Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1991. május 25., szombat Szaddám forradalmat szított Kuvaitban Atombalesetek krónikája A hét hónapon át tartott megszállás alatt Irak szinte a földig rombolta Kuvaitot, de egyúttal forradalmi változásokat is előidézett a hatalmas olajkincs által évtizedekig érintetlenül hagyott muzulmán konzervatív társadalmi rendszerben. Bármilyen furcsa, „Szaddám kulturális forradalmat robbantott ki” — mondta egy kuvaiti ügyvéd, aki többé mar nem titkolja, hogy néha sört iszik, és nem tartja be a böjtöt a Ramadán szent hónapjában. Mielőtt az iraki diktátor lerohanta Kuvaitot és katonái kifosztották az országot, a 700 ezer kuvaiti állampolgár igazi fényűzésben élt, de az ország muzulmán hitéből és sivatagi örökségéből eredő társadalmi hagyományok megszabott keretek közé szorították a kuvaitiak életét. Az alkoholfogyasztás és a legtöbb táncfajta a mai napig tilos. Az alkoholtilalom még a többi olaj monarchia viszonylatában is rendkívül szigorúnak tekinthető, hiszen hivatalosan még szeszmentes söröket sem lehet inni, ami például Szaűd-Arábiában engedélyezett. E téren a változást a sokkal világibb normákhoz szokott irakiak segítették elő, akik otthon hozzájuthatnak a szeszes italokhoz. Néhány napái a felszabadulás előtt fiatal uvaitiak kisebb csoportja odáig merészkedett, hogy Bászrába utazott néhány palack whiskyért és sörért. A társadalmi érintkezés szinte lehetetlen volt fiúk és lányok között, akik ma már kézenfogva, nadrágot és pólót viselve sétálnak együtt az utcákon. Az Al- Nidaa című napilap hirdetésében nemrég egy nelyi szállodába újévi partira csalogatta az olvasókat, szórakozást, pezsgőt és táncolást ígérve. Az ellenállás szétszaggatta a beidegződött tabukat: nők teljesen idegen férfiakkal együtt mutatkoztak az élelmiszer-elosztó központoknál, sőt, politikai gyűléseken, amelyeken a részvétel korábban kizárólag a férfiak privilégiuma volt. A szolidaritás és a túlélés közös érzése áttörte az egyének között húzódó barikádokat, a megszállás alatt több család ösz- szeköltözött. Az invázió előtt ázsiai szolgák hada dolgozott a kuvaitiaknak, akiknek most újra el kell sajátítani az elfelejtett házimunkákat. Meg kell tanulniuk magukról gondoskodni, hiszen az emirátusban élő 1,4 millió külföldi munkás közül sok elmenekült, és nem várható, hogy tárt karokkal várnák vissza például a palesztinokat, akikre az Irakkal való együttműködés bélyegét sütöttek. Az érzékennyé vált kuvaitiak fogadkoznak is: korlátozni fogják az emirátusban munkát vállaló külföldiek számát. Miközben kezd minden életre kelni az emirátusban, a változás a politikai élet területére is kiterjed. Az emír jövőre általános választások kiírását ígérte. A nőknek — akik nem szavazhatnak és nem tölthetnek be hivatalos posztot — aktívabb szerepet ajánlott fel a politikai életben. Ezt nem akármiért érdemelték ki, az uralkodó maga mutatott rá: a megszállás alatt az asszonyok és lányok bizonyították „erejüket, állhatatosságukat s azt, hogy képesek elviselni a nehézségeket és a megaláztatásokat”. A kuvaiti fundamentalista suták, akiket gyakran azzal vádoltak, hogy iráni stílusú iszlám köztársaságot akarnak létrehozni, bejelentették: támogatják a demokratikus reformokat sürgető más ellenzéki csoportokat, szavazati jogot követelnek a nőknek, és sürgetik a sajtószabadság bevezetését. Míg az iraki börtönökben síiták és szunniták együtt imádkoztak, vezetőik a megszállás alatt szorosan együttműködtek, hogy a bizalom alapján erős ellenzéki koalíciót hozzanak létre. A lakosság 35 százalékát kitevő síiták egyúttal azt vetették az uralkodó szemére, hogy korábban megosztotta őket a szunnita többségtől, de kijelentették: a jövőben minden ilyen irányú kísérlet kudarcra lesz ítélve. Az otthon maradt mintegy 200 ezer kuvaiti mindenesetre tart attól, hogy a hazaszállingózó elmenekült társaikkal a régi konzervatív illemszabályok is visszatérnek. Sokan azonban úgy vélik, hogy az emberek közötti falak leomlása után nehéz elvenni a már megszerzett jogokat. Kelet-európaiak a nyugat-európai gyorshadtestben? Wim van Eekelen, volt holland védelmi miniszter, a londoni székhelyű Nyugat-európai Unió (WEU), a NATO-tag közös piaci országok tanácskozó szervének főtitkára a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a NATO-tervek szerint felállítandó új nyugati gyorshadtest kettős alárendeltségű lehetne. A gyorshadtestet a NATO-főparancs- nokságon kívül egyszersmind tisztán nyugat-európai parancsnokság, a WEU parancsnoksága alá is kellene helyezni, hogy e katonai erő olyan, például kelet- európai válságokba is beavat- kozhassék, amelyek kívül esnek a NATO hatáskörén. Az MTI londoni tudósítója megkereste Wim Van Eekelent, akitől elsőként azt kérdezte: — Milyen kelet-európai válságok, zűrzavarok váltanák ki a tervezett gyorshadtest ottani beavatkozását? — El tudok képzelni olyasmit, mint a mai kurd probléma. Nem mondom, hogy ilyesmi előfordul majd Kelet-Europában. Fontosabbnak tartom, hogy legyen beavatkozásra képes erőnk, semmint hogy részletesen kigondol1 'uk már most annak forgató- tönyvét, hogy azt mikor és miért vetjük be. ÉTenk a képzelőerőm, de nem lenne hasznos most rémképekkel előhozakodni. Az a lényeg, hogy ha bármi baj történik Kelet-Európábán — amiben nincs benne közvetlenül a Szovjetunió —, akkor a NATO nem léphet. Ezért másféle lehetőségre is szükségünk van. — Nemrégen Ön azt mondta, hogy a német egyesítés és a Varsói Szerződés megszűnése után már nem Németországban, hanem inkább a Szovjetunió lengyel, csehszlovák, magyar, vagy román határán fenyegethetnek válságok. Mitől tart? — Inkább olyan bizonytalanságoktól, konfliktusoktól, amelyekbe a Szovjetunió nem bonyolódik bele mindjárt. Ilyenkor nem is lenne szabad provokálni Moszkvát. Éppen ezert, ha cselekedni kell, erre Nyugat-Euró- pa alkalmasabb, mint a NATO. A szovjet csapatok 1994-ben már a szovjet határok mögött lesznek, és akkor teljesen új helyzet áll elő. A NATO hatásköre elvileg a Varsói Szerződés határáig teijedt, de most már nincs Varsói Szerződés. Bármilyen konfliktus lesz tehát ezentúl, az kívül lesz a NATO hatáskörén. Ezért lenne jó, ha a NATO helyett a nyugat-európai gyorshadtest cselekedhetne. — Bizonyára tudja, hogy Kelet-Európábán élénken él 1956 és 1968 emléke. Mi lenne a jogi háttere a nyugat-európai, vagy mondjuk közös piaci WEU- gyorsnadtest esetleges kelet-európai beavatkozásának? Ki hívná be a csapatokat? — Erre egyelőre nem tudok válaszolni. Sokkal inkább a beavatkozási képesség megteremtése foglalkoztat, mint a cselekvés konkrét feltételei. — Egyes kelet-európai országok szívesen belépnének a NA- TO-ba, mások — például Magyarország — nem jelentkeznek, de a NATO egyelőre még biztonsági garanciát sem hajlandó adni az új kelet-európai demokráciáknak. E gyorsnadtest végeredményben de facto biztonsági garancia lenné? — Nos, talán igen. De kérem, ezt kezelje egészen feltételesen. A gyorshadtest eszköz lesz, amely akkor válik majd használhatóvá, ha erre politikai döntés születik. — A kelet-európai országok is részt vehetnek majd a döntéshozatalban? Esetleg az ő csapataik is részt vehetnek a gyorshadtestben? — Ha a kelet-európai országok EK-tagok lesznek, nyilván lesz valamilyen kapcsolatuk a WEU-val is. Az EK-tagság megkönnyíti majd a dolog elrendezését a WÉU-val, és azt is, hogy alkalmasint a WEU tagjai lehessenek, habár NA- TO-tagságukról egyelőre nincs szó. Az EK-tagsag megköny- nyítheti, hogy a kelet-európai országok katonái is részt ve- gyenA a gyorshadtestben — mondta befejezésül az MTI- nek adott nyilatkozatában a Nyugat-európai Unió főtitkára. Ölt a gázpisztoly Lengyelországban is Először követelt halálos áldozatot a közelmúltban Lengyelországban gázpisztollyal elkövetett bűncselekmény. Szczecinben egy negyven éves asszonynak közvetlen közelről a szájába lőttek az elméletileg „biztonságos” fegyverrel, és a sérülés halálát okozta. Az eset újraindította a vitát a lengyel sajtóban a gázfegyverek forgalmazása és engedélyezése körül. Lengyelországban ma már százával találni e fegyvereket árusító boltokat, és a rendőrség a hihetetlen méretű feketekereskedelem miatt nem javasolja az ugyan könnyen megkapható, de mégis engedélyhez Kötött vásárlás Tehetőségének felszámolását. Mint mondják, gyakorlatilag nem jegyeztek fel olyan esetet a bűnügyi krónikák, amelynél a bűntett elkövetésére legálisan vásárolt fegyvert használtak, az ilyen üzletek betiltása tehát csak a törvénytisztelő állampolgárok védelmi esélyeit csökkentené. Az Expres Wieczomy című varsói lap másképp látja a helyzetet. Egyrészt az eset kapcsán megállapítja, hogy a gázpisztoly közel sem olyan veszélytelen, mint ahogy az emberekkel elhitették. Másrészt arra mutat rá, hogy alig volt rá példa, hogy a gázfegyverrel rendelkező áldozat sikeresen tudott volna védekezni — vagy nem tudják szakszerűen használni a tulajdonosok, vagy a támadók nem hagynak rá idÍ5t, s végül csak zsákmányukat gyarapítja a gázpisztoly. Jerzy Micnalski felügyelő, a varsói Központi Kriminalisztikai Laboratórium munkatársa szerint a most nyilvánosságra került eset nem az első — az alvilágon belüli leszámolásokban már többször használtak súlyos sérülést vagy halált okozo eszközként tudatosan a gázpisztolyt. A szakértő szerint ezek az eszközök általában 1-2 méteres távolságon belül használandók — közelebbről életveszélyesek, távolabbra pedig hatástalanok. Eszerint viszont, ha üyen eszközzel akarunk védekezni, akkor mérőszalagra és türelmes támadóra is szükségünk van, aki nyugodtan megvárja, amíg biztonsága érdekében kimérjük a megfelelő távolságot. Miközben a lapok és a szakértők egy része megpróbálja meggyőzni a lengyel közönséget az ilyen önvédelmi fegyverek ha- szontalanságáról, ugyanazon orgánumok buszkén adták tudtuk június elsején megindul a Walter tábornok nevét viselő radomi fegyvergyárban az első minőségi gazpisztoly gyártása. A „félpro- fesszionáhsnak” minősített fegyver, a PA-9 az ugyancsak lengyel P-83 pisztoly pontos mása, teljes egészeben fémből készült, s a 8 darab 9 milliméteres gázpatronnal együtt súlya csak 73 dekagramm. A szokásos 200 helyett 10 ezer lövésig vállalnak rá garanciát. A gyártó szerint a világon csak két üzem állít elő ilyen minőségű gázpisztolyt, s 1,6 millió zlotys ára versenyképes a most forgalomban levő nyugati gyártmányokkal — máris ketezer darabra van megrendelésük, ennek egy része már export. Szinte napra pontosan öt évvel az atomenergetika történetének legsúlyosabb balesete, a csernobili katasztrófa után az egyesült államokbeli Atlanta városában az Atomerőműveket Működtető Szervezetek Világszövetsége (VANG) az atomerőművek biztonsaga növelésének kérdéseiről kezdett konferenciát. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatai szerint az atomerőművi baleseteknek csaknem a felét emberi mulasztás okozza. (A jelentősebb balesetek száma elég magas: 1971-84 között 14 országban 151 volt.) A jelentősebb atombalesetek napjainkig: 1957. szeptember 29. — A Szovjetunióban, az Ural déli részén, Cseljabinszktól mintegy száz kilométerre Északra Kaszli város közelében egy plutóniumtermelő katonai üzemben vegyi robbanás következtében kétmillió curje értékű radioaktív szeny- nyeződés (a csernobili szennyezés négy százaléka) került a légtérbe. A fertőzött területről több mint tízezer helyi lakost kitelepítettek, a katasztrófa következményeinek felszámolására 200 millió rubelt fordítottak. 1957. október 7. — Nagy-Britanniában, a cum- berlandi Windscale (ma Sellafield) plutóniumtermelő reaktorban tűz ütött ki, és mintegy 500 négyzetkilométernyi területen radioaktív anyagok jutottak a levegőbe. A balesetet akkor eltusolták, de később kiderült, hogy 13-an meghaltak, és további 260 ember sugárfertőzést kapott. A radioaktív felhőt az NSZK-ban és Norvégiában is észlelték. 1961. január 3. — Az Egyesült Államokban az Idaho Falls közelében levő katonai kísérleti reaktorban robbanás történt, három technikus meghalt. 1962. — A dél-csehországi Mydlovaryban működő urándúsítóban veszélyes nukleáris üzemzavar történt. A baleset következtében egy földalatti csatornán radioaktív szennyvíz ömlött a Moldvába, a baleset csak 1990. elején került nyilvánosságra. 1966. október 5. — Amerikában, a Detroit közelében levő Enrico Fermi kísérleti reaktorban maghasadás közben meghibásodott a hűtőrendszer, es radioaktív sugárzást észleltek. 1969. januar 21. — Svájcban Lucencs közelében meghibásodott egy kísérleti földalatti reaktor hűtő- rendszere, emiatt nagy mennyiségű radioakív anyag került a légtérbe. 1971. november 19. — Az Egyesült Államokban, Minnesota Államban 50 ezer gallon radioaktív folyadék került a Missisipi folyóba, miután túlcsordult egy radioaktív hulladékot tartalmazó tartály a Northern States Power Co. által üzemeltetett Mon- ticello reaktorban. 1975. március 22. — Az Egyesült Államokban, Alabama Államban a decatun Brown,s Ferry reaktorban egy technikus gyertyával ellenőrizte a levegőszivárgást. A biztonsági rendszerben tűz ütött ki, es a hűtőfolyadék mennyisége a kritikus szintre csökkent. A baleset miatt mintegy 100 millió dollár értékű kár keletkezett. 1979. március 28. — Az amerikai Harrisburg melletti Three Mile Island atomerőműben hanyagság következtében eltört a kettes reaktor primér körét tápláló egyik szivattyú szelepe. A hűtővíz rövid ideig szivárgott, és az üzemanyag annyira felforrósodott, hogy közel húsz százaléka leolvadt, a reaktor környezetébe nagy mennyiségű radioaktív gáz került, egy ember meghalt, százan kórházi ellátásra szorultak. 1980. augusztus 7. — Az Egyesült Államokban a Tennessee állambeli Erwin közelében egy atomfűtőműveket gyártó titkos üzemben dúsított urán szabadult ki, emiatt mintegy ezer ember kapott a megengedett mennyiségnél ötször nagyobb sugárfertőzést. 1981. február 11. — Nyolc ember szenvedett sugárfertőzést az amerikai Tennessee Államban, amikor a Sequoyah I. reaktorból százezer gallon radioaktív hűtővíz szivárgott el. 1981. április 25. — A japán curugai atomközpontban nyitva felejtettek egy tartályt, s emiatt több mint 40 tonna radioaktív folyadék keveredett el a városi szennyvízzel. Az erőmű 278 dolgozója szenvedett könnyebb sugárfertőzést, és a környező Urazoko-öbölben sokáig tilos volt a halászat. 1982. január 25. — Az Egyesült Államokbeli Rochester közelében, New York államban radioaktív gőz került a levegőbe, miután meghibásodott a Rochester Gas end Electric Co. által üzemeltetett Ginna erőmű gőzgenerátora. 1986. január 6. — Az amerikai, oklahomai Kefr- McGee uránfeldolgozó üzemben gondatlan melegítés következtében felrobbant egy 12 tonnás ve- gyianyagtartály. Egy munkás meghalt, százat kórházba szállítottak. (1976-ban ugyanitt száz sugárveszélyes esetet regisztráltak.) 1986. április 26. — A Szovjetunióban a Kijev közelében levő csernobili atomerőműben megsérült a 4-es számú reaktor, tűz keletkezett, és jelentős mennyiségű, 50 millió curie sugárzási erősségű radioaktív szennyeződés került a levegőbe. Ä katasztrófa Ukrajna, Belorusszia és Oroszország területén mintegy 3 millió embert érintett, 220 ezret közülük kitelepítettek. A baleset után megvizsgált 260 ezer ember 38 százaléka szorult orvosi kezelésre, több ezren meghaltak, de orvosi vélemény szerint a katasztrófa hatására az elkövetkező 70 évben még 40 ezer haláleset várható. 1987. január 19. — Radioaktív anyag szabadult ki az angliai sellafieldi hasadóanyag-feldolgozó üzemben. 12 dolgozó szorult sugárfertőzés miatt kórházi kezelésre. 1987. február 20. — Az angliai Dunnree atomerőmű egyik részlegében, ahol nem működött a szellőzőberendezés, mérgező argon gáz szabadult ki a rendszerből. Egy ember meghalt, egy másikat súlyos mérgezéssel szállítottak kórházba. 1989. október 19. — A spanyolországi nukleáris erőművek történetének legsúlyosabb balesete történt a Tarragona közeli vandellosi reaktorban. Az erőműben alkatrésztörés miatt elfolyt a kenőolaj, szivárogni kezdett a hűtőhidrogén, majd tűz keletkezett a turbinában. 1989. november 9. — Radioaktív gázszivárgást észleltek az amerikai Ohio államban a Miamisbrug melletti erőműben. A baleset következtében kiszivárgott radioaktív tricium mennyisége tízszer nagyobb volt a normális körülmények között egy év alatt kiszabadulónál. A baleset során négy ember szenvedett fertőzést. 1990. február 10. — Üzemi baleset történt a nyugat-szlovákiai Jaslovské Bohunice-i atomerőműben. A megnövekedett vibráció miatt megsérült az olaj elosztó csőrendszer, és a kiömlő olaj meggyulladt. A tüzet megfékezték, emberéletben nem esett kár, az anyagi veszteség hetvenezer korona. 1990. április 1. — Hidrogénszivárgás miatt lezárták a dél-ukrajnai Nyikolajev körzetében található atomerőművet. Barcelona, 1992 A rendezőkben nyoma sincs pesszimizmusnak 1992. július 25-én mintegy 15 ezer versenyző és edző gyűlik ösz- sze Barcelonában, hogy a Nyári Olimpiai Játékok 15 napja során összemérje tudását. A világ legnagyobb sportfesztiváljának megrendezésével kapcsolatban a rendezők derűlátásának nagysága ahhoz az ikertoronyházhoz hasonlítható, amely az új olimpiai falu fölé emelkedik. „Minden a tervek szerint halad” — jelentette ki Pasqal Maragall, a város polgármestere, aki szerint az Olimpia vendégül látása a kikötőváros gyors ipari és kulturális fejlődésének újabb állomása. „Áz összes sportlétesítmény már ezen a nyáron kész lesz” — tette hozzá Pedro Palacios, a Barcelonai Olimpiai Szervező Bizottság (COOB) sajtófőnöke. Spanyol- országban február elején négymilliójegyet kezdtek el árusítani, s további 700 ezret kívánnak eladni külföldön. Több sportágban még az idén összesen mintegy 20 nemzetközi versenyt rendeznek, hogy így teszteljék a rendezők a létesítményeket és magukat. A készülődés eufóriájába azonban vegyül némi aggodalom, elsősorban a biztonságot illetően. Maragall reményét fejezte ki, hogy az Öböl-háború keltette nyomasztó érzések ellenére az ötkarikás játékok talán új érát hoznak a világ békéje felé. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a terrorista fenyegetésekre .teljesen felkészülnek. A kormány a múlt hónapban bejelentette, hogy a terveken felül további 15 ezer különleges rendőrt és félkatonai jellegű polgári őrt soroznak be a játékokra; ez az eredetileg elképzelt létszám 50 százalékos felemelését jelenti. A fő sportlétesítmények — az Olimpiai Stadion, a Palau Sant Jordi Csarnok, az Olimpiai Uszoda — a Montjuich (Zsidóhegy) csúcs alatti dombon állnak. A hegycsúcsról nézve a sportkomplexum és a város festői szépségű panorámát nyújt. A városból a meredek emelkedőkön épülő hatalmas mozgólépcsők vezetnek majd fel a sport- központba. Az Olimpiai Stadion 1929-ben épült homokkő homlokzatát teljesen rendbehozták, s szemet gyönyörködtetően simul a mellette lévő Nemzeti Palota impozáns falaihoz és. kupoláihoz. A stadiont 1989 szeptemberében az atlétikai világbajnokság alatt a heves esőzések következtében elárasztotta a víz, s a versenyből majdnem komédia lett. Most több millió dollárt költöttek a csatornarendszer fejlesztésére, hogy 1992-ben hasonló eset ne fordulhasson elő. A Palau Sant Jordi csarnok — amelyet Isozaki Arata japán építész tervezett — a barcelonaiak szerint az olimpiai korona ékszere. Már több sport- és kulturális eseménynek adott otthont, Tina Turner mesésnek nevezte a csarnokot. Az olimpiai falu — amelyben az 50 ezres „sportcsalád” felét szállásolják el — a tenger mellett, közel a városközponthoz épül fel. A tengerparti országút nagyrészt alagútban halad, a vasúti síneket pedig felszedték és áthelyezték, hogy semmi se akadályozza a kijutást a tengerre. Épül még kikötő és egy négy kilométer hosszú strand, amelyet hullámtörő gátak védenek meg a viharoktól. Az ikertoronyházat kivéve az épületek maximum hat emeletesek. Az olimpiai falut — ahol üzletközpontok, parkok, bank s irodák állnak a vendégek rendelkezésére — várhatóan 1992. január 1-ével adják át a COOB- nek. A hatalmas építkezések Barcelona életében jóval túlmutatnak az Olimpiai Játékok megrendezésénél. Átalakul a város kapcsolata a tengerhez. A katalán főváros ugyanis annak ellenére, hogy fontos kikötő, mindig a tengernek „hátat fordítva” élt. A parton húzódó vasútvonal elvágta a várost a tengertől, s ott raktárak és gyárak épültek. A vasúti sínek áthelyezésével és a rozoga épületek lebontásával Barcelona nyitottá válik a tengerre. A játékok után az olimpiai falu épületei a városé lesznek, a lakások java részét már el is adták. Hat hónappal ezelőtt a polgármester azt jósolta, hogy az Olimpia 500 millió dollár hasznot hoz — ez az 1984-es Los Angeles-i Olimpiai Játékok profitjának a duplája. A mostani becslések szerint azonban az ötkarikás játékok talán pénzügyi bukást jelentenek a dollár zuhanó értékéből adódó veszteségek miatt. Ennek nagy részét ellensúlyozzák a televíziós jogdijakból származó, a vártnál nagyobb összegek, de Maragall szerint nem ez a lényeg. Mindenképpen „jó üzlet lesz az ország számára, s az igazi hasznot a társadalom már el is könyvelte” — mondta Maragall.
