Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 21. szám
HÍRLAP, 1991. január 25., péntek PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 13. Verpelét összefogott — a művelődésért „Ha nincs 44 milliód, toldd meg egy ötlettel...” Olyan ez a történet, mint a „szegény alvég és a gazdag felvég” örök históriája... Volt a faluban egy művelődési ház, könyvtárral, mozival, csak éppen alig használható állapotban. S volt egy — az előbbiekhez képest mindenképpen — „kultúrpalota”, igaz a honvédség tulajdonában. Mígnem, hozta a sors, jött a parancsolat, s elköltöztek a katonák, így árván maradt a jobb időket látott helyőrségi klub. Nosza, gondoltak egyet a falubeliek, szerezzük meg, s egy csapásra otthona lesz a helybéli kulturális életnek. Csakhogy, mint manapság mindennek, borsos ára lett az épületnek: 44 millió forint...! — Valamikor tavaly június- ban-júliusban zárták be a tiszti klubot, így végképp szórakozási lehetőség nélkül maradtak az itt élők, fiatalok, idősebbek egyaránt. Mert hiszen abban működött még egy mozi, ide jártak diszkóba a tizen-, huszonévesek, egyszóval ez volt az a hely, ahol kulturáltan lehetett eltölteni a szabadidőt... — mondja dr. Pro- kai János polgármester, aki akkor még ugyan nem állt a falu élén, de figyelemmel kísérte a közművelődés helyzetét. A volt tanács vezetői tudták, hogy ennek az épületnek a megszerzésével megoldható lenne a gondjuk, az akkori vb-titkár hozzá is kezdett a tárgyalásokhoz. Ám a klub fenntartója, a honvédség hallani sem akart a kedvezményes megoldásokról, megkérte a művelődési központ árát, a már említett 44 millió forintot. A tanácsiak akárhogyan is számoltak, szoroztak, osztottak, mindig csak arra jutottak, hogy csupán a kétmilliós fenntartási, üzemeltetési költséget tudják kigazdálkodni. Ekkor keresték meg Kelemen József országgyűlési képviselőt, hogy a segítségét kérjék: hogyan tovább, mit is lehetne tenni az épület megszerzéséért...? — Nem volt egyszerű a kezdet — idézi fel a képviselő —, ugyanis a miniszterelnök akkoriban „zároltatta” az állami létesítményeket, vagyis nem lehetett tárgyalni sem a bérbeadásról, sem pedig a más módon való átvételről. Ennek ellenére többször megkerestem a honvédelmi minisztert, a politikai államtitkárt, s elmondtam, hogy az épület állaga így, gazdátlanul egyre jobban romlik majd, nem nézhetjük tétlenül a pusztulását... Végül megszületett az egyezség: az ideiglenes használatbavétel fejében vállaltuk a klub őrzését és állagmegóvását, fenntartását. Miután már a Honvédelmi Minisztérium is látta, hogy senki sem tud fizetni érte akkora vételárat, sikerült nyélbe ütni a megállapodást. — Mit jelent az ideiglenes használati lehetőség? — Ez csupán azzal a kikötéssel jár, hogy addig birtokolhatjuk a klubot, amíg a honvédség nem értékesíti... Igaz, úgy szól a szerződésünk, hogy az eladást követő fél évig még maradhatunk az épületben. Hónapokig tartott, amíg a HM-től a ceglédi közvetlen parancsnokságig végigjártam minden illetékest, de végül is november 20. táján átvehette a falu az épületet... S akkor történt az a dolog, ami egy helyi összefogás első lépése volt: vagy húsz nyugdíjas jelentkezett, s az önkormányzat anyagi segítségével átfestették, kijavították a klubot, szinte ragyogó állapotba hozták. Visszarakták a székeket, a függönyöket, s berendezték a helyiségeket. A miniszter, Für Lajos tír ugyanis tígy rendelkezett, hogy minden felszerelés, berendezési tárgy maradjon itt, leltár szerint természetesen. így az egész átvétel, ha jól tudom, mindössze 80 ezer forintba került... Azóta a magukénak vallják az egykori tiszti klubot a helybeliek. S Maczkó Jánosné népművelő vezetésével szilveszterkor meg is ünnepelték az új „otthonteremtést.” Már berendezték a könyvtárat, ifjúsági klubot szerveztek, tehát jó úton haladnak az épület hasznosításában. — A legnagyobb vágyunk az, hogy a Parlament mielőbb hozzon olyan rendelkezést, amely szerint véglegesen a miénk maradhat az épület— vázolja a falubeliek óhaját a polgármester. — Tudnánk ugyanis mit kezdeni vele hosszú távon is, mi több: így lenne érdemes jelentősebb fejlesztést, átalakítást, modernizálást tervezni és megvalósítani. Elképzeléseink szerint itt kapna helyet a mozi, amelyből — erről most folytatunk tárgyalásokat a megyei vállalattal — szeretnénk egy korszerű, bemutató jellegű filmszínházat csinálni... Aztán van az épületben egy elég rossz állapotban lévő konyha, jó lenne ezt vállalkozásban felújítani és működtetni, hiszen szükség lenne egy jó étteremre, mert Verpe- léten nincs egy igazán jó vendéglő, sőt még a közeli településeken sem. Elkelne például egy- egy jó lagzihoz, ezeknek itt még nagy hagyományai vannak, s azokon keresztül talán az egyéb kulturális rendezvényekre is be tudnánk csalogatni az embereket. Ha már összefogtak a falu művelődéséért... Szilvás István Negyvenen az asztal körül Özvegy Szabóné levelét megírta Levelet kaptunk Bükkszent- mártonból. Kockás irkalapra rótt betűkkel meséli el benne életét egy nyolcvannyolc éves özvegyasszony, Szabó Györgyné. Nem úja, hogy nézzétek, micsoda hős vagyok, mi mindent kibírtam én, nem mondja, hogy nehéz sorsáért haragudna bárkire is. Csak annyit: élni kell, ha egyszer már megszülettünk, túlélni azt is, amiről azt gondolnánk, nem lehet. Ilyesféle tanulságokkal kell vigasztalódnunk mostanában. Fényes karriertörténetek helyett azok igazságával, akik túléltek mindeneket, és megmaradtak igaz embereknek. Még mindig nem léptünk be a sikersztorik korába... * 1903-han születtem, tízévesen árván maradtam három leánytestvéremmel. Az életem attól fogva mindig nehéz munka és megpróbáltatás volt. Gyermekként el kellett mennem dolgozni. Először libát őriztem, utána kisgyerekek mellé kerültem dajkának. Tizenhárom éves korom után hét évig járt am summáinak, mai napig is őrzöm a megsárgult munkakönyvét... Két világháborút éltem át, az első ideje alatt papírruhában jártam. Harmincévesen özvegyen maradtam két kisgyerekkel, majd férjhez mentem egy négygyermekes családapához, s házasságunkból két gyermek született, így összesen nyolc gyermeket neveltünk fel békességben, közülük három továbbtanult, igen nehéz körülmények között. Olyan társam volt, akivel sikerült ezt a nagy családot összetartani. Sokszor végeztem férfimunkát — kis családommal együtt arattam, ők voltak a marékszedők —, mert férjemet sokszor behívták katonának. Észre sem vettük, s a gyerekek kirepültek a családi fészekből. A tsz megalakulásakor beléptem tagnak, így megszereztem a nyugdíjjogosultságot. Féljem halála óta, 1974-től egyedül élek. Nagyon örülök népes családomnak: gyermekeim, s együttvéve negyven unokám és dédunokám minden héten és ünnepnapon meglátoghtnak, s akkor vagyok a legboldogabb, amikor együtt van a család. Szeretném, ha a fiatalok tanulnának az életemből, hogy lám, még ilyen nehéz sors után is boldog tudtam maradni. Csendesen imádkozva mindennap terített asztallal várom nagy családomat, segítséget csak a jó Istentől várva... Tisztelettel: özv. Szabó Györgyné Hó helyett zúzmara Fáztunk, de megért... Már a tél sem az igazi mostanában. A gyerekek hiába várnak az igazi hóra, ha esik is, nyomban elolvad. Lassan már egy kis hógolyózásért is az A Ipokba kell menni, itthon csak sarat, ónos esőtől síkos utakat, ráadásul hó nélküli dermesztő hideget lehet találni, amitől kifagy a vetés... így aztán már akkor is meg vagyunk hatódva, ha reggelre egy kis zúzmarát találunk a fákon, nem hó ugyan, de valami olyasmi, mégis egy kis illúziókeltő fehérség. Ellátogattunk hát kameránkkal a Szalajka-völgybe egy ilyen züz- marás napon. Egész úton egyetlen embert láttunk, aki éppen a pisztrángokat etette, csend volt, tisztaság, náthapusztító friss levegő, s olyan hideg, hogy szinte lefagyott a fülünk, és majdnem belyukadt a homlokunk. A táj viszont gyönyörű. Nézzék meg önök is, ha ráérnek hétvégén, higgyék el, megéri. Ja, és a gyerekeket semmiképp se hagyják otthon, biztosan nagyonfognak örülni ennek a kis hópótló zúzmarának... Polgárőrség Bekölcén is Az utóbbi időben Bekölcén is egyre több a bűncselekmény: betörtek a helyi postahivatalba, az italboltba, „kirámolták” az öregek napközi otthonát, s hívatlan vendégek jártak a művelődési ház tüzelőraktárában is. A községben már hosszú idő óta nincs körzeti megbízott, csak néha-néha látogat oda a rendőr, így érthető, hogy a közelmúltban Dor- kó János polgármester javaslatára megalakították a bekölcei polgárőrséget, amelynek munkájában jelenleg mintegy 40-50-en vesznek részt. Vigyáznak a falu lakóira, értékeire, a közbiztonságra, s bíznak benne, hogy tevékenységük eredményeként újra békés, csendes életét élheti majd a település. Hevesaranyosi pótszilveszter A hevesaranyosi ifjúsági klub rendezésében pótszilvesztert tartanak holnap este a helyi művelődési házban. Az odalátogató fiataloknak a zenét Sallai Ferenc lemezlovas szolgáltatja. A diszkó keretében lesz Ki nyer ma? könnyűzenei vetélkedő, értékes nyereményekkel, s a programból nem hiányzik majd a Hírlap „Tíz a csúcson” januári slágerlistája sem. Egerszólát orvosra vár Az egerszóláti önkormányzat egyik törekvése, hogy a falunak saját körzeti orvosa legyen. Jelenleg az ehhez szükséges feltételek megteremtésén fáradoznak. Rendelkeznek egy minden szükséges eszközzel felszerelt rendelővel, attól nem messze egy szolgálati lakással, most azt vizsgálják, elő tudják-e teremteni a bért. A válasz sejthetően igen, így már csak a társadalombiztosításon múlik, lesz-e önálló orvosi körzet 1992-íől Egerszólá- ton. Ajándéknap... A piros sísapka alól kigöndörödnek a huncut ‘hajfürtök. A kétéves Evelin, ahogy a füléig húzzák a kötött fejfedőt, mindjárt bizalmasabban tekint az idegenre, aki annyi mindent hozott. Bolyhos sálat, meleg sapkát, sötétkék alapú kockás nadrágot, meg zöld színű bársonyszoknyát... A jándéknap ez a mai az ivádi Dózsa utca 41 -ben, ahol Pusoma Gézáéknálöt gyermek nevelkedik. A legidősebb, a 14 éves Géza iskolában van, a következő, a 12-dikbe lépett Hortenzia itthon, s az egy esztendővel fiatalabb Eufrozina is, mert éppen ki- lábalóban vannak a bárányhimlőből. Holnap még orvosi ellenőrzés, azután nekik is megkezdődik a tanulás, akárcsak a 8 éves Istvánnak. Csak a kicsi marad a szülőkkel a nagy házban, ahol mindenkinek külön szoba jut. így építette meg ezt a családfő és asszonya álmai alapján a kőműves még'89-ben, azóta immár két karácsonyt értek meg itt békességben a népes család tagjai. A nagy család... — Vannak, akik irigykedve nézték ezt a nagy házat— mondja a háziasszony —, s talán volt is benne valami, mert a semmiből indultunk, kezdtünk. Megdolgoztunk érte, de ahogyan mára alakulnak a dolgok a keresetekkel meg a kiadásokkal, bizony úgy érezzük: nehéz teher lett ez az otthon... Sorolja a mindennapos gondjaikat. A férje belerokkant az erdei munkába, mindig becsülettel dolgozott a MEFAG pétervásári erdészetében, amíg csigolyakopás, meszesedés lett a béklyója, az orvosok mozogni sem nagyon engedik, nemhogy emelni, terhet cipelni, mint régen. — Most már csak abban bízom, hogy leszázalékolnak. .. — veszi át a szót a félj, aki most táppénzen van. A szintén erdőgazdasági dolgozó feleség pedig gyesen, még jövő január közepéig. Addig havi 12 ezer a bevételük a családi pótlék nélkül, ebből csak a ház adóssága havi tíz, s itt van még a megélhetés. — Kenyérre, zsírra, cukorra megy el a legtöbb... — készül a pénzügyi leltár, ruhára, mondják, alig- alig jut. — Nem vagyunk szegények, de meg kell gondolni, mire költünk, hiszen tizedikétől tizedikéig sok a nap. Nem is tudjuk, mi lesz itt az árakkal, ha ez így megy tovább... Rábólintunk. Lám, ebben a faluszéli házban is — óhatatlanul — kéretlen „lakó” a napi politika, esténként becsempészi a holnaptól való félelmet a vibráló képernyő. — Leépítések vannak az erdészetnél is... — mondják. — Ki tudja, mit hoz a jövő, ha letelik a gyes, megszűnik a táppénz. Lesz-e vajon újabb munka...? Míg ezt latolgatjuk, a gyerekek fel-felpróbálnak egy-egy ruhadarabot, amelyet a Hírlap karácsonyi gyűjtőakciójára adtak össze az emberek innen-on- nan. Kérdem az édesanyát, jut-e mindegyiknek, mert milyen az már, ha az egyik kap, a másik meg csak sóhajtozik a szép holmi láttán. — Jobban eisern találhatták volna, nem marad ki az ajándékozásból egyik sem. Meg még az is jó, hogy most hozták, mert messze már az ünnep, így most lesz még egy ajándéknap... Mondjátok hát, gyerekek, hogy mindenkinek köszönjük, akik csak küldték... Meleg van a szobában, de a fürtökről még búcsúzáskor sem kerül le a piros sapka. Na, ja! Hiszen kié is az már...? M Petőfit szavaltak a „petőfisek ” Tavaly októberben szűnt meg Bélapátfalván a Petőfi Sándor Úttörőcsapat, s nyomban létre is hozták helyette a Petőfi Sándor Gyermekközösséget. Az új szervezet tagdíj- és politikamentes, feladatául azt tűzték ki, hogy a családi életre neveléssel, a kulturális ismeretek gyarapításával, a gyerekek szabadidejének színvonalas eltöltésével foglalkozzon. E célokhoz illően január 22- én, a magyar kultúra napján szavalóversenyt rendeztek a művelődési házban, ahol több mint negyven tanuló lépett színpadra Petőfi Sándor egy-egy versé- vel.(A legnépszerűbbek természetesen az Anyám tyúkja és az Arany Lacihoz címűek voltak.) Az alsó tagozatosok közül Szabó Edina (3/a) lett az első, holtversenyben Barta Zsuzsával (4/a). A felsősöknél Kelemen Henriettet (5/b) ítélte legjobbnak a zsűri. (Képeinken: a harmadikos Ferencz Gergő a színpadon, illetve a közönség.)
