­gott az írásnak, amikor ajtót nyi­tottam rá. Háttal ült felém az ab­lak elé tolt íróasztal mögött, és jegyzeteiből gépelt. Egy ujjal, szaporán, mint a sokat gyakorló nem hivatásos gépírók szokták. Intett, üljek le, míg ő dolgozott tovább, elveszve ujja alól patak­zó sorainak valóságos áradatá­ban. Leültem a kényelmes bőr­fotelek egyikében, és vártam. Kerek asztalka állott mellettem, megrakva folyóiratok és köny­vek tömegével. — Te persze még nem láttad a legújabb könyvemet — szólalt meg mögöttem Lambrecht Kál­mán hangja. — Abbahagyta az írást, és odaült hozzám a másik karosszékbe. — Hallottam, hogy megje­lent, és tulajdonképpen a könyv miatt jöttem. — Ott fekszik előtted. Örömmel és érdeklődéssel vettem kezembe a halom tetején fekvő munkát. Több mint ezer oldalas óriás kötet volt. A kihalt madarakról írt kézikönyv, azé a tudományé, amellyel Lambrecht évtizedek óta foglalkozott, széles érdeklődésű körének ezernyi más dolga mellett. Ma is hálával és szeretettel emlékezem vissza rá, a hosszú éveken át fennálló baráti kapcsolatunkra. Erős, tiszteletet parancsoló férfi volt. Magas, fehér homlokkal, hátra­fésült sima hajjal. Olyan, ami­lyennek a nagy tudósokat ábrá­zolják a régi képeken...” A Búvár — ma A Lambrecht Kálmán által alapított és évtizedeken át oly népszerű természettudományi folyóirat, a Búvár megjelenése, kiadasa nemrég válságos helyzetbe került. A legutóbb megjelent idei második szám­ban, amely megújulva, Természetbúvár címmel látott napvilágot, drámai vezércikket írt Dosztányi Imre főszerkesztő. Érdemes ebből idéznünk: „Hányattatásaink legújabb szakasza a biztonság és a bi­zonytalanság sajátos keverékével köszöntött ránk. Biztonságunkat az adja, hogy — egyelőre — teljes körű felhatalmazással, a döntés jogá­val gondozhatjuk az ország első ökológiai magazinját. így nemcsak felkutathatjuk, hanem ki is használhatjuk a költségek csökkentésé­nek lehetőségeit, és forintra válthatjuk a megújuló lapot övező széles körű rokonszenvet is. Lapunk idei első számát a Babits Rt. finanszí­rozta. A folytatásnak azonban a Környezetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium a meghatározó támasza. Ma még csak bízhatunk abban, hogy összegyűlik a teljes évfolyam veszteségének ellensúlyo­zásához hiányzó 6-7 millió forint. Ezért az első fél évre három számot ígérünk olvasóinknak biztosan. A továbbiakban pedig csak akkor térhetünk vissza a megjelenés szokásos rendjéhez és tórleszthetünk adósságunkból is, ha még többen zsebükbe nyúlnak a Természetbú­vár megmentéséért. A kéthavonkénti jelentkezés jobb a lap megszű­nésénél, de éppen feleannyit ér, mint amire kötelezettségvállalásunk szól. Ezért próbálunk minden követ megmozgatni azért, hogy a jövő­ben 12 számból kerekedjen ki a mi esztendőnk is...” Az egri mozikban láthatják Ollókezű Edward Egy bogaras feltaláló magányosan élt nagy kas­télyában. A sok csodálatos dolga mellett felfedezett egy embert is, Edwardot. Őt azonban nem tudta teljesen befejezni, idő előtt meghalt, s így hősünk keze nem ujjakban, hanem ollókban végződött. Unatkozott egyedül a kastélyban, míg egy ügynök­asszony megsajnálta, és magával vitte. Ahogy telt­múlt az idő, Edward megszerette Kimjet, a házigaz­dája lányát. A gonosz vőlegény azonban csapdát ál­lít a jóságos fiúnak. Tim Burton rendező még a har­mincon innen van, de szinte üstökösként robbant be az amerikai mozi világába. Edwardot Johnny Deep, a tinik nagy bálványa alakítja, akit a Cry Babyben láthattunk. A filmet az egri Uránia mozi mutatja be. Azok a csodálatos Baker fiuk Az elmúlt időszak egyik legsokszínűbb filmjét te­kinthetik meg a Prizma nézői. Két testvér, Frank és Jack áll a történet középpontjában. Bárzenészek, s immáron harminc éve játszanak együtt. Életüket azonban feldúlja új énekesnőjük, Sussie, aki karri­erüket is fellendíti. A film szerelmi történet, drá­ma, zenés és vígjáték keveréke. A Baker fiúkat ját­szó színészek az életben is testvérek: Jeff és Bean Bridges. A szőke énekesnő pedig a csodálatos Mi- chell Pfeiffer. Programbörze Kiállítások, tárlatok A Parádi Üveggyárral és termékeivel ismerked­hetnek meg mindazok, akik felkeresik az egri Dobó István Vármúzeumot. A gótikus püspöki palota földszinti termében pedig Rénes György iparmű­vész alkotásaiban gyönyörködhetnek. Gyöngyö­sön, a Mátra Művelődési Központban Kajári Me­linda emlékkiállítása fogadja a látogatókat. Érdekes látnivalót ajánlhatunk a fővárosba utazóknak is. A Néprajzi Múzeum és a Japán Alapítvány közös ren­dezésében sárkányokat és pörgettyűket lehet szem­revételezni hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. Túra A B-A-Z Megyei Természetjáró Szövetség és az MVSC Természetjáró Szakosztálya első alkalom­mal rendezi meg a Cver/!ű7-5ő teljesítménytúrát. A túra Abaújszolnok Általános Iskolától indul, és ugyanoda érkezik vissza. A* útvonal az Északi­Cserhát legszebb, a turisták előtt ez idáig ismeretlen tájait érinti. Időpont: június 15., szombat. Indulás: 6.30-7.30 között folyamatosan. Szintidő: 12 óra. Nevezési díj: 100 forint/fő (diákok, nyugdíjasok 90 forint/fő), amely magában foglalja a térképvázlat, az oklevél, (1992-től jelvény is lesz!), a rendezés költségeit, útközben egy üdítőt, valamint a beérke­zés után egy tál meleg étel biztosítását. Szálláslehetőség: az abaújszolnoki volt általános iskolában. Szobában, ágyakon (jelenleg csak 10-15 fő részére) 100 Ft/fő/éj, természetjáróknak 20 szá­zalékos kedvezmény. Lehetőség van poliform és há­lózsák használatára a volt nagyteremben, valamint sátorozásra is. A térítési díj 50 Ft/fő/éj. Megközelí­tés: Miskolc, Búza téri Volán-pályaudvarról közle­kedő autóbuszokkal 5.40, 10, 14, 16.40 és 18 óra­kor. Vonattal Szikszó vasútállomásig, innen rend­szeres autóbuszjárat AbaújSzolnokig (június 1-jén menetrendváltozás!), Miskolctól a távolság 40 km. Heves megyei érdeklődőket is vár a rendezőség. Ahány szexmagazin, ahány szépségverseny, ahány közvéle­mény-kutatás — annyi szavazat és válasz arra, mik is a mai kor­ban, a mai nők esetében a mére­tek, az arányok, a mellbőség, a derék karcsúsága és egyebek, ha szépségről, ha ideálról van szó. Mind-mind a testi valóságra vo­natkoznak, meg arra a sok-sok férfiszempontra, amiknek tagla­lásától ez egyszer eltekintünk. És íme, a Rudnay Teremben megjelenik — kiállítás formájá­ban — egy merőben elütő szem­lélet, a formáknak és a tartal­maknak olyan rendszere, amely szinte idegenként elkerüli a mát, nem is akar tudni róla, hogy ma­napság milyen külsőnek és mi­lyen belsőnek — ha van? — hó­dolnak az erősebb, a férfinem ítéletre jogosult egyedei. Igen, Kátai Mihály alkotásairól ejte­nénk ismét szót, amelyek oly megvesztegető hatást váltottak ki egy kiállítás erejéig, ebben a művészetek ügyében is jól eliga­zodó bükkaljai városban. Két zo­máncát idéztük vissza: az An­dantét és a Rokokó Madonnát. Az Andante hősnője kecses jelenség, az ábrázolásból kitűnő­en is csak arra van fizikai ereje és jelenléte, hogy átszellemülten foglalkozzon a fúvóshangszeré­vel. Derekánál a kor szokása sze­rint a ruha darázsra fűzve, az öv is hangsúlyozza, mennyire elvá­lik a gazdagon fedett alsótest mindattól, ami derékon felül, az arc varázsától, varázslatától fel­ékesítve figyelhető meg. Lebegő fejdísz emeli még magasabbra a hangsúlyt, a szalagok és a fejfedő mintegy megkoronázzák azt, ami az emberben a leglényegesebb: az életet irányító öntudat fész­két, haj koszorús koponyánkat. A fehér ing, a fölötte meghú­zódó felsőruha fekete ujjban folytatódik, kézelőfodrokkal; a vállon át gallér keretezi a lát­ványt. Mintha ebben a női test­ben sehol nem lennének idegek, a vérerek lobogása fel sem téte­lezhető, mert ennek a hölgynek az a rendeltetése, hogy a zenét, a művészetet, a szépséget átélje, miközben játékával minket akar szórakoztatni. A tett és a szán­dék fényévnyi távolságra tanyá­zik mindattól, amit ma a játékos női természetről elgondolunk vagy tételezünk. A háttérben ör­dögök és bakkecskék ugrálnak?! Ugyan mire csábítanak? Csábí­tanának? És rögtön melléje társul a Ro­kokó Madonna. Á pólyába bu- gyolált Gyermekből csak az arc, ez a komoly ikontekintet emel­(Gál Gábor fotói) kedik ki, rezzenéstelen tekintet­tel szemlélődik, mintha már min­dent tudna erről a keservesen megélhető földi valóságról. De olyan méltósággal is vigyáz, mintha a sorson eleve uralkodni tudna. A Gyermek Anyja glóriá­val áll elibénk, amely glória ke­resztet is rejt, a mindenkori szen­vedés jelét. Az abroncsszoknyát füzérek terhelik meg rokokó báj­jal, a gyermek és anyja együttesét indázó rózsafüzér veszi körül. És ott a tövisek a mi szemünkben jó­val nagyobb szerepet és jelentő­séget kapnak, mint ahogyan azt látni, megismerni szeretnénk. Kátai Mihály, a művész ellene mond a hívságos mai szemlélet­nek. Méltósággal öltözteti fel nő­alakjait, amely méltóság a férfia­kat is kötelezi arra, hogy átgon­dolják a sors, a végzet, a hit, az eszmény, a szeretetre-, a tisztelet­reméltóság szélső határait. Mint­ha a művész rá akarna döbbente­ni bennünket arra a kötelességre, hogy ideje lenne már észreven­nünk a szellemi és erkölcsi üres­ség vitustánca után azt a másik dimenziót, amelyben mozognia kellene az asszonyi népnek, a le­ánynak és az asszonynak, ha azt igényli, hogy maradandó értéke legyen-lehessen rohanó korá­nak. Női szépségideálok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents