Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
t Y w HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1991. február 9., szombat A Nap kél: 7.01 órakor, nyugszik: 16.56 órakor. A Hold kél: 3.44 órakor, nyugszik: 11.38 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ABIGÉL és ALEX nevű kedves olvasóinkat. Héber eredetű a mai ABIGÉL eredeti formája, az Abigail. Ebben az „ab” szó atyát, a „gila” pedig örömöt jelent, így a névben az öröm tükröződik, mellyel az apa leánygyermekeit köszönti. A skótok között ma is gyakori, nálunk Arany János Tetemrehívás című költeményének Kund Abigélje tette ismertté a nevet. Az Abigélnek ajándékozandó virág hangulatát ez a ballada adja meg: a bordó levelű Coleus blumeit, vagy a szintén vérre emlékeztető vörös rózsát adjunk a ritka nevű ünnepeknek. ALEX az Alexander latinosított férfinév, vagy annak görög formája, az Alexandras rövidítéseként került használatba. Mindegyikük Makedónia királyának, a Szíriát, Palesztinát, Közép-Ázsiát meghódító hadvezér, Nagy Sándor (i. e. 256-323) nevét idézi. Megemlítjük, hogy Kelet-Berlin főterét hívják így, amiben A. Döblin: „Berlin, Alexanderplatz” (1929) című regénye egy modern nagyváros forgatagát eleveníti fel. Naptárunkba 1990- ben került először ez a név. | >S[Mőjárás] Várható időjárás ma estig: Átmeneti szünetek várhatók az országos havazásban. Nyugat felől felszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet — I és 4 fok között ( mozi ) EGRI URÁNIA Elit kommandó (Telefon: Színes, amerikai 11-888) kalandfilm 9-10-én: du. 3, 5 Este 8 órakor órakor Halálos Heves jeges nyugalom Színes, francia Színes, amerikai film film Este 7, 9 órakor HATVANI Palimadár KOSSUTH Színes, amerikai 9-én: este 6 bűnügyi órakor filmvígjáték Vissza a EGRI PRIZMA jövöbe 3. 10-én: du. 3, 5. , „ arűeri k ai e$ts *r öl diCÓÍ kaland film Egy 10-én: este 6 elkényeztetett órakor r.iek Bűntény a utazása támaszponton GYÖNGYÖSI Színes, amerikai PUSKIN film 9-10-én: du. 4, FÜZESABONY este 6, 8 órakor 9-10-én: Holt Selyemgubó költők Színes, amerikai társasága fantasztikus HEVES vígjáték 10-én: Top Gun HATVANI PÉTERAPOLLÓ VÁSÁRA 9-10-én: du. 4, 10-én: Baseball este 6 órakor bikák ( színház ) Fő ellenségünk: az árazógép (Fotó: Perl Márton) Ingyenkonyha Kölnben Az Éhezőket Segélyező Szövetségi Munkaközösség (BAGNH) becslése szerint Németországban a hajléktalanok száma meghaladja az egymilliót. Közülük több ezren fedél hiányában az utcán élnek, padokon hálnak, a telet a város környéki kiskertekbe és hidak alá húzódva töltik. A BAGNH szerint a helyzet „szinte katasztrofális”. Lás- san kimerülnek a lehetőségek a hajléktalanok elhelyezésére. Több városban riadókészültséget rendeltek el. A hajléktalanok Berlinben, Münchenben. Kölnt: és ilambi g- ban vannak a legtöbben. Berlinben számuk 16-20,'/ '-r között g. A kölni főpályaudvaron felállított ingyenkonvhár "■.pont'' .százan állnak sorba meleg ételért. A város 44 000 sAí kisszállást ozott lébe lakásokban, crtthonokhun hajók, m é- raktál csarnokokban, amelyet :.a6y i ősze mär togf ár! Hamburg a 10.000 hajléktalant szálló ar ! panziókban helyezi el. Karlsruhéban már fűtött polgár■ át .mi létesítményekben biztosítottak szállást a hajléktalanoknak. Bálnarejtély Nincs még egy állat az emlősök között, amelynek átalakulása olyan gyors és látványos lett volna, mint a bálnáké. Ma már tudjuk, hogy egy sertéshez hasonló patás emlőstől származik, amely szervezeti felépítésében a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott. A vízi életre való tökéletes áttérés rendkívül messzemenő anatómiai és fiziológiai változásokat követelt, és ez a biológiai rendszerek nagy hányadát érintette. Az evolúciónak ez a fejezete eddig több vonatkozásban homályos volt, mivel nem találtak olyan kövületeket, amelyek megőrizték volna a gyors evolúciós folyamat miatt csak geológiailag rövid ideig létező köztes fokozatokat. Az utóbbi években azonban Pakisztánban, majd újabban Egyiptomban olyan rendkívül fontos maradványokra bukkantak, amelyek lehetővé teszik a bálnák fejlődéstörténetének rekonstrukcióját. Forrástól a torkolatig Forrástól a torkolatig címmel filmet forgatott a Magyar Televízió stábja a Tiszáról és vidékéről. A 12 részes, egyenként 45 perces film vágása, zenei anyaga kész, s Bellon Tibor, a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója, a forgatás néprajzi szakértője összeállította a film kísérő szövegét is. A sorozat a forrásvidékétől a torkolatáig mutatja be a folyót, annak romantikus vidékeit, a Tisza völgyében élő emberek mindennapjait, a honos szakmákat és gazdálkodási szokásokat. A filmek felelevenítik a Tisza-men- te népi hagyományait, a foglalkozási szokásokat a nádvágástól a kaskakötésig, az ártéri állattartástól a halászatig, a gyümölcs- termesztéstől a méhészkedésig. A kamerával írott kis tiszai néprajzot a közeljövőben mutatja be a televízió. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tegnap délelőtti tájékoztatója szerint a lottó 6. játékhetének nyeremény- ösz- szegei a nyereményilleték levonása után a következők: az egy darab öttalálatos szelvény nyereménye 9.252.776, a négytalálatosokra egyenként 191.925, a hármasokra 1559, a kettesekre pedig 47 forintot fizetnek. Az adatok nem véglegesek. Az IBUSZ és a Hírlap közös pályázata II. forduló Tudja már Ön, hol fog nyaralni? Ha még nem, megoldjuk gondját! Nem kell mást tennie, csak részt vennie az IBUSZ és a Hírlap közös rejtvénypályázatán. Az IBUSZ Heves Megyei Irodája által összeállított kérdéssorozat II. fordulójának helyes válaszait 1991. február 15-ig juttassa el szerkesztőségünkbe. Június 15-én sorsoljuk a fődijat: egy kéthetes tengerparti nyaralást Olaszországba, Lido Jesolóba. 1. Umagban hány szállodában hirdet üdülést az IBUSZ? 2. Melyik évben alakult meg az IBUSZ-klub? A borítékra kérjük ráírni: IBUSZ-rejtvénypályázat! EMÍDUSZ HUNGARIAN TRAVEL COMPANY Gárdonyi Géza Színház 9-én: 19.30 órakor Sírkő és kakaó (Stűdióelőadás) * 10-én: 15 órakor Kalandozások Ihajcsuhajdiában (Az előadás színhelye: Harlekin Bábszínház, Bartók Béla-tér 4.) KÖZLEMÉNY. A Miskolci Postaigazgatóság tájékoztatja kedves Ügyfeleit, hogy a hírlapszolgálat kezelési rendjének változása miatt a postahivatalok a nyilvántartásukban lévő lapok előfizetési diját az ELŐFIZETÉSI IDŐSZAKOT MEGELŐZŐ HÓ 25-IG fogadják el. Ezt követő díjbeszedés esetén a megrendelt lap kézbesítését a következő naptári hónapra már nem tudjuk vállalni. Kérjük tisztelt Ügyfeleink szíves megértését! Miskolci Postaigazgatóság. SZVPEREXPRESSZ Eladó Bükkszéken Egri úton 930 mz-es családi ház építésére engedélyezett teljes közművesített terület (víz, villany, szennyvíz, földgáz) III. építési övezetbe tartozó. Kiviteli tervet is átadok. Érdeklődni: 13- 858-as egri telefonon esti órákban.*2153/2K _______________ Eladó három- és négyszálas 380 V-os ipari interlock Kovács József Tarnalelesz, Kossuth u. 239. Telefon' 36/67-047.*2210/2K_______ 5 ajtós 5 sebességes Samara eladó. Érdeklődni: 36/19-469 telefonon.*2275/2K_______________ And ornaktályán kis családi ház nagy telekkel eladó. 36/20- 624.*2353/1K_______________ 4 00-500 férőhelyes tojatóketrecet vennék. Telefon: 36/19-517.*2354/ 1K ügyesség 2372” jeligére a kiadó- eladó. Érdeklődni: Eger, Rákóczi ba Eger, Pf. 23/2372/1K______ u. 44. 2/15.*2394/1 K 2 szobás lakást cserélek 1 szo- básra. 36/25-405.*2382/1K Eladó február 12-én átvehető Opel Kadett 1,4 LS gépkocsi-kiutalás. Érdeklődni: a 36/24-216-os tele- fonszámon.*2384/1K__________ Gazdálkodásra alkalmas tanya kiadó vagy eladó. Érdeklődni lehet Jászapáti, Vágó Pál 9. 5130.*2390/1K ______________ R övidesen átvehető Favorit-kiutalás, valamint 9 éves Skoda 120 L eladó. Érdeklődni: a 15-803-as egri telefonon.*2391/1K___________ T őkéstársat vagy-üzemeltetőt keresek. „Masszázsszalon 2393” jeligére , a kiadóba Eger, Pf. 23.*2393/1 K Fodrásztanulót felveszek. „Kéz- Napsugár utcai kétszobás lakás Eladó Eger, Napsugár u. 38. sz. III. emelet 7. ajtó alatt lévő 47 m2-es egyszoba-összkomfortos lakás. Érdeklődni: 36/16-859.*2396/1K Gáztűzhely és konvektor eladó. Eger, Mikes K. 2/B.*2399/1K Négyütemű Trabant Combi és 5 éves Dacia eladó. Sebők Heves, Kölcsey 1/B. Telefon: 39/11 232.*2408/1K Eladó 7. éves Trabant Combi, 127- es FIAT-motorral beszerelve, 2 év műszakival. Érdeklődni: Király Szomolya, Bem 30.*2409/1K Mindenféle belső burkolást vállalok rövid határidővel. Érdeklődni: 36/10-399-es telefonon. A rabló-pandúr játéknak olykor vannak csalafinta szakaszai is. Például amikor utóbbi éppen ellenfelére vadászik, az pedig az ő kárára cselekszik. Hogy miképpen végződött ez a valóságból vett történet, többek között erről is olvashatnak az elmúlt időszakot átfogó összegzésből. S szó esik egy különleges — részben már ismert — esetről is. Ha a rendőr csak figyel... Önszorgalomból, s mert igencsak bosszantotta is a dolog, az egyik nyomozó Gyöngyösön esti figyelőszolgálatot tartott, hogy nyakon csípje a személyautók feltörőit. Saját civil kocsijával ment. Az egyik parkolóban hagyta a járművet, ő pedig körülnézni indult. Mire visszatért, már csak azt konstatálhatta, hogy bizony hűséges négykerekűjét sem felejtették ki a sorból a bűntevők! Feltörték és elvitték a tárcáját, benne mintegy kétezer forinttal, s néhány hivatalos okmánnyal. Nem kellett sokáig búslakodnia a póruljárt hatósági embernek — hamarosan elfogták a négytagú tolvajbandát. Nevezetesen a gyöngyösi Mácsai Istvánt és feleségét, valamint a még igen ifjú L. T. és J. R. szintén helyi lakosokat. Velük szemben lopás alapos gyanúja miatt folytatják az eljárást, mégpedig—lévén városbeli rendőr is a sértettek között — a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztályán. Fagyhalál Február 3-án, vasárnap Bükkszéken holtan találták a lakásában a 60 esztendős Zagyva Istvánt. A helyszínre siető rendőrök megállapították vizsgálatuk során, hogy a férfi előző este erősen ittas állapotban tért haza a teljesen hideg lakásba, s az éjszaka alatt kihűlt. Bűncselekményre utaló nyomokat, körülményeket nem fedeztek fel a helyszínelők. Halálos baleset is történt sajnos a hét közepén. Szarvaskő külterületén túl gyorsan haladt személyautójával Újlaki Ignácné 42 éves tamaleleszi lakos, büfévezető. Kocsijával átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, s összeütközött az Agria Volán teherjármű-szerelvényével. Az asz- szony a helyszínen életét vesztette. Áz ügyben folytatják a vizsgálatot. Újra csak: gázpalackok, templomi értékek Ismeretlen tettesek után nyomoz a rendőrség. Az utóbbi időben — minden bizonnyal az áremelésnek is köszönhetően — ugyancsak gyakorivá vált a gázpalackok ellopása. Február 1-jén Adácson 49, 2-án Viszneken három, egy nappal később Nagy- kökényesen hat, Horton négy, Détkén pedig 12 különböző súlyú tartályt tulajdonítottak el a gázcseretelepekről. Kedvelt színhelyei lettek a tolvajoknak az egyházi létesítmények. Igaz, többször írtunk már ilyen esetekről, ám a védelmet nem nagyon sikerül megoldani. Ezúttal Mátraházán történt hasonló. A jászszentandrási, büntetett előéletű Suki Emil — lakása nem lévén — a helyi templomban keresett magának átmeneti hajlékot. S ha már behatolt, olyannyira otthonosan érezte magát, hogy a perselyt saját tulajdonának tekintette. Felfeszítette, ám mielőtt elszelelhetett volna a pénzzel, a járőr tetten érte. Szorult helyzetében Suki késsel támadt a hatósági emberekre, de sikerült gyorsan leszerelni. Mikor elszámoltatták a rendőrségen, kiderült, több hétvégi ház feltörése is terheli a lelkét. Többrendbeli lopás és hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt folytatják vele szemben az eljárást. Bizonyítottság hiányában... Még múlt év novemberében írtuk meg Babasirató címen kétrészes riportban a Hevesen lakó Hanák Erzsébet esetét. Az asz- szonnyal szemben emberölés gyanúja miatt indítottak tavaly augusztusban büntetőeljárást. Azon hónap 5-én kórházba szállították. A kezeléskor megállapították az orvosok, nagy a valószínűsége annak, hogy a nő szült. Méhlepényt távolítottak el szervezetéből, s fél centiméteres köldökzsinórcsonkot találtak. Emellett más leletekből is arra gyanakodtak, hogy titkolt terhesség után koraszülés történt. Értesítették a nyomozóhatóságot, amely helyszíni szemlét tartott, és elrendelte az orvossza- • kértői vizsgálatot. A szemle során nem bukkantak magzati tetemre. Az érintett tagadta, hogy ő szült volna, s kifogást emelt a kezelőorvos véleménye ellen is. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya újabb szakvéleményt kért a Miskolci Igazságügyi Intézettől, ahonnan az a hivatalos válasz érkezett, hogy Hanák Erzsébet terhessége harmadik harmadában volt, ám nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy spontán vetélés következett be. Emberölés csak akkor állhat fenn ilyen esetekben, ha a magzat, a csecsemő élve születik. Mivel ez nem volt bizonyítható, s az eljárás folytatásától sem lehetett eredményt remélni, ezért a rendőrség Hanák Erzsébettel szemben bizonyítottság hiányában megszüntette az ügyet. Az érintett e határozat ellen panaszt nyújtott be a megyei főügyészséghez, abban kérte, változtassák meg a döntést, s mondják ki, hogy vele szemben az eljárást bűncselekmény hiányában szüntették meg! Sérelmezte azt is, hogy a vallomásától eltérő megállapítások szerepelnek a rendőrség által kiadott iratban. A megyei főügyészségen a panaszt — mondván, hogy az igazságügyi orvosszakértői vélemény a meghatározó —, mint minden tekintetben megalapozatlant, elutasították. Az utolsó mondat tartalmaz egy fontos megjegyzést: „... a nyomozóhatóság határozata alapján ez az ügy nem kerül a bűnügyi nyilvántartásba”. Elnézést kért a polgármester Olvasóink bizonyára még emlékeznek rá: január 12-én kora délután a fenyegetően fellépő ittas egyénekkel szemben lövéseket kellett leadnia géppisztolyából a káli vasútállomáson Tóth Zoltán r. őrmesternek. A fegyver használata miatt egyébként senkinek az épségé nem került veszélybe, sikerült viszont megfékezni egy részeg garázda csoportot. A megyei rendőr-főkapitányság vezetője szakszerű és határozott intézkedéséért Tóth őrmestert dicséretben és jutalomban részesítette. A kis átadási ünnepségnek — amelyet Kálban rendeztek — volt egy sajátos, ugyanakkor figyelemre és talán olykor másutt is követésre méltó momentuma. Szót kért ugyanis Tompa Vilmos, a település polgármestere, és felolvasott egy, a főkapitánynak címzett levelet. Abban köszönetét fejezte ki a szolgálatát ilyen jól teljesített rendőrnek, s az állampolgárok nevében elnézést kért azért, hogy egyetlen olyan ember sem akadt a helyszínen jelen lévők közül, akik segítettek volna a hatóság jeles képviselőjének... Szalay Zoltán \ A paragrafusok birodalmában 7 Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE * Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-B Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: • Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.1 Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- I kézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dl] egy hóra 199, negyedévre 597 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109