Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-16 / 113. szám
HORIZONT 1991. május 16., csütörtök Horoszkóp Ikrek hava 1991. május 21-től június 21-ig (A tavasz 3. hónapja) Latin neve: Gemini. „ Szimbóluma: két ember (általában férfi és nő), kezük-lábuk alul-felül összekötve. Alapeleme: levegő (nedves és meleg). Alaptulajdonsága: változó. Neme: férfias. Uralkodó bolygója: Merkúr (az Ész istene). Férne: higany. Szerencseszáma: 3, 13, 33. Szerencseköve: berill. Szerencseszíne: szürke és keverékszínek. Szerencsés helyei: iskolák, hegyes vidékek. Szerencsenapja: szerda. Peches napja: csütörtök. Ikrek-növények: petrezselyem, kapor, vöröskáposzta stb. Ikrek-állatok: majom, róka, papagáj, méh stb. Ikrek-országok: Eszak-Afrika, Belgium, Kanada, Egyesült Államok, Szardínia stb. Ikrek-városok: London, San Francisco, Versailles. Az Ikrek éjjeli avagy Hold-jel. Temperamentuma: szangvinikus. A jel pszichoszomatikus gyengéi: tüdő, garat, légcső, anyagcsere, idegrendszer, egyensúlyérzék, felső karok és kezek, vállak. Híres Ikrek: Josephine Baker, Paul McCartney, dalai láma, Anna Frank, Judy Garland, John F. Kennedy, Thomas Mann, Marilyn Monroe stb. Pszichikai jellemzői: többoldalúság, érzékeny intellektus, barátkozókedv, felszínesség. Nem véletlenül mutat az Ikrek jele két, a kezük- kel-lábukkal összefonódott emberkét. Aki ebben a jelben született, kettős tulajdonságú: lelkében két lény lakozik, s ezek örök harcban állnak egymással. Olyanok, mint maga a júniusi időjárás: bizonytalan, határozatlan, hol a nap süt, hol az eső esik. Alapelemük a levegő, alaptulajdonságuk az állandó változás. Aki ebben a jelben született, az egyszerre sokféle dolgot akar (és tud is) csinálni, egy és ugyanazon az időben képes ellátni többféle eszmét. Mert a jelnek a kettőssége nemcsak fizikai értelemben mutatkozik meg. Az Ikrek (nem véletlenül mutat még a nevük is többes számot) képesek egyszerre többféle világnézetet, eszmét képviselni, tudnak egyszerre fukarok és bőkezűek, maradiak és újítók lenni. Ráadásul ez a tulajdonságuk többnyire csak a külvilágot (barátaikat és munkatársaikat) irritálja, őket magukat nem; ők a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy ilyenek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ez a kettősség önmaguknak nem okoz problémát. Hogyne okozna, hiszen ez a típus folytonos párbeszédben van saját magával. Állandó belső feszültségben él. Szüntelenül vitatkozik magával, mint az egyik én a másikkal. S ez nagyon is kimerítő. Hiszen az ember nem lehet egyszerre igen és nem, férfi és nő, fekete és fehér, éjszaka és nappal, aktív és passzív, szorgalmas és lusta, optimista és pesszimista... Mivel az egyik állandóan figyeli a másikat, e jel szülöttei furcsa adottsággal rendelkeznek, miközben cselekszenek, figyelik is önmagukat. Uralkodó bolygójuk nem véletlenül a Merkúr. És nem véletlenül fémük a higany. A Merkúr az Észisten, ezért felfogásuk gyors, értelmük világos, mindig minden helyzetben talpra esnek, mint a macska. Találékonyak, intuíciójuk nagy, képzelő- és emlékezőtehetségük kitűnő. Ugyanakkor tényleg olyanok, mint a higany. Csapongóak, nyugtalanok, megfoghatatlanok, újra és újra más és más alakot öltenek, egész lényük folyamatos átalakulás, változékonyság. Ez a nyugtalanság, örök mozgás, változékonyság az Ikrek legnagyobb erénye és legnagyobb problémája. Mivel kitűnően alkalmazkodik bárkihez, és simulékony tud lenni, mint a bársony, ezért kellemes; mindenütt befogadják, mindenütt partnernek tekintik. Hamar kiderül azonban, hogy az Ikrek tényleg higanytulaj donságúak: a gyorsaság és a változékonyság ellentéte az alaposságnak. E típus fő hibája, hogy felületes, az elmélyült munkára ritkán alkalmas, neki a felszín fontosabb, mint a mély. Az igazi Ikrek csak megismerni akarja a világot, nem pedig elemezni, a külszín, az érdekesség, az extravagáns dolgok és lények érdeklik, az okokat és az összefüggéseket nem kutatja. Mivel a Merkúrt a Nap és a bolygók közötti közvetítőnek és kereskedelem patrónusának is nevezik, nem csoda, hogy mind a közvetítés, mind a rábeszélőképesség e jelnek a sajátja. Az Ikrek-típus remekül fejezi ki magát, meggyőző és hatásos tud lenni. Utazni pedig szinte mindenekfölött szeret: ez nála szinte életszükséglet. Sokszor félreértik az Ikreket. Mivel változtatják véleményüket és gyakorta homlokegyenest az ellenkezőjét teszik este annak, amit reggel kijelentettek, a külső szemlélő azt hiheti, hogy akaratgyengék. Valójában szó sincs erről: az Ikreknek remek akarata van. Inkább arról van szó, hogy az egyik Ikrek este meggyőzte a másikat, és elfogadtatta vele érveit. Az Ikrek levegőjel. Sokoldalú, változékony — ezt tudjuk már. Azt azonban ritkán fogalmazzák meg egyértelműen, hogy az Ikrek inkább értelmi lény, észlény, szellemi lény, mintsem fizikai. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy fizikai munkára alkalmatlan volna vagy képtelen, egyszerűen csak arról van szó (mondjuk ellentétben a Bikával vagy a Bakkal), hogy nem materiális beállítottságú, tehát neki a matéria, az anyag, a földi javak, a meleg családi otthon kevesebbet jelentenek, s igazán akkor van elemében, ha olyan szakmája van, amely pontosságot, alaposságot, kitartást nem igényel, nem monoton. Ezért többnyire kereskedőnek, ügynöknek, hírlapírónak (remekül fejezi ki magát), ügyvédnek, politikusnak alkalmas. Ez persze nem jelenti azt, hogy e jel képviselői között ne volnának matematikusok vagy fizikusok. Ők logikus gondolkodásmódjukat kamatoztatják, és legyőzik a jelre jellemző felületesség iránti vágyat. Tessék csak megkérdezni őket! HANG-KÉP Nem lehet feledni A recski tábor krónikájáról még mi, környékbeliek sem tudtunk semmit. A diktatúra propagandagépezete ügyesen dolgozott, s bizony, még azt is elhittük, hogy a demokratának aligha nevezhető Kádár János is itt raboskodott. Aztán gyors léptekre váltott a történelem, s lehullott a hazugságáradatot fedő lepel. Kiderült például az, hogy a hajdani elsőszámú pártfunkcionárius valóban kötődött a szömyűségözön- höz, ugyanis belügyminiszterként minden megrezdülés nélkül ő rendelte el e földi pokol létesítését. A Vasárnapi Újság legutóbbi két számában arra vállalkozott, hogy emlékeztet a rémségekre akkor is, ha manapság egyesek — s nem véletlenül — felettébb szorgalmazzák azt, hogy ne törődjünk már a múlttal. Úgy vélem, nem kell bizonygatni, menynyire átlátszó trükk ez, hiszen a volt ismerete nélkül nincs jelen, és nem létezhet épkézláb jövő. Két alkalommal szólaltatták meg azt az egykori rabot, akinek egyedül sikerült megszöknie ebből a lágerből. Jó kedélyű, derűlátását napjainkra is megőrző honfitársunk beszámolt arról, hogy Rákosi szadista klikkjének tagjai ártatlanul hurcolták el. Utalt a barbarizmusra, az embertelenség valámennyi stációjára. Természetesen árnyaltan értékelt. Jelezte, akadtak azért viszonylag normális szemléletű őrök is. Ez azonban nem mentség a népirtás, a genocídium témakörébe sorolható kegyetlenkedéssorozatra. Ha valaki azt hinné, hogy a riportalanyt bosszúvágy, vissza- csapási szándék vezérelte, jókorát téved. Hangsúlyozta: kész megbocsátani, de feledni sohase. Igaza van. Kell ez a mementó. Többek között azért, hogy fiataljaink képet alkothassanak arról, amiről mit se sejtenek. Enélkül felszínesekké válnának, s ilyenek lennének ítéleteik is. Meg kell érteniük, hogy a személyiséget megalázó tettekre nincs feloldozás. S az sem árt, ha számot vetnek a történtekkel, hogy az a veszélyes szellem többé ne szabaduljon ki abból a jelképes