Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
4 SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. május 25., szombat Az újjászülető Kolping-mozgalom: Gyöngyös és Eger Egy keresztény válasz a társadalmi krízisre Találkozás a nemzetközi főtitkárral Az elmúlt négy évtized alatt elszürkült az egyházak, s a vallásos emberek társadalmi élete. A papság és a hívők a templomokba szorultak. Nem nyílott lehetőség arra, hogy a keresztények különböző egyesületekben és szervezetekben meggyőződésük szerint tevékenykedjenek önmaguk és embertársaik épülésére. Ahogy ledőltek a tilalomfák, elvileg minden esély megvan erre. Valójában ólomcsizmákban kell versenyezni a felgyorsult idővel, s a felfokozott várakozással. Cselekedni kellene a társadalom felrázásáért, az új értékrend megteremtéséért, de azok, akik valaha részt vettek ilyen szervezetekben, ma már öregek. Ha lelkesek is, sokszor régi módon gondolkodnak. Anyagi nehézségek is akadnak bőven: nincs épület, s pénz. Hiányzik a „hátszél”, a támogatás. Gyanakvás, cinikus lenézés veszi gyakran körül a kezdeményezőket. Nemrégiben megyénkbe látogatott a nemzetközi Kolping- egylet főtitkára: Hubert Tinte- lott, aki magyarországi tanulmányútra érkezett. A hajdan hazánkban is virágzó, Katolikus Legényegyletként közismert szervezet most kél új életre nálunk. Eközben a nyugati országokban élő és erős, megújuló: szellemében és munkájában ízig-vérig modem. A főtitkárt a mozgalomról, s a nálunk tapasztaltakról kérdeztük. — Először is arra kérem, hogy mutassa be a Kolping-egyletet, mert azt hiszem, feledésbe merült mindaz, amit tudni kell róla! — Ezt a mozgalmat a német Adolf Kolping kezdeményezte, aki 1813 és 1865 között élt. A kiélezett társadalmi krízishelyzet következtében egy jelentős réteg kétségbeejtő helyzetbe került. A veszélyeztetett fiatal iparos legényekkel foglalkozott Kolping, s igyekezett rajtuk segíteni. Össze akarta őket "hozni, támogassák egymást. Azt akarta, hogy szakmailag tökéletesedjenek, mert ez a biztosíték arra, hogy lesz munkahelyük, s egzisztenciájuk. Fontosnak tartotta azt is, hogy előkészítse őket a házasságra és a családra, mert az volt a véleménye, hogy ez a legfontosabb építőeleme a társadalomnak. Kolping járt Magyarországon: személyesen indította el az itteni legényegyleteket. Visszatekintve le kell szögeznünk, hogy a magyarországi Kolping-mozgalom volt az egyik legaktívabb. Nagyon sok ötlet és gondolat született itt, amelyekkel segíteni lehetett a társadalmi gondokon. — Azt hiszem, ma sincs köny- nyű helyzetben a Kolping által kiválasztott réteg. Milyen ötletekkel tudott segíteni rajtuk? — Akkoriban például semmilyen betegbiztosítás sem létezett. Ezért a Kolping-egyletek vállalták ezt, Magyarországon is. Itt is felépítették az úgynevezett Kolping-házakat, amelyek a vándorló iparos legényeknek szállást, otthont tudtak nyújtani. Ezenkívül a helyi egyesületeknek gyülekezőhelyeivé váltak, ahol szervezték az általános és szakmai képzéseket. A képességek kibontakoztatását szolgálták. Ezért szerveztek kulturális csoportokat: színdarabokat adtak elő, énekeltek. Ma Magyar- országon voltaképpen ehhez a hagyományhoz kapcsolódnak az újjáalakuló Kolping-családok. — Tapasztalatai szerint hogyan halad e szervezetek újjászületése nálunk, s milyen problémákkal néznek szembe? — Ma már 21 szervezet működik Magyarországon, s újra kezdődik a képzés, a művelődés, az önsegélyezés. Ez utóbbi a mai nehéz gazdasági helyzetben nagyon fontos. Be lehet szerezni így olcsó élelmiszereket, mosószereket és más hasonlókat. A német Kolping-családoknál összegyűjtött ruhanemű is idekerül. A fiataloknak lehetőséget nyújthatunk a csereüdülésre. Ami Magyarországon történik, egy kis mozaikdarabja a nemzetközi mozgalomnak, hiszen 39 országban vagyunk jelen. — Nem szólt még arról, hogy ez egy keresztény szervezet. Hogyan tükröződik ez a munkájukban? — Minden ezen a talajon történik. Mi egy katolikus szervezet vagyunk. A motivációnk a hitünk erejéből fakad, ezért csináljuk ezt az egészet. Nagyon szeretnénk, hogyha Heves megye városaiban — Egerben és Gyöngyösön már elindultak — is újra erőre kapna ez a mozgalom, mivel nagy hagyományai vannak. Meg kell jegyezni, hogy a Kolping-mozgalom arculatának egész másnak kell lennie, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt volt. Közben nagy átalakulás zajlott le. Másrészt a mai helyzetben any- nyi gazdasági és társadalmi probIJjra meg kell találni a keresztény emberek társadalmi cselekvésének lehetőségeit léma van, hogy egy ilyen szervezet számára óriási lehetőségek kínálkoznak. Hogy konkrétan milyen tevékenységekben lesz célszerű kezdeni egy adott településen, azt az ott élő embereknek kell eldöntenie. A látogatásom egyik célja éppen az, hogy tájékozódjak arról, mi történt itt eddig. Együtt szeretnénk eldönteni, hogy miként kapcsoljuk be a gyöngyösi vagy az egri Kol- ping-családot a magyarországi, illetve a nemzetközi vérkeringésbe. Segítséget szeretnénk nyújtani, hogy fellendüljenek. — Ezek szerint behatóan tanulmányozza a magyar helyzetet. Mit tapasztalt eddigi útja során? — Jó néhány Kolping-csalá- dot meglátogattam, s tapasztalatom szerint nagyon tevékenyek. A mostani helyzet által felvetett kérdésekre nagyon nagy önállósággal igyekeznek megválaszolni. Példát mutatnak arra, hogy miképpen tudnak keresztények egy demokratikus, pluralisztikus rendszerben helytállni és példát mutatni. Vállalnak olyan feladatokat, hogy az adott nehézségekre tetterősen nyújtsanak segítséget. Nem várható el — miután kevés tapasztalatom van —, hogy a megyei helyzetről mondjak valamit, mert azt itt kell átlátni. Csak azt tudom mondani: az adott problémákból kell kiindulni. A legfontosabb az, hogy ebben a régióban, ezekben a városokban — Egerben és Gyöngyösön — megtalálják azokat az embereket, akik teljes odaadással vállalják a gondok megoldását. Először őket kell felkutatni, és velük kell meghatározni, hogy mit is tudunk itt és most tenni. A Kolping-mozgalom mindig a helyi szükségletek kielégítéséért kíván fáradozni, de csak akkor sikerülhet, ha itt olyan embereket találunk, akik ezért teljes szívvel dolgoznak. Meggyőződésem, hogy ezeken a településeken is akadnak ilyen társadalmi érzékenységű keresztények. A magyar és a nemzetközi mozgalom kész arra, hogy velük együttműködjön a gondok enyhítéséért. Ehhez viszont bázis szükséges, nevezetesen egy-egy Kolping- ház. Egerben is nagyon sok ember odaadásával épült fel a ház. Nem öncélú törekvés, hogy szerezzük vissza: a társadalom szolgálatába kívánjuk állítani. Ez keret és eszköz arra, hogy a közjót szolgáljuk. — Az előbb nemzetközi segítségről, támogatásról beszélt. Erre igencsak rászorulunk mostanában. Mégis, mit tudnak nyújtani egy életerős Kolping-családnak? — Nagyon sokat. Például támogatni tudjuk a továbbképzést. A fiatalságot nemzetközi Kol- ping-találkozókra hívhatjuk meg. Az egész országban megszerveztük a használtruha-akciót, ezeket a városokat is be tudnánk vonni. Ez néhány példa csupán, végül is minden azon múlik, hogy itt helyben milyen elgondolások és kezdeményezések születnek. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László Apák — harangzúgásban Június 30-án kivonulnak az oroszok, az országban egy órán át szólnak majd a harangok, a hírek szerint ez lesz az igazi rendszerváltás szimbóluma, nem tudni már hányadszor. De az ember még így, zúgások közben is elmerenghet csendben: kivonulnak az oroszok, nahát, ez tényleg jó... Rendszer váltva, mi megváltva, demokratikusan, függetlenül, immár a továbbiakban így é- lünk... (Az oroszok el, mi maradunk.') Pedig megtehetnék ám a vörös csapatok, hogy elvinnék innét magukkal az összes mocskot szívességből, fizetségből. Az összes nyűgöt, aminek okozói ők (is), meg mi is. Ez a „mi” természetesen csak publicisztikai fogás most, ilyen „mi” nem létezik. Mi legfeljebb azok vagyunk, akik itt maradunk mindenképpen, bármi történjék is: „Hazádnak rendületlenül...” De az oroszok nem viszik el az összesét. Ünnepelni persze felemelőbb, olyankor fényesek a fordulatok — „ez az igazi rendszerváltás” —, pedig nem ez az igazi: az csendesebb és hosszabb, az a gyökerekben változik először, nem úgy van, hogy egyszer csak hopp. En magam első rendszerváltó vagyok, nagyapáink megértek né- gyet-ötöt, s bár a mi tapasztalatunk kevés, azt hiszem, kevesebb bennünk a bosszú is. Üde fiatalság hát a miénk, nem láttunk vért, az utcán nem láttunk hullákat. De a nagyfaterék látták, hogyan borul itt állandóan minden, nem lehetett nyugodtan hátradőlni a fotelban, nem volt bölcsesség, nem volt nyugalom. Idegesen ugráltak a szemgolyók. Egy nyugodt fotelból pedig jobban látható, mi micsoda egy ilyen „rendszerváltásban”, mi volt ebben a negyven évben az, ami a kommunizmus miatt volt olyan (pocsék), és mi az, ami a kommunisták nélkül is hasonló lett volna: szegénység, aljasság, karrierizmus. Na és a hatalom. Hallom, már hogyne hallanám: a demokráciában ez teljesen másképpen van, ott a hatalom szolgálat, a közösség, az ország érdekében végzett áldozatos munka, abszolút önzetlen erőfeszítés. Pedig a hatalom attól még hatalom marad, a maga gyarlóságával, uralkodni vágyásával (már az ember csak ilyen, „micsináljunk”?). A kérdés mindössze az, mennyire korlátozható az önzés. Meg merünk-e szólalni, még ha szabad is, nem fárad-e bele az ember egy idő múlva, hogy jó, jó, csak engemet hagyj anak békén... (A civil társadalomban szuverén polgárok élnek, s megszűnik az alattvalói szerep. Ez jó.) Kérdés, hogy demokrata-e az ország? Bizony, nem egészen demokrata, itt-ott vannak még hibák, a negyven év ugye — szerintem több volt az, mint negyven —, az átkos örökség. Mondta is nemrég egy kormánypárti főember (egy író): ha mi itt megszilárdítjuk a hatalmunkat, akkor, évtizedekre..., és írta, szőtte csak tovább a gyöngy mondatokat. Mintha elfelejtkezett volna kicsikét választásról, parlamentről, többpártrendszerről, szóval a demokráciáról... (Vannak még hibák, de a hibákat ki kell küszöbölni, közös erővel kell felépítenünk a demokrácia építményét, és aztán mehetünk Európa-vonaton Európába, ahová különben mindig is tartoztunk.) Nem mondanám én, hogy nincs remény. Remény az mindig van, az új, romlatlan nemzedék már tiszta lappal indul. Fiam, aki a keresztségben a Máté nevet kapta még a régi rezsimben, a rendszerváltás után kezdett el beszélni, amiből pedig az következik, hogy ő és kortársai már az új idők emberei, bennük lehet minden bizodalmunk. Tiszta beszéd, tiszta lap, tiszta tekintet. Sajnos azonban, én egy kevésbé reményteli történetet hallottam a napokban. Van nekem egy barátom, hárman vannak testvérek, az apjuk egyszerű, becsületes jó szándékú ember. Tetszik tudni, mit mondott a barátomnak a rendszerváltásról, amúgy csendesen, borozgatás közben? — Tudod, fiam — mondta az öreg —, mindegy nekem milyen rendszer, ha kell, kiszolgálom én bármelyiket, és tudod miért...? Azért, hogy nektek jó legyen, mert én a gyerekeimért mindent megteszek... Mindegy nekem, ki ordít a mikrofonba, kitisztítom én bárkinek a csizmáját, csak nektek jó legyen, csak titeket fel tudjalak nevelni... Ennek a kis történetnek a kapcsán arra kérem én az Urakat, ha akad néha egy-két percük, gondolkodjanak el a fenti szavakon. Mert sikeres időkben sem árt a tisztánlátás, hát még most. Az öregre meg ne haragudjanak, nem a demokrácia ellensége ő, tudja mit beszél. De ne akkor gondolkodjanak ám, amikor zaj van és vadul zúgnak a harangok. A gondolathoz általában csend kell: áhitat, mélység, nyugalom. Ahogy apák állnak majd harangzúgásban... Mennek haza az oroszok. ók meg itt maradnak. Havas András „Túl veszedelmes ahhoz a hangulat, hogy egymás ellenében dolgozzunk...” Beszélgetés Korompai Jánossal a sárospataki találkozó után Az elmúlt hét végén Sárospatakon találkoztak egy tanácskozáson a magyarországi szociáldemokrata érzelmű politikusok és érdeklőkők. Az eseményen nemcsak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselői, hanem a független szocdemek és az MSZP tagjai közül is sokan ott voltak. Közöttük volt az egri Korompai János is, aki igen régóta vesz részt a mozgalomban, ám jelenleg nem tagja a pártnak, hiszen a belső feszültségek miatt kilépett. Most ismét prominens személyiségként lépett elő, a konferencia egy időszakában levezető elnök is volt. Az események utáni napokban munkatársunk Egerben beszélgetett vele. — Kik és milyen céllal hívták össze ezt a tanácskozást? — A Magyarországi Szociáldemokrata Párt szétforgácsoló- dása az 1989-es novemberi kongreszus, Petrasovits Anna megválasztása óta folyik. Voltak jó szándékú kezdeményezések az egység helyreállítására, de ezek mindig közönséges veszekedésekbe torkolltak. Most szinte a kívülálló erők minősítették az időt és az alkalmat olyannak, hogy egy más hangulatú öszejö- vetelt szervezzenek. Ilyenek voltak például a külföldön élő emigráns szociáldemokraták, idősebb emberek, akik rendszeres kapcsolatot tartanak a Szocialista Intemacionáléval. A másik a Friedrich Ebert Alapítvány volt, amelyik hivatásának érzi, hogy a magyar szociáldemokraták is egységes arcot mutassanak. Ezen kívül igen számos — magát és a pártját szociáldemokrata érzelműnek valló — MSZP-tag is a szervezők között volt. Közöttük Nyers Rezső, Schiffer János — aki Szakasits Árpád unokája — és Vitányi Iván. A jelenlévők több mint harmada ennek a pártnak volt a tagja. Megjelentek szakszervezeti vezetők is, mind az MSZOSZ, mind a LIGA részéről. Az, hogy ezek az emberek mind akartak egy ilyen összejövetelt, az garancia volt arra, hogy előre tudunk lépni. — Említette, hogy a szociáldemokrata mozgalom szétforgá- csolódni látszik az országban. Sikerült-e ezt afolyamatot megállítani? — Nem sikerült véglegesen. De sikerült feltárni a nézeteltérések egyikét-másikát, a bizalmatlanság okait, ugyanakkor alkalmas volt a konferencia arra, hogy meghatározzuk, milyen keretek között dolgozhatunk tovább. Kimondtuk, hogy mindenki önállóan működik a jövőben is, de túl veszedelmes ahhoz a hangulat, hogy egymás ellenében dolgozzunk. A baloldali pártok között egyetértésre van szükség, és kellene egy viszonylag egységes szociáldemokrata párt. Szerencsére a szocialista párttal szembeni gyűlölködést ez a találkozó szinte megszüntette. Hála az intelligens és nyugodt légkörnek. — Én úgy tudom, hogy ennek ellenére a konferencián elhangzott az, hogy az MSZP nem tudja, hogy mi a szociáldemokrácia. — Lehetséges, hogy elhangzott, de ez még sokkal kisebb fajsúlyú ahhoz képest, ami régebben volt. Hiszen korábban azt mondta az elnökünk, hogy a kommunista az fasiszta. Ha ilyen nagy lépéseket lehetne a jövőben is tenni, akkor nem lenne baj. De megkérdezem most magunktól: mi tudjuk, hogy mi a szociáldemokrácia? Más a szociáldemokrácia a portugál halásznak, a spanyol kereskedőnek, a svéd vállalkozónak és a bolgár dolgozónak. Ha valakit csak ezzel gyanúsítanak, hogy nem tudja, akkor csak vissza kell kérdezni, hogy és te tudod, hogy mi a szocializmus, tudod, hogy mi a kommunizmus? Mondj már erről egy értelmes, hosszabb mondatot! Ekkor zavarban vagyunk, de kellemes zavarban, ha tudjuk, hogy mind a két fél, aki erről vitatkozni akar, jó szándékú. — Van-e helye ebben a mozgalomban Petrasovits Annának? Azért kérdezem ezt, mert sokan felháborodtak amiatt, hogy csak egy magnókazettán küldte el a felszólalását, mások pedig úgy vélik, hogy még ezt sem kellett volna, hiszen ezzel is ellentéteket szított. — Ő szándékosan keverte a port, hogy eljöjjön-e vagy ne. Nem érkezett meg, de az indokai mosolyognivalóak voltak. Tüdőm, hogy a hangszalag tartalma legalább annyit ártott a beszélőnek, mint használt. Gyanúsítható, vádló tartalmú volt, de úgy érzem, hogy okos döntés volt így megadni neki a szót. A megnyilvánulást pusztába kiáltott hangnak kell tekinteni. Ha személyesen is megjelent volna, akkor biztos szóváltásba torkollott volna az összejövetel. Személyes meggyőződésem, hogy Anna nem maradhat a szociáldemokrata párt élén, vissza kellene mennie az egyetemre tanítani. Persze, nyugodtan politizálhatna tovább is, de nem teljhatalmú vezetőként. — A sárospataki konferencia résztvevői milyen további konkrét lépésekben állapodtak meg? — Hét vagy kilenc fős összekötő bizottság alakul, amelyik az aktuális politikai kérdésekről véleményt nyilvánít, hogy a közvélemény előtt a baloldali pártok szemlélete egységesebben jelenjék meg. Nem kell ezt úgy elképzelni, hogy a szocialista párt fogja képviselni a szociáldemokrata véleményt a Parlamentben, de szeretnénk, ha az érvényesülne felsőbb politikai fórumokon is. — Ez, gondolom, már készülődés az elkövetkezendő választásokra is... — Feltétlenül. Ezt be kell vallani. Nem tudjuk, hogy mikor lesznek választások, de akkorra életképes pártnak kell lennie. Ilyen, a sárospatakihoz hasonló konferenciák lesznek a közeljövőben, már a nyáron is, hogy tovább tudjuk közelíteni az álláspontjainkat. — Nem állom meg, hogy a végén ne a szociáldemokratát, hanem a tekintélyes egri polgárt kérdezzem. Ebben a minőségében mi a véleménye Eger jelenlegi működéséről, az önkormányzatról? — Az önkormányzatról kevés közvetlen tapasztalatom van, de az a kevés hír, ami eljutott hozzám, az nem mellettük beszél. A határozatlanság, a bizonytalanság feltűnő. Mintha túlságosan sok régi funkcionáriusnak sikerült volna a helyén maradnia. Amikor a rendőrfőnök meghívta a hivatal tisztségviselőit, akkor a régiek jöttek össze, bár a kaleidoszkópot egy kicsit megrázták, más-más székekben ülnek most. A régi tanácsi dolgozók a választások előtt létbizonytalanságban éltek. Ez mindenkiben — karaktere szerint — érzelmeket ébreszt. Vagy azt módja, hogy én csak azért is megmutatom és megkapaszkodom, de lehet, hogy azt mondja, hogy majd megmutatom nektek, hogy nem mentek ötről a hatra, bele fogtok bukni! Ezek az utóbbi karakter- elemek Egerben is hatnak. A jó szándékot fel kell tételezni mindenkiről, de meddig? Arra kellene törekedni, hogy alapvető kérdésekben határozott álláspontjuk legyen. Elrettentő példa szegény Demszky Gábor sorsa, akinek nem az lett volna a feladata, hogy éjszakákat az aluljáróban töltsön. Az nem az ő dolga! — János bácsit nem lehet látni a városháza környékén. Miért? — Nincs ennek érzelmi oka, bár lehetne éppen. Amit vállalok, azt szeretem elvégezni, megpihenni is kell, nincs időm. Ahová hívnak, oda azért elmegyek. Ami rosszul eshetne, az az, hogy tucat esztendőt az államigazgatásban dolgoztam, van valami tapasztalatom arról, hogy a rendezetlen viszonyokból hogyan kell valami újat kialakítani. Nos, ezt nem vették észre. Van itt egy ilyen „maradék” öregfiú, aki már találkozott ilyen kérdésekkel. Örömmel vettem volna, ha valamit segíthetek... Kovács Attila
