Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-21 / 67. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. március 21., csütörtök Horoszkóp Kos hava Március 21-től április 20-ig (A tavasz első hónapja) Latin neve: Aries. Szimbóluma: a kos szarva. Alapeleme: tűz (meleg és száraz). Alaptulajdonsága: kardinális (fő). Neme: férfias. Fémé: vas, acél. Szerencseszáma: 7, 47, 87. Szerencseköve: ametiszt, gyémánt. Szerencseszíhe: világospiros (feszültség). Szerencsenapja: kedd. Peches napja: péntek. Kos-városok: Berlin, Berga­mo, Birmingham, Firenze, Mar­seille, Nápoly. Temperamentuma: koleri­kus. A jel pszichoszomatikus gyengéi: a fej (szemek), máj, ke­ringési zavarok. Híres kosok: Bartók Béla, Je- an-Paul Belmondo, Marion Brando, Wilhelm Busch, Casa­nova. Pszichikai jellemzői: akarat, dinamika, tevékenység, érze­lemgazdagság, agresszió, kiszá­míthatatlanság, önfejűség. „Fejjel megy a falnak, mint a kos!” A közmondás jellemzi a Kos jel egész lényegét. A Kos so­hasem néz hátra, nem törődik a következményekkel, leszegett fejjel megy előre. Fáradhatatlan és megtörhetetlen, s főként opti­mista: ha elbukik, nem roskad magába, hanem azonnal bele­kezd valami új dologba — nem a múlt érdekli, hanem a jövő. Jö­vőorientált, szinte csak akkor omlik össze (rövid időre), ha a jövőképe bizonytalan. A kos a „motor”. Azt a szót, hogy „lehetetlen”, nem ismeri, a mértékletességet nem neki talál­ták ki; rámenős, harcos, mozga­tó, kitűnő szervező és vezető, fel­lépése imponáló, akarata hatá­rozott: fizikailag és szellemileg is a tettek embere. Számára egy­szerűen nem képzelhető el ke- resztülvihetetlen dolog, ha kell, átmegy mindenen és mindenkin. Egy szimpatikus buldózer. Az őstűz. Nem véletlenül tűzjel, és nem véletlenül uralkodik e jelen Mars, a hadisten. A Kos szereti a rendet és van önfegyelme. Ugyanakkor nagy benne az érvé­nyesülési vágy is: a mindenáron való uralkodási hajlam, a paran- csolási vágy. Sokszor szeretni is erőszakkal szereti családtagjait, munkatársait, barátait, hiszen a tapasztalata már megmutatta, hogy ő úgyis mindent tud (előre és jobban), nem érdemes tehát a többieknek holmi kísérletezéssel időt pazarolniuk, egyszerűbb, ha rá hallgatnak és engedelmesked­nek. Ezt többnyire el is érik, hi­szen hatalmas a vonzerejük, meg tudják babonázni a többieket, a társasági életben kellemesek, se­gítőkészek és nagyvonalúak, a komolyság és a vidámság szeren­csésen keveredik bennük. A Kosok szeretik a regényes, kalandos dolgokat, a természe­tet, a sportot, általában szívósak, jó felépítésűek, ellenállóak. Joggal kérdezhetjük: ennek a jelnek nincsenek hibái? Persze, hogy vannak! Először is szeszé­lyes. Mivel hihetetlen mennyisé­gű energiát kölcsönzött neki a ta­vaszi nap (olyan, mint egy ener­giaközpont), képes egyszerre rengeteg dologba belevágni. El­várja, hogy barátai vagy partnere ugyanolyan ritmusban éljen, lé­legezzen, gondolkodjék, mint ő. Ha ezt nem kapja meg, akkor először rabszolgahajcsárrá válik, később amennyire lelkesedett, olyan hamar megunja az ügyet, vagy magát az embert. Termé­szetéből fakad makacssága, tü­relmetlensége, dacossága, sőt zsarnokságra való hajlama. A sors különös iróniája, hogy ez a keményfejű, határozott és okos jel tulajdonképpen becsü­letes, nagy gyerek marad egész életében. Naiv és romantikus. Talán ebben rejlik legnagyobb ellentmondása (hiszen ezeket a tulajdonságait hibának tekinteni balgaság volna). A Kos rossz emberismerő, hi­székeny, és maga csodálkozik a legjobban, amikor nagyvonalú­ságával, szeretetével visszaélnek. Ilyenkor megvadul, ellenkező végletbe esik. A Kos mint mindenben, a sze­relmi életben is egyenesen tör a célja felé. Erre a típusra jellemző „a szerelem első látásra”. Olyan, mint a tűz és a tavasz: nehezen tudja gátak közé szorítani ösztö­neit. Mivel nagyon határozottak az elképzelései a partnerviszony­ról, módfelett önálló, ugyanak­kor szinte csillapíthatatlanul vá­gyik változatosságra, az állandó­ságot nem búja, a házasságot nem neki találták ki. Független­ségi vágya és roppant tempera­mentuma úgyis ellentmond a kö­töttségek iránti toleranciájának: a szerelemben az érzékiséget ke­resi. ó a szerelemben is irányítani akar, s mivel majdnem minden más jelnél erősebb, partnere vagy alkalmazkodik és beletörő­dik helyzetébe, vagy menekül. A Kos ilyenkor úgy érzi, hogy be­csapták, és nem viszonozták ér­zelmeit, kihasználták. Ilyenkor magába zárkózik. Aztán kezdődik minden elöl­ről, ahogy tavasszal: téli álmából felébred a föld, az ember megte­lik új erővel, a Kos felrázza álmá­ból a tespedt emberiséget. HANG-KÉP Rési László igazsága Nem számítottam erre a várat­lan ajándékra. Más műsorokról kívántam írni, ám amikor ked­den reggel a Válogatott perce­inkben megismételték ezt az el­múlt héten elhangzott riportot, rögvest elhatároztam, hogy mél­tatni kell. A történet főhőse — ebben az esetben a minősítés nem túlzás— Rési László, Tiszanána, Zrínyi út 51. szám alatti lakos, az a 83 esz­tendős polgártársunk, aki e zűr­zavaros, erkölcsi fogódzóktól mentes világban sem adta fel. Mint elmondta, tengernyi sé­relem érte. Valaha önerőből bol­dogult, de hát aztán jött Rákosi és pribékjeinek gátlástalan ter­rorja. A szorgos, a talpraesett, az ötletgazdag földművelőt kulák- listára tették. A leleményesség mégsem hagyta cserben. Keserűségeit fél­retette, s munkálkodott tovább. Aztán úgy három éve horgász­engedélyre vágyott. No, nem in­gyen, mert szabályos alkuban ki­kötötte, hogy megdolgozik érte. Szavához híven ingyen ellátta a Tisza-tó egy üdülőszakaszának takarítását. Igen ám, de az a sze­rény fizetség csak késett. Rekla­mált, pereskedett, járta a bírósá­gokat, ám majd mindenütt eluta­sították. Csakazértis folytatta. Végül már arra is elszánta magát, hogy magával viszi a szekercét. A sztori úgy zárult, mint a szá­munkra már szokatlan mesék­ben. Kiharcolta azt, hogy kíván­sága valóra váljon. Erről beszélt. Méghozzá íze­sen, eredetien, iskolázatlanul is elbűvölő intelligenciával. Biztos nem gondolt arra, hogy elbűvöli a hallgatót, csupán önmaga ma­radt. Megcsodáltam személyiségét, s azt a hittartalékot, amely oly so­kunkból hiányzik. Akaratlanul is segített nekünk, meglepett minket. Azzal a meggyőződésé­vel, hogy nincsenek vesztes há­borúk, csak kudarcokban gaz­dag ütközetek. Es ott a ráadás, az a semmivel sem pótolható katarzis, megtisz­tulás, amit nekünk adott. Önzet­lenül, s éppen akkor, amikor leg­inkább szükség van rá. Kár, hogy nem idézhetem frappáns szófűzéseit, emlékeze­tem azonban őrzi azt a hangula­tot, amely annyira hiányzott szá­momra. * Köszönet érte... Változatlan sivárság Egyre idegesítőbb, amikor a tévés szakemberek anyagi gon­dokra hivatkoznak, s kiemelik: a rendelkezésükre álló összegből képtelenek változatos kínálatot teremteni. Bosszantó, mert senkit sem érdekel az ő problémájuk. Azért fizetik őket, hogy oldják meg ezeket. Ha kevesebb a forint, ak­kor abból. Jó néhányan jelezték már: il­lene takarékoskodni. Német partnereik jóval rátermettebbek, pedig korántsem szűkölködnek annyira márkákban. Odaát olyan programokat rajtoltattak, ahol azonos a helyszín, kevés a szereplő, de „fogyasztható”, majdhogy márkás a produktum. Illene tanulni tőlük, ugyanis a színvonal és a drágaság egyálta­lán nem azonos kategóriák. Az irány félreérthetetlen, tes­sék kérem arrafelé haladni! Un­juk ugyanis azt a hovatovább már emészthetetlen vegyestálat, amelyet ránk erőszakolnak. Leg­alább két elfogadható filmet néz­hetnénk esténként. Pillanatnyi­lag jó, ha egyet kapunk, azt is a szuperkommersz fajtákból. Gyötrclmes a totáltékozlásra valló Angyalbőrben, külföldi mezben satnyácska volt az ame­rikai cégjelzésű Kaszkadőr, az olasz-francia Mint a bagoly nap­pal Legfeljebb az angol Bűvös pillanatok tűnt némileg szóra­koztatónak. Irritáló az a hatványozott igénytelenség. Ha mindehhez társítjuk az okító jellegű blokko­kat, a többnyire fajsúlytalan fe­csegő betéteket, akkor aligha kérdójelezhető meg a jogos elé­gedetlenség. Fizetjük a nem is szerény „előfizetési” dijat. Illene ezért valamit nyújtani. A panaszok ideje lejárt, a ter­vek ismertetéséé is. Következzék mára bizonyítás. Nem a megfoghatatlan távolban, hanem minél hamarabb... Pécsi István Bemutató: pénteken Csörgheő Csuli: Dánffy Sándor mv. Egerben népszerűek a Gárdo­nyi Géza Színház színészei. De azért az is öröm, ha egy-egy új ar­cot fedezhetnek föl a színpadon, ha vendégművészek szerepelnek a helybeliekkel. Berek Kati, Pásztor Erzsi, Köti Árpád, Csonka Ibolya, Pápai Erika és mások után most az Úri muriban a kaposvári Dánffy Sándort látni Csörgheő Csuli szerepében. Bár ő nem igazi vendég, hisz valami­kor itt kezdte a pályáját. — Nem végeztem főiskolát, debreceni stúdiós voltam, olya­nokkal, mint Latinovits Zoltán. Heltai Tündérlaki leányok című darabjával vizsgáztunk. Utána szerződtetett Téri Árpád. És nemsokára, 1958-ban Eger kö­vetkezett. Feleségemmel, Szegő Zsuzsával, aki szintén színész, hat évet töltöttünk itt. Nagyon szerettük a várost, itt született a fiunk is. Itt volt akkor szülész például Kovács Mária, Szobosz- iay Sándor, Ruttkai Mária. Na­gyon fájt a szívünk, mikor meg­szűnt az önálló társulat, s szélnek eresztettek bennünket. — Úgy tudom, az akkori társu­lat is bemutatta az Úri murit. Mi­lyen volt az az előadás? — Már nagyon régen volt, de arra emlékszem, hogy nagy siker volt. Én akkor Borbírót játszot­tam. Aztán húsz év múlva Csörg­heő Csuli lett az enyém Kapos­várott. Tompa Pufi legendás ala­kításával kellett megmérkőznöm. — A korabeli kritikák szerint sikerrel. De térjünk vissza az in­dulás éveihez! — Egerből Kecskemétre szer­ződtünk feleségemmel, majd Békéscsaba következett. Itt sok jó szerep várt rám, klasszikusok­tól maiakig. Játszottam Örkényt és Lope de Vegát is. — Olvastam Örkény egyik nyilatkozatát, hogy számára a maga békéscsabai Tótjaa„legtó- tabb." — Szerettük azt az előadást. De siker volt A kertész kutyája is, melyet megnézett annak idején Zsámbéki Gábor is. Ez aztán meghatározta további életemet. Zsámbéki szerződést ajánlott, s immár 25 éve vagyok Kaposvá­rott. Kaposvár épp akkor kezdett megújulni az azóta elhunyt Ko­mor István igazgatásával. Más légkör volt ott, mint amit addig megszokott az ember. Sok fiatal tehetség, maníroktól, sablonok­tól mentes, friss, színvonalas elő­adások születtek. Nem omlott össze a színház Zsámbéki távoz- tával sem, Babarczy ugyanott tudta folytatni. Sok jó szerepet eljátszottam, a Mandragorától az Ivanovig. Az itteni munká­mért kaptam a Jászai-dijat is. Azt hiszem, már nem tudnék el­menni onnan. Oda köt a színház, a kollégák, a barátok, tanár fiam, aki azóta családos ember, a bala- tonlellei házam. És persze a ka­posvári szellemiség, szakmai se­gítség, az ötletdús próbák. De azért egy kis környezetváltozás mindig jót tesz, ezért örültem az egri hívásnak. — Hogy érzi magát Egerben? — Úgy érzem, profi színház profi színészei közé csöppentem. Színvonalas munkákat látok itt születni, de talán több önbizal­mat javasolnék kollégáimnak. Tiszteletre méltónak tartom a különféle próbálkozásokat, mint például Losonczy Ariel és Sziki Károly Ionescu-estjét. Azt hi­szem, a színész egy és oszthatat­lan mindenütt. Nekem külön boldogság újra találkozni a vá­rossal. Jutalomjátékként élem meg Csörgheő Csuli szerepét. A színházi palettánkon kell ilyen szín is, mint amilyet Gáli László fest. Sokéves tapasztalatból mondom, egy városnak szüksége van színházra. Egerben is! Lőkös Ildikó Egy jó tárlatról Tavaszi verőfényben Az Ifjúsági Ház földszinti ga­lériájában nyitotta meg dr. Or­bán Sándor, az Eszterházy Ká­roly Tanárképző Főiskola fő­igazgatója a főiskola másodéves rajz szakos hallgatóinak a kiállí­tását. Maga a tény is örvendetes, hogy az az intézmény, amely hosz- szú időn keresztül idegen test­ként, hűvös elzáródással, vagy — mondjuk békésebben — távol­ságtartással különült el Eger tár­sadalmi és szellemi életétől, most több területen is igyekszik meg­szüntetni ezt a terméketlen fe­szengést, amely eddig eluralko­dott rajta. És érdemes nyitni, így is! A másodévesek — huszonhár­mán —, F. Balogh Erzsébet és Oskóné Bódi Klára hallgatói, betelepítették lapjaikkal az egész termet. Hasonlóságok és külön­bözőségek ritmusából áll elő az összkép, amely mindenképpen derűre ad okot. Derűs is ez a vi­lág, ahová a látogatókat hívják ezek a fiatalok. Nem szolgalel- külettel másolják a tudnivalók megszerzése közben azt, amit el- látnak-ellesnek művésztanáraik­tól, hanem elfogadják az irányí­tást, az érlelés gondoskodását. Innen van az, hogy ezen a tárla­ton ki-ki hozza a maga egyénisé­gét, ha úgy tetszik, a stílusát, gondolkodásmódját, érzelemvi­lágát. Nem egynek közülük lát­tuk korábban is munkáit itt-ott, le is jegyeztük róluk, amit érté­kesnek tartottunk bennük (pl.: Zsámbok Péter, Zsarnóczky Krisztina). Nincs módunk bemérni a most látható teljesítményt a töb­bi évfolyamhoz, de úgy érezzük, nem véletlen, hogy ez az évfo­lyam kereste először a nagyobb nyilvánosságot, a szereplés lehe­tőségét — a megmérettetésre. Mert a közönség visszaköszön, válaszol az alkotásokra, függet­Jakab László felvételei: Bi­hari Tünde, Roszevák Zsu­zsanna munkái lenül attól, hogy azokban „csak” egy grafikai ötlet, arabeszkszerű ábrázolás, netán egy üres félóra krokizása ölt testet. Itt többről van szó. Az egyéniségek még romlatlan tájékozódással, vi­szonylag a modem irányzatok nagyobb fertőzése nélkül keresik a szépet, önmagukat, a tartal­mat, hogy formát adhassanak az élménynek, az életüket vezérlő léleknek, szellemiségnek. Itt most nem azt kutatjuk, hogy a fejlődés milyen fokán használják eszközeiket, mert a szerényeb­bek és okosabbak megelégsze­nek még egyelőre a ceruzával, a tollal; hanem azt, mi van a vona­lak, a színek mögött. És itt az összbenyomást tömörítő mon­dat: tavaszi hangulata támad az embernek a lapok „végigolvasá- sa” után, mert nincsenek ismét­lések, „átlátások-áthallások”, nem unott témák, nem köteles­ségből felkarcolható teljesítmé­nyek sorozata lóg a filcfal előtt, hanem érdekességek, amikre vá­laszolnunk kell. Maradjunk mindenekelőtt a humornál, hiszen a főiskolai hallgató is, mint minden diák, legszívesebben nevetve mondja meg az igazat. Bihari Tünde idős párt ábrázol, az asszony kutyát vezet, szatyorral a kezében, a fér­fi maskarának is láttatva elfor­dulva issza sörét (a pohár mére­téből arra következtetünk). Könnyed kézzel megoldott fel­* ^SSIll adat, dolgait szívesen elképzel­jük újságok hasábjain. Vagy itt vannak Tanyi Sándor árnyfigu­rái. Ha jobban szemügyre vesz- szük őket, ezek igazán élnek, ki­fejeznek valamit, amiről ritkán szólunk egymás között is ilyen nyíltan. Más világ Szecskó Zsolté. A Nemzedékem és az Illusztráció elmélkedések eredménye. Feltűnik Urbán Csilla kombi­nációs készsége, Vigyinszky At­tilánál meg éppen az, milyen sza­batosan fogalmaz, és csak az egész látvány harmóniájára ügyel. Fogta Béla a heverő nő telt idomait jó érzékkel fogja harmó­niába. Kalamár Attila aktjai kö­zül az éppen vetkőzőt tartjuk a legkifejezőbbnek. Zagyvái Zsolt Razglednicái, Gyenes Melinda városrészlete, Roszevák Zsu­zsanna tájképe nemcsak a rajz­készséget dicséri, hanem azt az ízlést is, amely bennük munkál. Nagy felületet kapnak a színes lapok, az akttanulmányok, az absztrakciók, de ott, köztük, ál­taluk nehezebben érhettük utol azt az egyéniséget, az alkotót, akinek belső életét, fejlődőké­pességét szerettük volna kikutat­ni. Mindez együtt: értékes és hasznos találkozás az egri főisko­lások és a közönség között. Amely mindig is komolyan veszi, mi történik a város falain belül. Farkas András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents