Heves Megyei Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-18 / 64. szám
2. HIRDETÉS HÍRLAP, 1991. március 18., hétfő ígéret a demokráciára Szaddám Húszéin elnök szombati tv-beszédében demokráciát ígért az iraki népnek. Az iraki államfő többpártrendszerű, parlamentáris demokrácia megteremtését helyezte kilátásba, de nem jelölt meg határidőt. Mint mondta, Bagdadban hamarosan új kormányt hoznak létre, amelynek meg kell valósítania a nemzeti újjáépítést és el kell indítania a demokratikus átalakulás folyamatát. Szemtanúk elmondása szerint az elmúlt hetek harcai nyomán a halál völgyévé vált Bászra, Irak második legnagyobb városa. A kikötővárost szünet nélkül ágyúzzák a köztársasági gárda egységei, rengeteg a halott és a sebesült... Per Urban ellen — pornográfia miatt Miért olyan gusztustalan az újságja? Mert én ilyen gusztustalan vagyok — válaszolta egy találkozón egy egyetemista kérdésére válaszolva Jerzy Urban, egykori kormányszóvivő, a Nie S című hetilap alapítója és cesztője. Lapja valóban nemegyszer a trágárság határát súrolja, és nem titkolt megvetéssel viseltetik az új rendszer és képviselői iránt, ám a legjobb szatirikus lap Lengyelországban. Urbannak most bíróság elé kell állnia, mert az ügyészség vádat emelt ellene, no nem kormány- vagy klérusellenesség, hanem pornográfia miatt. Lemondások Jugoszláviában Szombatqn délután lemondott elnökségi tagságáról Jugoszláv Kosztics, a vajdaság elnökségének elnöke, aki ezzel szolidaritást vállalt Boriszlav Jovics elnökkel. Nenad Bucsin Crna Gora-i elnökségi tag már korábban leköszönt tisztségéről. Belgrádban szombat este nyugalom volt az utcákon, nem tapasztaltak különösebb készültséget. SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI AJÁNLATA HÉTFÓTÓL-HÉTFŐIG 80 MB-os AT Bus Winchester 38.900 Ft + ÁFA AT-BUS Controller 3600 Ft + ÁFA EPSON FX-1050 nyomtató 45.900 Ft+ AFA AT 286+40 MB HDD 14” mono monitor 72.900 Ft + ÁFA Azonnal megvásárolható! Eger, Knézich K. u. 18. Tel/tax: 36/25-102. v*v POINT SZITA- ÉS OFSZETNYOMÁS Eger, Szaicz Leó u. 3/A. Telefon: 36/10-864 Mindennemű színes és egyszínnyomott NYOMDATERMÉKEK tervezése, kivitelezése Varga Zoltán Varga Béla grafikus cgt. Demokratikus márciusi ünnep Székely kapu Füzesabonyban Köszöntések külhonban (Folytatás az 1. oldalról) Külön felhívta a figyelmet arra, hogy csak a törvények tiszteletével lehet felemelkedni, ez adja meg az igazi szabadságot. Hangoztatta, ebben a kis hazában nagy szükség van a biztatásra, a bátorításra. Az istentisztelet a Himnusszal zárult, majd a megjelentek a Pyrker téren tekintették meg az ez alkalomra készült összeállítást. Ünnepi beszéd nem volt, talán azért, mert túl sokat is hallhattunk már az utóbbi esztendőkben. A Gárdonyi színház művészei szavaltak: Petőfi, József Attila és Nagy László verseit. A Movendó Kamarakórus énekelte el a Himnuszt és a Szózatot, s fellépett a Gyermek-Szabadidőközpont néptáncegyüttese. Az ünneplők ezután lovasbandérium és a 212. Számú Bornemissza Gergely Cserkészcsapat vezetésével a Petőfi-szoborhoz vonultak. Vörösmarty Szózatát Blaskó Balázs színművész mondta el, majd a városi, a megyei önkormányzat, a különböző pártok képviselői, valamint Eger város polgárai helyezték el a talapzatnál a megemlékezés virágait. Letették katonai esküjüket Egerben, a Dobó István Laktanyában a helyi dandár és felderítő zászlóalj újoncai. Nagyszámú közönség, szülők, rokonok előtt a Himnusz és a megnyitó után felolvasták a honvédelmi miniszter díszparancsát, amelyben a Nemzeti ünnepen, a felderítők kiváló munkáját elismerve, új csapatzászlót adományozott az egységnek. Az új lobogót Nagy István alezredes, a Bornemissza Gergely felderítő zászlóalj parancsnoka vette át. Ezután sor került — hagyományos módon — a katonai fogadalomtételre. Esküszó... Amint elhalt a hálaadó istentiszteletet záró harangzúgás, kürtszó harsant, s a gyöngyösi Szent ßerffl/an-templom köré sereglett tömeg a katonai ceremónia kezdetére figyelt. A Bányász zenekar jeladására pontosan 10 órakor bevonult a térre a Török Ignác Gépesített Lövész- dandár tisztelgő és esküt tevő állománya. Az alapkiképzést sikeresen teljesített újoncok egyike, Juhász Ferenc honvéd tartotta esküre a kezét, utána mondták a többiek a katonai fogadalom szövegét. A fiatal katona méltóságteljesen, az egész teret betöltőén szónokolta az esküt, miközben a pódium két oldalán ott állt szerencsi édesanyja és miskolci menyasszonya, Balogh Henriett. Hozzájuk, az ünnepség résztvevőihez, a dandár katonáihoz — a frissen felesküdött honvédokhoz — intézte kökszöntő beszédét Módi János alezredes, parancsnok. Az ünnepi eseményen beszédet mondott Keresztes György, a város polgármestere is. A katonai eskütétel az ifjú honvédek díszmenetével zárult, az ünneplő tömeg pedig átvonult a városi múzeum kapujához, ahol az 1849-es tavaszi hadjárat gyöngyösi haditanácsának egykori színhelyén lévő emléktáblánál koszorúztak. Köztük az első szabadságra készülő katonák is, mint a gyöngyöstarjáni Kis András — az ő bevonulását lapunk is figyelemmel kísérte. Március idusán napsütéses időre ébredtek a hatvaniak, s már kora délelőtt benépesült a várost átszelő főútvonal, valamint a Kossuth tér, ahová a megemlékezést tervezték. Elsőnek a sporthivatal vándorserlegeiért ldírt váltófutást rendezték meg, négy kategóriában. Az ünnepi műsort a Himnusz vezette be, majd a városháza mellvédjén a Bajza József Gimnázium 111/e osztályának diákjai idézték meg tartalmas előadásukkal 1848-49 hősi harcainak szellemét. Az ünnepi szónok is — követendő példaként — az osztály diákjainak sorából került ki: Képe Mónika emlékezett meg egykor vérbe fojtott nemzeti forradalmunkról. Közreműködött a programban az Állami Zeneiskola tanáraiból, növendékeiből alakult fúvószenekar is, majd az 1848-49- es szabadságharc emlékművének talapzatánál elhelyezték az emlékezés virágait Szinyei András polgármesterrel az élen a képviselő-testület tagjai, a különböző társadalmi szervezetek. Huszárok hozták a nemzeti lobogót Verőfényes tavaszi napon közel ötszáz résztvevő gyűlt össze a hevesi városháza előtti téren, ahová a tarnamérai Sándor Móric Lovasklub tagjai kék huszáregyenruhában hozták be a nemzeti lobogót. Ezután a fanfárok hangjával kezdetét vette a műsor, az irodalmi összeállítás, a forradalomról szóló diákvallomások sora, s a hevesi forradalmárról, Németh Albertról szóló megemlékezés. A későbbiekben a középfokú oktatási intézet diákjai, valamint az egri Lajta László Néptáncegyüttes szórakoztatta az egybegyűlteket, akik ezután a városközpontban parádéztak: lovagolhattak és sétako- csikázhattak, majd élvezhették a napzáró térzenét. Füzesabonyban a Remenyik gimnázium előtti téren dr. Pásztor József polgármester tartott ünnepi köszöntőt. Ekkor avatták fel a város új köztéri alkotását, Sebestyén József erdélyi fafaragó Székely kapuját. A kápolnai római katolikus templomban misét tartottak a hősök tiszteletére, a dicsőséges márciusi nap emlékére. Az isten- tisztelet után az ünneplők a hősi emlékműhöz vonultak, és elhelyezték a kegyelet virágait. Megyénk legfiatalabb városában, Pétervásárán 15-én reggel a hagyományteremtő szándékkal megtartott tavaszi futóversenyen mintegy 260polgár vett részt, fiatalok és idősebbek egyaránt. Nagy érdeklődés kísérte a művelődési ház palóc udvarán sorra került ünnepi megemlékezést is, amelyen Szántó László önkormányzati képviselő méltatta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc értékeit. A programot irodalmi kávéház zárta: a művelődési házban Fától fáig címmel Kányádi Sándor költészetét ismertette meg a közönséggel Réti Árpád színművész. Aradon pénteken délelőtt, március 15-e évfordulójának alkalmából megkoszorúzták a 13 vértanú emlékművét. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének néhány vezetőségi tagja és mintegy ötven személy vett részt a koszorúzáson. Azért ilyen kevesen, mert az RMDSZ intéző bizottsága csütörtöki ülésén javasolta, hogy tartózkodjanak a hivatalos koszorúzástól, elkerülendő az „összetűzést” a Vatra Romaneascával. Nagyváradon délelőtt megkoszorúzták a cári hadseregből átállt és Nagyváradon kivégzett lengyel vértanú, Rulikovszky Kázmér sírját, Szacsvay Imrének, a forradalom vértanújának és Nicolae Balcescu román forradalmárnak a szobrát. A koszorúzáson mintegy kétezren vettek részt, köztük Szőcs Géza, az RMDSZ főtitkára. Tőkés László református püspök imát mondott Szacsvay Imre szobránál, akit azért végeztek ki, mert a képvselőház jegyzőjeként aláírta a függetlenségi nyilatkozatot. Máramarosszigeten délelőtt a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak. Kolozsváron az RMDSZ Ko- lozs megyei szervezete megkoszorúzta Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu emléktábláit, valamint a kolozsvári fellegvár tetején, az egykori osztrák kaszárnya falán a Stefan Ludwig Roth erdélyi szász politikus kivégzésére emlékeztető táblát is. Szatmárnémetiben, a magyarság csak késő délután, a templomokban emlékezett meg az évfordulóról. Brassó megyében már csütörtökön megkoszorúzták a tömösi 1848-as emlékművet, este a brassói nagyszínházban mintegy 900 néző előtt az RMDSZ szervezésében ünnepséget tartottak, irodalmi összeállítással fellépő magyar színjátszók és népdalénekesek, népi táncosok közreműködésével. Nagyváradon szombaton az RMDSZ szervezésében ünnepélyesen újra felavatták és megkoszorúzták Petőfi Sándor mellszobrát a költő nevét viselő városi parkban. A negyvenes években eltávolított szobor restaurálva régi talpazatára került vissza. A szoboravatáson mintegy háromezren vettek részt. Jelen volt Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Szőcs Géza főtitkár. Péntek délelőtt a szlovák fővárosban ünnepélyesen megnyitották a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ ideiglenes épületét. A megnyitón Andrásfalvy Bertalan magyar művelődési és közoktatási miniszter mondott beszédet. Délután Pozsony Ligetfalu nevű külső városrészében hagyományos március 15-i program zajlott le: a CSEMA- DOK városi bizottságának szervezésében megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát. Az amerikai kormányzat képviselői, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet vezető személyiségei, a diplomáciai testület tagjai vettek részt csütörtökön este Zwack Péter washingtoni magyar nagykövet fogadásán, amelyet március 15-e ünnepe alkalmából adott. A nap folyamán nyílt meg az amerikai törvényhozás egyik épületében Bodó Sándor és Ilona kiállítása. f A KAZINBARCIKAIKÖNNYŰBETONGYÁR S kéri Kedves Vásárlóit, hogy az 1991.1. negyedévben — TÜZÉP- telepeken és egyéb fizetőhelyeken — befizetett vagy befizetendő gázszilikát- termékeit 1991. március 31-ig szállítsák ki. (MTI) Ausztria-lottó nyerőszámai 7, 11, 18, 20, 36, 40 A pótszám: 25. Az e heti jóker szám: 658 661 J ------------------------ " ................................^ E GZISZTENCIA HITELT ÉS RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNYT A KERESKEDELMI BANK RT.-TŐL Az Egszisztencia hitelkérelemmel kapcsolatos tudnivalókról — 1991. március 20-án 13.30 órai kezdettel az MNB Heves Megyei Igazgatóság Y. emeleti tanácstermében — tájékoztatást tartunk, melyre leendő ügyfeleinket tisztelettel várjuk. i^^Kereskedelmi^amkRt^grUFiókja. ^ <r====\ Amerikai—magyar Kft. jó megjelenésű agilis hirdetésszervezőket keres, megbízási szerződéssel, jutalékos rendszerben. Érdeklődni lehet: a 251-1555-ös telefonszámon, vagy levélben: 1145 Budapest, Gyarmat u. 52. híd Kft. f MÉG VÁLTOZATLAN ÁRON kínáljuk termékeinket! Külső, belső tér burkolására egyaránt alkalmas, sokféle színben, 10X10 cm méretben gyártott FAGYÁLLÓ MÁZAS MOZAIK BURKOLÓLAPJAINKAT. Figyelmükbe ajánljuk a fürdőszoba-berendezés színeivel harmonizáló FALICSEMPE-VÁLASZTÉKUNKAT - 15X15 cm, 15X20 cm és 20X25 cm méretben, továbbá belső téri padlóburkolásra alkalmas 20X30 cm méretű termékünket. KÜLÖNLEGES SZOLGÁLTATÁSUNK: Minden hétfőn a vállalat iparművésze szaktanácsadással segíti lakásburkolatának hangulatos, esztétikus összeállítását. NE SAJNÁLJA A FÁRADSÁGOT! Címünk: Romhányi Építési Kerámiagyár Mintaboltja Romhány, Felszabadulás u. 4. ^ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—15 óráig, szombaton 7—12 óráig.^ ROMHÁNY MADE IN HUNGARY