Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-08 / 81. szám

HÍRLAP, 1991. április 8., hétfő HEVES ÉS KÖRZETE 5. Szoborpark A hevesi városi önkormányzat és a Képzőművészeti Főiskola között kialakult jó kapcsolat eredményeként döntés született arról, hogy az idén július 15. és augusztus 10. között művészeti tábort rendeznek az alföldi vá­rosban. Ezen a főiskola hallgatói vesznek részt, akik a középfokú oktatási intézményben kapnak helyet. A csaknem egy hónap alatt készített munkáikat a vá­rosnak adományozzák. így új színfolttal gazdagodhat Heves, miután az említett oktatási intéz­mény udvarán szoborparkot ala­kítanak ki a főiskolások kompo­zícióiból. Három község megegyezett Január 1-je óta közigazgatási­lag is különvált a korábban együtt irányított Detk, Ludas és Halmajugra. A három község vezetői nemrég megállapodtak a vagyon felosztásáról, amelyet jegyzőkönyvben is rögzítettek. Ezt a detki önkormányzat már jóvá is hagyta, a ludasi testület pedig április 15-én tárgyalja majd. A lényeg: az idén szeptem­bertől a ludasi iskolába járnak a falu gyermekei közül az 1-3. osz­tályos korúak. Ezt 1992 őszétől a negyedikesekkel bővítik majd. A Detken kialakított egészségügyi kombinátot a jövőben a helyi ön- kormányzat tartja fenn. Az ugyancsak Detken levő rendőri körzeti megbízotti iroda és szol­gálati lakás viszont az említett három község tulajdonába kerül át. Van-e élet a Földön kívül? Hevesen befejezéséhez köze­ledik a Föld és ég nevet viselő előadás-sorozat. Az utolsó fel­vonás keretében arra az igen so­kakat foglalkoztató kérdésre kaphatnak választ az érdeklő­dők, hogy vajon létezik-e élet bolygónkon, a Földön kívül? Az előadásra pénteken — április 12- én — 15 órai kezdettel, a helyi Gyermekházban kerül sor. Összegyűjtik az elkészült amerikai palacsintát (Fotó: Gál Gábor) Termékük: az amerikai palacsinta Heves «I üzentében Mint lapunkban is beszámol­tunk róla, nemrég ünnepélyes keretek között avatták Hevesen a város új üzemét, amelyet egy német vállalkozó létesített a he­lyi Rákóczi Termelőszövetkezet Szalma-tanyáján. A Jagdfeld Flungaria Kft. munkahelyet te­remtett, miután 25 embernek nyújt kenyérkereső lehetőséget. Máris két műszakban dolgoznak a korszerű technikát alkalmazva: a Magyarországon amerikai pa­lacsinta néven ismert terméket készítik. Egyelőre csak Német­országba szállítják a megnöveke­dett igények kielégítésére, de várható, hogy hamarosan ha­zánkban, illetve a környező or­szágokban is piacokra találnak. Mérlegen az alapanyag, amelyből a terméket készítik Csomagolás előtt Szállításra kész az áru Anyagellátási és értékesítési gondok között... Csak takarékossággal érhetnek célba Sokféle nehézséggel, nem várt gonddal kellett megküzdenie a Fi- nomszerelvénygyár hevesi gyáregységében dolgozóknak az észtén-' dő első negyedévében. A növekvő infláció, a drasztikusan meg­emelkedett anyag- és energiaköltségek, az értékesítési gondok na­ponta nehézséget jelentettek a kollektíva életében. Mindezek kö­zepette is érdemesnek bizonyultak erőfeszítéseik. Legalábbis erről adott számot hány forgácsolót az év elején fel munkatársunknak Borbáth Sán- is vettünk. így jelenleg 440-en dór gyáregységvezető, aki január dolgozunk gyáregységünkben, 1-je óta áll az üzem élén: zömmel hevesiek, de a város 20 — Százötmilliós árbevételt ér- kilométeres körzetéből több te- tünk el 1991 első három hónap- lepülésről is járnak ide. Kilátása- jában — említette. — Ez keve- ink alapján úgy tűnik, hogy a má- sebb, mint amennyit időarányó- sodik negyedévben sem karcsú­sán terveztünk. Hogy miért nem sítjuk a létszámot. Persze, sok sikerült megvalósítanunk, amire .minden függ attól, hogy az Ika- törekedtünk? Egyszerű a ma- rus helyzete miként alakul. Je- gyarázat: más cégekhez hasonló- len leg is napi kapcsolatban va­un, minket is elértek az értékest- gyünk velük, s igyekszünk az igé- tési gondok. A Szovjetunióból, a nyeikhez igazodni. korábbi partnerünktől; a Likinói — Gondjaik közepette, milyen Autóbuszgyártól nem érkeztek célt tűztek ki a gazdálkodásban? meg az ígért megrendelések, —Egész évre vonatkozóan ész­amelyekre számítottunk. Ez ön- szerű takarékosságot anyaggal, magában 13 millió forint kiesést energiával, szerszámmal, ez ösz- jelentett. szességében több mint nyolcmil­— A többi megrendelőiknek lió forintot jelenthet. Csak ennek mindent leszállítottak? megvalósításával érhetünk el — Bár küszködtünk anyagéi- igazán célt. Január 1-jétől gyár­látási gondokkal, az Ikarus bu- egységi feladatunk lett az anyag- dapesti és székesfehérvári gyárá- bészerzés. Ez nagy tételt jelent, nak a megrendeléseit teljesítet- erre az évre 100 millió forintot, tűk. Az ajtóműködtető berende- Tehát nem mindegy, hogyan él­zéseken kívül úgynevezett gáz- ünk vele, hogyan tartjuk, illetve rugókat és ülésálíítókat szállítót- ' bővítjük ebben a kapcsolatokat, tunk. Gyártottunk hengereket, Egyébként az első negyedévben szelepeket és azok tartozékait a dolgozóink megelégedésére 30 január 1-jétől működő Mecman- százalékos alapbéremelést való- Eger Kft.-nek. Ezek egy része sítottunk meg. Úgy érzem, ez so- svéd, német piacra, illetve a volt kát javított a hangulaton. Persze, szocialista országokba került, je- előttünk van még az esztendő zö- lentős hányada viszont a hazai me, és rengeteg a tennivalónk, cégeknél talált gazdára. Küld- Az bizonyos: mindent elköve­tünk mágneseket a német Heri- tünk annak érdekében, hogy idei on cégnek, ezeket határidőre elképzeléseinket valóra válthas- meg is kapták. suk. A két évtizede együtt lévő — Csökkentették-e a létszá- kollektívánk képes is erre. mot az első negyedévben? — Annyira nem, hogy még né- Mentusz Károly Az emeleten Jamaha-hangszereket árulnak Bevásárlóközpont — az áruházban Már korábban hírül adtuk, hogy a hevesi áruházat hamarosan át­alakítják. Két évtized után a mai kor igényeihez igazított bevásárló- központot hoznak itt létre. Lányi Lászlótól, a helyi áfész elnökétől arról értesültünk, hogy április 12-től ideiglenesen bezárják az áruhá­zát, és megkezdik az átalakítást. Mindezt saját kivitelezésben végzik. A lehetőséggel élve: gázfűtésre térnek át. A földszinten úgynevezett szupermarket jelleggel élelmiszerek és napicikkek széles körű árusí­tására teremtik meg a feltételeket. Újdonság lesz, hogy Iőkehást is kí­nálnak majd, amely bővíti a választékot. Presszót és ajándéksarkot is kialakítanak, ahol finomkozmetikai cikkeket, márkás italokat árul­nak majd. Az emeleti részt is átalakítják: megmarad a ruházati cikkek, a ci­pők kínálata, viszont bővül a kör egy úgynevezett music centerrel. Ennek érdekessége lesz, hogy a nagy hírű japán Jamaha cég hangsze­reit ajánlják majd a vásárlóknak. Terveik szerint az ezer négyzetméte­res eladótér átalakítására két és fél millió forintot költenek. A meg­újult áruházat várhatóan május elsején nyitják meg a vásárlók előtt. Hevesen: A polgárvédő egylet első közgyűlése Az egylet elnöke, Farkas Ist­ván nyitotta meg a tanácskozást, majd a titkár, Berényi István szá­molt be a negyedévi működé­sükről. Többek között kiemelte, hogy az 1990. december 21-én megalakult szervezetet a Heves Megyei Bíróság nyilvántartásba vette, így jogilag megalapozottan tevékenykedhetnek. A kezdeti nehézségek ellenére jól működik a szervezet: az eredeti 59-es tag­létszám (csökkenés után) 114 fő­re növekedett. Kitért arra, hogy a város igényt tart munkájukra, s elő akaiják segíteni a bűnözési hullám csökkenését, hogy a köz- biztonság javuljon, a lakosság nyugalomban élhessen. Vannak olyanok, akik meg­kérdőjelezik az egylet működé­sét, de ők azok, akik leghango­sabban kiabálnak segítségért, ha bajba jutnak. Sajnos, azt is ta­pasztalják, hogy egyes gazdálko­dó szervezetek kevésbé törőd­nek értékeik őrzésével, illetve ezek őrzését olyan személyekre bízzák, akik nem felelnek meg erre a célra. (Például: ittas éjjeli­őr.) Minden éjjel kinn vannak az utcán, így elérték: csökkent a vá­rosban a félelemérzet, mely ab­ból adódott, hogy gyermekeket, idősebbeket, tehát a védteleneb­beket molesztálták, illetve meg­támadták. Ezután számoltam be a hevesi kapitányság illetékességi terüle­tének bűnügyi helyzetéről, me­lyet részletes statisztikai adatok­kal is alátámasztottam. Az orszá­gos helyzetnek megfelelően ná­lunk is másfélszeres növekedés tapasztalható a bűncselekmé­nyek számát illetően, ezek döntő többségét vagyon elleni, illetve ismeretlen tetteses cselekmények alkotják. A bűnözés növekedé­sével kapcsolatban elmondtam, hogy a demokratikus jogok ki- szélesítése kétségkívül kedvezett ennek, de a lényeg nem ez. Az úgynevezett szocialista értékren­dek helyett az új még nem alakult ki. A piacgazdaságra való átté­rés, a piaci magatartás megjele­nésével a kockázatviselés szere­pe és jelentősége megnőtt. Aki kockázatot vállal, az vállalja a si­ker, de a bukás lehetőségét is. Ilyen alapon vizsgálva, a bűnözés egy sajátos vállalkozási forma, ami sajnos, egyre kevesebb koc­kázatvállalással jár. Példa erre, hogy a Hevesi Rendőrkapitány­ság száz ismeretlen tettes ellen indult bűnügyben ebben a hó­napban 20 elkövetőt tudott csak felderíteni. Megjegyzem, hogy vannak ré­tegek, amelyek a bűnözésen kí­vül szinte semmilyen más esz­közzel nem rendelkeznek. Sem szellemileg, sem a befektethető tőke szempontjából, sem helyze­ti adottságuknál fogva nem ké­pesek tisztességesen vállalkozni. Kitértem a pélyi önkormányzat levelére is, melyben önálló kör-1 zeti megbízottat kérnek, vala­mint sűrűbb járőrözést, nagyobb hatáskört a rendőrnek. Egyéb­ként: 12 településen működik polgárvédő egylet, s konkrét bűncselekményeket taglaltam, melyek felderítésében a polgár­védő egyletek közreműködtek. Beszámolóm után Pongrácz József országgyűlési képviselő beszélt a nemrég lezajlott, bel­ügyminiszterrel való találkozó­ról. Kifejtette, hogy a belügymi­niszter szerint 1994-ben lesz lét- jogosultsága az úgynevezett ön- kormányzati rendőrségnek. A képviselő úr tudomása szerint a rendőrségről szóló törvény, vala­mint a polgárvédő egyletekről szóló jogszabály is megalkotásra kerül a közeljövőben. Felaján­lotta: szívesen lenne a hevesi pol­gárvédő egylet tagja, s közremű­ködne annak munkájában. Ezek után kérdéseket tettek fel a jelenlévők. Többek között az önbíráskodással, jogos véde­lemmel kapcsolatban. A hevesi polgármester, dr. Hegedűs György arra kérte a polgárvédő egylet tagjait és vezetőségét, hogy a feltárt — vagyonvédelem­mel kapcsolatos — hiányossá­gokról tájékoztassák az illetékes hatóságot. Válaszomban el­hangzott: a legnagyobb aggály a polgárvédő egyletek működésé­vel kapcsolatban az önbírásko­dás veszélye. Ezt csak jogilag szervezetten, az önkormányza­tokhoz kapcsolódva, s a rendőr­séggel való együttműködéssel le­het kiküszöbölni. Végül a tagok elfogadták a veze­tőség beszámolóját, s az elnök kü­lön megköszönte minden egyes tag áldozatkész munkáját, kitért arra, hogy a Hevesi Rendőrkapitányság- gű/való jó együttműködést tovább­ra is fenn akaiják tartani. Dr. Francsics Ottó r. százados kapitányságvezető Emelkedtek az étkezési költségek A sorozatos élelgiiszerár- emelkedések miatt természete­sen a közétkeztetés is egyre drá­gul, ami a szülőknek jelent na­gyobb terhet, hiszen gyermekeik — az óvodákban és az iskolákban — igénybe veszik ezeket a szol­gáltatásokat. Ezenkívül a szociá- ns otthonokban élő öregeket is érinti az áremelés. Hevesen is' elkerülhetetlenné vált az étkezési nyersanyagkölt­ségek emelése. Ezek — az intéz­mények szerint — a következők (egy fő egynapi kosztját figye­lembe véve): bölcsőde 39 forint, óvoda 36 forint, általános iskola napközi otthon 46 forint, általá­nos iskola (ebéd) 31 forint, álta­lános iskolai diákotthon 66 fo­rint, középiskolai ebéd 35 forint, középiskolai diákotthon 70 fo­rint, szakmunkás (ebéd) 35 fo­rint, szakmunkás-diákotthon 88 forint, a felnőttoktatás ebédje 35 forint, időskorúak szociális ott­hona 76 forint, szociális étkezte­tés (ebéd) 34,20forint. Az új ar felét az önkormányzat állja. A bölcsőde esetében példá­ul ez a támogatás napi 4,50 fo­rint, óvodánál 4, a napköziben 5,50, a középiskolában 5 forint, a középiskolai diákotthonban pedig 8 forint. Ezt a dotációt mindenki megkapja, ám ezenkí­vül az igazán rászorultak másféle támogatást is kaphatnák. Meg kell jegyezni, hogy a fenti díjemelés a jelenlegi élelmiszer- árak alapján történt, s a várható infláció miatt ezeket legkésőbb az idén — augusztusban — felül kell vizsgálni. J JUBILEUMI NYEREMÉNYESŐ! Egyéves a NYEREMÉNY­SZELVÉNY NÉV .......................... S zem. szám. Akik vásárlás után kitöltve leadják a nyereményszel­vényt a boltjaink pénztárá­ban, részt vesznek a fődíj sorsolásán. Y—..:___

Next

/
Thumbnails
Contents