Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-18 / 90. szám
HÍRLAP, 1991. április 18., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Koronánk világa Máig is sok titok övezi a magyar korona történetét. Ezért is hasznos lehet az a kiállítás, amely Koronánk világa címmel az egri Gyermek-Szabadidőközpontban nyílt, Szelényi Károly fotóiból és Csömör Lajos grafikáiból. A tárlatot szerkesztette Pap Gábor művészettörténész. Hatvani diák sikere Budapesten A Budapesti Diákszínjátszó Bázis meghirdette az országos Kosztolányi Dezső előadói versenyt, amelynek döntőjére a közelmúltban került sor a fővárosban, a Kosztolányi Művelődési Házban. A versenyzőknek a Ferencvároshoz kapcsolódó költők verseit kellett előadni. A szakmai bírálóbizottság — rádiós, televíziós szakemberek, valamint színészek — négy dijat adott ki. Szép sikert ért el Székely Beatrix, a hatvani Bajza-gimnázium második osztályos tanulója, aki elnyerte a zsűri különdiját. Éneklő ifjúság Április 20-án, szombaton délelőtt 10 órától a Megyei Művelődési Központ dísztermében rendezik meg Éneklő ifjúság címmel Eger város általános iskoláinak és középiskoláinak kórus- hangversenyét. Ugyancsak ezen a napon a megyeszékhelyen, a Gyermek-Szabadidőközpont- . ban délelőtt 9 órától a művészeti szakkörök bemutatóját és kiállítását tartják meg. Virágkötészeti tanfolyam A Hatvan Városi Művelődési Központ állami bizonyítványt nyújtó virágkötészeti tanfolyamot indít. A kurzus várhatóan egy évig tart, 300 órás lesz, a foglalkozásokat heti két alkalommal három órában tartják. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a művelődési központban kaphatnak, április 30-ig. Nemzeti kérdés és politika Az Egri Ifjúsági Házban folytatódik a Nemzeti kérdés és nemzeti politika Közép- és Kelet-Eu- rópában című előadás-sorozat. Ma, csütörtökön délután 5 órakor Tamás Gáspár Miklós, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója tart előadást. A téma: A nemzeti-nemzetiségi kérdés újraéledésének elméleti, történeti okai Közép- és Kelet-Euró- pában, mai helyzet, perspektívák. Speciális szakiskolák sporttalálkozója A speciális szakiskolák V. országos sporttalálkozóját május 24-26. között rendezik meg Fo- nyódligeten. Ezen a mentálisan sérült, 15-19 év közötti fiatalok vesznek részt. A verseny lebonyolításához a rendezők közadakozásra számítanak. Az erre a célra szánt pénzt az OTP Somogy Megyei Igazgatósága 399- 98002 4288 számú számlán gyűjtik. Az anyanyelvi hónap megnyitója A Heves megyei anyanyelvi hónap megnyitó előadására ma délután fél kettőkor kerül sor Hatvanban, a városházán. Előadó dr. Varga Gyula, az Eszter- házy Tanárképző Főiskola tanára. A téma: Nyelvi norma és beszédkultúra. A szovjet katonák lábnyomát 1 •• • |»/r benövi a fiú (Folytatás az 1. oldalról) — Nem engedhetünk be senkit — közölte velünk a területre felügyelő polgártársunk. A félreértés szerencsére gyorsan tisztázódott. A polgármester ugyanis egy egyeztető telefonhívás után hozzájárult a szemléhez. Természetesen úgy, hogy aláírtunk egy nyilatkozatot, miszerint saját felelősségünkre nézelődünk. Benyomásainkról talán elég annyi, hogy a látvány enyhén szólva is nyomasztó. A cirill betűs feliratok („Dicsőség a szovjet hadseregnek^’), a kupacokban koszolódó katonai zubbonyok, a sivár tiszti lakások szennyes falai és töredezett csempéi, a szovjet gyerekek lerobbant játszótere, mind-mind egy nyomorúságos börtönkorszak lenyomatai, amelyben a nemrégiben eltávozott szovjetek éppolyan áldozatok voltak a magas kerítések mögött, mint mi, akik „kint voltunk bezárva”. Az értelmetlen érának vége, s kezdődik egy új. S hogy mi lesz a jobb sorsra érdemes létesítménynyel? Erről Varga Antal, Lőrinci polgármestere tájékoztatott bennünket. — Mivel a térségben egyre több a munkanélküli, szeretnénk a laktanya egy részében munkahelyet teremteni. Erre — úgy tűnik — lehetőség is adódik, hiszen egy osztrák cég már írásban is megerősítette, hogy szeretne itt környezetbarát szellőzőberendezéseket gyártani. A másik érdeklődő, egy német partner a Magyarországon tanuló nyugat-európai diákoknak — egyetemistáknak, főiskolásoknak — szeretne itt nemzetközi színvonalú diákszállót kialakítani, ahol viszonylag olcsón, kulturált körülmények között készülhetnének vizsgáikra. Ezek természetesen csupán tervek. A jelenleg dokumentálható tény, hogy az épületek felszabadultak, s hogy a területet egyelőre kóbor kutyák uralják. A hazavezényelt katonák lábnyomait pedig lassacskán benövi a fű. Főhercegi látogató Még nincs konkrét időpont, csak a látogatás ténye biztos. Az Egri Zoltán polgármester és Horváth László országgyűlési képviselő által tolmácsolt meghívásra ugyanis Habsburg Ottó örömmel mondott igent. Már csak azért is, mert magával hozza majd két fiát, akik a lovak szerelmesei, és szívesen megismerkednének közelebbről a híres lipicaiakkal. Mint ebből sejthető, a valószínűleg májusban lebonyolódó látogatás inkább magánjellegű lesz, de a népszerű politikus mindenképpen szakít majd arra is időt, hogy találkozzon a szilvásvárad! polgárokkal. Szerencsére karcolás nélkül tudták kiemelni a képen látható 500-as FIAT húszéves hölgyvezetőjét a tegnap délben történt baleset után. Egerben, a dohánygyár és a Vörösmarty út kereszteződésénél egy tanulóvezető próbálta udvariasan átengedni a gyalogosokat, miközben a mögötte haladó két tehergépkocsi és a kis FIAT már csak így tudott megállni... (Fotó: Szántó György) A világot járják az egri borok (Folytatás az 1. oldalról) — Az átalakulási folyamatot — gondolom — a napi, piaci munka között valósítják meg, nem állhatnak le arra az időre... — Kétségtelen, nem tétlenkedünk, hiszen idei elképzeléseink: a külföldi piacok, a jelenleg fizetőképes vevői kör erősítése, új kapcsolatok feltárása. A piacépítés egyik bevált formája a nagy nemzetközi élelmiszeripari, illetve borkiállításokon való részvételünk ebben az évben is. Az a célunk, hogy bemutassuk termékeinket, kóstolókat szervezzünk forgalmazóinknak, illetve a fogyasztóinknak, s a sajtó nyilvánossága előtt is ott legyünk. — Idén hány ilyen nagyszabású nemzetközi parádén vesz részt az Egervin? — Tizenkét nemzetközi seregszemlén mutatkozunk be. Az első negyedévben ott voltunk Dániában a Koppenhágában, Németországban a Berlinben és Kanadában a Torontóban rendezett kiállításokon. Most a második negyedévben Grazban, Hongkongban, Londonban, Tokióban, valamint a brazíliai Sao Paulában állítjuk ki termékeinket. Az esztendő második felében ott leszünk New Yorkban, valamint Üj-Zélandban, az aucklandi élelmiszeripari kiállításon. Októberban pedig Kölnben mutatkozunk be a szakmai közönség előtt. — Mit várnak a kiállításokon való részvételüktől? — Az említett nagyszabású bemutatókon a világ élenjáró bortermelői, eladói, exportőrei mind jelen lesznek. A találkozók, a megbeszélések erősítik a kapcsolatteremtést, illetve a kapcsolattartást közvetlenül a vevőkkel, és hozzájárulnak újak szerzéséhez is. Enélkül elképzelhetetlen egy-egy országban a borok forgalmazásának növelése. Emellett természetesen más piaci tevékenység is szükséges. Ezektől a vásároktól tehát azt várjuk, hogy termékeinket jobban megismerjék, és új vevőkkel kerüljünk kapcsolatba. Sajnos a hazai vállalatok, így mi sem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy nagyszabású reklámkampányt folytassunk egy-egy kiállítás alatt. A televízióállomások ugyanis horribilis összegeket kérnek valutában számolva is egy-egy reklámért. Ezt pedig nem tudjuk megfizetni. így tehát csupán azzal élünk, amire futja, és abban bízunk, hogy cégünk átalakulása s a működőtőke beáramlása módot ad arra, hogy sokkal nagyobb lépésekkel haladhassunk előre. Mentusz Károly Vaklárma volt megint Sugárzás — alapszinten Úgy látszik, vissza-visszatérő téma megyénkben a radioaktív sugárzás, mert most ismét erről beszélnek az emberek. Szerkesztőségünket is felkeresték a kéréssel: tudjuk meg, mi az igazság, amióta a csernobili atomerőmű szarkofágja megrepedt, megnőtt-e a sugárszint Gyöngyösön? A kéréssel Be- dák F. Zoltán pv-őmagyot, a Polgári Védelem Heves megyei parancsnokságának VSC (vegyi-sugárvédelmi) főelőadóját kerestük fel tegnap. — A megye területén nyolc helyen telepített műszerekkel, ezenkívül rendszeres járőrözésekkel mérjük a sugárszint értékét, és örömmel mondhatom, hogy eltérést, a megengedettnél magasabb sugárszintet nem tapasztaltunk — mondta a főelőadó. — Ezenkívül a megyében lévő honvédségi alakulatok nyolcóránként mérő alegységeivel is szoros kapcsolatot tartunk fenn, a mérés eredményeiről rendszeresen tájékoztatják a parancsnokságot. Pille típusú sugárzásmérő műszerrel ellenőrző méréseket hajtottunk végre Heves megye területén, és megállapítottuk: az 1989-ben mért alapszinthez képest változás nem történt. — Ez vonatkozik tehát Gyöngyösre is? — Természetesen. Ott is normális a helyzet. A gyöngyösi polgármesteri hivatalban is — telepített mérőműszerekkel — rendszeresen vizsgálatokat végeznek. Ha a megengedettnél magasabb sugárszintet regisztrálnának, a lakosságot időben tájékoztatnák erről. A lakosság és a közületek igényének megfelelően a pv-parancsnokság egyébként vállalja a különböző területeken a helyszínen történő méréseket is. (fazekas) Gépjárművezető-oktatók szervezete Hogy ne veszítse becsületét a szakma... Mondják, térül-fordul az ember, s azt látja: gombamód szaporodnak a különböző gépjárművezető-képző szervezetek, csoportok. Ez nem is lenne baj, a gondot az jelenti, hogy — tisztelet a kivételnek — nem egy esetben „ütött-kopott, műszakilag megbízhatatlan autókkal, fel nem mért alapismeretékkel” vállalják az oktatást. Azt a felelősségteljes munkát, amelytől emberek élete, s a közlekedés biztonsága is függ. Mert nem köny- nyű „mazsolajelöltből” megbízható járművezetőt képezni. Mindezt tudva és ismerve, ösz- szefogott a megyében több mint harminc régi, rutinos oktató, hogy létrehozza azt az érdekvédelmi szervezetet, amelynek elsődleges célja elérni: ne veszítse becsületét a szakma... A Gyöngyösön alakult egyesülés kizárólag az elméleti és a gyakorlati oktatókat tömöríti, s az esetleges összefonódás megelőzése érdekében kimondja: vizsgabiztosok nem lehetnek a tagjai. Velük hivatalos kapcsolatot tartanak majd a szervezet irányítói, hogy megbeszéljék az esetleges közös gondokat, teendőket, terveket, s kialakítsák a korrekt munkakapcsolatot. A közösség vezetői — Burányi Ferenc, Fiser István (Eger), Már- kusz György (Gyöngyös) és Vadász Tibor (Hatvan) — abban látják tevékenységük fő vonalát, hogy szakmai és etikai védelmet nyújtsanak a tagságnak, szervezzék az elméleti és gyakorlati továbbképzéseket, gondoskodjanak a tanfolyamok hallgatóinak megfelelő oktatásáról, s kivizsgálják az esetleges panaszokat. Mint megalakulásukkor leszögezték, ez a szervezet nem szűk érdekeket képvisel, nem zárt közösség, szívesen fogadják soraikba mindazokat, akik elfogadják a társaság írott és íratlan szabályait — az eredményes oktatómunka érdekében. AROMA-AKCIÓ! AROMA-AKCIÓ! A -i iH csak egy helyen AROMA DISZKONT lakossági üzletben (gázcseretelep mellett) Püspöki u 4. sz. Kristálycukor lédig 50 kg/zsák 42,00 Ft/kg Kristálycukor 1 kg-os 44,50 Ft/kg Zöldborsó 5/4-es üveggel együtt 47,00 Ft Zöldbab 5/4-es üveggel együtt 37,20 Ft Globus csemegesaláta 5/4-es 34,50 Ft Globus káposztasaláta 5/4-es 34,50 Ft Globus magyaros saláta 5/4-es 54,50 Ft Hagymás zöldparadicsom 5/4-es 28,50 Ft Csehszlovák talicska (fém) 1125,00 Ft Pamut férfizokni 112,50 Ft/pár Ön spórol, ha AZ AROMA DISZKONT lakossági üzletben *33^ vásárol. Április 20-án Erdőtisztítás Párádon és környékén Nagyszabású tisztasági akciót kezdeményezett a parádfurdői erdészet. A helyi erdészeknek szemet szúrt, hogy igen sok a szemét, a szétszórt hulladék nemcsak az erdőkben, de az utak mellett és a községek területén is, így megkeresték a siroki, a recski és a parádi általános iskolát és az ottani önkormányzatokat, segítséget kérve tőlük a szervezéshez. Magára az akcióra április 20-án, szombaton kerül sor amikor is az erdészet valamennyi dolgozója — az iskolás gyerekek segítségével — Parádsasvártól égé szén Sírokig megtisztítja az erdőket, az erdei utaka és a falvakat összekötő közutakat. Az önkormányzatok ugyanerre az időpontra az érintett községekben is megszervezték a hulladék összegyűjtését.