Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-04 / 29. szám

SPORT HÍRLAP, 1991. február 4., hétfő 7. Hírlap—Sámson-kupa labdarúgó-teremtorna A Vác nyerte a serleget 2. Eger SE, 3. Debreceni VSC Az első Hírlap—Sámson-kupa dobogós együtteseinek csapatkapitányai Rudi Farkas Rudolf jött, látott, és belopta magát a közönség szí­vébe. A megyei válogatottban először szavaztak a kompolti labdarúgónak bizalmat. Már a csoportmérkőzéseken is villo­gott, s ha lehet a DVSC elleni találkozón még rátett egy la­páttal a teljesítményére. Bal- szerencséjére a megyei csapat 4- 2-es vezetésénél perdítését a kapufa hárította, pedig ha az a labda bemegy, talán megszüle­tett volna a nagy szenzáció. De így sem kell szégyenkeznie, sem neki, sem pedig a többi já­tékosnak. — Erre a sikerre szerintem senki sem gondolt — mondta a kompoltiak csatára, akinek mozgását, temperamentumát leginkább az ESE középpá­lyásáéhoz, Oláh Béláéhoz le­hetne hasonlítani. — Minden­képpen szerettünk volna helytállni, azt azért eltökéltük önmagunkban, hogy szégyen­szemre azért ne tömjön ki ben­nünket a Vác vagy a Debrecen 5- 6 góllal. Azt is megdumál­tuk, hogy a közönséggel ne tö­rődjünk, ha bárki bármit is be­kiabál, engedjük el a fülünk mellett. — Pontosan az ellenkezője történt. — Igen, azért nagyon hálá­sak vagyunk, hogy a nézők az első pillanattól mellénk álltak, és nekünk szorítottak. — Mi lesz a Kompolttal a bajnokságban? — Jobb csapatok vannak a megyében, mint mi, mégis ott vagyunk a hatodik helyen. Hogy mi várható tavasszal? Kiesni semmiképpen sem aka­runk, egyelőre a tisztes helyt­állás a cél. A mosoly az ellenszer A hét végén az egri körcsar­nok nagyszabású focigálának adott otthont, amelyen többek között pályára lépett két NB I-es csapat is, a Vác és a DVSC. Már a Hírlap—Sámson-kupa első nap­ján tömöttek voltak a lelátók, egy gombostű nem sok, annyit sem lehetett volna leejteni. A né­zők ráhangolásként az old boys csapatok Egerprint-kupája első mérkőzését, az SBTC-DVTK összecsapást tekinthették meg. Már ezen a találkozón bebizo­nyosodott, hogy öreg focista, nem vén focista. Valósággal megelevenedett a „focipanopti­kum”, olyan közismert nevek vi­selői mutatták be tudásukat, mint Veréb, Salamon, Oláh, il­letve Répás, Básti, Jeck. Hosszan dübörgött a taps, amikor az egy­kor ötszörös olimpiai válogatott, a diósgyősgyőri Oláh másodper­cekig táncoltatta a fején a labdát. Az öregek után a fiatalok, He­ves megye és az ESE serdülő vá­logatottja mérkőzött. Az utódok sem maradtak el a nagynevű elő­dök mögött, legalábbis lelkese­désben nem. A találkozót az Eger SE fiataljai nyerték 10-5 arányban. Az első kupamérkőzés, máris meglepetéssel szolgált, ráadásul nem is akármilyennel. A küzdeni tudásból és játékszeretetből je­lesre vizsgázó Heves megyei vá­logatott kétvállra fektette NB li­es ellenfelét, a BVSC-t, s ezzel valóra vált a nagy álom, ötödik nekifutásra sikerült bejutniuk az elődöntőbe. A többi csoport- mérkőzés a várakozásnak meg­felelően alakult, legfeljebb csak az okozott némi meglepetést, hogy az egriek legyőzték az NB I-es debrecenieket, és ezzel a másnapi döntőbe verekedték magukat. A szombati nap törté­néseiből említést érdemel még, a Vác válogatott kapusának Kosz- ta Jánosnak a bravúros gólja. Ezért a „cselekedetéért” kiérde­melte a Marcipán Cukrászda kü- löndiját, egy stílszerűen marci­pánvirágokkal díszített tortát. Szombaton estére az is kide­rült, hogy az öregfiúk megmére­téséből az egriek kerültek ki győztesen, és nyerték el az Egerprint-kupát, a vele járó 15 ezer forinttal, amelyet Kopka Lászlóné, az Egerprint Kft. ve­zetője adott át. A második helyet a DVTK szerezte meg, nekik 10 ezer forint jutott, a harmadik pe­dig az SBTC gárdáj a lett, amely 5 ezer forintot kapott. A Hírlap—Sámson-kupa elő­döntőit tegnap délelőtt láthatta a közönség. A harmadik helyért vívott mérkőzés előtt többen meglepetést „szimatoltak”, arra számítottak, hogy a Heves Me­gyei Válogatott megleckézteti NB I-es ellenfelét, a Debrecent is. Mint utóbb kiderült, a dolog csak egy hajszálon múlott. A ve­zetést, alig néhány perccel a mér­kőzés kezdetét jelző sípszó után a debreceniek szerezték meg Nagy L. révén. Az 5. percben Szabó L. átadásából Farkas R. egyenh'tett. Két percre rá Maruzs lövése kötött ki a debrenceni há­lóban. A szünetben az Egri Gyermekváros csapatának BMX, gördeszka és görkorcso­lya bemutatóját tapsolhatta meg a közönség. A fordulás után Vancsa újra kiegyenlítette az eredményt, de egy percre rá már­is Habóczki válaszolt. Ezután a valósággal megtáltosodott deb­receni játékost, Vancsát képtele­nek voltak a Heves megyeiek tar­tani, két góllal is megterhelte há­lójukat. A lendületben lévő haj­dúságiak Plókai és Nagy L. újabb találataival két gólos vezetéshez jutottak. Az utolsó percekben már csak fellángolásra futotta a megyei gárda erejéből, Fehér két perccel a lefújás előtt szépített, és így alakult ki a 6-5-ös végered­mény. Az elődöntő és a záróössze­csapás között a női foci szerzett újabb híveket magának. Az Egri Lendület 7-0 arányban valóság­gal kiütötte a szolnoki lányokat. A döntőt az NB I. őszi harmadik helyezettje, a Váci Izzó és az NB II. 9. helyezettje, az Eger SE ját­szotta. Csalódniuk kellett azok­nak a vérmes helybeli szurkolók­nak, akik valamiféle csodában reménykedtek, vagy legalábbis abban, hogy az ESE megkeseríti ellenfele dolgát. Alig negyedóra leforgása alatt három gólt tusz- mákolt be az egri kapuba a Vác anélkül, hogy hálója egyszer is rezzent volna. A 18. percben Fo­dor lövése Koszta lábáról ván- szorgott a gólvonalon túlra, de ezután újra váci percek követ­keztek. Még a szünet előtt Kal- bach, Bánföldi és Nagy T. vette be Póta kapuját. A második 30 perc úgy folytatódott, ahogy az első félidő abbamaradt. A váci­aktól előbb Vígh, majd Bánföldi volt újra eredményes. A játék egyre inkább egyoldalúvá vált, de az egrieken nem látszott, hogy elkedvetlenedtek volna, töretle­nül próbálkoztak a gólszerzéssel. Ez Fodornak még két ízben sike­rült, majd az utolsó percben Zombori állította be a 9-3-as végeredményt, amikor 9 méter­ről az üres kapuba bombázott. Az Eger SE nem játszőtt jól ezen a találkozón, de ha a szerencse csak egy kicsivel jobban kedvez nekik, szorosabb lehetett volna az eredmény. A torna végeredménye: 1. Váci Izzó, 2. Eger SE, 3. Debreceni VSC, 4. Heves Megyei Váloga­tott. Az ólomkristály-serlegek mellett a csapatok a helyezés sor­rendjében negyven, harminc, húsz, illetve tízezer forintot ve­hettek át. A torna gólkirályi cí­mét hétméteres rúgásokkal kel­lett eldönteni, hiszen a váci Bán­földi és az egri Fodor egyaránt 5-5 gólt ért el. A büntető-párvia­dalt 3-2 arányban a váci labdarú­gó nyerte, s így ő lett a gólkirály. A legjobb mezőnyjátékosnak já­ró dijat a debreceni Vancsa Mik­lós vehette át Nagy Róberttól a torna fő szponzorának, a Sám­son Kft.-nek reklámfőnökétől. A legjobb kapusnak Berta Lász­lót (Heves Megyei Válogatott, Gyöngyöshalász) választották. A Heves Megyei Válogatottból a legjobb teljesítményt nyújtó játé­kosnak, a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet 10 liter bort ajánlott fel. Az ajándékot a kom­polti Farkas Rudolf hette át. — Nem okoz csalódást, hogy csak a harmadik helyért játszo­tok? — tudakoltuk Mező József­től a Debreceni VSC kapusától. — Szebb lett volna a döntő­ben pályára lépni, de sajnos az Eger ellen nagyon álmosan kezdtünk, ők ezt kihasználták, gólokat lőttek, s ezt követően mi már hiába ostromoltuk a „vá­rat”. — A csapat háza táján teljesen elült a vihar? — Úgy néz ki, hogy elcsende­sedtek a hullámok. Rend van, s remélem, hogy az is marad. — Nehéz helyzetben vagytok, már ami a bajnokságot illeti. — Valóban, az utolsó előtti helyről folytatjuk a bajnokságot. Megmondom őszintén, én szinte kilátástalannak látom a helyze­tünket, bár a futballban bármi előfordulhat. A mai mezőnyben van két-három jó csapat, ame­lyik kiemelkedik, a többi — a po­zíciótól függetlenül — egyforma. Nehéz a sorsolásunk, hiszen az első fordulóban Veszprémbe megyünk, aztán jön hozzánk a Békéscsaba, akiket évek óta nem tudunk legyőzni, majd a Fradi következik. Nehéz sorozat elé nézünk, amihez szerencse és bra­vúrok kellenének, hogy megle­gyen az önbizalmunk a későbbi­ekhez. — Egymás után két évben — ’85-ben és ’86-ban — elnyerted az év kapusa címet. Ez volt pá­lyafutásod csúcspontja? — Akkor voltam a legjobb formában, de azután elkeserített egy kicsit, hogy a válogatottnál szóba sem jött a nevem. A keret­be úgy fértem be, hogy már nem jutott hely a kispadon sem. Az is hátrányt jelentett, hogy nem a fővárosban védtem — szóval tá­vol voltam a tűztől. — Hiányérzeted van emiatt? — Nem is tudom. A foci ne­kem mindent megadott. Mond­hatom azt, hogy elégedett va­gyok, hiszen úgy a szórakozást, mint a munkát megtaláltam a labdarúgásban. Ma is vallom, hogy a focit csak jókedvvel lehet csinálni, mosolyogva, különben az ember elfárad és belefásul. Én mindig igyekeztem ehhez tartani magam. A Totó 5. heti játékszelvé­nyén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Atalanta—Juventus ......... 0:0 X 2 . Bologna—Internazionale .. 0:0 X 3. Cagliari—Napoli.............1:1 X 4 . Léccé—Pisa................... 1:1 X 5 . Milan—Cesena................2:01 6 . Parma—Lazio................0:0 X 7 . Roma—Genoa.................3:11 8 . Sampdoria—Fiorentina....1:01 9 . Torino—Bari....................4:01 1 0. Avellino—Udinese...........2:01 11 . Lucchese—Reggiana........1:1 X 1 2. Salernitana—Brescia.......2:01 1 3. Triestina—Messina.........1:1 X P luszmérkőzés: 14. Reggina—Pescara...........2:01 A mérkőzések adatbankja Csoportmérkőzések, A-csoport: Heves Megyei Válogatott-BVSC 3-2 (2-1) G.: Szabó L., Bencsik, Maruzs, ill. Várhidi, Kiss L. Vác-BVSC 5-1 (3-0) G.: Bánföldi 2, Vígh, Füle, Koszta, ill. Szőczey. Vác-Heves Megyei Válogatott 3-2 (2-2) G.: Vígh, Kerekes, Füle, illetve Habóczki, Fehér. B-csoport: Eger SE-GYSE 4-2 (2-2) G. .-Fodor 2, Vojtekovszki 2, ill. Patócs, Török. DVSC-GYSE1-0 (1-0) G.: Vancsa. Eger SE-DVSC 4-3 (3-1) G.: Csűri, Horváth, Oláh, Vojtekovszki, ill. Nagy L., Van­csa, Plókai. A harmadik helyért: DVSC-Heves Megyei Válogatott 6-5 (1-2) G.: Vancsa 3, Nagy L. 2, Plókai, ill. Farkas R. 2, Maruzs, Habóczki, Fehér. Az első helyért: Vác-Eger SE 9-3 (6-1) G.: Bánföldi 3, Kalvach 2, Nagy T. 2, Vígh, Zombori, ill. Fodor 3. Köszönet a segítségért A Hírlap — Sámson-kupa teremlabdarúgó-torna rendezésé­ben nyújtott segítségért köszönetét mondunk mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták a kétnapos sporteseményt. A szponzorok: Sámson Kft. Nagyréde, Egerprint Kiadványszervező Kft. Eger, Budapesti Likőripari Vállalat Gyöngyösi gyáregysége, Eger­vin, Kondi Salátabár, Vadászbolt Eger, Egri Dohánygyár, Tinett Utazási Iroda, HBH Bajor Sörház, Egri Nyomda, Három Farkas ét­terem, City Taxi, Nagyrédei Szőlőskert Tsz, SZÉBA Építőipari Kft., Marcipán Cukrászda, Szakács Miklós üvegcsiszoló mester, Daragó Miklós órásmester, Kis László kiskereskedő, Vasvill Keres­kedelmi Vállalat, Gyöngyszöv Áfész, Eger Trade, Sashalmi és Ma- tossi Kft. Ötödszörre — igen A Heves Megyei Válogatott eddig valamennyi téli teremtornán részt vett, és ki is vívta a közönség szimpátiáját. Ennek oka abban rejlik, hogy „vissza­csempészték” a pályára az amatőrökre olyannyira jellemző csupaszív játékot, és időnként a technikai trükkök felvonultatásával sem maradtak adósak. Mindezek ellenére azt egyszer sem sikerült elérni­ük, hogy a vasárnap is szurkolhassanak nekik a né­zők, soha nem jutottak a négy közé. Ami eddig négyszer nem sikerült, az ötödszörre megvalósult, tegnap a megyei csapat elődöntőt játszott a debre­ceniekkel. Derekasan helytálltak a három osztállyal fentebb szereplő ellenfelekkel szemben is, a Váctól és a Debrecentől is csupán egy góllal kaptak ki. Kétségtelen, hogy a palánkdöngetéshez igen jó adottságú gárdát sikerült összehoznia az edző trió­nak, a siroki Csáki Bélának, a gyöngyöshalászi dr. Ördög Istvánnak, és a recski Megyesi Ferencnek. A többnyire alacsony, gyors és fordulékony labdarú­gókból verbuválódott csapat sok borsot tört a ve- télytársak orra alá, híveiknek pedig jó néhány kelle­mes percet szereztek. Külön dicséretet érdemel a kompolti Farkas Rudolf, a nagyrédei Szabó László, a füzesabonyi Fehér Gyula, és a siroki Dr. Jacsma- nik Erik. Elsősorban mégis a csapat egységességét, jó harci szellemét, valamint az edzők szakmai hoz­záértését kell méltatni. A füzesabonyi Fehér Gyula a Heves Megyei Válogatottból az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta. Felvételünk a DVSC elleni gólját örökítette meg

Next

/
Thumbnails
Contents