Heves Megyei Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-18 / 41. szám
Helyünk a tejútrendszerben Hatvanban a nemrégiben megalakult tudományos-fantasztikus klub legközelebb február 22-én, délután öt órától tartja összejövetelét az ifjúsági házban. Ezúttal „Helyünk a tej- útrendszerben” címmel tart előadást Csákányossy Tamás, az intézmény szakreferense. Az érdekesnek ígérkező beszélgetésre és az ezt követő programokra a klubtagokon kívül továbbra is vátják azokat a jelentkezőket is, akiket vonz a fantasztikum viláTavaszváró gazdaprogram A Zagyva-parti város Gazdaképző Egyesületének tagjai február 25-én, hat órakor találkozhatnak az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban. A vendég dr. Bálint György lesz, aki „Mesterfogások kertészkedők számára” címmel tart előadást. A programon a tervek szerint levetítik a Farmer-Világszövetség Új-Zé- landban megtartott kongresszusáról készült videofelvételt is, melyhez az előadó fűz észrevételeket. Közmeghallgatások Lőrinciben Lőrinciben az önkormányzat az idei költségvetési, felújítási és beruházási terv végleges kialakítása érdekében lakossági közmeghallgatásokat tart mától az alábbi helyeken és időpontokban: ma délután 5 órától a cukorgyári kultúrotthonban, holnap ugyanebben az időpontban a helyi moziban, február 20-án, szerdán a volt pártházban, 21-én pedig az erőmű kultúrotthoná- ban váiják az állampolgárokat, szintén 5 órai kezdettel. A Hatvani Galériában január 25-én nyílt meg Máger Ágnes miskolci festőművész. és Szalay Lajos grafikusművész tárlata. A szemet-ielket gyönyörködtető kiállítás március 3-ig látogatható. Felvételeinken a gazdag anyagból örökített meg néhányat fotóriporterünk, Feri Márton. Sokan búcsút mondtak a fegyvereknek A passzív ellenállás Hatvanban — 1944 1944. március 19-én, néhány órával Budapest megszállása után, Hatvanban is megjelentek a hitleristák. A munkába indulók csodálkozva látták, hogy a helybeli rendőrök nem revolverrel, hanem puskával felfegyverezve járőröznek az utcán. Mások a terepszínűre festett, kétéltű katonai személygépkocsikra lettek figyelmesek, amelyeken német katonák ültek hányaveti módon. Csakhamar elterjedt a híre, hogy a németek megszállták az országot. Horthy Miklós, a kormányzó azonban a helyén maradt, nem hirdetett meg ellenállást. Ennek következtében helyükön maradtak a katonák, a rendőrök, a közigazgatás is zavartalanul folytatta munkáját. Hatvanban sem következett a német megszállásra válaszul ellenállás, de még csak tüntetés sem. Pedig a baloldali érzelmű munkások tudván tudták, hogy számukra az eddiginél is súlyosabb elnyomást hoz a német uralom. Még a kispolgárság is megrettenve fogadta a megszállás hírét: rablástól, fosztogatástól, erőszakoskodástól tartottak, de erre egyelőre nem került sor. A németek tartózkodtak attól, hogy viselkedésükkel maguk ellen fordítsák a lakosság tömegeit. Az értelmiségiek véleménye is megoszlott: Papp Zoltán jegyző például baráti körben azt mondta, hogy vége van a magyar szuverenitásnak. A nyilasok és a németbarátok viszont óva intettek mindenkit a lázítástóL A németek Hatvanban ekkor még nem sokáig maradtak. Amilyen váratlanul jöttek, úgy el is vonultak. Az új, németbarát kormány intézkedéseiben azonban nagyon is tükröződött a jelenlétük. Betiltották a baloldali pártokat. Elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük. Az ipari és a mezőgazdasági termékeket gyors ütemben szállították Németországba. A demokratikus pártok vezetői illegalitásba vonultak, és most már hajlandók voltak a kommunistákkal is összefogni a németek elleni küzdelemre. Vajda István régi hatvani szervezett munkás levelet kapott Szakasits Árpádtól, aki tudatta, hogy a szociáldemokrata párt vezetői a jövőben nem jelenhetnek meg a nyilvánosság előtt, de ezúton kéri az öntudatos munkásokat: ne nézzék, ki melyik pártba tartozott korábban, fogjanak össze mindazokkal, akik készek szembeszállni a németek uralmával. Vajda ennek szellemében felkereste Pintér Istvánt, a munkásból lett cukorgyári vezetőt, és fegyvereket kért tőle. Pintér a cukorgyári fegyveres őrség raktárából puskákat adott az ellenállók számára. Ennek ellenére a fegyverek felhasználására nem került sor, a hatóságok megelőző csapása és egyéb okok miatt. A passzív ellenállás is lassan bontakozott ki, és csak az év második felében, a nyilasok uralma alatt vált egyre nagyobb méretűvé. Az első időszakban elsősorban a németellenes propaganda megélénkülése volt tapasztalható. Egyre többen hallgatták a moszkvai és a londoni rádió magyar nyelvű adásait, és leleplezték a németbarát propaganda hazugságait. Kevesen bár, de voltak olyanok, akik a dühöngő antiszemitizmus ellenére rokon- szenvüket nyilvánították az üldözött zsidók iránt, sőt nem rettenve vissza a megtorlástól, bújtatták őket: Papp Zoltán igazolványt adott, Juhász József munkásfeleséget és gyermekeket rejtegetett a lakásán, dr. Nagy Endre csendőrtiszt a tilalom ellenére feleségül vette báró Hatvány Alexandrát, és elrejtette a gettóba hurcolás elől. Mátyási Sándor önként beállt az internáltak közé, amikor a feleségét a nyilasok begyűjtötték. 1944 őszén egyre többen ismerték fel, hogy a németek veresége elkerülhetetlen, egyre közeledett a front, és ennek hatására fokozódott az ellenállás is. Amikor elrendelték a leventék elvonulását, jó néhá- nyan visszatartották a fiúkat. Az elvonulok közül sokan visszaszöktek. Vonakodva hajtották végre a nyilas hatalom kiürítési rendeletét: csak kevesen menekültek Nyugatra. Az elöljáróság kidoboltatta ugyan, hogy a szállítható terményeket és a lábon hajtható jószágokat be kell szolgáltatni, de titokban arra biztatták a gazdákat, hogy ne hajtsák végre az utasítást. Pintér István rábeszélte a németeket, hogy ne pusztítsák el a cukorgyárat, hiszen a „németek úgyis csak ideiglenesen vonulnak vissza.” A gyári gépek, felszerelések jelentős részét a munkások elrejtették a németek elől. Halálos veszélynek tették ki magukat, de egyre több hatvani katona mondott búcsút a fegyvereknek: civil ruhába öltözött többek között Gábor Mihály, Zsákai András, Magyar József. Nem kevés kockázatot vállaltak azok sem, akik ruhát, élelmet, menedéket adtak a katonaszökevényeknek. Két vasutas: Pálhidy Mihály és Szűcs József megakadályozta a vasúti felüljáró közúti híd felrobbantását a gyújtózsinórok elvágásával. Szándékunkban áll a későbbiekben a passzív ellenállás eseteire részletesebben is visszatérni, ezért kéijük olvasóinkat, hogy levélben, vagy ha tehetik, szóban tudassák velünk az ezzel kapcsolatos adatokat, eseteket. Németi Gábor Ha jő az elbocsátó üzenet.. „De mit esznek majd a gyerekeim?” Lőrinciben az Erőmű-lakótelepen manapság sok az elkeseredett, reménytelen ember. Sokuknak minden oka megvan a kétségbeesésre, hiszen újabb elbocsátási hullám söpör végig a területen. Az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat helyi üzemére hamarosan lakat kerül, és ez közel 200 embert érint Ennyien kényszerülnek új munkalehetőség után nézni. Bemát József egy a sok „vesztes” közül. Ömlik belőle a panasz: — Harminchat éves vagyok, tizenegy éve dolgozom a cégnél targoncásként Adagosán 9-10 ezer forintot kerestem, s most munkanélküli leszek. Nem tudom, mit tegyek, hova forduljak. A feleségem takarítónő. A fizetése 6100 forint—bruttó. Két kiskorú gyerekünk van, az egyik hét-, a másik négyéves. A lakbér magas, a takarékpénztárnak is tartozunk, nem is beszélve a napközi- és az óvodadijról, a villanyszámláról és a többi havi állandó kiadásról. Idáig, ha mindent befizettünk, maradt egy hónapra 3-4 ezer forintunk. Most már ez sem lesz. A kérdés az: mit esznek majd a gyerekeim? Már jártam a tanácson, hogy segélyt kérjek. Adtak egy nyomtatványt, hogy töltsem ki. Mondták, hogy majd valamikor kijön egy vizsgálóbizottság felmérni: hogy élünk. De most mondja meg: dugjam el a színes tv-t meg a videót, amiért annyit dolgoztam? En életemben nem kértem segélyt, nem szorultam másokra, de most odajutottam, hogy a hivatalban megjegyeztem: mondják, kérem, melyik takarékszövetkezetbe lehet legkönnyebben betömi? írja meg nyugodtan! Nekem semmi veszítenivalóm nincs. Nem tudom, mi lesz... Nem tudom... De megkérdezheti bármelyik kollégámat, ő is ugyanezt mondaná. A környéken nincs munkalehetőség. A lakásra hét évet vártam, 1989-ben kaptuk meg. Most menjek el két kisgyerekkel? * * * Könyveket lehetne megtölteni hasonló panaszokkal, de sokra nem mennénk azzal sem. Félő, az elkövetkező hónapokban bármerre járunk, egyre több ilyen esettel találkozunk. Bármennyire szeretnénk, segíteni nem tudunk. De a tényekről hallgatni nem lehet. Naponta érkeznek hírek létszámcsökkentésről Tömeges elbocsátások várhatók A Heves Megyei Munkaügyi Központ Hatvani Kirendeltségén az elkövetkező hónapokban valóságos ostromra számíthatnak. Lázián Gábomé, az iroda vezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy az idén 130 munkaerőre jelentettek be igényt a környékbeli cégek. Ez alapján a kerekharaszti cipőgyárban főként nőket vettek fel, s ezenkívül a Lőrinci Erőmű Gumigyárába kerestek még embereket. Ezzel szemben létszámleépítésről naponta futnak be hűek, egyelőre főként a különböző budapesti kft-ktől, kisebb vállalatoktól. Hatvanban még viszonylag kiegyensúlyozott a munkaerőhelyzet, a városkörnyéki településeken lévő cégeknél azonban az előrejelzések szerint tömeges elbocsátások várhatók. A Mátraaljai Szénbányák Vállalat petőfibányai egységénél március 31-ig mintegy 200 dolgozó kap munkakönyvét, .az ecsédi kül- szíhfejtő üzemnél 150 embert érint a leépítés, Lőrinciben, az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat 200, az Apci Qualitál Könnyűfémöntöde kb. 150 alkalmazottja „kényszerül utcára”. A kirendeltség vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a lehetőségekhez képest felkészültek a segélyért folyamodók fogadására, bár már most biztosnak látszik, hogy az irodában dolgozó három ember aligha tud megbirkózni a tömérdek feladattal. Ezért szeretnék bővíteni az irodahelyiségen kívül az adminisztrációs létszámot is. A fentiek mellett beszédes adat, hogy míg tavaly egész esztendőben 173 igénylő számára állapítottak meg munkanélküli- segelyt, addig ez év első hónapjában mintegy 500 ügyfél fordult meg ilyen kéréssel a kirendeltségen. Naponta körülbelül 100- 120 embert fogadnak az irodában. Az egyetlen jó hír az iroda tájékáról, hogy a közelmúltban korszerű számítógépes rendszert szereltek be, amely az adatfeldolgozásban nagy segítséget jelent, ám a munka nélkül maradóknak ez sovány vigasz. HÍRLAP, 1991. HATVAN ÉS KÖRZETE Az orvlövészek pereljenek! Még mindig a Barcsay-raj zokról Orvlövészek voltak, vannak, s mindig lesznek, bár ez a kategória merőben idegen például az igazi sportvadászok magatartásától. Elsőként ez jutott eszembe, amikor elolvastam Németi Gábor hatvani múzeumigazgató válaszát a Barcsay-grafikák elorzásával kapcsolatosan, a Hírlap február 12-i számában. Ő ugyanis nyulakhoz hasonlítván Barcsay Jenő Hatvani Galériának adományozott rajzait, e tulajdonjogbitorlását az én ügyetlenségemmel fedezi. Vagy inkább azon ármánykodással, ahogyan a rég elhunyt Mester alkotásai — a korábbi hatalom helybéli potentátjainak segítőkészségével — eltulajdoníttattak. Mert itt valóban az ármánykodás, a szűr alatti adok-veszek ismérvével állunk szemben. Volt, van, s remélem, továbbra is lesz Hatvannak galériája, legyen ott bárki igazgató háromezer forint havi tiszteletdijért. És áldozza fel úgy idejét, családi életét a közjó javára, miként ezt én teszem. Nos, ezzel szemben voltak, s a jelek szerint mindmáig vannak személyek, akik jobbára hivatali székükre vigyázva csak a napos oldalon közlekedtek, s mint ördög a tömjénfüsttől, irtózva tartották távol magukat attól, hogy bárkivel bármikor konfliktusba keveredjenek igazuk, a népérdek javára. Ilyenek a Németi Gábor által fölemlegetett személyek is, akik azóta a történelem süly- lyesztőjébe kerültek ugyan, de arra még most is hajlamosak, hogy a velük egy húron pendülők- nek asszisztáljanak különböző manipulációk esetében. De a lényeghez visszatérve, s anélkül, hogy a szót fölösen szaporítanám, ismételten ki kell nyilatkoztatnom, hogy én a kultúrtörténeti pillanat igazságához ragaszkodom! Ahhoz az ünnepi eseményhez, ahhoz az aktushoz, amikor is Barcsay Jenő Kossuth-díjas, kiváló művész — a népkerti Aranyfácán étterem ebédezőasztalánál — általunk rendezett kiállítását követően, 16 grafikai lapját galériánknak adományozta. Tette ezt olyan tisztességes, tántoríthatatlan személyek jelenlétében, alak hajlandók bármikor tanúskodni a tény igaza mellett És ami talán erősebb érv, mint a hátam mögött gyártott különböző fogalmazványok, leltári jegyzőkönyvek tömkelegé. Mert ez élő, eleven, bármikor megidézhető valóság! E soraimban természetes módon az is benne foglaltatik, hogy nincs jogom lemondani az érintett grafikákról. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy az idők történelmi zajlásá- ban az egymást váltó hatvani múzeumigazgatók és kultúrhivatalnokok érdekeinek, vágyálmainak kiszolgáltatva elkótyavetyéljem egy küzdve küszködő kis intézmény értékeit Erre kötelez továbbá Barcsay Jenő emléke iránti mély tiszteletem, a vele töltött számtalan óra és nap megannyi emléke, de erre kötelez az én etikám is, amelytől sem korábban, sem a jövőben nem kívántam, illetve nem kívánok elfordulni. Azt hiszem, hogy ez tiszta beszéd. A műtárgytolvajlók, az orvlövészek tehát pereljenek, s döntsön a jogszolgáltatás. Moldvay Győző újságíró, galéria vezető * • • Lapunk ezzel a Barcsay-grafikák tulajdonjoga feletti vitát lezártnak tekinti. Hisszük, hogy ez ügyben olyan döntés születik majd, amely az igazságnak — és a város érdekeinek is — megfelel. A végeredményről — természetesen—beszámolunk majd olvasóinknak. (A szerk.)
