Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / 14. szám
HÍRLAP, 1991. január 17., csütörtök HATVAN ÉS KÖRNYÉKE 5. t 1 e n” e r PP m pp u Ecséden is Szeretnének végre törvényt látni Emlékmű adományokból Csányban is úgy határozott az önkormányzat, hogy a takarékosabb gazdálkodás érdekében a képviselők sorra járják a helyi intézményeket, hogy a helyszínen tájékozódjanak az iskola, az óvoda, az egészségügyi intézmények helyzetéről, gondjairól. A „bejárást” január 23-ra tervezik. Megtudtuk azt is, hogy a falu lakói szorgalmazták az I. és a II. világháborúban elesettek emlékére egy emlékmű felállítását. Ezzel kapcsolatban széleskörű kutatást folytattak a csányi áldozatok neveinek felderítésére. Ennek eredményeként már ösz- szeállították a névsort, amelyet a tervek szerint az október 23-án felavatandó alkotáson örökítenek meg. Bizonyos az is, hogy a költségeket javarészt adományokból fedezik majd. Bizonyára sokan emlékeznek még a valamikor nagyhírű lőrinci Gagarin Hőerőmű monumentális méreteire. A gigászi létesítmény hajdan 120 megawatt energiát szolf áltatott, és mintegy 1200 embert foglal- oztatott. A környező bányák bezárását követően kezdődtek a gondok. Mára alig több mint 260 ember keresi itt a kenyerét. Otti értünkkor sikerült fotóriporterünknek, Perl Mártonnak olyan felvételeket készíteni, amelyek az utolsó hatalmas kazán lebontását örökítik meg. Döbbenetes látvány az erőtlen erőmű, és hátborzongató a tény is: miként enyészik el szemünk lattára sok millió forint. A reményt mégsem adták fel az itteniek, hiszen jó néhány érdeklődő megfordult a közelmúltban a komplexum hasznosításának szándékával. Az első negyedév végére talán bővebbet is megtudunk az erőmű jövőbeni sorsáról. Akkor ismét visszatérünk a témára. Alapítvány és vagyonjegy A Hatvani Cukorgyár vállalati tanácsa a közelmúltban úgy határozott, hogy 166 millió forint értékű alapítványt hoz létre a kulturális es sportcélok támogatására. Az alapítvány nyitott, a számlaszámot azonban még nem tudjuk nyilvánosságra hozni, mivel jelenleg folyik a cégbírósági bejegyzés. Az ülésen a fentiek mellett arról is döntés született, hogy az 1990-es évi nyereségből és a dolgozók hozzájárulásával ingyenes vagyonjegyet bocsátanak ki a vállalat alkalmazottainak. Tudósítóink figyelmébe Ezúton is szeretnénk megköszönni a Hatvan és térségeben élő olvasóink észrevételeit és a szerkesztőségbe eljuttatott értékes információkat, híreket. Az írásokat továbbra is várjuk, és lehetőség szerint közzétesz- szük. Kérjük azonban a segítő szándékú toliforgatókat, hogy a f rontos, olvasható aláírás mel- ett tüntessék fel személyi adataikat is (állandó lakcím, személyi szám), hogy számukra eljuttathassuk a munkájukért járó honoráriumot. Még nem késő Előző összeállításunkban hírt adtunk arról, hogy a TIT Hatvan Városi Szervezete, valamint az Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház tudományos, fantasztikus klubot szervez, amelynek keretében számos népszerű írót, fizikust, csillagászt hívnának meg előadásokat tartani. Érdemes tudni, hogy a programsorozatra még elfogadnak jelentkezéseket január 25-ig a TIT-irodában délelőtt 9-16.30 óra között, illetve a 38/12-059- es telefonszámon. Nyelvtanárokat várnak Ma délután 3 órakor Szné Varga Zsófia angol-francia szakos nyelvtanár, az Angoltanárok Országos Egyesületének elnöke tart előadást A nyelvvizsgáztatás reformja és az idegennyelvi oktatás helyzete hazánkban címmel. A városi könyvtár és közösségi házban tartandó rendezvényre várják azon orosz szakos pedagógusokat is, akik ez évben szeretnének más idegen nyelven vizsgázni, illetve azokat a negyedik osztályos gimnazistákat, akik bármely idegennyelvből a közeljövőben kívánnak vizsgát tenni. A konzultációval egybekötött tájékoztató ingyenes. Vállalkozás horti módra Munkahely a tornateremben A budapesti illetőségű Virágzó Kft. vezetősége gondolt egyet, és elhatározta, hogy Horton új munkahelyet teremt, főként fiatal lányok, asszonyok részére. Ez ugyebár jó hír, hiszen javarészt helybéli, munkanélküli nőkről van szó, akik végre keresethez juthatnak. Bőr használati tárgyakat, táskákat, tárcákat varrnak majd, ha beletanulnak a szakmába. A dolog mégsem nyerte el a lakosság egy részének tetszését, mivel az említett üzemet az általános iskola tornatermében alakították ki, így a diákoknak a szomszédos művelődési ház termében tartják a testnevelésórákat. A hortiak egy része enyhén szólva furcsállja a változást, hiszen annak idején jelentős társadalmi munkát vállaltak azért, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között tornázhassanak, és a művelődési háznak sem alapfunkciója, hogy tornateremként működjön. Bárhogy is van, a húsz nő már a varrógépek mellett ül, és örül a munkalenetőségnek. Ottjár- tunkkor az üzem vezetőjét kerestük volna, de az asszonyok nevetgélve mondták, hogy ő most nincs, így mindenféle irányítás nélkül próbálgatták a fekete műbőrtárcákat összevarrni. Arra a kérdésre se nagyon tudtak válaszolni, hogy milyen cégnek dolgoznak. Csak annyi derült ki, hogy ha elsajátítják az alapfogásokat, teljesítménybérben kapiák majd a fizetséget, s hogy a jelenlegi időszak próbaidőnek számít valamennyiük számára. A polgármester, Kassa László úgy fogalmaz, hogy manapság nagy dolog, ha egy településen uj munkalehetőséget tudnak kínálni az embereknek. Az üzem létesítésének gondolata egyébként még tavaly ősszel vetődött fel. S miután az önkormányzat érthető módon nem akarta elszalasztani a nem mindennapi ajánlatot, úgy döntöttek, hogy a tornatermet adják bérbe, hiszen a javarészt kihasználatlan művelődési ház is alkalmas a testnevelésórák megtartására. Az érvek előtt meghajlik az ember, hiszen a szűkös esztendő elé néző önkormányzatnak minden fillérre szüksége van, íjgy a későbbiekben átutalandó bérleti díjra is. Másrészt ily módon a munkanélküliség is enyhíthető valamelyest, s ezt bizony nem sok helyen mondhatják el mostanság. Mégis, valahogy fura ez az egész vállalkozás, olyan tipikusan magyaros. Mert hiszen a tornaterem normális körülmények között tornaterem maradhatna, a kultúr- ház terme a közművelődés színhelye lehetne, az asszonyok, a kezdő munkások pedig valamennyire pontosabb képet is kaphattak volna leendő munkájukról. Persze, mindez feltételes módban írandó, hiszen 1991-et írunk, és Magyarországon élünk. Egy fiatal vállalkozó Lőrinciből Az indulás megtorpanással kezdődött Lőrinciben az erőmű lakótelepén a lehetőségekhez képest igyekeznek olyan lakossági szolgáltatásokat nyújtani néhányan, amelyek manapság nem éppen hoznak a konyhára busás jövedelmet. Dancsiné Tóth Ildikó Éva az itt élő asszonyok, lányok frizuráját gondozza a csöppnyi üzlethelyiségben. A fiatalasz- szony igyekszik mindent megtenni azért, hogy vevőkörét a szűkösebb időszakban is megtartsa, ám a vállalkozás már az induláskor megtorpanással kezdődött. — A Technolux vállalat alkalmazottjaként kerültem ide, és a kezdetekkor nagy örömmel és lelkesedéssel láttam munkához. Hiszen minden fodrász álma egy egyszemélyes kis üzlet, ahol a maga elképzelései szerint dolgozhat. Aztán úgy alakult, hogy tavaly felkínálták a lehetőséget, hogy magánvállalkozóként folytassam az ipart. Ez természetesen jó hír volt, az viszont kevésbé, hogy ezt olyan feltételekhez kötötte a vállalat, hogy meg kell vennem a berendezéseket. Húszéves, nem éppen korszerű eszközökről van szó, amiért ráadásul rendszeresen fizettem az eszköz- használati dijat. Több mint negyvenezer forintot állapítottak meg ellenértékként, amit két részletben kell befizetnem. Mégsem volt más választásom, hiszen értésemre adták, amennyiben nem élek a lehetőséggé), kereshetek más munkahelyet. így december 1-jétől elszámoltam a cégtől, és azóta a magam ura vagyok. — A kezdet nem túl egyszeres számolni kell azzal is, hogy az elszegényedés miatt egyre többen otthon próbálják meg rendbehozni a frizurájukat. Ilyen körülmények között van jövője az ön szakmájának? — Az az igazság, nagyon nehéz erről nyilatkozni. Az biztos, hogy a kiadásaim — az üzlet bérleti dija, a törlesztés fizetése, az anyagköltség — elég tetemes ösz- szeg. Számolni kell az energiaárak emelkedésével is, amit ugyancsak be kell építenem a szolgáltatás árába. Tavaly decemberben szándékosan nem emeltem árat, mivel szerettem volna, hogy minden vendégem, a nyugdíjasokat is beleértve, igénybe vehesse a fodrászatot. De előbb-utóbb elkerülhetetlen az emelés. Azt reméltem, hogy magánvállalkozóként kisebb korszerűsítéseket is végrehajthatok majd, de a kiadások, a magas rezsi miatt ezt egyelőre nem tudom megtenni. Élég reménytelennek látom a közeljövőt. A férjem sem keres sokat. Fiatal házasokként gyerekről mégcsak álmodni sem merünk, lakásunk nincs. Ettől függetlenül nem akarok nagyon borúlátó lenni, elvégre fiatal vagyok, és szeretném, ha jobbra fordulnának a dolgok. A nők itt is, mint mindenütt, szeretnek magukra adni, s ha ritkábban is, de felkeresnek. Én megteszek mindent, hogy elégedettek legyenek... Akit 45 éve hiába várnak haza Az idősebb Szevera Illés valóban úgy érezte, felszabadult Hatvan, amikor a szovjet katonák kiűzték a németeket a városból. Még mint kőművessegéd lépett be a huszas évek végén az építőmunkások szakszervezetébe és a szociáldemokrata pártba. A helyi szervezetben beválasztották a vezetőségbe: ő lett a pénztáros. Igaz, később állami alkalmazott lett: hivatásos tűzoltó, így meg kellett szakítania kapcsolatát a mozgalommal, de a német megszállás idején nem lehetett sohasem nyugodt. Nem tudhatta, nem viszik-e el őt is munkaszolgálatosnak, mint politikailag megbízhatatlant. 1944. november 25-e után fellélegezhetett. Be is lépett az újonnan alakult szociáldemokrata pártba. Egy nagy bánata azonban megmaradt: a fiát 1944. novemberében — a front közeledésekor — a leventékkel nyugatra hurcolták. 1945 májusában azonban véget ért az aggodalom, hazaszökött a fiú Németországból. Különösen megörült a kislánya, a tizenötéves Margitka. Nem kell már féltelni sem az apját, sem a bátyját. Beiratkozhatnak ők is a szocialista ifjúsági szervezetbe, együtt vehetnek részt a mozgalmi munkában, együtt járhatnak szórakozni, táncmulatságba. A család megélhetése is könnyebb lett, mert Illés munkába állt a régi munkahelyén, a Szende-féle fűszerüzletben mint kereskedősegéd. Az öröm azonban nem tartott sokáig. Néhány nap múlva, amikor éppen ebédnél ült a család, fegyveresek léptek be a lakásba. Közölték, hogy az iljú Illésnek velük kell menni a szovjet városparancsnokságra igazoltatás céljából. Délután újabb riasztó hírt hozott valaki: látták, amint Illést néhány társával együtt a vasútállomás felé kísérték. Margitka tért magához először. Kiszaladt az állomásra, de hiába. Már nem találta ott őket. Gyászos hangulatban teltek a napok. Csak abban reménykedtek, hogy valami félreértés történt, ami majd tisztázódni fog, hiszen a fiúnak nem volt semmi bűne. Igaz, hogy Németországból szökött haza, de oda mint leventét hurcolták el a többi hatvani fiúval együtt. Hiába reménykedtek. Negyvenöt év távlatából így idézi fel a történteket dr. Szevera Margit főorvosnő: — Eltelt egy-két hét is talán, amikor valaki egy cédulát hozott, amelyről elmondta, hogy a vasúti sínek mentén találta, egy zsebkésbe volt beszorítva. A cédulán hét név volt, közte az Illésé. Ezen kívül ráírták: „Sopronkőhidáról visznek bennünket Lembergbe.” A hét névből már csak a következők jutnak eszembe: Turóczi István, Kepes István, Nyizsnyi Ferenc. 1948-ban a csoportból visszajött Hatvanba Kepes István, aki elmondta, hogy amikor elhurcolták őket, Lembergbe még együtt érkeztek. Ott először is bírósági tárgyalás nélkül 10-15 év büntetéssel sújtották, majd szétosztották őket különböző táborokba. Kepes Istvánnak az volt a szerencséje, hogy ő Ukrajnában maradt. Megtudták róla, hogy jól tud futballozni, bevették egy helyi labdarúgócsapatba, és ennek révén jobb ellátásban részesült. Turóczi István Ogyesszába került. Ő egyszer hazaküldött egy orosz nyelvű levelet. Megírta, hogy ezt a levelet egy jóakaratú tiszt csempészte a postára. Kérte, hogy válaszoljanak neki, de oroszul. Az apja meg is íratta a levelet, de azt visszahozták azzal, hogy a címzett ismeretlen. Egyszer mi is írtunk a Vörös- keresztnek. Kértük, próbálják megtudni, mi történt a testvéremmel. Hamarosan válaszoltak, de azt közölték, hogy csak akkor tudnak foglalkozni az ügygyei, ha megírjuk az Illés tábori postaszámát. 1975-ben egy volt hatvani SS katona elmondta nekem, hogy találkozott a bátyámmal Ogyesz- sza mellett. Egy szomszédos fogolytáborban volt. Nagyon lefogyott a nélkülözésben. Nekik, mint német foglyoknak, jobb volt az ellátásuk, ezért ő tudott némi élelmet adni Illésnek. Később tífuszos lett, és meghalt. Amikor megkérdeztem, miért csak most mondja ezeket el, válaszul csak hímezett-hámo- zott. Azóta édesapám is meghalt. Mi, az édesanyámmal már belenyugodtunk, hogy nem látjuk többet életben Illést, de amíg nincs a haláláról hivatalos bizonyíték, mindig marad bennünk egy szikrája a reménynek. Németi Gábor Szevera Illések tragédiája Bármerre járunk, a polgármesteri hivatalokban egyre növekvő türelmetlenséget tapasztalunk. Érthető, hiszen a szükséges törvények hiánya miatt nem tudják a településeken, miként alakul idén a költségvetés. Ecsédről is hasonló híreket kaptunk. A hivatalban arról tájékoztattak bennünket, hogy a lakosság sorra fogalmazza meg jogos igényeit, ám az önkormányzat nem tehet felelőtlen ígéreteket, amikor nem tudja,- miből gazdálkodhat ebben az esztendőben. Égyelőre nincs más lehetőség, mint szigorú takarékosságra kérni az intézményeket, hogy működésük ne kerüljön veszélybe. Tetézi a bajt, hogy a vállalatok, illetve a vállalkozók ajánlatait sem tudják mérlegelni, illetve szerződéseket kötni a már említett okok miatt. A helyi adókkal kapcsolatban sem tudnak döntésre jutni. Különösen azért, mert a nemrég elkészült vízműért 1993-ig évi 2000 forintot kell családonként fizetni, ami már eleve nagy teher a lakosságnak. A polgármester asszony sok más kollégájához hasonlóan a Magyar Közlöny mielőbbi megjelenését várja, hogy végre felelősséggel tudjanak tervezni erre az evre.
