Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-06 / 31. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. február 6., szerda Kolerajárvány Peruban Húsz ember halt meg az eltelt 72 órában a perui Chimbote ki­kötőben kitört kolerajárvány­ban, a diagnosztizált betegek száma pedig 340 — jelentette hétfőn a perui egészségügyi mi­nisztérium. Peruban eddig gyakorlatilag ismeretlen volt a kolera, így a be­tegeket az elmúlt napokban — a járvány kimutatásáig — egyszerű kiszáradásban szenvedőknek ítélték, így aszerint is kezelték őket. Az egészségügyi hatósá­goknak még nem sikerült felde­ríteniük, hogyan jutott be a kole­ra az országba. Menedéket kérd szovjet szökevények Mintegy 110 szovjet katona szökött meg kelet-németországi laktanyájából az elmúlt évben és kért menedéket Németország­ban —jelentették be hétfőn a né­met belügyminisztériumban. A német belügyi szóvivő el­mondta, hogy a dezertálások 1990 eleje és ez év január vége között történtek. — Tavaly 2337 szovjet állampolgár folyamodott menedékért Németországban, és 1991 januárjában további 520 menekült jelentkezett — tette hozzá a szóvivő. Bulgária: sok(k)szoros árak Demagógiával vádolja a bol­gár Munkás-Paraszt Párt a szó­fiai kormányt, mert az azt állítja, hogy a megélhetési költségek csak mintegy kétszeresükre nö­vekednek az árliberalizáció mi­att, miközben a kenyér ára hat­szorosára, a húsé 4-5-szörösére, a tejé 5-szörösére, a tömegközle­kedés díjszabása pedig 11-szere- sére nőtt február 1-je óta. Veszélyes gázpalackokat loptak el Ismeretlen tettes február 5-re virradóra feltörte a MÁV le­ányvári vasútállomáson lévő gáztárolót, és abból 6 db gázpa­lackot lopott el. A palack ráné­zésre azonosnak tűnik a háztar­tásokban használatos 23 kg-os gázpalackkal. Tekintettel arra, hogy a gáz­palack csak propángázzal van töltve, így az felszerelve a ház­tartásokban lévő tüzelőeszkö­zökre, azonnal robban. Távközlési Vállalat és a Heves Megyei Távközlési Üzem, valamint a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja, hogy SINKOVICS ISTVÁN TOMI művezető tragikus hirtelenséggel 53 éves korában elhunyt. Temetése 1991. február 7-én 13.30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Áz elhunytat a Távközlési Vállalat saját halottjának tekinti. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ROMPOS TIBOR temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. A történet így szol: igazságos vagy jogszerű Interpelláció a Tisza-tóról Szabó János (MDF) a Tisza-tó jövőjéről, a közlekedési, hír­közlési és vízügyi, illetőleg az ipari és kereskedelmi tárca terve­iről érdeklődött az illetékeseknél. Rajkai Zsolt államtitkár az interpellációra adott válaszában kiemelte: tavaly november végére elkészült a Kiskörei Vízlépcső hatásvizsgálata, s április­ra befejezik az ezzel kapcsolatos fejlesztési terveket. Akkor az érintettek bevonásával érdekegyeztetési vitára bocsátják a ter­vezeteket, s annak alapján november végére végleges tervet ké­szítenek. Elképzeléseik szerint 1992-ben megkezdenék a kör­nyék rendezését, fejlesztését. Mind a képviselő, mind a Ház el­fogadta a választ. (Folytatás az 1. oldalról) Elszabadultak az indulatok, amikor az ezután szót kérő Eörsi Mátyás (SZDSZ) képviselőtől az elnöklő Szabad György meg­kérdezte: személyes megtámad- tatás címén kíván-e szólni? A szabad demokrata honatya elő­ször is otrombának minősítette a házelnök felvetését. Majd aggá­lyosnak nevezte, hogy a Csurká- éhoz hasonló típusú politikai és reklámízű felszólalások a Parla­mentben egyáltalán elhangoz­hatnak. A vitába bekapcsolódó Kónya Imre, az MDF frakcióve­zetője kiállt a házelnök mellett, kérve, figyelmeztesse Eörsi Má­tyást hangneméért. Megkezdve az érdemi mun­kát, a törvényjavaslat vitájában elsőként Kupa Mihály pénzügy- miniszter kért szót, s adatokkal egészítette ki a hétfőn elhangzot­takat. Kiemelte: figyelembe véve hazánk adósságait, a pénzügyi hiányokat, az inflációs hatásokat és a lakosság leterhelését, csak olyan kárpótlási megoldást tart elfogadhatónak, amely — füg­getlenül a politikai szempontok­tól és a jogosultak körétől — nem haladja meg a 70-90 milliárd fo­rintot. A pénzügyminiszter ezután részletezte az ország, hazánk anyagi helyzetét, kitérve arra, milyen forrásokból lehetne kár­pótolni. Beszámolt arról, hogy az állami vállalatok vagyona 1800 milliárd forintra becsülhe­tő. Ebből 300 milliárd forint az önkormányzatokat illeti meg, újabb 100 milliárd forintot pedig a társadalombiztosításra különí­tenek el. A fennmaradó 1400 milliárd forinttal szemben ugyanekkora összegű államadós­ság áll fenn — ami pedig azt je­lenti, hogy nincsen pénz. Össze­gezve tehát — hangoztatta —, egyetért a fiatal demokraták ve­zérszónokával: a kárpótlást a társadalom fogja megfizetni, minthogy az államnak erre nin­csen forrása. A képviselőcsoportok máso­dik vezérszónokaival folytató­dott ezt követően a kárpótlási törvény általános vitája. Szabó Iván (MDF) kifejtette: ha a kárpótlási törvény igazsá­gos, akkor nem jogszerű, ha jog­szerű, akkor pedig nem igazsá­gos. Ezt követően arra mutatott rá, hogy a kárpótlási törvényt egy új társadalmi szerződésként kell értékelni, amelyet a népkép­viselet szerve, az Országgyűlés köt meg. Torgyán József (FKgP) csak egyedi álláspontot képviselt a hétfői vitában Szabó Iván szerint, mert szélsőséges vé­leményével reménytelenné teszi a kártérítést. Tardos Márton (SZDSZ) pártja második vezérszónoka­ként elmondta: olyan privatizá­cióra van szükség, amelynek fontos résztvevője minden ma­gyar állampolgár és az általuk létrehozott intézmények. Az SZDSZ rendkívül fontosnak tartja a belföldi kereslet megte­remtését. A magyar tulajdono­sok kezébe ennek a vagyonnak körülbelül 70 százaléka kell, hogy kerüljön. Az SZDSZ az öt­millió forintos értékhatár fel­emelését, a degresszió széthúzá­sát, valamint azt javasolja, hogy a társadalombiztosítás, az önkor­mányzatok és az egészségügyi, kulturális intézmények jelentős anyagi támogatásával a tulajdo­nosok széles skáláját hozzák lét­re. Oláh Sándor, a Független Kis­gazdapárt vezérszónoka nem ki­sebb feladatra vállalkozott, mint hogy „elsimítsa azokat a görön­gyöket”, amelyek a kárpótlási törvény megalkotásához a kon­szenzus útjában állnak. Részle­tesen vitába szállt az addig el­hangzott pártvéleményekkel. Kifogásolta, hogy az igazságügy­miniszter által előterjesztett kár­pótlási törvény nem kellő gon­dossággal készült. Nehezmé­nyezte, hogy a vitában azonos el­vet és kárpótlási módot javasol­tak az alapvetően eltérő tulaj­donságú vagyonokra. A további­akban arra biztatta koalíciós partnerét, az MDF-et, hogy ne taktikázzanak tovább, álljanak elő az igazi megoldási lehetőség­gel. A kisgazdapárti szónok szava­it követően Orbán Viktor kért szót, leszögezve: nem tűrik, hogy nézetüket morális szempontból bárki is kétségbe vonja. Egyébiránt pedig a Fidesz tag­jai eleik révén éppoly érintettek a rendezésben, mint a kisgazdák — tette hozzá. Oláh Sándor ezt a véleményt azzal utasította vissza, hogy a Fi­desz soraiban a „makkal álmo- dás” reflexe érzékelhető, mert úgy vélik, megcsillant számukra a kormányzati szerep lehetősége. Ezután Katona Béla ismertet­te az MSZP álláspontját. Mint mondta, a szocialisták a beter­jesztett törvényjavaslatot sem tartalmában, sem színvonalában nem tartják elfogadhatónak. A tervezet politikailag átgondolat­lan, közgazdasági szempontból pedig megalapozatlan. Nézete szerint a kárpótlási ügyeket vég­legesen kellene rendezni. Glattfelder Béla (Fidesz) kife­jezte meggyőződését, hogy a ter­vezet a már most is nehézségek­kel küszködő mezőgazdasági dolgozókat sújtja. A legrosszab­bul a földdel korábban nem ren­delkező téesztagok járnak. Meg­fogalmazta azt is, hogy e tövény- tervezet elfogadásával a képvise­lők nem segítenék elő a magán- tulajdonon alapuló mezőgazda­ság kialakulását. A képviselő szerint a magántulajdon elterje­désének nem feltétele a kárpót­lási törvény elfogadása. Ennél sokkal fontosabb lenne egy új szövetkezeti és földtörvény meg­alkotása. Rótt Nándor, a KDNP vezér­szónoka egyetértett azokkal a képviselőkkel, akik szerint a kár­pótlási törvény termőfölddel foglalkozó fejezete önmagában nem tisztázza a helyzetet. A ke­reszténydemokrata képviselő ugyancsak az új szövetkezeti és földtörvény szükségessége mel­lett érvelt. A Földművelésügyi Miniszté­rium súlyos mulasztásának ítélte, hogy a tárca a jogszabályterveze­teket nem a kárpótlási törvényja­vaslattal egyidejűleg teijesztette elő. (MTI) Irak és Szudán együttműködik Ki is „karunk mészárosa”? Irak harci repülőgépeket és ra­kétákat telepített Szudánba, hogy onnan egyiptomi és szaúd- arábiai célpontokat támadjon — jelentette az ABC amerikai tele­víziós társaság hétfőn. A Pentagon szóvivője nem kommentálta a riportot. A televíziós társaság jelenté­sében arról is szó esik, hogy a ra­kétákat valószínűleg az asszuáni gát, Szaúd-Arábia nyugati ré­szén lévő olajlétesítmények, to­vábbá repülőgépek ellen kíván­ják bevetni. Szudán már régóta együttmű­ködik Irakkal katonai téren. A bagdadi rádió kedden fel­szólította a külföldön tevékeny­kedő „aktivistákat”, hogy mélje­nek súlyos csapásokat az Irak el­len harcoló szövetséges államok érdekeltségeire. A kommentár Bush elnököt „korunk mészáro­sának”, Fahd szaúdi királyt „ha­zugnak és gonosztevő­nek” nevezte, aki „meg fogja íz­lelni a halál keserű ízét”. A rádió ezek után egy „köz­ponti parancsnokságra” hivat­kozva rejtjelezett üzeneteket su­gárzott a forradalmi sejtek har­cosainak, név szerint is megne­vezve aktivistákat, különféle, be- avatatlanok számára érthetetlen feladatok elvégzésére biztatva őket. Az elmúlt két hét folyamán 70 olyan terrorista merényletet kö­vettek el, amelyek az Öböl-há­borúval összefüggésbe hozha­tók. „Városbarát” költségvetést... (Folytatás az 1. oldalról) Ilyen előzmények után kezdőd­hetett meg a vita a megyei jogú város idei terv- és költségvetési javaslatának elkészítéséről, amelyhez a szakbizottság nevé­ben Láng András elnök fűzött tájékoztatót, s mint mondta: „...tisztában vagyok azzal, hogy ez egy rossz költségvetés, miután kevés pénzből gazdálkodik, így tekintsék hát a bírálói...” Ehhez mindjárt egy adat: az idén a vá­rosnak 1,66 milliárddal kell be­érnie, ezzel szemben az intézmé­nyek igénye meghaladja a 2 milli- árdot. A javaslatot készítő bi­zottság külső szakértője, dr. Renn Oszkár megerősítette: „... az igények sohasem azonosak a szükségletekkel, tehát nem sza­bad azoknak tekinteni őket.” Persze, az igények ezúttal is je­lentkeztek, jobb esetben a szük­séges pénzügyi forrást is megje­lölték a képviselők. Bíró József például a város idegenforgalmá­nak fejlesztésére kért több pénzt, s mint mondta: „a felemelt üdü­lőhelyi díjakból, illetve bérlemé­nyek dijaiból 10-12 milliós több­letbevételre számíthatnak.” Mondák Attila a. Szala-városrész közművesítése, Kalmár Péter Szarvaskő támogatása, Balázs Mihály a Szüret utca, Várkonyi György a környezetvédelem, a szennyvízelvezetés, illetve a fel­németi városrész, dr. Molnár Miklós a megyei kórház, Farkas Zsuzsanna a szociális foglalkoz­tató, valamint a fiatalok lakástá­mogatása, Szabó Pál pedig a kul­turális élet anyagi biztonsága ér­dekében érvelt a vitában. Végül a testület úgy döntött: a javasla­tokkal kiegészített rendeletter­vezetet 15 napra függesszék ki közszemlére, majd bocsássák végleges vitára, hogy kialakul­hasson egy „városbarát” költség- vetés. Több egyéb téma tárgyalása után ismét nagy vitára került sor: ezúttal a Vitkovics-ház hasznosí­tása, illetve a már itt lévő Kepes- gyűjtemény elhelyezése volt a té­ma. Pro és kontra vélemények csaptak össze az irodalmi, illetve a képzőművészeti hagyatékok védelmében, végül egy alternatív megoldásban egyeztek meg, idézzük: „A világhírű teljes Ké­pes -gyűjtem ény a város számára nemcsak nagy megtiszteltetés, hanem óriási lehetőséget rejt egy később, egyedülálló Kepes-kuta- tóbázis kialakításában. Ezért a teljes gyűjtemény részére — az adományozó kikötésének meg­felelően —■ a város központjában erre alkalmas épületet, helyiséget kell kijelölni. A Vitkovics-ház földszintjén pedig egri irodalmi múzeumot, a kialakított padlás­térben helytörténeti, helyi képző- művészeti állandó kiállítás elhe­lyezését kell biztosítani, folytatva az oktatási és közművelődési ket­tős funkcióját. A határidő: ápri­lis 30. A közgyűlés — amely még 350 ezer forintos támogatást sza­vazott meg az egri vízilabda­szakosztálynak — a továbbiak­ban zárt ülést tartott az országos rendőrfőkapitány által tett (me­gyei főkapitányi) személyi javas­lat témájában. Erre a javaslatra, illetve a pályázati döntésre ké­sőbbi lapszámunkban visszaté­rünk. (szilvás) A lengyel elnök a pápánál Lech Walesa hatodszor talál­kozott ezúttal a pápával, de elő­ször úgy, mint lengyel államfő. II. János Pál, aki mindig is meg­különböztetett figyelemmel kí­sérte, segítette a Szolidaritás har­cát, hangoztatta, hogy mostani szavainak hátterét egész 12 éves egyházfői működése alkotja, mindaz, amit a Szentszék és a lengyel egyház tett és mondott a nemzetért. A pápa egységre és összetar­tásra szólította fel volt honfitár­sait, és arra, hogy tömörüljenek az egyház köré, mert az sokrétű, akár közjogi szerepet is játszhat — hangoztatta — az ország fel- emelkedésében. A pápa nem ha­gyott kétséget az iránt, hogy Lengyelország jövőjét a keresz­tény elvek uralkodóvá válása út­ján képzeli el, és azt váija el az ország első közjogi méltóságától, hogy ilyen irányba egyengesse az utat. Alternatív ENSZ A világ etnikai kisebbségeinek képviselői a jövő héten a hollan­diai Hágában konferenciát tarta­nak, amelyen megalapítják az Alternatív Egyesült Nemzetek Szervezetét — jelentette be hét­főn a magát Képviselet Nélküli Népek Szervezetének nevező csoport szóvivője és egyik koor­dinátora, Catherine Ingram amerikai írónő. A szóvivő szerint ez a testület azoké a népeké lesz, amelyek nem jutottak be az ENSZ-be. Célja a konfliktusok békés meg­oldása, diplomataképzés, public relations-tanácsadás, eligazítás arról, hogyan kell bánni az ENSZ-szel, és környezeti témák vizsgálata. Az alapító charta február 11-i aláírásán a következő országok és népek képviselői lesznek je­len: az indonéziai Kelet-Timor, Tibet, a kínai Belső-Mongólia és Kelet-Turkesztán, a csendes­óceáni Palau-szigetek, Hawaii, a malaysiai Sarawak szövetségi ál­lam, Örményország, Tatárföld és a Krím-félsziget, Nyugat-Pápua és Pápua Új-Guinea, Kurdisz- tán, a kanadai és az Ámazonas- medence indiánjai, a fülöp-szi- geteki Tajnan és Cordülera. Meghívták továbbá a függet­lenségéért küzdő három balti ál­lam, Észtország, Lettország és Litvánia küldötteit is. (MTI) Sarló — kalapács után terebélyes tölgyfa Az OKP csendes halála A búcsú pillanatában sok küldött szemében könny csillogott. Olyanokéban is, akik úgy döntöttek: fenntartják a kommunista ne­vet és szervezetet. (Ők szerény kis csapat, alig 3-4 százalékot tesz­nek ki.) És olyanokéban is, akik megértették és támogatták Achille Occhetto átalakulási indítványát. Életük, múltjuk tétetett mérleg­re, és szívükben mély szomorúsággal szavaztak az elkerülhetetlen döntés mellett. Egy 70 évet és sok sikert, érde­met szerzett párt tűnt le a történe­lem színpadáról. Olyan párt, amelyet a kelet-európai kommu­nizmus és a berlini fal összeomlá­sa temetett maga alá, de amely­nek útja már régen különvált a „keleti testvérekétől”. Az elmúlt évtizedek alatt felhalmozott megőrzendő értékeket akaiják most átmenteni az új, baloldali Demokrata Pártba, a terebélyes tölgyfa pártjába. Ez az új pártjel­vény, amely a sarlós-kalapácsos zászlót felváltotta, a demokráci­át jelképezi, szerteágazó gyöke­rei különböző eszmékbe és érté­kekbe kapaszkodnak, s a gyöke­rek között ott van a kommunista párt Olaszországban egyáltalán nem szégyellnivaló öröksége is. Nagyon is különböző, egy­mással alig összebékíthető irány­zatok tömörülnek majd az új pártban, leszámítva a különvá- lók kis csapatát is. Helyet kap benne Giorgio Napoletano egyértelműen szociáldemokrata irányvonala éppúgy, mint Pietro Ingrao kommunista utópizmusa. És kettőjük között az Occhetto köré tömörülő pragmatikus kö­zépnemzedék képviselői, azok, akik állandó taktikázással és egyensúlyozással békítik össze ezeket az eltérő irányzatokat, nyitva nemcsak a szocialista-szo­ciáldemokrata értékek felé, ha­nem felvállalva az európai libe­ralizmus demokratikus értékeit is. Nem véletlen, hogy az új párt neve nem tartalmazza a „szocia­lista” jelzőt. Sokkal inkább akar hasonlíta­ni az amerikai Demokrata Párt­ra, mint a hagyományos szociál­demokráciára. Nagy kérdés, hogy mindez működőképesnek bizonyul-e Olaszországban. Az új vezetők egyike bevallotta: nem a kom­munista nevet fenntartani aka­rók kis különvált csapata izgatja igazán, hanem az, hogy az 1,3 millió párttag közül hányán ma­radnak otthon. Vagyis nem lépnek be sem az új pártba, sem a fennmaradó kommunista párt­ba, hanem hátat fordítanak a po­litikának. Az OKP még a leg­utóbb is 10 millió szavazatot sze­dett össze. Egyesek tartanak tő­le, hogy ez a hatalmas választói tömeg egy-két év alatt úgy elol­vad, mint a Riminiben esett vé­konyka hóréteg. A kormánykoalíció pártjai, köztük leginkább az Olasz Szo­cialista Párt, kórusban adtak hangot a kiábrándulásnak és csa­lódásnak. „Az új párt hordozza mindazt a kétértelműséget, amely elődjét is jellemezte” — mondta a republikánus La Mai­fa. Craxi szocialista pártvezető szerint az új párt máris három sú­lyos hibát követett el: azzal, hogy nem támogatja a kormányt az Irak elleni háborúban, azzal, hogy nem beszél a „szocialista egységről” (vagyis a csatlakozás­ról Craxi partjához). Aki a legnyersebben fogalma­zott, azt mondta: „Itt csak név- változtatás történt, de tartalmi­lag semmi új nem merült fel.” A kormánypártok a „kormányzati kultúra” hiányát vetik a szemére az új pártnak, ahogyan elődjének is. Magyar Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents