Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. február 20., szerda Vitatott vezetőségváltás (111/2.) Mint oldott kéve... Avagy: széthullik-e a termelőszövetkezet Mezőszemerén? Horoszkóp Halak hava Február 21-től március 20-ig (A tél 3. hónapja) Latín neve: Pisces. Szimbóluma: két, egymással szemben úszó hal, amit egy sza­lag köt össze. Alapeleme: víz (hideg és nedves). Alaptulajd.: változékony. Fémé: ón. Szerencseszámai: 4, 14, 24. Szerencseköve: igazgyöngy. Szerencseszíne: lila és ibolya (melankólia, álmok). Szerencsenapja: csütörtök. Peches napja: szerda. x Halak-országok: Izland, a Szahara, Franciaország egy ré­sze (Normandia) stb. Halak-városok: Sevilla, Rou­en, Kairó, Lancaster stb. Temperamentuma: melan­kolikus. Húes halak: Frédéric Cho­pin, Albert Einstein, Otto Hann, Kopernikusz, Kari May, Michelangelo, Liza Minelli, Eli­sabeth Taylor. Pszichikai jellemzői: a misz­tikus és mágikus én, a világ, mint álom, az erotika, mint energiaforrás, szellemi oda­adás. Milyenek is a Halak? Némák, vizenyősek, hallgata­gok. Egész életükben csak arra várnak, hogy hívják őket, s akkor ők boldogan szolgálnak. A ma­gyarázat roppant egyszerű az asztrológusok szerint: a Halak a 12. és utolsó jele az állatövnek: ők szimbolizálják a várakozást, a szellem és az anyag, az értelem és az érzelem vegyülésének a pilla­natát. A Halak némák. Kifejezés- módjuk szegényes, szűkszavúak, zárkózottak, sohasem lehet tud­ni, mit akarnak, mit gondolnak, s mivel ritkán beszélnek, jellemük kiismerhetetlen. Asztrológusok szerint persze maguk sincsenek tisztában saját magukkal (hiszen ez kettős jel, két lény lakik egy személyben), minden Hal-em­ber egy keresztrejtvény, élő ta­lány, akit, ha nem fejtenek meg (s kinek van erre ma ideje), az elha- gyatottság vár: legszívesebben elbújik egyedül valamelyik zug­ban. Ráadásul a Halak típus le­mondó, kitartása nincs, mivel mindent reménytelennek lát, könnyen ideges lesz, és érzékeny, képtelen harcolni, inkább mene­kül, belenyugszik a sorsába, s le­mondással „úszik” tovább. Hogy védekezzék, a külvilág durva realitását (csalódottságait) meg­szépítő álomvilágba burkolja, önmagát áltatva misztikus kép­zelgésekbe menekül: a minden­napot költészetté varázsolja. Mi­vel kettős lényegű, vízjel, válto­zó, s mivel uralkodó bolygója az a Neptun, amely a Plútót leszá­mítva a legtávolabb kering a Naptól, s amelynek befolyása a többi jel számára érthetetlen, a Halak kifinomult, bonyolult lel­kivilágát, túlcizellált érzéseit ke­vesen értik. Ez a jel nem ebbe a mai rohanó világba való. Beil­leszkedni nem tud, a gyakorlati élethez semmi érzéke, folytono­san megbántják, ami ellen úgy védekezik, hogy álarcokat ölt, szerepeket játszik. A Halak — kényszerből — igazi átváltozó­művész. Sorsán ez sem változtat; ez a jel nem vezetésre, hanem szolgá­latra született, s a különös az, hogy akkor találja meg a helyét a társadalomban és a magánélet­ben is, ha vállalja a szolgálatot. Ugyanakkor fantaszta és ra­jongó, nincs benne kifejlett kriti­kai érzék, telve van ellentmon­dással, túlérzékenysége kedély­betegségeket is okoz, így állan­dóan visszaesik szomorú, melan­kolikus hangulatába, sőt ideges­sége még akár a hisztériáig is fo­kozódhat. Bizonytalanságát jelképezi a Halak ábrázolásmódja is. Melyik világ? Melyik út? Két egymással homlokegyenest ellenkező irányban úszó hal e csillagképje­le, s ráadásul még egymásnak háttal is úsznak. Elszakadni azonban nem tudnak, önálló életre nem számíthatnak, hiszen összeköti őket egy szalag (bi­lincs), akarva-akaratlan hurcol­ják egymást kínlódva. „ A Halak általában az ár ellen úsznak. Amelyik hal lemond er­ről a szokásáról, az kényelem­szerető, lusta, hazudozó és nem­törődöm ember lesz, ám kettős­sége a jellemnek még ebben az egyszerűbb formájában is meg­marad. A Halak az állatöv egyik leg­önzetlenebb jele. Rendkívüli empátiaérzéke van, azonnal részvétre geijed, ha szenvedést lát, ezért sokszor becsapják, ki­használják. Mindez nem ingatja meg idealizmusát, inkább meg­kísérli kiépíteni egzisztenciáját, hiszen érzi, hogy minden bizony­talan körülötte, hasznára lenne az anyagi biztonság. Kettősséget mutat szerelmi élete is. Egyrészt a legterméke­nyebbjei, másrészt hajlamos arra is, hogy érzékiségét plátói szere­lemben élje ki, ez tökéletesen megfelel idealizmusának. — Nézze, amikor én ’80-ban ide kerültem, a 450 tagra 65 ve­zető és adminisztrátor jutott, most 200 dolgozó van, s ugyan­csak 65 „irodista”. Szükségessé vált az átszervezés... Hétfőn kap­ták kézhez a leveleket, csütörtö­kön a főkönyvelő már jelezte: „... gond van, Egerfarmoson és Me­zőszemerén a polgármesterek ösz- szehívták a tagokat, és elindítot­ták a szervezést a kiválásra. ” — Mi közük volt ehhez a pol­gármestereknek? — Gyakorlatilag semmi... Ta­lán a szemerei azért érezte magá­énak ezt a dolgot, mert gépkocsi- vezetőként ott dolgozott koráb­ban, s vezetőségi tag is volt, egyi­ke a „kézzel-lábbal mindent megakadályozó” hat embernek. Most hatalmon van, miért ne mutassa meg... — ... És Ön ekkor feladta. — Én tovább nem erőskö­döm, mondtam, ezekkel az em­berekkel nem tudok együtt dol­gozni, ilyen összetételű társaság­gal nem vállalom tovább az el­nökséget... Ezután döntött úgy a műanyag-, a dobozüzem, a szál­lítás és az állattenyésztés több mint nyolcvan dolgozója, hogy kiválunk a téeszből, és a magunk útját fogjuk járni. Részközgyűlé­seket tartottunk, mindenkit megkérdeztünk: csatlakoznak- e, aláírják-e a szándéknyilatko­zatot? Az ipari ágazat 95 százalé­ka velünk tartott, az egerfarmosi és a szemerei állattenyésztők nem vállalták, a szihalmiak csat­lakoztak hozzánk. Aktív dolgo­zók, nyugdíjasok... — Mondják, az utóbbiakkal „üres papírokat” írattak alá? — Valóban elkövettünk egy formai hibát: csak az első lap te­tején tüntettük fel a nyilatkozat szövegét, a további oldalakon csak a nevek sorakoztak. De megismételtük a tájékoztatást, a gyűjtőívet is minden lapon „megfejeltük”, s így is 80-85 csatlakozónk volt. — Tudtommal sokan vissza­léptek azóta... — Ennek is oka van: a „puccs” előkészítői előtt nyil­vánvalóvá vált, hogy mi ki aka­runk válni. Erre mindhárom köz­ségben összehívtak egy-egy gyű­lést, s azt teijesztették: kft.-két akarunk létrehozni, s ezzel ki­húzzuk a téesztagok kezéből a vagyont, a nyugdíjasoktól pedig elvesszük a földet, a járadékot, a háztájit. Hát, voltak, akik hittek nekik, mi meg nem hadakoz­tunk: 15 tag kell a kiváláshoz, huszonheten maradtunk, az ipari ágazat meg négy vezető... Me­rünk vállalkozni, mert tudjuk, az új szövetkezet eredményes lesz, felmértük: mi van benne, úgy 8-10 milliós nyereség.-r- Ön azt írta a tagságnak címzett levelében: „... ezek után nem kívánok a Rimamente Tsz elnöke lenni, ezt a közgyűlésen is bejelentettem. Ezért a termelő- szó vetkezet irányításáért a továb­biakban felelősséget nem válla­lok, és nem is vállalhatok.”Miért harcol hát? — Azért, hogy törvényes úton bonyolódjanak le az események, mert most törvénytelen dolgok történtek: a közgyűlés határo­zatképtelen volt, előre elkészí­tették a szavazólapokat, s azo­kon nem szerepelt a téesz bélyeg­zője, illetve, hogy hozzátartozók, alkalmazottak is szavaztak, né­mely tag kétszer is, stb... Más­részt, törvénytelen közgyűlési határozatok születtek. S harco­lok, mert megakadályozták a ki­válásunkat azzal, hogy ennek té­máját fel sem vették a napirend­re. És fellebbeztem azért, mert törvénytelen volt magának a közgyűlésnek az összehívása, így „leváltásom” is. Én pedig tiszta lappal kívánok távozni. S vajon milyen lappal vág neki a szövetkezet irányításának Mracskó László...? — Elnök úr! Magam is hallot­tam a szövetkezeti tagoktól, hogy az új vezetőség intézkedései kö­zött ugyanúgy szerepel a belső át­szervezés, mint Nagy János idejé­ben. Nem tart tőle, hogy — mi­után ezzel esetleg Ón is érzéseket, beosztásokat, pozíciókat sért — egyik reggel egy elégedetlenségi hullám csap be az irodájába, s ne­tán végigjárja ugyanazt az utat, mint elődje? — Itt valóban kemény átszer­vezések vannak, ezek azonban nem olyan húsbavágóak, mint amilyeneket az előző vezetés ter­vezett és kívánt megvalósítani, ök úgy képzelték el, hogy vállal­kozói formában kivesszük pél­dául a növénytermesztést, meg­szűnik a beosztásunk, s pályáza­tot írnak ki. Mi ott tizenegyen voltunk, s nyolc helyre lehetett volna pályázni, három ember lét­bizonytalanságba került. Már akkor azt mondtam, nem tartom jogszerűnek és erkölcsösnek ut­cára tenni családos embereket... — Végül is Önök miként old­ják meg ezt „vérveszteség” nél­kül? — Nekünk az a célunk, hogy minden munkaerőt megőriz­zünk, s hogy a munkalehetőséget továbbra is biztosítsuk minden­kinek. Az esetlegesen elterjedt pletykák ellenére: semmiféle le­számolásra nem készülünk, csu­pán kemény és tisztességes mun­kát kérünk. Az átszervezéssel hatékonyabbá kell tenni az irá­nyítást, s ezzel összefüggésben a költségtakarékosabb gazdálko­dást... De hadd jegyezzem meg, hogy nem az a bizonyos átszerve­zési elképzelés okozta az előző vezetéssel szembeni tagsági bi­zalmatlanságot, hanem az elmúlt években felgyülemlett problé­mák sora idézte elő, s ez csapó­dott le végül is azon a decemberi közgyűlésen. Hogy visszakanyarodjunk a múltba, Mracskó László vaskos iratcsomót tesz az asztalra. Ez a bizonyos jegyzőkönyv, amely­nek kiadását hiába kérte koráb­ban a volt téeszvezető. Mielőtt belelapozunk, kiderül: decem­ber 3-án a 223 aktív dolgozó és a 444 nyugdíjas közül 168-an kér­ték a rendkívüli közgyűlés össze­hívását, ezt azonban — mondja az ellenőrző bizottság elnöke — az előző vezetés megtagadta. Er­re Mezőszemerén és Szihalmon 3-3, Egerfarmoson pedig 4 tagú képviselő-testületet választot­tak, ez fordult a Koós János ve­zette bizottsághoz, s az elnök, il­letve a vezetés visszahívására tett javaslatot. — A cégbírósághoz érkezett bejelentés szerint a közgyűlés nem volt határozatképes... — mondom a szövetkezeti elnök­nek. — Mivel bizonyítható az el­lenkezője? — A jegyzőkönyv szerint 275 tsz-tag volt jelen, ebből 109 nyugdíjas. A határozatképesség­hez pedig 210 főre volt szükség — sorolja a számokat. — Nem tu­dom, Nagy János és a vele tartó többi személy miért nem ismeri el a közgyűlés törvényességét, ami­kor ők is ott voltak, hozzá is szól­tak, sőt levelet nyújtottak be a ki­válási szándékukról. Ha nem té­vedek, legalább négy jogász volt jelen, de bizonyára tiltakozott volna a törvényesség megsértése ellen Szabó József, a Teszöv kép­viselője is, aki szintén részt vett a vitában... — Állítólag időközben töb­ben távoztak. — Amikor Kovács Béla tsz- tag felszólalt, és azt kezdte fejte­getni, hogy a vezetés nem tartott szoros kapcsolatot a tagsággal, s hogy pozíciójukat saját hatalmi erejük növelésére használják fel, Nagy János és számos társa való­ban elment. — Hányán lehettek? — Nem tudom, többen... — Az őtávozásuk vajon befo­lyásolhatta-e a közgyűlés hatá­rozatképességét ? — Nem. A létszám első meg­állapítása után jöttek még vagy nyolcán, így szerintem kiegyenlí­tődött az arány, mire szavazni kellett. — Mondják, volt egy kis bonyo­dalom, mert nem nyomták rá a szavazólapokra a tsz bélyegzőjét. — Volt rajta bélyegző, csak a szállításé... — szól közbe az ellen­őrző bizottság elnöke, majd együtt ismertetik a szavazás eredményét: „A titkos szavazás adatai: a 261 érvényes szavazat­ból 258 Nagy János felmentésé­re, három a felmentés ellen érke­zett. A rendkívüli közgyűlés úgy határoz, hogy a titkos szavazás­ról kihirdetett eredményt tudo­másul veszi.” — Ennek ellenére — teszik le a jegyzőkönyvet — mind a volt el­nökkel, mind a kiválni szándéko­zókkal szemben tisztességesen ; jártunk el: a törvény szerinti mun­kahelyet ajánlottuk fel nekik. (Folytatjuk) Szilvás István Dzsidda x. Mostanáig nem volt olyan nagyon jó magyar új­ságírónak lenni, senki nem tudott közülünk kijutni, Szaúd-Arábiából tudósítani. Nincs diplomáciai kapcsolat a két ország között, senki nem kapott ví­zumot. Éppen ezért örültem meg, amikor a szom­bati híradóban látom, hogy Liszkai László az arab országból jelentkezik: végre nekünk is sikerült. A riporter egy Dzsidda nevű városból köszöntötte a nézőket, és mindjárt el is mondta, hogy folyamato­san nézi a CNN-t, s nemrégiben éppen azt látta, hogy Visegrádon Antall parolázik Walesával és Ha- vellel. Szerencse is, hogy be volt kapcsolva a tévé, így ugyanis néhány mondatot arról is szólt, hogy a háborúról mit lát. Nem voltam rest, elővettem egy térképet, és megnéztem, hogy hol van ez a Dzsidda. Megtud­tam, hogy Szaúd-Arábia nyugati partjainál fekszik, hozzávetőlegesen kétezer kilométerre a fronttól. Még Ríjad is egynapi járásra lehet, úgyhogy semmi esély nincs arra, hogy Dzsiddába becsapódjon egy Scud, lövések nem fognak ropogni, nyilván nem vé­letlen, hogy eddig a tudósításokban a nevét sem hallhattuk. Az ujjammal méregettem a távolságot, és kimutattam, hogy Dzsidda annyira van Bagdad­tól, mint a másik irányban Isztambul, úgyhogy hon­fitársaink alapos hányada vállal hasonló kockázatot mostanában, mint a Magyar Televízió riportere. De ne legyünk igazságtalanok, örüljünk, hogy a haja szála sem fog görbülni, épségben visszatér majd. Mi így sem maradunk információ nélkül, ugyanis hála istennek, Dzsiddában tökéletesen le­het fogni a CNN-t. (kova) Falusi éjszaka (Gál Gábor felvételei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents