Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-26 / 200. szám

Sermer György, a HERRNBÖCK-ORION Kereskedelmi Rt. elnök-igazgatója, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke: „Számomra azért fontos a Heves Megyei Hírlap, mert egri referenciaüzletünk, a Si­nus Kereskedés üzleti hírei e lapon keresz­tüljutnak el a tisztelt vásárlóinkhoz!” Egy cég, amelynek filozófiája van Egy cég, amelyet Önnek is meg kell ismernie! Ez nem más, mint az 1989 januárjában alakult HERRNBÖCK ORION Magyar-Német Keres­kedelmi Részvénytársaság. Az első időkben — sok más céghez hasonlóan — valutás kiskereskedelmi értékesítéssel foglalkozott, azonban az új és rugal­mas szemlélettel dolgozó vállalat kész volt a gyors váltásra, azaz hamarosan a belföldi kereskedelem minél színvonalasabb ellátására törekedett. Ennek jegyében idén januártól áttértek a kizárólag forin­tos kis- és nagykereskedelmi értékesítésre. Az itt dolgozó szakemberek, föltérképezve a ma­gyar vásárlók igényeit arra a következtetésre jutot­tak: nálunk is kelendőbb az igényes, nyugat-euró­pai színvonalú termék. Kínálatukban épp ezért a legmárkásabb, s egyben a legtöbbet tudó híradás- technikai, szórakoztatóelektronikai, és háztartási gépek szerepelnek. A kiváló piackutató és marketingmunka ered­ményeképpen mára négyszeresére növekedett a kiskereskedelmi tevékenységből származó forgal­muk. A HERRNBÖCK ORION RT ismeri a siker tit­kát, amelyet ezúton Önökkel is megoszt. A recept tehát a következő: — Színvonalas marketingmunkával berobbanni a köztudatba — Az országot átfogó értékesítési lánc — A megnyert üzleti partner teljes körű kiszolgá­lása, azaz a speciális igényekhez alkalmazkodó áruskálához — melynek utánpótlása folyamatos — tökéletes szervizhálózat, műszaki szaktanács- adás, s hatásos reklám-propaganda társul. A fentiek eredményeképpen ma már minden me­gyében jelen vannak, árukínálatukat, szolgáltatása­ikat ismerik az ország legkülönbözőbb pontjain. S még néhány szó a már említett reklámtevé­kenységről: A hazai piacon egészen egyedülálló vállalkozás­ba kezdett a cég. Elkészítettek másfél millió darab ízléses termékkatalógust, amelyet az elmúlt szom­baton olvasóink is kézbe vehettek. Az eredmény nem maradt el: a kezdeti tapasztalatok azt mutat­ják: a kezdeményezés tisztes hasznot hozhat a cég konyhájára. Jávorfi Mihály kereskedelmi igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a hosszú távú üzletpolitika egyik sarkalatos elemének tekintik az általuk szerződés­ben lévő üzletek eladóinak képzését. Magyarul: minden érintettel megtanítani: miként lehet a HERRNBÖCK ORION RT termékeit a leghaté­konyabban eladni. S most ismerkedjenek meg a cég elnök-igazgató­jával, Sérmer György úrral, aki nem titkolja: szerel­mese a megyének és különösen Eger városának. Honnan ez a kötődés? Az ökölvívás elhivatottja, aki világszerte elismert bírája ezen sportágnak. Ilyen minőségében idestova 15 éve vesz részt az Eg­ri Dobó István Ökölvívó Emlékversenyeken, ahol mindig meleg szeretettel fogadta az egri közönség. S hogy miként került a HERRNBÖCK ORION RT. élére? Nos, régi ismerője és tisztelője, a jó hírű német üzletember, Hermböck úr emberi tulajdon­ságait, s a sport révén szerzett széles körű kapcsola­tait is figyelembe véve, benne lelte meg közös vál­lalkozásuk megbízható irányítóját. A jó üzlet ismérveit tőle tudhatjuk meg. íme: — A legmegbízhatóbb, legmárkásabb termékek gyártóival való közvetlen kapcsolat — Kiválóan felkészült üzletkötői hálózat — Korrekt, sikerorientált belföldi partnerek, különös tekintettel a tisztességes magánvállalko­zói rétegre — Agresszív piaci jelenlét. Örömmel adhatjuk hírül: A HERRNBÖCK ORION RT a megyeszékhelyünkön is meglelte partnerét a SINUS Műszaki Kereskedés remek kol­lektívájában. Még jobb hír a Heves Megyei Hírlap olvasóinak, hogy mindazok a termékek, melyeket már a szom­bati színes mellékletben láthattak, megvásárolha­tók a megyei közönség számára is Egerben, a Kato­na tér 2. szám alatti kereskedésben. AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ MINŐSÉG SOHA NEM Dual HASONLÍTHATÓ ÖSSZE ISMERETLEN MÁRKÁK OLCSÓ HÍRLAP AJÁNLATÁVAL! A HOSSZÚ ÉLETTARTAM, A FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEK SZÉLESEBB KÖRE ÉS A KÉSZÜLÉK BIRTOKLÁSÁVAL JÁRÓ ÖRÖMÖK EGY MÁRKÁS TERMÉK ÁRÁBAN IS MEGNYILVÁNULNAK! BRflun HERRNBÖCK ORION KERESKEDELMI RT. 1061 Budapest, Jókai tér 8. Tel: 1532-315 Schneider [S FISHER ívs*i&T. P* - - v '»r PHILIPS

Next

/
Thumbnails
Contents