Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)
1990-12-06 / 209. szám
HÍRLAP, 1990. december 6., csütörtök FÜZESABONY ÉS KÖRZETE Első helyen a gimnazisták A füzesabonyi ÁFÉSZ által meghirdetett versenyfelhívásra hét iskolaszövetkezet nevezett be. Az ünnepélyes díjkiosztásra december 4-én került sor. Az első helyen a Remenyik Zsigmond Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola és diákotthon 106-os szövetkezeti csoportja végzett. A diákok 4000 forintot, valamint oklevelet vehettek át. Második helyre a besenyőtelki általános iskola került. Harmadik helyezést ért el a füzesabonyi 2. számú iskola. Üt és rendőriroda Mezőszemerén A helybélieknek évek óta gondot jelent Mezőszemerén a 300 méter hosszú Partizán út állapota. Nyáron a por, ősszel és télen pedig a sár nehezíti a közlekedést ezen az útszakaszon. Ezért a község önkormányzata úgy döntött, hogy az utat sürgősen felújítja. A munkálatokkal lényegében már elkészültek — 250 ezer forintot fordítottak rá —, és szombaton a műszaki átadás. Ugyancsak ezen a napon kerül sor a rendőriroda műszaki átadására is, bízva abban, hogy rövidesen rendőrt is kineveznek az irodába. Andornaki eredmények Bajzát László, az Egervölgye Termelőszövetkezet elnöke szerint az aszály nagy mértékben rányomta a terméseredményekre a bélyegét. Az őszi búza, a tavaszi árpa és a napraforgó sem hozta a tervezett terméseredményt. A szavasmarha-tenyésztésnél a betervezett tejmennyiséget a téesz túlteljesíthetné, de visszatartja őket az a körlevél, amit a tejipari vállalat adott ki, s amelyben az áll, hogy ha a terven felül szállítanak be tejet, akkor azért egy forinttal kevesebbet fizetnek. A szőlőtermelésben megfelelő terméshozamot értek el, probléma adódott viszont az értékesítésből. Vizsgáznak a tánciskolások Három hónapig tartott a haladók tánciskolája Füzesabonyban, a Városi Művelődési Központban. A „végzősök” december 9-én, vasárnap este tesznek vizsgát a zsűri előtt. A klasszikus és modern tánctudományokból közel hatvanan nyújtanak majd látványosnak ígérkező bemutatót. A magyarság jövője (?) írók, költők (balról jobbra: Váray Károly, Barcs János, Csatári Kovács János) (Fotó: Gál Gábor) „ ÜdvözlégyA UTONÓMGYŰRŰ/Kartkarba- fonva, /végtelen rózsafüzért alkotva / s vidáman mosolyogva: Euromagyar, euroszlovák, / euroszláv, eurolengyel, / euroromán, euroosztrák, / euroolasz, eurocigány, / Ti mind együtt menjetek a Kánaán felé”. így szól Váray Károly Autonómgyűrű című verse, mely a Magyarság Jövője Fórum november végi füzesabonyi alakulóülésén hangzott el, s az 1988 végén Rózsaszentmártonban alakult fórum szándékait mintegy összegzi. A városi művelődési központ nagytermében száz-százhuszan gyűltek össze a rendezvényre, melynek közönségéhez elsőként Szokodi Ferenc, a társaság elnöke szólt. Közép- és Kelet-Európa sok- nemzetiségű birodalmainak sajátos problémáiról beszélt, az etnikai feszültségekről, melyek az elmúlt évtizedekben drámai eseményekhez vezettek e régióban. — Nem a már befutottak és befuttatottak lapja kívánunk lenni — mondta Barcs János, a Magyarság Jövője folyóirat főszerkesztője —, nem bértoll- nokokra van szükségünk, hanem a haza, az évtizedeken át megszégyenített hon megnyugtatásán munkálkodókra. Helyi képviselő, író, költő, asztalos: így mutatta be magát a meghívón Csatári Kovács László, a fórum helyi szervezőj e. — A szocialista rendszer megsült a saját kevéske zsírjában, de megülte a nép gyomrát — mondotta, majd azzal folytatta, hogy a pártok a demokrácia rakoncátlan gyermekei, kik nagykorúnak képzelik magukat. Végül fáradtságára hivatkozott, mondván: ”Sajnos, az én lelkivilágom az nagyon mélyről jön...” Ezzel átadta beszédének lapjait a mellette ülő férfinek, ki ”Laci bácsi hangja”kitétellel folytatta a felolvasást. A beszéd után egy diáklány elszavalta Csatári Kovács László ez alkalomra írott ”Szeresd és imádjad e béna bús hazát” kezdetű versét. Váray Károly felhívta arra a figyelmet, hogy ilyen helyzetben minden magyarnak vérszerződést kell kötnie. Ezután a társaság programját ismertette. Eszerint Magyarországot úgynevezett autonómgyűrűvel kell körülvenni, így hazánk a gyűrűvel lesz határos. A megalázó kisebbségi magyar elnevezés helyett euromagyar nevet kell használni, s minden kisebbségi etnikumot „euro” előtaggal kell képezni. Az energiaprogramjukról is beszélt: meg kell alakítani a társaság energiaközpontját, s ebben ”összpontosítani a magyar agyakat”. Egyensúlyi egzisztencialista társadalmat kívánnak létrehozni: megszüntetnék a létbizonytalanságot, és a kibontakozást — a szónok szavai szerint — „tói — ig határig” engedélyeznék. Végül megtudtuk, hogy a társaság meghirdeti az úgynevezett "panoptikum elvet”. Ennek lényege, hogy múltunkat betehetjük a panoptikumba. A program pontjai közül ez volt az, amellyel legalább egyet tudtam érteni. Sőt, a szorongva végigült gyűlés közben egyre erősödött bennem az érzés: mintha megelevenedőpanoptikumban volnék... (palágyi) Alapítvány, pályázatok, újság... Feldebrői pezsdülés Decemberben egy helyi újság próbaszámát vehetik kezükbe a feldebrőiek. Kelemen József polgármestertől megtudtuk, hogy terveik szerint negyedévente jelenik majd meg a Feldebrői Hírek, melyben a polgármesteri hivatal tájékoztatja a helybelieket aktuális döntéseiről, az önkormányzat gazdálkodásáról és terveiről. A lap, mely 300-350 példányban jelenik meg, bemutatná a téesz meg a dehidratáló üzem tevékenységét, szólna a község közéleterői és az egyházi ünnepekről. A feldebrői polgármesteri hivatal pályázatot írt ki a falusi turizmus meghonosításáért. Mindazok jelentkezését váiják, akik saját lakásukban külföldi vagy magyar vendégeket szállásolnának el, és számukra programot is biztosítanának. A hárslevelű és az altemplom vonzerejét kihasználva népszerűvé szeretnék tenni a községet. A településhez kötődő történelmi események megörökítésére, a látnivalók ismertetésére szólít fel a másik pályázat. Elküldhetik írásaikat 1991 márciusáig egyének és csoportok is, a művek készülhetnek tudományos vagy irodalmi igénnyel. A pályaművek nyomtatott megjelentetését könyv, brossára vagy füzet formájában képzelik. Az első helyezett jutalma 10 ezer forint lesz, de egyéb dijakat is kiosztanak. A nagy múltú Debrő község felemelése és méltó rangjának visszaadása a célja annak az alapítványnak, melyet Kelemen József hívott életre 10 ezer forint adománnyal. Az alap nyitott, csatlakozhatnak hozzá helybeliek és elszármazottak, akiknek szívügye a településjövője, szándékukat az önkormányzati testületnél jelezhetik. Az összegyűlt tőke kamataiból azokat jutalmaznák, akik Feldebrő hírnevének öregbítéséért, kulturális életének felpezsdítéséért, a szolgáltatások színvonalának emeléséért tevékenykednek. A díj odaítéléséről minden év Szent Márton és Szent Erzsébet napján döntenének, s azt falugyűlés keretében adnák át. Az alapítványra az OTP káli fiókjában a 731000166-os számlaszámra fizethetik be adományaikat a lokálpatrióta érzelműek. Halászok a Tisza-tavon Immár öt hete is elmúlt, hogy először írtunk a poroszlói halászok gondjairól. Sok minden igaznak bizonyult az eredeti panaszból. Többek között az, hogy „sajnálatos tény: a Tiszán és így a Tisza-tavon is a halfogási lehetőségek évről évre romlanak. Ennek következtében nemcsak a halászok fogása, hanem előzetes jelzések alapján a horgászfogás is csökkent ebben az évben.” — összegezte az egyik szakmai megállapítást a minap hozzánk eljuttatott levelében Tóth László, a MOHOSZ megbízott osztályvezetője Budapestről. A gondok megoldása mind a halászoknak, mind a horgászoknak — és lényegében az egész társadalomnak — érdeke. Az, hogy a mindnyájunk által olyannyira szeretett Tiszánk visszanyerje szépségét, tisztaságát, halbőségét, romantikáját és eredetiségét. Meg kell őrizni, és tisztelni kell az ősi mesterségeket, így a halászatot is. őket nem lehet csak úgy egyszerűen „leparancsolni” a vízről, ahogyan ezt helyesen észrevételezte az újjáalakult MOHOSZ vezetése. „A MOHOSZ ugyanis — humánus szempontokat figyelembevé- ve — nem kívánja az ősi foglalkozásukat űző halászokat a vízterületről eltávolítani. Ennek megfelelően azokat a nalász- ként foglalkoztatott szakembereket, akiknek eredeti foglalkozásuk is ez volt, saját munkatársként, a MOHOSZ állományában kívánjuk tovább foglalkoztatni.” Az utóbbi, idézőjelbe tett mondatokat remélhetően megelégedéssel fof adják a poroszlói alaszok, mert püla- natnyilag aligha tudnak énnél többet tenni érdekükben az illetékesek. Idősek napközije Kerecsenden Amikor e sorok napvilágot látnak, már kéthónaposnak mondhatja magát Kerecsenden az idősek napközije, amely az új helyi önkormányzat egyik legfrissebb létesítménye. Általában 8-12 személy látogatja reggel 9 órától délután 4-ig az igencsak kényelmesen, otthonosan berendezett társalgót, a házasságkötőterem mögött. Ügyes-bajos dolgaikat, kívánságaikat a község vezetői és Pál Mihályné rendezgeti, teljesíti, míg egészségügyi problémáikon, betegségeiken a rendszeres orvosi ellenőrzés igyekszik segíteni. — Nagyon köszönjük ezt az ellátást — mondotta a többiek — Eszenyi Gyula, Pozsó Ferenc és neje, Rátkai Sándor és felesége, Boros Vendelné, Sóvári Józsefné — nevében is a 82 éves Varga Sándomé ottjártunkkor. — Végre megszabadultunk a magánytól. Nézhetjük a tévét, a videót, hallgathatjuk a rádiót és elbeszélgethetünk. A férfiak olvasnak, sőt még kártyáznak is. Nagyon jó a koszt. Azért a pénzért, amit fizetünk, megéri. Mint megtudtuk, havonta 200-800 forint között fizetnek — a nyugdíjukhoz viszonyítva — térítést az idős emberek. S ha belegondolunk abba, hogy például a Pozsó házaspárnak összesen négyezerre rúg a havi jövedelme, bizony szükség volt erre a napközi otthon létesítésáre. És az is jól esik a munkában megfáradt néniknek-bácsiknak, hogy a kisiskolások, a helyi általános iskola I./a osztályának tanulói rendszeresen meglátogatják őket. Sőt, három kislány, a Sebestyén Anett vezette tízévesek citerázó triója még műsorokkal is kedveskedik a dédiknek. Viszonzásul az öregek Mikulásra ajándékot készítettek, de azt, hogy majd mit tesznek karácsonykor a fenyőfa alá, még nem tudják. Még szerencse, hogy van idő a többnapos családi ünnepig ezt eldönteniük. Az autós fogadóban Én eredetileg — biz’isten — dicsérni akartam. Elmesélni, hogy sokszor inkább még kerülőt is teszek, csak amiatt, hogy a Kápolna határában, a hármas út mentén álldogál- ló fogadóban juhtúrós sztrapacskát ebédeljek. Juhtúrós sztrapacskát ugyanis mostanában kevés helyen lehet kapni. A sztrapacskát ugyan még kiszaggatják sok helyen, ám ekkor merész döntéssel mindent elrontanak, tehéntúrót pakolnák rá, esetleg hagymát — unalmasabb ételt nehezen lehet elképzelni. Ezzel szemben az autós fogadóban valódi brinza van a galuskán, bőséges tejföl és egy csipetnyi paprika. A vendég kéjesen keveri össze az alapanyagokat ragadós péppé, és ugyanilyen arckifejezéssel zabáim kezd, pillanatok alatt eltüntetve az egész mennyiséget. Persze, ez csak ideális esetben történik így — az eset fogadónkban általában ideális —, viszont érhetnek bennünket csalódások. Magam sem voltam kivétel, amikor a múltkor „na, most megfigyelek minden alkotóelemet, és verset írok róla”- felkiáltással beléptem a fogadóba, és sztrapacskát rendeltem. Vagy húsz perc múlva meg is kaptam, akkor is hidegen. Nem volt rajta paprika, tejföl is csak éppenhogy, és a juhtúró is elég furcsának mutatkozott. Ha nem lennék jóhiszemű, azt mondanám, hogy tehéntúró volt egy kis sajttal keverve, de jóhiszemű vagyok, így azt mondom, hogy a csapolt Gold Fassl mindig finom, s hogy fogok én még ott normális sztrapacskát enni. (kova) Beszélgetés a káli plébánossal Az adventi üzenet mindenkinek szól... Az adventi koszorú, amely színes szalagokkal átszőtt fenyőgallyakból készül, magába foglalja a négy gyertyatartót és a négy szál adventi gyertyát. A hagyományok szerint advent minden vasárnapján meggyújtatik egy-egy szál gyertya, jelképezve azt a négyezer évet, amely Ádámtól Krisztus születéséig tartott. A reánk omló évtizedek súlya alatt beszélgetünk a káli plébánián Rubint Zoltán kerületi esperes úrral, aki papságának 46. évét tapossa, itt, e kétszáz esztendőnél idősebb templomban pedig 31 éve szolgálja az Urat. Nem kell keresgélnünk a szót, itt van kéznél mindjárt a közelgő karácsony, advent, a készülődő várakozás ideje, nem különben nemzetünk, népünk sorsa, jelene, várakozásokkal teli jövője. Aztán itt van a megkövesedett múlt, a történelem, amelynek tanításait és tapasztalatait vétek lenne nem magunkba fogadni, miközben érezzük, hogy kötelezettségeink, ha az évszázadok múltán „átkeresztelkedve” is, de napjainkban bizony sokasodnak. — 1332-ben már volt Kálban plébánia, és 1742 óta immár a 22. plébános vagyok... A falra tekintek, ahol kaligra- fikus betűkkel jegyezték fel a káplánok neveit is. Visszapillantva az évszázadokra, számszerint 87-en voltak, közöttük olyanok, mint a sokak által ismert és tisztelt Kriston Endre egykori egri püspök. Délelőtt pontban 11-kor meg- kondul a templomban a harang, mert a folyton közöttünk lebzselő halál elszólított egy hívő embert az élők világából. Néhány pillanatig magunkba szálltán, csendben hallgatjuk a harangok zúgását, majd a plébános úr tesz megjegyzést a harangszó kapcsán. — A mi falunkban nincs stólapénz! Amióta itt vagyok, ingyenes a halotti szolgáltatás, a halotti mise, a temetés, benne foglaltatik az egyházi adóban. Az íróasztalon a „nagy” könyv, amelyben helyet kémek maguknak az élők és holtak. — Az idén ő a 68. halottunk. — És a születettek? Szomorú valóság, de az újszülöttek száma mindösszesen 52. Ez, mint tény, egyik legnagyobb gondja mindennapi valóságunknak, jövőbeli gyarapodásunknak... A Jászságban született plébános az esztendők során olyan mély gyökeret vert a falujában, és olyan szeretettel dolgozik, és beszél híveiről, a „három” falu templomáról, a „Aljákról”, hogy az egyházi hatóság — mint felsőbb felügyelet — ezt mondta: „Itt minden a legnagyobb rendben van.” A szerény ember nem szívesen szól önmagáról, inkább mások munkáját dicséri, noha mindennapi munka van bőven, hiszen Nagyút és Tarnabod, a „fili- ák” sorsát — a káplán úrral együtt — a szívükön viselik, és bizonyára nyugtalan álmaik lennének, ha ezekben a falvakban hiányozna bármi is, ami a hívek lelki épülését szolgálja. — Á századokat látott káli plébániatemplom rendben van kívülről, belülről. Itt épült — elsők között a megyében — templomi hittanterem! A tágas, modern plébániát 1967-ben társadalmi munkával építette a falu, Básti, a hajdani tsz-elnök ingyen adott az építkezéshez, amit csak tudott, volt olyan nap is, hogy a teljesen új plebániahivatal építésén — a papjukkal együtt — 32- en dolgoztak, és hónapok alatt készültek el az önként vállalt munkával. Tarnabodon és Nagy- úton szintén befejeződött a templomok restaurálása, méltán nevezhető valamennyi az Isten házának. Tekintetem a falra téved megint, ahol a hajdani plébánosok és atyák szerepelnek, teljes egyetértésben azzal, hogy önmagát becsüli mindenki azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött. Fontos tehát önmagunk megtartó erőinek kutatása... A sorsfordulót szóbahozva a plébános úr említi Tompa Vilmos polgármester urat, aki amikor — megválasztása után — egybehívta a falu vezetőit, tisztelettel invitálta meg a papot is... Amióta ember él a földön, mindig várakozik! Ezt jelképezi az a gyertyafényes koszorú is, amelynek adventi üzenete hívő és nem hívő embernek egyaránt szól... Szalay István