palackból... Rossz úton Egyre többet bosszankodunk a tévés káosz miatt. Unjuk az újsütetű vezetők számunkra teljesen közömbös panaszkodását. S azt a majdhogy zsarolásnak minősíthető alapállást, amely a TV2 „reformált” változatának fiaskóját meghatározta. A jó háziasszony először kötelezettségeinek tesz eleget, s csak aztán gondol luxusigényeire. Ebben a szervezetben ennek fordítottja zajlott le. A meghatározott költségvetésből mindjárt a főnökök bérét hatványozták, s azután következett a megváltónak beharangozott „rendszer- változás”. A mínusz törvényszerűen ugrott be. Kérték is az állami fedezetet. Hát, nem kapták meg. Ez a helyes, s az az érzésem, hogy az elmaradt bemutatkozással sem vesztettünk semmit. Akkor sem, ha felértékelték az ajánlatlistát. Valószínű, feltupírozták a keveset. Egy-két újdonsággal ugyanis szembesülhettünk. Például az Első szerelemmel. Az egyes csatorna intendánsa valahol nyilatkozott arról, hogy ez a produkció mennyire figyelemre méltó. A gyakorlat azonban másról vall. A múltkor — május 11-én — ismételten meggyőződhettünk arról, hogy nemcsak az ötlet nem eredeti, hanem a kivitelezés is csapnivaló, szinte ízléstelen. A magánszféra szent és sérthetetlen. Féltett emócióinkat suta dolog milliók elé tárni. Különösképp, ha a két műsorvezető színész — egyébként kiváló teát- risták — is ügyetlenkedik, zavartan fecseg, bántóan ripacskodik. Ez érthető, hiszen sem Hernádi Judit, sem Kern András nem képes megbirkózni a feladattal. Sajnáltuk azt a fiatalembert, aki egy megszakadt kapcsolat orvoslását remélte a nyilvánosságtól. Tiszteljük azt a Heves megyei asz- szonyt, aki, ha évtizedek múltán is, de csak megbűvölte azt a férfit, aki régen minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül elhagyta. Sorsukról azonban nem így illik tanúskodni. Nem ezt érdemlik... Pécsi István A szellemeket csak a jó emberek látják (Fekete Györgyi, Vizi György, Tunyogi Péter, Ittes József) Péntek esti premier Egerben Mindenkinek kell egy Padlás... Szállongó por, rég elfelejtett kacatok, szuvas deszkák: amerikai horrorfilmek vissza-visszaté- rő díszlete az ilyen padlás, ahol különféle szörnyek bukkannak elő, és csúnyábbnál csúnyább dolgokat művelnek... Az a padlás, amit az egri Gárdonyi Géza Színház színpadán rendeztek be a péntek esti bemutatóra, külsőségeiben hasonlít ugyan, de mégis más: csodásnál csodásabb esetek történnek rajta, egészen odáig, hogy még a rossz emberek is megjavulnak, vagy legalábbis megpróbálnak megváltozni. A Presser Gábor, Sztevano- vity Dusán és Horváth Péter nevével fémjelzett musical a budapesti Vígszínházban már túl van a százötvenedik előadáson, ami igazi sikerszéria. A pesti Barra- básB. Barrabás alakítója, Hegedűs D. Géza vállalkozott az egri előadás megrendezésére. — Egyre gyakoribb, hogy neves színészeink rendezésre adják a fejüket. Mi ennek az oka? Talán elégedetlenek a „hivatásos” rendezőkkel? — Erre a kérdésre nyilván mindenkinek megvan a maga válasza. Szerintem a rendezés nem több vagy kevesebb, egyszerűen más, mint a színészet. A színész feladata, hogy képességei, tehetsége mozgósításával lelket adjon egy figurának, a rendező a konstruktív elme, akinek szerves egész- szé, élő organizmussá kell alkotnia az egész előadást. Ez a másfajta feladat izgatott, ezért is iratkoztam be a főiskola rendezés szakára. Az egri meghívást pedig azért fogadtam el, mert ezt a mesterséget csak elméletben megtanulni nem lehet, meg kell ragadni minden alkalmat a gyakorlati munkára. Egyébként ez lesz a második rendezésem, az első a Kőmíves Kelemen veszprémi színpadra állítása volt. — Ezen a „padláson” nemcsak próza van, énekelni, táncolni is kell, Egerben pedig nincs zenés tagozat. Nem nehezítette ez meg a munkát? — Higgye el, hogy nem a kötelező udvariasság mondatja velem: nagyon jó csapatra találtam itt, univerzálisak a színészek. Remélem, a bemutató majd igazolni fogja ezt. A dalokkal rengeteget dolgoznak: Marik Erzsébet, aki betanította Presser szerzeményeit, mindennap különórákat tart. — A pesti bemutató óta sokat változott a világ. Tükröződik-e ez az egri rendezésben? — A „vígbeli” produkció arról szólt elsősorban, hogy ez a padlás Kelet és Nyugat között lebeg. Én azt szeretném inkább hangsúlyozni, hogy mindenkinek kell egy hely, ami csak az övé, ahol megtalálhatja a maga kis örömeit, megvalósíthatja a vágyait. S ha úgy adódik, ezt a helyet mindenáron meg is kell védeni. A társulat önvallomása is ez: nekünk, színészeknek a színház a padlásunk, és mostanában egyre erőteljesebben dörömbölnek a létjogosultságát megkérdőjelezők az ajtaján. — Kiknek készült ez az előadás? — Ahogy az alcíme is mondja: mindenkinek, „kilenctől kilencvenkilenc éves korig”. Nézze meg az embereket az utcán. ..Leszegett fejjel, sötét tekintettel csörtetnek, egy pillanatra sem tudnak lazítani, a megélhetésért folytatott harc minden pillanatukat lefoglalja. Páncélokat növesztett mindenki, és elfelejtett játszani. Pedig a játék a legprogresszívabb érték: hátat fordítás a sablonoknak, elmerülés a kreativitásban, egymásra találás a játszótárssal, a másik emberrel. Aki eljön majd a színházba, két óra nyugalmat és belefeledkezést kap, és talán rájön újra, hogy játszani nemcsak jó, nélkülözhetetlen is, mert segít megőrizni a szuverenitásunkat. Ez pedig nagyon fontos, mert ismét fenyeget a veszély, hogy ráülnek a lelkünkre. — Azzal kezdte a beszélgetést, hogy nem hajlandó politizálni. De mégis kikerülhetetlen, hogy megkérdezzem, hogyan látja ma — amikor példátlan támadások érik a színházat, s újra a politika akar diktálni a szakértelem helyett, pénz pedig alig van egy-egy évad finanszírozására lesz-e színház, mondjuk öt év múlva? — A színház halála a létbizonytalanság, nagyon nehéz ilyen körülmények között dolgozni. Ma szinte a létünkért harcolunk, de szerencsére van egy leválthatatlan szövetségesünk: a közönség. Természetesen azt válaszolom, hogy lesz színház, mert kell a szellemi gyógyír az embereknek. És én azt sem tudom elképzelni, hogy ez az ország ne induljon meg rövidesen fölfelé. Hisz ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeres Padláson — itt, Kelet és Nyugat között, amit Magyarországnak hívunk — rengeteg szellemi tőke, tudás és akarás halmozódott fel... (koncz) Ismerik-e ma az egriek? Egy modern szent a középkorból Szent Bernát, clairvaux-i apát születésének kilencszáz éves évfordulóját ünnepli az egyház. A ciszterci rend nagy egyéniségéről, az egyházdoktorrol hónapok óta megemlékeznek a világon. Itt, Egerben a ciszterciek gimnáziuma az államosításig az o nevét viselte. Ezért rendez az Egri Öregdiákok Baráti Társasága és a Magyar Ciszterci Diákok Szövetsége ünnepséget főpapi szentmisével a ciszterci templomban, cserkészavatással a templom melletti téren, a volt Primuszon, és közös közgyűléssel az Ifjúsági Ház dísztermében, május 18-án, pünkösd szombatján. Ézen a napon tartják találkozójukat az 1931-ben, 1936-ban és 1941- ben érettségizettek: jönnek sok- felől, innen és túl az országhatáron, a tengeren túl is megmozdulnak a lábak a gyerekkori emlékek parancsszavára. Szent Bernát, a clairvaux-i apát Dijon mellett, Fontaines- ben született, apja burgundiai lovag. 