Heves Megyei Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
HÍRLAP, 1991. január 12., szombat SPORT 15. Magyarország az éremtáblázat ötödik helyén — Bronzért játszhatnak a női pólósok Rózsa Európa-rekord- dal ezüstérmes Szilágyi kezdte a sort a magyarok közül. És a „veterán” ismét kitett magáért! No nem, a dobogóra nem állt fel, hiszen reálisan ilyenre semmi esélye sem volt, de elszánt hajrával a hatodik helyig vereked- te előre magát, s amikor célba úszott, 3:51.55 perces új országos csúcsot mutatott nála az óra (a régi rekordot 1989 júliusa óta Ágh Norbert tartotta 3:52.17 perccel). Aztán jött az este fénypontja, a ritka sűrű mezőnyt felvonultató 200-as melldönto. Barrowman kezdett a legbátrabban, részideje már 50-nél új világcsúcsot ígért. Ragadt rá Rozsa, Szabó némileg hátrább, negyedikként fordult. Száznál és 150-nél a helyzet ugyanez volt. Rózsa üldözte az amerikait, őket pedig Gillingham, Szabó és a két spanyol. A célegyenesbe is ebben a „felállásban” fordultak, Barrowmannak még mindig jó volt a mutatója, de némileg fáradtabbnak tűnt, Rózsa viszont minden tartalékát bevetve szelte a vizet. S a vége: új világrekorddal — 2:11.33 p — nyert az eddigi csúcstartó, aki három tizedet faragott le legjobbjából. Mögötte másodikként Rózsa érintette a falat, ideje új Európa-csúcs (a régit a most hatodik Lopez tartotta 2:12.24 perccel), egyben országos csúcs is (Szöul óta egészen eddig az olimpián aranyérmes Szabó József állt a hazai toplista élén 2:13.52 perccel). Szabónak most az ötödik hely jutott. — Gratulálok Barrowmannak, de ez az utolsó győzelme volt — „kontrázott” Széchy Tamás. — Norbert igazi őstehetség, hatalmas energiatartalékokkal, ha van még tíz méter, beéri az amerikait. Állítom, az elkövetkezendő hat évben senki se veri meg a mi gyerekünket. És „Joe”-ról se feledkezzünk meg, még a délelőtti idején is tovább módosított „lefelé”, ez most az ötödik helyre volt elég, de Barcelonára ő is tökéletesen jó, vagyis a régi lesz! Biztos vagyok benne, hogy az 1992-es olimpián kettős magyar sikernek lehetünk tanúi a 200-as mell döntőjében! Az utolsó magyar „érdekeltség” Csépe Gabriella a 100 m-es mellúszás B-döntőjében 1:11,67-el harmadikként úszott be, és az összesítésben all. helyen végzett. Ma a 200 m-es pillangó selejtezőiben rajthoz áll Damyi Tamás, a szám Európa-bajnoka is. A többi számban is az erősebb nem képviselőiből kerülnek ki a magyar résztvevők. A százméteres hátúszásban Czene Attila és Deutsch Tamás, 50 m gyorson Szabados Béla, 1500 m gyorson Szilágyi Zoltán méri össze erejét az ellenfelekkel. Még vasárnap is gyarapodhat a magyar érmek száma, hiszen Damyi 200 m vegyesen, Egerszegi pedig 200 m háton száll vízbe. A tegnapi, kanadaiak elleni találkozón a döntőbejutás volt a tét, ami hajszál híján sikerült női pólósainknak: Kanada — Magyarország 8:7 (3:1, 3:3, 1:3, 1:0) Sok hibával, idegesen kezdtek a mieink, s a higgadtabb kanadaiak elhúztak. A 2. negyed elején már 6-1 is volt az eredmény. Ekkor észbe kaptak Dancsáék, és a 3. negyedben egyenlítettek. Akár nyerhettek is volna, de Eke nem vette észre a neki „címzett” labdát, így az ellenfél lefordult, és belőtte a győztes gólt. Mivel Hollandia 9-6-ra megverte az USA-t, a bronzcsatában az amerikaiak lesznek az ellenfelek ma este. A világbajnokság éremtáblázatának élcsoportja 29 döntő után: Ország arany ezüst bronz Egyesült Államok 9 7 4 Kína 5 2 2 Németország 3 6 3 Ausztrália 3 3 1 Magyarország 3 2Olaszország 1 2 4 Szovjetunió 1 2 4 Hollandia 1 1 1 Kanada 11 Spanyolország 1* Újra edzésben a labdarúgók Beindult az erőgyűjtés Hatvanban Az egriek után a héten elkezdték a felkészülést a tavaszi idényre másik NB Il-es csapatunk, a Hatvan-Deko labdarúgói is. Az első foglalkozásokon a következő játékosok álltak edzésbe: Vincze, Sipeki, Sáfrán, Gebhart, Hegedűs, Mádi, Krasnyánszki, Tuifel, Nyikos, Gömöri, Borostyán, Nagylaki, Szécsényi. A névsorból is kitűnik, hogy az őszi játékoskerethez képest történtek változások. Palkovics Dunakeszibe igazolt, a fél évre kölcsönadott Farkas pedig visszament a csapatához, Vácra. Füzér az őszszel térdszalagműtéten esett át, jelenleg lábadozik, gyógytornára jár. Aux bejelentette, hogy a jövőben nem tud a csapat rendelkezésére állni, a „civil” életben kívánja megtalálni boldogulását. A felnőttkerettel kezdte meg az edzésmunkát három tehetséges ifjúsági játékos: Tóth F, Labath és Szabó. Juhász Pétert, aki februárban szerel le, visszavárja a csapat. Sima Hatvanban katonáskodik, most folynak a tárgyalások arról, hogyan tudna bekapcsolódni az alapozásba. A szakosztályvezetés nem tartja elegendőnek ezt a játékoslétszámot a sikeres tavaszi szerepléshez. Négy komoly tudású labdarúgó leigazolását tervezik, de a neveket egyelőre még nem kívánják nyilvánosságra hozni. A pénzszűke Hatvanban is érezteti hatását, ezért a vezetés úgy döntött, hogy ezúttal elmarad a szokásos hajdúszoboszlói edzőtábor, helyette hazai környezetben, napközis rendszerben folytatják az erőgyűjtést. A jövő hónap elejétől heti két edzőmérkőzést is beiktatnak a programba. (szendi) Szombat KÉZILABDA: Bajza-kupa fiú teremtorna, Hatvan, városi sportcsarnok, 8.30-tól 16-ig. LABDARÚGÁS: Bajnokok tornája, férfi teremtorna, selejtezők, Eger, városi sportcsarnok, 9. Vasárnap SÍ: A Micro SC sífutó versenye, Kékestető, 10. LABDARÚGÁS: Bajnokok tornája, férfi teremtorna, helyosztók, Eger városi sportcsarnok, 9. Interjú őr. Dömén Lászlóval, az Egri Dohánygyár igazgatójával „Adni kellemesebb, mint kérni" — A héten szakított időt a sportolásra? — kérdeztem dr. Domán Lászlót, az Egri Dohánygyár igazgatóját, az Eger SE labdarúgó-szakosztályának elnökét. — Természetesen. A sportolást nekem az úszás jelenti, ha tehetem, mindennap tempózom ezer métert. Tegnap is jártam az uszodában. — Ifjúként mit jelentett önnek a mozgás, a versenysport? — Huszonhét éves koromig elsősorban a futball volt az, ami lekötött, aztán a lumbágó miatt „szolidabb” sport után kellett néznem. Megpróbálkoztam a tenisszel, de ez is eléggé igénybe vette a derekamat. Szerencsére az úszásról nem kellett lemondanom. — Elfoglalt ember, akinek — gondolom — felfrissülést jelent az aktív pihenés. — így igaz, számomra a legjobb kikapcsolódás az úszás. Hiszen ha valaki leúszik ezer métert, nemcsak az izmai lazulnak el kellemesen, hanem egy kicsit a feje is kitisztul. Sőt, a víz — hogy így mondjam — a lelket is tisztítja, bizonyos mértékig megszabadít a gondoktól. S ha már itt tartunk, van még egy hobbim, ez pedig a szaunázás. Részben ez is sport, hiszen az izzasztó perceket összekapcsolom a konditeremmel. — A sportolás az életformája részévé vált. Mikor került kapcsolatba a sportfinanszírozással? — Ennek már több mint tizenöt éve. Ott kezdeném, hogy egykor az Egri Dohánygyárnak önálló sportegyesülete volt, amely addig működött, amíg meg nem alakult az ESE. A városi klub munkájába mint az egyik alapító cég vezetője kapcsolódtam be. Mivel nálunk a minőségi szakosztály, tehát az NB Il-es kézilabdacsapat a fúzióval megszűnt, az anyagiakat az ESE-re fordítottuk. Abban az időben ezt néhány százezer forintból meg lehetett úszni. — A szponzorálást parancsszóra kellett vállalniuk? — Mint minden más, egy politikai testület elhatározása alapján történt ez is. Hogy parancsszóra-e vagy sem, az ma már nehezen firtatható, s nem is érdemes azon meditálni, hogy jó volt- e vagy sem az Eger SE létrehozása. Nincs értelme a nosztalgiázásnak, hogy mi lett volna, ha... Inkább a jelenlegi helyzetből kiindulva kell biztosítani a jövőt. — Ön volt viszont az, akit sohasem kellett noszogatni, hogy áldozzon a sportra, hogy a versenysport mellé álljon. — Én, mint első számú vezető, elsősorban azért vagyok felelős, hogy a dohánygyár jól prosperáló vállalat legyen. Ha egy cég eredményesen gazdálkodik, az a kötelessége, hogy az ott dolgozó embereknek biztosítsa az anyagi és szellemi fejlődést. Ezt mi mindig megtettük, és a jövőben is megtesszük. Úgy érzem, a mi esetünkben, lévén egy jól prosperáló cég vagyunk, elvárható, hogy támogassuk a közvetlen környezetünket. És ez nemcsak a sportot jelenti. Jelentős összeget fordítunk az iskolák, az egészségügyi intézmények, a különféle kongresszusok patronálására, felkarolunk alapítványokat, és még sorolhatnám tovább. — Gondolom, mindezt teszik úgy, hogy a dohánygyár belső élete, a gazdálkodása nem szenved csorbát. — Ebben biztos vagyok. Elsősorban azért, mert erre vigyázunk, másrészt a támogatások közvetve vagy közvetlenül ösz- szefüggnek az Egerben élő emberekkel, s a nálunk dolgozó ezerfős kollektívával. Mondok valamit... Ha egy csoda folytán valaki elintézné, hogy Eger újra tiszta legyen, ezt a dohánygyár szíves örömest támogatná. Mi csak azt tudjuk megtenni, hogy a saját környezetünket rendben tartjuk. A város — méreteihez képest — óriási nemzetközi idegenforgalmat bonyolít le, s én nagyon szégyellem magam azért, hogy ilyen körülmények között fogadjuk az ide látogatókat. Ez régi probléma, hiszen a városban csak akkor van tisztaság, ha esik egy jókora eső. — Egy kicsit elkalandoztunk a sporttól. Amikor tizennégy évvel ezelőtt megalakult az Eger SE, ön választotta a labdarúgást, vagy így hozta a sors? — Az elnökségen belül sok mindennel megbíztak. De mint az a sportolói múltamból következik, én a futball mellett vagyok, ezt csinálom régóta. Ám ettől függetlenül nagyon szívesen támogatom az úszást, a vízilabdát, és gyakorlatilag mindenfajta sportot. Segítjük a teniszt, valamilyen formában ott vagyunk a röplabda mögött, sőt sportrendezvények finanszírozásától sem zárkózunk el. De a sporttámogatás kategóriájába sorolnám például azt is, hogy a 4-es iskola tanulóit a szlovákiai sítáborba a saját buszunkkal kivisszük, és haza is hozzuk. Ingyen. Minden olyan dolog, ami az ember életét teljessé teszi — a sporton belül —, azt a lehetőségeinkhez képest támogatjuk. — Nem tartja ön túlságosan soknak azt az összeget, amibe a magyar labdarúgás kerül? — Relatív, hogy mi a sok és mi a kevés. Egy biztos, a labdarúgásban akkor lehet magas színvonalra jutni, ha megfelelő az erkölcsi és az anyagi ösztönzés. Ami az előbbit illet, úgy érzem, van lemaradásunk. Hogy játszom, hogy a nemzeti színeket képviselem, hogy tapsolnak nekem, ez nem biztos, hogy feldobja annyira a futballistákat, mint hajdanán. Ezzel együtt én nem szeretném a régi időszakot visz- szasími. Jóllehet, részt vettünk az'54-es világbajnokság döntőjében, de ha emellé odatesszük az akkori életkörülményeket, azt mondom, hogy inkább ne legyünk többé vb-döntősek. Egyébként sem szeretem azt, ha egy kis ország mindenben elsőségre törekszik. Ez nem azt jelenti, hogy ne akarjuk a győzelmet, de nem kell tragikusan felfogni, ha mi ott vagyunk a világban, ahol a helyünk van. — Ami a focit illeti, távol állunk a profizmustól... — Sok mindent teszünk a profizmusért, de meggyőződésem — és ezzel nem akarok senkit sem megsérteni —, hogy a profizmus ott kezdődik, amikor a vezetők profivá válnak. Bárki bármit is mondjon, minden a vezérkaron múlik. — Az Eger SE labdarúgószakosztályának irányítóit menynyire érintette meg a profizmus szele? — Az ESE labdarúgó-szakosztályának anyagi lehetőségeit, a játékosok tudását figyelembe véve a csapatnak az NB 11-ben a helye. Azon persze lehet vitatkozni, hogy az első hat között-e — megítélésem szerint ott —, vagy máshol. Évekkel ezelőtt az az erőlködés, hogy az ESE NB I-es legyen, illúzió volt. A nézők, a meccsre kijárók nagy része nem azt értékelte, hogy az együttes felkerült az élvonalba, hogy Egerben láthatta az NB I. mezőnyét, hanem azt értékelte negatívumként, hogy a csapat egy év után kiesett. Lehettek volna csodák. Huszonöt ponttal bent lehetett volna maradni. Sőt, meglehet, hogy akkor bennünket kiejtettek, hogy ezzel a kifejezéssel éljek. S hogy a kérdésre is válaszoljak. A vezetést alkalmassá lehetne tenni a nagyobb feladat megoldására. Az első osztály olyan menedzselést kívánna, ami már túlnő az elnöki funkció keretein. Most viszont az a gond, hogy az NB II-höz szükséges anyagiakat hogyan teremtsük elő. S mi ebben nagyon magunkra maradtunk. — Térjünk át egy más témára. Mint ahogy arról már szó volt, ön a maga módján, a kapcsolatai révén nemegyszer dobott már mentőövet az egri úszó- és vízilabda- sportnak. — Igen, az úszást a legszebb sportnak tartom. — A monotóniája ellenére? — Annak ellenére. A test és a lélek számára a legtöbbet nyújtja. A vízben az ember ellazulhat, egy simogató közegben — megközelítve a súlytalanság állapotát — mozoghat. Ézt semmi sem pótolja. Az úszásnak minden korosztályban rendkívül jó hatása van az egészségre. Persze, csak akkor, hogy ha az életkornak megfelelő mozgással párosul a vízben való tartózkodás. Óriási tévedés az, hogy akik az egri gyógyvízbe csupán beülnek, azok máris meggyógyulnak. Részben, kismértékben igen, de igazán akkor jótékony hatású a gyógyvíz, ha abban speciális mozgásokat, tornát vagy épp úszást végeznek. — Az úszásnak egyetlenegy kritériuma van, az uszoda. A fedett létesítmény hiánya legalább annyira akut probléma, mint a város tisztasága. — Az a véleményem, hogy egy ilyen nagy úszó- és vízilabdamúlttal büszkélkedő város nem lehet meg fedett uszoda nélkül. Bárki bármit is mondjon, ez a város van annyira erős, hogy egy ilyen beruházásba ne töijön bele a bicskája. Nem betonkolosszusra gondolok, hanem az anyagi lehetőségekkel arányban álló versenyuszodára. Egy olyan város, amelynek annyi a költségvetése, amennyi, két- három év alatt meg tudja oldani a fedett uszodát — ha akarja. De ha mindig azt mondjuk, hogy erre sincs meg arra sincs pénz, akkor valóban nagyon távolinak tűnik az az idő, amikor jegyet válthatunk az új uszodában. Mi ehhez az építkezéshez nagyon komoly támogatást tudnánk nyújtani, ami konkrétan azt jelenti, hogy kedvező esetben a költségek akár 25 százalékát is magára vállalná az Egri Dohánygyár. Egy biztos, amikor a 33 méterest felrobbantották, nagyon nagy hibát követtek el, mert ha másképp nem, a tető- szerkezet kicserélésével meg lehetett volna menteni. S ami szomorú, a felrobbantásra úgy került sor, hogy nem volt konkrét elképzelés, határidő, pénzügyi fedezet az új uszoda építésére. De még arra sem gondoltak, hogy legalább a 25 méteres tan(Fotó: Szántó György) medencét befejezzék, hogy legalább a gyerekek úszásoktatása megoldott legyen. — Minden nap késedelem, a halogatás csak növeli a költségeket. On szerint az idén hozzá lehetne fogni az építkezéshez? — Igen, de ez az önkormányzati döntéstől függ. Persze, úgy nem lehet uszodát építeni, hogy senki sem ad semmit. — Egy hónap telt el azóta, hogy napvilágot látott a dohánygyár kezdeményezése, a sportalapítvány. Milyen a visszhang? — Kedvező, de korai még erről nyilatkozni. Körülbelül 24 millió forintnál tartunk, sajnos, ebből nagyon kevés az egri pénz. — Az önök 15 millióján kívül egyáltalán van egri felajánlás? — Nem sok. Várjuk az önkormányzat reagálását, ami, remélem, kedvező lesz. Á polgármester úr szóbeli ígéretet tett arra, hogy támogatják az elképzelésünket, de a döntés a testület kezében van. Nem utolsósorban várjuk az egri sportbarátok felajánlásait is, akik rendkívül kritikusak, de nem lenne baj, ha egy kis pénzt is áldoznának. Annál is inkább, mert az alapítványra fordított összeg az adóalapból levonható. — Mi lesz akkor, ha a 40-50 millió forint — aminek a hozadé- ka fordítható a sportra — mégsem jön össze? — Erre most nem gondolok, arra koncentrálok, hogy az alapítvány tőkéje gyarapodjon. Reménykedem abban, hogy az egri gazdálkodó szervezetek előbb-utóbb olyan helyzetbe kerülnek, hogy támogatni tudják az alapítványt. — Ha a dohánygyár nem lenne, ha ön nem állna ki szilárdan a sport mellett — nem akarok nagy szavakat használni —, akkor Egerben már nem lenne verseny- sport. Jutott-e valaha olyan pontra, hogy elég volt? — Nem, mert mint azt a bevezetőben is említettem, a dohánygyár egy jól prosperáló vállalat, így aztán az is elképzelhető, hogy még ebben az évben újra beszállunk a sportalapítványba. Nézze, ha az embernek az a gondja, hogy mire adjon — merthogy tud adni —, az kellemes gond. Adni kellemesebb, mint kérni. Én tízért azt szeretném, ha nem is ilyen összegekkel, de ki-ki a saját lehetősége szerint támogatná a sportot. Mi 100 forintot is megköszönünk. — Ön az elmúlt 15 évben kapott valamiféle erkölcsi elismerést azért, hogy így vagy úgy, de az ön vállán nyugszik Eger sportja? — Hm... A legnagyobb elismerés talán az, hogy az egriek tudják, hogy a dohánygyár támogatása rendkívül jelentős. Ennél nagyobb elismerés nem kell. Nem tudom, mire gondolt, kitüntetésre vagy egyéb másra... Én semmit sem kaptam, de nem is igénylem. Én arra vagyok büszke, hogy ha mi nem lennénk, akkor nem száz problémával, hanem ötszázzal kellene megküz- denünk. A száz probléma is mi- nősíthetően sok, és ezek orvoslásához elkelne a segítség. Budai Ferenc
