Heves Megyei Hírlap, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-13 / 137. szám
HÍRLAP, 1991. június 13., csütörtök FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 5. Vasútállomás, éjszaka... (Fotó: Gál Gábor) Nagyúti rangsorolás Az idén legfontosabb: az út és az iskola ^-------------------------r: ^ E ZT KÍNÁLJUK BÉLAPÁTFALVÁN! Engedmény, amíg a készlet tart! — Barna szabványpala — Therwolin szigetelők — Békéscsabai cserép — Beton béléstestek — Bramac tetőléc — Falburkoló csempék Ein Észak-magyarországi TÜZÉP 312. sz. Bélapátfalvai telepe Tel.: 36/54-118. Micsoda kabaré! Ez a címe annak a zenés show- műsomak, amelyet ma este 18 órai kezdettel mutatnak be Füzesabonyban, a művelődési központban. A két főszereplő Hau- mann Péter és Miké István, játszótársaik pedig Hacser Józsa, Balogh Erika, Benkő Péter és Nyerges Ferenc. Számítógép a betegekért Az orvos feje sem lehet káptalan, annak ellenére, hogy betegei többségének kórlapját jól ismeri, különösen faluhelyen. Az egyének életútjának számontartására mégis legjobb megoldás a számítógép, amely megőrzi a betáplált adatokat. Ilyet vásároltak 150 ezer forintért az idén a sarudiak az orvosi munka segítésére. Májusi mérleg Egyre többet hallat magáról Kerecsenden a közelmúltban megalakult Faluvédő Egyesület, amelynek elnöke dr. Lukács Béla körzeti orvos. Májusban is több rendezvény gazdái, illetve résztvevői voltak az egyesület tagjai. Ez derült ki legutóbbi, májust értékelő összesítésükből, hiszen a színházlátogatások mellett rengeteg kirándulóval bonyolították le a Berek-erdő mentén lévő Nagytisztáson a majálist, aktívan közreműködtek az egy hetet felölelő gyermeknapi rendezvényeken, sportmegmozdulásokon. A közösségi házban még rajzkiállítást is nyitottak a helyi gyerekek alkotásaiból. Külön korcsoportonként zsűrizték és díjazták az óvodások és iskolások munkáit. A közönség díját Tóth Zoltán 6. osztályos tanuló nyerte el. A szállítás zavartalan —Visszaesett a szén- és a tüzelőkereslet — tájékoztatta lapunkat Petővári József, a füzesabonyi Tüzép-telep vezetője. Ettől függetlenül nagy a forgalmuk, mert a vásárlók — élve a lehetőségekkel — augusztus végéig előjegyzésben lekötötték a szükséges tüzelőmennyiséget. Volt olyan is, aki két évre biztosította magának a fűtenivalót. A szállítás egyébként zavartalan: naponta 50-100 tonna kerül a házakhoz. Augusztus 31-ig a telep 15 ezer mázsa szenet, hét ezer mázsa brikettet forgalmaz. Az eddigi összesítések szerint 274 százalékos a tervteljesítésük az elmúlt év hasonló időszakához képest. A tüzelőért a megrendelők még a régi árat fizették be a kasszába. Szőlővirágzás után, borháború előtt Ostoros címerében a szőlő és az eke utal a történelmi múltra, a szőlőtermelés sok évszázados hágyománya pedig mind a mai napig sorskérdése mindazon városoknak és falvaknak, amelyeket így titulálunk: történelmi borvidék! A pocakos hordók — üzemekben és magánpincékben — terhesen vészelték át a fagyosszenteket, miközben napjainkban Medárd tartja izgalomban a szőlősgazdákat.- Milyen lesz a termés?- Gyenge közepes! Isten a megmondhatója, hogy a jóslatszerű válaszban a remény több-e, vagy a megkönnyebbült felsóhajtás, lévén, hogy az eladhatatlan készletek óriásiak, a tárolókapacitás szűkös. Ha élne még a novaji tudós Kati néni, ő sem tudná megmondani, hogy az idén ki és mennyiért vásárolja majd fel a szőlőt.- Okkal-joggal várja mindenki a borháborút. Nagy múltú, rangos felvásárlóüzemek borba fulladtan reménykednek szép ígéretekben, miközben nyilvánvaló, hogy a bedugult piacok csőhálózata nem nyílik meg egyik hétről a másikra, noha effajta csodavárások tapasztalhatóak a tsz-ekben, sőt a magángazdák köreiben is.- Majd csak lesz valahogy! Nálunk nem hobbi, nem is csupán őseinktől örökölt hagyomány a Szőlő gondja, hanem húsbavágó sorskérdés. Itt alig akad család, akinek ilyen vagy olyan tulajdonformában köze ne lenne a szőlőhöz és a borhoz. Kiváltképpen így van ez most, amikor a városok köré „felfűződő” falvak népét is a munkanélküliség fenyegeti, és a családok egyetlen, kézzel fogható reménysége maradt, a szőlő. A falvakat járva, sanyarú gondolatokat kénytelen megfogalmazni a tollforgató, de észrevesz valami fontosat, valami mást is. A nyitott szemmel járók láthatják, hogy a megkeseredett szőlőgazdák — sőt, még a kannás borokat boldogan értékesítő szövetkezetek is —, a szakcsoportok egy része az orruknál előrébb figyelnek és gondolkodnak. Hektárszámra telepítik az új szőlőket Andornaktályán és Ostoroson, magánvállalkozók jobb időkre spekulálnak, és azt tartják, hogy már a háborúban készülni kell a békére! Ostoroson világbanki hitellel épül az új tároló, a szövetkezet 22 milliót áldoz arra, hogy legyen majd hová tenni az új termést! A kapát sem dobta el bánatában vagy mérgében egyetlen vérbeli szőlősgazda sem, a drága permetezést is folytatták, mert a szőlőnek az a sorsa, hogy teremjen, a gazdáknak pedig, hogy megvédjék, megóvják a termést. Nem könnyű elhinni, de meglehet, hogy a távolbalátóknak lesz igazuk... (szí) Besenyőtelki életutak A Néprajzi Múzeum az 1980- as évek elején programot készített a helyi (lokális) társadalmak monografikus kutatására. Ezért 1983-85 között egy munkacsoport dolgozott Besenyőtelken. A munkát Őrszeghy Erzsébet, Szu- hay Béla, Tóth László és Török Katalin irányította. A faluban történelmi, néprajzi, szociológiai vizsgálatokat végeztek a török hódoltság utáni újjátelepítésről, az 1980-as évek elejéig terjedő időszak helyi társadalmáról. A vizsgálat során körülbelül száz interjút készítettek, amelyek mintegy fele életinterjú, a többi pedig úgynevezett tematikus interjú volt. Az összegyűjtött sokszínű, gazdag anyagból a Néprajzi Múzeum háromkötetes válogatást ad közre. Az első kötet az elmúlt év során már napvilágot is látott, a Néprajzi Kőkemények kiadványsorozatban (32. évfolyam). A kiadványban hat életinterjú olvasható, amelyeket Őrszeghy Erzsébet, Szuhay Péter és Tóth László készített. A századforduló táján született interjúalanyok: Besenyey Kariok Mártonná cseléd; özv. Karkus Vencelné egyéni kisparaszt felesége; Hannus Barnabás asztalos; Vass Vendel és felesége, gazdag parasztok; Járdán Iván, lótenyésztéssel foglalkozó parasztember; Magda Lajosné vendéglős. .Az önvallomásokból kibontakozik az olvasó előtt a huszadik század első felének besenyőtelki társadalma: az első világháború, az 1918-19-es forradalmak, a két világháború közötti évtized, a második világháború időszaka és az azt követő évek helyi sajátosságai. Mint a cseppben a tenger, úgy tükröződik a kötetben a korabeli egész magyar valóság. A 186 oldalas kötet rövid angol és orosz nyelvű összefoglalóval zárul. Kiadás előtt áll a 2. és 3. kötet, amelyek majd a húszas és a negyvenes években születettek önvallomásait tartalmazza. Ezek jelentős mértékben gazdagítják majd Besenyőtelek eddig elég szegényes helyismereti irodalmát. Szecskó Károly Szorgalmas emberek élnek Nagyúton. Ezt egy szempillantás alatt megállapíthatja az arra utazó, hiszen még a községbe vezető út mindkét oldalán is lekaszálták, sőt be is gyűjtötték az ott megszáradt szénát, füvet. Ez azt is jelenti, hogy a nagy „állattizedelés” ellenére is itt tovább foglalkoznak a szarvasmarha, a sertés tenyésztésével, az apró szárnyasokról nem is beszélve. Mint kiderül, valóban nyakasok a nagyútiak: 17 család istállójában kérődznek továbbra is a tehenek, várják az idő és a piac jobbra fordulását. Mert ennek egyszer be kell következnie, mint ahogy bekövetkezett a rendszerváltás is — vallják a községházán megfordulók, akik azt újságolják: őket azelőtt sem lehetett a tsz-en kívül semmibe belevinni. Állták a harcot a község függetlenségének megőrzésében, nem engedték a felső tagozatosokat sem elvinni az iskolából, három éve pedig bevezették a vizet, szeméttárolót építettek, most viszont a telefon crossbárosításán és a parabola- antenna felszerelésén törik a fejüket. — Három hete múlt, amikor tárgyaltuk az utóbbit, de kevés a jelentkező. Falugyűlésen kell végül is eldönteni, akarjuk-e, vagy sem. Családonként 17-18 ezer forintot kellene fizetni — mondja Joó tova'« jegyző. — A crossbar- telefonra negyven igény érkezett be. Kálból oldanánk meg a beszerelést. Nagy szükségünk lenne rá, hiszen így eléggé el vagyunk zárva a világtól, még a műút is véget ér a gabonatárolónál, a vasútállomásnál. — De ezzel bizonyára nem zárul a „kívánságlista ” a településen... — Erről szó sincs, csupán nehezen tudunk előrejutni. Kevés a pénzünk, és a lehetséges források is lekötöttek. Még a tehót sem vezethették be a faluban, mert tíz évig 2200 forintot fizetnek a lakók évente a szeméttelep létesítéséért, s most külön kell megoldanunk a szemét elszállítását is. A gáz bekötésére egyelőre nem gondolhatunk, hiszen drága mulatság lenne a 900 lakosú községnek. Kálból kellene 7-8 kilométeren át ide vezetni. Az öregek sem lelkesednek érte. Kétszáznegyven nyugdíjasunk van, még a napközijükre sem tartanak igényt. Fél év után be kellett zárni. Amiben viszont mindenképpen előre akarunk jutni ebben az esztendőben, az az útépítés és az iskolafejlesztés. Egy hónapon belül 800 ezer forintért korszerűsítünk néhány utcát, s aztán jön a járdaépítés. Az iskolában szeptembertől bevezetjük az angol nyelv és a számítástechnika oktatását. Pillanatnyilag 68 tanulónk van, 6-7 gépen gyakorolhatnak szakköri foglalkozás keretében, Molnár Sándor igazgató felügyelete mellett. Ezt a két oktatási formát egyébként átvisszük a kultúrházba. Örömmel újságolhatom, hogy valamennyi pedagógusunk szakos tanár. — Az adatok azt bizonyítják, hogy a falu egyharmada idős emberekből áll. Van-e lehetőség a további elöregedés megakadályozására? — Ezért korszerűsítjük az óvodát és az iskolát, s teremtjük meg a kulturáltabb élet feltételeit. Szerencsére egyre több fiatal tér haza. Részükre olcsó telkeket biztosítunk az építkezések megkezdéséhez. Sajnos, a munkahely kevés. Az egyesített téesz is csak egy szarvasmarhatelepet üzemeltet itt. A vasút és a kereskedelem nyújt még valami munkaalkalmat, a többieknek el kell járniuk dolgozni. Ezért is csendes a falu napközben. Jó lenne 20-30 fős üzemegységet létesíteni, hogy a munkanélküliséget megelőzzük, és a falu megtartóerejét is növeljük. (fazekas) Szeptembertől már nemcsak a szakköri foglalkozásokon oktatják a számítás- technikát (Fotó: emzsé) A nnyira vártuk az idei tavaszt, hogy nem lett belőle semmi. Egy morcos februári napon jött a tiszai halászok első üzenete, márciusban már a sürgetésük is, hogy amit megbeszéltünk, arról elfeled- kezés aztán ne legyen. És tessék! Becsapott minket az idei május, alig láthattunk valamit a bimbóvá fejlődő rügypattanásból, a szomjas, virágra hulló hajnali harmatból, a világot bearanyozó tavaszi ragyogásból — Június elején várjuk! — jött egymás után kétszeresen is a sürgető üzenet. Itt heverészünk most négyen is a Tisza-parton, körülölel mindannyiunkat a június fűszagú zöldje, az áradó víz kesernyés illata, a bontakozó hajnal mesés szépsége. Megnyugszom ebben a tcstet-lcF- ket üdítő zöldben, mögöttem a nyárasban ébredő fácánkakasok kiáltanak jó reggelt, mint a rakéták, vadkacsák húznak el felettünk a tóság tengernyi világába. Tisza-parti találkozás Lángra lobban a száraz rőzse, mogyorónyárson szalonnát pirítunk, nagy karéj kenyérre csöpög — hagyma- és kolbászkarikákon át — a forrón sercegő zsír. — Ha megkésve is, de ide ért... Tele szájjal bólintok, aztán magasra emelem a kezembe nyomott poharat, körbekoccintgatunk, míg végre kiszalad belőlem a jókívánság: — Isten éltessen mindenkit! Jól érzem magam régi ismerőseim között a szellőhullámos öbölben, ahol még mindig májusi pompában virít a vadborsó, a katáng, a székfű és az égszínkék búzavirág. Kakukkfeleselés, rigócserregés közben emlékezünk vissza a hajdan szép tiszai napokra, a nagy árvizekre, esti kacsázásokra, amikor csónakokkal jártuk be a morotvás Tiszát, felkutatva a kubikgödröket, hogy nem röppen-e belőlük fácán, éjszakába nyúló halászlévacsorákra, ahol a parázsló tűz kóré gyűjtött néhányunkat a Tiszába hűtött demizson. — Süssünk parázson halat! — Inkább beszélgessünk! — aztán majd idehallik Poroszlórólvagy Füredről a harangszó, akkor is ráér az ebéd... Június a legzöldebb hónap a tizenkettő közül. Ez a szín most az úr a végtelen Tisza-parton, amely ráborítja a palástját a világra. A mezőkön, a szántóföldeken, az ártéri erdőségekben ez győzedelmeskedik, a többieket csupán magához öleli. Sirálykísérettel ér véget az egész napos kirándulás. A csónak érkeztére megszűnik a vízben a mozdulatlanság, ezüstös keszegek, egymást hajszoló kárászok és compók villannak elő, vonat dübörög el felettünk a hídon, és ez visz vissza a hétköznapok szürke világába. Poroszlón bepillantottunk Tóth Jánoshoz, az öreg halászhoz, aki az udvaron eperfa alatt bográcsban főzi a vacsoráját. Nyolcvanhoz közel emlékei már megfáradtak, nincsenek szárnyai szavának, de egy-egy régi történetre megtörli a szemét, és köny- nyeit a füstre fogja, amely éppen az arcába száll... Szalay István
