Heves Megyei Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-03 / 102. szám

4 TUDOMÁNY - PROGRAMAJÁNLAT HÍRLAP, 1991. május 3., péntek Az ember életritmusa a Nap látszólagos mozgásához igazodott és igazodik. Az emberiség történetében évezredek során a közös munka, az öntözőművek, a zsilipek rendben tartása, kezelése, a vetés, az aratás, a kereskedelem kifejlődése, a pénzforgalom egyre pontosabb időmeghatározást tett szükségessé. Ki­alakult a naptár, amit a Föld mozgásainak megfigyelé­séből vezettek le. A naptárkészítés évezredes, bo­nyolult tudomány, szinte könyvtárnyi irodalom szól részleteiről. Az időmérést szolgáló órák is hosszú év­századok tapasztalatainak felhasználásával alakul­tak ki, és máig nélkülözhetetlenek az emberiség napi életében. Szökőévben, február 29-ről is... Gyorsabb munkavégzéssel nagyobb haszonra lehet szert tenni Az idő mérésével született... Az-óra, a perc és a másodperc mérésének krónikája van, éppen úgy, mint az emberiség története más fejezeteinek. Az órával, illet­ve annak rendkívül érdekes technikai históriájával foglalkozunk ezúttal, de lássuk, hogyan is kezdődött. Tulajdonképpen évezrede­ken át a Nap szabályozta az emberek életét. A korai középkorban az idő múlását kizárólag a kolostori harangok szavaival mérték. A szerzetesek igencsak rugalmasan értelmezték, hogy meddig is tart egy-egy óra. A nappalt és az éjszakát az évszaktól függetlenül min­dig 12-12 órára osztották, vagyis a nyári nappalok hosszabbak vol­tak, mint a téliek. A franciaországi Strasbourg katedrálisában csodálatosan ér­dekes, hatalmas óramű látható, amelyet megbámulnak a világ minden részéről odasereglő tu­risták. Története kész regény. 1352-ben a város püspöke meg­bízta Dasypodius órásmestert, készítsen olyan szerkezetet, ami­lyen sehol a világon nincsen. A mester Wolkenstein matemati­kussal közösen megtervezte azt, és alkatrészeit a helybeli ková­csok, lakatosok készítették el. A szerkezetet a katedrális belsejé­ben helyezték el. Volt rajta örök- naptár, megmutatta a bolygók állását, az állatöv figuráit, a há­romkirályok és apostolok alak­jait. Ütötte az órákat, egy kakas kukorékolt, szárnyait csapkod­ta, és fejét mozgatta. Ez az óra­mű nem a mai helyén, hanem ve­le szemben, a dóm kereszthajó­jában volt, és nyomai ma is látha­tók. A régi szerkezetből csupán a kakas maradt meg, a katedrális közelében levő Rohan múzeum­ban bárki megnézheti. A régi szerkezet lassan elko­pott, a rozsda megette, és néhány évtizedig néma maradt. 1547- ben új órát rendeltek, amelyet Isaak Habrecht órásmester 1574-re el is készített. Utóbbi nevezetes alakja korának és a technikatörténetnek. Nála tanult például Jóst Bürgi híres mecha­nikus, automatakészítő, az első logaritmustábla kiszámítója. Habrecht műve a 19. századig járt, de akkorra úgy elkopott, hogy újat kellett építeni. Az új, ma is működő óramű­vet Babtist Sch wí/gwéstrasbour- gi mester tervezte és készítette. Ez is sokat tud, úgy, mint koráb­bi társai. December 31-én éjfél­kor például zökkenés hallatszik belsejéből, ekkor vált az új esz­tendőre. Megmutatja a Hold já­rásához igazodó ünnepek nap­ját, a szökőévekben pedig febru­ár 29-ről sem feledkezik meg! Legérdekesebb a sokféle auto- matikában az éggömb szerkeze­te. Ezen 5 ezer csillag helyét tün­tette fel a készítő. A gömb 23 óra 56 perc — egy csillagnap — alatt fordul körbe, tengelye Strasbo­urg földrajzi szélességének meg­felelően, 48 fokkal hajlik a víz­szinteshez. A szerkezet első megindítása óta eltelt több mint 130 esztendő alatt a gömb hely­zete alig változott, pedig látható, hogy a mozgás létezik. Áttételek útján ugyanis tíz éggömb hajtó­műve egy kereket forgat, és en­nek lassú forgása mutatja, hogy az egész szerkezet valóban él, működik. A technikatörténet lapjairól tudjuk, hogy a legrégibb időmé­rő eszköz a napóra volt. Amikor nem sütött, a szerzetesek vízórát használtak. Az időt a cserépkor­só fenekére vágott lyukon át ki­folyó víz mérte. Pontos szerke­zetekre először a csillagászoknak lett szükségük, hogy megalkos­sák a Nap és a bolygók mozgásá­nak modelljét, a pontos időmérés alapját. Ehhez lassan, de egyen­letesen forgó kerékre volt szük­ség, amely 24 óra alatt tesz meg egy kört. A vízórákat nem lehe­tett pontosan beállítani, ráadásul télen beléjük fagyott a víz. A krónikák szerint forduló­pontot jelentett az első mechani­kus óra elkészítése, amelyet Kí­nában jegyeztek fel az i. sz. 8. században. Sőt, még híresebb csillagászati órát szerkesztett Szu Szung 1092-ben. Bár vízi erővel működtek, ezek az órák nem ví­zórák voltak, hiszen már beléjük építették az úgynevezett gátszer­kezetet, amely fékezte a hajtóe­rőt, és szabályozta az óra lassú, egyenletes járását. A mesterség Kínában mégsem teijedt el szé­les körben, miután a csillagászati eszközök készítését hétpecsétes titokként őrizték. Az első európai mechanikus órák energiájukat egy súlyból nyerték, amelynek húzóerejét az úgynevezett gátszerkezet fékez­te. Ez a XIII. században jelent meg, és egy évszázaddal később már sok kolostornak, templom­nak és városi harangtoronynak volt minden órában ütőmecha­nikus szerkezete. A XV. század­ban elterjedt rugós órákból a gazdagoknak már kisméretű hordozható darabokat is gyár­tottak. Az emberek tevékenysé­gét lassan az óránként megszóla­ló nyilvános szerkezet hangolta össze. Az idő mérésével született meg az időmegtakarítás gondo­lata, az a felismerés, hogy gyor­sabb munkavégzéssel nagyobb haszonra lehet szert tenni. Ekkor vált szokássá, hogy a különböző dolgok végzését határidőhöz kö­tötték. így jött létre a modern, szabad versenyes világ. Az időmérés technikájáról legfontosabb tudnunk, hogy mi­lyen hosszú a másodperc, hiszen óráink évszázadok óta másod­percenként „lépnek tovább”. A Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal 1967-ben véglegesen rögzítette a másodperc hosszát. Kimondták, hogy ez az alapálla­potú cézium-133 atom két úgy­nevezett hiperfinom energia­szintje közötti átmenetnek meg­felelő sugárzás 9.192.631.770 periódusának időtartama. Ez az érték emberi számítás szerint az elkövetkező évmilliárdok alatt változatlan marad. A továbbiakban néhány, tech- nikatörténetileg különleges és az évszázadok során fennmaradt órát mutatunk be olvasóink­nak. A londoni Westminster tornyában A nyugati világ legismertebb órája, amelyre sok ezer járókelő néz fel naponta, a londoni West­minster palota tornyában levő Big-Ben. Az épületet 1834-ben tűzvész pusztította, és így utána újratervezték. Az óra megkom- ponálására B. L. Vulliamyt bíz­ták meg, aki kijelentette, hogy az óriási számlap, a mázsányi muta­tók, a több tonnás súlyok miatt a kivitelezésre nem vállalkozik. Hosszas vita után, 1852-ben egy műkedvelő órást, E. B. Denisont bízták meg a tervek elkészítésé­vel. Kitűnő munkát végzett, és lorddá ütötték. így vonult be az angol történelembe. Denison úgynevezett gravitá­ciós gátlóművet dolgozott ki, amelynek egyes alkatrészei a ne­hézségi erő hatására mozdulnak el. Az ingát négy méter hosszúra tervezte. Arra is gondolt, hogy hónyomás, szél, rászálló mada­rak súlya alatt a mutatók ne moz­dulhassanak el. A jelzőharangok öntését személyesen ellenőrizte, az egész órákat jelző harangot 16 tonna súlyúra öntötték, és 16 ló vontatta a Westminster elé, ahol közszemlére tették ki. Eközben a szakértők kalapácsütésekkel próbálták ellenőrizni a hangját. Ütögetés közben a harang meg­repedt. Ezért újat öntöttek, amely 13 és fél tonna lett. Haj­szálrepedést ugyan felfedeztek rajta, de az öntöde jótállt, és ezért felszerelték. A mutatókat először öntött­vasból készítették, de túlságosan nehéznek bizonyult, ezért ágyú­fémből: bronzból újragyártot­ták. Denison alapos ember volt, így az óraszerkezet modelljét is elkészítette, amely később egy kend toronyba került. A Big Ben szerkezete 6 méter hosszú, két méter széles. Öntöttvas kerekeit csupán ott csiszolták, ahol súrló- dó felületek vannak, pontosan jár és ütéseit manapság is rádió- hallgatók milliói figyelik. (mentusz) Minden kerek órában hangütésre kinyílik A csehszlovák főváros, Prága történelmi belvá­rosában sokan megcsodálják a városháza tornyá­nak világhírű látványosságát, a középkori csillagá­szati óraművet. A kutatások szerint az Orlojt, ahogy nevezik, első alakjában a koppenhágai Mik­lós mester készítette 1410-ben. Nyolcvan év múlva Hamis órásmester átalakította, és végül 1552-72 között Jan Táborsky szerkesztett hozzá új gépeze­tet. Az órát később többször is javították, de eredeti formáján többé nem változtattak. Lényegében há­rom önálló részből áll: a bábjátékból, az úgyneve­zett szférakörből és a naptárból. Kerete gótikus kő­díszítmény. Az említett részek egymás alatt van­nak. Legfelül látható a bábjáték. Minden kerek órá­ban hangütésre kinyílik két kis ablak, és elősétálnak a bábok. A menetet a csontváz, az élet múlandósá­gának jelképe indítja el. Csengetésre az apostolok sora jön elő, majd az ablakfülkék fölött álló kakas kukorékolni kezd. Erre megcsendül a harang, és el­üti az egész órát. Az óra immár több mint fél évezre­de működik. Az alakok szobra időnként elpusztult, és újakat faragtak helyükbe. A bábjáték alatt két, nagyméretű óralap látható. A felső rész az úgynevezett szfératábla, amely a Nap és a Hold mozgását és az idő múlását mutatja. Körülötte az állatöv jegyei láthatók. Az alsó óralap az Orloj legfiatalabb része. Ez a kalendárium, amely a hónapokat és a napokat tartja számon. Az óralap díszítését Josef Mánes festőművész készítet­te 1866-ban. A tizenkét belső kép az állatkor csil­lagképeit ábrázolja, mindegyik egy-egy hónapot je­lez. A tizenkét külsőn pedig a népéletből vett jele­netek láthatók, amelyek az egyes hónapokra jel­lemzők. A mozikban láthatják Isten hátrafelé megy Jancsó legújabb filmjében az utópia, az abszurd, a groteszk uralkodik. Fantáziáját a szovjet csapatok kivonulásának kezdete indította el. Mi lenne, ha Gorba- csovot megölnék, s a szovjet tá­bornokok vennék át a hatalmat? Mi lenne, ha visszajönnének „ideiglenesen” a Magyarorszá­got éppen elhagyó szovjet kato­nák? A visszarendezés lehetősé­gének szituációja hatja át ezt a nagyon is elgondolkodtató „szel­lemi játékot”. A filmet a Prizma mozi mutatja be. Farkasokkal táncoló Egy hónapja hét Oscarban ré­szesült ez a film, amely szuper- gyorsasággal máris eljutott a ma­gyar mozikba. Kevin Cosnersze­mélyes vállalkozása a filmeposz, tisztelet annak a sok százezer in­diánnak, akik a kultúra nevében hódítók áldozatai lettek. Lenyű­gözően tiszta, westem-szerű tör­ténet egy igaz emberrel, Dunbar hadnaggyal, aki megérti a sziú indiánokat... A csaknem három­órás történet izgalmas szellemi élményt nyújt nézőjének. A Far­kasokkal táncolót az egri Uránia mozi mutatja be. Halálra jelölve Steven Seagal a keleti harcok mestereként hódította meg Amerikát. Utána azonban filme­ket kezdtek egyéniségére építve készíteni. Az Ölve vagy halva volt az első, amely rögtön jó mozi lett. Ezután forgatták vele a Ha­lálra jelölve címűt. Kezdetben — a most is nyomozó — felhagy ed­digi tevékenységével. Próbál el­menekülni a magánéletbe, de a véletlen perce közbeszól. Újra nyomozni kezd alkalmi társával, s a maffiafőnök nyomába ered­nek. A helyzetet bonyolítja, hogy a maffiafőnöknek halálhí­rét költik. Megjelenik azonban a piacon ikertestvére, aki teljesen hasonmása „bátyjának”... A szín­vonalas akciófilmet az Uránia és a Prizma nézői tekinthetik még. Kiállítások, tárlatok A Megyei Művelődési Központ kisgalériájában Szécsi András erdélyi festőművész tárlata látható. + Gyöngyösön a Vachott Sándor Városi Könyvtár adott otthont a rozsnyói múzeum anyagának, a vi­lágszerte híres vert csipkéknek. A mátraalji városba látogatóknak ajánljuk még, hogy keressék fel a Richter Gyógyszertárat, ahol Selmeczi 1stván grafi­káiban gyönyörködhetnek. A Berze Nagy János Gimnáziumban pedig Szabolcska Éva és tanítvá­nyai mutatkoznak be alkotásaikkal. + Az Egri Ifjú­sági Ház „I” galériájában az egri diáknapok pályá­zatára beküldött alkotások tekinthetők meg. + Az egri Lenkey-kollégium diákgalériájában Erdei Ani­kó grafikus- és Zagyva László szobrászművész al­kotásai láthatók. Szórakoztató programok A Megyei Művelődési Központban vasárnap délután 4 órakor kerül sor a városi diáknapok gála­műsorára, amelyen fellépnek a kulturális bemuta­tón helyezést elértek vers, próza, színpadi mű, szó­lóének, szólóhangszer, könnyűzene, modem tánc kategóriákban. + Egerben, az Ifjúsági Ház rende­zésében szombaton „Kijátszik ilyet...” címmel ha­gyományőrző gyermekfoglalkozások lesznek a Já­tékmúzeumban. A májusi téma: papújátékok ké­szítése. + Az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínháza vasárnap délelőtt mutatja be Bánd Anna: A csodatévő mogyorófaág című mesejáté­kát. + Egerben, a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubjában ma délután 3 órától a finnországi mal­möi zeneiskola növendékei adnak koncertet.. K oszticsák Szilárd fotómű­vész állítja a címben sze­replő idezetet mindarról, amit ő lencsevégre vett. Egyrészt azért, hogy bemutassa azt a kör-» képet, amit ő környezetéről, er­ről a kőből-betonból és fonnya- tag fákból összehozott világról keretbe rakott. A kövek és a cse- nevész földfelületek aránytala­nul viszonyulnak egymáshoz. A kibetonozott, kövekkel kirakott utcák, terek, „kiegészülve” a ge­ometriai alakzatokba tömörített lakóházakkal, a gyakran beton­ketreceknek titulált tömbökkel, kirajzolják nekünk azt a lehető­séget, azt a világot, amelyben él­nünk adatik, itt, ebben a sokfajta izmust, felfogást, kiüresedést megélt században. Valamikor, a század első évtizedei táján, a Ba­uhaus kialakulása idején ugyan gondolta-e valaki, hogy az abszt­rakciók, a geometriai formák, a beton és mindaz, amit a betonból ki lehet hozni, majd ekkora szür­keséget, illúziótlanságot, a fogal­mazások ekkora fantáziátlansá­gát zúdítják majd ránk? Ez az ál­lapot itt, Egerben is annál szem- beszökőbb, mert ez a bükkaljai város akkor épült újjá a török ki­vonulása után romjaiból, ami­kor a barokk a maga teljes érett­ségében telehintette ezt a közép- európai térséget is csillogó orna­mentikával, a valós és képzelt lel­ki gazdagság megannyi külsőd­leges jelével. És itt vannak a ba­rokkon túli remeklések, a bazili­ka, az érseki rezidencia, vagy a már relatíve stílustalannak is mi­nősíthető kisebb-nagyobb épü­letek, a szecesszión innen és túl, fel, egészen a hatvanas-hetvenes évek tömegépítkezéséig, a csak a mennyiségi termelésre figyelő „Szerintem ilyen a világ...” szemléletéig, amikor már csak a lakások négyzetmétere számí­tott. El egeszen addig, hogy a lépcsők építésében is a gazdasá­gosság vezette a képzeletszegény szakemberek tervezői munkáját. Akik olykor még arról is meg tudtak feledkezni, hogy a na­gyobb épülettömbhöz lepcsőhá- zat is tervezzenek. (Ez nem vicc, ez históriai tény, tessék utána­kérdezni az egyik nagy dunántúli városunkban.) Mindezt unoká­ink is fogják látni, bár állítólag ezeket a kockaházakat pár évti­zednyi szolgálatra termelték. Ál­lítólag. A művész lelkiismeretére hall­gat, amikor a múlt századból itt maradt kandeláber látványát be­lefotózza a sivár környezetbe, hogy valami mégis maradna, ami érzelmeket, hangulatokat ébresztene azokban, akik ideté­vednek, ebbe „az esztétikai sira- lomvölgvbe”. A kiállítás őszintesége és be­csületes kritikai szempontjai ha­tottak ránk. Meg azok a szellem­telen, nyegle bejegyzések is, ami­ket nyilván tizenévesek véstek be az emlékkönyvbe. Azt eddig is tudhattuk, hogy esztétikai neve­lésünk — a legtapintatosabb megítélés szerint is — holtpon­ton nyugszik, de az alkalmasint az átlagpolgárt is felháborítja, ahogyan ezek a gyatra kezű-lel­kű gyerekek bemocskolják a pa­pírt azzal, ami az ő tartalmuk, il­letve tartalmatlanságuk bizonyí­téka. Csak óvatosan tesszük fel a kérdést: a látvány mennyire ér­dekelte őket? Felfogták-e, fel­dolgozták-e magukban azt, ami­ről nyilatkozni akartak? Vagy csak a svihák vagányság adta ke­zükbe a tollat, hogy neveletlen, illetlen „szövegeikkel” belegá­zoljanak abba a szférába, anol ilyesminek nem szabadna meg­történnie? Nem akarjuk vigasz­talni a fotóst, máshol is olvastunk már illetlenségeket, esztétikai sületlenségeket, sajnos olyanok­tól is, akik azért kapják fizeté­süket, szerzik meg — papírjuk lévén — jövedelmüket a művé­szet neveben, okából, akik ak­kor használnak igazán az álta­luk támogatott műfajnak, ha egy szót sem szólnának, írná­nak. De ez az érem másik olda­la már! A A A A k k As A Itt a tavasz, P rogrambörze

Next

/
Thumbnails
Contents