1112-ben harminc barátjával belépett a citeaux-i monostorba, a ciszterci rend anyaegyházába. Innen küldik Clairvaux- ba apátnak, ott is hunyt el 1153- ban. Idealizált szoboralakja — kissé sérült állapotban — az egri ciszterci templomban, a kórus alatti térben all. A jámborság, a kegyelet, a kilenc évszázadnyi időfüggöny megszűri azt az éles képet, a szent alakját, aki a XII. században beragyogta Európát. Elhal- kítja annak a legyűgöző szónoknak a hangját, aki új keresztes háborút hirdetett a Szentföld felszabadítására. Aki hallatlan szuggesztivitásával, érveivel, az átélés hőfokával, a hit megren- díthetetlen erejével, szavaival kényszeríteni tudta III. Konrád német királyt, hogy uralkodói akarata ellenére — és mint jól tudjuk, a külső adottságok, körülmények, erőviszonyok, az akkori diplomáciai játékok csapdáit ismerve sokáig ellenállt — a Szentföldre vonuljon, miközben birodalmában éppen egy erős kezű, határozott uralkodó személyes jelenlétére lett volna szükség. Nyolc naplóírója folyton nyomon követte. Utazott, szervezett, prédikált, ellenőrzött, miközben Galliában, a Nagy Károly által egykor létrehozott frank birodalom elparlagiaso- dott területein százszámra építette a templomokat, a monostorokat ciszterci mintára. A sváb területeken álló maulbronn-i monostor és rendház ma protestáns kézen — ugyanannak a szemléletnek, stílusnak a terméke, mint a Barcelona fölötti Pob- ledben ma is kitűnő állapotban lévő ciszterci rendház és székes- egyház, vagy akár — a példa szerény, de igaz — Bélapatfalva fölött, az erdőbe mélyesztve látható a bélháromkúti apátság puritán temploma. Aki beleolvas a Vita Bernhar- diba, Szent Bernát életének leírásába, könnyen egybevetheti a mai idők tettre kész emberének, a szervezőnek, a célt jól látó és szolgáló elhivatott szellemi munkásának, szaktudósának a típusával. Szerzetesi alázattal, az engedelmesség, a szegénység, a szüzesség hármas fogadalmával, ám a lélek teljes szabadságával és szeretetével élt. Önmaga feletti uralmából következik szeretete az emberek iránt, megingathatatlan hite fellelkesíti társait is, lázba hozza az egyházat tetteivel, szónoklataival, himnuszaival, misztikájával. Szent Bernát idején is a reformok korát élték. A keresztes háborúk forrongásában, Kelet és Nyugat kölcsönhatásában új életre kelt Európa. A szerzetesek áldozatos példája nyomán látni lehetett az eredményt: a Szent Benedek által hirdetett életprogram — az „Óra et labora!” (’’Imádkozzál és dolgozzál!”) — nem elvont vallásos absztrakció, hanem az európai ember mindig is érvényes mércéje, magatartása. És ha ő ezt a be- nedeki regulát megtoldotta még egy elmélyült szeretetgyakorlás- sal, a misztikus élményeit máig is frissen tartó elmélkedési kerettel, akkor kérdezhetjük csak igazán a krónikások adatait, leírásait olvasva: hogyan jutott minderre ideje ennek a szónoknak, diplomatának, szervezőnek, vizitá- ciós utakat járó, mindenhol mindenre odafigyelő lángelmének arra, hogy maga körül mindenütt rendet tartasson, hiszen csaknem egy országnyi területen szétszórva működtek azok az apátságok, amiket Clairvaux után az ő rendtársai vezettek, töltöttek meg élettel, lelki tartalommal? Apróságnak tűnik: az apátságokban a templom, a monasterium, a magtárak, az istállók — tehát az épületek — egységes stílus és elképzelés szerint keletkeztek, mert Szent Bernát Isten jelenlétét tudta,és tudatta minden formában. És mert nem fogadott el semmiféle egyházi és világi méltóságot — tanítványa pápává lett —, a lélek rangján egykent szólí- totta-kezelte a laikus szerzetestestvért vagy a trónon ülő királyi embert. Mert ennek is, annak is azt a kemény tételt szegezte szembe: el kell számolnod tetteiddel, mulasztásaiddal a halálod pillanatában! íme, egy modern szerzetes a XII. századból. Aki azzal nyerte meg lelkének és életének kemény csatáit, hogy hite és szeretete nem ismerte a felső határt. Ezért lehet világító példaképünk ma is, sok nyomorúságunk közepette, nekünk is, akik anyagi és társadalmi szorongattatásaink között legalább lelkiekben szeretnénk egy kicsit gazdagabbak lenni. Farkas András
