Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. február 6., szerda Az egri háziezred tragédiája a Don-kanyarban (11/1.) Egy koncertsorozat után A rosszat sejtető háborús nyitány Az egri ezred állásaiból a Don A magyar nép történetének egyik legtragikusabb szakasza az volt, amikor fegyverbe állították és feláldozták Mars isten véres oltárán. 48 esztendeje annak, hogy 1943 telén megsemmisült az egyenlőtlen harcban a 2. magyar hadsereg, s annak keretében az egri 14. honvéd gyalogezred. Hiteles adatok tükrében tekintjük át pusztulásuk szívszorítóan igaz históriáját... A nagy „keresztes háborúban” való magyar részvétel sötét árnyékát vetette már 1941. június 14-én előre Werth Henrik vezérkari főnök tájékoztatása Bár- dossy miniszterelnökhöz: „Oroszországgal szemben gyors sikerre számítunk... Magyarország részvétele is igen rövid ideig fog tartani... Néhány hét múlva a magyar haderő leszerelésére számíthatunk. E háborúban részt kell vennünk! Majd napok múltán a berlini magyar katonai attasé jelentette Werthnek: „Óvatosabb becslések a háború befejezéséig 3 hónappal számolnak...” 1941. június 27-én Bárdossy László miniszterelnök bejelenti Magyarország hadba lépését a Szovjetunió ellen. Erre az ürügyet szovjet repülőgépeknek kassai bombázása szolgáltatta. De ma már tudjuk, hogy Krúdy Ádám, a kassai repülőtér parancsnoka jelentette a miniszter- elnöknek, hogy a bombatáma- dást német repülők végezték. A miniszterelnök eltitkolta a kormányzó előtt, hogy a magyar nagykövet azt jelentette Moszkvából: Molotov arról tájékoztatta őt, hogy amennyiben Magyar- ország távolmarad a háborúban való részvételtől, úgy a Szovjetunió támogatni fogja az erdélyi kérdésben. Az egri gyalogezredet 1942. június 20-án vagonírozták be a pályaudvaron. Kelemeny Alajos századostól, géppuskás századparancsnoktól tudom, hogy 4 ezer fő volt a frontra indított ezred hadiállománya. De az emberőrlő harcok veszteségeinek a pótlására háromszor kapott még 1-1 ezer főből álló menetszáza- dot. Eszerint tehát az egri 14. gyalogezred kb. 7 ezer embert állított harcba. A 2. magyar hadsereget 200 ezer emberből állították össze, s lány Gusztáv lett a parancsnoka. A tizenegyeseket a 23-assal együtt a 20. könnyűhadosztály keretében a IV. hadtestbe sorolták. Az egri háziezredet messze a Don nyugati előterében rakták ki, s csak embertelenül súlyos gyalogmenet után alakította ki állását. Egy vezérkari jelentés közli: a katonák „agyon)táj szoltan és leharcolva” kezdték meg 1942 augusztusában és szeptemberében a „hídfőcsatát.” Ekkor éppen a 20. hadosztály került a harcok középpontjába, s akadt nap, amikor 1400 embert vesztett. E kegyetlenül véres harcok résztvevőjétől, Kelemeny Alajos századostól tudom, hogy 1942. augusztus 10-én támadást kellett indítaniok az egrieknek Sztoro- zsovoje falutól délnyugatra húzódó Vakbélhát nevű magaslatért. A németek ígérete az volt, hogy ők nagy erőkkel elfoglalják a falut, s az egrieknek csak fel kell sétálniok a Vakbélhátra. „De a németek nem bírtak a megerősített faluval. Erre minket a hadosztályparancsnok minden légi, tüzérségi és páncélos segítség nélkül nekizavart a Vakbélhátnak — mi magyarok majd megmutatjuk. De igen sok veszteség volt!” E kudarc hatása alatt roppant össze Uzoni Kovács Károly vezérőrnagy, hadosztályparancsnok idegzete, s hazatért a frontról. Szeptember 10-13-án az egrieket újból nekilendítették a Vakbélhátnak, újra sok veszteséggel. „Délutánra a zászlóaljparancsnok is összeroppant, sírva ült mellettem az elfoglalt orosz állásban... Hajnalban támadtunk tovább, és a Donig nem volt megállás. Az esti létszám szomorú volt. Tisztekben 75 százalék, a legénységben 50 százalékos volt a veszteség — hősi halott, sebesült, eltűnt.” Ezzel a töredékkel folyt tovább a támadás. 12-én s 13-án hajnalban ért ki elsőnek az egriek géppuskás százada a Donhoz. Ettől kezdve a Don túlsó partjáról folyamatosan erős szovjet tűz alatt állt. „ Felderítő járőrjelentéseinket — folytatja Kelemeny százados — a hadosztálynál nem hitték el, nagyításnak minősítették, és még azt az 1942. decemberi jelentésünket is visszadobták, melyben jelentettük, hogy az urivi erdő mögött, ami végig orosz hídfő maradt, az oroszok a víz alatt hidat csináltak, amit még a repülőfelderítés sem láthatott, s amin 1943. január 13-án, a sorsdöntő áttörésnél a szovjet harckocsik átjöttek a Donon. "Egyébként az egri ezred I. zászlóalja futóárkában vesztette életét Mike József ezredparancsnok, a hadosztály- parancsnok és a német 27. páncélos hadtest parancsnoka. Az őszi esőzések, a feneketlen sártenger, majd pedig a hatalmas havazások és a 30-40 fokos hideg szinte leküzdhetetlen akadályt jelentett. Az állások zöme fűtetlen, vizes, hideg volt. Befagytak a fegyverek. Akadozott az élelmezés és a ruhaellátás is. Ilyen aggasztó helyzetben, 1942. december 27-én bocsátotta ki a vezérkari főnök hírhedt parancsát: „...a legfőbb Hadurunk elrendeli, ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támaszpontokat feltétlenül tartani kell! Visszamenni senkinek sem szabad! Nincs hátra, csak előre van!” Ezzel szemben azonban reális képet rajzolt fel a 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke a helyzetről: „A kivonult hadsereg és valószínűleg maga az anyaország sem látja tisztán e háborúnak és a háborúban való részvételünknek célját, értelmét... Nagy hiba, hogy nem gyűlöljük sem a bolse- vizmust, sem ezen keresztül az ellenségünket, az oroszt. Gyűlölet nélkül nem lehet követelni a rá- menést, szívósságot, kegyetlenséget... A kivonult hadsereghez behívónak zöme a nincstelenek, parasztok és kisemberek tömege. A mai felvilágosodott légkörben ennek kihatását nem szabad lebecsülnünk, ha nem akarunk a tűzzel játszani... Minden eszközzel azon kell lennünk, hogy az ellenséget katonáinkkal mélységesen meg kellgyűlöltetni... Feltűnő, hogy a harcos nem bízik a fegyverében. A harceszközök hiánya vagy elégtelensége nyomasztóan nehezedik a kivonult hadseregre... Hiányoznak a magyar hadseregben a korszerű háború hatalmas fegyverei... Gyengék vagyunk...” A keleti front katonai helyzete 1942 őszén gyökeresen megváltozott. A Vörös Hadsereg csapatai általános ellentámadásba lendültek, körülzárták Sztálingrádnál Paulus tábornok egész német hadseregét, s gyors iramban üldözték a nyugat felé menekülő fasiszta erőket. 1943. január első napjaiban már nagy tömegekben elérték a magyar arcvonalakat is. Az egri ezred a legkritikusabb ponton: Urivnál, a kulcsfontosságú szovjet hídfőállás szomszédságában állott. Itt négy magyar és egy német gyalogezred helyezkedett el a Don nyugati partján. 1942. december 31-én — 11 nappal a döntő szovjet of- fenzíva előtt — a kivonult 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke „ helyzetmegítélés "-ében ezt olvashatjuk: „Semmi jel nem mutat egyelőre még arra, hogy nagyszabású és távoli célkitűzésű hadműveleteket a magyar hadsereg ellen a közeli napokban várni lehet...” Sőt! 1943. január 11-én — a tragikus szovjet áttörés előtti napon — a légi felderítés semminemű ellenséges mozgolódást nem vett észre. (Folytatjuk) Sugár István Hol a siker eleje és vége ? Az év elején rövid írásban számoltunk be arról, hogy Fellegi Ádám zongoraművész Egerben is pódiumra vitte Beethoven szonátáit. Ezt az egyébként is nagyszabású, nyolc szerda estéből álló sorozatot azért lehetett megrendezni, Budapesttel is versenyezve az időben, mert a művész ezt az egyedülálló vállalkozást így képzelte el, másrészt itt akadt rá közönség, hogy ezeket a hangversenyeket bérletszerűen látogassa. Az elmúlt héten fejezte be a zongoraművész ezt az ő számára is mindenképpen sorsalakító vállalkozást. Ötvenévesen nemcsak azt tűzte ki célul, hogy tető alá hoz egy ilyen, sok áldozattal járó feladatot, megtetézte azzal is, hogy az előadások előtt zene- történeti eszmefuttatásokat tartott, a legkülönfélébb műfajokból vett zenei betétekkel illusztrálva mindazt, aminek befogadására előkészítette hallgatóságát. Nyolc előadásában végigkalandozta a XVIII-XIX. század zenetörténeti összefüggéseit, az európai kultúrtörténetet Platóntól, a szophoklészi dráma világképétől, jellemfelfogásától, Dante tercináin át, Shakespeare drámáinak hőseivel is bizonyítva bizonyos filozófiai és lélektani tételeket. Színpad, pódium, dráma és zene — minden — mindennel ösz- szefügg. És ezt a művészetelméleti tájékoztatást nem kioktatásként vette a művész hűséges és hálás közönsége, hanem olyan indokolásként, amely mintegy szükséges magyarázat, láttatóan, a vizuálisan észlelők, gondolkodók számára is világossá tette, mi van, mi lehet abban a viszonylag absztrakt világban, amit a zene jelent a társadalom, az emberi közösség számára. S ha most az érem másik oldaláról, a közönség szemszögéből vizsgáljuk ennek a nagyszerű művészi teljesítménynek a jelentőségét, az alábbiakat kell feltétlen haszonként elkönyvelnünk: az alkotások belső rendjét, a zeneköltő indítékainak, belső és külső kényszerpályáinak feltérképezésével, a korfestéssel, az egyéniség bemutatásával, gondolkodásmódjának elemzésével a hallgatót gazdagította ez a sorozat. Nem kisiskolás módon, mert ide vidékről is jártak be zenetanárok, és a hallgatóság zömét olyanok tették ki, akik évek, évtizedek óta bérletesei a Filharmóniának. Olyan légkör alakult ki a művész és a hallgatóság között, amely — nemcsak az elhangzott mondatok erősítették ezt meg a zárókoncert után — több, mint néhány találkozás emléke. Maga a művész is meg- hatottan ígérte az újabb találkozás lehetőségét. A szonáták híveiből olyan társadalmi kemény mag, közösség alakult ki, amely minden alkalommal csaknem névsorolvasást tartott a szemével. Egri vonatkozásban ennek az eseménynek a hatása ma még nem számítható ki, de az már feltűnt a jegyzetírónak, hogy ennek a Fellegi-kurzusnak a törzsközönsége jelent meg Kalmár Gyula Mozart-hangversenyén is, ahol ugyancsak a zongoramuzsika jelentette a lelki és esztétikai étlapot. Ezeknek a szellemi étvággyal rendelkező kisközösségeknek a sorsát tartjuk mi fontosnak, amikor az erkölcsileg is szétzilált, lerongyolódott társadalom újjászervezését, felemelését, építgetését látjuk egy-egy ilyen találkozásnál. És a körkép akkor teljes, ha nem feledkezünk meg az ügy, a Fellegi-sorozat szponzorairól sem. A Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, a Csepel Autógyár Rt. egri részlege, az Egri Dohánygyár, a MEFAG (Eger), az Egri Patyolat Vállalat és a Technolux Ktsz a termelő és a szolgáltató közösségek kollektíváit kapcsolták be ebbe a szellemi frontba. De akadt már egy magánvállalkozó, Molnár László is, aki a kultúra helyi törekvéseiben részt vállat. És akkor még nem említettük a zeneiskola igazgatóját, Szepesi Györgyöt, aki menedzsertípus lévén nem hagyta elaludni ennek a remek ötletnek a parazsát. A házigazda tanárképzőfőiskolát sem szabad kifelejteni a sorból: a névadó Eszterházy püspök is bólintana erre a sikerre. Amiről persze nem lehet tudni, hol is van az eleje, és hol keressük a végét? Farkas András Szalay Lajos: Mitológiai jelenet (tusrajz) A Hatvani Galéria rangos eseménye ez a bemutató februárban. Szalay Lajos és Máger Ágnes is alapforrásként alkalmazza a Bibliát, mindketten nemcsak ábrázolják a világot, hanem sűrített motívumaikban érzelmeiket és világszemléletüket rögzítik, hiánytalan szakmai felkészültséggel. Ez a színvonal biztosította Szalay Lajosnak a világhírt, Máger Ágnesnek az országos figyelmet. Két nemzedékhez tartoznak, Szalay Lajos rajzművészetünk élő, klasszikus mestere, Máger Ágnes friss és bátor festői törekvések kezdeményezője. Hector Berlioz kérdezte: „Mi nagyobb dolog a világon, a zene vagy a szerelem? A lélek páros szárnya mindkettő”. Szalay Lajos az „Énekek éneke” rajzi változataiban a szerelem önfeledt kimeríthetetlenségét ragadja meg — a lélek főszámyát —, életünk, minden élet ki nem küszöbölhető központját, mely tele örömmel, bánattal, a boldogság és szenvedés drámájával. Mindezt a rajzi hálózat termő variációival érzékelteti Szalay mester, az erotikus mozdulatok áhítatot keltenek, hiszen láttatja, hogy a szerelem az élet folyamatos szertartása. Máger Ágnes a zenét ünnepli. Mozartot elsősorban, aki maga a muzsika. Azt a gazdagságot és gazdagítást tálja fel, amit a zene az emberben végez, ahogy angyalarcúvá tisztítja a lelkületet. Szalay Lajos képben gondolkodik, töpreng az emberi sorsról. Az iszonyatról is, Káin és Ábel című lapján keserűen arra ébreszt, hogy az ember Káin óta gyilkolja testvéreit, a történelem Káin-korszakát sürgősen be kellene fejezni. Mindezt a rajz néma vonalnyelvén hirdeti, ugyanúgy kemény üzenet a Salome is. Keresztelő Szent János lefejezése a história elő-Golgotája, századunkban is számtalanszor ismétlődött. Szalay Lajos rajzán a fejetlen test nem omlik össze, a halál él, pontosabban az igazság nem pusztítható el. Megrendítő felismeréseket tartalmaz művészete, nemcsak drámát, hanem a kibontakozás lehetőségét is a „Szent család” harmóniájában. Máger Ágnes minden alkotása az élet liturgiáját közelíti, összegezi. Az együttérzés, a cselekvő szeretet is hozzátartozik festői szertartásához, ezt a lelkületet hordozza házi oltára, a „Veronika kendője”. Ez az ünnepi föl- emelkedés, légies finomság hatja át a „Benedictus” és Orpheus, Eurydiké formáit. Minden tekintetben meggyőzőek Mozart Don Giovannijának általa festészetté alakított portréi, s ma már időtlennek számít Pilinszky értelmezése, mert ezzel az időtér batárján merengő költő a szellemiség állandó jelenlétét sugározza, ami a Mindenség vérkeringése. Nemes takarékosság építi Szent Ferenc látomásának színterét, az a termő edázat, amely nélkül nem születhet művészet. Szalay Lajos és Máger Ágnes azonossága abban nyilvánul meg, hogy gondolataikat, érzelmeiket, töprengéseiket sűrítik a létvágyba, így azok soha nem elégednek meg környezeti mibenlétükkel, belső tájat, emberi magatartást is tükröznek. Küzdelmet, felismerést, szorongást és csodálatot. Mindketten közmegegyezéses rajzi formákkal absztrahálnak, így az elvont eszmék láthatók és a rajzi együttesről olvashatók. Szalay és Máger is egyezteti, ötvözi mindenki vizuális anyanyelvét saját képszótárukkal és rajzi nyelvtanukkal, így és ezért kelt örömet, viszon- zási lehetőséget és párbeszédet művészetük a nézőkkel. Különbség is adódik természetesen, elsősorban nem az, hogy Szalay grafikus, Máger festő, hanem bizonyos szemléleti különbség, Szalay Lajos képzeletvilága felhősebb, zord hangulatokat is idéz, Máger Ágnes telített bizakodással. Nem maradéktalan derű ez, de minden képe reményt hordoz. így „Faülte- tő”-je is tégla a holnapból, az ember maga építette liturgiájából, mellyel annyi kétség és árny közepette is harmóniát, színes örömet szerkeszt magának. Losonci Miklós Azonosság és különbség Szalay Lajos és Máger Ágnes közös kiállítása Hatvanban
