Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-21 / 44. szám
r Másnap reggel (Fotó: Perl Márton) A nógrádi gyártók is pályáznak Kannástejprogram 1991. február 21., csütörtök A Nap kél: 6.41 órakor, nyugszik: 17.15 órakor. A Hold kél: 9.12 órakor, nyugszik: 0.28 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat. Több magyarázat is adódik a mai ELEONÓRA nevünk eredetére. Legrégibb emlékét Elinor formában az angol irodalomban találjuk. Illik a névre a görög „eleos”, azaz irgalom jelentésű szó. Ladó János érdekes magyarázatot ad: szerinte az „Isten az én világosságom” jelentésű. Nagyszerű előfordulása Beethoven egyetlen operájának Lenóra hősnője, a német költészet „Lenore” című balladája és rokon a névvel Lorelei, a Rajna varázserejű sellője is, akinek mondáját Brentano: Godwi című regényében dolgozta fel, és Heine költeménye tett világhírűvé. De kapcsolatos a névvel Ibsennek a századfordulón nagy port felvert Nóra című társadalmi drámája is. Névnapjára a Nóráknak, Eleonóráknak a primulák közül lilát vagy rózsaszínűt válasszunk ajándékul. Várható időjárás ma estig: A reggeli köd helyenként délelőtt is megmarad. Váltakozó irányú szél várható. Tovább tart a viszonylag enyhe idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 5 fok között lesz. Különös felhívás Egy tallini újság hirdetése szerint nagy pénzösszeg vár mindazokra, akik készek a független sajtó rendelkezésére bocsátani az észtországi KGB-ügynökök névsorát. Az Eesti Ekspres című hetilap felhívása szerint a bejelentő egymillió rubelt kapna, garantálnák névtelenségét, s ráadásul azt is maga választhatná meg, hogy mikor és hol kívánja átadni az adatokat. *A pénz előteremtésének módozatairól mindamellett a lap nem közölt részleteket. ( mozi ) EGRI film vígjáték URÁNIA HATVANI (Telefon: APOLLÓ 11-188) Du. 4, este 6, 8 Du. 3, 5 órakor órakor Kedves Arachnophoellenségem bia Szfiies, (Pókiszony) szinkronizált Színes, amerikai szinkronizált sci-fi amerikai kalandfilm film Este 7 órakor HATVANI Havanna KOSSUTH Színes, Este 6 órakor amerikai film Memphis GYÖNGYÖSI Belle PUSKIN Színes, Du. 4 órakor amerikai Szemenháborús szedett kalandfilm szenzáció FÜZESSzínes, ABONY amerikai Elit filmvígjáték kommandó Este 6 és 8 PÉTERórakor VÁSÁRA Paiimadár Egy Színes, elkényeszteszinkronzált tett gyermek amerikai utazása ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 19 órakor: Vízkereszt, vagy amit akartok (Mőricz-bérlet) * A nógrádi gyártók részt vesznek a kannás tej értékesítését támogató azon pályázaton, amelyet a Piacfejlesztési Alapítvány hirdetett meg a Földművelésügyi, valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal. A Salgótarjáni Öblösüveggyárban már készítik az automata tejtöltő gépekhez való üvegek formáit. A légmentesen zárható négyszögletes tejesüvegek mintadarabjai a jövő héttől megtekinthetők lesznek. A gyárjííj termékét a Ceglédi Állami Tangazdaság és a vajszlói termelőszövetkezet rendelésére fejlesztette ki, s a tervek szerint a nagykereskedelem mellőzésével közvetlenül a felhasználóknak adja majd el. A kis tételt rendelő vevőket is rugalmasan kiszolgálják, ezért telepítik a gyártást félautomata gépsorra. A szécsényi Newtech-Hun- pack Csomagológép-gyártó Kft. a jövő hétre ígéri a tejadagoló gép prototípusát. A francia — magyar vegyes vállalat komoly üzletet lát a gyártásban, hiszen az elképzelések szerint 3.400 hazai településen vezetik be a kannás tej árusítását. Miután nem a szécsényi gyártó az egyetlen az országban, amely tejadagolóval kíván piacra lépni, a kft. az idővel is versenyez; a mintadarabot már a jövő héten bemutatja egy agárdi szakmai rendezvényen. Televíziós telefon „Egy forradalom hajnalán vagyunk.” A France Télécomnál hisznek ebben: a víziófon az lesz, ami a telefon volt az 50-es években. Ennek a készüléknek, amelynek első próbálkozásai 1974-re nyúlnak vissza megszokottan ott kellene tanyáznia az irodákban és a szalonokban. A Matra már magas áron (30 000 és 120 000 frank között) televíziós telefont kínál a szakmabelieknek, de a költségeknek 1994-re 5000 frankra kellene lecsökkennie. Ennek feltétele: az ipar vállalja a kockázatot, és a tervet a laboratóriumból kiviszi a piacra. Ehhez a japánok igen jól értenek. A kóderek és dekóderek gyártására meghirdetett ajánlati felhívásra öt európai csoport válaszolt. A két favorit: az SGS- Thomson, francia-olasz konzorcium és a német Siemens. A France Télécom 1992-re újabb konzultációt tervez, 100 000 terminális egység gyártására. A Minitel sikere után — 5,5 millió eladott készülék —, a France Télécom a víziófon sikerét a családok földrajzi szétszóródbttsága miatt várja. És azok számára, akiknek nem lesz kedvükre, hogy meglepjék őket, amint szemükbe lógó hajjal kiugranak az ágyból, a védekezés egyszerű: kapcsolják ki a képet! Nincsenek lányok, nincs éjszakázás Március 18-án Las Vegasban ismét kötelek közé lép Mike Tyson, a klasszis amerikai nehézsúlyú profi ökölvívó. A világ- bajnoki címét Evander Holyfield ellen elveszítő csillag a kanadai Donovan „Razor” Ruddockkal csatázik. Amióta Holyfield megfosztotta őt büszke királyságától, Tyson két győztes csatán jutott túl: Henry Tillmant és Alex Ste- wartot egyaránt az első menetben törte meg. Kevesebb,-mint egy hónappal a kanadai öklöző elleni csatáját megelőzően Tyson megnyugtatta híveit: feladta káros szenvedélyeit, s már csakis az edzésekkel törődik. — Most nincsenek lányok, nincs éjszakázás sem — nyilatkozta a BBC-nek az amerikai bokszoló. — Végül is nem vagyok diszkótáncos, hanem egy ökölvívó. Tyson ezután azt fejtegette, hogy a Ruddock elleni meggyőző sikerrel akarja tovább szítani magában a harci tüzet, és a lehető legközelebbi jövőben kihívni Holjiieldet. — Egyre jobbnak érzem magam, talán most kezdek pályafutásom csúcsára érni, és minden vágyam az, hogy tudásom maximumát kihozzam magamból — fűzte még hozzá. KÖZLEMÉNY. 60 órás angol nyelvű társalgási tanfolyamot indítunk anyanyelvű előadóval, közép és haladó csoport részére. Részvételi díj: 4000 Ft. Jelentkezni lehet: Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Eger Tanfolyam kezdete: 1991. március 5. (X) Alapfokú számítástechnikai szakképesítést szerezhet 1991. március 1-jétől 150 órás alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamunkon. A tanfolyami díj 30000 Ft. Folyamatosan indítunk 30 órás ismeretszerző tanfolyamokat az alábbi témákban: Számítógépek kezelése- DOS operációs rendszer Alapfokú DBase adatbáziskezelő Haladó DBase adatbáziskezelő Alapfokú TURBO PASCAL programozás. Tanfolyami díj 6000 Ft. Jelentkezni lehet: Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Eger, Rákóczi út 48. Telefon: 20-855. 19.30 órakor Sírkő és kakaó (Stúdió-előadás) SZVPEREXPRESSZ Virágküldő szolgálat, csak egy ban építés alatt álló családi ház. telefon a FLÓRÁBA. Eger, Pa- Irányár:650.000Ft. Érdeklődni: csirta u. 34. Telefon: 36/19-Tiszanána, Kossuth út 29. Nap- 604.*2988/1 K közben telefon: 7.*3057/1 K 2 és félszobás öröklakás eladó. Eger, Vallon 9. fsz. 2. 16.30-tól 19-ig és hétvégén.*3002/1 K Hízott sertések eladók. Érdeklődni: Eger, Kassai u. 34. szám.*3009/1K _______________ P arabolaantenna olcsón eladó. Érdeklődni: péntek, szombat, vasárnap egésznap Gál László Novaj, Mező Imre u. 29.*3039/1K Fóliások figyelem! Primőr árut vásárolnék folyamatos szállítással. Házhoz megyek. ’’Üzlet 3058" jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23.*3058/1K _______________ R amszesz apától származó 3 éves vasderes besütött, 4 hónapos vemheskanca, 1 db 110 cm deres pónicsődör, ugyanitt 3 t billenős pótkocsi eladó. Eger, Könyök u.37.*3059/1K Barkas platós kisteherautó áron alul, Skoda 100 eladók. Érdeklődni: 8-18-ig Eger.Janko- vits 1/A. (kerékpárüzlet- Eladó Makiáron, Ifjúság utcá- ben).*3078/1K 4 éves P 126-os eladó. Ár: 135.000 Ft. Domoszló, Toldi u. 31*3056/1 K (X) Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE » Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-B Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kezbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 199, negyedévre 597 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109_________ ' '»■■'■'«fi-" 1 <1 s ' "üli mmol. i.iimm MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hűek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Szonda — tudományos magazin 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben 11.05: TIPP 11.10: Archív népzenei felvételek 11.25: A Szabó család 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Újraolvasva 14.15: A Locke Rézfúvós együttes játszik 14.30: MALÉV Interfolk Fesztivál ’90 15.05: EESTI 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Népek zenéjéről 16.45: Labirintus 17.05: Föld adta sors 17.30: Életem meséje — 37/26. — Ádám Jenő 18.00: Esti »Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvüág 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Az Ars Renata ének- együttes felvételeiből 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Márai Sándor: Szerep 20.46: Régi filmek zenéjéből 20.46: urh-n: Jégkorongdöntők 21.05: Emlékek szárnyain 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Pénz és gondolat 23.05 r Lemezek közt válogatva 24.00: Hírek, időjárás PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs -7.37: Sportreggel 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Rivaldafényben 9.00: Hírek, időjárás 9.Ó3: Útikalaúz üdülőknek 9.08: „Budapest Orfeum” 10.00: Cigány népdalok 10.15: Édes anyanyelvűnk 10.20: Operaslágerek 10.50: Peres, poros iratok 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Bioritmus 11.23: Dzesszarchívum 12.00: Nótaparádé 13.00: Hírek, időjárás 13.03: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Lelátó — sportmagazin 14.30: Késő ősz van — Bajor Nagy Ernő műsora 15.00: Hírek, időjárás 15.05: Kapcsoljuk a stúdiót 15.20: Magnóról magnóra 16.00: Játék tízezer forintért 17.00-19.00: RádióMa (benne): 17.00: Hírek, időjárás 17.50: A-B/CD 18.10: Goidiusz 19.00: Hírek, időjárás 19.03: Ahogy mi zenélünk 19.30: Popregiszter 20.00: Garázs 20.30 :Tip-top parádé 21.00: Hírek, időjárás 21.03: Daráló 21.33: Country- muzsika 22.00: Kabarécsütörtök 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Operettrészletek . BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Nagy mesterek kamarazenéjéből 10.20: így láttam Bartókot 10.52: Zenekari muzsika 12.00: Hírek, időjárás 12.05: XIX. századi operákból 13.00: „Az ár ellen — az árban” — Arckép Széchenyiről 14.00: Muzsikáról versben, prózában 14.31: A drezdai Kreuz-kórus hangversenye 15.23: Zenekari operarészletek 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Kapcsoljuk a stúdiót 17.10: Vi- valdi-művek 18.00: V materins- kom jaziku 18.20: In limba ma- tema 18.40: Namatemjemjeziku 19.00: Hírek, időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.25: Rádióhangversenyekről 19.55: Mezzoszoprán-áriák 20.20: Wilhelm Furtwängler hangversenyfelvételeiből 21.30: Miért nem kell ez az ember senkinek? 22.00: Napjaink zenéje 23.04: Ötágú síp — Optimisták 24.00: Hírek, időjárás 0.10-2.00: Éjszakai dzsessz- klub. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: Versenymű- vek, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter dalaiból, éji hangulatban, nóták, 1.03: A tulajdonságok nélküli ember — XXIV/12. ( televízió ) TV 1 7.53: Műsorismertetés 7.55: Té- vétoma nyugdíjasoknak 8.00: Menedzser Magazin 9.00: Képújság 9.05: „Walt Disney bemutatja” (ism.) 10.50: Szia, mami! 11.20: Mozgató 11.30: Képújság 16.50: Képújság 16.58: Műsorismertetés 17.00: Pannon Krónika 17.10: Vijesti — hírek szerbhor- vátul 17.15: Műsorajánlat 17.20: Mi legyek? — pályaválasztási műsor 18.05: Hármas csatorna —11/ 2. rész: Ismerkedés a pszichológiával 18.55: Műsorajánlat 19.00: „Engedjétek hozzám!” — hittan 19.05: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.25: Közlemények, műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Szomszédok — 100. fejezet 20.40: Hírháttér 21.25: Első szerelem 22.25: Egy polgár vallomásai — Márai Sándor 23.10: Híradó 3. 23.25: BBC-híradó TV 2 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság 17.15: TV2 (benne): Riportok — Időjárás — Zene 17.40: Sípercek 17.45: Kérdezz! Felelek! 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.51: TV2 (benne): Hírek, műsorajánlat 19.00-20.29: Kamerával a világban 19.00: Kopjék — Szigetvilág a fűtengerben 19.52: Az arcok értéke 20.29: TV2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.25: Adó-tanács-adó 21.35: Napzárta kb. 22.20: Tetthely kb. 23.45: TV2 TV 5 16.05: Hűek 16.15: Teleszkóp 16.45: Úgy, ahogy 17.45: Angyalok konyhája 18.00: Gyermekműsor 18.20: Teleturizmus 18.50: Francia sanzonok 19.00: Hírek 19.15: Szempillantás 19.30: Híradó élőben 20.00: A törvény nevében 21.00: Híradó 21.35: Első az egészség / Hírek 23.15: Víva — kulturális magazin 0.10: Könyvismertető SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg 13.00: Japán üzleti élete 16.00: Forró drót 17.00: Élő videoshow 18.30: Kék éj 19.30: Nemzetközi hírek 19.45: Időlánc 20.00: Martha Ivers szerelme (am. film) 22.15: Tizenkét mérföld (film) 0.15: Nemzetközi hírek 0.30: Kék éj 1.30: Időlánc 1.45: Egyveleg MUSIC TV 18.30: Újdonságok 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes 22.30: Újdonságok a moziban 23.00: Szombat éjjel 23.45: Újdonságok 24.00: MTV slágerlista 1.00: Pip Dann 3.00: Éjszakai videók EUROSPORT 7.00: D.J. Kat-show 8.30: Eurobic 9.00: Tenisz 11.00: Négyes bob VB 11.30: Eurobic 12.00: Röplabda 13.00: Atlétika 13.30: Tenisz 18.30: Eurosport-hírek 19.00: Lovaglás 20.00: Tenisz 22.00: Motorsport 22.30: Labdarúgás 24.00: Eurosport-hírek PRO 7 6.10: Szerelem hazugság... (sor.) Menekülés a betegségbe 6.55: Rascal, a mosómedve (ism.) 7.20: Flipper (ism.) 7.45: Ház az Eaton téren (ism.) 8.30: A Shiloh-tanya (ism.) 9.30: A végén minden kiderül (ism.) 10.20: Vicki (ism.) 10.45: Harry csodálatos büntetése (ism.) 11.15: „Colt” a biztonság kedvéért 12.00: Hollywoodi ka- valkád (ism.) 13.35: Á Shiloh-tanya (sor.) Á süketnéma 14.40: Rascal, a mosómedve (sor.) 15.05: Kövér disznócska (sor.) 15.30: H- rek, időjárás 15.40: Flipper (sor.) 16.05: Waltonék (sor.) Útkeresés 16.55: Vicki (am. sor.) Ünnepi ebéd 17.20: Prosit, Helmut! (am. sor.) Szerelmi reklám 17.50: H- rek, időjárás 18.00: Petrocelli (am. sor.) Sam utolsó útja 18.50: Kövér disznócska 19.20: „Colt” a biztonság kedvéért (am. sor.) Két kaszkadőr 20.15: És az ilyennek 8-kor ágyban a helye (komédia) 21.55: Hawaii öt null (am. sor.) Tőzsdeakció 22.50: Vad angyalok (am. film) 0.15: Hírek, időjárás 0.25: Álarcosbál (ism.) 1.10: Makacs (ism.) 2.55: Fejvadászok (ism.) 3.20: Szoros (western) 4.40: Na- kia (am. sor.) Menekülés a múlttól 5.25: A kék cseppek titka (am. sor.) A kitörés RTL PLUS 12.00: Forró nyeremény 12.35: M ügyosztály (am. sor.) Gyilkosság cisz-mollban 13.00: Dirty Dancing (am. sor.) Veszélyes érzelmek 13.20: Kaliforniai klán 14.05: A Springfield-sztori 14.50: Vad Rózsa 15.38: Nettó — a gazdaság ma 15.50: Buck James (am. sor.) Új élet 16.40: Rizikó 17.10: Forró nyeremény 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi am. sor.) Földönkívüliek harca — 1/2. 18.45: Híradó, időjárás 19.15: Jump Street 21. (am. sor.) Az erőszak iskolája 20.15: Kettős esküvő (színházi közv.) 21.55: Hírek 22.10: Driver(am. film) 23.50: Lőpor és ólom (am. western) 1.30: Aerobic SAT 1 14.00: Szomszédok (ausztrál sor.) Paul túl messzire megy 14.25: Közkórház (am. sor.) A szenátor és Susan 15.10: Szelleműzők (rajzfilmsor.) Micsoda tréfa 15.35: Teleüz- let 15.50: Füstölgő coltok (sor.) Banditák egyenruhában 16.45: A rendőrnő (am. sor.) Jegy a túlvilágba 17.45: Műsorismertetés 17.50: Mr. Belvedere (am. sor.) Az utolsó polka 18.15: Bingo — játék 18.45: Híradó, időjárás 19.15: Szerencse- kerék 20.00: Csodák — szórakoztató műsor 21.00: A rózsaszín párduc visszavág (ángol film) 22.45: Hírek 23.00: Morelia ( A fekete macska) (am. horror) 0.25: Sport — tenisz 0.55: Műsorismertetés.