Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-01 / 205. szám

HÍRLAP, 1990. december 1., szombat 1111 HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Koponyából hamutartó „Fekete nyomolvasók” „Látszólag normális emberek emberi koponyából lámpát, hamu­tartót gyártanak” — kezdi a„fekete nyomolvasókrói” beszámoló cik­két a Rabocsaja Tribuna című lap. Azokat becézik így a Szovjetunió­ban, akik az egykori harcok színhelyén az elhanyagolt tömegsírokban és a néptelen vidékeken elpusztult temetetlen holtak csontvázai kö­zött turkásznak. Ezek a hullarablók például a Kaluga melletti Halál- völgyben„dolgoznak”, ahol a 2. sz. rohamhadsereg katonái haltak meg tömegesen, de Szmolenszk, Murmanszk és Leningrad környé­kén is kifejtik egyáltalán nem áldásos tevékenységüket. Egyrészt fegyvereket és lőszert keresnek, nagy gyakorlatuk van a rozsdás ócska- vasak„újjávarázsolásában”, s a felújított pisztolyok, géppisztolyok iránt ugyanolyan nagy az alvilági kereslet, mint a gránátokból, ak­nákból ügyesen kigyűjtött robbanóanyag iránt. De nem hagyják a csontok mellett az érdemrendeket, gyűrűket, nyakláncokat, megfeke­tedett aranyfogakat sem. A nagy honvédő háborúban elesettek temetését nem mindig re­gisztrálták, a törvény nem bünteti azokat, akik a nem hivatalos teme­tőkben vagy az egykori megszállók által ásott tömegsírokban kuta­kodnak. Ezek rendszerint nem ott találhatók, ahol az országszerte egyforma szabványemlékművek állnak, mivel az ötvenes, majd a het­venes években sok helyütt egyszerűen„áthelyezték” a második világ­háborús hősök sírjait. A neveket űj márványlapra vésték, és ezt a te­rületi, járási központokban felállított emlékművekre erősítették, majd a távoli sírok emlékköveit elszállították. A csontok exhumálá­sával, újrateremtésével nem bajlódtak. Jog szerint tehát a hullarablók nem is büntethetők. Csak akkor, ha üzérkedni kezdenek az értékek­kel, vagy megtartják a rendbe hozott fegyvereket. A képhez tartozik, hogy a Szovjetunióban„vörös nyomolvasók” is működnek. Ezek olyan diákok, akik tanáraik vezetésével igyekeznek felkutatni és gondozni az elhanyagolt-elfelejtett sírokat, elföldelni a temetetlen maradványokat. Egyik csoportjuk, a murmanszki terület Kola nevű községének iskolásai összetűzésbe is kerültek két ifjú hul­larablóval. A gyerekeket második világháborús német gépfegyverrel fenyegette a két„fekete nyomolvasó”, s amikor ijesztésképpen a leve­gőbe lőtték a tár összes töltényét, a diákoknak sikerült őket lefegyve­rezniük. A két hullarabló azonban kereket oldott, futtukban egy grá­nátot dobtak üldözőik lába elé. (zyló) AIDS-áldozatok Elfogták a moszkvai Hasfelmetszőt? A moszkvai rendőrségnek va­lószínűleg sikerült elfognia a fő­város lakóit régóta rettegésben tartó, szexuális bűncselekmé­nyeket elkövető férfit, akit az új­ságírók moszkvai Hasfelmetsző- nek neveztek el. Július 13-a és augusztus 19-e között nyolc al­kalommal követtek el erőszakos szexuális bűncselekményt a szovjet fővárosban. Az áldoza­tok közül négyet meggyilkoltak. A. Bugajev, a moszkvai rend­őr-főkapitányság helyettes veze­tője elmondta, hogy az elkövetés módja és a gyilkosság eszköze ar­ra engedett következtetni, hogy az elkövető szadista hajlamú, szexuálisan aberrált személy. Leg­utolsó áldozata csak azért mene­kült meg, mert váratlanul a hely­színre érkezett barátja, s így a gyilkos elmenekült. A kapott személyleírás alapján, forró nyo­mon elindulva a rendőrség letar­tóztatta a gyanúsítottat, akit ed­dig már hat alkalommal büntet­tek erőszakos cselekményekért, s akiről joggal feltételezhető, hogy ő a moszkvai Hasfelmet- sző. Óriás „havasi ember”? A Csendes-óceáni határőrség egyik egységénél éjszakai járőrö­zés során felfigyeltek egy két mé­ter magas, két lábon járó, havasi emberre hasonlító lényre. A sze­me állítólag világított a sötétben. A helyszínre siető operatív cso­port fél méteres lábnyomokat fe­dezett fel, amelyek emberi nyo­mokra hasonlítottak. A határőr­kutya szagot fogott, amelyet azonban elveszített az ellenőrző vonalnál. Rövid idő múlva a titokzatos vendéget a határőrkörzetnél lát­ták újra, amikor egy létrán igye­kezett a háztetőre. Amint észre­vette üldözőit, elmenekült az er­dőbe. Lettország fővárosában, Rigá­ban öngyilkos lett egy AIDS-ví- russal fertőzött házaspár. Végze­tes döntésükről búcsúlevelet hagytak. Lettországban ez a két első áldozata (ha közvetve is) a XX. század rettenetes betegsé­gének. Az orvosok szerint az öngyil­kosság nemcsak a két szerencsét­len ember lelkiállapotával ma­gyarázható, hanem azzal is, hogy hiányzik az országban a beteg­séggel kapcsolatos megfelelő tá­jékoztatás. ma már csak üzletasszony. Üzle­tének természetével kapcsolat­ban nincsenek erkölcsi aggályai: — Van, aki kitűnő kakukkos órát gyárt, én nagyon jó szexfil­meket csinálok. Semmi különb­ség... — nyilatkozott az egyik londoni lap tudósítójának. Az erénycsősz brit ellenvetésekre pedig ezt a találó választ adta: — Ja, itt Németországban a szex szórakozás. Angliában az erő­szak a szórakozás. A német tv megvette a Professionals című angol sorozatot. De 16 rész nem kerülhetett levetítésre a túl sok erőszak miatt. Mégis önök a sze­xet tiltják, ami olyan alapvető emberi szükséglet, mint az étel vagy az ital. Erkölcsi normáik kissé eltérnek a miénktől... Teresa nem jött zavarba az an­gol riporter agresszív kérdésétől sem, ami azt firtatta, mi az oka annak, hogy egy ideje mégsem szerepel már a Kamerák előtt. — A barátom nem szereti, ha másokkal is szeretkezem. Ami­kor fülig szerelmes vagyok, nem vágyom szexuális élményekre másokkal. De ön az eddigi kap­csolataimra céloz. Igen, életem­ben mintegy ötven férfi volt, és ta­lán harmincöt a filmjeimben. Nem is olyan sok, ugye? — csí­pett egy kicsit az angol vaskala- posságba. — De mondom, most azért nem csinálok filmeket, mert Gerd nem szereti. Nem akarom sem elárulni, sem megcsalni. Igen, kissé régimódi a gondolko­dásom... (zahemszky) „Kissé régimódi a gondolkodásom...” Foxy Lady Ahogy közeledik a Nyugat- Európat valóban egységes egesz- szé formáló 1992-es csodadá­tum, az angolok egyre több ag­godalommal fedezik fel a konti­nensen lakók rossz szokásait. Legújabban kampányt indítot­tak a Teresa Orowski tulajdoná­ban lévő VTO Pistures termékei­nek betiltásáért. Ugyanis 1992- ban a határok eltörlésével a VTO Pictures termékei angliai értéke­sítésének semmi sem állhat útjá­ban. De miért ez az aggodalom? Videóval rendelkező olvasóink közül bizonyára sokan rájöttek már: igen, Teresa a Foxy Lady erotikus filmek főszereplője, producere, forgalmazója. A most 39 éves hölgy 1979- ben érkezett Lengyelországból az NSZK-ba, miután elvált férjé­től. Odahaza állatorvosi képesí­téssel húsvizsgálattal foglalko­zott. Először Bochumban tele­pedett le, és felszolgálónőként dolgozott. Barátja elküldött egy amatőrfelvételt Hans Mosernak, aki erotikus magazinok kiadásá­val foglalkozott. A képen Teresa egy vizes trikóba rejtette el for­más kebleit. De amit elrejtett, az megejtette a kiadót: Hans talál­kát kért tőle, majd hamarosan összeházasodtak. Teresa először csak félje magazinjaiban szere­pelt egyre többször immár trikó nélkül. Bár egy erősen vallásos katolikus család gyermeke („Húszéves koromban vesztet­tem el ártatlanságomat”), még­sem volt ellenére, hogy meztelen testét idegenek nézegessék. Az üzlet jól bevált: a Foxy Lady és a Sweet Little Sixteen magazino­kat úgy elkapkodták, mint a me­leg cipót; az 50 ezer füzetet az utolsó szálig megvették 12-18 márkás áron. Mégis Teresa szinte fanatikusan egyre többet és töb­bet akart. Százezer márkás költ­séggel legyártották első videó- filmjét: Teresa minden helyzetben. — Nagyon élveztem a filme­zést — emlékszik vissza Teresa —, egyáltalán nem zavart a sze­retkezésben, hogy a kamerák is A lengyel származású nyugatnémet szexkirálynő jelen voltak. A Foxy Lady új utat tört a szexfilmek világában, be­mutatva egy tapasztalt, kezde­ményező nőt. Teresa érdeme pe­dig, hogy soha nem kellett mí­melnie az élvezést a kamerák előtt: filmjeiben a kielégülés tel­jesen hiteles. Nyolc év alatt ki­lenc filmet csinált Foxy Lady sze­repében. E filmek nagyon sike­resek a kontinensen, és rendkí­vül keresettek a pultok alatt Angliában is. Filmjei révén 1982-ben alapí­tott kiadója (ahol Hans volt az ötletember, felesége pedig az üz­letasszony és pornósztár) hama­rosan virágzásnak indult, és évi húszmillió márkás forgalmat csi­náltak. Az ügybuzgó, jól üzletelő párocska hamarosan megenged­hette magának a hatalmas csalá­di házat, a drága ruhákat, a már­kás órákat és autókat, világkörü­li utakat. Olyan jól ment a bolt, hogy a cég hamarosan egy Han­nover külvárosában lévő 11 ezer négyzetméteres művészeti cent­rumba költözött, amelyben stú­dió, irodák, másolóüzemek vol­tak. Mégis az üzleti sikerek csú­csán kettévált az „érzéki vágyak” kettőse! Teresa szerelmes lett egy másik férfiba. Férjétől 1989 őszén elvált, s most barátjával él együtt Hannover külvárosában egy 5 hálószobás szerény (!) há­zacskában. Barátja, Gerd szexvi­deókat forgalmaz. Okulva tönk­rement házasságából, barátja kí­vánságának megfelelően Teresa Szovjet—amerikai összefogás a „láthatatlan halál” ellen A szovjet honvédelmi minisztérium csapajevszki vegyi fegyver megsemmisítési kiképző és gyakorló központja. Vegyifegyver-lövedékek megsemmisítését végző gépsor. Miközben Genfben még dol­goznak a vegyi fegyverek általá­nos és teljes betiltását kimondó megegyezés szövegének előké­szítésén, a Szovjetunió és az Egyesült Államok már megálla­podott, hogy beszünteti a vegyi fegyverek gyártását, és vegyi fegyverkészleteit 80-90 száza­lékkal 5-5 ezer tonnányi készlet­re csökkenti. Az új politikai gon­dolkodásmód lehetővé tette azt, ami korábban elképzelhetetlen­nek tűnt. A mérgező anyagok megsem­misítését mindenki örömmel fo­gadja, ám azok, akik a vegyi fegyvereket megsemmisítő vál­lalatok közelében élnek, érthe­tően nyugtalanok. Hosszú évek alatt az az elképzelés alakult ki a vegyi fegyverről, hogy az a leve­gővel együtt mozgó halálos, mérgező anyagot jelent. A lako­sok véleménye szerint nehéz egy ilyen anyaggal a baleset kizárásá­val dolgozni. A szovjet és ameri­kai szakemberek közösen dol­gozzák ki a vegyi fegyver meg­semmisítésének teljes biztonsá­gos és környezetkímélő módsze­rét. A szovjet és amerikai tudósok és katonák, akik még a közel­múltban is lehetséges ellenség­nek tekintették egymást, és gon­dosan őrizték termelési titkaikat, mosta nyíltság és együttműködés légkörében közösen tevékeny­kednek. Mindkét országnak vannak olyan tapasztalatai, hogyan kell megsemmisíteni az elöregedett vagy balesetveszélyes vegyifegy- ver-lövedékeket. A Szovjetunió­ban kidolgozták az idegbénító mérgező anyagok megsemmisí­tésének technológiáját, és a Vol­ga menti Csapajevszktől 12 kilo­méterre e célból külön gyárat építettek. A város lakóinak tilta­kozása miatt azonban az 50 mil­lió rubel költséggel felépült gyár nem eredeti rendeltetésének megfelelően működik majd. Olyan kiképző és gyakorló köz­pont lesz, ahol a szakemberek el­sajátítják a mérgező harci anya­gok megsemmisítésének techno­lógiáját. A szovjet technológia kétsza­kaszos. Minden egyes vegyi löve­déket külön semmisítenek meg, mivel így a megsemmisítés folya­matát bármely előre nem látható körülmény miatt azonnal leállít­hatják. Az első szakaszban a ve­gyi fegyvert alkalmatlanná teszik katonai célú felhasználásra. Az így keletkező anyag harmadfokú veszélyes méreg. Összehasonlí­tásul: a Litol gépkocsi kenő­anyag második osztályú méreg. Ez biztosítja, hogy a keletkezett terméket biztonságban szállít­hassák a Szovjetunió bármely ré­szére, hogy alkalmas helyen elé­gethessék. E technológia lehető­vé teszi, hogy a vegyifegyver- megsemmisítő objektumokat az ország különböző részein he­lyezzék el, így jelentős mérték­(AN) ben csökkentsék a környezet­szennyezési veszélyt. A csapajevszki kiképzőköz­pontot nemrég amerikai szak­emberek látogatták meg. R. R Mikulak doktort, az amerikai küldöttség vezetője szerint a ve­gyifegyver-lövedékek megsem­misítésével kapcsolatos tapasz­talatcsere hasznos volt. — Mű­szaki kérdések egész sorát vitat­tuk meg és megtekintettünk minden technológiai csomópon­tot. El kell mondanom, hogy im­ponálóan nyílt légkörben dol­gozhattunk.” Valerij Boriszenko Michele Placido: „Nem tudok többé Cattani felügyelő lenni!” Michele Placido, a magyar tv- ben is sikerrel sugárzott Polip cí­mű sorozat Cattani felügyelője a Szovjetunióban forgatott. A kö­zelmúltban a moszkvai Fórum filmszínházban a szovjet és a kül­földi újságírók számára rende­zett sajtókonferencián a követ­kező interjút adta a Komszo- molszkaja Pravda tudósítójá­nak: — Michele, mi ez a detektív- történet? Ön Moszkvában? — Ebben nincs semmi külö­nös. Jelenleg a szovjet hadsereg katonája vagyok. Egy kis időre dezertáltam Dusanbéból, ahol az Afgán törés című film forgatása folyik. — Melyik zubbony áll önnek jobban, az olasz rendőré vagy a szovjet tiszté? — Bandura őrnagy és Cattani felügyelő között nincs sok kü­lönbség. Mindketten mai embe­rek. Bandura még annyira sem hős, mint Cattani. Ő az anti- Rambo néző, aki látja a háborút. Látja, hogyan halnak meg saját katonái, látja a Szovjetuniót, amely a szakadék felé sodródik. — Tudjuk, hogy az utóbbi időben odahaza elsősorban ren­dezéssel foglalkozik. Milyen okok késztették erre? — Kell, hogy valami fontosat csináljak a magam számára. Nem maradhatok örökre Cattani felügyelő. ...Lehet, hogy ez az oka a fel­ügyelő halálának? Újra a régi városnevek Az utóbbi időben egyre több város kapja vissza a Szovjetunióban történemi nevét. A közelmúltig az ideológiai szempontok alapján átkeresztelt telepü­lések, megyék, kerületek és területek, kolhozok és vállalatok, de még a metróállomások elnevezése között is Lenin, Marx, Engels és követőik neve sze­repelt a leggyakrabban. Különösen nagy előszere­tettel használták Lenin nevét. Ezzel a névvel még az elmaradott kolhozokat, a nem éppen élenjáró vál­lalatokat is „megtisztelték”. Előfordult, hogy egy megnevezésben többször is szerepelt a forradalom vezére. így például a leningrádi metró teljes neve: A Lenin nevét viselő, Lenin-renddel kitüntetett le­ningrádi metró... A 20-as, 30-as években évszázados, sőt, Közép- Ázsiában néhány évezredes múltú városokat sem kíméltek meg az átkereszteléstől. Még Moszkvát is fenyegette a névváltoztatás veszélye. A történelmi nevek visszaállítása Hruscsov ide­jében kezdődött az 50-es, 60-as években, amikor a közvélemény nyomására kezdtek eltűnni a térkép­ről a Sztálin és híveinek nevét viselő városnevek. A közép-ázsiai Sztalinabad például Dusanbe lett, Molotov város az Uralban pedig visszakapta a Perm nevet. Ezek a követelések az utóbbi időben valósá­gos mozgalommá váltak. Moszkva volt Zsdanov- kerületében egy tömegmegmozduláson a felszóla­lók azt fejtegették, hogy Andrej Zsdanov az értel­miség szabadságtörekvésének elfojtója volt a sztáli­ni időkben, és ennek ellenére még mindig az ő nevét viseli a kerület. Zsdanov nevéhez fűződik több ha­ladó újság és Anna Ahmatova költőnő verseinek betiltása, vagy a zeneszerző Sosztakovics és Prokof- jev üldözése. Akkor született az a javaslat, hogy a kerület kapja vissza régi nevét, s legyen ismét Ta- gankai kerület. (Ma már ismét így nevezik.) Ha­sonló a Kaliny in-és Vorosilov-kerület története is. A róluk elnevezett városok is sorra visszakapták nevü­ket. A távol-keleti Vorosilov Usszurijszk lett. Kali- nyin az OSZSZSZK területén nemrég kapta vissza a Tver nevet.

Next

/
Thumbnails
Contents