Heves Megyei Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 205-228. szám)

1990-12-12 / 214. szám

HÍRLAP, 1990. december 12., szerda EGER ÉS KÖRZETE 5 Könyvek karéjában A Garabonciás „csínytevései” Száz óra a vízben Negyedik alkalommal rende­zik meg Egerben a százórás úszóváltót. A rajt december 18- án, kedden délben lesz, s a részt­vevők több mint négy napon át szakadatlanul róják a hosszakat a Bárány-uszodában. A csapa­toknak előre kell nevezniük a Demisz városi szövetségénél (3300 Eger, Széchenyi u. 18. Tel.: 10-028). A hagyományok­hoz híven természetesen az al­kalmi lubickolókra is gondoltak a szervezők, s a közönség számá­ra is fenntartanak egy pályát, így mindenki kedvére megmártóz­hat a medence vizében. Ásványbörze Az ásványbarátoknak igazi csemegét kínál a Megyei Műve­lődési Központ. Holnap este azokat várják, akik gyűjtemé­nyüket szeretnék szaporítani. A minden bizonnyal népszerű cse­reberére 18 órától várják a részt­vevőket. Koszorúzás A közelmúltban elhunyt kivá­ló nyelvész, Zamenhof születé­sének évfordulóján rövid ünnep­séget tartanak ma Egerben. Az Eszperantó sétányon elhelyezett emléktáblánál 16.30-kor helye­zik el az emlékezés virágait. Emlékezés az áldozatokra Ma délután 16 órakor a város képviselő-testületének tagjai, s a politikai pártok képviselői he­lyezik el a megemlékezés virágait azon a helyen, ahol 1956. de­cember 12-én halálos sortűz dör­dült el. A Széchenyi utca sarkára várják mindazokat, akik egy fő­hajtással meg akarnak emlékezni az áldozatokról. A Garabonciás Művészet­szervező, -forgalmazó és Általá­nos Szolgáltató Kisszövetkezet egri árudáját úgy ismerik már a városban és környékén, mint azt a helyet, ahol rendszeresen ol­csóbban is talál kedvére való ol­vasnivalót a betérő. — Megéri az engedmény, az egységár? — kérdem Balázs László üzletvezetőt. — Úgy véljük, hogy feltétlenül. Ha immár elég széles és változatos is tevékenységi körünk, hozzánk azért változatlanul elsősorban a könyvekért jönnek. S akad bizony — sajnos — nem is egy olyan ér­deklődő, aki már a kiszemelt köte­tért sem nagyon tudna pénzt adni, ha nem könnyítenénk legalább va­lamelyest a dolgán. Egyszóval így még a mai nehezebb világban is si­kerül vevőt szereznünk, sőt meg­tartanunk. Lassan-lassan beszo­kik hozzánk az is, aki eddig inkább csak a kirakatokat merte nézeget­ni. Aztán pedig hírét is viszik ak­cióinknak. S mindez végső soron a forgalom növekedéséhez vezet. — Hallottam teljes ingyenes­ségről is. — No, ez nem általános. Mindössze két említésre méltóbb esetet említhetek. A Heves me­gyei kórház gyermek- és ifjúsági osztályának, illetve az Egri Fő­egyházmegyei Könyvtárnak próbáltunk segíteni egy-egy te­kintélyesebb adománnyal a ma­gunk módján. Gondoltuk, ha ezek nem is közvetlenül kerül­nek tőlünk az olvasóhoz, netalán pedig annak, aki kezébe veszi bármelyiket, eszébe sem jutunk, egyszer talán mégiscsak találko­zik velünk. A könyv elcsalja ba­rátját valamikor hozzánk is. Ami természetesen akkor szintén fo­rintokban is megmutatkozik... Az ingyenkönyvek nyomába eredve találkozom a kórházban kolléganője, Schefferné Bóta Ka­talin óvónő társaságában Ga­ramszeginé Müller Ilona tanár­nővel. — A tavalyi 6 és az idei 12 ezer forint értékű ajándék nagyon jól jött osztályunknak, amit egyéb­ként más kiadók, a posta is segí­tettek olvasnivalókkal. S van már televíziónk, videónk, hogy a szintén támogatónknak számító Duett Kft.-tői kapott játékok mellett egyebekkel is feledtetni tudjuk legalább valamelyest a betegszobát kisebb-nagyobb be­utaltjainkkal. S mert szerencsére tankönyveink is vannak biblioté­kánkban — az általános iskola el­sős osztályától egészen az érett­ségiig —, azon vagyunk, hogy az oktatásból sem essenek ki telje­sen a hosszabb-rövidebb időre reánk bízott, gyógyulásra váró betegek. így kétszeresen is hasz­nát érezzük a könyveknek. Dr. Antalóczi Lajos igazgató­val a Líceum jeles történelmi­műemléki környezetében, a több évszázados gyűjtemény új hajlé­kában beszélgetünk a tavalyi még nagyobb, 36 ezer forintot érő„ csomagról”. Az Egri Főegy­házmegyei Könyvtár ritka, pá­ratlan értékű kötetei között a mesésen gazdag állományban — talán a még gazdagabb ajándék sem jelentene sokat. Megjegyzé­semre azonban a főesperes úr szerénykedés nélkül, őszintén mondja, hogy a mégoly sokat érő anyagban is számottevő, ami a Garabonciástól érkezett. Annál inkább, mivel neki is módot adott az üzlet a szabad váloga­tásra, és így sikerült úgy össze­szednie a könyveket, hogy feltét­lenül társaik közé illenek, jól ki­egészítik azokat. — Napjaink könyvkiadásának sajnos meglehetősen komoly adóssága, hogy a kétségkívüli tö­rekvések ellenére is még mindig kicsiny benne a lelkiirodalom aránya — magyarázza. — Elég kevés a lélek épülését is segítő ki­advány, jóllehet a tudomány szolgálatán túl bizony effajta hi­vatásuk is van a könyveknek. Nos, ha nem is teljesen kedvem­re, de találtam néhány ilyenféle kötetet is az „érsekudvari” üzlet­ben, ami mindenképpen külön örömünkre szolgál. S magam is remélem, hogy ezeket sem kerüli majd el látogatóink, olvasóink fi­gyelme, amikor ajtót nyitnak ránk. Gy. Gy. Palóc népdalosok Herczeg és Paparó Felsőtárkányi kulturális na­pok: kiállítás a Sziklában ..... T íz évvel ezelőtt, amikor friss diplomával a zsebemben erre a vidékre kerültem, az első komoly népművelői feladatom egy kiál­lításmegnyitó volt. No, nem en­gem illetett a megtiszteltetés, hogy megnyissak egy tárlatot, de a feladatból mégis részesültem. Egy főhivatal hivatalnokát kér­ték meg, hogy Gyöngyösön a megye művészeinek reprezenta­tív tárlata elé mondjon bevezető szavakat. Mi sem volt számára természetesebb és könnyebb is, hogy lepasszolja a megbízatást — az „új seprű jól söpör” elvén — nekem. Mindez pedig azért jutott eszembe, mert hál istennek ma már sem a körülmények, sem a rosszul értelmezett szokások és elvárások nem kényszerítenek minket tiszteletkörökre. Bátran lehetünk őszinték. S megvan az esélyünk, hogy elkerüljük az unalmat. Ez alkalommal pedig különösen, hiszen a jelenlegi ki­állítást nem központi akarat hoz­ta létre, ami pedig az itt kiállító két alkotót illeti, művészetük, minden munkájuk és cselekede­tük legfontosabb közös vonása a konvenciókat is lesöprő, az em­beri cselekvéseket megítélő őszinteség, s az igazságkeresés őszinte, belülről fakadó indula­ta. Egy évtizede annak is, hogy is­merem és barátaimnak tudom őket: tanúja lehettem együtt és külön-külön vívott küzdelmeik­nek. Merthogy az igazságkeresés dühe és elszántsága mindennapi szócsatákban és meg nem alku- vásokban kristályosodik. És per­sze igen, szükség van arra a bá­torságra is — mint ahogy ők is tették —, hogy ha kell, hagyjanak csapot-papot, akár munkahe­lyet, a látszólag biztos egziszten­ciát nyújtó kötöttségek hálóit szétfeszítsék, hogy szembeszáll- janak valódi vagy vélt hatalmas­ságokkal. S az alkotó ember sorsához nálunk ma még az is hozzátarto­zik: éveket, évtizedeket emészt fel a készülődés anyagi értelem­ben is, míg egy művész elmond­hatja: van lakása, ahol éljen, van műterme, ahol dolgozzon, van vászna, papírja, irónja, telik fes­tékre, s ha netán tűzzománcba szeretné álmodni gondolatait, hogy van kemencéje, és így to­vább... Mögötte a tanulás évei, mögötte a világ minden percé­nek megélése és szüntelen átélé­se, kudarcok százai és néhány si­ker. A tudományban, a kor isme­reteiben való szüntelen elmélyü­lés mellett folytonosan és teljes lényével jelen kell lennie az em­beri kapcsolatokban, mert ha ezekben a dolgokban hazudik vagy hazugságba keveredik, éle­tének értelme, művészete, alko­tómunkája kérdőjeleződik meg. Herczeg István és Paparó Ibo­lya ezek ismeretében, s ezeknek a vállalásával él és dolgozik. Nem könnyű utat jártak be, de már a bizonyítás éveiben tarta­nak mindketten. S bár külön ös­vényen járnak a képzőművészet­ben, ütés-más technikákat alkal­maznak, képesek egymást erő­sítve — néha ugyan kíméletlenül bírálva is —, de mindenképpen a másik gondolkodását, elképze­lését tiszteletben tartva dolgozni. Egyszer Ibolya azt mondta ne­kem: Tüdőd, mi olyan család va­gyunk, ha az erdőben gomba után járva találunk egy-két elha­jított szemetet, egészen biztos, hogy összeszedjük azt is, habár nem látja senki. Lehet, hogy pro­fán vagy túl hétköznapi a meg­jegyzés, de igaz: ők semmilyen értelemben nem tűrik a szennyet a világban. Herczeg István grafi­káiban magas szinten meséli el nekünk a létünk elleni „kárte­vés”, a környezet, az emberi ter­mészet elleni merényletek válto­zatait. S amikor tájképeket fest is, ezt az általa olyan közelről megélt és bensőségesen szeretett külső világot ábrázolja összetett, de érthető „nyelven”. Hasonló elszánás feszíti Paparó Ibolya ke­gyetlenül és keményen szembe­sítő akvarelljeit. Most legújabb szerelmeit, régi korokat idéző tűzzománcait hoz­ta el a lélekben is, testben is ün­nepre készülő közönségnek. * * * (Elhangzott december 4-én, Felsőtárkányban. A kiállítás megtekinthető: december 15- ig) Az Eszterházy Tanárképző Fő­iskolán a címben szereplő dalt is énekelte az Egri Csillagok Tsz énekkara. Meg mást is. Szemet gyönyörködtető népviseletben pódiumra léptek a terpesiek, a fe- démesiek, citerával szerepelt Sző­ke Sándor, tekerőlanttal Fajcsák Attila, furulyával Okos Tibor, és az eladósorból már régen kilépő nótafa, Józsa Károly né, akit csak a dobogóig kellett felsegíteni a já­rásban, aztán már úgy énekelt, ma is tisztán, színesen csengő hangján, mint évtizedekkel ezelőtt. Ezeket a népdalosokat köszöntötte a főis­kola ének-zene tanszékének ének­kara népdalcsokorral, Szepesi Györgynétanszékvezető megszív­lelendő szavakkal és Nagy Miklós, a főiskola docense, aki fáradhatat­lanul gyűjti a palóc dalokat és az Eger környékieket. A jegyzet írója maga is azon kapta rajta magát, hogy egyre job­ban érti-érzi azt a világot, ahol van egy főutca, ahol a pár száz lelket számláló falu fiatalsága vasárnap korzózik. A lányok összefogódz- va, ünnepi tarkaságban, a férfiak, legények meg kerülgetik, közelítik őket. Akárcsak az egri hóstyákon is történt az évszázados szokások szerint: énekeltek a lányok, mutat­ták fiatalságukat, meg azt, ami bennük, a lelkűkben van. Az ün­nepi mórikálásra szöveg is, dallam is született, mert a fiatalok ritmus­ra mozognak, ahogy a szoknyák suhogása diktálja. Belefeledkeztünk a piros-barna legények emlegetésébe, meg abba, hogy milyen huncut is tud lenni az a kék szemű lány, aki még kacsin­tani sem tanult meg szépszerével. Rádöbbentünk: a tegnapi, mai magyar falvak kincseit, dalait, tán­cait temeti, messze űzi az amerika- nizálódó divat, a gépzene, a rock és annyi minden. Nekünk mégis az a legény tetszett innen, Felnémet­ről, aki azért szeretné felszántatni a felnémeti főutcát, mert virággal akarja bevettetni. Ugyan, ki hallott már ilyent, nagy gondjaink évadján, meg fő­ként decemberben? A jubileum tartalma „Formálódjék az ifjúság” Az egri Dobó István Gimnázium százéves fennállásának ün­neplését nagyszabású zenés-irodalmi műsorral fejezte be a Gár­donyi Géza Színházban. A színpadot a gimnázium zászlaja díszí­tette csak, azon is három szó volt látható: bonis moribus, litteris. A felirat további, takart részét is kapva kiegészítésül készséges házi­gazdáinktól, az egész latin szöveg így hangzik: Pro iuventute for- manda bonis moribus, litteris. S ha ezt a tömör gerundivumos szerkezetet áttesszük magyarra, így hangzik az értelme: hogy for­málódjék az ifjúság jó erkölcsökben és tudományban. S ha a zászló feliratáról még azt is eláruljuk, hogy az iskola homlokzatáról át­emelt szövegrészről van szó, máris nyilvánvaló ennek az intéz­ménynek erkölcsi és szellemi arculata; igyekezete, szorgalma és lelkesedése az itteni tanároknak nemcsak az utóbbi században szolgálta a két nemes célt, hanem ebben a városban — bátran mondhatjuk, ebben az egész országban — mindig is ez volt, ez ma­radt a hivatása az iskolának: az erkölcs, a jellem, az egyéniség ki­alakítása a felnövekvőfiatalságban, de ezzel párhuzamosan a tu­dás átadása, a jövőre, az életre való felkészítés. A zenés-irodalmi műsor szereplői természetesen nem is lehet­tek mások, mint azok a volt diákok, akik képességeik és szorgal­muk szerint sikerre törtek, jutottak. Azt nem tudom eldönteni, mert nem kérdeztem utána, kik állították össze a műsort, a volt diákok-e, vagy a mostani szaktanárok, de az elhangzott versek azokat a lelkiismereti kérdéseket járták körül, amelyek mindany- nyiunkban feltolulnak, főképp sorsfordulóink, nehéz pillanataink táján. Magától értetődően fogalmazták műsorközi inteijúikban valamennyien, a fellépés sorrendjében, Bárdos Margit, Lugossy Melinda, Keskeny Mária, Delley József, KakukJenő, Marczis De­meter, Juhász Csaba, Saárossy György, Kristóf Tibor, Szepesi György, Berecz Beáta, hogy visszatekinteni a kezdetekre nem­csak emlékezés, de számbavétele is mindannak, ami „azóta” tör­tént. A háromórás zenei-irodalmi anyagnak derűsen oldott és elmél­kedésre késztető élményeit egy rövid jegyzetben visszaidézni nem lehet. Örülünk annak, hogy Marczis Demeter — ostorosi szárma­zék — ereje teljében van, hogy Kristóf Tibor humora, elánja töret­len; hogy Keskeny Mária milyen alázattal tudja szolgálni a zenét, és mintha vele versenyezne ebben Delley Józseffel; hogy Bárdos Mária nemcsak kitűnő versmondó, de jól énekel; hogy Lugosy Melinda igényes számokat szólaltatott meg, hogy Szepesi György mennyire szíve szerint szolgálja műfaját, a szórakoztatózenét, és hogy Saárossy Györgynek nemcsak humora van, de drámai vivő­erőt is birtokol hangjában, Vörösmarty Szózatának megzengeté- séhez. Ocskay György két együttese — a Dobó lánykara és az Agria Vegyeskar — Marczis Demeter szólójával énekelte Farkas Ferenc Kossuth-dijas művét, az Eger vár viadaláról szóló Tinódi-história megzenésítését. Közreműködött az Egri Szimfonikus Zenekar, Gémesi Géza vezényelt. A műsort Farkas Éva vezette. (farkas) A győztes Egri Góbék A döntőben... A közelmúltban véget ért az a vetélkedősorozat, amelyet a ren­dezők Erdély jobb, hitelesebb megismeréséért hirdettek, szer­veztek meg. A döntőben tizen­hat csapat adott számot a felké­szültségéről, s végül a zsűri az Egri Góbék teljesítményét ítélte a legjobbnak. Fodor Csillát, Ágoston Bog­lárkát és Bársony Ágnest, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium má­sodik osztályos tanulóit előbb ar­ról kérdeztük, miért döntöttek úgy, hogy részt vesznek ezen a vetélkedőn. — Egyszerűen a kíváncsiság vezetett bennünket. Öttagú csa­patok jelentkezését várták, és mi éppen ennyien jártunk történe­lem szakkörre az egri várba — mondták a lányok. — Sipos Atti­la, a GMSZ, Balogh Júlia, a Do­bó diákja az irodalommal és a történelemmel foglalkozott. Mi a népi szokásokat tanulmányoz­tuk. A pályázatunk is ehhez a té­makörhöz kapcsolódott, Kalota- szegről szólt. A felkészülés során döbbentünk rá, hogy milyen ke­veset tudunk az erdélyiek hagyo­mányairól, életéről. — A verseny fődíja egy nem mindennapi kirándulás. — Nagyon váijuk az utat, hiszen egyikünk sem járt még azon a vidé­ken. Izgalmas lesz azért is, hiszen megelevenednek előttünk a bú­várkodásunk során megismert vá­rosok, történelmi nevezetességek, és bepillanthatunk a mai Erdély hétköznapjaiba is. Az oldalt összeállította: Jámbor Ildikó, Molnár Zsolt, Szüle Rita

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents