Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-04 / 103. szám
HÍRLAP, 1991. május 4., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Ciprusi lelet A ciprusi Limassol város határában, az új lakótelep építésére kijelölt területen régi temetkezési helyek tucatjaira akadtak, s ezek, a szakemberek véleménye szerint az i.e. 4-5 században virágzott ősi Amatusz város tartozékai lehetnek. Amatusz városa a görögöknek a perzsákkal vívott háborúja idején fontos kereskedelmi-gazdasági és védelmi központ volt, s majdnem a 12. századig fennmaradt, mint Ciprus legjelentősebb közigazgatási és* kereskedelmi centruma. A tudósok hozzáfogtak a feltáráshoz, ám sajnos a kiásott sírok nagyrészét kifosztva találták, s csupán egyikben akadtak használati tárgyakra. Intelligens, álmodozó, zárkózott Kiből lesz a kéjgyilkos? Aki látta Hitchcock Psychó- ját, a dolgoknak csak a felét tudja. A nagy rendező a körmét rágó gyilkos ábrázolásakor erősen visszafogta magát. Az „igazi” Bates, akiről az alakot mintázta, a valóságban az Ed Gein névre hallgatott. 1957-ben tartóztatták le wisconsini Plainfield faluban. Amikor a rendőrök átkutatták a nyájas autómosó, babysitter és derék szomszéd faházát, a szekrényben kereken tíz darab zsugorított emberfőt találtak, utolsó áldozatának szíve pedig még ott volt a konyhában, egy kávéskannában. Az amerikai filmipar tulajdonképpen foglalkozhatna kizárólag ezekkel az esetekkel, minthogy a körülbelül 160 sorozatos gyilkosságból, amelyet az utóbbi húsz évben elkövettek, 120-ra az Egyesült Államokban került sor. E pillanatban 35 vagy még több tömeggyilkos van szökésben az USA területén. A tömeggyilkosok rajonganak az archaikus fegyverekért — gyakran nyúlnak bárdhoz, fejszéhez, kalapácshoz, pisztolyt viszont ritkábban fognak. Aki sorozatban irtja embertársait, különös kegyetlenséggel öl, azok pedig, akik erőszakot követnek el áldozataikon, gondoskodnak arról is, hogy más sérüléseket is hagyjanak azok testén. Az egyesült államokbeli Quanticóban működő FBI-aka- démia szakemberei megpróbálták felderíteni a szexuális indítékból gyilkoló bűnözők lelki alkatát. Á harminchat vizsgálati alanyból huszonkilencen többszörös gyilkosok. A szakemberek kérdőíveket töltettek ki velük. Az eredmény szerint a tipikus „sorozatgyilkos” húsz és negyven év közötti férfi, a család első gyermekeként látta meg a napvilágot, és már kisfiú korában szadista fantáziálásával hívta fel magára a figyelmet. Ressler, a vizsgálat vezetője csodálkozva állapította meg, milyen magas a tettesek intelligenciahányadosa: nyolcvan százalékuk átlagon felüli szellemi képességekkel rendelkezik. Ennek ellenére ötven százalékuk nem végezte el a középiskolát, és csaknem hetven százalékuk munkahelyről munkahelyre vándorolt. Akad köztük, akinek az intelligenciahányadosa eléri a 140-et, ez többé- kevésbé már a zsenikategória. Csaknem egyharmaduk kóros hazudozónak vallotta magát, és mint kiderült, valamennyien nagy igyekezettel próbálták elleplezni gyilkos késztetéseiket környezetük elől. Megdöbbentő, milyen alaposan és ötletesen választják ki az ösztöneik parancsára gyilkolok tetteik színhelyét. Alaposan felderítik a környéket, és időt-fáradtságot nem kímélve figyelik kiszemelt áldozataikat. A kéjgyilkosok sokszor azzal tévesztik meg a nyomozókat, hogy szexuálisan nem is igyekeznek „kapcsolatba kerülni” az áldozattal — más módon keresnek maguknak kielégülést, úgyhogy a holttesteknek csak mintegy a fele mutatja erőszak nyomait. A legtöbb effajta mészárosnak megvan a maga „esete”, vagyis nem csupán a krimiszerzők ötlete' az, hogy például i>an köztük, aki a barna rövid hajú, Ford-tulajdonos nőkre pályázik, mások pedig másfélékre. A lélektan tudósai szerint egy bizonyos, meghatározott vonatkoztatási személlyel kapcsolatos érzelmeiket élik ki a megtámadottakon. Tettüket azért ismétlik, mert a valóság sohasem felel meg előzetes fantázi- álásaiknak. A gyilkosságokat az esetek felében alkohol befolyása alatt követik el, de a támadók amúgy sincsenek teljesen maguknál. Idegállapotuk az epilepsziások roham előtti beszűkült tudatára emlékeztet, s a tett elkövetése után mély ürességet éreznek. Miután magukhoz térnek őrületükből, nagy leleménnyel igyekeznek eltüntetni tettük nyomait. A vizsgált ösztöngyilkosok fő vonása, hogy képtelenek az emberekkel való kapcsolatteremtésre^ ez az állapot már gyermekkorukban jellemzi őket. A vizsgált személyek 71 százaléka elismerte, hogy családjában igen elszigetelt helyzetben volt. Csaknem valamennyien széthullott családból származtak. Hetven százalékuknál volt alkoholista a szülők közt, minden másodiknál bűnöző is. Minden második tesztelt személy apja még fia 13 éves kora előtt elhagyta családját. Többük anyját kezelték idegy- gyógyintézetben, legtöbbjüknek volt valamilyen szexuális aberrációja — fetisizmus, kukkolás, transzvesztizmus, de mindenekelőtt onánia. (Mindegyik pótcselekvés a hiányzó meghittség pótlására.) És hát — mint a Psychó- ban is — a vizsgálat szinte valamennyi alanya betegesen kötődött az anyjához... (A Spiegel nyomán: Z. L.) Camel Trophy Szibériában A hagyományos Camel Trophy-versenyt 12 év alatt először rendezték meg a Szovjetunióban. A Bratszk és Irkutszk közötti 1600 kilométeres utat 16 nap alatt tették meg a résztvevők. A versenyt, amelyen 16 ország csapatai vettek részt egyforma sárga Land Roverekkel, a Reyn- holds Tobacco Company szervezte és finanszírozta. A versenyzők csak egyszer indulhattak, ismétlésre nem kerülhetett sor. Szibériában a vezetés mellett gyakran bizony tolni is kellett a kocsikat, sőt akrosszozásban és a favágásban is jeleskedni kellett. No és nem ártott védekezni a rajokban támadó szúnyogok ellen. Májusban Tanzánia és Burundi ad otthont a versenynek, amelyre ismét meghívták a szov- lyán elért 15. helynél előbb vé- jet csapatot. Ott talán a hazai pá- geznek. jgwi Mm A tarhonya a magyar konyhában A tarhonyát sok helyén készítik az országnak. Házi és gyári készítményként egyaránt kedvelt. Nagysága, színe, elnevezése, de felhasználása is helyenként változik. Általában több tojásból, megfelelő;finomságú lisztből sóval és vízzel készítik, mint a közönséges gyúrt tésztát. Ezután az úgynevezett tarhonyarostán átdörzsölik, vagy nagy kézügyességgel késsel vagdossák, vagy gyors, sajátos mozdulatokkal gömbölygetik, és nagyság szerint osztályozzák. A tarhonya elnevezést már egy XVI. századi, kézzel írott szakácskönyvben megtaláljuk. A kutatók véleménye különböző az eredetéről, egyesek oszmántörök eredetű jövevénynek tartják, míg mások a perzsa „tarkha- ne” megfelelőjét látják benne. Ez eredetileg német leírásban darás levesféle (vagy pép), melyet savanyú tejjel készítenek. (A török étel tejben párolt, fűszerezett és megfelelően fűszerezett gabonadarálék). A délszláv népeknél, melyek hosszú török befolyás alatt éltek — „tarana” néven emlegettek hasonló ételfélét. Vámbéry Ármin (1832-1913) világhírű orientalistánk és jeles középázsiai utazónk és kutatónk (aki a török filológia nemzetközileg elismert szaktekintélye is volt), 1862 júliusában Baknará- ba menet, a karavánút során fehér lisztféleségből kézzel gyúrt és morzsolt, majd juhzsírban megpörkölt — a mi tarhonyánkhoz hasonló apró száraztészta-félét vitt magával élelmiszer-tartalékul. A tarhonya idehaza a XVII- XVIII. századtól lett fokozatosan kedvelt, majd népétel. A kuruc korban már divatos rigmus járta: „Úgy jóllaktam zsíros tarhonyával, mint a báró szuszparádéjával.” A megénekelt arisztokrata étke a „sauce Braten”, a mártásos sülthús elnépiesített megnevezése. Szirmay Antalnál olvassuk 1804-ben a „Hungária in Para- bolis”-ban: „A disznó lábakból főztek kotsonyákat, tálaltak két lapos tálra tarhonyákat.” Majd a múlt század elejétől, először ritkábban, majd egyre gyakrabban megjelent a tarhonya népéleti leírásokban, történetekben, szakácskönyveinkben is. 1842-ben J.G. Kohl német utazó „Hundert Tage auf Reisen” című munkájában több helyen is megemlíti a tarhonyát. Épp a pesti vásár idejére érkezett Pestre. Részletesen tájékoztat az akkori kereskedelmi élet e mozgalmas színhelyéről. A tarhonya készítése nála úgy történik, hogy a savanyú tejjel készített tésztát agyagedényben tűz fölött szárítják és pirítják. Egész nyáron át tartja magát, de száraz helyen két-három évig is eláll. Ha az emnya-naggyűlés”-en népsszerűsí- tették. A résztvevők elhatározták, hogy iskolákkal, felnőtteket ellátó intézményekkel, a honvédséggel is megkedveltetik a tarhonyát. A propaganda előkészítéséhez sok hasznos tanácsot adott Móra Ferenc is, de különösen felesége, akinek népszerű szakácskönyvét nemrég adták ki hasonmás formában, és akinek receptjei fölöttébb népszerűek a mai háziasszonyok körében is. (Megjegyezzük, hogy a nagygyűlést a korabeli sajtó tréfás élcelődéssel „tarhonya-kongresszus”- nak keresztelte el... Álljon itt, mit írt Tömörkény a zsíijára-pörkölésről, és ennek kapcsán a tarhonyáról: „Juhászi származású az az étel is, ahol a friss juhhúst sóval és paprikával hagymán lepörkölik disznózsírral úgy, hogy abban vízrész nincsen, csak a zsír marad. Ez a zsírjára pörkölés. Az ilyen étel azután hidegen a pinc- zében napokig eláll s mindig lehet belőle meleg paprikást csinálni. Ennek az ételnek az apja volt a másik, amit hasonló hagymás elpörköléssel csinált a juhász vagy gulyás, s utána a napon, a suba borén keményre szárította. Ez igen sok ideig elállt, zacskóban hordozták, s mindig lehetett belőle meleg paprikás ételt csinálni. Ez a legrégibb fajta tésztakonzerv: a tarhonya, a tojással és vízzel összegyúrt liszt.” És végül a „tarhonya-naggyű- lés” receptgyűjteményének a ma háziasszonyának is tanulságul szolgáló édes különlegessége a Tarhonya bécsiszelet: A tarhonyát tejben kifőzzük. Adagolunk hozzá darabka vajat, késhegynyi vaníliát, szeletke citromot és ízlés szerint porcukrot. Ha a tarhonya kb. 20 perc elmúltával puhára főtt, edénybe öntjük, hogy lehűljön. Külön edényben elhelyezünk vaníliát, citromhéját, 1 dkg mazsolát, másfél dkg vajat, egy tojássárgáját és kevés porcukrot. Ézeket jól kikavarjuk, s kihűlt tarhonyával jól ösz- szekveijük s ujjnyi vastagságban tepsibe kiöntjük, ahol téglalap alakúra felvágjuk. Ezután bepa- nírozzuk, és az egyes szeleteket forró vajban szép pirosra kisütjük. Tányérra helyezett papírvagy ruhaszalvétán, málnaszörp vagy csokoládéöntettel tálaljuk. Dr. Braheczky Balázs Tarhonya fő a bográcsban berek kimennek a pusztára, bőrzsákokban magukkal viszik, és a disznóhúshoz vesznek egy ma- rékkal. Ez menti meg a sok hús és zsíros étel fogyasztóit a csömörtől. 1853-ban, mint „A Magyar- ország és Erdély képekben” című könyvben találjuk, Kecskemét környékén az ünnepi menüsorban a sültek, pörkölt hús, túrós csusza, juh czobák után, a foszlós kalács, omlós pogácsa, a tarhó, az öreg hegyi és széktói borok előtt tarhonyás rétest kínáltak. (Sajnos, korabeli receptek, szakácskönyvek nem őriztek meg, hogyan készült.) Vahot Imre más helyen úja, hogy „a pász- „ torok, t.i. csikósok, gulyások, juhászok rendes élelme: tarhonya és kása. Ezekhez heti eleséghöz alkalmazott szalonnával s kenyérrel, délben az első, este az utóbbi; — egy pásztorember által készített „fordított kása” bő zsíron s nagy tepertőkkel ízes és egészséges eledel.” A tarhonyák között napjainkig az egyik szívesen vásárolt és kedvelt a Tisza-menti, közötte is leginkább a szegedi. Népszerűsége az 1879-es nagy árvíz után növekedett rohamosan. Ügyes kezű asszonyok készítették, szállították piacokra vagy házakhoz. Nyaranta foglalatoskodtak vele, mert a szárító, meleg napsütés a legalkalmasabb a tarhonyakészítésre. (A tojáson, liszten kívül ez a legfontosabb összetevője, — vallják máig az idős tarhonyakészítő asszonyok.) A szegedi tarhonya a század első harmadától egyre kedveltebb lett, szinte népétellé vált. Első világháborús adatok szerint akkoriban Szegeden és környékén már pár ezer mázsa tarhonya készült. 1928- ban mennyisege meghaladta a 100 vagonnyit. A harmincas évekből a tarhonya népszerűsítésére számos akció, különleges, érdekes kezdeményezés született. Ezt nemcsak a liszt és tojásfelesleg és a rizs drágasága, hanem legalább any- nyira az asszonyok kereseti kiegészítése is magyarázza. Tömörkény, Móra, Móricz műveiben is gyakran szerepelt a tarhonya. (Tömörkény receptet is írt tahonyával!) Mindenütt egyre több kedvelője, fogyasztója akadt.) 1933. augusztusában például a Szegedi Hét keretében „tarhoÚjjászülető Novgorod Kevés olyan városa van Európának, mint az ősi Novgorod. A krónikákban először 859-ben tesznek említést egy szláv településről, amely az Ilmeny tó mellett, a Volhov folyó partján fekszik. Az ősi Novgorod a szlávok fontos kereskedelmi, ipari és kulturális központja volt Oroszország északi részén. Nagyságát, rendezettségét, ellátottságát tekintve nem maradt el a nagy nyugati fővárosoktól. A lakosság tanult volt, amit a nyirfakéregre írt, sokszáz fennmaradt magánlevél is bizonyít, melyek még a novgo- rodi nyirkos talajban is elég jól fennmaradtak. Á Volhov kikötőiben keleti és nyugati országok hajói egyaránt megfordultak, a kereskedők szívesen hozták áruikat a városba. A novgorodi bojárok és kereskedők 1136-ban elszakadtak a kijevi nagyfejedelemségtől, és sajátos feudális köztársaságot hoztak létre, amely 1478-ig létezett. Novgorod legszebb látnivalója a Kreml, vagyis a Vár, ahol a város legfontosabb kulturális létesítményei, a könyvtár, a múzeum és a színház található. A Vár történelmi centrumában magasodik a novgorodi építészet legszebb temploma, Eszak-Orosz- ország egyik legrégibb kőépítménye, a Szófia székesegyház. A templomot a XI. században építtette Vlagyimir novgorodi fejedelem. Híres ikonosztáza a XVI. századból való, eredeti falfestményei pedig a XII. századból maradtak fenn. A 40 méter magas templom középső, aranyozott rézzel burkolt, csillogó kupolája tájékozódásul is szolgált az utazóknak. Novgorod Oroszország történelmi emlékekben egyik leggazdagabb városa. Évről-évre nő a turisták száma, külföldről is sok az utazó. Mégis, a világ turista- térképén még nem foglalta el az őt megillető helyet. A többi régi orosz városhoz hasonlóan a nemzetközi turizmus fejlődését gátolja a nem megfelelően karbantartott műemlékek helyzete, az elmaradott szolgáltatás. Komoly restaurálási munkákra van szükség, szállodákat, kempingeket, éttermeket kell építeni. Vagyis pénzre van szüksége a városnak, és nem is kevésre. Tavaly felmerült, hogy Novgorodban létesítsenek egy úgynevezett szabad gazdasági övezetet, s kedvező hitelfeltételek mellett vonják be a külföldi tőkét. Úgy tűnt, hogy az ötlet nagyon jó, amelynek ragyogó pespektívája van. De sajnos, komoly ellenzői akadtak azok körében, akik a leginkább hangoztatták szocialista elveiket. Áz volt a rögeszméjük, hogy a külföldi tőkések kíméletlenül megkezdik majd a szovjet lakosság kizsákmányolását, és hogy ez semmiképp sem engedhető meg, mert szerintük „ennél még a szegénység is jobb.” Nehéz megjósolni, hogyan alakul a jövőben Novgorod sorsa. Lehet, hogy mégis lesz szabad gazdasági övezet, ami meghozhatná a városnak a felvirágzást. De előfordulhat, hogy az ősi Novgorodnak önerejéből kell megoldania súlyos gondjait. Az idő — mint mindenre — erre is megadja majd a választ.
