Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-22 / 45. szám

A kis ravaszdi (Fotó: Adamik Miklós) Árusítják a vádiratot Néhány nappal a Zsivkov-per kezdete előtt Szófiában 5,5 levá- ért elkezdték árusítani a bírósági tárgyalás állítólagos ügyészi vá­diratát, amelyet két kiadó jelen­tetett meg brosúra formájában. Az Otecsesztven Vesztnik cí­mű bolgár napilap nemtetszésé­nek adott hangot szerdai számá­ban a vádirat árusítása miatt, és várja az ügyben az illetékesek magyarázatát. A Szvoboden Na- rod című napilap viszont a kiad­vány alapján ismertette azoknak a vádaknak egy részét, amelyek­nek a per ügyésze fog előadni Todor Zsivkov február 25-én kezdődő tárgyalásán. E szerint Todor Zsivkovot az­zal vádolják, hogy saját és köz­vetlen környezete javára biztosí­tott anyagi előnyöket, amikor utasítást adott nyugatról beszer­zett gépkocsik — közöttük 25 Mazda, 15 Volkswagen, 28 Re­nault, Suzuki és Mercedes — csökkentett áron történő bulgá­riai értékesítésére. A vádirat sze­rint így 4 368 563 leva kár érte a bolgár államot. A gépkocsikból Zsivkov fia, egyik unokája, Alekszandar Lilov, a Bolgár Szo­cialista Párt jelenlegi vezetője, valamint Jordan Jotov, az egyko­ri BKp KB PB tagja, a KB titká­ra, a Rabotnicseszko Delo című pártlap főszerkesztője is vásá­rolt. Zsivkovot azzal is vádolják, hogy önhatalmúlag használta fel az UBO, az egykori bolgár bel­biztonsági szolgálat költségveté­sét, amellyel 12 442 380 leva kárt okozott. A vádak között szere­pel, hogy Zsivkov a leváltását megelőző 9 évben 124 lakást osztott szét az érvényes jogsza­bályok meszegésével a legfel­sőbb pártvezetés tagjai, művé­szek, újságírók, orvosok között. A vádirat szerint ezzel 26 516 039 leva kár érte az államháztar­tást. Zsivkov olyan írásokért ka­pott szerzői honoráriumot, ame­lyeket más út meg, egyedül a bolgár pártkiadótól ily módon 11 763 690 levát kapott. HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY HÍRLAP pétervásAra városok és körzetük napilapja 1991. február 22., péntek A Nap kél: 6.39 órakor, nyugszik: 17.17 órakor. A Hold kél: 9.57 órakor, nyugszik: 1.44 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GERZSON nevű kedves olvasóinkat. Több nevünk keletkezett úgy, hogy más név alakult át új névvé. Ezek közé tartozik a GERZSON is, ugyanis a görög Gregorios-ból származik — ami viszont a Gergely alapszava. Jelentése :”ébren őrkö­dő”. De rokonságot tart a Ger- harddal és a Gellérttel is, így ezek rövidítéseként is felfogható. Ladó János névkutatónk héber eredetű­nek véli, szerinte innen származ­tatva „idegen, száműzött” a jelen­tése. Érdekesek becenevei, a Gerő és a Gera. Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő várható, többórás napsütéssel. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között lesz. Tanulmányozzuk a brit könyvvitelt Tíz magyar pénzügyminiszté­riumi, egyetemi, adóügyi és szakmabeli ismerkedik ezen a héten Londonban a brit könyv­viteli gyakorlattal, szervezettel és a könyvviteli képzéssel. Az egyhetes tanulmányutat a British Council szervezte, és né­hány ezer fonttal a brit kormány know-how alapja finanszírozza. Az alapból brit tapasztalat és technológia átadását támogatják a kelet-európai országoknak. ( mozi ) EGRI URÁNIA (Telefon: 11-888) Du. 3 és 5 órakor Kedves ellenségem Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték HATVANI APOLLÓ Du. 4 és este 6, 8 órakor Arachnopho- bia Közös műit A bécsi Fessel Intézet egy köz­vélemény-kutatás során arra ke­reste a választ, mi a véleményük az osztrákoknak a magyarokról és a németekről. Az osztrákok a magyarokat „szimpatikusabb- nak” látják, mint a németeket, akiket szerintük a céltudatosság, sikeresség és korszerűség jelle­mez. És, persze, a túl nagy hang­erő. Az osztrákoknak több mint 57 százaléka különös jelentőséget tulajdonít a Magyarországgal közös politikai múltnak — Né­metországgal kapcsolatban ez, érthetően, másként fest —, csak 3 százalék tartja a magyarokkal fenntartott kapcsolatot nem túl jónak, a többiek szerint jó, vagy éppenséggel nagyon jó, noha ke­leti szomszédjukat olykor „régi­módinak” és nem éppen a sze­rencse fiainak ítélik. Es kik iránt táplálnak az osztrákok „benső­séges rokoni érzelmeket”? Itt erősen megmutatkoznak a terü­leti különbségek: a voralbergiek úgy érzik, Svájchoz állnak közel, a salzburgiak és Felső-Ausztria lakói a németekhez, a bécsiek a magyarokhoz húznak — ez derül ki a közvélemény-kutatás ered­ményeiből. Elmaradt aranykor Mégsem következett be az NSZK-ban az aranykor, már ami aranypénzek kibocsátását illeti. Eredetileg ugyanis az volt a terv, hogy 1990-t, az újraegyesülés évét 500 vagy 1000 márka név­értékű aranyérmekkel is emlé­kezetessé teszik. A terv mellett érvelők azt mondták: egy 1000 márkás érme aranytartalma 300 márka, a verés költsége 100 már­ka, a pénzügyminisztérium tisz­tán 600 márkát kereshetne az üz­leten. Kiderült azonban, hogy az NSZK 3701 tonnás aranykészle­te nem lenne elegendő. Aztán következtek a politikai meggon­dolások, kezdve azon, hogy a külföld nem tekinti-e felvágás­nak az aranypénz kibocsátását. A Bundesbank ezért lefújta az arany­akciót. Csökken a járvány A perui kolerajárvány halálos áldozatainak száma a limai egészségügyi minnisztérium je­lentése szerint elérte a 115-öt. A január végén elkezdődött járványban hétfőig 22 497 sze­mély betegedett meg. A legújabb és a korábbi jelen­tések adatait összehasonlítva ki­tűnik, hogy a napi halálozások száma 6-7, azaz a megbetegedet­tek 0,5 százaléka, s ez azt mutat­ja, hogy a járvány csökkenőben van. szinkronizált amerikai sci-fi kalandfilm Este 7 órakor Havanna Színes, amerikai film EGRI PRIZMA Du. 3, és este 6 órakor Nagymenők Gengszterfilm GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor Szemen­szedett szenzáció Színes, amerikai filmvígjáték Este 6 és 8 órakor Palimadár Színes, (Pókiszony) Színes, szinkronizált amerikai film HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor Memphis Belle Színes, amerikai háborús kalandfilm FÜZES­ABONY Elit kommandó HEVES Ifj. Einstein PÉTER­VÁSÁRA Egy elkényezte­tett gyermek utazása ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 19 órakor A Szabin nők elrablása (Bérletszünet) SZVPEREXPRESSZ 1200 tőke Szürkebarát Csókás tanyán eladó. 37/13-031 16 óra után.*2881/1H ________________ K ft-nek, közületnek kiadó 80 m2-es belvárosi lakás. Érdek- lődni: 36/17-297.*3108/1 K 5 éves platós, terepes ARO el­adó. Gyöngyös, Vajda u. 15. Te­lefon: 37/11-320 délután. *3113/ 1H____________________________ E lcserélném tehermentes 2 szoba, étkezős, telefonos I. emeleti lakásomat + borospin­cét + telket nagyobb családi házra. Minden megoldás érde­kel. Érdeklődni: Eger 13-486 egésznap. *3117/1K ___________ 1 8 féle fogyókúrás módszer ka­lóriatáblázattal 550 Ft. Bárdos István Eger, Zalka M. 52.*3130/ 2K____________________________ L ajosvárosban teljesközmű­ves építési telek eladó, üzlethe­lyiségnek is beépíthető. Érdek- lódni: Eger, Zólyomi 2.*3131/1K 3 éves Trabant reális áron el­adó. Érdeklődni: Eger, Szőlő út 4.11/1.*3132/1K________________ Zsiguli 1200-as friss műszaki­val, új rendszámmal felújított ál­lapotban eladó. Telefon: 36/24- 437 Eger, Attila Út3.*3134/1K Eladó új Basteiel lakókocsi, bü­fékocsinak is átalakítható. Ára: 350.000 Ft. Érdeklődni: 36/67- 158.*3135/1K__________________ Opel Ascona 1600 ezüst metál eladó. Megtekinthető: Eger, Szépasszony-völgy 23. pince előtt reggel 9-17-ig,*3136/1K Jó termelői bort reális áron ve- szek 36/13-190.*3138/1K 10 éves Toyota Corolla kisebb hibával eladó. Érdeklődni: Ba­laton, 54-367 telefonon.*3143/ 1K Flipperek és nyerőautomaták olcsón eladók. Telefon: 36/17- 233 és 12-640.*3144/1K Országúti IFA billenős kitűnő ál­lapotban friss műszakival el­adó. Cím: Egerbakta, Egri út 1/A. Telefon: 36/65-070.*3145/ 1K ____________________________ 1 1 éves 1993-ig érvényes mű­szakival Skoda S 100 eladó. Ér­deklődni: Szálkái Egerbakta, Egriu. 32.*3146/1K Építési közösségben épülő ket­tő garázstelek eladó. Érdeklőd­ni: Eger, Nagyváradi u. 16.*3147/1K___________________ Z asztava 3,5 éves garantáltan 18.000 km-rel Dunlop gumikkal extrákkal hibátlanul új állapot­ban eladó. 36/16-575 szombat délig és vasárnap déltől.*3149/ 1K 938 m2 zártkert faházzal eladó. Érdeklődni: 36/25-884.*3151/ 1K____________________________ T J-s frsz-ú Skoda 120 L típusú szgk. kifogástalan állapotban reális áron eladó. Érdeklődni: Melicher Eger, Rózsa K. u. 8. mfsz. 4. egész nap.*3160/1K 5 éves nyitott ponyvás Zuk el­adó. Eger, Kazinczy u. 7*3161/ 2K_____________________________ Téli (gumi) vásár az Eger, Tí­már utcai Használt nyugati gu­miköpeny szaküzletben.*3165/ 1K____________________________ S zakmáját szerető varrónőt műhelybe felveszek, Gyön­gyös, Pesti u. 32. *3168/1H 5. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE < Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az üg o o Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-B Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap­kézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 199, negyedévre 597 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek, időjárás, út­közben 4.30: Reggeli krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Sok­szemközt az egészségről 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Nap­közben 11.05: TIPP — program- ajánlat 11.10: Népdalcsokor 11.35: A sors könyve — novella 12.30: Ki nyer ma 12.45: Van új a Nap alatt! 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Akiket ottha­gyott a bánya 14.20: Társhagyó falvak 14.35: Orvosi tanácsok 14.40: Népzenetár 15.05: Ma­gyar írás 15.50: Az élő népdal 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Hangoló 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Olvastuk... 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Káro­lyi Pál: Szláv tánc 19.50: Gong 20.05: Európa felé — útjelzők és útvesztők — 6. rész 20.35: Réti József operaáriákat énekel 21.05: Kilátó — világirodalom 21.50: „Vajh, ki ő, és merre van hazája?” —Joseph Haydn 22.00: Késő esti Krónika 22.30: A Gyümölcsko­sártól a Csínom Palkóig — XII/ 11. 