Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-21 / 117. szám

HÍRLAP, 1991. május 21., kedd EGER ÉS KÖRZETE 5. / Az egri szőlőművelés szokásai és hiedelmei Gyermeknapi majális A Gyermek-Szabadidőköz­pont, az Ifjúsági Ház és a Megyei Művelődési Központ szervezé­sében május 26-án, vasárnap gyermeknapi majálist rendeznek a Népkertben. A nagyszínpadon délelőtt 10 órakor az Agria Régi Zene Rézfúvós Együttes műso­rával mutatkozik be, majd a Har­lekin Bábszínház művészei adják elő Piroska és a farkas történetét Ezt követően 11 órakor Muszty Bea és Dobay András gitármű­vészek gyermekműsora látható. A délután 5 óráig tartó progra­mon fellép még az MMK mo- demtánc-csoportja, Érsek Lász­ló bűvész és a Kaláka együttes. A Varázskezek játszóházban dél­előtt 10-től délután 2 óráig kü­lönböző kézművestechnikákkal ismerkednek meg az idelátoga­tók, de lesznek ügyességi, kerék­páros- és aszfaltrajzverseny is. Lelkigyakorlat Vallásos fiatal lányok részére — 15-től 28 éves korig — négy­napos lelkigyakorlatot tartanak Egerben, az Angolkisasszonyok Sancta Maria Intézetben június 24-től 27-ig. A lelkigyakorlat té­mája a keresztény élethivatás. Je­lentkezni május 31-ig lehet a kö­vetkező címen: Constantin Be­nedikta I. B. M. V. 3327 Novaj, római katolikus plébánia. Kép és színes fény Az egri Kispréposti palota pinceklubjában Kép és színes fény címmel Balogh László kiál­lítása látható május 30-ig, dél­előtt 10-től délután 5 óráig. Ars Agria Az egri Ars Agria képzőmű­vészeti egyesület tagjai mutatják be munkájukat az egri Gárdonyi Géza Színházban. A tárlat június 28-ig várja a képzőművészet ra­jongóit. A közelmúltban hagyta el a sajtót Fajcsák Attila Az egri sző­lőművelés szokásai és hiedelmei című kismonográfiája az egri múzeum Studia Agriensia című könyvsorozatának 10. kötete­ként. A helyi múzeum néprajzos kutatója hosszú ideje mint a nép­zenejeles előadóművésze volt is­mert. Az utóbbi években azon­ban a néprajztudományba is be­írta a nevét. Ismertetendő köny­ve már a harmadik eddig publi­kált önálló munkáinak sorában. A kilenc ív terjedelmű könyv­ben arra vállalkozott, hogy a té­mára vonatkozó eddig publikált irodalomra, az 1982-85 közötti saját terepjárásaira, s levéltári kutatásaira támaszkodva össze­foglalót nyújtson az eddig még alaposan nem vizsgált témáról. A könyv anyaga részét képezi a szerző — a hazai Szent Donát- kultusszal kapcsolatos — orszá­gos jellegű vizsgálódásainak. Munkájának első fejezetében az egri szőlőműveléssel kapcso­latos hiedelmeket és szokásokat tekintette át. Majd — főként le­véltári adatok alapján — a témá­val kapcsolatos jogi népszokáso­kat elemezte. Ezt követőn arról írt, hogy Egerben hogyan tör­tént, illetve történik napjainkban is a szőlők védelme a kártevő ál­latoktól. Más szóval a madarak és egyéb kártevő állatok elriasz­tására szolgáló eszközökről adott képet. A munka lényeges fejezete a részben még ma is látható, dűlő menti kereszteknek és szobrok­nak a leírása. Ehhez szorosan kapcsolódik a helyi Szent Do- nát-kultusz elemzésével foglal­kozó rész (Szent Donát a szőlők védőszentje volt). A könyv vitára ingerlő fejeze­tét képezi „Az egri szőlőműve­sek céhzászlója” című rész. Eb­ben Benkóczy Emil, Lénárt An­dor, Löffler Erzsébet, Csiffáry Gergely eddigi — a témával kap­csolatos — tanulmányait bírálva azt a tanulságot vonta le, hogy „minden céhzászló egyben templomi zászló is, de nem min­den templomi zászló céhzászló.” A könyv már említett témakö­rein kívül részletesen foglalko­zott a szerző az egri szüreti nép­szokásokkal, külön kitérve a szü­ret kezdetére, a szedőkre, a szü­reti táplálkozásra, a szüreti mu­latságra és felvonulásra, a szüreti koszorúk készítésére, a bor cégé­rére. Fajcsák Attila — mint a népze­ne avatott ismerője — munkájá­ban nem mulasztotta el a szőlő- műveléshez kapcsolódó helyi dalok (napszámosdalok, a szőlő kötözéséhez, őrzéséhez, a szü­rethez kapcsolódó dalok, borda­lok, mulatónóták) elemzését sem. A szerző könyvét a munkájá­ból levont következtetések ösz- szefoglálásával zárta, amelyet német nyelven is közreadott. A monográfiát olvasva elfogadhat­juk a kutató ama megállapítását, hogy „... megközelítő hűséggel mutatja be az egri hagyományos szőlőműveléshez kapcsolódó szokásokat, hiedelmeket és más folklór műfajokat.” A szerző ala­pos munkáját bizonyítja a gaz­dag jegyzetapparátus, irodalom- jegyzék, az adatközlők névsora. A könyvet gazdag kép- és kot­taanyag zárja. Az ismertetett munkát bizo­nyára a témával foglalkozó nép­rajzkutatók örömmel fogadják majd... Szecskó Károly Pályázat ifjúsági egyesületeknek A városi polgármesteri hivatal művelődési és sportirodája pá­lyázatot hirdet egri gyermek- és ifjúsági egyesületek és közösségek idei támogatására. Ugyancsak pályázni lehet az említett közösségek által szervezett városi programok szponzorálására. A pályázók lehetőleg két oldal terjedelemben mutassák be hely­zetüket és szándékukat. Jelöljék meg a kért összeget, annak ütemezé­sét, a tervezett felhasználás célját, az előzetes költségvetést, a felhasz­nálás ütemezését. A csoportot vagy közösséget támogató más cégek nevét is fel kell tüntetni. A pályázatnak tartalmaznia kell a közössé­gért felelős személyek adatait, s azt is, hogy részt vettek-e már más pá­lyázaton, s ha igen, milyen eredménnyel. A kérelmeket négy példányban, május 31-ig lehet eljuttatni a polgármesteri hivatal művelődési és sportirodájába. Cím: Eger, Do­bó tér 2. szám. A pályázatokat szakértők bevonásával bírálják el júni­us 15-ig, s kivétel nélkül mindenkit értesítenek levélben. Nyelvtanulás — helyzetgyakorlatokkal A lutheránus egyház meghí­vására hazánkban tartózkodik az amerikai Covenant Players, akik az angolul tanulók beszédkész­ségének fejlesztéséhez, csiszolá­sához nyújtanak segítséget A művészekből, rendezőkből, drá­mapedagógusokból álló társaság már másodszor adott ízelítőt vi­lághírű programjából. A csoport vezetője, Michael Stevens el­mondta, hogy az általuk összeál­lított tematikát bárhol — az osz­tályban, az utcán, a piacon* a kórházakban, a tárgyalótermek­ben — és bárkinek előadhatják. Természetesen ezek a játékos szituációs gyakorlatok nem he­lyettesíthetik az időigényes nyelvtanulást, de nagyon sok öt­letet menthet belőlük az angol­tanár. A vendégek egész napot töltöttek Egerben, így alkalmuk volt nagyobb és kisebb csopor­tokban — sőt, egyénileg is — fog­lalkozni a diákokkal. Rénes György üvegei az egri várban A parádi üveg az utóbbi évti­zedekben nemzetközi hírnévre tett szert. Talán kevesen sejtik, hogy a kiváló ólomkristály ter­mékeket előállító üzem egy 18. század eleji kis hutából alakult ki, mely ablaküveget és közönsé­ges háztartási üvegeket készített. A19. század közepe táján termé­kei között azonban már megje­lentek az igényes iparművészeti alkotásoknak tekinthető dísztár­gyak, illetve készletek. Nem ke­vés szerepe volt ebben a közeli gyógyvíznek, a nyaralók és für­dővendégek megjelenésének a környéken. Általános jelenség volt Európában már a múlt szá­zadban, hogy a fürdőhelyekről emléktárgyakat, elsősorban díszes poharakat vittek maguk­kal a látogatók, a pihenés vagy a gyógykúra emlékeképpen. Az igazi siker azonban mint­egy 30 évvel ezelőtt következett be, amikor az ólomkristály tár­gyak gyártása — és főképpen ex­portja — meghozta a gyár számá­ra a világsikert. Ebben a prosperáló korszak­ban került az üveggyárba egy fia­tal iparművész, Rénes György Az ő munkássága új színt hozott a parádi üvegművészetbe, első­sorban különleges technikái, sa­játos formavilága révén. Ragyo­góan ki tudja használni az anyag adta lehetőségeket. Munkáit szemlélve az a benyomásunk, hogy játszik a színekkel és a kü­lönböző díszítő technikákkal. Az ő tevékenysége új stílust adott a gyárnak, amely stílus távozása óta is felismerhető. Mert a mű­vész ma már önálló tevékenysé­get folytat parádsasvári otthoná­ban. Május 17-én az egri Dobó Ist­ván Vármúzeumban nyitották meg Rénes György kiállítását, amely szeptember 31-ig lesz megtekinthető. Forst Károly öröksége A gyógyteás asszony Kisebbfajta dulakodásba telt, amíg beju­tottam Lukács Józseffé egri, Széchenyi úti otthonába. Nem nagyon kellett keresnem a házat, már az utca közepéről feltűnt a vára­kozók sokasága. Mondják, egy idős néni kis széken a kapuban töltötte az éjszakát. Vala­honnan a déli határ mellől érkezett, s nem akart dolgavégezetlenül hazamenni. Amióta megjelent a Szabad Föld cikke, Lukácsnénak nincs egy szabad perce. Addig is sokan válto­gatták a kilincset, hisz immár harminc esz­tendeje teljed a hír szájról szájra: Egerben van valaki, aki teáival meggyógyítja a daga­natos betegségeket, s különféle gyógyíthatat­lannak hitt bajokra tud emberséges orvossá­got. 146 féle gyógyfűből készülnek a keveré­kek. Van olyan főzet, amelyet kanalanként kell szedni, de olyan is, amit a beteg maga ké­szíthet el otthon. A sorszámmal várakozók indulatával kell megküzdenem, míg végül is eljutok a „rendelőig.” Lukácsné készséges, mint mindenkivel, de nagyon-nagyon fáradt. A hangja néha nyers, ezért szabadkozik: — írja meg, hogy ne jöjjenek annyian! Egy nap csak hatvan-hetven beteget tudok ellát­ni. Ez még így is kétszer annyi, mint amennyi egy orvosra jut. Nincs szívem senkit se eluta­sítani, de muszáj bezárni a kaput, mert még éjjel sem lenne nyugtunk. A lánya, Bolykiné Lukács Mária (egyébként pedagógus) segít az édesanyjának. Ő a visszatérőket látja el gyógyitallal, míg Lukácsné az újonnan érke­zőket fogadja. — Nem tudom, mikor tudnánk beszélgetni — toporgok az ajtóban. — Visszajövök bár­mikor. Lukácsné tanácstalanul széttárja a kezét, majd a székre mutat... — Inkább üljön le, és hallgassa, mit mon­danak a panaszosok. Ne én beszéljek. Aztán közben, ha kíváncsi valamire, válaszolok. A puritánul berendezett szobában a pol­gári jólétet idéző tálalószekrény, középen egyszerű asztal, szék. A háttérben Forst Ká­roly bronzszobra. Ez a rendelő. Lukácsné otthona. Se karbolszag, semmi. Perceken be­lül megdöbbentő tragédiák tárulnak fel előt­tem. Kínosan mocorgok, vajon van-e jogom végighallgatni. Egy harminc körüli asszony (kinéz legalább negyvennek) a kisfia gyógyu­lásáért utazott ide Kiskunfélegyházáról. Elő­ző este ült vonatra, s kora reggeltől várako­zott. Most délután három van. Elmondja, hogy a gyerek bal szemén találtak daganatot. Elveszti a látását a műtéttel, ha a tea nem se­gít. Lukácsné átnézi a zárójelentéseket. Már hozza is a sörösüvegbe kimért sűrítményt, címkét ragaszt rá, elmondja, mit kell tenni. Majdnem mindenkinek javasolja a vegetári­ánus étrendet is. Az asszony aztán magának is, a féijének is rendel mást — más bajokra. Látszik, hogy minden reményét ebbe vetette. Közben kimegyek a váróba. Ott egy felgyó­gyult leukémiásról beszélgetnek. Hasonló­kat tanúsít a levelekkel teleragasztott beteg­napló is. Nem tudom, nem tudom... Ha csak fele annyira használ, mint amennyire hisznek benne, már érdemes lenne tudományosan, foglalkozni vele. Lukácsné nem vizsgál sen­kit, csak az orvosi papírokra hagyatkozik. A következő asszony Kelebiáról jött, majd egy nyíregyházi parasztbácsi következik. Gyomorbántalmakra visz teát magának is, meg a feleségének is. Ám amikor a lánya or­vosi jelentéseit mutatja, Lukácsné csóválja a fejét: „Rajta nem tudok segíteni, legfeljebb, ha eljön, és beszélek vele, megpróbálok adni valamit.” Az emlékezetes áprilisi cikk a Szabad Földben, amely így felkavarta az indulatokat és ilyen érdeklődést váltott ki, Lukácsné cso­dálatos gyógyulásáról is ír. Valamikor az egészségügyben dolgozott, és megfertőzte a tüdőbaj. Ekkor találkozott Répáshután a tu­dós orvossal, Forst Károllyal, aki a gyógynö­vények ismeretét még az apjától örökölte, s maga is továbbfejlesztette ezt a tudományt. Az asszony — mondanunk sem kell — meg­gyógyult, s ettől kezdve maga is az ügy szol­gálatába állt. Már Egerben Forst Károly asz- szisztenseként dolgozott, s annak 1984-ben bekövetkezett halála után átvette az öröksé­gét. Elkeseredetten sorolja nekem, mennyi előítélettel és üldöztetéssel kellett szembe- szállnia mesterének is, neki is. . — Most mondja meg, miért nem lehet árulni ezeket a teákat szerte az országban? Nem értem az ellenállást. Az egri kórház or­vosi bizottsága kijelentette; az ilyen kuruzs- lókat (mint én) el kellene tiltani. Ezt maguk is megírták! (A Markhót Ferenc Megyei Kór­ház tudományos bizottsága közleményét a múlt év novemberében valóban közzétet­tük.) — Legalább eljönnének, megnéznék, mi van itt. Megvizsgálnák a gyógyult betegeket. Szégyellj e magát az egészségügy ! — ezt akár le is írhatja. Hisz beteges az egész ország! Ha valaki tud ezen segíteni, miért nem engedik? Ma már egy öthetes tanfolyam után valaki reflexológusnak mondhatja magát. Engem meg még mindig zaklatnak. Nem, ezt ne úja, nem akarok senkivel se szembekerülni.. Há­rom hete voltak itt az önkormányzattól, ak­kor ígérték, megvizsgálják az ügyet, külde­nek rendőrt is. De nem történt azóta semmi. Fizetek adót is. Abban nem találnak kivetni­valót. De már nem győzöm egyedül! Miközben ezeket mondja, a polchoz lép, ahol szép soijában, keskeny cédulákon sora­koznak a címkék, használati utasítások. Át­megy a szobába, hozza a főzetet, zacskóban a keveréket. Nem nézek oda, amikor az ellen­értéket átveszi. (Százasok, úgy hiszem, nem több, nem kevesebb, mint a gyógynövényüz­letek tarifája. Csak hát mindenki annyit visz, amennyit tud, és amennyit kap. Beszélik, volt, aki pusztán a sorszámért ezrest adott, csak hogy ne kelljen még egyszer több száz kilométert megtennie, vagy szállást fizetnie. A szabadalmazott teák jegyzékét mindenki magával viheti. Több mint hatvanfajtát ajánl a lista különféle gyomorbántalmak, bőrbe­tegségek, női bajok, ízületi fájdalmak ellen. És a betegek egyre jönnek, jönnek... Jámbor Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents