Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-03 / 102. szám
• ftfätfCflttfcT «9 itl/1 9JU/I H ÍRLAP, 1991. májas 3., péntek GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 13. A gyermeknapi program ösz- szeállításához pályázatot hirdettek a városban. A Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpont felhívására 18 éves korig bárki beadhatja elképzeléseit május 5-ig. A legsikeresebb pályázó elképzeléseit megvalósítják, s külön jutalmul Gyöngyös polgár- mesterétől egy napra átveheti majd a város jelképes kulcsát. Kapj el! A világhírű vígjátékszerző, Neil Simon remek darabot írt Marvin Hamlisch kitűnő zenéjéhez — vagy fordítva, nem tudhatjuk pontosan. Mindenesetre a „Kapj el!” című musicalt május 5-én, vasárnap este hét órakor mutatja be a Budapesti Kamara- színház társulata, Szikora János rendezésében, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. Játsszák: Harmath Imre és Sztá- rek Andrea. Fogyókúrás tábor Felnőtteknek, illetve 14-18 év közötti fiataloknak szervez fogyókúrás tábort a gyöngyösi művelődési központ. A tábor ideje alatt a résztvevők orvosi felügyelet mellett, gyógytornász segítségével sajátítják el a súlycsökkentés rejtelmeit, ismerkednek meg a fogyókúrás étrenddel, a reformkonyhával, az ésszerű diétával. Bővebb információt Bozsik Istvántól a 37/12-282-es telefonszámon kaphatnak. Gazdaasszonyképző Középiskolás lányok és kezdő háziasszonyok jelentkezését várják a Mátra Művelődési Központ gazdaasszonyképző tanfolyamára. Az érdeklődők megismerkedhetnek a sütés-főzéssel, a szabás-varrással, a kézi kötéssel, a szépségápolással, s más háztartási praktikákkal. Május 31-ig lehet erre a kurzusra beiratkozni. Tavaszi jég a belvárosban Nem mindennapi eset történt a múlt héten Gyöngyös belvárosában. Már az is meglepő, hogy április vége felé akkora jégeső zúdul a városra, hogy utána méltán hiszi azt a gyanútlan járókelő, hogy tél van, és azért gázol bokáig a „hóban”. De az meg már egyenesen példátlan, hogy a természeti csapás megkímélte az egész vidéket, még a külvárosban sem sejtettek róla semmit, mindössze a Fő tér környékén bénult meg szinte a forgalom. Az autók csak lépésben tudtak közlekedni, a járókelők pedig behúzódtak a járdáról a kapualjakba, boltokba, hiszen szinte lehetetlen volt közlekedni az időjárási körülmények miatt. Negyedóra telt el mindössze, s abbamaradt az ítéletidő, ám a forgalom még legalább ennyi ideig akadozott, hiszen az elolvadt jég patakként hömpölygött az úttesten, s mint képünkön látható, a piaci retek is alaposan megfehére- dett. Nagyobb kár azonban nem történt, bár a jégeső idején szinte minden kiskerttulaj- donos megrémült, ám a gyors hírek nyomán többen már röviddel azután hálát adtak a természetnek, hogy megkímélte a termésüket. De az égiek a város lakóit is megkímélték, sőt amennyire tudták, ki is engesztelték, ugyanis alig két órával az ítéletidő után már ragyogó napsütésben fürdött a Fő tér, s halvány esőfoltak sem emlékeztettek a történtekre. • í . , V,B f| Hogy is volt a ’30-as, ’40-es években? Istenfélő gyöngyösi parasztemberek Sokan mondták a parasztemberre, hogy elmaradott, mert vallásos, istenfélő. Az igaz, hogy a gyöngyösi emberek nagy része elment vasár- és ünnepnapokon a templomba misére, úgyhogy ha valaki vasárnap kiment a szőlőjébe egy kis cseresznyét szedni, annak nagyon korán kellett elindulni, ne lássák, hogy a szőlőbe megy vasárnap. Hogy a parasztok, a földművelő emberek miért voltak istenfélők, azt könnyen meg lehet magyarázni és érteni. A paraszt úgyszólván mindig Isten szabad ege alatt dolgozott. A szabónak, a suszternek, a hivatalnokoknak házban volt a munkahelyük, nem ártott nekik eső, nap, hideg,jég. De a parasztember munkahelye az ég alatt volt, a szabadban. Sokszor néztünk fel az égre, amikor aszályos idők voltak, esőért sírtunk, ha túl vizesek, azért, hogy mikor süt ki újra a nap. Mindig felülről vártuk az áldást — de onnan jött a büntetés is. A sok elemi csapás közül egy nagyon emlékezetes maradt a számunkra. A 37-es esztendőben történt. A Csókás-visontai dűlőben volt apósomék- nak szőlőjük. Jött egy nagy jégeső, és úgy összeverte a már érett fürtöket, hogy a szó szoros értelmében szinte folyt a must a barázdákban.(Akiknek volt ott szőlejük, még biztosan emlékeznek rá...) A hordók nagy része abban az évben üresen maradt. Féltünk Istentől, persze hogy istenfélők voltunk. De hiába termett nekem harminc hektoliter borom, a családom éhen pusztult volna, ha nem megyek el nyaranta a cséplőgéphez, ahol megkerestük az évi kenyémekvalót, ha nem hizlalunk malackát, ha nem vállalunk egy kis favágást az erdőn. Nem volt értéke akkoriban a bornak. Ha egy borivó ember elindult reggel a víztoronytól a Petőfi utcán (ott laktak a legmódosabb szőlősgazdák), és odaköszönt az egyik gazdának, hogy „Adjon Isten, jó reggelt, János bácsi, hogy van?” — legtöbbször az lett a beszéd vége: gyere öcsém, igyál egy pohárkával... Mire leért a nagytemplomig, szépen beszedhetett egy borszerető ember... Boldog István (Képlevél a barátomnak) Ki is mesélte nemrég, hogy miként kukázik egy cigányasz- szony a városban ? Beülteti a gyerekét a konténerbe, a borzas fej eltűnik az eklektikus halomban, aztán néhány perc múlva előbukkan, csak a fényes gombszemét látni, mert az arca már koszosabb jóval a saját barna bőrénél, szinte fekete. Amikor őt észrevettük a gyöngyösi városszélen, visítva késztettükvisszafarolásra Bandit, a sofőrt, „állj, meg, ott a téma!” — mondtuk, és elfelejtettük, hogy Halászra indultunk, falusi hangulatot átérezni... A „ téma ” könyékig benne volt a kukában, önfeledten válogatott, egyszer se nézett fel. Barátom, én néha megpróbálnám, milyen így benne lenni a mások hulladékában, érez-e szégyent az ember, vagy csak a kíváncsiság tüzeli? Lehet ebben valami „ kincskeresős ” izgalom, a háthaság, amikor a reménykedés úgy felpörgeti a szívverést, hogy észre se venni, és már fárad a tekintet, aszaglóhá- mok se berzenkednek tovább, de te csak teszed félre a tizenharmadik nejlonzacskót, és alája nézel a tizennegyediknek, nincs-e ott az. Büdös lehet a kabátja —jut eszembe már a képről. Érzem is a gyomromban azt az savanyú-édes szagot, de aztán látom, hogy a gumicsizmája majdnem új, lehet, hogy ő is inkább csak halvány dohszagú, és biztosan borostás a képe, mint Laci nagyapának, csak Laci nagyapa sose turkált kukákban, büszke, falusi parasztember volt. Es ilyen konténerek is csak a városban vannak, közterületen, ahol nem lehet elrejtőzni, intim kettesben maradni éhséggel meg szegénységgel. Itt most épültek új házak, látod, a szeméttárolót se firkálták még tele áj Iá v- jú-szövegekkel, nem látszik még a romlás, a rombolás; a lassú bepiszkolódás első foltjai is tünékenyek. Itt még van mit keresni, ez még most kezdődik. Doros Judit (Fotó: Gál Gábor) Volt egyszer egy Tőzsér. A világjárt mestercukrász visszapillant Nem sok üzlet maradt megyénkben, amelyet gazdájának, vezetőjének visszavonulása, eltűnése után évtizedekkel is régi nevén emlegetnek. A gyöngyösi „Tőzsér” mindenesetre közéjük tartozik. Hiába hívják az egykori híres, kedves cukit már jo ideje Mátragyöngye presszónak, sok embernek — főleg az ötven esztendő körülinek és az idősebbnek — nehezen, vagy egyáltalán nem áll rá a szája. Ok még mindig oda járnak, ahová valamikor a mesz- sze földön utánozhatatlan kávé, a vitrinben, pulton sorjázó különleges sütemények illata csalogatott randevúra, hosszabb-rö- videbb tereferére munka után meg a ráérősebb hétvégeken, s a röpke beugrás is mindig élménynek számított. Tudják, hogy a régi ízeket hiába keresik a napjainkra — számtalan átalakítás után is — igen leegyszerűsödött helyen, de a megszokással, az emlékekkel nehéz szakítaniuk. Hiszen az első rácsodálkozások idején maguk is fiatalok voltak... Tőzsér Sándor cukrászdáját néhány hónap híján negyven eve államosították a belvárosban. Azóta a gyöngyösiek alig tudnak a mesterről. Vannak, akiknek fogalmuk sincs, hogy merre vetette a sorsa a Mátraaljáról, mi történt vele. E sorok jegyzője is először találkozik vele újra. S korántsem ott, ahol utoljára látta, hanem — Egerben, a Dobos jubileumán. Vendégként a vendéggel. Mert a fővárosi Béke Szálló elegáns cukrászdájának megnyitása után Tőzsér úr a megyeszek- helyi rangos — immár szintén patinás, országhírű, sőt a külföldiek előtt sem ismeretlen — üzletnek is alapítója volt... A mestercukrásszal az ünnepen idézzük a hétköznapokat. — Az államosítás után egy darabig még Gyöngyösön maradtam — beszéli. — A „borforgalminál” dolgoztam nosztrós beosztásban. Innen csaltak fel pár év után Budapestre. Megragadtam a kínálkozó lehetőseget, hiszen visszakerülhettem tanult szakmámba, s nem is akárhol folytathattam. Nagy kedvvel nyitottam be újra a műhelybe, s élvezettel vettem kézbe a „szerszámokat”. Fáradhatatlanul iparkodtam megnyerni vezetőimet, még inkább pedig a korábbinál igényesebb közönséget. Sikerült. Elismerésül hamar átléphettem az országhatárt is: kiküldtek Brüsszelbe, Athénba, Zürichbe, Lausanne-ba, a párizsi Orly repülőtérre és Bécsbe, az Intercontinentalba. A világkiállítási megbízatásom kilenc hónapig tartott, Görögországban kétszer is dolgoztam. Nemcsak kezdtem a Béke Szállóban, hanem innen, a pesti kőrútról mentem nyugdíjba is, 1975-ben. Közben azonban megfordultam Tiszafüreden is, mi több: két alkalommal voltam itt gebines cukrász... Amióta „obsitos” vagyok, már csak ritkán látogatom a süteményesboltokat. Egyrészt, mert a jobbak már túlontúl drágák nekem is, másrészt pedig az egészségem sem engedi. Inkább a telkünkön időzöm szívesebben. Érd-Park- városban van egy kétszáz négyszögöles kertünk, s rajta egy harminchét négyzetméteres kis kőházunk. Nincs számomra kellemesebb, mint itt tenni-venni, pi- hengetni, együtt lenni a családdal. Gyöngyösről, régi üzletéről keveset tud, eszébe sem jut, hogy mikor látta utoljára. Horton — amíg cukrász sógora élt — gyakrabban járt az elmúlt időkben is. Be-besegített a műhelymunkába, idős fejjel sem vette zavarásnak, ha hívták a jelesebb ünnepek táján megszaporodott feladatokhoz. S megannyiszor örömét lelte abban, ha a város felé igyekvők erre autózván meg- megálltak, a felismert ízekről találgatták, hogy ugyan hol, kinél akadtak már hasonlókra korábban. — Jászárokszállási vagyok, de Mátrafüredről, a buszállomás szomszédságából indultam a pályán — idézi ezt is —, innen kerültem beljebb, a gyöngyösi korzóra, ahol — megvallom — külöTőzsér Sándor (a virágváza mögött) Gouth Jánossal, a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetsége alelnökével, az egri Dobosban nősen szerettem dolgozni. Szorgalomra, ügyességre ösztönzött a város másik négy cukrászdája is, de bizonyos, hogy akkor sem törekszem kevésbe, ha egyedül vagyok műhelyemmel. Tizenhatezer forintért — ami rengeteg pénzt jelentett akkoriban! — vettem a kávéfőző gépemet, s hozzá Pesten négy-öt féléből válogattam, pörköltettem az anyagot. Süteményeimhez a nehéz időkben is beszereztem a megbámult tejszínt. Vajas, habos, csokis készítményeimért rendszeresen megálltak üzletem előtt a hegységbe tartó országjáró buszok. Azt azonban álmodni sem mertem volna, hogy rövidke, ötesztendős munkám alapján is máig őrzi nevemet a város. Ha meggondolom: ér ez annyit, mint bármelyik más elismerésem szép szakmámban... Gyóni Gyula A gazdakör képvisel A Toka-patak károsultjai Nemrégiben a gyöngyösi Földműves Gazdakör találkozóra hívta mindazokat, akiknek a Toka-patak és víztározói mentén van földjük. A feltételezett károk esetleges rendezése ügyében több mint harmincán jelentek meg ezen az eseményen, köztük néhány, a témát ismerő szakember, akik szintén kifejtették a véleményüket. A jelenlévők felkérték a gazdakört, hogy a továbbiakban is vállalja el a tulajdonosok érdek- képviseletét. Határoztak arról, hogy az érintett gazdák május 20-ig írásban nyilatkozhatnak a gazdakörnek, hogy a vélt károk megállapításában és azok rendezésében részt kívánnak venni. Ehhez szükséges, hogy megírják nevüket, lakóhelyüket, a telekkönyvi betét számát, a terület nagyságát, és az ott termelt növények fajait. A Földműves Gazdakör a beérkező jelentések alapján hívja össze további tárgyalásra az ügyben nyilatkozó gazdákat. 5 a cím, ahová az adatokat el kell juttatni: Gyöngyös, Fő tér 8. L