23.05: Maholnap 24.00: Hí­rek, időjárás PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Rival­dafényben 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Szerelmesműsor 10.00: Kertbarátok műsora 10.05: Idő­sebbek hullámhosszán 10.50: Hajszálgyökerek 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Hiánypótló 12.00: Nóták 13.00: Hírek, idő­járás 13.03: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől péntekig (köz­ben): 14.50: Könyvről — köny­vért 15.00: Hírek, időjárás 17.00- 19.00: RádióMa (benne): 17.00: Hűek, időjárás 17.30: Szocio- krimi 17.50: A-B/CD 18.20: Hangpárbaj 19.00: Hírek, időjá­rás 19.03: Kölyökrádió 19.30: Fiataloknak! 21.00: Hírek, időjá­rás 21.03: Nótaarchívum 21.30: Cigányfélóra 22.00: Máról hol­napra (közben): 23.00: Hűek, időjárás 23.03-23.10: Sporthíra­dó BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Operaegyüttesek 9.50: Lynn Harrell gordonkázik 10.42: Vass Lajos: Mathias Rex — oratórium 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Ka­marazene 13.00: „Az ár ellen — az árban” 14.00: Handel-művek 14.51: Sztravinszkij: Szonáta 15.04: Operatörténeti érdekessé­gek (közben): 16.00: Hírek, idő­járás 16.05-16.10: Édes anya­nyelvűnk 17.28: Rézfúvós pará­dé 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In limb matema 18.40: Na matemjem jeziku 19.00: Hírek, időjárás 19.05: In der Mutter­sprache 19.25: Újraolvasva 19.35: Sebestyén János csembalózik 20.35: A Nemzetközi Rádió­egyetem műsorából 21.05: Artu­ro Toscanini népszerű műveket vezényel 22.15: Ludwig Gürtler trombitán játszik 22.30: Segítők — Az építész-tanácsadó 23.00: Schubert és Mendelssohn operái­ból 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Összkiadás — Sibelius összes szimfóniájaIV/1.1.20-2.00: Ka­marazene. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: A má­ról-holnapra című műsor folyta­tása. ( televízió ) TV 1 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság 9.05: Tévétoma 9.10: Munka, ima és tánc (film) 9.40: Schumann: Karnevál (balettfilm) 10.10: Királygyilkosság (svéd sor.) Ill/1. rész: Eszköznek kéne valaki 11.10: Képújság 16.25: Képújság 16.33: Műsorismerte­tés 16.35: Déli videoújság 16.45: Stíri — Hűek románul 16.50: Műsorajánlat 16.55: „Maradja­tok meg szeretetemben!” 17.00- 19.00: Péntek délután 17.00: Év­gyűrűk — nyugdíjasok műsora kb. 17.30: Téka kb. 17.40: Köz­lekedésről — mindenkinek kb. 18.00: Ablak 19.00: Esti mese 19.10: Tévémozi előzetes a Nők a tetőn című filmhez 19.30: Híradó 20.00: Kávészünet — Viccmes­ter: Antal Imre 20.05: Dallas (am. filmsor.) 9. rész: A halál kö­zelében 20.55: Panoráma 21.55: Tévémozi: Nők a tetőn (svéd film) 23.30: A Candy Dulfer Funky Stuff a „Pori Jazz 1990” fesztiválon 24.00: Húadó 3. 0.15: BBC-húdaó TV 2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV2 (benne): Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Kérdezz! Felelek! 18.00: Telesport 18.25: Gyere­keknek! 18.50: TV2 (benne): Hí­rek, műsorajánlat 19.00: Ártat­lan gyilkosok (magyar film) 20.26: TV2 (benne): Autó 2. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: A Deep Purple a Budapest Sportcsarnokban 22.30: Napzár­ta kb. 23.15: TV2 23.20: Kalan­dorok (francia kalandfilm) kb. 1.40: TV2 TV 5 16.15: A törvény nevében 17.15: Női szemmel 17.45: Angyalok konyhája 18.00: Gyerekműsor 18.20: Har­mincmillió barát 18.50: Francia san­zonok 19.00: Hírek 19.15: Szempil­lantás 19.30: Híradó élőben 20.00: Az élet mérkőzése 21.00: Híradó 21.35: Mindenki egyesével 23.00: Hírek 23.45: Hotel 0.15: Francia nyelvterület SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg 13.00: Japán üzleti élete 16.00: For­ródrót 17.00: Élővideoshow 18.30: Kék éj 19.45: Időlánc 20.00: Max Headroom 22.00: Nemzetközi hírek 22.20: SPIN - slágerlista 0.20: Nemzetközi hírek 0.35: Kék éj 1.30: Időlánc. MUSIC TV 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes 22.30: A nagy kép 23.00: Szombat éjjel 23.30: Riport 23.45: Újdonsá­gok 24.00: MTV slágerlista 1.00: Rivaldafény 1.30: Pip Dann 3.00: Éjszakai videók EUROSPORT 7.00: D.J. Kat-show 8.30: Eurobic 9.00: Tenisz 11.00: Motorsport 11.30: Eurobic 12.00: Szánkó VB 12.30: Biatlon VB 13.30: Tenisz 18.30: Eurosport-hírek 19.30: Te­nisz 22.30: Birkózás 24.00: Euro- sport-hírek 0.30: Súlyemelő VB 1.00: Motorsport-újdonságok PRO 7 5.55: Szerelem, hazugság... (am. sor.) A pénz szaga 6.35: Rascal, a mosómedve (ism.) 7.00: Flipper (ism.) 7.25: Waltonék (ism.) 8.15: A Shiloh-tanya (ism.) 9.10: Petrocelli (ism.) 10.00: Vicíd (ism.) 10.25: Prosit, Helmut! (ism.) 10.55: „Colt” a biztonság kedvéért (ism.) 11.40: Anyám balett-trikót hordott (am. film) 13.35: A Shiloh-tanya (wes- temsor.) A portré 14.30: Rascal, a mosómedve (sor) 14.55: Kövér disz­nócska 15.20: Hírek, időjárás 15.30: Flipper (am. sr.) A helikopter 15.55: Perry Mason (am. sor.) A fáradt ta­nító esete 16.55: Vicki (am. sor.) Vicki és a csavargó 17.20: Bamey Miller (am. sor.) Szabad és titkos vá­lasztás 17.50: Hírek, időjárás 18.00: Nővérek (am. sor.) Egy barátság kezdete 18.50: Kövér disznócska 19.20: „Colt” a biztonság kedvéért (am. sor.) A fellépés 20.15: A 3. szá­mú űrbázis (angol film) 21.45: San Francisco utcáin (am. sor.) A fel­ügyelő 22.40: Anzio (olasz film) 0.40: Mozgó kórház (am. sor.) Rutin- ellenőrzés 1.05: Hírek, időjárás I. 15: Vad angyalok (ism.) 2.35: Ha­waii öt null (ism.) 3.25: A bámulatos Clitterhouse doktor (am. film) 4.50 : A mélyhűtött sokkolás (sor.) Charly 5.40: Nakia (am. sor.) Veszélyes megbízás RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt Né­metország! 8.35: Telebutik 9.30: Felhívás táncra (am. balettfilm) II. 00: Rizikó 11.30: Telebutik 12.00: Forró nyeremény 12.35: M ügyosztály (am. sor.) Gyerek ve­szélyben 13.00: Dirty Dancing (am. sor.) Emlékek tánca 13.20: Kalifor­nia klán 14.05: A Springfield-sztori 14.50: Vad Rózsa 15.38: Nettó — a gazdaság ma 15.50: Houston Knights (am. sor.) A múlt árnyai 16.40: Rizikó 17.10: Forró nyere­mény 18.00: A hatmillió dolláros férfi (am. sor.) Az eltűnt járat 18.45: Híradó, időjárás 19.20: Vissza a múltba (am. sor.) Vak bizalom 20.15: Legifarkas (am. sor.) A vér szava 21.10: A Tiffany memoran­dum (olasz film) 22.40: Hírek 22.50: Tutti Frutti 23.55: Próbafel­vétel (szexkomédia) 1.20: Meghalni a hazaért (am. film) 3.40: Próbafel­vétel (ism.) 5.00: Vissza a múltba (ism.) 5.45: Aerobic SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok (ism.) 9.05: Közkórház (ism.) 9.50: Teleüzlet 10.10: Bingo (ism.) 10.35: Füstölgő coltok (ism.) 11.25: Csodák (ism.) 12.20: Szeren­csekerék (ism.) 13.00: Telebörze 14.00: Szomszédok (sor.) Ellenállás 14.25: Közkórház (am. sor.) Jessie enged 15.10: Fejecske, fejecske 15.35: Teleüzlet 15.50: Paradise (sor.) 16.45: T.J. Hooker (am. sor.) Ki vigyáz a gyerekekre? 17.45: Mű­sorismertetés 17.50: Mr. Belvedere (am. sor.) Az első szülés 18.15: Bin- gó — játék 18.45: Híradó, időjárás 19.15: Szerencsekerék 20.00: A két zsaru (am. sor.) Minden rosszat 21.00: Frank — show 21.55: Hírek 22.05: Az ég kapujában (am. film) 1.45: A két zsaru (ism.) 2.35: Mű­sorismertetés.

Next

/
Thumbnails
Contents