Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-20 / 221. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1990. december 20., csütörtök Állásfoglalás A Pentagonale-csoport orszá­gai : Ausztria, Csehszlovákia, Ju­goszlávia, Magyarország és Olaszország kedden előszór fog­laltak közösen állást az ENSZ- ben, mégpedig a nemzeti kisebb­ségek jogainak védelmében. Az öt ország együttes állásfoglalását Erdős Andre magyar nagykövet tolmácsolta a közgyűlés üléssza­kán. Népszavazást) A jugoszláv államelnökség al­kotmányellenesnek minősítette a szlovén függetlenségről tartan­dó népszavazást. Az államszö­vetség legfelső vezető testületé nyilatkozatban ítélte el kedden a december 23-ra kiírt referendu­mot. Felszólította a központi kormányt: tegyen lépéseket „a szakadár törekvések’' ellen Ju­f oszlávia egységének védelmé- en. Lakásépítések Várhatóan már kora tavasszal megkezdhetik a vállalkozó né­met cégek a szovjet katonák szá­mára kialakítandó lakások építé­sét a Szovjetunióban — közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapra hivatkozva a TASZSZ szovjet hírügynökség. A beszámoló szerint a munka előkészítése már végső szakaszá­ban tart. Kína népessége Kínában 2050-re 1,6 milliárd lakossal számolnak, évi átlagban 17 milliós lélekszámgyarapodás- sal — jelentette a China Daily. A népszaporulat fékentartása cél­jából családonként 2,35-ről 2-re szeretnék csökkenteni a gyerme­kek átlagos számát — írta az új­ság Peng Pej-jünre, az Állami Családtervezési Bizottság veze­tőjére hivatkozva. Jobb viszony Japán kész elmélyíteni kap­csolatát a Szovjetunióval és je­lentős segélyben részesíteni Moszkvát, na a két ország meg­oldja a második világháború óta húzódó területi vitáját — jelen­tette ki Kurijama Takakazu kül­ügyminiszter-helyettes Tokió­ban. Kifejtette: túl sokáig tartott a normálisnak nem nevezhető ál­lapot, s mindkét ország javára valhatna a viszony javítasa. Feladta magát Önként feladta magát kedden a rendőrségen az egyik legna­gyobb kolumbiai kokaincsem- pész-hálózat vezére. Fabio Ochoa Vasquez ügyvédje, anyja és fivérei kíséretében vonult be a Medellin közelében lévő rend­őrőrsre. Kiadatását az Egyesült Államok már régóta kén a ko­lumbiai hatóságoktól, mivel az­zal vádolják őt, nogy a Kolumbi­ából Floridába érkező kábító­szer-szállítmányok nyolcvan szá­zalékát az ő szervezete indította útnak. Deviza-bűncselekmények miatt Kubában Elítélték a korrupt vámparancsnokot „Elárulták a forradalom és a nép beléjük vetett bizalmát” Tizenkét évi szabadságvesztésre ítélték Kubában a varaderói ki­emelt üdülőkörzet repülőterének leváltott vámparancsnokát állami bevételek elsikkasztása és deviza-bűncselekmények miatt. Beosz­tottjaira és üzletfeleire arányosan kisebb börtön- illetve pénzbünte­tést szabtak ki. A per során bebizonyosodott — írta a Granma, a Ku­bai KP központi lapja —, hogy a vádlottak „elárulták a forradalom és a nép beléjük vetett bizalmát”, eltulajdonították a repülőtéri illeté­kekből befolyó deviza egy részét, színes televíziókkal üzleteltek, ami­ből nagy haszonra tettek szert. A három fővádlottól elkoboztak közel 20 ezer kubai pesót, körül­belül húsz dollárnak megfelelő mexikói valutát, egy autóba való rá­diómagnót, búvárfelszerelést, öt darab színes televíziót, vagyis az ádás-vétel tárgyát, és egy Lada személygépkocsit, amivel a készülé­keket szállították. Ez volt a harmadik jelentősebb per, amelyet a no­vemberben kezdett országos rendőri kampány nyomán folytattak le a valutázók és a kapós külföldi árukkal üzletelők ellen. Az óvszer 500 éve A higannyal és faszénhamuval „bélelt” gyolcszacskótól a mo­dern, vékony, de tartós óvszerig mutatja be a fogamzásgátlás eme módszerének történetét egy mi­nap nyílt göttingeni kiállítás. A tanulságos rendezvény figyelem­mel kíséri öt évszázad feltalálói­nak a legkényelmesebb és legha­tékonyabb óvszer megalkotására tett erőfeszítéseit.. Az egy AIDS-es betegeket segítő szer­vezet által megrendezett kiállí­tásból megtudhatjuk, hogy az el­ső, még a XVI. században meg­álmodott óvszerek valószínűleg nem a klasszikus módon töltöt­ték be születésszabályozó funk­ciójukat, hanem úgy, hogy vise­lőiknek valóságos kínszenvedést jelentettek, és a legjobb esetben is súlyos gyulladásokat okoztak. (Folytatás az 1. oldalról) A polgármesterek „kifakadá- sát” egy nem éppen szivárvány- színű tájékoztató előzte meg, amely csak alátámasztotta a falu­vezetők eddigi tapasztalatait: ...az állampolgárokban nő az elégedetlenség, a bizalmatlan­ság, a félelem, és egyre védtele­nebbekké, kiszolgáltatottabbak- ká válnak. A közrend és a köz- biztonság több mint egy évtized óta tartó kedvezőtlen folyamatai az utóbbi időben soha nem látott módon felgyorsultak. S a Ma­gyar Köztársaság rendőrsége — a demokratikus átalakulás ellent­mondásos folyamatában — ne­héz napjait éli. Ez a sokatmondó megállapítás a megyei főkapi­tány, dr. Jónás Pált. ezredes szá­jából hangzott el, amikor tegnap Egerben „összedugták” a fejüket a rendőrség vezetői, illetve a te­lepülések polgármesterei, hogy megtalálják az együttműködés lehetőségeit a bűnmegelőzés tár­sadalmi feladataiban. Mert hogy van miért aggódniuk, kézzel fog­ható tény: a tízezer lakosra vetí­tett ismertté vált bűncselekmé­nyek száma az 1975-ös 69,1-ről ’89-re 151,2-re emelkedett abban a megyében, amely korábban az ország legkevésbé fertőzött terü­letei közé tartozott. Ahol január­tól napjainkig 66-an haltak meg az utakon a 921 baleset során. S ahol 775 lakosra jut egy rendőr, szemben 426-os országos arány­nyal, s amiért úgy érzi a lakosság, hogy nem törődnek az élet- és va­gyonbiztonságával, nyugalmá­nak védelmével. S ezt a helyzetet egyaránt szá­mon kérik a helyi önkormány­zattól, illetve a rendőrség vezető­itől, szakembereitől, körzeti megbízóttaitól. De — vetődik fel a kérdés a tanácskozáson — „egymás mellé állhat-e, áll-e a közrend és közbiztonság ügyé­ben a két érintett? Napjainkban ugyanis jogi hiányosságok, sza­bályozatlan feladatmeghatáro­zások, tisztázatlan lakossági igé­nyek és elvárások nehezítik az együttműködést. Ám amíg nem tisztul a „kórkép”, nem állhat meg az élet: a bűnözés csak ki­használja a helyzet fonákságát. Nem véletlenül hangsúlyozza a megyei főkapitány, hogy ”a tár­sadalom igénye egyértelműen ér­zékelhető a színvonalas önkor­mányzati és rendőrségi tevékeny­ség megteremtésére és a közös feladatokra: a közterület rendjé­nek felügyeletére, a bűnmegelő­zéssegítésére, a helyi közlekedés- rendészeti és -biztonsági tevé­kenységre, a megelőző munkára — sok egyéb más mellett. Ebben Háromszor 24 óra... ....természetesen szolgálatban, saját gépkocsival, s azon az éjsza­kán, amikor szükség van rá. Ezt a felajánlást egy egri nyugdíjas tet­te, aki még azt is vállalta szülővárosa békés rendjének biztosításá­ért, hogy két éven át havi 500 forinttal támogatja a rendőrséget. Mondván: a 24. órában vagyunk, hogy még tehessünk valamit éle­tünk nyugalmáért, valamennyiünk biztonságáért. Horváth Sándor csak annyit kért midezért cserébe: „legyen segítőtársa”. S ne csak a nyugdíjasok táborából... nyújthatnak nagy segítséget az immár 25 megyei településen létrejött önvédelmi egyletek, szervezetek, csoportok, ame­lyekbe százasával tömörülnek a lakóhelyükért aggódó emberek. Közösségük ereje még akkor is jelentős, na nem alkalmazhatnak karhatalmi vagy erőszakos esz­közöket tevékenységük során. Ahol együttműködésről fo­lyik a párbeszéd, egyik gondolat hozza a következőt. Nem vélet­len hát, hogy a jogos lakossági igényből kiindulva szó esik a rendőri munka feltételeiről, az önkormányzati támogatás szük­ségességéről és lehetőségéről (felszerelés, lakás, pénz), majd az önkéntes csoportok tagjainak fokozott jogi védettségéről egé­szen az intézkedéseik jogosságá­nak határáig. Továbbá arról, hogy miért kötik meg a segíteni kész önkormányzatok kezét, amikor Lőrinciben őrsöt, Felső- tárkány körzetében pedig 2-3 kö­zség egy-két fős helyi rendőrséget szeretne finanszírozni és működ­tetni. Elgondolkodtató az a fel­vetés is, amely a kormány fele­lősségét idézi: miért nem látja, hogy a megye rendőrsége az or­szágos anyagi szint alatt erőlkö­dik feladatai végzésekor? Vagy: hol vannak az országgyűlési kép­viselők, akik vállalták a lakosság véleményének, igényeinek tol­mácsolását a legmagasabb szin­ten? Ha mottót kellene adni a teg­napi rendőr — polgármester ta­lálkozónak és őszinte szándékú beszélgetésnek, a gyöngyöshalá­szi faluvezető, Hegede József szavai — kivétel nélkül egyetér­tettek vele — illenének ide: ”Jo­got a településvédelemhez—!” Szilvás István [ A Habselyem Kötöttárugyár kazincbarcikai gyára vezető munkatársakat keres az alábbi munkakörbe: — kialakításra kerülő, exportot is bonyolító kereskedelmi szervezete irányításához felsőfokú végzettségű, legalább egy világnyelvet ismerő, gyakorlott kereskedelmi vezetőt, — fehérnemű, hálóruházat, blúz tervezésében jártas, felsőfokú végzettségű gyártmánytervezőt, — szakirányú felsőfokú végzettséggel, önálló elemző közgazdász munkakörbe főkönyvelő-helyettest. Fizetés megegyezés szerint, az állások azonnal betölthetők. Jelentkezéseket 3700 Kazincbarcika, Vámos Ilona u. 1. ^ címen várjuk. Telefon: 48/10—360. ^ // ^ VIDEOTÉKA HATVANBAN! Várjuk kölcsönzőinket. Kazettaárusítás. Nyitás december 21-én Hatvan, Tolbuchin u. 10. ^ — . J f Karácsonyra ajándékozzon az ALEXANDRA divatáru­ajándék-illatszer üzletből. SZOLID ÁRON szabadidőruhát, pólót, szoknyát, strech-nadrágot, strech-szoknyát, férfi-, női, lánykafehérneműt és illatszereket. Cím: Eger, Tárkányi Béla út 2. (OFOTÉRT mellett). f Telelottó tárgynyeremény-sorsolás GYORSLISTA Nyereményjegyzék a december 18-án megtartott DECEMBERI TELELOTTO tárgynyeremény-sorsolásról. A nyertes szelvényeket 1991. január 16-áig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest, V. Nádor u. 15.) eljuttat­ni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék december 28-ától megte­kinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó kirendeltségekben és a Posta-hivatalokban. 5 874 999 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 5 893 325 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 5 911 651 SZERENCSE UTALV. (40 000 Ft) 5 920 814 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 5 929 977 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 5 948 303 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 5 957 466 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 5 966 629 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 5 975 792 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 5 984 955 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 5 994 118 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 58 461 456 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 58 516 434 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 58 525 597 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 58 543 923 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 58 553 086 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 58 562 249 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 016 700 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 035 026 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 053 352 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 062 515 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 071 678 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 090 004 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 099 167 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 108 330 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 126 656 SZERENCSE UTALV. (40 000 Ft) 62 135 819 SZERENCSE UTALV. (40 000 Ft) 62 144 982 SZERENCSE UTALV. (40 000 Ft) 62 154 145 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 163 308 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 172 471 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 181 634 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 190 797 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 209 123 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 218 286 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 227 449 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 236 612 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 245 775 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 254 938 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 264 101 SZERENCSE UTALV. (40 000 Ft) 62 273 264 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 319 079 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 328 242 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 346 568 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 355 731 WARTBURG STANDARD SZGK. (254 060 Ft) 62 364 894 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 374 057 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) 62 383 220 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 392 383 SZERENCSE UTALV. (40 000 Ft) 62 401 546 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 438 198 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 447 361 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 456 524 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 465 687 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 474 850 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 493 176 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 502 339 VÁSÁRLÁSI UTALV. (10 000 Ft) 62 511 502 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 529 828 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 548 154 VÁSÁRLÁSI UTALV. (9 000 Ft) 62 566 480 VÁSÁRLÁSI UTALV. (20 000 Ft) / Értesítem kedves N vásárlóimat, hogy újabb olcsó vasanyag érkezett a kápolnai ÁFOR-kút mögötti vastelepre, ahová várom kedves vásárlói­mat. Nyitva tartás: munkanapokon, egész , évben. Minden kedves | megrendelőmnek kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új évet kívánok! Veres József szobafestő mester Eger, Dr. Nagy János u. 24. V ---- -------- / .................... \ 1 991. január 10-i kezdéssel németországi munkavégzésre csőszerelőket alkalmazunk minősített hegesztői bizonyítvánnyal. Jelentkezés: Épület-karbantartó Szövetkezet Eger, Vöröstüzér u. 34. Molnár Gyula részlegvezetőnél. j— ---------v I mport télikabát­vásár minden méretben a MINI-MONEY-ben 600 Ft/db. Nyitva: mindennap délután, és szombat- vasárnap egész nap Felnémet (Pásztor-völgy) Sólyom u. 6. V -------f A mikor az önkormányzat rendőrért kiált

Next

/
Thumbnails
Contents