Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-09 / 58. szám
HÍRLAP, 1991. március 9., szombat HÍRÜGYNÖKSÉGEK JELENTIK Marhahűsimport-korlátozás Luis Mermaz francia mezőgazdasági miniszter bejelentése szerint az Európai Közösség az idén korlátozni kívánja a marhahús behozatalát a közösség országaiba. Elsősorban a közép- és kelet-európai országokból érkező szállításokra vonatkoznak majd a korlátozások, amelyeket az úgynevezett védelmi klauzulák alapján rendelnek el. A francia miniszter szerint az EK Bizottságának mezőgazdasági kérdésekben illetékes tagja, Ray Mac Sharry már „elhatározta a klauzula alkalmazását”. Az EK országaiban tavaly jelentősen esett a marhahúsért a termelőknek kifizetett ár, állítólag azért, mert a Közép- és Kelet-Európából érkező hús telítette a piacot. Az intézkedést a francia miniszter szerint a termelők védelmére hozták meg, s arról a tagállamok mezőgazda- sági miniszterei hét eleji tanácskozásán tett bejelentést a bizottság illetékes tagja. A fegyverkereskedelem — bumeráng Az Öböl-háború egyik tanulsága, hogy a fegyverkereskedelem bumeráng; az eladott hadifelszerelésekkel azoknak az országoknak a polgárait gyilkolják, amelyek „jó üzletet kötöttek”. Évtizedeken át a fejlett ipari országok legbiztonságosabb jövedelmi forrása volt: az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, az NSZK hatalmas pénzeket keresett, s a cégek nem voltak túl válogatósak a vevőkör tekintetében. De persze, nemcsak a nyugati országok, hanem a Szovjetunió számára is nagy business volt a fegyvereladás, különösen, ami a harmadik világot illeti: a stockholmi békekutató központ, a SIPRI statisztikája szerint míg Amerika inkább az iparilag fejlett európai országoknak szállított, addig a Szovjetunió a harmadik világra „szakosodott”. 1985-89 között a Szovjetunió 70 milliárd dollár értékben adott el fegyvert; ebből csaknem 50 milliárdnyit a fejlődő világban. Ugyanebben az időszakban az összesen eladott 55 milliárd dollár értékű amerikai fegyverből „csak” kb. 20 milliárd dollárnyi szállítmány végcélja volt valamelyik harmadik világbeli ország. A sorban Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és az NSZK következik. Anti a vásárlók ranglistáját illeti, itt India és Irak áll az élen. Őket követi Japán, Szaúd-Arábia és Szíria. Irak az utóbbi időben jelentősen bővítette beszerzési forrásait; míg a hetvenes években fegyverimportjának 90 százaléka származott a Szovjetunióból, a nyolcvanas évekre ez az arány 53 százalékra csökkent, és 22 százalék már Nyugat-Európából érkezett, elsősorban Franciaországból. Öt százalék az Amerikától vásárolt hadieszközök aránya, a többit pedig el nem kötelezett, illetve fejlődő országokból szerezte be. A legegyértelműbb Izrael esete: fegyvereinek 99 százaléka amerikai. Albán menekültek Az olasz kormány csütörtökön arra kérte az albán vezetést, hogy próbálja meg leállítani a menekülők áradatát, és engedje szabadon a politikai foglyokat, elősegítendő az albániai feszültség csökkenését. A múlt hét óta mintegy 17 ezer menekült tette meg hajókon a 80 kilométeres utat Albánia és Olaszország között, hogy politikai menedékjogot kérjen. Eger, Mátyás király u. 56. viszonteladóknak és magánszemélyeknek Ajánlataink: Coca-Cola 1 l-es 26,30 Ft Sztár 1 l-es 22,50 Ft Piroska szörp 0,7 l-es 78 Ft palackozott, lédig italok, cigaretták stb. Nyitva: 7-16 óráig szombaton: 7-12 óráig \ __________________________/ í merengő! ÉLELMISZER A HÉT MINDEN napján, vasárnap és ünnepnapokon is 6—18-ig várom kedves vásárlóimat, FRISS tejtermékkel, pékés hentesáruval Kapható még: háztartási papír- és VEGYI ÁRUK, valamint üdítő- és szeszes italok. Keressenek EGERBEN aMAKLÁRI út és a MERENGŐ út sarkán! J -----------------------( p DOHOS AKCIÓ Még tart az egri DOMUS Áruházban március 28-ig! 500 Ft feletti vásárlásnál sorsjegyet adunk. 300.000 Ft értékű tárgynyeremény I.1 db színes televízió II. 1 db KAISER 6 személyes étkezőgarnitúra. III. Pehelypaplan-garnitúra + huzat. Sorsolás március 29-én délelőtt 10 órakor az egri áruházban. (Nyeremények átvehetők ugyanitt, április 30-ig) Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves vásárlónknak: az áruház dolgozói Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok rövid határidővel, részletfizetéssel is. TORNAI ANDRÁS Gyöngyös, Epreskert u. 26. \ / Köszönetünket kifejezve, Isten áldását kérjük mindazokra, akik drága halottunk SOLTÓ LÁSZLÓ elhunyta alkalmából együttérző részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy LOVASI FERENC nyugdíjas életének 61. évében meghalt. Temetése 1991. március 10-én vasárnap 13 órakor lesz a nagytályai temetőben. A gyászoló család GYÖNGYÖS VÁROS POLGÁRMESTERE PÁLYÁZATOT HIRDET a Polgármesteri Hivatal új szervezetében kialakított következő vezető állásokra: X 1. KÖZIGAZGATÁSI és ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-VEZETŐ. Az önkormányzat a koncentrált hatósági tevékenységet egységes szervezetben, a jegyző irányításával és a szolgálat vezetőjének szakmai (jogi), adminisztratív, koordinációs és feltételbiztosító tartalmú vezetése mellett látja el. Pályázati feltételek: — állam- és jogtudományi egyetemi diploma vagy — államigazgatási főiskolai végzettség, — legalább 2 éves, szakterületen szerzett gyakorlati idő, — büntetlen előélet. 2. VÁROSÜZEMELTETÉSI IGAZGATÓ. A városüzemeltetési igazgatóság a Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési és műszaki közszolgáltatásokkal kapcsolatos szervezési feladatait végzi. Ezt a feladatterületet a városüzemeltetési igazgató vezeti, ebben a körben adminisztratív, munkaszervezési, feltételbiztosító és koordinációs döntéseket hoz. Feladatait a jegyző közvetlen irányításával végzi. Pályázati feltételek: — műszaki egyetem építészmérnöki vagy építőmérnöki karán szerzett mérnöki oklevél, vagy — építőipari műszaki főiskolai végzettség, — legalább 2 éves szakmai gyakorlat, — büntetlen előélet. Előnyben részesülnek a gazdasági mérnök végzettségű jelentkezők. 3. HUMÁN KÖZSZOLGÁLTATÁSOK IGAZGATÓJA. A vezetése alatt álló szervezet látja el az önkormányzat egészségügyi és szociális ellátásának, nevelési, közművelődési, közoktatási, közgyűjteményi, művészeti tevékenységének, valamint testnevelési és sporttevékenységének irányítását. Pályázati feltételek: — az irányítása alá tartozó bármely területnek megfelelő egyetemi végzettség /orvosi egyetemi diploma, egyetemen szerzett, pedagógusvégzettséget tanúsító oklevél. Előnyt jelent a társadalom-orvosi szakképzettség; vagy — állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, vagy — tudományegyetemen szerzett szociológusdiploma, — a tevékenységgel érintett területek bármelyikén, illetve szakterületen szerzett legalább 2 éves gyakorlat, — büntetlen előélet. 4. PÉNZÜGYI és KÖLTSÉGVETÉSI IRODAVEZETŐ. Az iroda feladata az önkormányzati, költségvetési, gazdálkodási feladatok ellátása (tervezés, nyilvántartás, ellenőrzés, pénzügyi műveletek), továbbá önkormányzati vállalkozások pénzügyi vonatkozásainak véleményezése. Az iroda vezetője feladatát közvetlenül a jegyző irányításával látja el. Pályázati feltételek: — közgazdaság-tudományi egyetemi oklevél, vagy — pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, — szakterületen költségvetési gazdálkodásban szerzett többéves gyarkolati idő, — büntetlen előélet. 5. INFORMÁCIÓELLÁTÁSI és ÜGYVITELI IRODAVEZETŐ. Az iroda biztosítja az ön- kormányzati nyilvántartási rendszerekből való információellátás technikai feltételeit, végzi az ügyviteli, ügykezelési feladatokat. Az iroda vezetője feladatát a jegyző közvetlen irányításával látja el. s_________________________ _ P ályázati feltételek: — egyetemi végzettség vagy — államigazgatási főiskolai végzettség, — közigazgatási informatikai téren szerzett legalább 2 éves gyakorlat, — büntetlen előélet. 6. SZEMÉLYÜGYI REFERENS. A polgármester közvetlen irányításával ellátja a teljes körű személyzeti, munkaügyi, oktatási, szervezési és hivatali jóléti feladatokat. Pályázati feltételek: — felsőfokú iskolai végzettség és — személyzeti vagy munkaügyi felsőfokú szakképesítés, — büntetlen előélet. 7. SAJTÓ-, KÜLÜGYI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉRDEKKÉPVISELETI REFERENS. Az ön- kormányzat arculatát meghatározó tájékoztatási, a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő feladatokat, továbbá az állampolgári és más érdekképviseleti szervekkel való kapcsolattartást, valamint a kisebbségi, esélyegyenlőségi jogok érvényesülését hivatott biztosítani. Pályázati feltételek: — felsőfokú iskolai végzettség és — német vagy angol nyelvből középfokú — tárgyalási szintű — nyelvismeret, — büntetlen előélet. (Az állás nem főfoglalkozású munkaviszony útján is betölthető). 8. FŐÉPÍTÉSZ. Településfejlesztéssel és -rendezéssel kapcsolatos feladatokban szakmai közreműködést végez a polgármester és a testületek döntéseinek előkészítésében, illetve végrehajtásában. Feladatát a polgármester közvetlen irányításával végzi. Pályázati feltételek: — műszaki egyetem építészmérnöki karán szerzett oklevél, — szakterületen szerzett legalább 2 éves gyakorlati idő, — büntetlen előélet. A meghirdetett állásokra a bérezés a vonatkozó hatályos jogszabályok, illetve megegyezés szerint történik. A jelentkezőknek a szakmai önéletrajzot és a feladat ellátására vonatkozó részletes szakmai elképzeléseit tartalmazó pályázatokat 1991. április 8-ig kell eljuttatni Gyöngyös város polgár- mesteréhez. (Levélcím: 3201 Gyöngyös, Pf: 173). A pályázatokkal kapcsolatos további felvilágosítást munkaidő- ben a 37! 13-081-es telefonon lehet kérni. ^