Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-19 / 91. szám
HÍRLAP, 1991. április 19., péntek FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 13. Mozgalmas hétköznapok Feldebrőn Mindenre, csak arra nem panaszkodhat Feldebrő polgármestere, a 37 éves Kelemen József, hogy csendesen telnek napjai. Amíg ott voltunk, a délelőtti órákban már a negyedik ügyfelét fogadja. Idős néni, úgy 80 körül, kérdezi a község vezetőjétől: mikor lesz a földosztás a határban, s kéri, őt ki ne hagyják. Aztán jön az orvos is, őt a gyógyszerszoba érdekli. A mai napon, délután nyitják a községházán. Az egyik szobát alakították át erre a célra, ahol az általános gyógyszerek mellett gyógykozmetikumot, gyógyteákat, egészségügyi cikkeket és állatgyógyszereket is árusítanak maja. A kis patikát Gerendái Zoltán gyógyszerész vezeti majd: minden hétfőn, szerdán és csütörtökön 13 órától 15-ig, pénteken pedig 10-től délig tart nyitva, hogy — a lakosság régi óhaját teljesítve — ezek után ne kelljen a szükséges gyógyszerekért más községekbe utazniuk. A folyosón egyébként sok asz- szonyság megfordul ezekben az órákban. Feltűnően egy irányba tartanak, egy másik tagas helyiségbe, a tanácskozóterembe. — Talán nőtanács alakul a faluban ? — évődünk a polgármesterrel, akivel benyitunk a helyiségbe. Az asztalokon ruházati cikkek, főleg pulóverek hevernek garmadában. Ezek közt válogatnak, turkálnak a helybeliek. — Rendszeresen eljárnak ide a Debreceni Kötöttárugyár dolgozói, s termelői áron, 20-30 százalékkal olcsóbban árusítják portékájukat. Fizetik a helyet, a reklámot, a lakosok meg olcsón vásárolhatnak, ezért sem autóLevélféle a „kis Molnárhoz” Tisztelt Molnár Úr! Mindenekelőtt szíves engedelmét kérem azért, hogy nevét a nagy nyilvánosság előtt ismeretlenül szóba hozom. Mondom, ismeretlenül, hiszen az életben sohasem láttuk egymást, nem beszéltünk, nem találkoztunk. És mégis! Tudom, hogy emiatt magyarázattal tartozom, mivel joga van megtudni, hogy minek nem köszönheti vagy köszönheti e levélfélét és egyáltalán azt, hogy Önről írok. Nos, az a helyzet, hogy tagja vagyok egy mezőgazdasági szakszövetkezetnek, gazdája egy négyszáz négyszögöles szőlőnek a makiári ’’Öreg-hegyen”, ahol — több más között — Ön a traktoros. A napokban közgyűlést tartottunk az andomaktályai tsz étkezdéjében, ahol a szőlők műveléséről, gépi munkálatairól volt szó. Szó? Enyhe kifejezés! Talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy többen a tulajdonostársak közül, bizony kemény szavakkal illeték az egyes traktorosokat, akik gépeikkel valóságos versenyfutásban szántanak, tárcsáznak, szóval ütik-vágják, csakhogy meglegyen a ’’munka”. Nem egyszer előfordult — állították —, hogy vigyazatlanul kitörték az oszloE okat, sőt még a tőkéket is. A munkálatokra vonatkozóan név nem angzott el, csupán egyetlen egy. Az Öné! Méghozzá ’’minden” alkalommal dicséroleg. — Úgy kellene dolgoznia minden traktorosnak, mint ahogyan a kis Molnár teszi! Tisztelt Uram! Amint említettem, én nem. tudom, hogy Ön kicsi-e vagy nagy, idős ember-e, netán fiatal, éppen ezért szíves elnézését kérem amiatt is, ha rosszul írtam a becses nevét, de úgy írtam, miként emlegették. A legnagyobb elismeréssel szóltak a munkája minőségéről, a körültekintő figyelmességéről, a szakértelméről, ahogyan a gépével bánik és azzal dolgozik. Nehányan talán még azt az igényükét is megfogalmazták, hogy nekik csak a ’’kis Molnár” dolgozzon... — Kis Molnár csak egy van Andomaktályán! Ez volt a válasz. És én — ismeretlenül is — nagyon büszke voltam Önre, arra az emberre, aki sokak osztatlan dicséretét és nagyrabecsülését vívta ki az évek során. Jól tudom, hogy a rendes, tisztességes munkáért elsősorban tisztességes fizetés járna és nem külön köszönet, elvégre kinek-kinek a munkája a kötelessége. Ne gondolja ezért, hogy holmiféle rosszemlékű ’’élmunkássá” óhajtom nyilvánítani, vagy felíratni a nevét a dicsőségtáblára. Szó sincs ilyesmiről! Azt viszont bátorkodom megemlíteni, hogy rendszerváltozás ide, vagy oda, a ”jó” munka értéke időtálló. Sőt! Most lesz igazán az, miként az Ön esete is bizonyítja. Tisztelettel: bogácsi Kápolnai táblák Községbejárást végeztek a héten az Egri Közúti Igazgatóság, a rendőrség és a helyi polgármesteri hivatal képviselői Kápolnán. A vizsgálódás célja az volt: hogyan tudnák a közlekedést korszerűsíteni, balesetmentessé tenni a községben, főleg a falun átvezető 3-as fő közlekedési út mentén. Az már biztos, hogy a ’’Kápolna” helységjelző táblát Kerecsend irányában körülbelül 400 méterrel kintebb helyezik el, egészen a 104-es kilométerkőnél. A parkolást pedig a Tarna- híd mindkét oldalán táblákkal, valamint korlátokkal megszüntetik. A döntést hamarosan intézkedések követik. Üj autóbusz-megálló Mezőtárkányban Kicsinek tűnő vállalkozás, de mégis régen várt megoldás azok számára, akiknek az induló és az érkező autóbuszokhoz több száz métert kellett gyalogolniuk Mezőtárkányban. Régi elképzelés vált valóra azzal, hogy járdaszigetet építettek — s ezzel megteremtették az új megállót — 130 ezer forintos költséggel, az ön- kormányzat ezzel a ’’felvég” lakóinak kedvezett, hiszen időt és fáradtságot takarított meg nekik. Italboltból — ifjúsági presszó Átalakítják — csinosítják — a kápolnai áfész szakemberei az aldebrői 8. számú italboltot, amelyben új helyre kerül a kiszolgálópult s a bejárati rész. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy korszerűbben rendezzék be a helyiséget, amelyben a későbbiek során diszkózenés ifjúsági presz- szót kíván üzemeltetni a bérlő. Környezetvédelmi pályázat A festői környezetben fekvő település, Felsőtárkány önkormányzata szeretné mind vonzóbbá tenni az idegenforgalmi helyet. Ezért az egyik falubeli szakember, Balogh György er- dőmémök elképzeléseit támogatva, pályázatot nyújtottak be, hogy anyagi támogatást kapjanak a tevezett fásításhoz. Az óvodában játék az élet... Ugyan, ki tudná visszahozni boldog gyermekkorunk játékos emlékeit, amelyek az évek múltán egyre szebbek lesznek. Az idő megszépíti a gyermekéveket, feledteti a sírást, a rosszat, és kinagyítja lelkünk vásznán az akkori boldogságot. Mai óvodásaink gyermekségét minden igyekezetével akarja szebbé tenni a szülő és a társadalom. A falvak és városok sokasodó gondjainak felsorakoztatásánál is ők a legelsők: az óvodák, az iskolák! Ha egyébre nem jut, a fontosakra talán nem is marad, de a legfontosabbak, a gyerekekek meg most is az első helyet ’’foglalják el” a költségvetésben. — Mi megleszünk valahogy, de a kicsik ne érezzenek hiányt!- az ember természetes törekvése ez, mert hiszen lehet e szen- tebb annál, mint utódaink, gyermekeink jövője. Alapellátás! — mondja a szakzsargon. Hiánytalan törődés — hangzik jobban a közérthető fordítás. Mezőtárkányban előbb apolf ármesteri hivatalban, majd a özelmúltban felújított, szép környezetű óvodában beszélgetünk Siska Jánosné polgármesterrel és Boda Rudolfne vezető óvónővel az apróságokról. Három csoportban hatvanan vannak, hat óvónő és három dajka vigyázza őket. — Az óvoda éves fenntartása 2, 6 millió, nem számítva az étke- zést, az ugyanis a községi konyháról kerulki. Az óvoda, az iskolai napközi és az idősek otthona részére naponta 200 ebédet főznek. Jogos kérdésnek tűnik a ’’térítés. — Mi a helyzet ezzel? — A megemelt térítési dijakat fizetik, akik bírják, sokak — a szociális rászorultak, a többgyermekesek — helyett az önkormányzat teszi a kasszába a pénzt... Nyári zápor van éppen, az udvari fenyők rázzák gallyaikról a vízcseppeket, de néhány perc és újra sut a nap. A felújított intézmény tágas udvarral, friss tiszta levegővel és sok-sok játékkal váija azokat, akikért történik minden törődés és gondoskodás: a gyermekeket... Sz. 1. Szusszanásnyi beszélgetés a szőlősorok tövében „Tófalu számított rám 55 Csalóka az idő itt az ’’Uraké- szőlőben”, a tőkék között szinte lekívánkozik az emberről a zeke, megborzong viszont, amint az árnyékba húzódik egy szusszanásnyi pihenőre. — Erről a részről került a walesi herceg asztalára is a kompol- ti pincészetben érlelt Hárslevelű...— mutat körbe a szőlősorok barázdálta tájon Szálai László. Valahonnan, talán Debrő felől, déli harangszót hoz a szél. A gazda — aki bérlője az állami gazdasági fél hektárnak — ’’madárlátta” harapnivalóval kínál, amúgy bicskásan, kendőbe kötött étekkel. — Időt kellett már szakítani a metszésre, ha már öt évre a nyakába vette az ember ezt a táblát— telepedik mellém. Aztán egymást hozza a szó. Hogy kerestem a kocsmában, no, nem azért mert, ott üti agyon az időt, hanem, mert hallottam: ez lett a kenyérkereső foglalkozása. Úgy- úgy, bólint rá, szeptember végétől januárig a munkanélküliek kenyerét ette, aztán egy verseny- tárgyaláson megnyerte a kápolnai áfész aldebrői italboltjára kiírt pályázatot. ”A munka nem szégyen” — mondja —, ”s van belőle elegendő, nagy átalakításokat tervezek, kényelmesebb körülményeket, kulturált szórakozást a fiataloknak.” — Jártam a hivatalban is... — folytatom a keresés sorát. Kiderül, minden hétfőn és pénteken tartózkodik benn a parányi polgármesteri hivatalban, ilyenkor keresik meg ezzel-azzal a helybeliek, akik immár — járja a beszéd a faluban — ’’nem neheztelnek rá.” — Mi volt ez az orrolás? — firtatom. Először mély csend a válasz, ha lenne malom a távolban, talán ’’ide hallatszana don- gása”. — Nem volt az orrolás... Csupán azt mondták néhányon, miért nem itthon, Tófaluban pályáztam meg a polgármesterséget. Mert kerestek, amikor a kampány volt, vegyem a vállam- ra a falu gondját-baját. Akkor még emberi és erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy Aldeb- rőn induljak, nem volt mit szégyellnem, hát belevágtam. Hogy másra voksoltak, mást választottak ott, el kellett ismernem a tényét, s átadnom becsülettel a hivatali dolgokat. Letettem a lantot... — ...A sors azonban másként hozta. — Hát, igen... Elődöm, Páll űezsőlemondott a falugyűlésen, visszament a siroki fémművekbe, így aztán itt is, ott is győzködni kezdtek az emberek: ”Vállald el, jelöltesd magad, Laci...!” A nyugdíjas Takács Gyulával, a kisgazdajelölttel indultunk, engem választottak. — Milyen érzés volt? — Nagyon jó...! A tófalui embereket mindig is tiszteltem, nemkülönben az aldebrőieket is. Itt azonban mégis otthon vagyok, érzem, szükségük van rám, s ez elégtétel azokért a sérelmekért, amelyeket korábban emiatt jogtalanul kaptam. Eddig két községért feleltem, most elsősorban az itteniekért teszem a dolgomat... Tizenkét milliós költségvetésünk van, kifizetjük belőle az Aldebrővel közös kiadásokat: az egészségügyi, oktatási, ellátási és körjegyzőségi költségeket. A többivel egyelőre takarékoskodunk, távlati terveink vannak, külön intézzük az ügyeinket, s ez így van jól ebben a 650 lelkes faluban... A ’’hegyről” alápillantunk a sütkérező háztetőkre. A szőlész- kedő polgármester kézbe veszi a metszőollót, s a hosszan kígyózó sor elejére állva azt mondja: ”a termésnek itt is, s ott lenn is rendben be kell érnie.” — S akkor koccintunk majd rá, Hárslevelűvel... Szilvás István Szihaimi beszámoló Taps a polgármesternek Nem olyan gyakori eset, hogy meg ne említsük: Szihalmon kétszer is megtapsolták a falugyűlés során tartott beszámolóját ismertető Farkas József polgármestert. Pedig az előzmények nem erre engedtek következtetni, mert néhányan, mielőtt zsúfolásig megtelt művelődési házban elkezdődött volna hivatalosan is a gyűlés, fennhangon magyarázták, majd ők megmondják a falu első emberének, hogy mi érdekli, izgatja őket, s mi nem... Igaz, 21-en szóltak a beszámolóhoz, de valamennyien megerősítették azt, amit a polgár- mester elmondott. Ezt akarták ugyanis hallani. Ezért tapsoltak kétszer is, mert az önkormányzati választások óta most került először sor arra, hogy a lakosság ’’hivatalosan” is betekinthessen a községházán folyó munkába. A polgármester már a bevezetőjében elmondta, hogy a volt tanács munkájával nem láván részletesen foglalkozni: azt mindenki ismeri. Gazdálkodhattak volna jobban is a rendelkezésükre álló pénzzel, de sok akadályba ütköztek, s ezért túlzottan kritizálni sem szabad őket. A sok pletyka ellenére kijelentheti: eddigi munkájuk során sem a gazdálkodásukban, sem más területen nem tapasztaltak olyan dolgot, amely a törvénysértés kritériumát kimerítette volna. Sziha- lom jobban fejlődött, mint a környékbeli falvak. Megoldott a betegellátás, a fogászati rendelés, az igényeknek megfelelő óvodával, iskolával és művelődési otthonnal rendelkeznek. Az állami, a szövetkezeti, a magánüzletek biztosítják a község alapellátását. A volt tanács 75 ezer forint pénzmaradványt adott át tavaly az önkormányzatnak. Ezután a község elöljáróságának tevékenységéről szóló mondatokat hallgatták figyelmesen a jelenlevők. Különösen az érdekelte a résztvevőket: hogyan akarnak gazdálkodni a falu vezetői a rendelkezésükre álló majdnem 40 millió forinttal, mit takarnak részletesebben is a székekre kihelyezett számszaki kimutatások az idei költségvetésből? Ez az összeg ugyanis 10 millióval több az előző évinél... — A számok ne tévesszenek meg senkit... — mondta a polgár- mester —, mert az évi fejlesztési lehetőségeink szerények, s ha reálisan ítéljük meg helyzetünket, figyelembe vesszük az infláció és az áremelkedések hatását: költségvetésünk nagy részét, 29 milliót a meglévő intézmények működtetésére kell fordítanunk. Helyi adókkal nem akartuk a lakosságot tovább terhelni. A továbbiakban az önkormányzat testületi munkáját ecsetelte. Nyolc határozatot hoztak, amely nem mindenkinek tetszett. Többen azt vetették fel: nem elég hathatósan képviselik a község érdekeit, mások —példáula vállalkozók — azt, hogy a rendeletek korlátozzák a tevékenységüket, nem egy esetben bevételtől esnek el. Pedig mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az ön- kormányzat intézkedését a többség akarata szorgalmazta. Aki ezeknek nem tesz eleget, megbüntetik. Ekkor hangzott el az első taps a hallgatóság részéről. Mindenki tudta, miről van szó, például a településen átmenő M ■hHhhhsí Az épülő tornaterem. Elkészültéig még az udvaron sportolnak (Fotó: Gál Gábor) 3-as út közlekedési rendjének megszilárdításáról is. Évek óta akut a téma: sok a baleset, a szabálytalankodás, a lakosság nyugalmának zavarása. Táblákkal tiltják majd a megállást, a Kossuth út egyik oldalán gyalogos járdát építenek, s egymillióból útjavítást is végeznek. Öt-hat millióból befejezik a tornaterem építését, rendezik a temetőt, rövidesen új szemétlerakóhelyet alakítanak ki, a volt pártházban műszaki áruházat nyitnak, s valahol megnyitják a községben az öregek napközi otthonát is. A felszólalók is helyeselték, hogy megszervezik a szihaimi önkéntes közrendvédelmi csoportot, rendezik a Zsóri-üdülő- területet, lehetőséget biztosítanak ott telkek és elárusító helyek vásárlására. Támogatják azt a kezdeményezést is, hogy ne csak a gyerekek, de a felnőttek is egy napot fordítsanak a község takarítására. Terv, hogy a hangosító berendezést működőképes állapotban tartják az egész falu területén. Fazekas István Élete a kórusmozgalom Détár Mihályné kerecsendi nevelő 32 esztendeje éneket tarnt, és már ifjú korában örökre eljegyezte magát a népdallal, a kórusmozgalommal, ez utóbbinak szentelte élete negyedét. En/kőMiskolcon érettségizett a zenei gimnáziumban, ének szakon végezte a főiskolát, és négy esztendőt szánt arra, hogy karvezető előkészítőre járjon. Bebiztosítva önmagát, vértezve hivatástudatát, két évig magánéneket tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában. — Milyen hangszeren játszik? — Zongorát tanultam hét esztendeig, 1959 óta tanítok éneket, zenét. Áhol tanítottam, mindenütt alakítottam népdalkórust. Vezényeltem vegyeskórust, citerazene- kart, de a legszebb és legtermékenyebb éveim Kerecsendnez kötődnek, ahoj — nem is oly régen — a kórussal eeyríitt ünnepeltük fennállásunk húszéves évfordulóját. Nehéz lenne felsorolni sikeres szerepléseink színhelyeit, de a korábbi elismerések, szakmai sikerek önmagukért beszélnek. A kórus — és ez így természetes — az évek során sokat fejlődött, formálódott, változott. Volt idő, amikor mint női kórus szerepelt, de a vegyes kórusra is kedvesen emlékezik a karmester, nemkülönben a citerazenekarra. Az alapítók ma már mindössze ’’hatan” vannak, ám a kórus él, fejlődik, és —ami a legfontosabb —, valameny- nyien kedvüket lelik az éneklésben, a szereplésekben, a közös munkában. Minek is tagadnánk, vége felé jár egy gazdag pedagógusélet, a gyermekek, az unokák jelentik most már a jövőt, és nyilván a zene, a kórusmunka, amelyet nem lehet befejezni a majdani nyugdíjjal. Előttünk a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorfüzete. Egy névre tapad a tekintetem: Détár Enikő színművész, aki a Vidámszínpad tagja, félje a József Attila Színház művésze. Macskák, Huzatos ház, Van aki forrón szereti... Anyuka ott van minden premieren, mert Enikőt látni, szamára az élet, a boldogság fele... 6 6 (Sz. I.) buszra, sem vonatra nem kell szállniuk — magyarázza Kelemen József. Később elmondja azt is, hogy április 12-én megalakították Feldebrőn a Hangya Szövetkezetei. Nem az áfész-szal szemben, ellene hozták létre, hanem azzal a céllal, hogy a hiányzó szolgáltatásokat pótolják, s na tud, hát legyen konkurenciája az áfésznak. Hogy minél kedvezőbb árakon oldják meg a felvásárlást, az értékesítést. S hogy a megtermelt javak haszna itt csa^ ódjék le, ne vigyék ki a telepükről. Folyamatos a jelentkezés: 500forint a részjegy ára, 30 fővel alakultak. — Április 22-én, hétfőn két rendezvényre is sor kerül a községben — folytatja tovább Kelemen József, ahogy a naptárába pillant. — Megrendezzük a ’’Föld napja a gyermekekért” elnevezésű akciónkat az általános iskolásokkal és szüleikkel közösen. A napot a környezetvédelemre fordítjuk. Rendbe tesszük az iskola környékét, délután pedig a Környezetvédelmi Szövetség felhívására hulladékgyűjtést végzünk. A bevételt az iskola szépítésére fordítjuk. Este fél nyolckor tanácskozást tart a helyi önvédelmi csoport, amely tavaly november elsejétől működik Kívés József parancsnoksága alatt eredményesen. Ez idő alatt egy betörés volt, de a tetteseket sikerült megzavarniuk, s néhány kocsmai verekedést is megakadályozniuk: 54-en vannak, lelki- ismeretesen teljesítik szolgálatukat. Öregedik a falu, az idős emberek nyugalomra, félelemmentes életre vágynak... (fazekas)
