Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-08 / 6. szám
4.--------------------PF.: 23. HÍRLAP, 1991. január 8., kedd Üzen a szerkesztő Jj" jeligére A tanácsi bérlakások eladásával kapcsolatban — közgazdaságilag és jogilag is megalapozott — okfejtése nyilvánosságot érdemel, erre megfelelő időben és keretek között sor is kerül. Miután azonban több, a témával behatóan foglalkozó írás is fekszik a szerkesztői asztalon, a gazdasági számításokat most nem idéznénk a nagyobb terjedelmű írásból, bár az az igazán meggyőző, inkább a bürokráciára vonatkozó sarkítását idéznénk a cikknek szánt írásból: „A városi tanács 1988. évi október 20-i keletű javaslata a közvélemény „igazságérzetére” hivatkozott, mint etikai támpontra. Ez így általánosságban nem helytálló, az emberek igazságérzetét az izgatta, hogy — a lakásgazdálkodásban államigazgatási rendszert vezetett be a velejáró, túlméretezett bürokrácia minden negatívumával, — a lakásgazdálkodás „elosztási” rendszere a hatalmi kapcsolatokon alapuló igazságtalan előnyszerzés lehetőségét nem tudta kizárni(a kiemelés tőlem, a szerk.), — általában a város vezetősége nem tudott ellenállni az erőszakolt városfejlesztés hibás koncepciójának és a műszaki gazdasági feltételek biztosíthatósága nélkül vállalt magára feladatokat. A tanácsi bérlakások 50 százalékos forgalmi értéken történő „elkótyavetyélése” nem igaz állítás, igaz viszont az, hogy a tanácsi lakásgazdálkodás forrásainak kezelésében szinte határtalan nagyvonalúság nyilvánult meg.” Számunkra nyilvánvaló, hogy a hozzászólást szakember írta, akinek közelről rálátása nyílt az ő gazdasági szemléletének kifejtésére korábban is. Nem kívánunk most sem olajat önteni a tűzre egy olyan kérdésben, ahol a kérdéskomplexum valamennyi részlete puskaporos! Főként nem most, 1991. első napjaiban, amikor is a terhek egyre inkább borzolják az emberek idegeit. Az tény, hogy az értékesítendő lakások állapota, a bérlők eddigi „ráfordításai”, a hangoztatott kedvezmények és a leendő tulajdonosi terhek összehangolása nemcsak matematikai feladatként jelentkeznek, még csak nem is a közvélemény igazságérzetének problematikájaként, hanem — ha úgy tetszik — sürgős feladatként. Hogy ezt egy átmeneti időszakban, a régi szabályozás és gyakorlat maradványaként hogyan kell megoldani — ez itt a kérdés, a laikusoknak is. L. L. Jobbító szándékkal idézünk leveléből: „Azok kezdjék a söprést, akik a közműépítések miatt elkerülhetetlen út- és járdabontások után a törmeléket, a hulladékot otthagyták. Megtalálásuk egyszerű, mert az ilyen bontási engedélyek kiadását, a feltételek betartásának ellenőrzését a város köztisztaságáért hivatalból is felelős Városgondozási Üzem végzi. A kontárokat is megszégyenítő módon végzett helyreállításokat szinte minden utcában törmelék, a tömörítetlenség miatt kimaradt föld és szemét jelzi, majd rövid idő múlva süllyedés, gödör, eljegesedő víztócsa és baleset.” Bizony-bizony — nyomatékosuk a levelezői panaszt. Ehhez a városi tényálláshoz Egerben nem kell tanúkat hívnunk, nem kell okiratokat felsorakoztatnunk, magunk mindennapi tapasztalói vagyunk, hogy többször a szerencsés véletlen óv meg minket a hasra eséstől. Főképp, így télvíz idején, délutáni négy óra után, a belváros bármelyik utcájában. „ Egy lakó a többi nevében “ — jeligére Panaszkodik, hogy több mint egy hete feladott egy reklamációs levelet, melyben a műholdas programokkal kapcsolatos IKLV-magatartást, a kivételezést bezzegelte. El kell mondjuk, több levélírónk és több alkalommal „ecsetelte” már a „lakásszerv” ilyen-olyan iramú és változatú munkásságát az „égi jelekkel” kapcsolatban. Hol bekötöttek ezt. hol visszafizettették az egészet. ígértek, de nem teljesítettek? Ezt a megismételt panaszt most azzal adjuk közre, hogy a pontos címet közöljük: a sóhaj a Zalka Máté 12-26-ból érkezett. így talán az újévben lesz foganatja a szándékolt közrehatásnak. Lengyelpiaci rendezés A terület adott, nem bővíthető Lengyelpiaci rendezés címmel közöltünk egy cikket, amelyre Marczis János, az egri városi önkormányzat piacgondnokságának vezetője a következőket válaszolta: „A cikk szerzőjét nem ismerem, de tudomásomra jutott, hogy járt a „lengyelpiacon”, meghallgatta a piacfelügyelő „kiselőadását”, de abból egy szót sem tartott alkalmasnak arra, hogy papírra vesse. Én azonban fontosnak tartom, és közreadom az ott elhangzottakat. A piacon a sarat a gondnokság is észrevette, ezért november 23-án a felnémeti kőbányában megvásárolt 25 tonna zúzalék követ a terület feltöltésére. A munkákat 26-án részben meg is kezdtük, a bánya azonban az esőre való hivatkozással a követ nem adta ki, így a sár tovább szaporodott. A cikkben leírt vállalkozók elmondásuk szerint fél liter pálinkáért megkapták a két kocsi zúzalékot, amit szétterítettek. November 30-án már a piac rendezését végző gmk-nak is sikerült kőhöz jutni, s így folytatták és december 2-án befejezték a munkát. A piac rendezésével kapcsolatban el kívánom mondani, hogy az árusító asztalokat úgy helyeztük vissza a zúzalék letentése után, hogy azok célszerűbbek legyenek. Továbbá a parkolóban kialakítottunk egy sátorsort az ünnepekre való tekintettel. Ez az előző évben is így volt. A magánkereskedők egyáltalán nincsenek kitelepítve a piac területéről, csupán egyetlen egynek küldtünk felszólítást helyváltoztatásra, aki a felügyelőség engedélye nélkül telepítette oda sátrát. Felajánlottunk számára más helyet, ő azonban ezt nem volt hajlandó elfogadni, ezért hívta fel „HGM” urat a riport készítésére. Sajnálom, hogy az általam leírtakból, illetve a piacfelügyelő nyilatkozatából a cikkbe nem került bele egy mondat sem. A rendezési tervről pedig csak annyit: az nem egy új szülemény, csupán a régi kereskedők és a piac-felügyelőség által kialakított rendnek a biztosítása annak érdekében, hogy a kijelölt helyen minél többen elféljenek. Mivel a terület adott, nem bővíthető, ezért árusítanak a külföldiek a parkolóban is. Sajnos, ez addig így is marad, ameddig a vásártér el nem készül, ahová az ország bármely részéből érkező vállalkozókat el tudjuk helyezni.” Maradjon a Tisza-tó egységes kezelésben Hozzászólások a poroszlói vitához A Tisza-II. tározó, az erőmű és a hozzátartozó öntöző-, illetve védműrendszer megépítéséhez országosan is egyedülálló nagyságú földterületet vettek igénybe. Ugyanis a rendszer teljes területe 127 négyzetkilométer, azaz 12700 hektár. Az elmúlt hetekben számos tévériport, újságcikk jelent meg a víztározó felosztását követelve a községek között, a kisajátítás jogtalansága miatt. Mielőtt valaki elhamarkodott döntést hozna, vagy véleményt nyilvánítana, és annak alapján — öntörvénye szerint — próbálná felszeletelni „ősi tulajdonra” hivatkozva a vízterületet érdemes megvizsgálni az „érem másik oldalát” is. A megyei földhivataltól kapott tájékoztatás szerint a tározó megépítése Poroszlót 4365, Új- lőrincfalvát 3404, Sarudot 820, Kiskörét 151, Tiszanánát 38 hektár igénybevételével érintette. Ez az összes terület 70 százaléka, mivel a többi terület a Tiszántúlra esik. A terület igénybevételekor 1968-71 között a fennálló birtokviszonyok sem voltak mentesek az 1945 előtti és a téeszesítési célokat szolgáló földbirtokpolitikai intézkedésektől. Ezek szerint ebben az időben a tulajdon- viszonyok ezen a területen is igen átrendeződtek. Voltak magán-, erdő-, legelő-, közbirtokossági téesz használatában lévő, valamint az 1945 utáni földreformból visszamaradt kincstári tulajdon (főleg erdő). A rendkívüli nagyságú földterület igénybevétele miatt a kisajátításra az akkori kormánybizottság hozott határozatot, és a kisajátításhoz biztosított 356 millió forintot. A kivételes eljárás ugyanis kiterjedt 14 téeszre, két állami gazdaságra és egy erdőgazdaságra. A jelentős összeg mellett 3193 hektár földterületet is átadott két állami gazdaság területéből. Az egyéni gazdálkodók pénzbeli kártalanítást, míg a téeszek földet és szép sommás összegeket kaptak. így például a poroszlói téesz 3400 katasztrális hold földet és 26 millió forintot kapott. A helyi halászati téesz (akkor még külön működött) 84 katasztrális földjéért 183 ezer 900 forintot mondhatott magáénak. Ugyancsak kivételes kártalanítást kapott a poroszlói határban lévő 487 katasztrális földjéért a borsodivánkai téesz. Nem maradtak ki a kártalanításból a tiszabábolnai, tiszaörvényi, ti- szavalki, tiszaszőlősi és tiszafüredi téeszek sem, akiknek szintén ott voltak földterületei. Azt sem szabad elhallgatni, hogy az újlőrincfalvi határban jelentős területtel rendelkeztek a tiszaörvényi, tiszaszőlősi, komlói, tiszanánai és sarudi téeszek, legeltetési bizottságok. Ha mindezeket leszámítjuk a most követelőző poroszlóiak területéből, lényegesebb az a terület, amelyről most ország-világ előtt beszélnek. Aki valamilyen egységes rendezést, vagy netán felosztást képzel el a tóra, előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy a kisajátítás előtti tulajdonviszonyoknak megfelelő felosztás szinte lehetetlen. Amennyiben egyesek törekvéseiket érvényesíteni akarják, szembetalálják magukat más községek fröldtulajdonosaival. Ezenkívül a volt uradalmi és püs- pökségi tulajdonok a földosztás után kincstári földtulajdonok maradtak , így azok ma az állam tulajdonát képezik. Azt hiszem, nem lenne szerencsés a Tisza-tó vízterületét 12-15 község között felosztani, és halászati, horgászati jogokkal felruházni. Hogy miért? Azért, mert a vízben élő halaknak olyan tulajdonságuk van, mely szerint ott tartózkodnak szívesen, ahol megfelelő életteret találnak. És van még egy rossz tulajdonságuk, nem tisztelik a közigazgatási határokat a víz alatt sem. Szabó Lajos az egri HE elnöke ♦ A Heves Megyei Hírlapban megjelent Hej, halászok, halászok című cikkre szeretnék válaszolni, amit Tóth Lászlómb. osztályvezető írt. Sajnos, a sajtóban közölt tények mind hamisak és felháborító, hogy még most is az olvasók félrevezetését akarják elérni. A cikkben a halfogás csökkenéséről ír, arról nem, hogy évente több vagon hal pusztult el, amiért tíz éve már harcolunk mi halászok. Finoman kimagyarázza, de nem ez a valóság. Decemberben halasítanak, de a halivadék csak papíron kerül a vízbe. A halfogás ezért csökken. A piros bársonyszékben ragadt urak, akiket a rendszerváltás sem bírt még a helyükről kimozdítani, azok hoznak ilyen döntéseket. Jó példa volt erre a MTV jóvoltából bemutatott Hét műsora. Látható volt Czakó Béla főtitkár úr horgászatának és baráti körének a bemutatása, ahol a személygépkocsival behajtani tilos tábla mögött álltak az állami kocsik, és a horgász urak helyébe vitték a sört és a kávét. Rögtön a régi pártállam jutott az egyszerű munkásember eszébe, hogy ezek szerint nem változott semmi. Az egyszerű horgásztagoknak nem szokták a vízparton a sört és a kávét a helyükbe hordani. Senki nem kérdezi meg sem a poroszlói téesztől, sem a halászoktól, hogy mi a valóság. A valóság az, hogy néhány halászt kíván csak átvenni a MOHOSZ. Ezek az emberek január 1-jétől halászhatnak tovább. All aktív halász, akik 35-40 évesek, itt állnak munka nélkül, több százezer forintos beruházással. Velünk még senki nem tárgyalt a kártalanításról, és mi addig fogunk halászni, amíg a kártalanítási összeget meg nem kapjuk. Mivel ők jogra hivatkoznak, a Magyar Köztársaságban reménykedünk, hogy a munkásembernek, ha nem is sok, de egy nagyon pici joga van. A MOHOSZ küldött olyan levelet, amelyben az áll, hogy a kártalanítást a halászati fejlesztésből kapjuk meg. A halászati jogszabály szerint azonban ez nem kivitelezhető. Akkor hogyan lesz tovább? Ma a munkásembernek becsülete nincs, az csak dolgozzon, de félek, hogyha több ezer embernek jogosan és jogtalanul kezébe adják a munkakönyvét, az ország összeomlik. Orbán Imre poroszlói halász Nemrégen kis Polskimmal és beteg kisfiámmal hazafelé igyekeztünk Kerecsendre. A Kohári utca felől jöttünk, s a lámpánál leállt az autó és utána be sem indult. Körülbelül fél óráig téblá- boltam, amikor egy férfi figyelmeztetett, hogy itt nagyon rossz helyen állunk, toljam el az autót az útból. Nagy nehezen sikerült a vasútállomásnál lévő ABC elé tolnom a gépkocsit. Ott majdnem egy óra hosszat stopoltam, hogy hátha valaki segít rajtunk. A gépkocsit nem hagyhattam ott, mert nem lehet zárni az ajtaját. A kisfiam már fázott és sírt kétségbeesésében. Tájékozatlanságom miatt sajnos, nem tudtam megállapítani, mi baja lehet az autónak. Végül megállt egy fiatalember régi típusú kis Fiatjával és azt mondta, hazahűzat bennünket. Ez alatt az idő alatt legalább ötször elszakadt a kötél, de végül épségben megérkeztünk. Szerettem volna meghívni egy kávéra, de sietett, sőt még pénzt sem fogadott el, legalább az elfogyasztott benzin árát akartam kiegyenlíteni. Jóformán meg sem tudtam neki köszönni, már „Polgárbarát” rendőrség 1990. december 31-én délután 14.45-kor az Arany János utca felöl a Bródy-mozi irányába sétáltunk családommal. Már messziről láttuk és hallottuk, hogy a „Kacsa" előtt önfeledten szórakozó fiatalok a járdára kitett kukában petárdákat robbantgatnak. Egyszercsak lassú méltósággal odahajtott az RB 10-56 rendszámú rendőrségi járőrautó. Fellélegeztem: végre, egyszer a saját szememmel látom, hogy a rendőrség akkor, és pontosan ott van, ahol szükség van rá. De pillanatokon belül óriásit kellett csalódnom abban a rendőrségben, aki már hónapok óta fennhangon hirdeti, hogy minden lehetséges eszközzel felveszi a harcot a petárdaárusok és robbantga- tók ellen. Mert mi történt itt ezután?!? Kedves baráti kézfogások, vidám jó kívánságok a rendőrök és a korábban említett fiatalok között. S mintegy, a jó barátság megpecsételéseként bemutatták a járőröző rendőreinknek magasröptű tudományukat, nevezetesen tiszteletükre is robbantottak egy petárdát a kukában. Ezután elégedett mosollyal nyugtázva a fiatalok (és megjegyzem idősebbek is) hőstettét, szép komótosan továbbhajtott az a bizonyos kék-fehér autó. íme, ez aztán a polgárbarát rendőrség, senki nem vitathatja! Név és cím a szerkesztőségben. elhajtott. Ezúton szeretném hálámat kifejezni az ismeretlen fiatalembernek. Eszenyiné Szűcs Tünde Kerecsend * A parádfürdői gyógykórház- ban visszatérő betegként eltöl- töttem újra négy hetet. Hallottam, és tapasztaltam is, hogy a községi elöljáróság, a kórház dolgozói megkülönböztetett figyelmet fordítanak a helyi idős, magányos emberekre, amely orvosi és napközis ellátásban és még sok egyéb kedveskedésben, törődésben nyilvánul meg. A település szorgalmas, jóakaraté lakosságának ilyen irányú példamutató tevékenységüket köszönjük, erőt, egészséget kívánunk mindannyiuknak! Hegedűs Tibor Parádfürdő * Az újságon keresztül mondok köszönetét a kékestetői szanatórium III/a osztálya orvosainak és nővéreinek áldozatos munkájukért. Hasonló jókat mondhatok az étterem és a konyha dolgozóiról is. Húsz éve járok ide, mivel asztmás vagyok, és minden alkalommal megkönnyebbülten térek haza. Valamennyiüknek boldog új évet és jó egészséget kívánok! Határ Sándor Kékestető Évek óta hagyomány, hogy az Aroma Kereskedelmi Vállalat nyugdíjasai részére találkozót rendeznek. Tíz évvel ezelőtt egy ilyen összejövetelen alakult meg a Hangulat Nyugdíjas Klub, amely tagdíjból tartja fenn magát és fedezi az évközbeni rendezvények költségeit. A tízéves születésnapot kellemes hangulatban ünnepelték meg az idősek, akiknek lehetőségük nyílott arra is, hogy a gyöngyösi kollegákon kívül találkozhassanak az egriekkel és a hatvaniakkal is. A-színvonalas műsor után — melyen neves fővárosi művészek szerepeltek — a vállalat hidegkonyhai üzemében készített finomságokkal látták vendégül a nyugdíjasokat. Köszönet ezért Szabó László igazgató úrnak és a szakszervezeti bizottságnak. „Hangulat" Nyugdíjas Klub vezetősége Meg kell ismerni a kapát A kert, a föld már nem luxus. Úgy néz ki, hogy életszükségletté válik. Az árak, a munkanélküliség és a szabadidő hasznos és egészséges kihasználása mind ezt kívánja. Sajnos, fiataljaink jobban ismerik a szintetizátort, mint az egri kapát. Nem is csoda, hiszen a nagyüzemek mellett elsorvasztották a kisüzemi agrotechnikát, s az a ’’béka” alá került. A siralmasan sok ’’magyar ugar” gondos kezek nyomán mindent megteremne, meghálálná a művelést. Vannak már olyan eszközeink, amelyekkel öröm dolgozni. Őröm látni tavasszal a sarjadó életet, nyáron és ősszel a beérett termést. Szeretném, ha többen lennének a Megyei Művelődési Központ kertgazda körének előadásain. Sok jó tanácsot lehet itt hallani. A ház kevés, de kedves segítsége: helyiség, szakember, stb., biztosíték arra, hogy minden páros hétfőn este, összejöjjön ez a kis baráti társaság. Fóka István Eger Újévi ígéret.. — Drágám, én az új évben is ugyanúgy foglak imádni! — Na igen, de mennyiért? (Varga György karikatúrája)
