Heves Megyei Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-15 / 87. szám

2. HÍRLAP, 1991. április 15., hétfő Hazatérhetnek a kurdok — ígéri Szaddám A kurdok lakta észak-iraki te­rületekre látogatott szombaton az iraki elnök. Szaddám Húszé­in, aki a kurd lázadás leverése óta először járt a körzetben, kijelen­tette: a térségből elmenekült kurd lakosság hazatérhet, s csak azokra vár büntetés, akik gyil­koltak, erőszakot követtek el vagy fosztogattak. Hiányzók az eskütételről Olaszországban bár megszűnt a kormányválság, a hetedik Andreotti-kormány szombati eskütételén mégsem vett részt az új kabinetbejelölt három repub­likánus párti miniszter. Tiltako­zásuk oka, hogy pártjuk végül nem azokat a minisztériumokat kapta, amelyekben előzőleg megállapodtak. Az üresen ma­radt miniszteri posztokat „átme­netileg” Andreotti kormányfő tölti be. Kuba: elhalasztott pártkongresszus Kubában elhalasztották a kommunista párt IV., eredetileg az idei év első felére összehívott kongresszusát — közölte Carlos Áldana Escalanta, a párt ideoló­giai ügyekért felelős titkára Hol­guin tartományban mondott be­szédében. Ez volt a szigetország­ban az első hivatalos tájékoztatás a tanácskozás elnapolásáról. AKCIÓ! Burgonya 19,- Ft/kg Vöröshagyma 25,- Ft/kg Jonathan alma 16,-Ft/kg Érdeklődni lehet: telefonon (39) 41-147 személyesen: A-Z TOPKERKft. (Textilfeldolgozó Üzem) Füzesabony, Hunyadi út 4. AKCIÓ! Nincs már ki megvédje az SZKP hatalmát Vége Gorbacsov karrierjének? Mihail Gorbacsov semmi ko­moly intézkedést nem tett a szov­jet gazdaság összeomlásának megakadályozására, s vagy elfo­gadja annak a Borisz Jelcin által javasolt kerékasztalnak az össze­hívását, amelyen valamennyi párt képviselőinek részvételével keresnénk kiutat a válságból, vagy vége politikai karrieijének —jelentette ki szombaton a bécsi látogatáson tartózkodó Anatolij Szobcsak leningrádi polgármes­ter. A szovjet reformerők egyik legismertebb egyénisége figyel­meztetett arra, hogy ha az elnök nem tesz azonnal hatékony lépé­(Folytatás az 1. oldalról) — ...S kedvezni a vásárlók­nak, mint ezúttal is, az egyhetes akcióval. — Való igaz, de azt sem tagad­juk, hogy üzleti céljai is voltak ennek: az év végi ünnepek után 30-40 százalékkal visszaesett a forgalom, az üzleteink pedig 40 milliós készlettel várták a vásár­lókat. Ezzel a jelentős áruféle­séggel kívántuk megismertetni a vevőket az engedményes akció­ban, amelyben a vásárlóközön­ség mintegy 600 ezer forintos megtakarítást könyvelhetett el. Hiszen értékes tartós fogyasztási cikkeket kaphattak meg olcsób­ban, nagy kereslete volt például a színes tévéknek, a videóknak, a hűtő- és fagyasztószekrények­nek, valamint a különböző ház­tartási eszközöknek... — Közönségsikere volt a hét­végi „ Vasvill-show”-nak is. — Ez már pénteken megkez­seket a válság leküzdésére, a tár­sadalmi konfliktusok, a sztráj­kok és lázongások robbanáshoz vezethetnek. Szobcsak szerint elmúlt az az idő, amikor a kom­munista párt még számíthatott a hadsereg, az állambiztonság és a rendőrség segítségére hatalma védelmében. Anatolij Szobcsak azért érke­zett az osztrák fővárosba, hogy aláírja az Aeroflot szovjet légi- társaság és a - bécsi Gassi cég megállapodását, melynek értel­mében mintegy 3 milliárd schil­ling (300 millió dollár) értékű, 600 szobás szállodát építenek Leningrádban. dődött a Kolompos népzenei együttes bemutatkozásával, s szombaton — a nyereménygálán — a Los Andrinos zenekar, vala­mint az egri Gárdonyi Géza Színház művészeinek felléptével folytatódott. .Vásárlóink az el­múlt héten csaknem 600 nyere­ményszelvényt dobtak be az üz­letek gyűjtőládáiba, ezek között sorsoltuk ki az ötven értékes áru­cikket, köztük porszívót, autós rádiómagnót, kazettákat és így tovább. — Ne feledkezzünk meg a fő­díjról... — Ezt az egri Ozsváth Pétemé vehette át Rátkai Imréné ügyve­zető igazgatótól. Nyereménye: két személyre szóló Bonusbre- aks — szállodacsekk —, amellyel hét éjszakát tölthet el ingyen Ma­gyarország, illetve Nyugat-Euró- pa 12 országa négyszáz hoteljá­nak egyikében... M ( ÁLLÁST KERES ) Közgazdasági érettségivel gyors­gépíró iskolai végzettséggel állást keresek Egerben. ’’Pénzügy 6524” jeligére a kiadóba, Eger, Pf. 23.*6524/1K ( állást kínál) Gyöngyös és Eger környékiek fi­gyelem! Magyar vállalat keres kül­földi partnerrel közösen egy fő szer­vezésben jártas ügyvezető igazga­tót, egy fő gépkocsivezetőt és egy fő külkereskedelmi és pénzügyi szak­embert. Jelentkezés önéletrajzzal „Nyelvtudás 128333” jeligére a bu­dapesti Ferenciek terei Hirdető­be.*5727/lH __________________ R észmunkaidőben gépírónőt al­kalmazunk Eger telefon: 10-017 8 órától 16 óráig.*6291/2H 1 Büfé-falatozóba szakácsot felve­szünk. Ugyanitt gázzsámoly eladó. Érd.: a reggeli és esti órákban 36/ 16-478, 20-764 telefonon.*6361/ 3K___________________________ K őműves szakmunkásokat felve­szünk. Tel.: 36/20-679 hétfőtől péntekig 8-16 óráig. *6464/2K A hatvani Hangya Áruházban nyugati gépekkel rövidesen induló cipőjavító és kulcsmásoló szolgálta­tásunkhoz cipészt vagy jó kézügyes­séggel rendelkező fiatalok jelentke­zését vátjuk sürgősen. Telefon a 06- 80/38-703 számon.*6470/2K Keresünk csinos, jó mozgású 162- 167 cm magas, fiatal, de nagykörű lányokat! JÓ KERESETI LEHE­TŐSÉGGEL, esetleg KÜLFÖLDI MUNKÁRA IS! Jelentkezéseket: ’’GÉMEA” jeligére a rózsaszetmár- toni takarékszövetkezetbe kér- jük.*6498/lH _________________ Ü gyes kezű varrónőket felveszek. Érdeklődni: (36) 18-715 telefo­non.*6520/lK_________________ F iatal lakatos szakmunkást jó ke­reseti lehetőséggel- felveszek. Tuza Füzesabony, Hámán 15. Érd.: 17 után.*6526/lH ( KÖZÜLETI ) A bogácsi Hórvölgye Mgtsz, üdü­lés céljára felkínálja Bogács köz­ségben - Jegenyesor 62. sz. alatt: 1x4 ágyas szoba, 1x3 ágyas szoba, 1x2 ágyas szoba. Jegenyesor 64. sz. Vasvill-show — sorsolással TAVASZI MŰANYAGVÁSÁR ) A METALLOGLOBUSNÁL! Ha épít, ha korszerűsít, most vásároljon MŰANYAG EPITOTERMEKEKET \ / if£ Újra itt % a szolnoki csapat! Ez a hirdetés sokba kerül, de ön olcsón megúszhatja^ ha ruháit nálunk vásárolja! Csak két napig az Ifjúsági Házban április 16-án es 17-én használtrutia- vásár! Nyitva: 16-án 9-18-ig 17-én 8-18-ig. v*v PDINT SZITA- ÉS OFSZETNYOMÁS Eger, Szaicz Leóu.3/A. Telefon: 36/10-864 Mindennemű színes és egyszínnyomott NYOMDA­TERMÉKEK tervezése, kivitelezése Varga Zoltán Varga Béla grafikus cgt. a Metalloglobus gazdag áruválasztékából. Készpénzzel fizető kedves vevőinknek április 8—30. között 15 % KEDVEZMÉNYT adunk a PVC-padlók, lefolyócsövek, nyomócsövek, csatornacsövek, belső falburkolók, redőnylécek és THERWOOLIN hő- és hangszigetelő üveggyapot árából. Budapesten: MŰANYAGBOLT Budapest XIII., Mór u. 2. Telefon: 120-1830 MŰANYAGTELEP Budapest X., Sírkert u. 2. Telefon: 127-1099 Vidéken: TARNASZENTMIKLÓSI TELEP Tarnaszentmiklós. Telefon: 39/11-800 SZEKSZÁRDI TELEP Szekszárd, Palánkai u. 6. Telefon: 74/16-538 SOLYMÁRI TELEP Solymár, Tersztyánszky u. 89. Telefon: 26/39-356 Az árukínálatról és az árakról részletes felvilágosítást ad a VEVŐSZOLGÁLAT. Telefon: 140-1321 S _______________________________r a latt: 2x3 ágyas szoba, 1x2 ágyas szoba - családi ház jellegű üdülő­ket összkomfortos ellátással, ahol társalgó, felszerelt konyha áll a vendégek rendelkezésére. Udvar részen sátorozási lehetőség bizto­sított. Ügyintézőnk: Boldizsár Zoltánná gondnok Hórvölgye Mgtsz. Bogács, telefon: 33, telex: 62-674.*6363/2H____________ R AKTÁR 360 m2 Hort-Csány vasútállomáson bérbe adó. Érdek­lődni: Zöldért Eger, Klapka 9. Tele- fon: 13-555, Lövei.*6567/2H ( OKTATÁS ) Központifűtés- és csőhálózat sze­relő tanuló mellé szakmai ismeretek tantárgyból oktatót keresek. ’’Sür­gős 6533” jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23.*6533/ 1K ( ALBÉRLETET KÍNÁL) Egerben a Lajosvárosban 3 szobás üres lakás, nagyméretű garázzsal ki­adó. Közületnek, vagy Kft-nek, esetleg magánszemélynek is. Ér­deklődni: esti órákban a 36/20-196 vagy munkaidőben a 36/13-718 te­lefonon. »6417/2K ( INGATLAN ) Eladó Parádsasváron új családi ház, kúria jellegű 90 m2-es 55 m2 te­rasz, beépíthető tetőtér. Panziónak is alkalmas. Irányára: 3,7 m. Ft. Ér­deklődni: este 185-67-99.*5669/ 3K ___________________________ G arázs a Berzeviczy utcában áron alul eladó. Érd.: 36/16-975.*6240/ 2K___________________________ K étszobás családi ház eladó Eger, Verőszala u. 39. Érdeklődni: egész nap.*6287/2H_________________ F elnémeten kertes, 2 szobás csalá­di ház eladó. Érdeklődni: 15-18 óráig, hétvégén egésznap Kovács Jakab u. 122.*6296/2H_________ T iszanána, Csokonai u. 116. csalá­di ház és Tisza-tó mellett 800 m2 te­lek eladó. Telefon: Tiszanána 8.*6301/2H ___________________ B IVIMPEX Vállalat eladja Gyön­gyös, Karácsondi úti 2706 m2 terü­leten található üzemi jellegű, telefo­nos ingatlanját, mely az alábbi épü­leteket foglalja magába: iroda + szoc. ép.: 220 m2, raktárak: 1293 m2, acélvázas tároló szín: 250,4 m2, géptároló: 45 m2. Érdeklődni lehet: Csórik András főosztályvezetőnél tel.: 1698-935, 1696-302.*6329/ 1H _______ E ladó Mezőtárkány, Móra F. u. 15. sz. alatt 3 szobás családi ház 800 négyszögöl telekkel, gazdasági épü­Iettel.*6347/1H____________ M átraderecskén fürdő mellett 200 négyszögöl művelt terület áron alul eladó. Somoskőújfalu, Móra F. u. 10.*6386/1H__________________ A bádszalókon 260 négyszögöl te­rületen parasztház eladó. Érdek­lődni: Bodor János Abádszalók, Május 1. u. 4.*6387/lH_________ K étszoba, étkezős, kertes, gará- zsos, telefonos családi házamat el­adnám, vagy egri háromszobás ta­nácsi lakásra cserélném. Telefon: 36/59-114 vagy 36/10-466/ 35.*6420/lK Egri belvárosi két-három szobából álló telefonos, garázsos lakást kere­sek megvételre. Telefon: 36/10- 596.*6442/1K _________________ Az egerbaktal lőtér fölött telek- bérlemény átadó. Érdeklődni: 39/ 41-668.*6468/2K______________ 6 6 m2 különbejáratú 1 szobás csa­ládi házrész irodának, raktárnak is eladó 890.000 Ft. 42 m21. emeleti 1 szobás lakás Tihaméri-lakótelepen eladó. 36/15-003,17-19-ig.*6483/ 1K ___________________________ H ázrész eladó Eger, Bástya u. 20. Érd.: 17-18 között.*6486/lK Eger városközponti 66 m2-es tele­fonos tehermentes lakásomat ha­sonló feltételekkel rendelkező ki­sebbre cserélném vagy eladnám. Ugyanitt 19 m2-es garázs eladó. Érd.: 20-122 este.*6491/lK Családi ház eladó Füzesabony, Be­rek u. 2. sz: alatt. Érdeklődni: Rad­nóti u. 14. sz. alatt, vagy telefon: 39/ 41-255.*6515/1H Tarnabodon családi ház eladó 400 négyszögöl telekkel. Irányár: 200.000 Ft. Érdeklődni lehet: Tar- nabod, Ady út 15.*6528/1H Eladó az Almagyar utcában épülő új társasházban lakás gépkocsibeál­lóval. Érdeklődni: az egri Színház melletti OTP-ben.*6535/2H Horgászok, vízisportot kedvelők figyelem! Markazi tóparton hétvégi ház eladó. Ugyanott 7 hónapos 3 aj­tós Lada Samara . Minden megol­dás érdekel. Érdeklődni: Kocsis, Gyöngyös, Kócsag u. 33/1. II/ 10.*6539/1K ( JÁRMŰ ) Eladó MTZ-50 traktor felújított motorral. Érdeklődni: Őrhalom, Kossuth u. 53. Hegedűs.*6297/2H Jó állapotban lévő 10 éves BMW 316-os személygépkocsi eladó. Ér­deklődni lehet: 15-688 egész nap.*6342/3K ________________ E ladó 13 éves 1200 S Lada 2 év műszakival jó állapotban, új gumi és akkumulátor. Érdeklődni: Bekölce, Béke u. 97.*6404/lK___________ Jó állapotban lévő, keveset futott 120-as Skoda igényesnek eladó. Ér­deklődni: Kisnána, Béke ll.*6458 Kitűnő állapotban Avia tgk. eladó. Poroszló, Ady E. út 4.*6476/lK IFA 1,8 éves, hosszúplatós, pony­vás, újszerű állapotban eladó. Ér­deklődni: Hort, Szabadság tér 24/ 1. 18 óra után Réti János*6481/lK Új 4 ütemű Wartburg éladó. Ér­deklődni lehet: egész nap Kocsis Szilvásvárad, Egri út 33. sz.*6519 Eladó méltányos áron 1200-as La­da friss műszakival. Érdeklődni le­het: Füzesabony,. Honvéd u. 12. *6527/1H _________ D acia Combi 2,5 éves 12.000 km- rel eladó. Érdeklődni: Egerbakta, Szalóki u. 9. *6532/1K_________ E ladó 5 éves NYSA 522 mikrobusz 5 személyre vizsgáztatva, és 30 LE önindítós VIHÄR csónakmotor. Érdeklődni: 36/12-543, 15 óra után*6575/lH ( VEGYES ) Menyasszonyi ruhák legújabb fa­zon szerint, készletből és mérték után megvásárolhatók, megrendel­hetők kellékekkel. Szolid árak. ’’ÁMOR” Szolnok, Ady u. - Sallai u. sarok.*4205/3K Tisztességes napi áron vásárolok XVIII-XK század első feléből an­tik kisméretű bútorokat, antik ezüsttárgyakat, Mária tűzzománc­medálokat, régi porcelánfejű babát, háború előtti Zsolnay-figurákat, márkás régi festményeket, órákat, csillárt, fa- és bronzszobrokat. Tele- fon: Eger 16-225:*4626/14H Budapesti székhelyű miliárdos for­galmú nagykereskedelmi cég keres nagyvárosban bemutatóteremmel és kiemelkedő kiskereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező kisvál­lalkozást műszaki és ruházati áru­cikkeinek értékesítéséhez. Tel.: 142-5981 Hegedűs István kereske­delmi főosztályvezető. *5728/ 1H Értesítem tisztelt vásárlóimat, hogy az újhatvani piacról autósboltom­mal a Rákóczi u. 26. sz. alá költöz­tem.*6385/lH _______________■ S zedertövek 20 Ft/db áron. Do- moszló, Dózsa u. 23.*6474/lK Elektrokozmetika a Hotel ”Szil- vás”-ban. Szilvásvárad, Park u. 6. Telefon: 36/55-211/21.*6475/1K 8 ablak 300 csempe, vaskapu, gáz­cső, 3001 üzemanyagtároló , pianí­nó, faház eladó. Hatvan, Oláh J. u. 24.*6480/lK__________________ 1 50 1-s zománcozott villanybojler (alig használt), családi házra szerel­hető tv-antenna erősítővel eladó. 36/19-096.*6485/lK ( ADÁS-VÉTEL ) Eladó UE-28 ekével, fűrésszel, MTZ-50 fűrésszel, ekével, billenős pótkocsi, MTZ-UE-28 traktorhoz új gumik, motorblokkok, főtenge­lyek, hüvely-, dugógamítúrák, 9x32 traktorgumi, T-25 új adagoló, sertés- önetető, 2 db K-25 hátsó köpeny. Sáránd, Lenin u. 22.*6034/lH Eladó 1 öt hónapos bika és 1 üsző­borjú, 2,5 éves anyabirka, választási kossal, vagy elcserélem csikóra (kis­ióra) Nagyréde, Horváthkert u. 28. sz.*6302/lH __________________ E ladó modern barna négyrészes konyhabútor. Érd.: délután 16 órá­tól Abasár, Fő út 174. 3/15.*6477 Világos 5 részes szekrénysor és szovjet színes TV olcsón eladó. Ér­deklődni: Heves, Csokonai 15/ A.*6490/1K__________________ 2 db magyartarka friss ellős tehén, 6 éves 9 hónapos vemhes tehén el­adó. Füzesabony, Temető út 3.*6537/lH Z .................. H ÓDIKÖT-VÁSÁR, férfi, női kötöttáru és szabadidőruha kedvezményes áron a Technika Házában Eger, Klapka u. 1. sz. MTESZ Április 16-17-18 9-18 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents