Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-02 / 1. szám
HATVAN ÉS KÖRZETE HÍRLAP, 1991. január 2., szerda Lőrinciben a községi könyvtárban január 3-án, csütörtökön délután 4 órától a nyugdíjas olvasók klubjának tagjai találkoznak, majd 17 órától egy vidám, zenés összeállítást láthatnak a Hófehérke és a két törpe címmel. A műsorban szerepel Pécsi Ildikó, Shütz lla, HacserJózsa, valamint Prokopius Imre zongora- művész. Villámhárító kerül az iskolára Nagykökényesen évek óta gond, hogy a régi kastélyban működő általános iskolára nem szerelték fel a villámhárítót. A legutóbbi önkormányzati ülésen — egyebek mellett — arról is döntöttek, hogy egy kisvállalkozót bíznak meg a munkával. Jóváhagytak ezenkívül egy telekkérelmet és abban is egyetértésre jutottak, hogy a helyi tűzoltószertár egyik helyiségét egy magánvállalkozónak adják bérbe, aki illatszerüzletet alakít ki ott. Gazdálkodókat várnak Hatvanban az Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban január 7-én, hétfőn 17 órától kerül sor a gazdaképző egyesület első összejövetelére. Ezt követően minden hónap első hétfőjén találkozhatnak a mezőgazdasági kistermelés iránt érdeklődők. A tervek szerint sok ismert előadót látnak majd vendégül az év során. Az egyesület nyitott, az első találkozóra is várnak minden érdeklődőt. Játék a szünidőben Az új hatvani fiókkönyvtár gyermekkönyvtára gazdag programot kínál a szünidő alatt a gyerekeknek. Mától minden délután 3 órától várják azokat a gyerekeket, akik szeretnék tartalmasán és vidáman eltölteni a vakáció hátralévő napjait. Ü| lakások épülnek Hatvanban, a Horváth Mihály úton 12 lakást építenek, melyekhez hat üzlethelyiség is kapcsolódik. A Generál-Coop beruházásában és kivitelezésében készülő épületet a tervek szerint idén július 15-re adják át. Csak a bizonytalanság biztos Meddig lehet terhelni a lakosságot? Zagyvaszántó sok szempontból nehezebb és bizonytalanabb . helyzetben van, mint a térség települései. A társközség önállóvá vált, ám a függetlenség pénz nélkül nem sokat ér. A hajdani elöljáróság kicsinyke épületében sok minden hiányzik a korszerű hivatali munkához. Oldal Alfréd, a falu polgármestere társadalmi megbízatásbn látja el teendőit. A jövőt illetően nem túl derűlátó, hiszen a jóakarat kevés a „községépítéshez”. Mondja, a legutóbbi testületi ülésen több dologról is tárgyaltak, így szóba kerültek a szervezeti működési szabályzat részletei, s a hivatal felállásával kapcsolatos kérdések is. Döntöttek a szociális és gyámügyi segélyek elosztásáról is. Zagyvaszántón ez nem könnyű feladat, mert az emberek rendkívül önérzetesek, s a rászorulók — bármennyire is szükségük van a támogatásra — nem szívesen kémek. Itt kapcsolódik be a jegyzőnő a beszélgetésbe: — Nem hallgathatunk a gondokról — mondja. — A tervezett állami támogatás rendkívül csekély. Az általános iskola esetében nem számoltak a napközis csoportok, illetve a konyha működésével. A számunkra megszabott normatíva alapján csupán a pedagógusok bérét tudjuk fedezni. Veszélybe kerül intézményeink működtetése. Csak az első lépéseket tesszük az önállóság útján, de máris iszonyatos terhek nehezednek ránk. Attól tartunk, hogy elkerülhetetlen lesz a helyi adók kivetése. Márpedig tudjuk, hogy a lakosságot nem lehet tovább sarcolni. Az emberek tűrőképességének is van határa. De egyéb gondok is vannak. A helyi tűzoltószertár szinte hasznavehetetlen eszközökkel került az önkormányzat tulajdonába. Ennek felszerelését pedig mielőbb be kell szerezni. A volt pártház is az önkormányzatot illeti. Ennek hasznosítására is vannak tervek, de ez is pénzbe kerül. Nehéz év köszöntött Zagyvaszántóra. Sok más településhez hasonlóan itt is csak egy dolog a biztos: a bizonytalanság. (barta) Művészetek nélkül lehet élni, de érdemes? A kultúra is ínséges esztendő elé néz... Változó, egyre nyomasztóbb világunkban sajnos, a kultúra is mintha „ferde úton” haladna. Sajnos, könyvkiadásunk is igazodik ehhez. Mert míg a silány több százezres példányszám- banjelenik meg, addig a valódi, értékes irodalom mostohagyereknek számít. Pedig az a dolog másik oldala: amennyire éhezünk az igazi irodalmi értékre, amennyire kevés, olyannyira megfizethetetlen. A „Huszárik breviárium” például számozott példányokban jelent meg — de az embernek fölmelegedik szíve-lelke, ha egyáltalán hozzájut, kezbe veheti, fellapozhatja. Ez valami varázslat: amikor rábukkantam a hatvani könyvtárban, úgy éreztem maf am, mint pár éve... Ak- or még bátran bemehettem a könyvesboltba, s válogathattam a szebbnél szebb képző- művészeti albumok, valódi művészetet nyújtó szépirodalmi könyvek, s a tudást, a szélesebb látókört adó lexikonok, tanulmányok között. Ma már — szégyen ide, szégyen oda — többnyire csak ott helyben forgatom, simogatom, la pozgatom a köteteket, s hiába érzem úgy magam, mint a gyerek az édességboltban, csak „egy szelet csokoládét vihetek haza.” A könyvtárba is úgy lépek be, mint a templomba: itt valóban az enyém minden szépség. Csakhogy ezek az intézmények is mindinkább súlyosabb gondokkal küzdenek. Erről polemizáltunk a Hatvani Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatójával, Kocsis Istvánnal, és a TIT Hatvan Városi Szervezetének titkárával, Monori Zoltánnal is: milyen év vár rájuk, lesz-e lehetőségük a kultúrát, a tudást átadni az oda betérőknek? A kérdés onnan vetődött fel, hogy egyáltalán e két agilis, a közművelődésben, az ismeretterjesztésben eddig is jó eredményeket elért ember egyáltalán mit vár 1991-től? Kocsis István arról beszélt, hogy szakmailag elsősorban a túlélésre rendezkedik be. Nincsenek hiú ábrándjai, ez az év nem a kultúra éve lesz. Pontosan a könyvtári gyűjteményben gondolkodva. Hiszen oly kevés a pénz, hogy inkább „máshonnan csípnek el”, ám azt nem engedheti meg, hogy kevés könyv legyen a polcokon. Mint mondta: sokan azt tartják Hatvanban, hogy kevés a látogató. Ha úgy vesszük, ez nem igaz, hiszen 1989-ben harmincezer olvasó volt. S bár nem panaszkodhatnak a gyűjteményre, mégis kevés az átfogó lexikon. Mert az irodalom egyáltalán nemcsak a manak, hanem a holnapnak is szól. A klasszikusok örök életűek, s napjainkban is születnek értékes művek, melyeket mind-mind szeretne a polcokon, az olvasóteremben látni. Amikor megpendítettem: ma fáradtak, kimerültek az emberek, azt válaszolta: meg kell tanulnunk e szomorú társadalomban is mosolygó arccal dolgozni. Leghőbb vágya, hogy a pártok vitája helyett a hatvani polgárok közművelődésének kérdése legyen a fő téma az önkormányzat bizottsági ülésein is. Tudja: drágább lesz az utazás, a telefon, s ez nem fogja segíteni a kultúrát, sót annak terjesztését gátolja, ő mégis optimista. Úgy kell hat berendezkedni a túlélésre, hogy az elhivatottság, a jo értelemben vett megszállottság ne vesszék karba. Monori Zoltán, a TIT Hatvan Városi Szervezete titkárának szavai szinte nmeitek minderre. Hiszen az elkövetkezendő két-három évben már annak is örülhet, ha a szintentartást megvalósíthatják. Kevés pénz ide, kevés pénz oda: ő tele van újabb és újabb tervekkel. Mint kifejtette, ha már az állam nem vállalja a mecénás szerepét, s bármennyire „védtelenek” a művelődési intézmények, az ott dolgozóknak kell lámpást fogniuk kezükbe. Ami értéket felhalmozott a múlt, azt nem szabad lerombolni. Abban mindketten egyetértettek, a csurra- nó-cseppenő alapítványok szinte nem is kerülnek nyilvánosságra, ók még szerencsés helyzetben vannak,hogy Soros úr — természetesen a tisztességes egyesületi színekben — tavaly százezer forintot, s egy drága másológépet „juttatott” a hatvani intézménynek. S ezekben a nehez időkben kell csak igazán a nemzeti tudat kidomborítása. Már azon törik a fejüket, hogy még az év elején a hatarontuli magyár alkotókat, irodalmárokat, szerkesztőket, tudósokat hívják meg. Hiszen ha egyetlen fillér központi támogatást sem kapnak erre, ezek az emberek ingyen is szívesen találkoznak az olvasókkal, a közösségi ház látogatóival, (mikes) A hatvani szerzetesek pere 1950-ben A hatvani tüntetés szétverése során őrizetbe vett négy szerzetest június 20-án vitték el az Andrássy út 60-ba, ahol Péter Gábor azonnal maga elé vezettette őket. Mélységes megvetéssel csak néhány mondatot mondott: „Legyetek nyugodtak, nem fogunk az egyháznak mártírokat csinálni. Nem fogunk sem agyonverni, sem felakasztani benneteket, csak valljátok be az igazat!” Két hétig voltak az Andrássy út 60-ban, ahol semmi érdemleges nem történt velük, csak a körülmények voltak rettenetesek: beton fekhelyen takaró, párna, szalmazsák nélkül fekhettek. A külvilágban hőség volt, de itt a hiányos nyári ruházatban dideregtek. Két hét után átszállították őket a Markó utcai fogházba, ahol megkezdődött a kihallgatásuk. Sorsuk attól függött, melyik kihallgató tiszthez kerültek, és milyen magatartást tanúsítottak. Zsiga Sándor, másképp András atya például elkerülte a kínvallatást, mert hamarosan belátta, hogy hiába akar az igazsághoz ragaszkodni. Az elébe tett kihallgatási jegyzőkönyvet ellenállás nélkül aláírta. Veres János, Géza atya megpróbált ellenállni, aminek súlyos következményei lettek. Négy napon át tartották falhoz állítva: nem volt szabad sem megérintenie a falat, sem öt centiméternél messzebb távolodnia tőle. A nagy hőség miatt annyira szomjazott, hogy még az őrök is megszánták, és egyik-másik jobbérzésű titokban adott neki inni. A lába annyira megdagadt, hogy a bakancsát szétnyomta. Négy nap után levehette a szétmállott bakancsot, de visz- szavenni már nem tudta. A mezítelen lábát gumibottal verték, de leverték a körmeit a kezéről is. Végül két verőlegény vette kezelésbe: egyik a fejét leszorította a lába közé, a másik hátulról rugdalta este nyolc órától éjfélig. Rájuk akarták bizonyítani, hogy a kolostorban dúskáltak a földi javakban, miközben a hívek nélkülöztek. Később szexuális bűnöket próbáltak beismertetni velük. Végül következtek a politikai vádak: uszítottak az iskolák államosítása ellen, a fakultatív vallásoktatás bevezetése ellen, törvénytelennek mondták Mindszenty elítélését, és végül, hogy a váci püspök útján a pápától kapott utasításra összeesküvést szőttek a népi demokrácia megdöntésére. A közel kilenc hónapig tartó vizsgálati fogság idején nemcsak fizikai kényszert alkalmaztak, hanem lelkileg is megpróbálták megtörni őket... Nem engedték őket sétálni. A kosztjuk „természetesen” gyenge és szinte ehetetlen volt. A cellájukban és a folyosón olyan vastagon állott a víz, hogy téglákra rakott pallókon közlekedtek. Egyszer 15 wattos villanyégőnél vakoskodtak, később 500 wattos égő világított rájuk éjjel-nappal a cellában. Miután testileg, lelkileg kellően megtörték őket, 1951. január 31-én megtartották a bírósági tárgyalásnak nevezett színjátékot, amelyre előkészítették valamennyiüket. Szigorúan meghagyták, hogy mindenre igennel válaszoljanak. Ha véletlenül nem jól válaszoltak, újból kérdeztek, amíg el nem hangzott az ügyész kívánságának megfelelő válasz. A tárgyaláson négy szerzetes és két munkás ellen folyt az eljárás. A hivatalból kirendelt védőügyvédek vagy a rendszer hűséges kiszolgálói voltak, vagy meg voltak félemlítve, de semmi érdemleges szerepet nem játszottak. Dániel Béla például azzal az indokkal kérte védence számára a bíróság enyhébb ítéletét, hogy az „korlátolt szellemi képességű és idült alkoholista,” Ilyen körülmények között született meg az ítélet, amelynek értelmében a rendfőnököt, Kriszten Ferenc Rafaelt életfogytiglan, Veres János Gézát 12 év, Zsiga Sándor Andrást 10 év, Tarcza József Aurélt 10 év, Fillér Rezsőt 5 év és Karácsony Sándort 5 év börtönbüntetéssel sújtották. Hogy kik voltak a bíróság tagjai, az elítéltek nem tudják megnevezni, mert jellemző volt, hogy sem a vádiratot, sem az ítéletet nem olvashatták akkor, de azóta sem. A büntetést egyedül Ra/ae/atyán hajtották végre maradéktalanul, ő ugyanis gümőkóros lett, és a börtönben meghalt. Karácsony Sándorról nem tudjuk, mi lett a sorsa. Fillér Rezső három év és hat hónap után szabadult, a három szerzetes pedig több mint hat évet töltött le a büntetésből. Jelenleg mindhárman ismét a ferences rend tagjaiként szolgálják egyházukat. Németi Gábor Az állami támogatás a szinten tartásra is kevés Szűcsiben számolnak Szűcsiben hetek óta számolnak a polgármesteri hivatalban, azonban akárhogy osztanak, szoroznak, a végeredmény mindig ugyanaz: a pénz nem elég. A nyilvánosságra hozott, tervezett állami támogatás arra sem elegendő, hogy az intézményeket az előző évhez hasonló színvonalon működtessék. A tavalyi költség- vetés működési kiadások című rubrikája alatt 19 millió 450 ezer forint van feltüntetve. Idén az állami támogatásból az eddigi számítások szerint körülbelül 20 millió forintra számíthat Szűcsi. Ez a két szám is elegendő ahhoz, hogy a laikus is levonja a következtetést: kíméletlen esztendő elé néz a falu, hiszen a beharangozott nagymértékű inflációt is kompenzálni kell valamiből. Nincs tehát más választás, azon kell gondolkozni, hogy helyben milyen módon lehet bevételekhez jutni. Kulcsár Károly polgármester úgy fogalmaz, hogy három lehetőség kínálkozik a költségvetés pótlására. Az egyik, hogy az intézmények gazdálkodását tüzetesen megvizsgálják, és takarékosságra kérik a vezetőket, s a dolgozókat. A másik a tavalyi költségvetés alapos áttekintése hasonló céllal. A harmadik a legegyszerűbb, de a legveszélyesebb megoldás: a helyi adók kivetése. Természetesen ez utóbbit Szűcsiben is szeretnék elkerülni, de erre a jelek szerint kevés az esély. Az oldalt összeállította: Barta Katalin Mikes Márta Kallódó néprajzi értékek Korábbi összeállításunkban már szóltunk róla: a Hatvány Lajos Múzeum gyűjteményének nagy részét a kiállítótermek hiánya miatt nem láthatja a nagyközönség. Képösszeállításunkban újabb rejtett kincseket mutatunk be olvasóinknak.
